Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Tagyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tagyon Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, 8/A. §-ában és 16/C. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált városfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Iroda, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a Partnerségi Egyeztetési Szabályzat szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 10. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Az egyedi értékű védett dűlőben, tájrészleten fóliasátor, üvegház, sátorszerkezet, lakó- és tároló konténer, mobilház, lakókocsi, napvitorla, faanyagú épület (faház, rönkház, gerendaház) ideiglenesen sem helyezhető el.”
2. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 11. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(9) A védett építmény közterületről látszó homlokzatán gépészeti berendezés, parapetkonvektor, klímaberendezés, szerelt kémény, közműfogadó, közműóra stb. nem helyezhető el.”
3. § (1) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az épületeken az adott környezethez illeszkedő homlokzatszínezés és tetőfedési anyagok alkalmazására kell törekedni:)
„a) natúrkerámia, piros, vörösbarna színű tetőfedés alkalmazható.”
(2) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az épületeken az adott környezethez illeszkedő homlokzatszínezés és tetőfedési anyagok alkalmazására kell törekedni:)
„c) csak világos, fehér, illetve szürkével vagy sárgával tört fehér színű homlokzat megengedett,”
(3) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 14. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az épületeken az adott környezethez illeszkedő homlokzatszínezés és tetőfedési anyagok alkalmazására kell törekedni:)
„e) utcai homlokzaton redőnyszekrény, szerelt kémény, gépészeti berendezés (pl. klíma), közműfogadó és mérőóra nem jelenhet meg,”
4. § (1) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az épületek homlokzat-kialakítására vonatkozó előírások:)
„a) lábazatkialakítás esetén: csak rakott, vagy legalább 2 cm vastag ragasztott kőlábazat, vagy vakolatszínezés alkalmazható”
(2) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az épületek homlokzat-kialakítására vonatkozó előírások:)
„e) vakolatszín: fehér, illetve szürkével vagy sárgával tört fehér szín lehet”
(3) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Tetőkre vonatkozó előírások:)
„a) a tető hossztengelye és a gerinc egyirányú legyen.”
(4) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (2) bekezdés e) és f) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(Tetőkre vonatkozó előírások:)
„e) tetőfedés anyaga: nád, égetett kerámia, sík cserépfedés. Cserepeslemez csak szakmai konzultáció alkalmával kapott pozitív elbírálás esetén alkalmazható, természetes cserépszínben.
f) tetőfedés színe: natúrkerámia, vörös vagy vörös-barna szín. Fénylő, mázas cserép nem használható.”
(5) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (4) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Ablakokra vonatkozó előírások:)
„f) lakóépületen csak fa anyagú, vagy műanyag ablak alkalmazható”
(6) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (4) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Ablakokra vonatkozó előírások:)
„h) ablakok színe a barna és a zöld tört árnyalatai, fehér vagy szürke lehetnek.”
(7) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 15. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A főhomlokzaton hagyományos tömör fa ajtó alkalmazható. Az ajtók színe natúr fa, barna, zöld, fehér és szürke árnyalataiból lehet.”
5. § (1) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 16. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Tetőkre vonatkozó előírások:
a) a tető hossztengelye és a gerinc egyirányú legyen.
b) tető főidoma 37-45 fokos lehet. A toldalékok alacsonyabb hajlásúak is lehetnek.
c) a főépület fő tetőidoma sima, egyenes vonalú nyeregtető legyen.
d) tetőfedés anyaga: nád, égetett kerámia vagy betoncserép sík felülettel, vagy állókorcos fémlemez fedés lehet. Cserepeslemez csak szakmai konzultáció alkalmával kapott pozitív elbírálás esetén alkalmazható.
e) tetőfedés színe: natúrkerámia, vörös vagy vörös-barna szín. Fénylő, mázas cserép nem használható. Fémlemez esetén: matt grafit vagy titáncink szín lehet. f) tetőtér beépítésnél a tető síkjából kiálló tetőfelépítmény csak a szakmai konzultáción kapott pozitív elbírálás esetén alakítható ki.”
(2) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 16. § (4) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Ablakokra vonatkozó előírások:)
„c) ablakok színe a barna, és a zöld tört árnyalatai, fehér vagy szürke lehet.”
6. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„17. § (1) Az épületek tömeg-kialakítására vonatkozó előírások:
a) az ingatlanon egy épület helyezhető el
b) a létesítendő épület a helyi építészeti hagyományokat figyelembe vevő, a táj jellegét erősítő, gazdagító építmény lehet, művelt telken
c) az övezet területén az épületek, építmények kizárólag tájba illő szerkezettel, anyaghasználattal, színezéssel alakíthatók ki
d) az épületek a helyi hagyományoknak megfelelően hossztengelyükkel a szintvonalakra merőlegesen helyezhetők el
e) konténer, mobilház, faanyagú épület (faház, rönkház, gerendaház), sátorszerkezet, vagy lakókocsi gazdasági, tároló, lakó funkcióval sem helyezhető el
f) új épület csak téglalap alaprajzzal és szimmetrikus nyeregtető fedéssel készülhet.
(2) Az épületek homlokzat-kialakítására vonatkozó előírások:
a) lábazatkialakítás esetén: csak rakott, nem ragasztott kő, vagy legalább 10 cm vastag ragasztott kőlábazat, vagy vakolatszínezés alkalmazható
b) levezető esőcsatorna csak a homlokzat szélére, vagy az előtető oszlopa mellé tehető
c) homlokzati feliratokat (pl. évszám) szimmetrikus keretbe kell foglalni
d) csak a főhomlokzat díszíthető pl. vakolatkerettel
e) vakolatszín: fehér, illetve szürkével vagy sárgával tört fehér szín lehet
f) közmű fogadó és mérő szekrények oromfalon nem helyezhetők el, oldalhomlokzaton csak a hátsó traktusban, falba süllyesztve, az ablaktábláknak megfelelő takarással
g) főhomlokzaton garázskapu, épületgépészeti elemek, hírközlési eszközök nem jelenhetnek meg
h) nyílászárók, padlásszellőzők, pincelejárók előtetője helyezhető el nyeregtetős kialakítással.
i) korlát kizárólag fából vagy fémből készülhet.
(3) Tetőkre vonatkozó előírások:
a) a tető hossztengelye és a tetőgerinc egyirányú legyen.
b) oromfalas kialakítás szükséges, oromfal macskalépcsővel, vagy bádogfedéssel való lezárással
c) tető főidoma 37-43 fokos, nádfedés esetén 43-45 fokos lehet. A toldalékok alacsonyabb hajlásúak is lehetnek.
d) a főépület sima, egyenes vonalú nyeregtető, egyes épületrészeken (pl. kódisálláson) keresztirányú tetővel.
e) tetőfedés anyaga: nád, égetett kerámia, sík cserépfedés.
f) tetőfedés színe: natúrkerámia, vörös vagy vörös-barna szín. Fénylő, mázas cserép nem használható,
g) tetőtér beépítés esetén a tető síkjából kiálló tetőfelépítmény ökörszem ablakként alakítható ki. A felépítmény(ek) teljes hossza a tetőgerinc hosszának legfeljebb 1/4-e lehet. Tetősíkba történő bevágás nem alakítható ki.
(4) Vakolt, fehérre festett, galléros kémény építhető. Új kémény építésnél vakolatlan, galléros téglakémény is kialakítható.
(5) Nyílászárókra vonatkozó előírások:
a) álló téglalap alakú nyílászáró alkalmazható.
b) boltíves, domború üveges, tükröződő ablak, valamint műanyag pálcás osztás nem alakítható ki
c) az épületek homlokzatainak legalább 70%-át tömör felületként kell kialakítani.
d) a padlásszellőzőt kis oromfali nyílásként kell kialakítani
e) Az övezetben kizárólag fa anyagú nyílászárók elhelyezése lehetséges.
f) Nyílászárók barna, natúr fa, sötétzöld, szürke színűek lehetnek.
g) külső árnyékolás: fa zsalugáteres, vagy fém ablaktábla, tulipán vagy szív alakú bevilágító nyílással, színek: fa esetén barna, zöld sötétebb árnyalatai, natúr fa, szürke, fém esetén: fekete, vagy natúr fémszínű lehet.
h) zsalugáter és az ablak- vagy ajtókeret csak azonos színű lehet.
(6) Tornácok, előtetők előírásai:
a) csak falazott, vakolt tartóoszlopok építhetők.
b) tornác és előtető fedése a főépülettel anyagban és színben egyező legyen.
c) tornác beüvegezése és a tornác beépítésével történő épületbővítés tilos.
d) épületenként legfeljebb egy előtető helyezhető el.
(7) Épületek elhelyezésére vonatkozó előírások:
a) lakóépülettől vagy gazdasági épülettől különállóan épített pince kizárólag földborítással és füvesítéssel alakítható ki
b) melléképület csak a főépülettel megegyező anyaghasználattal, vagy más, helyi természetes anyagból és tetőfedéssel (kő, fa, cserép) építhető.
c) teraszkiülő csak a terepszinten létesíthető.
d) oromfalhoz kapcsolódóan terasz nem létesíthető.
(8) Épület körüli, köztéri burkolatok, berendezések létesítésekor a tájegységre jellemző fa és kőanyagok használata lehetséges, a fém és beton anyagokat kerülni kell.
(9) Kert kialakítás, növénytelepítés előírásai:
a) honos és őshonos gyümölcs, zöldség és dísznövények telepíthetők.
b) a területen medence, nyílt vízfelületű tűzivíz, vagy víztároló nem helyezhető el. c) Támfalak csak a tájegységre jellemző, rakott kőből alakíthatók ki.”
7. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 18. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(1) Az épületek homlokzatszínezésénél a fehér, törtfehér, halvány szürke, valamint a barna, zöld tört árnyalatait kell alkalmazni.
(2) Az épületeket nyeregtetővel és téglalap alaprajzzal kell kialakítani.”
8. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az épületek látszó felülete nem lehet műanyag, vagy beton.”
9. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„20. § (1) Szőlőműveléssel hasznosított – beépítésmentes – árutermelő mezőgazdasági karakterű területen épület, építmény a 17. § (1)-(8) bekezdései szerint helyezhető el.
(2) Csak őshonos, honos növények telepíthetők.
(3) Az épületeket telken belül körbe kell fásítani, az épülethez tartozó telek területét parkszerűen kell kialakítani”
10. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„37. § (1) A településképi vélemény iránti kérelmet a 6. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.
(2) A képviselő-testület a településképi véleményezési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a jegyzőre ruházza át.
(3) A településképi véleményt minden esetben a főépítész készíti elő, szakmailag megvizsgálja a véleményezésre benyújtott dokumentációt, és megadja szakmai álláspontját.
(4) A településképi véleménynek tartalmaznia kell a főépítészi állásfoglalást, és annak részletes indokolását”
11. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 39. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„39. § E rendeletben foglaltak szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletszerinti építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek és az egyszerű bejelentéshez nem kötött építési tevékenységek megkezdése előtt”
12. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 40. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A képviselő-testület a településképi bejelentési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a jegyzőre ruházza át. A településképi bejelentési eljárás iránti kérelmet a 7. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.”
13. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 43. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„43. § A településképi bejelentési eljárásban az önkormányzati főépítész szakmai álláspontját minden esetben be kell kérni”
14. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„44. § (1) A képviselő-testület a településképi kötelezés eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a jegyzőre ruházza át.
(2) A településképi követelmények érvényesítése, rendeltetésváltozás esetén a helyi építési szabályzat előírásainak teljesítése érdekében az ingatlan tulajdonosa a településképi kötelezési eljárásban településkép-védelmi bírsággal sújtható.
(3) A településképi kötelezési eljárás hivatalból indul.”
15. § (1) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet a 2. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki.
16. § A településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet
a) 11. § (3) bekezdésében a „lakóépületet” szövegrész helyébe az „épületet” szöveg,
b) 11. § (4) bekezdésében a „lakóépület” szövegrész helyébe az „épület” szöveg
lép.
17. § Hatályát veszti a településkép védelméről szóló 14/2017. (XII.27.) önkormányzati rendelet
a) 41. §-a,
b) 45. §-a,
18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
1. Kérelmező (építtető) neve:……………………………………………………………………………..…….
2. Kérelmező (építtető) címe: …………………………………....................................................
3. Levelezési cím: ……………………………………………………………………………………………………..
4. A tervezett és véleményezésre kért építési tevékenység helye: …………………………….
5. Az érintett telek helyrajzi száma:…………………………………………………………………………..
Melléklet: Építészeti műszaki tervdokumentáció
(Az építészeti-műszaki dokumentációnak a véleményezéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal,
b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is),
c) reklámelhelyezés ábrázolása,
d) rendeltetés meghatározása, valamint
e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról.)
A véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmet papíralapon kell benyújtani, és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre fel kell tölteni, melyhez az eljáró hatóság részére hozzáférést kell biztosítani. Természetes személy a dokumentációt is papír alapon nyújtja be. Hiánypótlásra egy ízben van lehetőség.
ÉTDR azonosító:……………………………………………………………….
Tájékoztatás: Az önkormányzat a véleményét a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül küldi meg a kérelmező nevére és címére. A hatáskör jogosultja véleményében:
a)- feltétel meghatározásával vagy feltétel nélkül - engedélyezésre javasolja a tervezett építési tevékenységet, vagy
b) engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha
ba) a kérelem vagy melléklete nem felel meg a meghatározottaknak, és a kérelmező a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak nem vagy csak részben tesz eleget, vagy
bb) a tervezett építési tevékenység a településképi követelmények alapján nem támogatható.
A vélemény tartalmazza:
a) a kérelmező (építtető) adatait,
b) a tervezett építési tevékenység rövid leírását, helyét, címét és a telek helyrajzi számát,
c) a véleményt és annak részletes indokolását.
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
Dátum:……………………………………….
……………………………………..
kérelmező”
2. melléklet
1. Bejelentő (építtető) neve:…………………………………………………………………………………….
2. Bejelentő (építtető) címe/székhelye: …………………………………....................................
3. Levelezési cím: …………………………………………………………………………..…………………………
4. Építési tevékenység/rendeltetésváltozás megjelölése:………………………………………..…
5. A tervezett építési tevékenység/rendeltetésváltozás helye: ………………………………..
6. Az érintett telek helyrajzi száma:……………………………………………………………………..……
7. Az építési tevékenység elvégzése, a rendeltetésváltozás megvalósítása tervezett időtartama: ………………………………………………………………………………………………………………………………….
Melléklet: településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki, illetve egyéb terv, rendeltetésváltozás esetén a rendezési terv rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek való megfelelést igazoló dokumentáció
(Az építészeti-műszaki dokumentációnak a bejelentéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
a) műszaki leírás a telepítésről és a műszaki kialakításról, mely tartalmazza a létesítmény formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,
b) helyszínrajz, mely tartalmazza a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt, annak alaprajzát és elhelyezésének módját,
c) nézetrajz,
d) utcaképi vázlat,
e) látványterv.
A bejelentési eljárás lefolytatásához a kérelmet és a mellékleteket elektronikus úton kell benyújtani. Természetes személy a dokumentációt papír alapon is benyújthatja.
Tájékoztatás: Az önkormányzat a bejelentést a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül:
a) - feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi, vagy
b) elutasítja, ha
ba) a tervezett építési tevékenység nem illeszkedik a településképbe, vagy nem felel meg a településképi követelménynek, vagy
bb) a tervezett rendeltetésváltozás nem felel meg a rendezési tervben foglalt követelményeknek, vagy a műszaki kialakítással a tervezett rendeltetés nem valósítható meg.
c) megszünteti az eljárást, ha a kérelem és melléklete nem felel meg a meghatározott követelményeknek, vagy az eljárás okafogyottá válik.
A településképi bejelentés elbírálása során hozott döntéssel szemben a települési önkormányzat képviselő-testületéhez lehet fellebbezni.
Dátum:……………………………………….
……………………………………..
bejelentő”
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás