Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendeletre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hatáskörében eljárva, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
„j) azon gyermekvédelmi feladatot ellátó szervezet részére, amely programjaival az átmeneti vagy tartós nevelésben részesült, vagy utógondozotti ellátásban részesülő, vagy az utógondozói ellátást követően a gyermekvédelmi feladatot ellátó szervezet egyéb programjában részt vevő személyek társadalomba történő integrálódását segíti elő, az ezen programokban részt vevő személyek elhelyezése érdekében”
„(3a) A (3) bekezdéstől eltérően az (1) bekezdés j) pontjában foglalt szervezettel a bérleti szerződés legfeljebb határozott, 5 év időtartamra köthető meg.”
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A működéshez szükséges sütik mellett a Google Analytics statisztikai sütijeit, a munkamenet-azonosítót és a bejelentkezést csak az Ön hozzájárulásával használjuk. Döntését bármikor megváltoztathatja a lábléc „Süti beállítások” hivatkozásával. A cookie-k kezeléséről részletesebb információt ide kattintva olvashat.