Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Szentimrefalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Szentimrefalva Község Önkormányzata Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Szentimrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az önkormányzat 2020. évi
a) teljesített bevételi főősszegét 68 172 620 forintban, ezen belül:
aa) működési bevétel összegét 40 147 880 forintban,
ab) felhalmozási bevételek összegét 18 423 674 forintban,
ac) maradvány igénybevételének összegét 7 355 338 forintban,
ad) államháztartáson belüli megelőlegezések összegét 2 245 728 forintban,
b) teljesített kiadási főösszegét 62 812 549 forintban,
c) teljesített többletét 5 360 071 forintban állapítja meg.
(2) A képviselő-testület a teljesített költségvetési többlet felhasználását 3 987 069 forint összegben a működési kiadások, 764 000 forint összegben a felhalmozási kiadások fedezésére és 609 002 forint összegben tartalékként hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a költségvetési bevételeit a rendelet 2. melléklete szerinti állapítja meg.
(4) A Képviselő-testület a finanszírozási bevételeit a rendelet 4. melléklete szerinti állapítja meg.
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi teljesített kiadási főösszegét 62 812 549 forintban, ezen belül
a) működési kiadásokat 35 243 110 forintban,
aa) személyi juttatásokat 19 896 125 forintban,
ab) munkaadókat terhelő járulékokat 2 836 422 forintban,
ac) dologi kiadásokat 7 415 815 forintban,
ad) ellátottak pénzbeli juttatásait 1 713 308 forintban,
ae) egyéb működési célú kiadásokat 3 381 440 forintban,
b) felhalmozási célú kiadásokat 25 260 481 forintban,
ba) felhalmozási költségvetés beruházásokat 11 531 665 forintban,
bb) felújítások 12 693 816 forintban
bc) egyéb felhalmozási kiadások összegét 1 035 000 forintban,
c) államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése összegét 2 308 958 forintban állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési kiadásait a rendelet 1. melléklete szerint, a finanszírozási kiadásait a rendelet 3. melléklete szerint állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi költségvetési mérlegét az 5. melléklet szerint állapítja meg.
(4) A képviselő-testület a fejlesztési kiadásait a rendelet 6. melléklete szerinti állapítja meg
3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 7. melléklet szerint állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi vagyonkimutatását a 8. melléklet szerint állapítja meg.
(3) A képviselő-testület az önkormányzat pénzeszköz változásának levezetését a 9. melléklet szerint állapítja meg.
(4) A képviselő testület az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat, kedvezményeket a 10. melléklet szerint állapítja meg.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és Szentimrefalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2019. (I. 30.) önkormányzati rendelete, valamint Szentimrefalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi zárszámadásáról szóló 4/2020. (VI.26.) önkormányzati rendelete hatályát veszti.
1. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|---|
|
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2021. évi teljesülés |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
10 277 000 |
10 442 000 |
9 108 699 |
|
2 |
Normatív jutalmak (K1102) |
460 000 |
460 000 |
437 081 |
|
3 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
|||
|
4 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) |
|||
|
5 |
Végkielégítés (K1105) |
|||
|
6 |
Jubileumi jutalom (K1106) |
|||
|
7 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
|||
|
8 |
Ruházati költségtérítés (K1108) |
|||
|
9 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
|||
|
10 |
Egyéb költségtérítések (K1110) |
|||
|
11 |
Lakhatási támogatások (K1111) |
|||
|
12 |
Szociális támogatások (K1112) |
|||
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
60 000 |
60 000 |
|
|
14 |
ebből:biztosítási díjak (K1113) |
|||
|
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+...+13) (K11) |
10 797 000 |
10 962 000 |
9 545 780 |
|
16 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
9 504 000 |
9 604 000 |
9 571 320 |
|
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
|||
|
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
730 000 |
830 000 |
779 025 |
|
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
10 234 000 |
10 434 000 |
10 350 345 |
|
20 |
Személyi juttatások összesen (=15+19) (K1) |
21 031 000 |
21 396 000 |
19 896 125 |
|
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+...+27) (K2) |
3 837 000 |
3 873 000 |
2 836 422 |
|
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
3 707 000 |
3 743 000 |
2 802 902 |
|
23 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2) |
|||
|
24 |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (K2) |
|||
|
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
20 000 |
20 000 |
425 |
|
26 |
ebből: munkaadót a foglalkoztatottak részére történő kifizetésekkel kapcsolatban terhelő más járulék jellegű kötelezettségek (K2) |
|||
|
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
110 000 |
110 000 |
33 095 |
|
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
16 000 |
14 147 |
|
|
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
3 295 000 |
3 495 000 |
2 954 990 |
|
30 |
Árubeszerzés (K313) |
|||
|
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
3 295 000 |
3 511 000 |
2 969 137 |
|
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
130 000 |
130 000 |
121 088 |
|
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
220 000 |
220 000 |
205 032 |
|
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
350 000 |
350 000 |
326 120 |
|
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
1 260 000 |
1 260 000 |
1 080 823 |
|
36 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
|||
|
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
|||
|
38 |
ebből: a közszféra és a magánszféra együttműködésén (PPP) alapuló szerződéses konstrukció (K333) |
|||
|
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
220 000 |
320 000 |
254 513 |
|
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) |
|||
|
41 |
ebből: államháztartáson belül (K335) |
|||
|
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
60 000 |
60 000 |
33 275 |
|
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
1 590 000 |
1 590 000 |
1 257 183 |
|
44 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
|||
|
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
3 130 000 |
3 230 000 |
2 625 794 |
|
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
15 000 |
14 660 |
|
|
47 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
|||
|
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
0 |
15 000 |
14 660 |
|
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
1 579 000 |
1 579 000 |
1 422 784 |
|
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
|||
|
51 |
Kamatkiadások (>=52+53) (K353) |
|||
|
52 |
ebből: államháztartáson belül (K353) |
|||
|
53 |
ebből: fedezeti ügyletek kamatkiadásai (K353) |
|||
|
54 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai (>=55+...+57) (K354) |
|||
|
55 |
ebből: valuta, deviza eszközök realizált árfolyamvesztesége (K354) |
|||
|
56 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árfolyamkülönbözete (K354) |
|||
|
57 |
ebből: deviza kötelezettségek realizált árfolyamvesztesége (K354) |
|||
|
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
115 000 |
115 000 |
57 320 |
|
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
1 694 000 |
1 694 000 |
1 480 104 |
|
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
8 469 000 |
8 800 000 |
7 415 815 |
|
61 |
Társadalombiztosítási ellátások (K41) |
|||
|
62 |
Családi támogatások (=63+...+72) (K42) |
|||
|
63 |
ebből: családi pótlék (K42) |
|||
|
64 |
ebből: anyasági támogatás (K42) |
|||
|
65 |
ebből: gyermekgondozást segítő ellátás (K42) |
|||
|
66 |
ebből: gyermeknevelési támogatás (K42) |
|||
|
67 |
ebből: gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése (K42) |
|||
|
68 |
ebből: életkezdési támogatás (K42) |
|||
|
69 |
ebből: otthonteremtési támogatás (K42) |
|||
|
70 |
ebből: gyermektartásdíj megelőlegezése (K42) |
|||
|
71 |
ebből: GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása (K42) |
|||
|
72 |
ebből: az egyéb pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások (K42) |
|||
|
73 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések (K43) |
|||
|
74 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások (=75+...+84) (K44) |
|||
|
75 |
ebből: ápolási díj (K44) |
|||
|
76 |
ebből: fogyatékossági támogatás és vakok személyi járadéka (K44) |
|||
|
77 |
ebből: kivételes rokkantsági ellátás (K44) |
|||
|
78 |
ebből: mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása (K44) |
|||
|
79 |
ebből: megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak kereset-kiegészítése (K44) |
|||
|
80 |
ebből: közgyógyellátás [Szoctv.50. § (1)-(2) bekezdése] (K44) |
|||
|
81 |
ebből: cukorbetegek támogatása (K44) |
|||
|
82 |
ebből: tartós ápolást végzők időskori támogatása [Szoctv. 44/A. §] (K44) |
|||
|
83 |
ebből: egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális rászorultság alapján [Szoctv.54. §-a] (K44) |
|||
|
84 |
ebből: gyermekek otthongondozási díja [Szoctv. 38. §] (K44) |
|||
|
85 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások (=86+...+93) (K45) |
|||
|
86 |
ebből: a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból folyósított passzív, ellátási típusú támogatások, így különösen az álláskeresési járadék, a nyugdíj előtti álláskeresési segély, valamint az ellátások megállapításával kapcsolatos utiköltség-térítés (K45) |
|||
|
87 |
ebből: korhatár előtti ellátás és a fegyveres testületek volt tagjai szolgálati járandósága (K45) |
|||
|
88 |
ebből: átmeneti bányászjáradék (K45) |
|||
|
89 |
ebből: szénjárandóság pénzbeli megváltása (K45) |
|||
|
90 |
ebből: mecseki bányászatban munkát végzők bányászati kereset-kiegészítése (K45) |
|||
|
91 |
ebből: mezőgazdasági járadék (K45) |
|||
|
92 |
ebből: foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.] (K45) |
|||
|
93 |
ebből: polgármesterek korhatár előtti ellátása (K45) |
|||
|
94 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások (=95+96) (K46) |
|||
|
95 |
ebből: hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez (K46) |
|||
|
96 |
ebből: lakbértámogatás (K46) |
|||
|
97 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai (>=98+99) (K47) |
|||
|
98 |
ebből: állami gondozottak pénzbeli juttatásai (K47) |
|||
|
99 |
ebből: oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai (K47) |
|||
|
100 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+...+119) (K48) |
1 500 000 |
2 000 000 |
1 713 308 |
|
101 |
ebből: házastársi pótlék (K48) |
|||
|
102 |
ebből: Hadigondozottak Közalapítványát terhelő hadigondozotti ellátások (K48) |
|||
|
103 |
ebből: tudományos fokozattal rendelkezők nyugdíjkiegészítése (K48) |
|||
|
104 |
ebből:nemzeti gondozotti ellátások (K48) |
|||
|
105 |
ebből: nemzeti helytállásért pótlék (K48) |
|||
|
106 |
ebből: egyes nyugdíjjogi hátrányok enyhítése miatti (közszolgálati idő után járó) nyugdíj-kiegészítés (K48) |
|||
|
107 |
ebből: egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatás (K48) |
|||
|
108 |
ebből: a Nemzet Színésze címet viselő színészek havi életjáradéka, művészeti nyugdíjsegélyek, művészjáradék, táncművészeti életjáradék, tudományos alkotói járadék (K48) |
|||
|
109 |
ebből: az elhunyt akadémikusok hozzátartozóinak folyósított özvegyi- és árvaellátás (K48) |
|||
|
110 |
ebből: a Nemzet Sportolója címmel járó járadék, olimpiai járadék, idős sportolók szociális támogatása (K48) |
|||
|
111 |
ebből: életjáradék termőföldért (K48) |
|||
|
112 |
ebből: az idegenrendészeti szerv által folyósított ellátások (K48) |
|||
|
113 |
ebből: szépkorúak jubileumi juttatása (K48) |
|||
|
114 |
ebből: időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. § (1) bekezdése] (K48) |
|||
|
115 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
|||
|
116 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
|||
|
117 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §] (K48) |
1 500 000 |
2 000 000 |
1 713 308 |
|
118 |
ebből: egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás [Szoctv. 37. § (1) bekezdés a) és b) pontja] (K48) |
|||
|
119 |
ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48) |
|||
|
120 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) |
1 500 000 |
2 000 000 |
1 713 308 |
|
121 |
Nemzetközi kötelezettségek (>=122) (K501) |
|||
|
122 |
ebből: Európai Unió (K501) |
|||
|
123 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
|||
|
124 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései (K5022) |
|||
|
125 |
Egyéb elvonások, befizetések (K5023) |
|||
|
126 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) |
|||
|
127 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre (K503) |
|||
|
128 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=129+...+138) (K504) |
|||
|
129 |
ebből: központi költségvetési szervek (K504) |
|||
|
130 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K504) |
|||
|
131 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K504) |
|||
|
132 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K504) |
|||
|
133 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K504) |
|||
|
134 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K504) |
|||
|
135 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K504) |
|||
|
136 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K504) |
|||
|
137 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K504) |
|||
|
138 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K504) |
|||
|
139 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=140+...+149) (K505) |
|||
|
140 |
ebből: központi költségvetési szervek (K505) |
|||
|
141 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K505) |
|||
|
142 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K505) |
|||
|
143 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K505) |
|||
|
144 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K505) |
|||
|
145 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K505) |
|||
|
146 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K505) |
|||
|
147 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K505) |
|||
|
148 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K505) |
|||
|
149 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K505) |
|||
|
150 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+...+160) (K506) |
3 850 000 |
4 063 000 |
3 381 440 |
|
151 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
50 000 |
||
|
152 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K506) |
|||
|
153 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K506) |
|||
|
154 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) |
|||
|
155 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K506) |
|||
|
156 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K506) |
|||
|
157 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
2 217 000 |
2 217 000 |
1 563 500 |
|
158 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
1 633 000 |
1 846 000 |
1 767 940 |
|
159 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
|||
|
160 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K506) |
|||
|
161 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre (>=162) (K507) |
|||
|
162 |
ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések (K507) |
|||
|
163 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=164+...+174) (K508) |
|||
|
164 |
ebből: egyházi jogi személyek (K508) |
|||
|
165 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K508) |
|||
|
166 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K508) |
|||
|
167 |
ebből: háztartások (K508) |
|||
|
168 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K508) |
|||
|
169 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K508) |
|||
|
170 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K508) |
|||
|
171 |
ebből: egyéb vállalkozások (K508) |
|||
|
172 |
ebből: Európai Unió (K508) |
|||
|
173 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K508) |
|||
|
174 |
ebből: egyéb külföldiek (K508) |
|||
|
175 |
Árkiegészítések, ártámogatások (K509) |
|||
|
176 |
Kamattámogatások (K510) |
|||
|
177 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak (K511) |
|||
|
178 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+...+188) (K512) |
416 000 |
416 000 |
|
|
179 |
ebből: egyházi jogi személyek (K512) |
|||
|
180 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) |
|||
|
181 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
416 000 |
416 000 |
|
|
182 |
ebből: háztartások (K512) |
|||
|
183 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K512) |
|||
|
184 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) |
|||
|
185 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) |
|||
|
186 |
ebből: egyéb vállalkozások (K512) |
|||
|
187 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K512) |
|||
|
188 |
ebből: egyéb külföldiek (K512) |
|||
|
189 |
Tartalékok (K513) |
682 191 |
2 576 191 |
|
|
190 |
Egyéb működési célú kiadások (=121+126+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) |
4 948 191 |
7 055 191 |
3 381 440 |
|
191 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
395 000 |
395 000 |
|
|
192 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) |
3 240 000 |
3 230 000 |
|
|
193 |
ebből: termőföld-vásárlás kiadásai (K62) |
|||
|
194 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
10 000 |
5 118 |
|
|
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
5 420 000 |
7 376 000 |
6 586 795 |
|
196 |
Részesedések beszerzése (K65) |
|||
|
197 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások (K66) |
|||
|
198 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
1 785 000 |
2 159 000 |
1 709 752 |
|
199 |
Beruházások (=191+192+194+...+198) (K6) |
7 600 000 |
13 180 000 |
11 531 665 |
|
200 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
13 886 000 |
17 036 000 |
10 063 588 |
|
201 |
Informatikai eszközök felújítása (K72) |
|||
|
202 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) |
|||
|
203 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
4 114 000 |
4 964 000 |
2 630 228 |
|
204 |
Felújítások (=200+...+203) (K7) |
18 000 000 |
22 000 000 |
12 693 816 |
|
205 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre (K81) |
|||
|
206 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=207+...+216) (K82) |
|||
|
207 |
ebből: központi költségvetési szervek (K82) |
|||
|
208 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K82) |
|||
|
209 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K82) |
|||
|
210 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K82) |
|||
|
211 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K82) |
|||
|
212 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K82) |
|||
|
213 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K82) |
|||
|
214 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K82) |
|||
|
215 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K82) |
|||
|
216 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K82) |
|||
|
217 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=218+...+227) (K83) |
|||
|
218 |
ebből: központi költségvetési szervek (K83) |
|||
|
219 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K83) |
|||
|
220 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K83) |
|||
|
221 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K83) |
|||
|
222 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K83) |
|||
|
223 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K83) |
|||
|
224 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K83) |
|||
|
225 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K83) |
|||
|
226 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K83) |
|||
|
227 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K83) |
|||
|
228 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre (=229+...+238) (K84) |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
|
229 |
ebből: központi költségvetési szervek (K84) |
|||
|
230 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (K84) |
|||
|
231 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K84) |
|||
|
232 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K84) |
|||
|
233 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (K84) |
|||
|
234 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K84) |
|||
|
235 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K84) |
82 000 |
82 000 |
82 000 |
|
236 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K84) |
53 000 |
53 000 |
53 000 |
|
237 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K84) |
|||
|
238 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (K84) |
|||
|
239 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre (>=240) (K85) |
|||
|
240 |
ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések (K85) |
|||
|
241 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=242+...+252) (K86) |
|||
|
242 |
ebből: egyházi jogi személyek (K86) |
|||
|
243 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K86) |
|||
|
244 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K86) |
|||
|
245 |
ebből: háztartások (K86) |
|||
|
246 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K86) |
|||
|
247 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86) |
|||
|
248 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86) |
|||
|
249 |
ebből: egyéb vállalkozások (K86) |
|||
|
250 |
ebből: Európai Unió (K86) |
|||
|
251 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K86) |
|||
|
252 |
ebből: egyéb külföldiek (K86) |
|||
|
253 |
Lakástámogatás (K87) |
|||
|
254 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak (K88) |
|||
|
255 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=256+...+265) (K89) |
600 000 |
900 000 |
900 000 |
|
256 |
ebből: egyházi jogi személyek (K89) |
|||
|
257 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K89) |
|||
|
258 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K89) |
|||
|
259 |
ebből: háztartások (K89) |
600 000 |
900 000 |
900 000 |
|
260 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (K89) |
|||
|
261 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89) |
|||
|
262 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89) |
|||
|
263 |
ebből: egyéb vállalkozások (K89) |
|||
|
264 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (K89) |
|||
|
265 |
ebből: egyéb külföldiek (K89) |
|||
|
266 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) |
735 000 |
1 035 000 |
1 035 000 |
|
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
66 120 191 |
79 339 191 |
60 503 591 |
2. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|---|
|
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2021. évi teljesülés |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
11 006 309 |
11 006 309 |
11 006 309 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
|||
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
7 132 850 |
7 845 603 |
7 845 603 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
|||
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) (B113) |
7 132 850 |
7 845 603 |
7 845 603 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
1 800 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
|||
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
|||
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) |
19 939 159 |
20 851 912 |
20 851 912 |
|
10 |
Elvonások és befizetések bevételei (B12) |
|||
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről (B13) |
|||
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=13+...+22) (B14) |
|||
|
13 |
ebből: központi költségvetési szervek (B14) |
|||
|
14 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B14) |
|||
|
15 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B14) |
|||
|
16 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B14) |
|||
|
17 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B14) |
|||
|
18 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B14) |
|||
|
19 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B14) |
|||
|
20 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B14) |
|||
|
21 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B14) |
|||
|
22 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B14) |
|||
|
23 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=24+...+33) (B15) |
|||
|
24 |
ebből: központi költségvetési szervek (B15) |
|||
|
25 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B15) |
|||
|
26 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B15) |
|||
|
27 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B15) |
|||
|
28 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B15) |
|||
|
29 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B15) |
|||
|
30 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B15) |
|||
|
31 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B15) |
|||
|
32 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B15) |
|||
|
33 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B15) |
|||
|
34 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+...+44) (B16) |
16 884 000 |
17 257 247 |
13 845 063 |
|
35 |
ebből: központi költségvetési szervek (B16) |
|||
|
36 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
|||
|
37 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B16) |
|||
|
38 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) |
|||
|
39 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
|||
|
40 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
|||
|
41 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
|||
|
42 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B16) |
|||
|
43 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
|||
|
44 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B16) |
|||
|
45 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) |
36 823 159 |
38 109 159 |
34 696 975 |
|
46 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
|||
|
47 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről (B22) |
|||
|
48 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=49+...+58) (B23) |
|||
|
49 |
ebből: központi költségvetési szervek (B23) |
|||
|
50 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B23) |
|||
|
51 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B23) |
|||
|
52 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B23) |
|||
|
53 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B23) |
|||
|
54 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B23) |
|||
|
55 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B23) |
|||
|
56 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B23) |
|||
|
57 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B23) |
|||
|
58 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B23) |
|||
|
59 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=60+...+69) (B24) |
|||
|
60 |
ebből: központi költségvetési szervek (B24) |
|||
|
61 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B24) |
|||
|
62 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B24) |
|||
|
63 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B24) |
|||
|
64 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B24) |
|||
|
65 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B24) |
|||
|
66 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B24) |
|||
|
67 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B24) |
|||
|
68 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B24) |
|||
|
69 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B24) |
|||
|
70 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+...+80) (B25) |
11 300 000 |
19 803 000 |
14 348 779 |
|
71 |
ebből: központi költségvetési szervek (B25) |
|||
|
72 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B25) |
|||
|
73 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
|||
|
74 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B25) |
14 224 179 |
||
|
75 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B25) |
|||
|
76 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B25) |
11 300 000 |
19 803 000 |
101 600 |
|
77 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B25) |
|||
|
78 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B25) |
23 000 |
||
|
79 |
ebből: nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B25) |
|||
|
80 |
ebből: térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik (B25) |
|||
|
81 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) |
11 300 000 |
19 803 000 |
14 348 779 |
|
82 |
Magánszemélyek jövedelemadói (=83+84) (B311) |
|||
|
83 |
ebből: személyi jövedelemadó (B311) |
|||
|
84 |
ebből: termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó (B311) |
|||
|
85 |
Társaságok jövedelemadói (=86+...+92) (B312) |
|||
|
86 |
ebből: társasági adó (B312) |
|||
|
87 |
ebből: társas vállalkozások különadója (B312) |
|||
|
88 |
ebből: hitelintézeti járadék (B312) |
|||
|
89 |
ebből: pénzügyi szervezetek különadója (B312) |
|||
|
90 |
ebből: energiaellátók jövedelemadója (B312) |
|||
|
91 |
ebből: kisvállalati adó (B312) |
|||
|
92 |
ebből: kisadózó vállalkozások tételes adója (B312) |
|||
|
93 |
Jövedelemadók (=82+85) (B31) |
|||
|
94 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok (=95+...+103) (B32) |
|||
|
95 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (B32) |
|||
|
96 |
ebből: nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, ide értve a megállapodás alapján fizetők járulékait is (B32) |
|||
|
97 |
ebből: korkedvezmény-biztosítási járulék (B32) |
|||
|
98 |
ebből: egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék (B32) |
|||
|
99 |
ebből: egészségügyi szolgáltatási járulék (B32) |
|||
|
100 |
ebből: egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (B32) |
|||
|
101 |
ebből: biztosítotti nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék (B32) |
|||
|
102 |
ebből: megállapodás alapján fizetők járulékai (B32) |
|||
|
103 |
ebből: munkáltatói táppénz hozzájárulás (B32) |
|||
|
104 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók (=105+...+108) (B33) |
|||
|
105 |
ebből: szakképzési hozzájárulás (B33) |
|||
|
106 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (B33) |
|||
|
107 |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (B33) |
|||
|
108 |
ebből: egyszerűsített foglalkoztatás utáni közterhek (B33) |
|||
|
109 |
Vagyoni tipusú adók (=110+...+115) (B34) |
2 200 000 |
2 200 000 |
832 500 |
|
110 |
ebből: építményadó (B34) |
|||
|
111 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
2 200 000 |
2 200 000 |
832 500 |
|
112 |
ebből: telekadó (B34) |
|||
|
113 |
ebből: cégautóadó (B34) |
|||
|
114 |
ebből: közművezetékek adója (B34) |
|||
|
115 |
ebből: öröklési és ajándékozási illeték (B34) |
|||
|
116 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+...+136) (B351) |
2 596 000 |
5 396 000 |
4 130 355 |
|
117 |
ebből: általános forgalmi adó (B351) |
|||
|
118 |
ebből: távközlési ágazatot terhelő különadó (B351) |
|||
|
119 |
ebből: kiskereskedői ágazatot terhelő különadó (B351) |
|||
|
120 |
ebből: energia ágazatot terhelő különadó (B351) |
|||
|
121 |
ebből: bank- és biztosítási ágazatot terhelő különadó (B351) |
|||
|
122 |
ebből: visszterhes vagyonátruházási illeték (B351) |
|||
|
123 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
2 596 000 |
5 396 000 |
4 130 355 |
|
124 |
ebből: ideiglenes jelleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
|||
|
125 |
ebből: innovációs járulék (B351) |
|||
|
126 |
ebből: gyógyszer forgalmazási jogosultak befizetései [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (1) bek.] (B351) |
|||
|
127 |
ebből: gyógyszer nagykereskedést végzők befizetései [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (2) bek.] (B351) |
|||
|
128 |
ebből: gyógyszergyártók 10 %-os befizetési kötelezettsége (2006.évi XCVIII. tv. 40/A. §. (1) bekezdése) (B351) |
|||
|
129 |
ebből: gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ismertetés utáni befizetések [2006. évi XCVIII. tv. 36. § (4) bek.] (B351) |
|||
|
130 |
ebből: gyógyszertámogatás többletének sávos kockázatviseléséből származó bevételek [2006. évi XCVIII. tv. 42. § ] (B351) |
|||
|
131 |
ebből: népegészségügyi termékadó (B351) |
|||
|
132 |
ebből: távközlési adó (B351) |
|||
|
133 |
ebből: pénzügyi tranzakciós illeték (B351) |
|||
|
134 |
ebből: biztosítási adó (B351) |
|||
|
135 |
ebből: reklámadó (B351) |
|||
|
136 |
ebből: a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény szerinti forgalmazó és a befektetési alap különadója (B351) |
|||
|
137 |
Fogyasztási adók (=138+139+140) (B352) |
|||
|
138 |
ebből: jövedéki adó (B352) |
|||
|
139 |
ebből: regisztrációs adó (B352) |
|||
|
140 |
ebből: turizmusfejlesztési hozzájárulás (B352) |
|||
|
141 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók (B353) |
|||
|
142 |
Gépjárműadók (=143+...+146) (B354) |
490 000 |
490 000 |
|
|
143 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része (B354) |
|||
|
144 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) |
490 000 |
490 000 |
|
|
145 |
ebből: külföldi gépjárművek adója (B354) |
|||
|
146 |
ebből: gépjármű túlsúlydíj (B354) |
|||
|
147 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+...+163) (B355) |
|||
|
148 |
ebből: baleseti adó (B355) |
|||
|
149 |
ebből: nukleáris létesítmények Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő kötelező befizetései (B355) |
|||
|
150 |
ebből: környezetterhelési díj (B355) |
|||
|
151 |
ebből: környezetvédelmi termékdíj (B355) |
|||
|
152 |
ebből: bérfőzési szeszadó (B355) |
|||
|
153 |
ebből: szerencsejáték szervezési díj (B355) |
|||
|
154 |
ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó (B355) |
|||
|
155 |
ebből: talajterhelési díj (B355) |
|||
|
156 |
ebből: vizkészletjárulék (B355) |
|||
|
157 |
ebből: állami vadászjegyek díjai (B355) |
|||
|
158 |
ebből: erdővédelmi járulék (B355) |
|||
|
159 |
ebből: földvédelmi járulék (B355) |
|||
|
160 |
ebből: halászati haszonbérleti díj (B355) |
|||
|
161 |
ebből: hulladéklerakási járulék (B355) |
|||
|
162 |
ebből: a távhőszolgáltatásról más hőellátásra áttérő által felhasznált hőmennyiség és annak előállítása során a pozitív előjelű széndioxid kibocsátási különbözet után fizetendő díj (B355) |
|||
|
163 |
ebből: korábbi évek megszünt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek (B355) |
|||
|
164 |
Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) |
3 086 000 |
5 886 000 |
4 130 355 |
|
165 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+...+183) (B36) |
50 000 |
50 000 |
6 917 |
|
166 |
ebből: cégnyílvántartás bevételei (B36) |
|||
|
167 |
ebből: eljárási illetékek (B36) |
|||
|
168 |
ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36) |
|||
|
169 |
ebből: felügyeleti díjak (B36) |
|||
|
170 |
ebből:ebrendészeti hozzájárulás (B36) |
|||
|
171 |
ebből: mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény szerinti kárenyhítési hozzájárulás (B36) |
|||
|
172 |
ebből: környezetvédelmi bírság (B36) |
|||
|
173 |
ebből: természetvédelmi bírság (B36) |
|||
|
174 |
ebből: műemlékvédelmi bírság (B36) |
|||
|
175 |
ebből: építésügyi bírság (B36) |
|||
|
176 |
ebből: szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része (B36) |
|||
|
177 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
|||
|
178 |
ebből: vagyoni típusú települési adók (B36) |
|||
|
179 |
ebből: jövedelmi típusú települési adók (B36) |
|||
|
180 |
ebből: egyéb települési adók (B36) |
|||
|
181 |
ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) |
|||
|
182 |
ebből: előrehozott helyi adó (B36) |
|||
|
183 |
ebből: bevándorlási különadó (B36) |
|||
|
184 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) |
5 336 000 |
8 136 000 |
4 969 772 |
|
185 |
Készletértékesítés ellenértéke (B401) |
50 000 |
50 000 |
|
|
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
60 000 |
60 000 |
2 500 |
|
187 |
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
|||
|
188 |
ebből: utak használata ellenében beszedett használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj (B402) |
60 000 |
60 000 |
2 500 |
|
189 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) |
|||
|
190 |
ebből: államháztartáson belül (B403) |
|||
|
191 |
Tulajdonosi bevételek (>=192+...+197) (B404) |
4 000 000 |
4 100 000 |
4 074 895 |
|
192 |
ebből: vadászati jog bérbeadásból származó bevétel (B404) |
|||
|
193 |
ebből: önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel (B404) |
|||
|
194 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
|||
|
195 |
ebből: állami többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék (B404) |
|||
|
196 |
ebből: önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék (B404) |
|||
|
197 |
ebből: egyéb részesedések után kapott osztalék (B404) |
|||
|
198 |
Ellátási díjak (B405) |
|||
|
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
|||
|
200 |
Általános forgalmi adó visszatérítése (B407) |
|||
|
201 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek (>=202+203) (B4081) |
|||
|
202 |
ebből: államháztartáson belül (B408) |
|||
|
203 |
ebből: befektetési jegyek kamatbevételei (B408) |
|||
|
204 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) |
20 000 |
20 000 |
941 |
|
205 |
ebből: államháztartáson belül (B4082) |
|||
|
206 |
ebből: fedezeti ügyletek kamatbevételei (B4082) |
|||
|
207 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) |
20 000 |
20 000 |
941 |
|
208 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei (B4091) |
|||
|
209 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei (>=210+...+214) (B4092) |
|||
|
210 |
ebből: részesedések értékesítéséhez kapcsolódó realizált nyereség (B4092) |
|||
|
211 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékesítési nyeresége (B4092) |
|||
|
212 |
ebből: befektetési jegyek bevételei (B4092) |
|||
|
213 |
ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kibocsátási nyeresége (B4092) |
|||
|
214 |
ebből: valuta és deviza eszközök realizált árfolyamnyeresége (B4092) |
|||
|
215 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=208+209) (B409) |
|||
|
216 |
Biztosító által fizetett kártérítés (B410) |
|||
|
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
420 000 |
950 000 |
327 692 |
|
218 |
ebből: a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos véglegesen járó bevételek, a szerződésen kívüli károkozásért, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséért, jogalap nélküli gazdagodásért kapott összegek (B411) |
|||
|
219 |
ebből: költségek visszatérítései (B411) |
420 000 |
950 000 |
327 692 |
|
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+199+200+207+215+216+217) (B4) |
4 550 000 |
5 180 000 |
4 406 028 |
|
221 |
Immateriális javak értékesítése (>=222) (B51) |
|||
|
222 |
ebből: kiotói egységek és kibocsátási egységek eladásából befolyt eladási ár (B51) |
|||
|
223 |
Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) |
|||
|
224 |
ebből: termőföld-eladás bevételei (B52) |
|||
|
225 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53) |
|||
|
226 |
Részesedések értékesítése (>=227) (B54) |
|||
|
227 |
ebből: privatizációból származó bevétel (B54) |
|||
|
228 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek (B55) |
|||
|
229 |
Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5) |
|||
|
230 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről (B61) |
|||
|
231 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól (B62) |
|||
|
232 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől (B63) |
|||
|
233 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=234+...+242) (B64) |
|||
|
234 |
ebből: egyházi jogi személyek (B64) |
|||
|
235 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B64) |
|||
|
236 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B64) |
|||
|
237 |
ebből: háztartások (B64) |
|||
|
238 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B64) |
|||
|
239 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64) |
|||
|
240 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64) |
|||
|
241 |
ebből: egyéb vállalkozások (B64) |
|||
|
242 |
ebből: külföldi szervezetek, személyek (B64) |
|||
|
243 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+...+254) (B65) |
600 000 |
600 000 |
150 000 |
|
244 |
ebből: egyházi jogi személyek (B65) |
|||
|
245 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B65) |
|||
|
246 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B65) |
|||
|
247 |
ebből: háztartások (B65) |
|||
|
248 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B65) |
|||
|
249 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
|||
|
250 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
|||
|
251 |
ebből: egyéb vállalkozások (B65) |
600 000 |
600 000 |
150 000 |
|
252 |
ebből: Európai Unió (B65) |
|||
|
253 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (B65) |
|||
|
254 |
ebből: egyéb külföldiek (B65) |
|||
|
255 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) |
600 000 |
600 000 |
150 000 |
|
256 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről (B71) |
|||
|
257 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól (B72) |
|||
|
258 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől (B73) |
|||
|
259 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=260+...+268) (B74) |
149 000 |
149 000 |
|
|
260 |
ebből: egyházi jogi személyek (B74) |
|||
|
261 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B74) |
|||
|
262 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B74) |
|||
|
263 |
ebből: háztartások (B74) |
149 000 |
149 000 |
|
|
264 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B74) |
|||
|
265 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B74) |
|||
|
266 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B74) |
|||
|
267 |
ebből: egyéb vállalkozások (B74) |
|||
|
268 |
ebből: külföldi szervezetek, személyek (B74) |
|||
|
269 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=270+...+280) (B75) |
|||
|
270 |
ebből: egyházi jogi személyek (B75) |
|||
|
271 |
ebből: nonprofit gazdasági társaságok (B75) |
|||
|
272 |
ebből: egyéb civil szervezetek (B75) |
|||
|
273 |
ebből: háztartások (B75) |
|||
|
274 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B75) |
|||
|
275 |
ebből: állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
|||
|
276 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B75) |
|||
|
277 |
ebből: egyéb vállalkozások (B75) |
|||
|
278 |
ebből: Európai Unió (B75) |
|||
|
279 |
ebből: kormányok és nemzetközi szervezetek (B75) |
|||
|
280 |
ebből: egyéb külföldiek (B75) |
|||
|
281 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+...+259+269) (B7) |
149 000 |
149 000 |
|
|
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
58 758 159 |
71 977 159 |
58 571 554 |
3. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|---|
|
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2021. évi teljesülés |
|
1 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak (>=02) (K9111) |
|||
|
2 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K9111) |
|||
|
3 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak (K9112) |
|||
|
4 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak (>=05) (K9113) |
|||
|
5 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K9113) |
|||
|
6 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+03+04) (K911) |
|||
|
7 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása (>=08+09) (K9121) |
|||
|
8 |
ebből: befektetési jegyek (K9121) |
|||
|
9 |
ebből: kárpótlási jegyek (K9121) |
|||
|
10 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása (K9122) |
|||
|
11 |
Kincstárjegyek beváltása (K9123) |
|||
|
12 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása (>=13+14+15) (K9124) |
|||
|
13 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K9124) |
|||
|
14 |
ebből: befektetési jegyek (K9124) |
|||
|
15 |
ebből: kárpótlási jegyek (K9124) |
|||
|
16 |
Belföldi kötvények beváltása (K9125) |
|||
|
17 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása (>=18) (K9126) |
|||
|
18 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K9126) |
|||
|
19 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=07+10+11+12+16+17) (K912) |
|||
|
20 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása (K913) |
|||
|
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
6 500 000 |
6 500 000 |
2 308 958 |
|
22 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
|||
|
23 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése (K916) |
|||
|
24 |
Pénzügyi lízing kiadásai (K917) |
|||
|
25 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai (K918) |
|||
|
26 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai (K9191) |
|||
|
27 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai (K9192) |
|||
|
28 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=26+27) (K919) |
|||
|
29 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+...+25+28) (K91) |
6 500 000 |
6 500 000 |
2 308 958 |
|
30 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása (K921) |
|||
|
31 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása (K922) |
|||
|
32 |
Külföldi értékpapírok beváltása (>=33) (K923) |
|||
|
33 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K923) |
|||
|
34 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek (K924) |
|||
|
35 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek (>=36) (K925) |
|||
|
36 |
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai (K925) |
|||
|
37 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=30+31+32+34+35) (K92) |
|||
|
38 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai (K93) |
|||
|
39 |
Váltókiadások (K94) |
|||
|
40 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
6 500 000 |
6 500 000 |
2 308 958 |
4. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|---|
|
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2021. évi teljesülés |
|
1 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8111) |
|||
|
2 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8112) |
|||
|
3 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8113) |
|||
|
4 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) (B811) |
|||
|
5 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (>=06+07) (B8121) |
|||
|
6 |
ebből: befektetési jegyek (B8121) |
|||
|
7 |
ebből: kárpótlási jegyek (B8121) |
|||
|
8 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása (B8122) |
|||
|
9 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (B8123) |
|||
|
10 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása (B8124) |
|||
|
11 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+08+09+10) (B812) |
|||
|
12 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
7 362 032 |
7 362 032 |
7 355 338 |
|
13 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele (B8132) |
|||
|
14 |
Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) |
7 362 032 |
7 362 032 |
7 355 338 |
|
15 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
6 500 000 |
6 500 000 |
2 245 728 |
|
16 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése (B815) |
|||
|
17 |
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
|||
|
18 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése (B817) |
|||
|
19 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei (B818) |
|||
|
20 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei (B8191) |
|||
|
21 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei (B8192) |
|||
|
22 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=20+21) (B819) |
|||
|
23 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+...+19+22) (B81) |
13 862 032 |
13 862 032 |
9 601 066 |
|
24 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (B821) |
|||
|
25 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (B822) |
|||
|
26 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása (B823) |
|||
|
27 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől (B824) |
|||
|
28 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől (B825) |
|||
|
29 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=24+...+28) (B82) |
|||
|
30 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei (B83) |
|||
|
31 |
Váltóbevételek (B84) |
|||
|
32 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
13 862 032 |
13 862 032 |
9 601 066 |
5. melléklet
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
|||||||||
|
Előir. csop név és szám |
Kiemelt előírányzatok név és szám |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Előir. csop név és szám |
Kiemelt előírányzatok név és szám |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
|||||||||||||
|
1 |
1. Működési bevételek |
E |
43 309 159 |
43 309 159 |
5. Működési kiadások |
E |
39 103 000 |
39 103 000 |
||||||||||||
|
M |
47 925 159 |
47 925 159 |
M |
40 548 000 |
40 548 000 |
|||||||||||||||
|
T |
40 147 880 |
40 147 880 |
T |
35 243 110 |
35 243 110 |
|||||||||||||||
|
2 |
B11 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
E |
19 939 159 |
19 939 159 |
K1 |
Személyi juttatások |
E |
21 031 000 |
21 031 000 |
||||||||||
|
M |
20 851 912 |
20 851 912 |
M |
21 396 000 |
21 396 000 |
|||||||||||||||
|
T |
20 851 912 |
20 851 912 |
T |
19 896 125 |
19 896 125 |
|||||||||||||||
|
3 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
E |
16 884 000 |
16 884 000 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
E |
3 837 000 |
3 837 000 |
||||||||||
|
M |
17 257 247 |
17 257 247 |
M |
3 873 000 |
3 873 000 |
|||||||||||||||
|
T |
13 845 063 |
13 845 063 |
T |
2 836 422 |
2 836 422 |
|||||||||||||||
|
4 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
E |
5 336 000 |
5 336 000 |
K3 |
Dologi kiadások |
E |
8 469 000 |
8 469 000 |
||||||||||
|
M |
8 136 000 |
8 136 000 |
M |
8 800 000 |
8 800 000 |
|||||||||||||||
|
T |
4 969 772 |
4 969 772 |
T |
7 415 815 |
7 415 815 |
|||||||||||||||
|
5 |
B4-B404 |
Működési bevételek |
E |
550 000 |
550 000 |
K4 |
Ellátottak pénzbeni juttatásai |
E |
1 500 000 |
1 500 000 |
||||||||||
|
M |
1 080 000 |
1 080 000 |
M |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||||||||||||||
|
T |
331 133 |
331 133 |
T |
1 713 308 |
1 713 308 |
|||||||||||||||
|
6 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
E |
600 000 |
600 000 |
K5-K513 |
Egyéb működési célú kiadások |
E |
4 266 000 |
4 266 000 |
||||||||||
|
M |
600 000 |
600 000 |
M |
4 479 000 |
4 479 000 |
|||||||||||||||
|
T |
150 000 |
150 000 |
T |
3 381 440 |
3 381 440 |
|||||||||||||||
|
7 |
2. Felhalmozási bevételek |
E |
15 449 000 |
15 449 000 |
6. Felhalmozási célú kiadások |
E |
26 335 000 |
26 335 000 |
||||||||||||
|
M |
24 052 000 |
24 052 000 |
M |
36 215 000 |
36 215 000 |
|||||||||||||||
|
T |
18 423 674 |
18 423 674 |
T |
25 260 481 |
25 260 481 |
|||||||||||||||
|
8 |
B2-B21 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
E |
11 300 000 |
11 300 000 |
K6 |
Felhalmozási költségvetés beruházások |
E |
7 600 000 |
7 600 000 |
||||||||||
|
M |
19 803 000 |
19 803 000 |
M |
13 180 000 |
13 180 000 |
|||||||||||||||
|
T |
14 348 779 |
14 348 779 |
T |
11 531 665 |
11 531 665 |
|||||||||||||||
|
9 |
B404+B5 |
Felhalmozási bevételek |
E |
4 000 000 |
4 000 000 |
K7 |
Felújítások |
E |
18 000 000 |
18 000 000 |
||||||||||
|
M |
4 100 000 |
4 100 000 |
M |
22 000 000 |
22 000 000 |
|||||||||||||||
|
T |
4 074 895 |
4 074 895 |
T |
12 693 816 |
12 693 816 |
|||||||||||||||
|
10 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
E |
149 000 |
149 000 |
K8 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
E |
735 000 |
735 000 |
||||||||||
|
M |
149 000 |
149 000 |
M |
1 035 000 |
1 035 000 |
|||||||||||||||
|
T |
T |
1 035 000 |
1 035 000 |
|||||||||||||||||
|
11 |
Pénzforgalmi bevételek |
E |
58 758 159 |
58 758 159 |
7. Tartalék |
E |
682 191 |
682 191 |
||||||||||||
|
M |
71 977 159 |
71 977 159 |
M |
2 576 191 |
2 576 191 |
|||||||||||||||
|
T |
58 571 554 |
58 571 554 |
T |
|||||||||||||||||
|
12 |
3. Maradvány igénybevétele |
E |
7 362 032 |
7 362 032 |
Pénzforgalmi kiadások |
E |
66 120 191 |
66 120 191 |
||||||||||||
|
M |
7 362 032 |
7 362 032 |
M |
79 339 191 |
79 339 191 |
|||||||||||||||
|
T |
7 355 338 |
7 355 338 |
T |
60 503 591 |
60 503 591 |
|||||||||||||||
|
13 |
4. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
E |
6 500 000 |
6 500 000 |
8. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
E |
6 500 000 |
6 500 000 |
||||||||||||
|
M |
6 500 000 |
6 500 000 |
M |
6 500 000 |
6 500 000 |
|||||||||||||||
|
T |
2 245 728 |
2 245 728 |
T |
2 308 958 |
2 308 958 |
|||||||||||||||
|
14 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
E |
72 620 191 |
72 620 191 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
E |
72 620 191 |
72 620 191 |
||||||||||||
|
M |
85 839 191 |
85 839 191 |
M |
85 839 191 |
85 839 191 |
|||||||||||||||
|
T |
68 172 620 |
68 172 620 |
T |
62 812 549 |
62 812 549 |
|||||||||||||||
|
14 |
Sajátos forrásoldali elszámolások |
1 171 097 |
1 171 097 |
Sajátos eszközoldali elszámolások |
-47 455 |
-47 455 |
||||||||||||||
|
15 |
Pénzmaradvány |
-7 355 338 |
-7 355 338 |
Pénzkészlet változás |
-776 715 |
-776 715 |
||||||||||||||
|
16 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
61 988 379 |
61 988 379 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
61 988 379 |
61 988 379 |
||||||||||||||
6. melléklet
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
megnevezés |
Immateriális javak |
Tárgyi eszköz beszerzés |
Felújítás |
összes kiadás |
|
|
1 |
Művelődési Ház.tárgyi eszköz-parti sátor,aluminium sátor |
370 500 |
|||
|
2 |
Eszközbeszerzés Traktorés tartozékai(közterület)Pályázat |
6 959 600 |
|||
|
3 |
Polgármesteri Hivatal-Bútor vásárlás |
365 165 |
12 693 816 |
||
|
4 |
Polgármesteri Hivatal-iratmegsemmisitő beszerzése |
599 900 |
|||
|
5 |
Polgármesteri Hivatal-pendrive vásárlás |
6 500 |
|||
|
6 |
Elhagyott ingatlan közcélra történő megvásárlása-Pályázat |
3 230 000 |
|||
|
7 |
Összesen |
3 230 000 |
8 301 665 |
12 693 816 |
7. melléklet
|
A |
B |
D |
E |
F |
G |
|
|
Bevételi jogcím |
Rovat száma |
2020. évi teljesülés |
2021. évi előirányzat |
2022. évi előirányzat |
2023. évi előirányzat |
|
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
20 851 912 |
18 358 392 |
18 909 144 |
19 476 418 |
|
2 |
Egyéb működési c.tám.bev.áht belülről |
B16 |
13 845 063 |
8 142 000 |
8 386 260 |
8 637 848 |
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
4 969 772 |
3 797 000 |
4 402 129 |
4 482 293 |
|
4 |
Vagyoni típusú adók: Mag.szem.komm.adója |
B34 |
832 500 |
1 000 000 |
1 650 000 |
1 650 000 |
|
5 |
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
4 130 355 |
2 700 000 |
2 672 129 |
2 752 293 |
|
6 |
Gépjárműadó |
B354 |
47 000 |
|||
|
7 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
6 917 |
50 000 |
80 000 |
80 000 |
|
8 |
Működési bevételek |
B4 |
331 133 |
550 000 |
1 200 000 |
1 300 000 |
|
9 |
Működési célra átvett pénzeszközök |
B6 |
150 000 |
500 000 |
- |
- |
|
10 |
Működési bevételek összesen |
B1+B3+B4+B6 |
40 147 880 |
31 347 392 |
32 897 533 |
33 896 559 |
|
11 |
Felhalm.c.tám.bevétel áht.belül |
B2 |
14 348 779 |
13 000 000 |
2 000 000 |
1 700 000 |
|
12 |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
4 074 895 |
4 100 000 |
3 800 000 |
3 800 000 |
|
13 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
- |
149 000 |
149 000 |
149 000 |
|
14 |
Finanszírozási bevételek |
B8 |
9 601 066 |
11 865 610 |
7 072 000 |
7 294 000 |
|
15 |
Költségvetési bevételek összesen: |
B1-B8 |
68 172 620 |
60 462 002 |
45 918 533 |
46 839 559 |
|
Kiadási jogcím |
Rovat száma |
2020. évi teljesülés |
2021. évi előirányzat |
2022. évi előirányzat |
2023. évi előirányzat |
|
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
19 896 125 |
20 548 000 |
20 800 000 |
21 000 000 |
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
2 836 422 |
3 131 000 |
3 224 930 |
3 321 678 |
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
7 415 815 |
7 825 000 |
8 000 000 |
8 240 000 |
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
1 713 308 |
1 500 000 |
1 545 000 |
1 591 350 |
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
3 381 440 |
2 336 000 |
4 152 |
4 216 |
|
6 |
Működési kiadások |
K1-K5 |
35 243 110 |
35 340 000 |
33 574 082 |
34 157 244 |
|
7 |
Felhalmozási költségvetés beruházások |
K6 |
11 531 665 |
5 700 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
8 |
Felújítások |
K7 |
12 693 816 |
12 000 000 |
3 844 451 |
4 182 315 |
|
9 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
K8 |
1 035 000 |
313 000 |
- |
- |
|
10 |
Felhalmozási célú kiadások |
K6-K8 |
25 260 481 |
18 013 000 |
5 844 451 |
6 182 315 |
|
11 |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
2 308 958 |
7 109 002 |
6 500 000 |
6 500 000 |
|
12 |
Költségvetési kiadások összesen: |
K1-K9 |
62 812 549 |
60 462 002 |
45 918 533 |
46 839 559 |
8. melléklet
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
ESZKÖZÖK |
Sorszám |
Bruttó állományi érték |
Könyv szerinti érték |
Becsült érték |
|
|
1 |
I. Immateriális javak |
01. |
9 487 |
7 |
7 |
|
2 |
II. Tárgyi eszközök (03+08+13+18+23) |
02. |
174 507 |
113 066 |
158 067 |
|
3 |
1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07) |
03. |
140 251 |
104 405 |
149 406 |
|
4 |
1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
04. |
45 566 |
26 376 |
48 716 |
|
5 |
1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó |
05. |
|||
|
6 |
1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
06. |
52 930 |
39 463 |
55 184 |
|
7 |
1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
07. |
41 755 |
38 566 |
45 506 |
|
8 |
2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12) |
08. |
34 256 |
8 661 |
8 661 |
|
9 |
2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
09. |
199 |
199 |
199 |
|
10 |
2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések, |
10. |
|||
|
11 |
2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
11. |
|||
|
12 |
2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
12. |
34 057 |
8 462 |
8 462 |
|
13 |
3. Tenyészállatok (14+15+16+17) |
13. |
|||
|
14 |
3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok |
14. |
|||
|
15 |
3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok |
15. |
|||
|
16 |
3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok |
16. |
|||
|
17 |
3.4. Üzleti tenyészállatok |
17. |
|||
|
18 |
4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22) |
18. |
|||
|
19 |
4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások |
19. |
|||
|
20 |
4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások |
20. |
|||
|
21 |
4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások |
21. |
|||
|
22 |
4.4. Üzleti beruházások, felújítások |
22. |
|||
|
23 |
5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27) |
23. |
|||
|
24 |
5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
24. |
|||
|
25 |
5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök |
25. |
|||
|
26 |
5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
26. |
|||
|
27 |
5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
27. |
|||
|
28 |
III. Befektetett pénzügyi eszközök (29+34+39) |
28. |
|||
|
29 |
1. Tartós részesedések (30+31+32+33) |
29. |
|||
|
30 |
1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések |
30. |
|||
|
31 |
1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések |
31. |
|||
|
32 |
1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések |
32. |
|||
|
33 |
1.4. Üzleti tartós részesedések |
33. |
|||
|
34 |
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38) |
34. |
|||
|
35 |
2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
35. |
|||
|
36 |
2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt |
36. |
|||
|
37 |
2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
37. |
|||
|
38 |
2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
38. |
|||
|
39 |
3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43) |
39. |
|||
|
40 |
3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
40. |
|||
|
41 |
3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi |
41. |
|||
|
42 |
3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
42. |
|||
|
43 |
3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
43. |
|||
|
44 |
IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
44. |
|||
|
45 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK |
45. |
183 994 |
113 073 |
158 074 |
|
46 |
I. Készletek |
46. |
|||
|
47 |
II. Értékpapírok |
47. |
|||
|
48 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47) |
48. |
|||
|
49 |
I. Lekötött bankbetétek |
49. |
|||
|
50 |
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek |
50. |
286 |
286 |
286 |
|
51 |
III. Forintszámlák |
51. |
6 572 |
6 572 |
6 572 |
|
52 |
IV. Devizaszámlák |
52. |
|||
|
53 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52) |
53. |
6 858 |
6 858 |
6 858 |
|
54 |
I. Költségvetési évben esedékes követelések |
54. |
1 621 |
1 621 |
1 621 |
|
55 |
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések |
55. |
|||
|
56 |
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
56. |
300 |
300 |
300 |
|
57 |
D) KÖVETELÉSEK (54+55+56) |
57. |
1 921 |
1 921 |
1 921 |
|
58 |
I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
58. |
|||
|
59 |
II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési |
59. |
|||
|
60 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (58+59) |
60. |
|||
|
61 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
61. |
|||
|
62 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (45+48+53+57+60+61) |
62. |
192 773 |
121 852 |
166 853 |
|
FORRÁSOK |
Sorszám |
állományi |
|||
|
63 |
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke |
01. |
146 529 |
||
|
64 |
II. Nemzeti vagyon változásai |
02. |
|||
|
65 |
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
03. |
1 991 |
||
|
66 |
IV. Felhalmozott eredmény |
04. |
-64 224 |
||
|
67 |
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
05. |
|||
|
68 |
VI. Mérleg szerinti eredmény |
06. |
21 798 |
||
|
69 |
G) SAJÁT TŐKE (63+….+68) |
07. |
106 094 |
||
|
70 |
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
08. |
|||
|
71 |
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
09. |
734 |
||
|
72 |
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
10. |
1 798 |
||
|
73 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (70+71+72) |
11. |
2 532 |
||
|
74 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
12. |
|||
|
75 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK |
13. |
13 226 |
||
|
76 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (69+73+74+75) |
14. |
121 852 |
9. melléklet
|
|
A |
B |
|---|---|---|
|
|
Megnevezés |
Összeg (E Ft) |
|
1 |
Pénzkészlet 2020. január 1-jén |
7 635 |
|
2 |
- Bankszámlák egyenlege |
7 410 |
|
3 |
- Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
225 |
|
4 |
Bevételek (+) |
52 436 |
|
5 |
Kiadások (-) |
53 213 |
|
6 |
Záró pénzkészlet egyenlege 2020. december 31-én |
6 858 |
|
7 |
- Bankszámlák egyenlege |
6 572 |
|
8 |
- Pénztárak és betétkönyvek egyenlege |
286 |
10. melléklet
|
A |
B |
|
|---|---|---|
|
Bevételi jogcím |
Kedvezmények Összege |
|
|
1. |
Szociális étkezés kedvezménye |
303 |
|
2. |
Összesen: |
303 |
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás