Zalaerdőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Zalaerdőd Község Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről
Zalaerdőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A rendelet hatálya Zalaerdőd Község Önkormányzatára terjed ki.
(2) Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait, e rendelet ezen feladatok ellátásához szükséges bevételi és kiadási előirányzatokról, a költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak megállapításáról, a 2021. évi gazdálkodás főbb szabályairól rendelkezik.
(3) A képviselő-testület a rendeletben foglaltak végrehajtását a polgármester, a jegyző, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.
2. § (1) A képviselő-testület a címrendet az 1.melléklet szerint állapítja meg.
(2) Az önkormányzatnak önállóan gazdálkodó költségvetési szerve nincs.
(3) . Az önkormányzati címen belül az ellátandó feladatokat kormányzati funkciók szerint határozza meg a képviselő-testület.
3. § Az önkormányzat 2021. évi költségvetésének végrehajtása során biztosítani kell:
a) az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatok működési feltételeinek kiegyensúlyozottságát, figyelemmel az ésszerűen takarékos gazdálkodás követelményeire;
b) az önkormányzatra háruló szociálpolitikai feladatok ellátását, anyagi hátterének megteremtését, ezen belül a rászorultság elvének fokozatos erősítését;
c) a feladatellátás színvonalának emelése érdekében a különféle pályázatok pénzügyi lehetőségek kihasználását;
d) az előző évről áthúzódó beruházások, felújítások pénzügyi fedezete megteremtését, az áthúzódó kötelezettségek gazdasági évben történő lezárását.
4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetésének
a) költségvetési bevételi főösszegét 47.248.061.- Ft-ban
b) költségvetési kiadási főösszegét 52.540.593.- Ft-ban
c) finanszírozási bevételét 6.279.614.- Ft-ban
d) finanszírozási kiadását 987.082.-Ft-ban
e) hiányának összegét 0,- Ft-ban
állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési főösszegét (költségvetési és finanszírozási előirányzatok együttesen) 53.527.675.- Ft bevételi előirányzattal és 53.527.675 Ft kiadási előirányzattal állapítja meg.
(3) Az önkormányzat költségvetése bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban az 2. melléklet tartalmazza.
(4) A működési célú bevételeket forrásonként és címenként a 3.melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetésében a tartalék összegét 3.123.496 Ft-ban állapítja meg. A tartalék összegét a 2. melléklet tartalmazza. A tartalékról a képviselő-testület rendelkezik.
(6) A működési célú kiadásokat feladatonként és címenként a 4. mellékletek szerint állapítja meg.
(7) A képviselő-testület a felhalmozási célú bevételeket a 5. melléklet szerint állapítja meg.
(8) A képviselő-testület a felhalmozási célú kiadásokat a 6. melléklet szerint állapítja meg.
(9) A foglalkoztatottak létszámkeretét foglalkoztatási formánként a 7. melléklet tartalmazza.
(10) A képviselő-testület az önkormányzat előirányzat felhasználási ütemtervét a 8. melléklet szerint állapítja meg.
(11) Az Önkormányzatnak több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettsége nincs.
(12) A képviselő-testület az önkormányzat által felvett hitelállománnyal nem rendelkezik.
(13) ) A képviselő-testület a 2021. évi költségvetési évet követő három év tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak keretszámait a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(14) A képviselő-testület az önkormányzat által közvetett módon nyújtott támogatást a 10. mellékleten mutatja be.
(15) Az önkormányzat által nem tervezhető és többletbevételként jelentkező forrásokból, feladatelmaradás miatti előirányzat megtakarításokból a képviselő-testület tartalékot képez. Az így keletkezett tartalékot elsősorban a tervezett bevételi előirányzatok kiesésének fedezetére kell fordítani.
5. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat feladatainak megvalósítását szolgáló 2021. évi költségvetését a 2. mellékletekben részletezett kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatokra 53.527.675,-Ft bevételi előirányzattal állapítja meg, ezen belül
a) a működési bevételeket 42.748.061.- Ft-tal
b) a felhalmozási bevételeket 4,500,000.- Ft-tal
c) a finanszírozási bevételeket 6.279.614,- Ft-tal hagyja jóvá.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat feladatainak megvalósítását szolgáló 2021. évi költségvetését a 2. mellékletekben részletezett kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatokra 53.527.675,- Ft kiadási előirányzattal állapítja meg, ezen belül:
a) a működési kiadásokat 47.365.593.- Ft-tal
b) a felhalmozási kiadásokat 5.175.000.- Ft-tal
c) a finanszírozási kiadásokat 987.082.- Ft-tal hagyja jóvá.
(3) A képviselő-testület az I. cím szerinti Önkormányzat 2021. évi költségvetési működési és felhalmozási célú bevételeit és kiadásait, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban, a 2. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.
6. § (1) Az egységes költségvetés végrehajtását a jogszabályi előírások szerint a közös önkormányzati hivatal végzi.
(2) A közös önkormányzati hivatal a központi költségvetésből származó normatív hozzájárulásokat, felhasználási kötelezettséggel kapott bevételeket a pénzügyi információs rendszer szerkezetének megfelelő formában köteles nyilvántartani, annak érdekében, hogy az elszámolás az éves költségvetés lezárását követően elkészíthető legyen.
(3) A költségvetési szervek támogatása – az egyszeri feladatok finanszírozásának kivételével – havonta nem haladhatja meg az éves költségvetési támogatás 1/12-ét. A pénzforgalomban teljesülő költségvetési támogatás kiutalása a költségvetési szervek likviditását figyelembe véve – 1 hónapon belül több részletben is – történhet. A költségvetési szervek részére év közben többlet költségvetési támogatás biztosítható pályázati pénzeszközök megelőlegezésére – utó finanszírozás esetén – a pénzügyi egyensúly, a szállítói kötelezettségek ütemezett biztosítása érdekében, a bevételek és kiadások ütemének időbeli eltolódása miatt.
7. § (1) Az önkormányzat, a közös önkormányzati hivatal és a költségvetési szervek kiemelt előirányzatait, az intézmények költségvetésének főösszegét kizárólag a képviselő-testület jogosult módosítani, mely alól kivételt képez a központi támogatás és a céllal érkezett pénzeszköz átvétel, amivel a polgármester jogosult a költségvetési szerv előirányzatait módosítani, annak érdekében, hogy a folyamatos feladatellátás biztosítható legyen. A polgármester az előirányzat módosítás dokumentumait köteles előzetesen felülvizsgálni és írásban intézkedést hozni. Az intézkedés kiadását követően indítható a feladat végrehajtása. A polgármesternek e döntéséről a képviselő-testület következő ülésén tájékoztatást kell adnia. A polgármester döntése nem eredményezhet hosszú távú kötelezettségvállalást. Hosszú távú kötelezettséggel járó döntést a képviselő-testület hozhat.
(2) A költségvetési szerv vezetőjének saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítása költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év(ek)ben nem járhat. A költségvetési szerv előirányzatainak nem a felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó változtatását a meghatározott pénzügyi-gazdálkodási feladatainak ellátását végző költségvetési szerv vezetőjénél jogosult kezdeményezni.
8. § (1) A költségvetési szerv feladatainak változását az alapító okirat egyidejű módosításával a képviselő-testület engedélyezheti.
(2) Az önkormányzat intézményeinél szakmai program indításához, feladatmutatót érintő fejlesztéshez a képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges. A döntést megelőzően vizsgálni kell annak rövid és hosszabb távú költségvetési hatását.
9. § A személyi juttatások és a kapcsolódó munkáltatói járulékok előirányzata más kiemelt előirányzatok terhére nem emelhető, módosítására is arányosan kerülhet sor. A személyi juttatáshoz nem kapcsolódó munkáltatói járulékok maradványával az előirányzat módosítását tételesen bizonyítani kell.
10. § (1) Költségvetési szerv nevében, a költségvetési szerv feladatainak ellátása (végrehajtása) során fizetési vagy más teljesítési kötelezettséget vállalni az önkormányzat, a költségvetési szerv vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy jogosult a szabad előirányzat mértékéig. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.
(2) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek vezetői a munkamegosztási megállapodásban foglaltak szerint vállalhatnak kötelezettséget.
(3) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a közös önkormányzati hivatal jegyzője, és az általa írásban felhatalmazott köztisztviselő jogosult.
(4) A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt – okmányok alapján – ellenőrizni és érvényesíteni kell azok jogosultságát, összegszerűségét, a fedezet meglétét és azt, hogy az előírt alaki követelményeket betartották-e. A pénzügyi érvényesítésnek teljesítés igazolásán kell alapulnia, melynek módjáról, az azt végző személyek kijelöléséről a költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban köteles rendelkezni.
(5) Fedezet nélküli kötelezettségvállalás esetén a kötelezettségvállalót, valamint a pénzügyi ellenjegyzőt egyetemleges felelősség terheli. A felelősségre vonási eljárást az arra illetékesnek minden esetben le kell folytatnia.
(6) Költségvetési éven túli kötelezettségvállalásra csak akkor van lehetőség, ha erre vonatkozó szerződést a tárgyévben megkötötték, és a fedezetét a következő évi költségvetésben tervezik.
(7) Az operatív pénzgazdálkodási hatáskörök gyakorlásának részletes szabályait a költségvetési szerv pénzgazdálkodási szabályzatában rögzíteni kell. A szabályzat mellékleteként csatolni szükséges az aláírási címpéldányt, illetőleg az átruházott hatáskörök gyakorlására vonatkozó írásos felhatalmazást.
11. § A költségvetési kiadások készpénzben történő teljesítésének esetei lehetnek, de törekedni kell a készpénzkímélő fizetési módok elsődlegességére:
a) a közfoglalkoztatottak részére történő bérkifizetés;
b) az önkormányzat és a költségvetési szervek tevékenységével összefüggésben készlet- és kisértékű tárgyi eszköz beszerzések, ezekhez kapcsolódó előlegek;
c) kiküldetési és reprezentációs kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;
d) egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;
e) ellátottak juttatásai,
f) megbízási díjak, munkabérek;
g) üzemanyag előleg.
12. § (1) Az önkormányzat költségvetéséhez támogatást nyújthatnak azok az önkormányzatok, amelyek az önkormányzat által nyújtott közösségi szolgáltatásokat igénybe veszik.
(2) Az önkormányzat támogatást nyújthat más önkormányzatok részére azoknak a közösségi szolgáltatásoknak az ellentételezésére, amelyeket igénybe vesz.
(3) A támogatás mértékét és feltételeit megállapodásban kell rögzíteni.
13. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzat felosztásáról – ha az érdemi döntést igényel – a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztése alapján, e rendelet egyidejű módosításával.
(2) Az érdemi döntést nem igénylő központi hatáskörű pótelőirányzatról a polgármester tájékoztatja a képviselő-testületet, mely alapján e rendeletet is módosítani kell.
14. § Az önkormányzat, a közös önkormányzati hivatal és az önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek költségvetési elszámolási számláját az OTP Bank Nyrt. Sümegi Fiókja vezeti.
15. § (1) A költségvetési szerv kiadási előirányzatainak forrása a költségvetési támogatás és az önkormányzat alaptevékenységének bevételei.
(2) A költségvetési támogatás csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő kiadásokra használható fel. Az előirányzatok felhasználására és módosítására vonatkozóan az államháztartásról szóló törvény és végrehajtási rendeletei előírásain túl e rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.
(3) Az önkormányzat, a közös önkormányzati hivatal, és az önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek feladataik színvonalasabb ellátása érdekében kizárólag az alapító okiratuk szerinti tevékenységi körben pályázatot nyújthatnak be, közvetlen pénzbeli támogatást, adományt fogadhatnak el.
(4) A pályázatok fedezet nélküli kötelezettségvállalást nem eredményezhetnek, az alapfeladat ellátásának biztonságát nem veszélyeztethetik, a cél megvalósítása a későbbiekben sem eredményezhet többletkiadást.
(5) A (3) bekezdés szerinti pályázat benyújtásához, közvetlen pénzbeli támogatás, adomány elfogadásához minden esetben az irányító szerv előzetes hozzájárulása szükséges. Az előzetes engedélyezéssel kapcsolatos hatáskört az irányító szerv nevében a polgármester gyakorolja, aki a hatáskör gyakorlásáról a képviselő-testület soron következő ülésén beszámol.
(6) A pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője a polgármestert azonnal, a képviselő-testületet pedig az éves költségvetési beszámolójában köteles tájékoztatni.
(7) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a rendeletmódosítással nem járó kiemelt előirányzaton belüli módosításra saját hatáskörben 500.000 forint összeg határig, felhatalmazást kap, amelyről a Képviselő-testületet a soron következő ülésen köteles tájékoztatni.
16. § (1) Az önkormányzat, a közös önkormányzati hivatal és a költségvetési szervek évközi adatszolgáltatást és év végi költségvetési beszámolót, pénzforgalmi jelentést, valamint mérlegjelentést készítenek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervek vezetői felelősek a vezetésük alatt álló költségvetési szerv beszámolójának valódiságáért.
17. § (1) A közös önkormányzati hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők részére az illetményalap 38.650.- Ft.
(2) A közös önkormányzati hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 200.000.- Ft.
(3) A közös önkormányzati hivatal költségvetésében a juttatások és támogatások céljára nem kerül fedezet biztosításra (szociális keret).
(4) A képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatottak havi 1.000.- Ft/ fő összegű, évi 12.000.- Ft bankszámla hozzájárulásra jogosultak, amelyet egy összegben, november 30.napjáig bankszámlára történő utalással kell teljesíteni.
18. § (1) Az irányító szerv, illetve annak vezetője az önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést engedélyezhet, azonban ez nem veszélyeztetheti az önkormányzat gazdálkodását.
(2) Pénzkövetelés behajtásánál legalább a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat érvényesítése kötelező, ha jogszabály, vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.
(3) Az önkormányzati intézményeknek az élelmezéshez kapcsolódó önkormányzati támogatást kiemelten kell kezelni, annak maradványa nem használható fel, a saját hatáskörű előirányzat-módosítás e körben nem alkalmazható.
(4) Az önkormányzat és költségvetési szerve átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja. Az önkormányzat szabad pénzeszközét a polgármester jogosult, egyben köteles a legkedvezőbb betétben elhelyezni a kamatbevételek növelése érdekében.
19. § Ez a rendelet 2021. március 1-jén lép hatályba.
1. melléklet
|
Cím- |
Alcím- |
Megnevezés |
COFOG |
|---|---|---|---|
|
I |
1. |
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
011130 |
|
2. |
Köztemető-fenntartás és -működtetés |
013320 |
|
|
3. |
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
013350 |
|
|
4. |
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018010 |
|
|
5. |
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
018030 |
|
|
6. |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
041233 |
|
|
7. |
Közfoglalkoztatási mintaprogram |
041237 |
|
|
8. |
Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése , fenntartása |
045160 |
|
|
9. |
Közvilágítás |
064010 |
|
|
10. |
Zöldterület-kezelés |
066010 |
|
|
11. |
Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
066020 |
|
|
12. |
Könyvtári szolgáltatások |
082044 |
|
|
13. |
Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
082091 |
|
|
14. |
Civil szervezetek működési támogatása |
084031 |
|
|
15. |
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
104037 |
|
|
16. |
Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások |
104051 |
|
|
17. |
Szociális étkeztetés |
107051 |
|
|
18. |
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
107055 |
|
|
19. |
Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
107060 |
|
|
20. |
Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
900020 |
2. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
megnevezés |
2021 |
||||
|
2 |
I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK |
|||||
|
3 |
Bevételek |
előirányzat |
mód. ei. |
|||
|
4 |
intézményi bevételek |
857 000 |
||||
|
5 |
közhatalmi bevételek |
3 635 000 |
||||
|
6 |
önkormányzat müködési támogatása |
24 677 061 |
||||
|
7 |
működési célú támog.ÁH-n belül |
13 579 000 |
||||
|
8 |
előző évi pénzmaradvány |
5 604 614 |
||||
|
9 |
||||||
|
10 |
||||||
|
11 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
48 352 675 |
0 |
0 |
||
|
12 |
||||||
|
13 |
Kiadások |
|||||
|
14 |
személyi juttatások |
18 018 149 |
||||
|
15 |
munkaadót terhelú |
t terhelő járulékok |
1 658 598 |
|||
|
16 |
dologi kiadások |
19 875 397 |
||||
|
17 |
ellátottak pénzbeni juttatásai |
1 863 189 |
||||
|
18 |
egyéb működési célú kiadások |
2 826 764 |
||||
|
19 |
tartalékok |
3 123 496 |
||||
|
20 |
ÁHT-n belüli megelőg.visszafiz. |
987 082 |
||||
|
21 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
48 352 675 |
0 |
0 |
||
|
22 |
||||||
|
23 |
II. FELHALMOZÁSI C. BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK |
|||||
|
24 |
Bevételek |
|||||
|
25 |
előző évi pénzmaradvány |
675 000 |
||||
|
26 |
felhalmozási célú támogatás |
4 500 000 |
||||
|
27 |
||||||
|
28 |
||||||
|
29 |
||||||
|
30 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 175 000 |
0 |
0 |
||
|
31 |
||||||
|
32 |
Kiadások |
|||||
|
33 |
beruházások |
5 175 000 |
||||
|
34 |
felújítások |
|||||
|
35 |
pénzeszköz átadások |
|||||
|
36 |
||||||
|
37 |
||||||
|
38 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
5 175 000 |
0 |
0 |
||
|
39 |
||||||
|
40 |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
53 527 675 |
0 |
0 |
||
|
41 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
53 527 675 |
0 |
0 |
||
|
42 |
||||||
3. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
cím |
alcím |
int.bevételek |
közhatalmi bev. |
önkormányzat műk.tám. |
működési célú támog. |
pénzmaradvány |
összesen |
|||||||
|
2 |
előirányzat |
módosított ei. |
előirányzat |
módosított ei. |
előirányzat |
módosított ei. |
előirányzat |
módosított ei. |
előirányzat |
módosított ei. |
előirányzat |
módosított ei. |
|||
|
3 |
I. ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||||||
|
4 |
011130 |
Önk. igazgatási tevékenység |
20 000 |
20 000 |
|||||||||||
|
5 |
013320 |
Köztemető fenntartás |
5 000 |
5 000 |
|||||||||||
|
6 |
013350 |
Önkorm.vagyonnal való g. |
159 000 |
159 000 |
|||||||||||
|
7 |
018010 |
Önkormányzatok elszám. |
24 677 061 |
24 677 061 |
|||||||||||
|
8 |
018030 |
Tám.célú finansz..műv. |
5 604 614 |
5 604 614 |
|||||||||||
|
9 |
041233 |
Hosszabb időtart.közfogl. |
0 |
||||||||||||
|
10 |
041237 |
Közfogl. mintapr. |
350 000 |
13 579 000 |
13 929 000 |
||||||||||
|
11 |
066020 |
Város és közs.gazd. |
323 000 |
323 000 |
|||||||||||
|
12 |
082044 |
Könyvtári szolgáltatások |
0 |
||||||||||||
|
13 |
082091 |
Közműv.tev. |
0 |
||||||||||||
|
14 |
107055 |
Falugondnoki szolgáltatás |
0 |
||||||||||||
|
15 |
900020 |
Önkorm.funkc.nem sor.bev. |
3 635 000 |
3 635 000 |
|||||||||||
|
16 |
0 |
||||||||||||||
|
17 |
0 |
||||||||||||||
|
18 |
I.CÍM ÖSSZESEN |
857 000 |
0 |
3 635 000 |
0 |
24 677 061 |
0 |
13 579 000 |
0 |
5 604 614 |
0 |
48 352 675 |
|||
|
19 |
0 |
||||||||||||||
|
20 |
0 |
||||||||||||||
|
21 |
MINDÖSSZESEN |
857 000 |
0 |
3 635 000 |
0 |
24 677 061 |
0 |
13 579 000 |
0 |
5 604 614 |
0 |
48 352 675 |
|||
|
előirányzat |
módosított |
|||||||
|
CÍM |
ALCÍM |
MEGNEVEZÉS |
előirányzat |
|||||
|
I. |
ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||
|
011130 |
Önkormányzatok ig. tev. |
20 000 |
0 |
|||||
|
egyéb bevétel |
20 000 |
|||||||
|
013320 |
Köztemető fenntartás és működtetés |
5 000 |
0 |
|||||
|
sírhelyek |
5 000 |
|||||||
|
013350 |
Önkormányzati vagyonnal való gazd. |
159 000 |
||||||
|
vagyonkezelési díj |
58 000 |
|||||||
|
bérleti díj |
101 000 |
|||||||
|
041237 |
Közfoglalkoztatási mintaprogram |
350 000 |
||||||
|
készletértékesítés |
350 000 |
|||||||
|
066020 |
Város- és községgazdálkodás |
323 000 |
||||||
|
földbérlet |
63 000 |
|||||||
|
lakbér |
77 000 |
|||||||
|
közvetített szolgáltatás |
183 000 |
|||||||
|
CÍMEK MINDÖSSZESEN |
857 000 |
0 |
||||||
|
előirányzat |
módosított |
|||||||
|
CÍM |
ALCÍM |
MEGNEVEZÉS |
előirányzat |
|||||
|
I. |
ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||
|
900020 |
Önk.funkcióra nem sor.bev. |
0 |
0 |
|||||
|
Közhatalmi bevételek |
||||||||
|
gépjárműadó/40%/ |
||||||||
|
iparűzési adó |
1 600 000 |
|||||||
|
kommunális adó |
1 840 000 |
|||||||
|
egyéb közhatalmi |
195 000 |
|||||||
|
CÍM MINDÖSSZESEN |
3 635 000 |
0 |
0 |
|||||
|
előirányzat |
módosított |
|||||||
|
CÍM |
ALCÍM |
MEGNEVEZÉS |
előirányzat |
|||||
|
I. |
ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||
|
041233 |
Hosszabb távú közfoglalkoztatás |
0 |
||||||
|
közfoglalkoztatás támogatása |
||||||||
|
041237 |
Közfoglalkoztatási mintaprogram |
13 579 000 |
||||||
|
Start munka támogatása |
13 579 000 |
|||||||
|
CÍMEK MINDÖSSZESEN |
13 579 000 |
|||||||
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
CÍM |
előirányzat |
módosított |
||||
|
2 |
ALCÍM |
MEGNEVEZÉS |
előirányzat |
||||
|
3 |
I.Önkormányzat |
||||||
|
4 |
018010 |
Önkormányzatok elszámolásai |
|||||
|
5 |
|||||||
|
6 |
|||||||
|
7 |
Általános működési támogatás |
15 741 581 |
|||||
|
8 |
|||||||
|
9 |
település-üzemeltetéshez kapcs.feladatok |
6 915 418 |
- |
||||
|
10 |
ebből: |
zöldterület-gazdálkodással kapcs.feladatok |
3 021 195 |
||||
|
11 |
közvilágítás fenntartásának támogatása |
1 694 623 |
|||||
|
12 |
köztemető fenntartással kapcs.fealadok |
1 078 954 |
|||||
|
13 |
közutak fenntartásának támogatása |
1 120 646 |
|||||
|
14 |
|||||||
|
15 |
Kiegészítés adóerőképesség alapján |
||||||
|
16 |
|||||||
|
17 |
Egyéb kötelező önkormányzati felad. tám. |
8 826 163 |
|||||
|
18 |
|||||||
|
19 |
Polgármesteri illetmény támogatása |
||||||
|
20 |
|||||||
|
21 |
|||||||
|
22 |
Szociális feladatok egyéb támogatása |
2 150 000 |
- |
||||
|
23 |
|||||||
|
24 |
Falugondnoki szolgálat |
4 479 000 |
|||||
|
25 |
|||||||
|
26 |
Rászoruló gyermekek szünidei étkezt. |
36 480 |
|||||
|
27 |
|||||||
|
28 |
|||||||
|
29 |
Könyvtári, közművelődési feladatok |
2 270 000 |
|||||
|
30 |
|||||||
|
31 |
|||||||
|
32 |
Költségvetési támogatások összesen |
24 677 061 |
- |
||||
|
33 |
|||||||
|
34 |
|||||||
|
35 |
|||||||
|
36 |
|||||||
|
37 |
|||||||
|
38 |
MINDÖSSZESEN |
24 677 061 |
|||||
|
39 |
ebből: |
||||||
|
40 |
összes működési bevétel |
24 677 061 |
|||||
|
41 |
|||||||
|
42 |
|||||||
4. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
cím |
alcím |
személyi juttatások |
m.adót terh.járulék |
dologi kiadások |
tartalékok |
összesen |
||||||||
|
2 |
előirányzat |
módosított |
előirányzat |
módosított |
előirányzat |
módosított |
előirányzat |
módosított |
előirányzat |
módosított |
|||||
|
3 |
I. ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||||||
|
4 |
|||||||||||||||
|
5 |
011130 |
Önk. Igazgatási tevékenység |
3 513 600 |
215 760 |
1 986 063 |
3 123 496 |
8 838 919 |
||||||||
|
6 |
013320 |
Köztemető fenntartás |
300 000 |
47 000 |
732 000 |
1 079 000 |
|||||||||
|
7 |
013350 |
Önkorm. vagyonnal való gazd. |
291 000 |
291 000 |
|||||||||||
|
8 |
041233 |
Hosszabb távú közfogl. |
0 |
||||||||||||
|
9 |
041237 |
START mintaprogram |
10 306 990 |
793 455 |
2 547 870 |
13 648 315 |
|||||||||
|
10 |
045160 |
Közutak fenntartása |
1 120 646 |
1 120 646 |
|||||||||||
|
11 |
064010 |
Közvilágítás |
1 694 623 |
1 694 623 |
|||||||||||
|
12 |
066010 |
Zöldterület kezelés |
3 021 195 |
3 021 195 |
|||||||||||
|
13 |
066020 |
Város és közs.gazd. |
2 441 000 |
2 441 000 |
|||||||||||
|
14 |
082044 |
Könyvtári szolgáltatások |
228 000 |
35 340 |
1 150 000 |
1 413 340 |
|||||||||
|
15 |
082091 |
Közművelődési tev. |
110 000 |
17 050 |
2 466 000 |
2 593 050 |
|||||||||
|
16 |
104037 |
Intézményen kív.gyermekétkeztetés |
37000 |
37000 |
|||||||||||
|
17 |
107055 |
Falugondnoki szolgáltatás |
3 559 559 |
549 993 |
2 165 000 |
6 274 552 |
|||||||||
|
18 |
107060 |
Egyéb szoc. ellátás |
223 000 |
223 000 |
|||||||||||
|
19 |
|||||||||||||||
|
20 |
I.CÍM ÖSSZESEN |
18 018 149 |
1 658 598 |
19 875 397 |
3 123 496 |
42 675 640 |
|||||||||
|
21 |
|||||||||||||||
|
22 |
|||||||||||||||
|
23 |
|||||||||||||||
|
24 |
MINDÖSSZESEN |
18 018 149 |
1 658 598 |
19 875 397 |
3 123 496 |
42 675 640 |
|||||||||
|
megnevezés |
011130 |
013320 |
013350 |
041233 |
041237 |
045160 |
064010 |
066010 |
066020 |
082044 |
082091 |
104037 |
107055 |
107060 |
összesen |
|
|
Önk. ig. tev. |
Köztemető |
Önkorm.vagy. |
Hossz.közf. |
Közfogl.mintapr. |
Közutak |
Közvilágítás |
Zöldterület |
Községgazd. |
Könyvtári sz. |
Közműv.tev. |
Int.kív.gy.étk. |
Falugond.szolg. |
Egyéb szoc.ell. |
|||
|
Törv.szerinti illetmény |
10 135 710 |
3 211 732 |
13 347 442 |
|||||||||||||
|
Foglalk. egyéb szem.jutt. |
100 000 |
100 000 |
||||||||||||||
|
Béren kívüli juttatás |
347 827 |
347 827 |
||||||||||||||
|
0 |
||||||||||||||||
|
Választott tisztségviselők |
3 513 600 |
3 513 600 |
||||||||||||||
|
0 |
||||||||||||||||
|
Munkaábajárás |
71 280 |
71 280 |
||||||||||||||
|
Egyéb külső személyi jutt. |
300 000 |
228 000 |
110 000 |
638 000 |
||||||||||||
|
0 |
||||||||||||||||
|
0 |
||||||||||||||||
|
SZEMÉLYI ÖSSZESEN |
3 513 600 |
300 000 |
0 |
0 |
10 306 990 |
228 000 |
110 000 |
3 559 559 |
0 |
18 018 149 |
||||||
|
Szociális hozzájárulás |
215 760 |
47 000 |
793 455 |
35 340 |
17 050 |
497 820 |
1 606 425 |
|||||||||
|
Eü hozzájárulás |
0 |
|||||||||||||||
|
Táppénz |
0 |
|||||||||||||||
|
SZJA |
52 173 |
52 173 |
||||||||||||||
|
MUNKAADÓI JÁRULÉK |
215 760 |
47 000 |
0 |
0 |
793 455 |
0 |
0 |
35 340 |
549 993 |
0 |
1 658 598 |
|||||
|
megnevezés |
011130 |
013320 |
013350 |
041233 |
041237 |
045160 |
064010 |
066010 |
066020 |
082044 |
082091 |
104037 |
107055 |
107060 |
összesen |
|
|
Önk. ig. tev. |
Köztemető |
Önkorm.vagy. |
Hossz.közf. |
Közfogl.mintapr. |
Közutak |
Közvilágítás |
Zöldterület |
Községgazd. |
Könyvtári sz. |
Közműv.tev. |
Int.kív.gy.étk. |
Falugond.szolg. |
Egyéb szoc.ell. |
|||
|
irodaszer, nyomtatvány |
0 |
|||||||||||||||
|
üzemeltetési anyag |
1 505 000 |
182 000 |
1 502 000 |
364 000 |
175 000 |
515 000 |
1 020 000 |
5 263 000 |
||||||||
|
hajtó és kenőanyagok |
0 |
0 |
||||||||||||||
|
kisértékű eszközök |
0 |
|||||||||||||||
|
munka és védőruha |
277 000 |
24 000 |
301 000 |
|||||||||||||
|
nem szakmai anyag |
||||||||||||||||
|
Készletek összesen |
0 |
0 |
1 782 000 |
182 000 |
1 502 000 |
364 000 |
175 000 |
515 000 |
1 044 000 |
5 564 000 |
||||||
|
telefon díj |
94 000 |
94 000 |
||||||||||||||
|
internet |
84 000 |
204 000 |
27 000 |
315 000 |
||||||||||||
|
Komm.szolgáltatás |
84 000 |
204 000 |
0 |
121 000 |
0 |
409 000 |
||||||||||
|
megnevezés |
011130 |
013320 |
013350 |
041233 |
041237 |
045160 |
064010 |
066010 |
066020 |
082044 |
082091 |
104037 |
107055 |
107060 |
összesen |
|
|
Önk. ig. tev. |
Köztemető |
önkorm.vagy. |
Hossz.közf. |
Közfogl.mintapr. |
Közutak |
Közvilágítás |
Zöldterület |
Községgazd. |
Könyvtári sz. |
Közműv.tev. |
Int.kív.gy.étk. |
Falugond.szolg. |
Egyéb szoc.ell. |
|||
|
villamos energia |
41 402 |
12 000 |
780 000 |
245 000 |
26 000 |
29 000 |
1 133 402 |
|||||||||
|
gázdíj |
492 527 |
254 000 |
222 000 |
267 000 |
1 235 527 |
|||||||||||
|
víz és csatornadíj |
39 134 |
12 000 |
119 000 |
43 000 |
213 134 |
|||||||||||
|
vásárolt élelmezés |
30 000 |
30 000 |
||||||||||||||
|
karbantartás,kisjavítás |
100 000 |
100 000 |
104 000 |
221 000 |
650 000 |
552 000 |
460 000 |
250 000 |
470 000 |
233 000 |
344 000 |
3 484 000 |
||||
|
postaköltség |
||||||||||||||||
|
közvetített szolgáltatás |
92 000 |
92 000 |
||||||||||||||
|
szakmai szolgáltatás |
300 000 |
50 000 |
7 000 |
357 000 |
||||||||||||
|
biztosítási díjak |
76 000 |
30 000 |
135 000 |
241 000 |
||||||||||||
|
egyéb szolgáltatás |
567 000 |
450 000 |
49 000 |
4 000 |
50 000 |
455 000 |
302 000 |
12 000 |
906 000 |
60 000 |
170 000 |
3 025 000 |
||||
|
szállítás |
0 |
|||||||||||||||
|
Szolgáltatások össz. |
1 540 063 |
574 000 |
229 000 |
225 000 |
700 000 |
1 332 000 |
915 000 |
1 342 000 |
730 000 |
1 478 000 |
30 000 |
539 000 |
177 000 |
9 811 063 |
||
|
ÁFA |
307 000 |
158 000 |
62 000 |
540 870 |
238 646 |
362 623 |
604 195 |
531 000 |
245 000 |
473 000 |
7 000 |
461 000 |
46 000 |
4 036 334 |
||
|
0 |
||||||||||||||||
|
Egyéb dologi |
55 000 |
55 000 |
||||||||||||||
|
DOLOGI KIADÁSOK |
1 986 063 |
732 000 |
291 000 |
2 547 870 |
1 120 646 |
1 694 623 |
3 021 195 |
2 441 000 |
1 150 000 |
2 466 000 |
37 000 |
2 165 000 |
223 000 |
19 875 397 |
||
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
CÍM |
megnevezés |
módosított |
|||||
|
2 |
ALCÍM |
előirányzat |
előirányzat |
|||||
|
3 |
I. |
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||
|
4 |
||||||||
|
5 |
011130 |
Önkorm.igazg. tevékenysége |
100 000 |
|||||
|
6 |
||||||||
|
7 |
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő |
100 000 |
||||||
|
8 |
Bursa ösztöndíj |
100 000 |
||||||
|
9 |
||||||||
|
10 |
018030 |
Támogatás célú finansz műveletek |
2 226 764 |
|||||
|
11 |
||||||||
|
12 |
SKTC Sümeg |
899 080 |
||||||
|
13 |
Társulási hozzájárulás |
162 Ft/fő |
42 120 |
|||||
|
14 |
Hozzájárulás Sümeg |
100 Ft/fő |
26 000 |
|||||
|
15 |
Orvosi ügyelet |
1226 Ft/fő |
318 760 |
|||||
|
16 |
Orvosi ügyelet |
1247 Ft/fő |
324 220 |
|||||
|
17 |
Járóbeteg |
723 Ft/fő |
187 980 |
|||||
|
18 |
||||||||
|
19 |
Önkormányzat Sümeg |
260 000 |
||||||
|
20 |
tűzoltóság |
1000 Ft/fő |
260 000 |
|||||
|
21 |
||||||||
|
22 |
Önkormányzat Gógánfa |
979 873 |
||||||
|
23 |
Hivatal finanszírozása |
760 726 |
||||||
|
24 |
Védőnő |
170 147 |
||||||
|
25 |
Óvodafenntartó Társulás |
49 000 |
||||||
|
26 |
||||||||
|
27 |
Szennyvíztársulás Sümeg |
26 000 |
||||||
|
28 |
Működési hozzájárulás |
100 Ft/fő |
26 000 |
|||||
|
29 |
||||||||
|
30 |
Marcal Vidéki Szoc. Társulás |
61 811 |
||||||
|
31 |
Finanszírozás |
61 811 |
||||||
|
32 |
||||||||
|
33 |
||||||||
|
34 |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
|||||||
|
35 |
||||||||
|
36 |
||||||||
|
37 |
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
500 000 |
|||||
|
38 |
Sportegyesület |
500 000 |
||||||
|
39 |
||||||||
|
40 |
||||||||
|
41 |
I.CÍM ÖSSZESEN |
2 826 764 |
||||||
|
42 |
||||||||
|
43 |
||||||||
|
44 |
MINDÖSSZESEN |
2 826 764 |
0 |
|||||
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
CÍM |
megnevezés |
eredeti |
módosított |
||||
|
2 |
ALCÍM |
előirányzat |
előirányzat |
|||||
|
3 |
||||||||
|
4 |
||||||||
|
5 |
||||||||
|
6 |
107060 |
Egyéb szociális természetbeni és |
||||||
|
7 |
pénzbeli ellátások, támogatások |
|||||||
|
8 |
||||||||
|
9 |
települési támogatás |
1 863 189 |
||||||
|
10 |
||||||||
|
11 |
||||||||
|
12 |
||||||||
|
13 |
||||||||
|
14 |
||||||||
|
15 |
||||||||
|
16 |
||||||||
|
17 |
||||||||
|
18 |
||||||||
|
19 |
||||||||
|
20 |
||||||||
|
21 |
I. CÍM MINDÖSSZESEN |
1 863 189 |
||||||
5. melléklet
|
CÍM ALCÍM |
sajátos bevételek |
költsgv.bevételek |
pénzeszk.bevétel |
t.eszköz értékesítés |
pénzmaradvány |
összesen |
|||||||
|
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
||
|
I. ÖNKORMÁNYZAT |
|||||||||||||
|
018030 Tám.célú fin.műveletek |
675 000 |
675 000 |
|||||||||||
|
675 000 |
675 000 |
||||||||||||
|
066020 Város és községgazd. |
4 500 000 |
4 500 000 |
|||||||||||
|
gépvásárlásra átvett pénz |
4 500 000 |
4 500 000 |
|||||||||||
|
I.CÍM összesen |
4 500 000 |
675 000 |
5 175 000 |
||||||||||
|
MINDÖSSZESEN |
4 500 000 |
675 000 |
5 175 000 |
||||||||||
6. melléklet
|
cím |
alcím |
felújítás |
beruházás |
pénzeszk.átadás |
összesen |
||||||
|
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
E |
mód |
||||
|
I. |
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||
|
066020 |
Város és községgazd. |
5 175 000 |
5 175 000 |
||||||||
|
függesztett gréder |
5 175 000 |
5 175 000 |
|||||||||
|
045160 |
Közutak karbantart. |
0 |
0 |
||||||||
|
MINDÖSSZESEN |
0 |
5 175 000 |
5 175 000 |
||||||||
7. melléklet
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
CÍM ALCÍM |
MEGNEVEZÉS |
teljes munkaidős |
részmunkaidős |
külső munkavállaló |
összesen |
||||||
|
2 |
I. |
|||||||||||
|
3 |
011130 |
Önkormányzatok igazg. tev. |
5 |
5 |
||||||||
|
4 |
polgármester |
1 |
1 |
|||||||||
|
5 |
képviselők |
4 |
4 |
|||||||||
|
6 |
||||||||||||
|
7 |
0 |
|||||||||||
|
8 |
107055 |
Falugond. szolgáltatás |
0 |
|||||||||
|
9 |
falugondnok |
1 |
1 |
|||||||||
|
10 |
||||||||||||
|
11 |
041233 |
Hosszabb időtart.közfogl. |
||||||||||
|
12 |
közfoglalkoztatott |
0 |
||||||||||
|
13 |
||||||||||||
|
14 |
041237 |
Közfoglalkozt. mintapr. |
||||||||||
|
15 |
közfoglalkoztatott |
6 |
6 |
|||||||||
|
16 |
||||||||||||
|
17 |
||||||||||||
|
18 |
||||||||||||
|
19 |
||||||||||||
|
20 |
I.CÍM összesen |
7 |
0 |
5 |
12 |
|||||||
|
21 |
||||||||||||
|
22 |
||||||||||||
|
23 |
||||||||||||
|
24 |
||||||||||||
|
25 |
||||||||||||
|
26 |
||||||||||||
|
27 |
MINDÖSSZESEN |
7 |
0 |
5 |
12 |
|||||||
8. melléklet
|
Megnevezés |
I. |
II. |
III. |
IV. |
V. |
VI. |
VII. |
VIII. |
IX. |
X. |
XI. |
XII. |
Összesen |
|
Bevételek |
|||||||||||||
|
Működési bevételek |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
72 000 |
65 000 |
857 000 |
|
Közhatalmi bevételek |
1 700 000 |
87 500 |
87 500 |
1 700 000 |
30 000 |
30 000 |
3 635 000 |
||||||
|
Önkormányzatok műk. tám. |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 677 061 |
24 677 061 |
|
Működési célú tám. Áh-n belül |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 583 |
1 131 587 |
13 579 000 |
|
Felhalmozási célú átvett.pe. |
3 000 000 |
1 500 000 |
4 500 000 |
||||||||||
|
Maradvány igénybevétele |
3 000 000 |
2 000 000 |
671 696 |
374 918 |
233 000 |
6 279 614 |
|||||||
|
Bevételek összesen: |
6 203 583 |
3 203 583 |
4 903 583 |
6 291 083 |
5 291 083 |
3 203 583 |
5 375 279 |
3 203 583 |
4 903 583 |
3 608 501 |
3 466 583 |
3 873 648 |
53 527 675 |
|
Kiadások |
|||||||||||||
|
Személyi juttatások |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 512 |
1 501 517 |
18 018 149 |
|
Munkaadókat terhelő jár. |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 216 |
138 222 |
1 658 598 |
|
Dologi kiadások |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 284 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
1 656 283 |
19 875 397 |
|
Ellátottak pénzleni juttatásai |
100 000 |
150 000 |
50 000 |
155 000 |
100 000 |
150 000 |
100 000 |
300 000 |
100 000 |
50 000 |
250 000 |
358 189 |
1 863 189 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 563 |
235 571 |
2 826 764 |
|
Tartalék |
1 500 000 |
1 000 000 |
623 496 |
3 123 496 |
|||||||||
|
Beruházások |
2 000 000 |
2 000 000 |
1 175 000 |
5 175 000 |
|||||||||
|
Felújítások |
0 |
||||||||||||
|
ÁHT-n belüli megelőleg visszaf. |
987 082 |
987 082 |
|||||||||||
|
Kiadások összesen: |
4 618 656 |
5 181 574 |
3 581 574 |
6 686 574 |
5 631 574 |
3 681 575 |
4 255 070 |
3 831 574 |
4 806 574 |
3 581 574 |
3 781 574 |
3 889 782 |
53 527 675 |
9. melléklet
|
BEVÉTELEK |
2021. évi előirányzat |
2022. évi előirányzat |
2023. évi előirányzat |
2024. évi előirányzat |
|
1. Önkormányzatok működési |
24 677 061 |
21 600 000 |
21 600 000 |
21 600 000 |
|
támogatásai |
||||
|
2. Működési célú támog. ÁH-n belül |
13 579 000 |
18 500 000 |
18 500 000 |
18 500 000 |
|
3. Közhatalmi bevételek |
3 635 000 |
5 200 000 |
5 200 000 |
5 200 000 |
|
4. Működési bevételek |
857 000 |
900 000 |
900 000 |
900 000 |
|
Működési bevételek összesen |
42 748 061 |
46 200 000 |
46 200 000 |
46 200 000 |
|
1. Felhalmozási célú átvett pénz |
4 500 000 |
2 700 000 |
2 700 000 |
2 700 000 |
|
Felhalmozási bevételek összesen |
4 500 000 |
2 700 000 |
2 700 000 |
2 700 000 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK |
47 248 061 |
48 900 000 |
48 900 000 |
48 900 000 |
|
1. Maradvány igénybevétele |
6 279 614 |
6 300 000 |
6 300 000 |
6 300 000 |
|
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK |
6 279 614 |
6 300 000 |
6 300 000 |
6 300 000 |
|
BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN |
53 527 675 |
55 200 000 |
55 200 000 |
55 200 000 |
|
1. Személyi juttatások |
18 018 149 |
21 000 000 |
21 000 000 |
21 000 000 |
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok,SZOCHO |
1 658 598 |
2 710 000 |
2 710 000 |
2 710 000 |
|
3. Dologi kiadások |
19 875 397 |
15 500 000 |
15 500 000 |
15 500 000 |
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 863 189 |
1 760 000 |
1 760 000 |
1 760 000 |
|
5. Működési célú támogatás Áh-n belül |
2 326 764 |
2 900 000 |
2 900 000 |
2 900 000 |
|
6. Működési célú támogatás Áh-n kívül |
500 000 |
700 000 |
700 000 |
700 000 |
|
7. Tartalékok |
3 123 496 |
- |
- |
- |
|
Működési kiadások összesen |
47 365 593 |
44 570 000 |
44 570 000 |
44 570 000 |
|
1. Beruházások |
5 175 000 |
3 230 000 |
6 730 000 |
6 730 000 |
|
2. Felújítások |
6 500 000 |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
5 175 000 |
9 730 000 |
9 730 000 |
9 730 000 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK |
52 540 593 |
54 300 000 |
54 300 000 |
54 300 000 |
|
54 300 000 |
||||
|
1. Áh-n belüli megelőlegezés visszafizetése |
987 082 |
900 000 |
900 000 |
900 000 |
|
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
987 082 |
900 000 |
900 000 |
900 000 |
|
KIADÁSI ELŐIRÁNYZAT ÖSSZESEN |
53 527 675 |
55 200 000 |
55 200 000 |
55 200 000 |
10. melléklet
1. Magánszemélyek kommunális adója
Zalaerdőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 6/2018. (XI.30.) önkormányzati rendelet 3. §. alapján 5.000 Ft adókedvezmény illeti meg a Zalaerdőd-i állandó lakosokat.
A kedvezmény 147 ingatlant érint, 735.000 Ft összegben.