Tapolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2021. (VI. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása
2021.06.09.
a közterületen történő kötelező maszkviselés szabályairól szóló 24/2020. (XI.16.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről
Általános indokolás
Magyarország Kormánya a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. november 4. napjával Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.
A kihirdetett veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések „részletszabályait” a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) határozta meg. A Korm. rendelet 27. § a) pontja felhatalmazást adott a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település polgármestereinek, miszerint a település belterületén meghatározhatják azon közterületeket, illetve nyilvános helyeket, ahol a Korm. rendeletben meghatározott módon kötelező maszkot viselni, melyre tekintettel megalkotásra került a közterületen történő kötelező maszkviselés szabályairól szóló 24/2020. (XI.16.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.). A Kormány a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III.5.) Korm. rendelettel az egész ország területén kötelezővé tette a közterületi maszkviselést.
A járványhelyzet országos és helyi szintű alakulása következtében a Kormány a 264/2021. (V.21.) Korm. rendelettel a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról döntött. A szóban forgó intézkedések között szerepelt a kötelező közterületi maszkviselési kötelezettség eltörlése az 5 milliomodik beoltott után, mely 2021. május 22. napján bekövetkezett, így a belügyminiszter a 4/2021. (V.22.) BM határozattal a 264/2021. (V.21.) Korm. rendelet2021. május 23. napjával történő hatálybalépését állapította meg, ezáltal – az eddigi párhuzamos szabályozás feloldása, valamint később a felsőbb szintű jogszabállyal való ütközés kiküszöbölése érdekében - szükséges a vonatkozó Ör. hatályon kívül helyezése.