Hernád Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása
2021.05.31.
Hernád Nagyközség Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Általános indokolás
A hatályos államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján elkészítettük a helyi önkormányzat 2020. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, a képviselő-testületet számára.
Hernád Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 3/2020.(II.25.) önkormányzati rendeletével elfogadta a település 2020. évi költségvetését, amit az év folyamán négy alkalommal módosított.
A központilag meghatározott -, továbbá a képviselő-testület által előirányzat változást eredményező, módosításokat tartalmazzák a mellékletek.
A költségvetési rendelet szerkezetének megfelelően készült el a bevételekről és kiadásokról készült kimutatás, mely tartalmazza az eredeti- és a módosított előirányzatokat, valamint a teljesítés számadatait is.
Az Áht szerint a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetet a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
Önálló könyvvitellel, elkülönítetten számoljuk el az önkormányzat és az intézmények kiadásait, bevételeit. A beszámoló az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek, a Hernádi Polgármesteri Hivatal, a Hernádi Pitypang Óvoda, a Művelődési Ház, a Hernádi Önkormányzati Konyha és a Hernádi Alapszolgáltatási Központ beszámolóját is tartalmazza.