Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2021. (XII. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása
2022.01.01.
a talajterhelési díjról szóló 50/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról
Általános indokolás
A környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 21/A. § (2) bekezdése alapján a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos megállapítási, bevallási, befizetési, ellenőrzési, adatszolgáltatási, eljárási szabályokat, valamint a díjkedvezmények és mentességek eseteit a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a talajterhelési díjról szóló 50/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) a fentieknek megfelelően meghatározza a mentességi szabályokat, melyek között szerepel, hogy mentesül a talajterhelési díjfizetési kötelezettség alól az a kibocsátó, akinek a közszolgáltató által igazolt éves vízfogyasztása nem haladja meg az 5 m3-t.
Több adózói jelzés szerint, - melyet a Fejérvíz Zrt adatszolgáltatása is alátámaszt -, jelentős számban vannak olyan fogyasztók a településen, akik 5 m3-nél több vizet használnak, ugyanakkor azt állítják, hogy a talajt nem szennyezik, maximum csak locsolásra használják a vizet, de locsolási almérőjük nincsen. A locsolási almérő beszerelése azonban minimum 30-40 ezer Ft költséggel jár, amennyiben viszont tervezői munka is szükséges a beszereléshez, ez az összeg 200 ezer Ft is lehet. Ezek jellemzően olyan ingatlanok, melyeken valamilyen lakhatási célra nem szolgáló építmény vagy épület (pl.: présház) áll és a vízellátást egy vízvételezési hely biztosítja.
Általánosságban rögzíthető, - és ezt a Fejérvíz Zrt. által közölt egyedi fogyasztási adatok is megerősítik, - hogy egy átlagos nagyságú és növénykultúrával rendelkező telek esetében a locsolásra felhasznált éves vízfogyasztás maximum 15 m3.
Fentiek miatt a mentességi határ 15 m3-re történő megemelése indokolt.
A Rendelet további módosításai technikai jellegűek, más jogszabályokból eredő pontosítások, illetve a korábbi rendeletmódosításhoz történő igazítások.
A Rendelet módosítással érintett pontjai: 2. § 1. pontja, 5. § (1) bekezdés c) pontja, 5. § (1) bekezdés d) pontja, 5. § (2) bekezdése, 5. § (3) bekezdés a) pontja.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A Rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontjában az „építmény” szövegrész helyébe az „épület” szöveg lép, ezért a 2. § 1. pontjának nem az építmény, hanem az épület definícióját kell tartalmaznia.
A 2. §-hoz
Csak technikai pontosítás az alcím előtti számozás hiánya miatt.
A 3. §-hoz
a) pontjához:
A Rendelet jelenleg hatályos 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján mentesül a talajterhelési díjfizetési kötelezettség alól az a kibocsátó, akinek ingatlanán nincs építmény, és a vízellátást kizárólag egy vezetékes vízvételezési hely vagy egy kút, vagy egy vezetékes vízvételezési hely és egy kút biztosítja. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 2. § 8. pontja alapján minden, építési tevékenységgel létrehozott, helyhez kötött műszaki alkotás építménynek minősül, ezért célszerű e mentességet nem az építmény, hanem az épület fogalomhoz kötni. Az Étv. 2. § 10. pontja alapján az épület jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.
A Rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontjában az építmény fogalom épület fogalomra módosítása következtében többen válnak jogosulttá az 5. § (1) bekezdés c) pontja szerinti mentesség igénybevételére.
b) pontjához:
A Rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja szerinti 5 m3 mentességi határ 15 m3-re emelkedik.
c) pontjához:
Az 51/2016. (XII.19.) önkormányzati rendelet 2017. február 1-től hatályon kívül helyezte a Rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontját, melynek következtében szükségessé vált az 5. § (2) bekezdésének módosítása is.
A 4. §-hoz
Az 51/2016. (XII.19.) önkormányzati rendelet 2017. február 1-től hatályon kívül helyezte a Rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontját, melynek következtében szükségessé vált az 5. § (3) bekezdés a) pontjának hatályon kívül helyezése is.
Az 5. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.