Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Tapolca Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2021. (II.18.) önkormányzati rendelete

Tapolca város 2021. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról

2021.11.04.

Tapolca Város Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya Tapolca Város Önkormányzatára (a továbbiakban Önkormányzat), az Önkormányzat által irányított és működtetett költségvetési szervekre (intézményekre), ellátásban részesített magánszemélyekre, valamint az Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra terjed ki.

(2) A rendelet meghatározza az Önkormányzat kötelező, állami (államigazgatási) és önként vállalt feladatainak ellátásához szükséges bevételeket, valamint kiadásokat (előirányzat-csoportonként, kiemelt kiadási előirányzatok szerinti bontásban), továbbá megállapítja az Önkormányzat, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények létszámát.

(3) Az Önkormányzat felügyelete vagy működtetése alá tartozó intézményeknek ésszerű és takarékos gazdálkodást kell folytatniuk a részükre jóváhagyott előirányzatok terhére, feltárva minden lehetséges pótlólagos külső és belső forrást.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak végrehajtását a Képviselő-testület, illetve bizottságai a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával, a Polgármester és a Jegyző a gazdálkodás szabályszerűségét az éves belső ellenőrzési tervben megfogalmazottak alapján, a költségvetési ellenőrzések keretében végzik.

2. A költségvetés bevételei és kiadásai, a finanszírozás módja

2. §1 (1) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetés

a) költségvetési bevételei összegét 3.043.061 ezer Ft-ban,

b) költségvetési kiadásai összegét 3.943.362 ezer Ft-ban,

c) a költségvetési hiányt 900.301 ezer Ft-ban,

ca) működési hiányt 228.549 ezer Ft-ban,

cb) felhalmozási hiányt 671.752 ezer Ft-ban,

d) a működési célú költségvetési maradványt 526.202 ezer Ft-ban,

e) a felhalmozási célú költségvetési maradványt 417.886 ezer Ft-ban,

f) befektetési célú értékpapír beváltást 0 ezer Ft-ban,

g) az államháztartáson belüli megelőlegezéseket 2.000 ezer Ft-ban,

h) a finanszírozási célú működési kiadásokat 833.418 ezer Ft-ban,

i) a finanszírozási célú felhalmozási kiadásokat 0 ezer Ft-ban,

j) a költségvetési szervek finanszírozásának összegét 787.631 ezer Ft-ban,

k) a bevételek és kiadások főösszegét 4.776.780 ezer Ft-ban,

l) a nettósított költségvetési bevételek és kiadások főösszegét 3.989.149 ezer Ft-ban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában szereplő költségvetési hiány belső finanszírozásának érdekében a Képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételét, értékpapírok beváltását, továbbá a működési célú többletbevételek felhalmozási kiadásokra történő átcsoportosítását rendeli el. Az év közben befolyó kötelezettséggel nem terhelt bevételi többletet tartalékként kell kezelni.

(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten összesítve, kötelező, államigazgatási és önként vállalt feladatok szerinti megbontásban, továbbá a finanszírozási célú műveletek bevételeit és kiadásait a 2. melléklet alapján határozza meg a Képviselő-testület.

(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten összesítve az 1. melléklet részletezi.

(5) Az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak címrendjét a 3. mellékletek tartalmazzák, a részletezését a (6) bekezdés alapján határozza meg.

(6) Az Önkormányzat, valamint a költségvetési szervek együtt egy-egy címet, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények külön-külön egy-egy alcímet alkotnak. Ezek felsorolását kiadási- és bevételi jogcímenként a 3. melléklet megfelelő táblái tartalmazzák.

(7) Kötelezettséget vállalni a tárgyévre elfogadott összeg erejéig lehet az ott szereplő feladatokra.

3. A költségvetés részletezése

3. § (1) Az Önkormányzat saját bevételeinek és kiadásainak önkormányzati, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, költségvetési szervenként, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 3. melléklet táblái szerint határozza meg.

(2) A Képviselő-testület a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi működési, bevételi- és kiadási előirányzatát a 3. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

(3) A Képviselő-testület a 2021. évi támogatások kiadásait célonként a 4. melléklet szerint állapítja meg.

(4) A Képviselő-testület a 2021. évi felújítási kiadások előirányzatát célonként az 5. melléklet szerint állapítja meg.

(5) A Képviselő-testület a 2021. évi fejlesztési kiadások előirányzatát feladatonként a 6. melléklet szerint állapítja meg.

(6) A Képviselő-testület a 2021. évi tartalékait célonként, valamint a polgármesteri keret részletezését a 7. melléklet táblái szerint állapítja meg.

(7) A Képviselő-testület a 2021. évi hitel-állománnyal (adósságot keletkeztető ügyleteiből fennálló kötelezettséggel) nem rendelkezik, hitelt nem kíván felvenni. A Képviselő-testület hitelt és kölcsönt nem nyújt.

(8) A Képviselő-testület a 2021. évi felhalmozási és tőkejellegű bevételeit a 9. melléklet szerint állapítja meg.

(9) A Képviselő-testület a helyi adórendeletekkel összhangban az adókedvezmények, mérséklések nagyságrendjét, valamint az egyéb közvetett támogatásokat a 10. melléklet szerint fogadja el.

(10) A Képviselő-testület a 2021. évi előirányzatok felhasználását a 11. melléklet szerint állapítja meg.

(11) A Képviselő-testület az Önkormányzat működési kiadásainak részletezését feladatonként a 12. melléklet szerint állapítja meg.

(12) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó kötelezettségek megállapításához a 13. melléklet tartalmazza.

(13) A Képviselő-testület 2021. évben nem tervez adósságot keletkeztető fejlesztési célokat meghatározni, amelyet a 14. mellékletben rögzített.

(14) A Képviselő-testület az Önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (továbbiakban Áht.) 29/A. §-a szerinti tervszámait a 15. melléklet szerint határozza meg.

(15) A Képviselő-testület 2021. évben az európai uniós támogatással megvalósuló programjai bevételeit és kiadásait a 16. mellékletben mutatja be.

4. Költségvetési egyenleg

4. § (1) Az Önkormányzat költségvetésének egyenlegét a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket – a költségvetési maradvány felhasználásával kapcsolatos jogköröket kivéve - a Polgármester gyakorolja. A maradvány felhasználásáról a Képviselő-testület dönt.

(3) Az Önkormányzat szabad pénzeszközeit év közben lekötött betétben vagy államilag garantált értékpapírokban helyezheti el. A szabad pénzeszközök elhelyezésével és visszaváltásával kapcsolatos jogkörök gyakorlására a Képviselő-testület a Polgármester részére felhatalmazást ad.

5. Több éves kihatással járó feladatok

5. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait 2021. évre a 8. melléklet szerint állapítja meg azzal, hogy a későbbi évek előirányzatát véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor határozza meg.

(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a Polgármester kötelezettséget vállalhat.

6. A költségvetési tartalék

6. §2 (1)3 A Képviselő-testület a kiadások között 11.409 eFt általános és 522.866 eFt céltartalékot állapít meg a 7. melléklet szerint.

(2) A 2021. évi költségvetés általános tartaléka elsősorban az intézményi és önkormányzati rendkívüli feladatok megoldására szolgál.

(3) Az intézményi működési tartalék az intézmények működési kiadásainak finanszírozására fordítható.

(4) A tartalék felhasználásáról az intézményi működési tartalékon, a polgármesteri keret tartalékon kívül, valamint a pályázati céltartalék polgármesteri hatáskörbe tartozó részét meghaladóan, a cél megjelölésével a Képviselő-testület határoz.

(5) A pályázati céltartalék terhére történő kötelezettségvállalás legfeljebb 20.000 eFt önrészű pályázat erejéig a Polgármester, ezt meghaladóan a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A tartalék felhasználásáról a Polgármester tájékoztatja a Képviselő-testületet.

(6) A Polgármester a polgármesteri keret összeghatárig, valamint az intézményi működési tartalék erejéig sajátkörű előirányzat-felhasználási és előirányzat-átcsoportosítási joggal rendelkezik. Az előirányzat átcsoportosításakor az Áht. előírásai szerint kell eljárni. Év közben a Polgármester a tartalékok felhasználásáról köteles tájékoztatni a Képviselő-testületet.

7. A rendkívüli bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos szabályok

7. § (1) A költségvetési szervek feladataik ellátásához pályázatokat nyújthatnak be, közvetlenül pénzbeli támogatást, felajánlást fogadhatnak el.

(2) Pályázat csak olyan tevékenységi körbe tartozó célra nyújtható be, amit a költségvetési szerv alapító okirata tartalmaz. A vállalt cél nem veszélyeztetheti az alapellátás biztonságát. A pályázat benyújtásához minden esetben a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges.

(3) A hozzájárulás megadása a Polgármester hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a polgármesteri keret terhére biztosítható önrész a megengedett értéket nem haladja meg, vagy a pályázathoz szükséges saját forrás a költségvetési szerv jóváhagyott költségvetésében rendelkezésre áll.

(4) A pályázatban való részvételhez történő hozzájárulás megadása előtt vizsgálni kell a pályázattal megvalósítandó cél kiadási vonzatát, annak többéves kihatását és szakmai hasznosságát.

(5) A többéves kihatással járó pályázatok elbírálása, engedélyezése és a hozzájárulás megadása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik abban az esetben is, ha a pályázatnak a következő években többletfinanszírozási igénye van.

(6) A közvetlen pénzbeli támogatásról, felajánlás elfogadásáról, a pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője köteles tájékoztatni a Polgármestert, valamint a Képviselő-testületet a féléves és éves beszámolójában.

8. Az Önkormányzat költségvetési szerveinek gazdálkodása és előirányzat módosítása

8. § (1) Az Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek módosítása az Áht. alapján történik.

(2) A Képviselő-testület az előirányzat módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként a negyedév utolsó hónapjában, az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul az SZMSZ szerinti rendkívüli képviselő-testületi ülés szabályai szerint a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(3) A költségvetési szerv vezetője a kiemelt kiadási előirányzatok és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre, azonban az nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha az irányító szerv azt engedélyezi. A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.

(4) Az intézmények által nem tervezett és többletbevételként jelentkező forrásokat általános tartalékként kell kezelni, amelyről a Képviselő-testület az előirányzat-módosítások során dönt.

(5) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi- és kiadási előirányzatai felett –figyelembe véve a közüzemi díjakra vonatkozó rendelkezéseket- az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek. A közüzemi díjakra tervezett előirányzat más célra nem használható, csak képviselő-testületi hatáskörben módosítható.

(6) A Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására, és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra a Polgármester számára felhatalmazást ad. Az átcsoportosításról a Polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni.

9. § (1) A költségvetési szervek feladatainak változását a Képviselő-testület engedélyezi az alapító okirat egyidejű módosításával.

(2) Az intézményeknél szakmai programok indításához, a feladatmutatót érintő fejlesztésekhez a Képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges, amelyet megelőzően vizsgálni kell annak költségvetési hatását.

(3) Az intézményi feladatok évközi változásáról – ami csoportok számának változásához, feladatmutató módosulásához kapcsolódik – a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles tájékoztatni a Polgármestert. A Polgármester az elmaradt feladatra jutó kiadási előirányzat zárolásáról azonnal intézkedik, és erről tájékoztatja a Képviselő-testületet.

9. A személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás, az önkormányzati alkalmazottak egyéb támogatása

10. § (1) Az Önkormányzat és költségvetési szerveinek a személyi juttatások előirányzatából foglalkoztatható létszámkeretét címenként a 3. melléklet táblái tartalmazzák.

(2) A személyi juttatásokkal – figyelembe véve a túlórák kifizetésére biztosított összegekre vonatkozó eltérő rendelkezéseket – az intézmények év közben önállóan gazdálkodnak, a működés során keletkezett személyi juttatások maradványának felhasználásáról az intézményvezetők a Polgármester engedélye alapján rendelkezhetnek. A túlóra jogcímén tervezett kiadások és a feladatelmaradásból keletkező maradvány más feladatra nem használható, a megtakarítás összegét önkormányzati tartalékba kell helyezni.

(3) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 240.000 Ft.

(4) A juttatások és a támogatások formáit, mértékét, feltételeit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 152. § (2) bekezdésére figyelemmel a Jegyző szabályzatban határozza meg.

(5) A köztisztviselők illetményalapja 2021. január 1-jén 48.000 Ft.

(6) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi köztisztviselője részére a Képviselő-testület 20 %-os mértékű illetménykiegészítést biztosít.

(7) A Képviselő-testület az Önkormányzatnál és költségvetési szerveinél (beleértve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalt is) engedélyezi, hogy az eredeti rendszeres személyi juttatások maximum 12 %-a legyen fizethető tárgyévi jutalom céljából.

11. § 2021. évben Tapolca városban a közköltségen történő temetés összege legfeljebb 150.000 Ft.

10. Felhalmozási, felújítási, karbantartási előirányzattal való gazdálkodás

12. § (1) A beruházásra, felújításra jóváhagyott előirányzattal az Önkormányzat és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal gazdálkodik.

(2) Az intézmények nyári karbantartásának bonyolításában a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott ügyintézők közreműködnek.

(3) A Képviselő-testület feljogosítja a költségvetési szerveket, hogy a 8. § (4) alapján jóváhagyott többletbevételük, valamint pályázati úton elnyert forrásaik terhére eszközbeszerzéseket, felújításokat és beruházásokat végezzenek, erre a célra felhalmozási jogot kapnak. A lebonyolítás során a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóival az intézmények kötelesek egyeztetni.

(4) Az önkormányzati ingatlanok felújítási- és beruházási előirányzatával az Önkormányzat gazdálkodik.

(5) A beruházások, felújítások, karbantartások előirányzat felhasználásánál figyelembe kell venni a közbeszerzési törvény eljárási szabályait és a költségvetési törvényben évente meghatározott érték-paramétereit.

(6) A felhalmozási, karbantartási feladatok teljesítésénél kötelező a jótállási, szavatossági igények érvényesítése.

(7) A költségvetési intézmények kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére jogosultak.

11. A társadalmi, önszerveződő közösségek önkormányzati támogatása

13. § (1) A Képviselő-testület a tapolcai székhelyű társadalmi önszerveződő közösségek részére a 4. melléklet kiadási előirányzatának mértékéig a közművelődési koncepcióban kialakított irányelvek szerint nyújt pénzbeli támogatást.

(2) A közművelődési támogatások folyósítása támogatási szerződés alapján – lehetőleg utófinanszírozás keretében – történik.

(3) A támogatások folyósításának feltétele az előző költségvetési évben folyósított támogatásokról történő tételes elszámolás, valamint a támogatott nyilatkozata arról, hogy nincs 30 napon túli tartozása az adó-, járulék-, illeték-, és vámkötelezettsége tekintetében.

12. Az Önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos egyéb előírások

14. § (1) Az Önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést a Polgármester engedélyezhet, ez azonban nem veszélyeztetheti az Önkormányzat gazdálkodását.

(2) A pénzkövetelés behajtásánál legalább a Ptk. szerinti késedelmi kamatot érvényesíteni kell, ha jogszabály vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.

(3) A készpénzforgalom kímélése érdekében az Önkormányzatnak és intézményeinek törekednie kell a kiadások átutalással történő kiegyenlítésére.

(4) Az Önkormányzat és intézményei készpénzt vehetnek fel a házipénztárban. A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénz felvevőnek el kell számolnia a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározottak szerint.

(5) Készpénz felvétel a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározott házipénztári keret nagyságára figyelemmel az alábbi esetekben történhet:

a) költségvetési szervek ellátmányára,

b) kiküldetési kiadásokra, munkába járással kapcsolatos útiköltség térítésre,

c) reprezentációs kiadásokra,

d) kis összegű szolgáltatások készpénzben történő teljesítésére,

e) indokolt esetben üzemanyag felvételre,

f) készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzésekre.

15. § (1) A Képviselő-testület a 9. mellékletben felsorolt ingatlanokat értékesítésre kijelöli.

(2) Az ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlatokat a Gazdasági Bizottság véleményezése után lehet a Képviselő-testület elé terjeszteni.

16. § 12. A költségvetési szervek a költségvetési rendelet hatálybalépését követő 10 napon belül kötelesek éves elemi költségvetésüket a Polgármesternek bemutatni.

17. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a Polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a Jegyző a felelős.

(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester felelős.

(3) A költségvetési szervezetek vezetői felelősek a saját intézményük költségvetésének végrehajtásáért.

(4) Az Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal.

(5) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért a Jegyző a felelős.

13. Elemi beszámoló és pénzmaradvány felülvizsgálata

18. § (1) Az Önkormányzat a fenntartásában működő költségvetési szervek elemi beszámolójának számszaki részét február 28-ig, szöveges részét április 30-ig az alábbi szempontok szerint felülvizsgálja:

a) a költségvetési előirányzattal összefüggően jóváhagyott feladatok teljesítése;

b) a pénzügyi teljesítés és a feladat összhangja;

c) eredeti, módosított előirányzatok költségvetési rendelettel történő egyezősége;

d) módosított előirányzat és teljesítés közti eltérés;

e) a számszaki beszámoló űrlapjainak belső és külső összefüggése;

f) a kötött felhasználással biztosított előirányzatok felhasználása.

(2) A beszámoló felülvizsgálata nem terjed ki a költségvetési szerv nyilvántartásaiban szereplő adatok valódiságára. A jóváhagyás nem jelenti egyben azok valódiságának elfogadását is.

(3) A költségvetési szervek előző évi költségvetési maradványát a következő évi finanszírozásba be kell számítani. A költségvetési szervet a maradványból nem illeti meg:

a) a végleges feladatelmaradás miatti előirányzat maradvány;

b) meghatározott célra rendelkezésre bocsátott előirányzatok, ha áthúzódó pénzügyi teljesítési kötelezettségük nincs;

c) az az összeg, amelyet a tárgyévben, év közben engedélyezett feladattal összefüggésben a jóváhagyott előirányzatból részben vagy egészben nem használtak fel;

d) a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának költségvetési támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának járulékköteles maradványához, kivéve, ha ezen maradványrészt terhelő járulékfizetési elmaradása van;

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány;

f) a támogatás érték- bevételi többlet;

g) a fel nem használt túlóra maradványa;

h) a fel nem használt közüzemi díjak maradványa

i) a kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány.

(4) Kötelezettségvállalással terhelt maradványnak kell tekinteni:

a) a tárgyévben szerződés alapján befolyt bevételt, ha az bizonyítottan a teljesítendő kiadásokra kerül felhasználásra a következő évben;

b) a kötelezettségvállalással terhelt azon maradvány, melyre a kötelezettségvállalás a tárgyévi előirányzat terhére történt, de a teljesítés a tárgyévben nem valósult meg.

(5) A kötelezettségvállalás dokumentumának kell tekinteni a kinevezési okiratot, aláírt szerződést, a megállapodást, a visszaigazolt megrendelést.

(6) A költségvetési szerveknél a költségvetési maradvány személyi juttatásokból származó része – a személyi juttatásokba tartozó tételeken túlmenően – a kiemelt előirányzatokba tartozó tételek előirányzatára is fordítható. A költségvetési maradvány további része személyi juttatásokra nem használható. A költségvetési maradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, mely költségvetési támogatási többlettel jár.

(7) Az Önkormányzat a költségvetési szervet a beszámolóról és a jóváhagyott költségvetési maradványról a zárszámadási rendelet helyben szokásos módon történő kihirdetésével értesíti.

14. Záró rendelkezések

19. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

1. melléklet4

Sor-
szám

Működési Bevételek

Működési Kiadások

Megnevezés

Rovat száma

2021. évi előirányzat

Megnevezés

Rovat száma

2021. évi előirányzat

1

2

3

4

5

1.

Működési célú állami támogatások áh-on belül

B1

1 417 191

Személyi juttatások

K1

716 569

2.

Közhatalmi bevételek

B3

608 000

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

120 883

3.

Működési bevételek

B4

309 155

Dologi kiadások

K3

928 626

4.

Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívüli)

B6

1 654

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

19 400

5.

Egyéb működési célú kiadások

K5

706 094

6.

Elvonások és befizetési kötelezettség

K502

72 977

Működési költségvetési bevételek összesen:

2 336 000

Működési költségvetési kiadások összesen:

2 564 549

7.

Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele

B813

526 202

8.

Állami támogatások megelőlegezése

B814

2 000

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

45 787

9.

Irányító szervi támogatás bevétele

B816

787 631

Irányító szervi támogatások folyósítása

K915

787 631

Működési célú fiananszírozási bevételek

1 315 833

Működési célú, finanszírozási célú kiadások

833 418

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

3 651 833

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

3 397 967

Felhalmozási Bevételek

Felhalmozási Kiadások

10.

Felhalmozhási célú támogatások áh-on belül

B2

587 243

Beruházások

K6

563 306

11.

Felhalmozási bevételek

B5

118 618

Felújítások

K7

231 264

12.

Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kívüli)

B7

1 200

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K5

584 243

Felhalmozási költségvetési bevételek összesen:

707 061

Felhalmozási költségvetési kiadások összesen:

1 378 813

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek

417 886

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

1 124 947

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

1 378 813

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

4 776 780

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

4 776 780

2. melléklet5

B E V É T E L E K

Sorszám

Bevételi jogcím

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

1.

I. Működési célú támogatások államh. belülről

B1

1 627 999

1 389 304

-1 784

29 671

0

1 417 191

1 417 191

0

0

2.

I/1. Önkormányzat működési támogatásai

B11

1 077 829

1 237 169

-1 784

0

0

1 235 385

1 235 385

0

0

3.

Helyi önkormányzat működésének általános támogatása

B111

348 881

350 180

0

0

0

350 180

350 180

0

0

4.

Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

300 472

305 618

0

0

0

305 618

305 618

0

0

5.

Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása

B113

250 571

283 165

-2 364

0

0

280 801

280 801

0

0

Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B113

144 270

155 315

-5 613

0

0

149 702

149 702

0

0

6.

Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása

B114

33 635

36 693

0

0

0

36 693

36 693

0

0

7.

Működési célú központosított előirányzatok

B115

106 198

0

0

0

106 198

106 198

0

0

8.

Helyi önkormányzat kiegészítő támogatása

B116

0

6 193

6 193

6 193

0

0

9.

Egyéb működési célú támogatások áh-on belül

B16

550 170

152 135

0

29 671

0

181 806

181 806

0

0

10.

II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről

B2

190 318

214 347

372 896

587 243

587 243

0

0

- Ebből EU-s támogatások bevétele

190 318

190 318

372 896

563 214

563 214

11.

III. Közhatalmi bevételek

B3

608 000

608 000

0

0

0

608 000

608 000

0

0

12.

Vagyoni típusú adók

B34

231 000

231 000

0

231 000

231 000

0

0

13.

Ebből: - Építményadó

B34

163 000

163 000

163 000

163 000

0

0

14.

- Magánszemélyek kommunális adója

B34

68 000

68 000

68 000

68 000

0

0

15.

Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó)

B351

350 000

350 000

350 000

350 000

0

0

17.

Idegenforgalmi adó

B355

25 000

25 000

25 000

25 000

0

0

18.

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

2 000

2 000

0

2 000

2 000

0

0

19.

IV. Működési bevételek

B4

307 076

307 256

1 784

115

0

309 155

219 373

44 367

45 415

20.

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

0

0

21.

Szolgáltatások ellenértéke

B402

123 692

123 692

0

0

0

123 692

33 910

44 367

45 415

22.

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

31 021

31 097

114

31 211

31 211

0

0

23.

Tulajdonosi bevételek

B404

39 461

39 461

0

39 461

39 461

0

0

24.

Ellátási díjak

B405

65 134

65 134

0

65 134

65 134

0

0

25.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

26 768

26 768

0

26 768

26 768

0

0

27.

Kamatbevételek

B408

20 000

20 000

0

20 000

20 001

0

0

28.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

1

1

0

0

0

29.

Egyéb működési célú bevétel

B410

1 000

1 104

1 784

0

2 888

2 888

0

0

Sorszám

Bevételi jogcím

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

30.

V. Felhalmozási bevételek

B5

60 545

60 545

0

0

58 073

118 618

118 618

0

0

31.

Ingatlanok értékesítése

B52

60 545

60 545

60 545

60 545

0

32.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

0

0

0

33.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

58 073

58 073

58 073

0

0

34.

VI. Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívülről)

B6

0

983

671

1 654

1 654

0

0

35.

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk. (áh-on kívülről)

B7

1 200

1 200

1 200

0

0

36.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B7

2 793 938

2 581 635

0

403 353

58 073

3 043 061

2 953 279

44 367

45 415

37.

VIII. Finanszírozási bevételek

B8

1 463 436

1 794 392

0

0

-60 673

1 733 719

1 683 688

44 367

5 664

38.

Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány

B813

256 135

526 202

0

0

526 202

526 202

39.

Hiány belső finansz.: felhalmozási célú kv-i maradvány

B813

417 886

417 886

0

417 886

417 886

40.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

2 000

2 000

2 000

2 000

41.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B812

60 673

0

0

-60 673

0

0

42.

Hiány külső finanszírozása: hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B811

0

0

0

0

43.

Irányító szervi támogatás

B816

787 415

787 631

0

0

787 631

737 600

44 367

5 664

44.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B8

4 257 374

4 376 027

0

403 353

-2 600

4 776 780

4 636 967

88 734

51 079

K I A D Á S O K

Kiemelt előirányzat száma

Kiadási jogcímek

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

1.

I. Működési költségvetés kiadásai

K1-K5

2 658 975

2 588 096

0

13 047

-36 594

2 564 549

2 476 505

44 163

43 881

2.

Személyi juttatások

K1

757 748

713 981

0

2 588

0

716 569

680 126

32 614

3 829

3.

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó

K2

126 914

120 482

0

401

0

120 883

114 752

5 336

795

4.

Dologi kiadások

K3

983 021

919 131

0

9 495

0

928 626

921 407

6 213

1 006

5.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

17 600

19 400

0

0

0

19 400

19 400

0

0

6.

Egyéb működési célú kiadások

K5

707 672

742 125

563

-36 594

706 094

667 843

0

38 251

Elvonások és befizetések (szolidaritási hozzájárulás)

K502

66 020

72 977

0

0

72 977

72 977

7.

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

K6-K8

765 197

954 513

0

390 306

33 994

1 378 813

1 377 075

204

1 534

8.

Beruházások

K6

549 230

545 135

0

12 309

5 862

563 306

563 068

204

34

9.

Felújítások

K7

136 167

209 494

250

21 520

231 264

231 264

0

0

10.

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K5

79 800

199 884

377 747

6 612

584 243

582 743

0

1 500

14.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

3 424 172

3 542 609

0

403 353

-2 600

3 943 362

3 853 580

44 367

45 415

15.

IV. Finanszírozási kiadások

K9

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

16.

Működési célú finanszírozási kiadások

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

17.

Likviditási hitelek törlesztése

0

18.

Kölcsön törlesztése, adott kölcsön

0

19.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

45 787

45 787

45 787

45 787

20.

Betét elhelyezése

0

21.

Költségvetési szervek finanszírozása

K915

787 415

787 631

0

0

787 631

737 600

44 367

5 664

22.

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

23.

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

0

24.

Kölcsön törlesztése, adott kölcsön

0

25.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

26.

Betét elhelyezése

0

27.

Egyéb hitel, kölcsön kiadásai

0

28.

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

K1-K9

4 257 374

4 376 027

0

403 353

-2 600

4 776 780

4 636 967

88 734

51 079

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

29.

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 36. sor - költségvetési kiadások 14. sor) (+/-)

-630 234

-960 974

0

0

60 673

-900 301

-900 301

0

0

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

30.

Finanszírozási célú pénzügyi műveletek egyenlege

630 234

960 974

0

0

-60 673

900 301

900 301

0

0

31.

Finanszírozási bevételek

1 463 436

1 794 392

0

0

-60 673

1 733 719

1 683 688

44 367

5 664

32.

Ebből:Működési célú finanszírozási bevételek

258 135

528 202

0

0

0

528 202

528 202

0

0

33.

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek

417 886

478 559

0

0

-60 673

417 886

417 886

0

0

34.

Költségvetési szervek finanszírozása

787 415

787 631

0

0

0

787 631

737 600

44 367

5 664

35.

Finanszírozási kiadások

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

36.

Ebből: Működési célú finanszírozási kiadások

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

37.

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

3. melléklet6

B E V É T E L E K

Kiemelt előirányzat

Cím száma

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZAT

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

1

I. Működési célú támogatások államházt.belülről

B1

1 627 999

1 389 044

-1 784

29 671

0

1 416 931

1 416 931

0

0

I/1. Önkormányzat működési támogatásai

B11

1 077 829

1 237 169

-1 784

0

0

1 235 385

1 235 385

0

0

Helyi önkormányzat működésének általános támogatása

B111

348 881

350 180

350 180

350 180

Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

300 472

305 618

305 618

305 618

Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása

B113

250 571

283 165

-2 364

280 801

280 801

Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B113

144 270

155 315

-5 613

149 702

149 702

Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása

B114

33 635

36 693

36 693

36 693

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

106 198

106 198

106 198

Helyi önkormányzat kiegészítő támogatása

B116

6 193

6 193

6 193

Egyéb működési célú támogatások áh-on belül

B16

550 170

151 875

29 671

181 546

181 546

2

II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről

B2

190 318

210 964

372 896

583 860

583 860

0

3

III. Közhatalmi bevételek

B3

608 000

608 000

0

0

0

608 000

608 000

0

0

Vagyoni típusú adók

B34

231 000

231 000

231 000

231 000

0

0

Ebből: - Építményadó

B34

163 000

163 000

163 000

163 000

- Magánszemélyek kommunális adója

B34

68 000

68 000

68 000

68 000

Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó)

B351

350 000

350 000

350 000

350 000

Idegenforgalmi adó

B355

25 000

25 000

25 000

25 000

Egyéb közhatalmi bevételek

B 36

2 000

2 000

2 000

2 000

4

IV. Működési bevételek

B4

305 058

305 058

1 784

0

0

306 842

217 060

44 367

45 415

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

121 832

121 832

121 832

32 050

44 367

45 415

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

30 863

30 863

30 863

30 863

Tulajdonosi bevételek

B404

39 461

39 461

39 461

39 461

Ellátási díjak

B405

65 134

65 134

65 134

65 134

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

26 768

26 768

26 768

26 768

Kamatok és befektetések bevételei

B408

20 000

20 000

20 000

20 000

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

Egyéb működési célú bevétel

B411

1 000

1 000

1 784

2 784

2 784

5

V. Felhalmozási bevételek

B5

60 545

60 545

0

0

58 073

118 618

118 618

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

60 545

60 545

60 545

60 545

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

58 073

58 073

58 073

6

VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B6

983

671

1 654

1 654

7

VII. Felhalmozási célú átvett pénz.(áh-on kív.)

B7

1 200

1 200

1 200

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B7

2 791 920

2 575 794

0

403 238

58 073

3 037 105

2 947 323

44 367

45 415

8

VIII. Finanszírozási bevételek

B8

676 021

985 406

0

0

-60 673

924 733

924 733

0

0

Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány

B813

256 135

504 847

504 847

504 847

Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány

B813

417 886

417 886

417 886

417 886

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

2 000

2 000

2 000

2 000

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B812

60 673

-60 673

0

0

Hiány külső finanszírozása: hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B811

0

0

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B8

3 467 941

3 561 200

0

403 238

-2 600

3 961 838

3 872 056

44 367

45 415

K I A D Á S O K

I. Működési költségvetés kiadásai

K1-K5

1 871 466

1 779 451

0

13 182

-36 594

1 756 039

1 717 788

0

38 251

1

Személyi juttatások

K1

164 796

120 661

2 588

0

123 249

123 249

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó

K2

26 329

19 862

401

0

20 263

20 263

0

0

3

Dologi kiadások

K3

889 049

804 426

9 630

0

814 056

814 056

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

17 600

19 400

0

0

19 400

19 400

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

K5

707 672

742 125

0

563

-36 594

706 094

667 843

0

38 251

Elvonások és befizetések (Szolidaritási hozzájárulás is)

K502

66 020

72 977

72 977

72 977

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

K6-K8

763 273

948 331

0

390 056

33 994

1 372 381

1 370 881

0

1 500

6

Beruházások

K6

547 306

538 953

12 309

5 862

557 124

557 124

7

Felújítások

K7

136 167

209 494

0

21 520

231 014

231 014

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K58

79 800

199 884

0

377 747

6 612

584 243

582 743

1 500

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

2 634 739

2 727 782

0

403 238

-2 600

3 128 420

3 088 669

0

39 751

9

IV. Finanszírozási kiadások

K9

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

Működési célú finanszírozási kiadások

833 202

833 418

0

0

0

833 418

783 387

44 367

5 664

Likviditási hitelek törlesztése

0

Költségvetési szervek finanszírozása

K915

787 415

787 631

787 631

737 600

44 367

5 664

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

45 787

45 787

45 787

45 787

Betét elhelyezése

0

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

0

Kölcsön törlesztése, adott kölcsön

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

Betét elhelyezése

0

Egyéb hitel, kölcsön kiadásai

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

K1-K9

3 467 941

3 561 200

0

403 238

-2 600

3 961 838

3 872 056

44 367

45 415

B E V É T E L E K

Cím

Alcím

Kiemelt előirányzat

Cím száma

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

02

01

TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

1

I. Működési célú támogatások államházt.belülről

B1

260

260

260

2

II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről

B2

3

III. Közhatalmi bevételek

B3

4

IV. Működési bevételek

B4

152

152

152

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

76

76

76

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Egyéb működési célú bevétel

B411

76

76

76

5

V. Felhalmozási bevételek

B5

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

6

VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B6

7

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B7

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B7

412

412

412

8

VIII. Finanszírozási bevételek

B8

369 155

376 404

376 404

326 373

44 367

5 664

Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány

B813

7 249

7 249

7 249

Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány

B813

0

Irányító szervi támogatás

B816

369 155

369 155

369 155

319 124

44 367

5 664

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B8

369 155

376 816

376 816

326 785

44 367

5 664

K I A D Á S O K

I. Működési költségvetés kiadásai

K1-K5

367 455

375 116

375 116

325 323

44 163

5 630

1

Személyi juttatások

K1

270 799

271 024

271 024

234 581

32 614

3 829

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó

K2

45 090

45 125

45 125

38 994

5 336

795

3

Dologi kiadások

K3

51 566

58 967

58 967

51 748

6 213

1 006

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

5

Egyéb működési célú kiadások

K5

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

K6-K8

1 700

1 700

1 700

1 462

204

34

6

Beruházások

K6

1 700

1 700

1 700

1 462

204

34

7

Felújítások

K7

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

III. Tartalékok

Általános tartalék

Céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

369 155

376 816

376 816

326 785

44 367

5 664

9

IV. Finanszírozási kiadások

K9

Működési célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

K1-K9

369 155

376 816

376 816

326 785

44 367

5 664

Tervezett álláshelyek száma (fő)

58

58

50

7

1

B E V É T E L E K

Cím

Alcím

Kiemelt előirányzat

Cím száma

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

02

02

TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

1

I. Működési célú támogatások államházt.belülről

B1

2

II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről

B2

3

III. Közhatalmi bevételek

B3

4

IV. Működési bevételek

B4

203

203

203

203

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

60

60

60

60

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

143

143

143

143

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Egyéb működési célú bevétel

B411

5

V. Felhalmozási bevételek

B5

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

6

VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B6

7

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B7

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B7

203

203

203

203

8

VIII. Finanszírozási bevételek

B8

348 986

353 209

353 209

353 209

Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány

B813

4 223

4 223

4 223

Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány

B813

Irányító szervi támogatás

B816

348 986

348 986

348 986

348 986

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B8

349 189

353 412

353 412

353 412

K I A D Á S O K

I. Működési költségvetés kiadásai

K1-K5

349 189

353 412

353 412

353 412

1

Személyi juttatások

K1

275 345

275 388

275 388

275 388

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó

K2

48 199

48 199

48 199

48 199

3

Dologi kiadások

K3

25 645

29 825

29 825

29 825

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

5

Egyéb működési célú kiadások

K5

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

K6-K8

6

Beruházások

K6

7

Felújítások

K7

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

III. Tartalékok

Általános tartalék

Céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

349 189

353 412

353 412

353 412

9

IV. Finanszírozási kiadások

K9

Működési célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

K1-K9

349 189

353 412

353 412

353 412

Tervezett álláshelyek száma (fő)

71

71

71

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

0

0

0

B E V É T E L E K

Cím

Alcím

Kiemelt előirányzat

Cím száma

Rovat száma

2021. évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv. test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

Kötelező feladatok előirányzata

Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

02

03

WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

1

I. Működési célú támogatások államházt.belülről

B1

2

II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről

B2

3 383

3 383

3 383

3

III. Közhatalmi bevételek

B3

4

IV. Működési bevételek

B4

1 815

1 843

115

1 958

1 958

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

1 800

1 800

1 800

1 800

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

15

15

114

129

129

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

1

1

1

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Egyéb működési célú bevétel

B411

28

28

28

5

V. Felhalmozási bevételek

B5

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

6

VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B6

7

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.)

B7

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B7

1 815

5 226

115

5 341

5 341

8

VIII. Finanszírozási bevételek

B8

69 274

79 373

79 373

79 373

Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány

B813

9 883

9 883

9 883

Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány

B813

0

Irányító szervi támogatás

B816

69 274

69 490

69 490

69 490

9

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

B1-B8

71 089

84 599

115

84 714

84 714

K I A D Á S O K

I. Működési költségvetés kiadásai

K1-K5

70 865

80 117

-135

79 982

79 982

1

Személyi juttatások

K1

46 808

46 908

46 908

46 908

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó

K2

7 296

7 296

7 296

7 296

3

Dologi kiadások

K3

16 761

25 913

-135

25 778

25 778

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

5

Egyéb működési célú kiadások

K5

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

K6-K8

224

4 482

250

4 732

4 732

6

Beruházások

K6

224

4 482

4 482

4 482

7

Felújítások

K7

250

250

250

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

III. Tartalékok

Általános tartalék

Céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

71 089

84 599

115

84 714

84 714

9

IV. Finanszírozási kiadások

K9

Működési célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

Betét elhelyezése

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

K1-K9

71 089

84 599

115

84 714

84 714

Tervezett álláshelyek száma (fő)

13

13

13

Tervezett álláshelyek száma július 1-től:(fő)

14

14

14

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

4. melléklet7

Jogcím

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

K506

Működési célú támogatások államháztartáson belülre

392 662

359 879

0

0

0

359 879

1

Balaton-felvidéki Intézményi Társulás részére háziorvosi ügyeleti hozzájárulás

28 000

27 217

27 217

2

Tapolcai Szoc.Alapszolgáltatási Intézményi Társulás részésre átadott penzeszközök

362 162

330 162

330 162

3

Bursa Hungarica Ösztöndíj támogatás

2 500

2 500

2 500

K512

Működési célú támogatások államháztartáson kívülre

291 923

307 512

0

1 367

8 485

317 364

4

Tapolca Kft. általános célú működési támogatása

90 000

90 000

90 000

5

Helyi autóbusz közlekedés veszteségpótlása Városgazdálkodási Kft.

18 251

18 251

18 251

6

Városi Strand üzemeltetéséhez támogatás nyújtása Városgazdálkodási Kft. részére

20 000

20 000

20 000

7

Cselle-Ház Kft. működési célú támogatása (39 fő)

105 992

105 992

105 992

8

Tapolca Média Kft támogatása

27 000

27 000

27 000

9

Balavíz Kft. Működési támogatása

2 800

2 800

-2 500

300

10

Városi tömeg- és versenysport támogatása

16 000

16 000

16 000

10.1

Tapolca Városi Sportegyesület

8 500

10.2

TIAC VSE

4 700

10.3

Tapolca Vívóklub

1 700

10.4

Tapolcai Sport Akadémia Sportegyesület

300

10.5

Tapolcai Honvéd SE

100

10.6

Tapolcai Diáksport Egyesület

250

10.7

Tapolcai-medence Természetjáró Sportegyesület

150

10.8

Tapolcai Tollaslabda és Fallabda Sportegyesület

200

10.9

Diszeli Sportegyesület

100

11

Közművelődési feladatok támogatása

1 800

1 200

0

0

0

1 200

11.1

-Tapolcai Plecotus Barlangkutató Csoport támogatása (Nyílt nap a kutatóbarlangászat népszerűsítésére)

11.2

-Tapolcai Városszépítő Egyesület támogatása (Régi temető két nevezetes sírjának rendbetétele, járdafestés, működési költség)

11.3

- Boldog Özséb Alapítvány támogatása (Szent Cecília napi koncert)

11.4

-Ovisokért Alapítvány Szivárvány Tagintézmény támogatása (Állatok világnapjához kapcsolódó egy hetes programsorozat)

11.5

-Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány támogatása (Szerkesztőfelület létrehozása)

11.6

- Zenés Színházért Alapítvány tám.(Nekem a Balaton a Riviéra gálaműsorhoz jelmez, technika, zenei alapok)

11.7

- Zenés Színházért Alapítvány támogatása(A 2021. novemberében megrendezésre kerülő új darab jelmezkölcsönzéséhez, díszletezéshez, zenei alapjaihoz)

11.8

- Zeneoktatást Támogató Alapítvány tám.(Iskola alapításának 50.évfordulójára iskolatörténeti kiadvány nyomdai költségei, koncert, vendéglátás)

11.9

- "Bölcsődéért" Alapítvány támogatása (Gyermekek Hete programsorozat megrendezése)

11.10

Szabad előirányzat

600

600

12

Tapolcai Média Közalapívány támogatása

1 000

1 000

1 000

2 000

13

Római Katolikus egyház működésének támogatása

500

500

500

14

Református egyház támogatása

130

130

130

15

Tapolcai Evangélikus Leányegyházközség működési támogatása

130

130

130

16

Tapolca-Diszel Római Katolikus Egyházközsség működési támogatása

70

70

70

17

Tapolcai Városőrség Polgárőr Egyesület működésének támogatása

350

350

350

18

Tapolcai Önk. ÖnkéntesTűzoltóság tám.megállapodás (lakosságszám) alapján: 15.866 fő* 787 Ft

5 000

5 000

7 035

12 035

19

Aknaszlatinai Szent Anna Óvoda támogatása

0

20

Tapolcai Városfejlesztési Kft. működési célú támogatása

0

21

Tapolcai Fúvószenekar támogatása

0

22

VOKE működési támogatása

200

200

200

23

Zeneoktatást Támogató Alapítvány Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar

0

24

Tapolcai Városszépítő Egyesület támogatása (2/2020.I.23.Kt.határozat)

0

25

Fogorvosok támogatása (2 fő )

2 000

6 489

2 567

450

9 506

26

Batsányi János Táncegyüttes működési támogatása (50 éves jubileum)

700

700

700

27

Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány

11 100

11 100

28

Polgármesteri keret terhére kifizetett támogatások

1 300

1 300

Működési célú támogatások összesen

684 585

667 391

0

1 367

8 485

677 243

K8

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

29

Rendőrségnek fejlesztési célú támogatás (korábbi évek áthúzódó előirányzatai)

1 500

1 500

1 500

K8

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

30

Cselle-Ház Kft. felhalmozási célú támogatása

9 300

19 877

0

0

12 162

32 039

Ebből: Központi épület vízszigetelés

1 000

1 000

1 000

2020. évről áthúzódó támogatás (telephely felújítás)

3 000

3 000

3 000

Gépbeszerzés

5 000

15 577

15 577

Kamerarendszer felújítása

300

300

300

Felnőtt játszótér kialakítása

4 500

4 500

11 db napelemes lámpa telepítésére fejl. célú tám. 119/2021. VIII. 17. Kt. hat. alapján

3 060

3 060

Közösségi tér megújítása pály. többletköltsége a 116/2021. VIII.17 Kt. hat. alapján

9 102

9 102

32

Tapolca Kft. Belvárosi Közösségi Ház légtechnikai korszerűsítésének többletforrása

5 440

5 440

32

Tapolcai Vállalkozásfejlesztési Regionális Iroda kamattámogatása

5 000

5 000

5 000

33

TIAC VSE Tao pályázatok önrésze, fejlesztési támogatások

17 166

6 200

23 366

34

dr. Sarlós Ágnes 5 éves rendelőhasználati díja

4 800

4 800

35

Tapolcai Média Kft. tőkepótlása 137/2020. (XI.20.)Kt. hat alapján

2 174

2 174

Felhalmozási célú támogatások összesen

15 800

60 457

0

0

18 362

78 819

Támogatások mindösszesen

700 385

727 848

0

1 367

26 847

756 062

5. melléklet8

Jogcím

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat összesen

2021. évi módosított előirányzat összesen

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

K7

FELÚJÍTÁSOK

Pályázatok

K7P1

A közösségvezérelt településfejlesztés konstrukció keretében a "Közösen Tapolcáért" Helyi Akciócsoport által közzétett TOP-7.1.1-16-H-014-01 azonosítószámú, az „Épített és szabadtéri közösségi terek infrastrukturális fejlesztése, eszközbeszerzés” című felhívásra benyújtott Tapolca-Diszel városrészben lévő "Csobánc" Művelődési Ház energiahatékony megújítása, eszközbeszerzése" című pályázat saját ereje a 9/2019. (I.24.) Kt. határozat alapján

84 467

84 467

84 467

K7P2

A közösségvezérelt településfejlesztés konstrukció keretében a "Közösen Tapolcáért" Helyi Akciócsoport által közzétett TOP-7.1.1-16-H-014-01 azonosítószámú, az „Épített és szabadtéri közösségi terek infrastrukturális fejlesztése, eszközbeszerzés” című felhívásra benyújtott „Belvárosi Közösségi Ház" (Mozi, Házasságkötő terem, Teleház, Egészségfejlesztési Iroda) kulturális és közösségi célú tereinek légtechnikai felújítása című pályázat saját ereje a 10/2019.(I.24.) Kt. határozat alapján

4 600

4 600

4 600

K7P3

A VI/2038/2020/MUZEUM iktatószámú, Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program) keretében benyújtott projekt

5 000

5 000

5 000

K7P4

EFOP Humán szolgáltatások fejlesztése Tapolca és környéke pályázat (feljesztési célú kiadásai)

66 318

9 770

76 088

K7P5

Vívóterem felújítás és korszerűsítés

7 120

7 120

K7P6

Belvárosi Közösségi Ház légtech. Felújítása (Közösségvezérelt pály) 10/2019. I. 24 Kt.

11 750

11 750

Pályázati felújítások összesen

94 067

167 505

0

0

21 520

189 025

0

Városüzemeltetés

0

Közvilágítással kapcsolatos felújítások

0

K7KZV1

Meglévő közvilágítási létesítmények felújításának tervezése

1 000

1 000

1 000

Utak, hidakkal kapcsolatos felújítások

0

K7U1

Meglévő közlekedési létesítmények felújításának tervezése

5 000

5 000

5 000

Zöldterület fenntartással, csapadékcsatornákkal kapcsolatos felújítások

0

K7Z1

Zöldterületekkel, csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos felújítás tervezése

1 500

1 500

1 500

K7Z2

Tapolca, Kossuth u. 62. előtti csapadékcsatorna felújítása

600

600

600

Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos felújítások

0

K7EV1

Egyéb városgazdálkodással kapcsolatos felújítások tervezése

2 500

1 960

1 960

K7EV2

Az új temetőben lévő "Mindenki keresztje" felújítása

1 000

1 000

1 000

K7EV3

Egyes önkormányzati, illetve részben önkormányzati tulajdonú ingatlanok

8 000

8 000

8 000

Városüzemeltetési felújítások összesen

19 600

19 060

0

0

0

19 060

Városfejlesztés

Házkezelésben lakás célú ingatlanokkal kapcsolatos felújítások

Házkezelésben nem lakás célú ingatlanokkal kapcsolatos felújítások

K7HKNL1

Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok részleges felújítása (Városgazd.Kft.lista)

15 000

15 000

15 000

K7HKNL2

Bérbeszámítás (2020.évi maradvány terhére)

429

429

Intézményekkel kapcsolatos felújítások

K7IN1

Intézményekkel kapcsolatos felújítások, egyéb felmerülő igény

5 000

5 000

5 000

K7IN2

Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet-Család- és Gyermekjóléti Központ felújítása: elektromos hálózat korszerűsítése

2 500

2 500

2 500

Intézményekkel kapcsolatos felújítások összesen:

22 500

22 929

0

0

21 520

44 449

Költségvetési szervek felújításai

250

0

250

K7

Önkormányzati felújítások mindösszesen

136 167

209 494

0

250

21 520

231 264

6. melléklet9

Jogcím

Megnevezés

2021. évi eredeti előirányzat összesen

2021. évi módosított előirányzat összesen

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

K6

Beruházások

Pályázatok

K6P1

TOP-3.1.1-16-VE1-2017-00009 azonosítószámú, "Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán"

321 419

277 587

277 587

K6P2

TOP-3.1.1-15-VE1-2016-00009 azonosítószámú, "Tapolca-Szigliget kerékpárút megvalósítása" című, Szigliget Község Önkormányzata konzorciumi vezetésével megvalósuló projekt, Tapolca mint konzorciumi tag beruházási összege a 118/2019. (VII.17.) Kt. határozat alapján

165 426

165 426

165 426

K6P3

Új beruházási projektek bekerülési értékét képező előkészítések, tervezések, költségvetés készítések, rehabilitációs szakmérnöki díjai

2 540

2 540

2 540

K6P4

EFOP Humán szolgáltatások fejlesztése Tapolca és környéke pályázat (feljesztési célú kiadásai)

24 892

216

216

K6P5

Vívóterem felújítás és korszerűsítés

10 880

10 880

K6P6

TOP-2.1.3-16-VE1-2021-00039 azonosítószámű "Csapadékvíz hálózat rekonstrukciója"

10 160

10 160

Pályázati beruházások összesen

514 277

456 649

0

10 160

0

466 809

Városüzemeltetés

Közvilágítással kapcsolatos beruházások

K6KZV1

Új közvilágítási létesítmények tervezése, létesítés

1 000

1 000

-1 000

0

K6KZV2

Kazinczy tér 3437/93 hrsz. közterületre, járda mellé napelemes lámpák telepítése (2 db)

440

440

-440

0

Utak, hidakkal kapcsolatos beruházások

0

K6U1

Új közlekedési létesítmények tervezése

2 000

2 000

2 000

K6U2

Magánerős utak építése

2 000

2 000

2 000

K6U3

Ady E. u. okos zebra áthelyzése (közlekedésfejleszétsi pályázat miatt)

6 553

6 553

K6U4

Belterületi utak kialakítása (pályázati önrész)

24 990

24 990

K6U5

Útrekonstrukciós munkák tervdokumentáció készítése

6 985

6 985

K6U6

Külterületi utak fejlesztése tervdokumentáció készítése

7 874

7 874

Zöldterület fenntartással, csapadékcsatornákkal kapcsolatos beruházások

0

K6Z1

Zöldterületekkel, csapadékvíz elevezetéssel kapcsolatos beruházások tervezése

2 000

2 000

2 000

Temetőfenntartással kapcsolatos beruházások

0

K6T1

Keszonos urnasírhelyek kialakítása

1 500

1 500

2 149

3 649

K6T2

Meg nem született gyermekek emlékmű

540

540

K6T3

Baski Sándor síremlék készítése

1 778

1 778

Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos beruházások

0

K6EV1

Településrendezési eszközök felülvizsgálata

2 000

2 000

2 000

K6EV2

Eszközhasználati díjból történő szennyvíz beruházások

18 569

19 402

4 000

23 402

K6EV3

Vízórák tervezése és kivitelezése az Ady E. u.-Semmelweis u. - Köztársaság tér által határolt ingatlanegyüttesen

1 000

1 000

1 000

K6EV4

Fedett buszváró beszerzése és telepítése Tapolca-Diszel 77. sz. veszprémi út déli oldalán

800

800

800

K6EV5

Felső Malom-tóhoz "Tapolca" felirat LED megvilágítással

502

502

Városüzemeltetési beruházások összesen

31 309

79 586

0

2 149

4 338

86 073

Városfejlesztés

Önkormányzati vagyonnal kapcsolatos beruházások

K6VG1

AUTOCAD LT program előfizetés 1 évre

220

220

220

K6VG2

ESET NOD 32 vírusirtó (65 db)

500

500

500

K6VG3

Számítógép cserék, hangosítás

1 000

1 000

1 000

K6VG4

Villamos energi ellátás kiépítése Tp, 4507/38 hrsz.

499

499

K6VG5

Villamos energi ellátás kiépítése Tp, 4507/39 hrsz.

499

499

K6VG6

Kazinczy F. tagintézmény öltöző, tetőcsere műszaki ellenőrzési díja

1 524

1 524

Városfejlesztési beruházások összesen

1 720

2 718

0

0

1 524

4 242

Önkormányzati beruházások mindösszesen

547 306

538 953

0

12 309

5 862

557 124

Intézmények saját beruházási kiadásai

1 924

6 182

0

6 182

K6

Önkormányzati beruházások mindösszesen

549 230

545 135

0

12 309

5 862

563 306

7. melléklet10

Előirányzat megnevezése

2021.évi előirányzat

2021. évi módosított előirányzat

Központi előirányzat módosítás

Saját hatáskörű előirányzat módosítás

Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás

Előirányzat összesen

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

I.

Tartalékok

1

Általános tartalék

10 000

38 111

16 853

-43 555

11 409

2

Céltartalék

77 087

176 050

0

360 090

-13 274

522 866

Működési célú céltartalék

13 087

36 623

0

-17 657

-1 524

17 442

Intézményi működési tartalék

10 087

33 459

-16 853

-1 524

15 082

Polgármesteri keret tartaléka

3 000

3 000

-1 475

1 525

Koronavírus alap számlára befizetés

164

671

835

2.2

Felhalmozási célú

64 000

139 427

0

377 747

-11 750

505 424

2.2.1

- Pályázati tartalék (EU-s, hazai és egyéb forrású új pályázatok előkészítése, tervezése, benyújtása, megvalósítása, önrészek biztosítása, fenntartásban lévők költségei)

30 000

6 074

6 074

2.2.2

- Közösségvezérelt településfejlesztési pályázatok kiegészítő saját forrása

15 000

15 000

-11 750

3 250

2.2.3

- TAO pályázatok önrésze

19 000

1 834

1 834

2.2.4

- Elkülnített számlák (pénzmaradvány)

116 519

116 519

2.2.5

-Csapadékvíz hálózat rekonstrukciója 2022.évi kifizetéseinek forrása

377 747

377 747

TARTALÉKOK ÖSSZESEN

87 087

214 161

0

376 943

-56 829

534 275

Jogcím

2021. évi eredeti előirányzat

Felhasználás

Egyenleg

22. CÍM TARTALÉKOK - Polgármesteri keret -

3 000

Tapolca és Vidéke Református Társegyházközösség-működési költségekre

500

Tapolcai Városőrség Polgárőr Egyesület-fa ültetése tag emlékére

50

Tapolca és Környéke Bányászati Hagyományápoló Egyesület-rendezvény költségeire

200

Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete-működési költségekre

150

Tanúhegyek Egyesület-működési költségekre

100

Bizo-Car 2002 Kft. -Nőklub buszköltsége (dologi kiadás)

175

Tapolcai Városszépítő Egyesület- Deák F. 1-3 társasház fa kapu felújítás

200

Tapolca és Környéke Kistérségi Nyugdíjasok Érdekvédemi Érdekképviseleti Egyesülete-működési költésgeire

100

Polgármesteri keret összesen

3 000

1 475

1 525

8. melléklet11

Sorszám

Jogcím

Összes kiadás

Korábbi években teljesített kötelezettségek

2021. évi előirányzat

2022. évi előirányzat

2023. évi előirányzat

2024. évi előirányzat

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

1.

Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán TOP-3.1.1-16-VE1-2017-00009 azonosító számú projekt

349 606

19 902

329 704

Volánbusz Közlekedési Zrt-Közösségi közlekedésfejlesztés ideiglenes megálló költségei

12 700

6 350

6 350

2.

KEHOP-5.4.1-2016-000225 azonosítószámú, "Energiatudatos szemléletformálás Tapolcán" című projekt

5 000

1 295

3 705

3.

A közösségvezérelt településfejlesztés konstrukció keretében a "Közösen Tapolcáért" Helyi Akciócsoport által közzétett TOP-7.1.1-16-H-014-01 aonosítószámú, az "Épített és szabadtéri közösségi terek infrastrukturális fejlesztése, eszközbeszerzés" című felhívásra benyújtott Tapolca-Diszel városrészben lévő "Csobánc" Művelődési Ház energiahatékony megújítása, eszközbeszerzése című projekt megvalósítása

89 438

3 730

85 708

4.

EFOP Humán szolgáltatások fejlesztése Tapolca és Környéke pályázat

473 876

78 534

184 117

211 225

5.

"Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán " című pályázat ideiglenes megállóhelyek létesítésére

12 700

6 350

6 350

6.

Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány (2023 Erurópa Kulturális Fővárosa prg.)

33 300

11 100

11 100

11 100

Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatása mikrovállalkozások kamattámogatásához

9 000

5 000

2 000

2 000

Bursa Hungarica Felsőoktaáti Önkormányzati Ösztöndíjpályázatok fedezete

6 500

3 000

3 500

976 620

103 461

632 034

240 525

11 100

0

9. melléklet12

1

A 2. § a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 6. § a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

3

A 6. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 6. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 7. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 8. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 9. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 10. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 11. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 12. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 16. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2021. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás