Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2021. (II.22.) önkormányzati rendelete
Mezőberény Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről
Mezőberény Város Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.(I.29.) Kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Mezőberény Város Önkormányzati képviselő-testületének feladat- és hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendelem el:
1. §1 (1) A rendelet hatálya kiterjed Mezőberény Város Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) egységes költségvetéséből önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő intézményeire és költségvetési szerveire.
(2) E rendelet az önkormányzat és szerveinek bevételeit és kiadásait részletezi címenként, ezen belül alcímenként, jogcímcsoportonként, előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonként, valamint előirányzatonként.
(3)2 Az Önkormányzat 2021.évi költségvetési főösszege intézményfinanszírozással:
Bevételek: 8 734 077 109 Ft
Kiadások: 8 734 077 109 Ft
Az intézményfinanszírozás összege: 991 500 586 Ft
Az önkormányzat 2021. évi költségvetési főösszege intézményfinanszírozás nélkül:
Bevételek: 7 742 576 523 Ft
Kiadások: 7 742 576 523 Ft
(4) A rendelet tekintetében a bevételi és kiadási címek és alcímek az alábbiak:
1.cím: Önkormányzat
2.cím: Mezőberényi Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal)
3.cím: Mezőberény Város Óvodai Intézménye (továbbiakban: Óvodai Intézmény)
4.cím: Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat
5.cím: Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ (továbbiakban: OPSKMM Intézmény)
(5)3 A 2021. évi költségvetési bevételeket 6 102 214 286 Ft-ban, a 2021. évi költségvetési kiadásokat 7 708 106 834 Ft-ban, a költségvetési hiányt 1 605 892 548 Ft-ban állapítja meg Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete. A hiányt a maradvány finanszírozza.
2. § A költségvetési bevételek jogcímcsoportjai, előirányzat-csoportjai, kiemelt előirányzatai és előirányzatai az alábbiak:
|
I. Jogcímcsoport: Költségvetési bevételek |
|||||||||||||
|
1. Előirányzat-csoport: |
Működési költségvetés bevételei |
||||||||||||
|
1.1. Kiemelt előirányzat: |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
1.1.1. Előirányzat: |
Önkormányzatok működésének támogatásai |
||||||||||||
|
1.1.1.1. Előirányzat: |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
||||||||||||
|
1.1.1.2. Előirányzat: |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||||||||||||
|
1.1.1.3. Előirányzat: |
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
||||||||||||
|
1.1.1.4. Előirányzat: |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
||||||||||||
|
1.1.1.5. Előirányzat: |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
||||||||||||
|
1.1.1.6. Előirányzat: |
Elszámolásból származó bevételek |
||||||||||||
|
1.1.2. Előirányzat: |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||||||||
|
1.1.3. Előirányzat: |
Működési célú garancia és kezességvállalásokból származó megtérülések államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
1.1.4. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
1.1.5. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
1.1.6. Előirányzat: |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
1.1.6.1. Előirányzat: |
Államháztartáson belüli szervektől, működési célból végleges jelleggel kapott bevételek |
||||||||||||
|
1.1.6.1.1. Előirányzat: |
Központi ktgv.-i szervtől működési c. támogatások bevételei |
||||||||||||
|
1.1.6.1.2. Előirányzat: |
Központi kezelésű előirányzattól működési c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
1.1.6.1.3. Előirányzat: |
Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s pr. és társfin. miatti működési célú tám. |
||||||||||||
|
1.1.6.1.4. Előirányzat: |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól működési c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
1.1.6.1.5. Előirányzat: |
TB pénzügyi alapjaitól működési c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
1.1.6.1.6. Előirányzat: |
Elkülönített állami pénzalaptól működési c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
1.1.6.1.7. Előirányzat: |
Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. működési c. támogatások |
||||||||||||
|
1.1.6.1.8. Előirányzat: |
Társulástól és ktgv.-i szerveitől kapott működési célú támogatások |
||||||||||||
|
1.1.6.1.9. Előirányzat: |
Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől kapott műk.-i c. tám. |
||||||||||||
|
1.1.6.1.10. Előirányzat: |
Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől kapott műk.-i c. tám. |
||||||||||||
|
1.2. Kiemelt előirányzat: |
Közhatalmi bevételek |
||||||||||||
|
1.2.1. Előirányzat: |
Jövedelemadók |
||||||||||||
|
1.2.2. Előirányzat: |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
||||||||||||
|
1.2.3. Előirányzat: |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
||||||||||||
|
1.2.4. Előirányzat: |
Vagyoni típusú adók |
||||||||||||
|
1.2.4.1. Előirányzat: |
Építményadó |
||||||||||||
|
1.2.4.2. Előirányzat: |
Magánszemélyek kommunális adója |
||||||||||||
|
1.2.4.3. Előirányzat: |
Telekadó |
||||||||||||
|
1.2.5. Előirányzat: |
Termékek és szolgáltatások adói |
||||||||||||
|
1.2.5.1. Előirányzat: |
Értékesítési és forgalmi adók |
||||||||||||
|
1.2.5.2. Előirányzat: |
Fogyasztási adók |
||||||||||||
|
1.2.5.3. Előirányzat: |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
||||||||||||
|
1.2.5.4. Előirányzat: |
Gépjárműadók |
||||||||||||
|
1.2.5.5. Előirányzat: |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||||||||||||
|
1.2.6. Előirányzat: |
Egyéb közhatalmi bevételek |
||||||||||||
|
1.2.6.1. Előirányzat: |
Igazgatási és szolgáltatási díjak |
||||||||||||
|
1.2.6.2. Előirányzat: |
Környezetvédelmi bírság |
||||||||||||
|
1.2.6.3. Előirányzat: |
Természetvédelmi bírság |
||||||||||||
|
1.2.6.4. Előirányzat: |
Építésügyi bírság |
||||||||||||
|
1.2.6.5. Előirányzat: |
Kiszabott közigazgatási bírság önkormányzatot illető része |
||||||||||||
|
1.2.6.6. Előirányzat: |
Egyéb bírságok |
||||||||||||
|
1.2.6.7. Előirányzat: |
Vagyoni típusú települési adó |
||||||||||||
|
1.2.6.8. Előirányzat: |
Egyéb települési adó |
||||||||||||
|
1.2.6.9. Előirányzat: |
Késedelmi pótlék, önellenőrzési pótlék |
||||||||||||
|
1.3. Kiemelt előirányzat: |
Működési bevételek |
||||||||||||
|
1.4. Kiemelt előirányzat: |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.1. Előirányzat: |
Működési célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||||||||||
|
1.4.2. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól |
||||||||||||
|
1.4.3. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól, nemzetközi szervezetektől |
||||||||||||
|
1.4.4. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||||||||
|
1.4.4.1. Előirányzat: |
Pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.2. Előirányzat: |
Nonprofit gazdasági társaságtól működési c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.3. Előirányzat: |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.4. Előirányzat: |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.5. Előirányzat: |
Egyéb vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.6. Előirányzat: |
Háztartásoktól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.7. Előirányzat: |
Egyéb civil szervezettől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.8. Előirányzat: |
Egyházi jogi személytől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.4.9. Előirányzat: |
Egyéb külföldiektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
1.4.5. Előirányzat: |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.1. Előirányzat: |
Pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.2. Előirányzat: |
Nonprofit gazdasági társaságtól működési c. átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.3. Előirányzat: |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól működési c. átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.4. Előirányzat: |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.5. Előirányzat: |
Egyéb vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.6. Előirányzat: |
Háztartásoktól működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.7. Előirányzat: |
Egyéb civil szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.8. Előirányzat: |
Egyházi jogi személytől működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.9. Előirányzat: |
EU-tól működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.10. Előirányzat: |
Kormányoktól és nemzetközi szervektől működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
1.4.5.11. Előirányzat: |
Egyéb külföldiektől működési célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2. Előirányzat-csoport: |
Felhalmozási költségvetés bevételei |
||||||||||||
|
2.1. Kiemelt előirányzat: |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
2.1.1. Előirányzat: |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||||||||
|
2.1.1.1. Előirányzat: |
Felhalmozási célú központi támogatások |
||||||||||||
|
2.1.1.2. Előirányzat: |
Vis maior támogatások |
||||||||||||
|
2.1.1.3. Előirányzat: |
Egyéb központi felhalmozási célú támogatások |
||||||||||||
|
2.1.2. Előirányzat: |
Felhalmozási célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
2.1.3. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
2.1.3.1. Előirányzat: |
Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási célú támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.2. Előirányzat: |
Központi kezelésű előirányzattól felhalmozási c. támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.3. Előirányzat: |
Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s pr. és társfin. miatti felh. célú támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.4. Előirányzat: |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól felhalm.-i c. támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.5. Előirányzat: |
TB pénzügyi alapjaitól felhalm.-i c. támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.6. Előirányzat: |
Elkülönített állami pénzalaptól felhalm. c. támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.7. Előirányzat: |
Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felhalm. c. támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.8. Előirányzat: |
Társulástól és azok költségvetési szerveitől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.9. Előirányzat: |
Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől felh.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.3.10. Előirányzat: |
Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől felh..-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.1.4. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
2.1.5. Előirányzat: |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||||||||
|
2.1.5.1. Előirányzat: |
Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási c. támogatások bevételei |
||||||||||||
|
2.1.5.2. Előirányzat: |
Központi kezelésű előirányzattól felhalmozási c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
2.1.5.3. Előirányzat: |
Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s pr. és társfin. miatti felh. célú tám. |
||||||||||||
|
2.1.5.4. Előirányzat: |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól felhalm.-i c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
2.1.5.5. Előirányzat: |
TB pénzügyi alapjaitól felhalm.-i c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
2.1.5.6. Előirányzat: |
Elkülönített állami pénzalaptól felhalm. c. tám.-ok bev.-i |
||||||||||||
|
2.1.5.7. Előirányzat: |
Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felhalm. c. támogatások |
||||||||||||
|
2.1.5.8. Előirányzat: |
Társulástól és ktgv.-i szerveitől kapott felh. c. támogatások |
||||||||||||
|
2.1.5.9. Előirányzat: |
Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől kapott felh.-i c. tám. |
||||||||||||
|
2.1.5.10. Előirányzat: |
Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől kapott felh..-i c. tám. |
||||||||||||
|
2.2. Kiemelt előirányzat: |
Felhalmozási bevételek |
||||||||||||
|
2.2.1. Előirányzat: |
Immateriális javak értékesítése |
||||||||||||
|
2.2.2. Előirányzat: |
Ingatlanok értékesítése |
||||||||||||
|
2.2.3. Előirányzat: |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||||||||
|
2.2.4. Előirányzat: |
Részesedések értékesítése |
||||||||||||
|
2.2.5. Előirányzat: |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||||||||||
|
2.3. Kiemelt előirányzat: |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.1. Előirányzat: |
Felhalmozási célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||||||||||
|
2.3.2. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól |
||||||||||||
|
2.3.3. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és nemzetközi szerveitől |
||||||||||||
|
2.3.4. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||||||||
|
2.3.4.1. Előirányzat: |
Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.2. Előirányzat: |
Nonprofit gazdasági társaságtól felhalmozási c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.3. Előirányzat: |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.4. Előirányzat: |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.5. Előirányzat: |
Egyéb vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.6. Előirányzat: |
Háztartásoktól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.7. Előirányzat: |
Egyéb civil szervezettől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.8. Előirányzat: |
Egyházi jogi személytől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.4.9. Előirányzat: |
Egyéb külföldiektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||||||||||||
|
2.3.5. Előirányzat: |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.1. Előirányzat: |
Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.2. Előirányzat: |
Nonprofit gazd.-i társaságtól felhalm.-i c. átvett pénze. |
||||||||||||
|
2.3.5.3. Előirányzat: |
Állami t. tul. nem pénzügyi vállalkozástól felh. c. átvett pénzeszk. |
||||||||||||
|
2.3.5.4. Előirányzat: |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.5. Előirányzat: |
Egyéb vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.6. Előirányzat: |
Háztartásoktól felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.7. Előirányzat: |
Egyéb civil szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.8. Előirányzat: |
Egyházi jogi személytől felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.9. Előirányzat: |
EU-tól felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.10. Előirányzat: |
Kormányoktól és nemzetközi szervektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
|
2.3.5.11. Előirányzat: |
Egyéb külföldiektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||||||||
3. § Finanszírozási bevételek jogcím- és előirányzat-csoportjai az alábbiak:
|
II. Jogcímcsoport: |
Finanszírozási bevételek |
||||
|
1. Kiemelt előirányzat: |
Belföldi finanszírozás bevételei |
||||
|
1.1. Előirányzat: |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
||||
|
1.2. Előirányzat: |
Belföldi értékpapírok bevételei |
||||
|
1.3. Előirányzat: |
Maradvány igénybevétele |
||||
|
1.4. Előirányzat: |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||||
|
1.5. Előirányzat: |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||||
|
1.6. Előirányzat: |
Központi, irányító szervi támogatás |
||||
|
1.7. Előirányzat: |
Betétek megszüntetése |
||||
|
1.8. Előirányzat: |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
||||
|
1.9. Előirányzat: |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
||||
|
2. Kiemelt előirányzat: |
Külföldi finanszírozás bevételei |
||||
|
3. Kiemelt előirányzat: |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||||
|
4. Kiemelt előirányzat: |
Váltóbevételek |
||||
4. § A költségvetési kiadások jogcímcsoportjai, előirányzat-csoportjai, kiemelt előirányzatai és előirányzatai az alábbiak:
|
1. Előirányzat-csoport: |
Működési kiadások |
||||||||||||
|
1.1. Kiemelt előirányzat: |
Személyi juttatás |
||||||||||||
|
1.2. Kiemelt előirányzat: |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
||||||||||||
|
1.3. Kiemelt előirányzat: |
Dologi kiadások |
||||||||||||
|
1.4. Kiemelt előirányzat: |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
||||||||||||
|
1.5. Kiemelt előirányzat: |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||||||||
|
1.5.1. Előirányzat: |
Nemzetközi kötelezettségek |
||||||||||||
|
1.5.2. Előirányzat: |
Elvonások, befizetések |
||||||||||||
|
1.5.2.1. Előirányzat: |
Helyi önkormányzat előző évi elszámolásából származó kiadások |
||||||||||||
|
1.5.2.2. Előirányzat: |
Helyi önkormányzat törvényi előíráson alapuló befizetései |
||||||||||||
|
1.5.2.3. Előirányzat: |
Egyéb elvonások, befizetések |
||||||||||||
|
1.5.3. Előirányzat: |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetések államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
1.5.4. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
1.5.5. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
1.5.6. Előirányzat: |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
1.5.7. Előirányzat: |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetések államháztartáson kívülre |
||||||||||||
|
1.5.8. Előirányzat: |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
||||||||||||
|
1.5.9. Előirányzat: |
Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||||||||
|
1.5.10. Előirányzat: |
Kamattámogatások |
||||||||||||
|
1.5.11. Előirányzat: |
Működési célú támogatások az EU-nak |
||||||||||||
|
1.5.12. Előirányzat: |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||||||||
|
1.5.13. Előirányzat: |
Tartalékok |
||||||||||||
|
2. Előirányzat-csoport: |
Felhalmozási kiadások |
||||||||||||
|
2.1. Kiemelt előirányzat: |
Beruházások |
||||||||||||
|
2.2. Kiemelt előirányzat: |
Felújítások |
||||||||||||
|
2.3. Kiemelt előirányzat: |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||||||||
|
2.3.1. Előirányzat: |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetések államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
2.3.2. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
2.3.3. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
2.3.4. Előirányzat: |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||||||||
|
2.3.5. Előirányzat: |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetések államháztartáson kívülre |
||||||||||||
|
2.3.6. Előirányzat: |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
||||||||||||
|
2.3.7. Előirányzat: |
Lakástámogatás |
||||||||||||
|
2.3.8. Előirányzat: |
Felhalmozási célú támogatások az EU-nak |
||||||||||||
|
2.3.9. Előirányzat: |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||||||||
5. § Finanszírozási kiadások jogcím- és előirányzat-csoportjai az alábbiak:
|
3. Előirányzat-csoport: |
Finanszírozási kiadások |
|||
|
3.1. Kiemelt előirányzat: |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
|||
|
3.1.1. Előirányzat: |
Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
|||
|
3.1.2. Előirányzat: |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||
|
3.1.3. Előirányzat: |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
|
3.1.4. Előirányzat: |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
|
3.1.5. Előirányzat: |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
|||
|
3.1.6. Előirányzat: |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|||
|
3.1.7. Előirányzat: |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
|
3.1.8. Előirányzat: |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
|||
|
3.1.9. Előirányzat: |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
|||
|
3.2. Kiemelt előirányzat: |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
|||
|
3.3. Kiemelt előirányzat: |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
|||
|
3.4. Kiemelt előirányzat: |
Váltókiadások |
|||
6. §4 (1)5 Az Önkormányzat a 2021. évi költségvetésének összes bevételét 8 734 077 109 Ft-ban határozza meg.
(2)6 Az Önkormányzat 2021. évi költségvetési és finanszírozási bevételeit forrásonként az alábbiak szerint határozza meg:
Bevételek adatok Ft-ban
I. Költségvetési bevételek: 6 102 214 286
1. Működési költségvetés bevételei 2 768 336 565
1.1. Működési célú támogatások ÁHT-n belülről 1 333 867 796
1.1.1. Önkormányzatok működésének támogatásai 1 054 983 075
1.1.1.1. Helyi önk. működésének ált. tám. 248 696 646
1.1.1.2. Települési önk. egyes köznev. fel. tám. 169 827 130
1.1.1.3. Települési önk. szoc. és gyj. felad. tám. 504 847 398
Ebből: Szociális és gyermekjóléti feladatok tám. 399 876 292
Gyermekétkeztetési feladatok tám. 104 971 106
1.1.1.4. Települési önk. kult. felad. tám. 24 092 324
1.1.1.5. Működési célú központosított előirányzatok 105 822 686
1.1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 1 696 891
1.1.2. Elvonások, befizetések bevételei 1 123 658
1.1.3. Műk.-i c. garancia- és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n b. 0
1.1.4. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n bel. 0
1.1.5. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök igénybevét. ÁHT-n b. 0
1.1.6. Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről 277 761 063
1.1.6.1. ÁHT-n belüli szervektől, műk.-i célból, végleges j. k. b. 277 761 063
1.1.6.1.1. Központi ktgv.-i szervtől műk.-i c. tám.-ok bev. 0
1.1.6.1.2. Központi kez. ei.-tól műk.-i c. tám.-ok bev.-i 9 906 826
1.1.6.1.3. Fej. kez. ei.-tól EU-s pr. és társfin. miatti m. c. t. 86 198 240
1.1.6.1.4. Egyéb fej-i kezelésű ei.-tól m.-i c. tám.-ok bev.-i 16 300 400
1.1.6.1.5. TB pénzügyi alapjaitól műk.-i c. tám.-ok bev.-i 46 614 526
1.1.6.1.6. Elk. állami pénzalaptól műk.-i. c. tám.-ok bev.-i 118 741 071
1.1.6.1.7. Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. m.-i c. tám.-ok 0
1.1.6.1.8. Társulástól és ktgv.-i szerveitől kapott m.-i c. tám.-ok 0
1.1.6.1.9. Nemz.-i önk.-tól és ktgv.-i sz.-től kapott m.-i c. tám. 0
1.1.6.1.10. Térs.-i fejl.-i tan.-tól és ktgv.-i sz.-től kapott m.-i c. tám. 0
1.2. Közhatalmi bevételek 249 427 410
1.2.1. Jövedelemadók 270 000
1.2.2. Szociális hozzájárulási adó és járulékok 0
1.2.3. Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók 0
1.2.4. Vagyoni típusú adók 44 000 000
1.2.4.1. Építményadó 8 800 000
1.2.4.2. Magánszemélyek kommunális adója 34 550 000
1.2.4.3. Telekadó 650 000
1.2.5. Termékek és szolgáltatások adói 193 205 000
1.2.5.1. Értékesítési és forgalmi adók 192 560 000
1.2.5.2. Fogyasztási adók 0
1.2.5.3. Pénzügyi mon. nyer. terhelő adók 0
1.2.5.4. Gépjárműadók 0
1.2.5.5. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 645 000
1.2.6. Egyéb közhatalmi bevételek 11 952 410
1.2.6.1. Igazgatási szolgáltatási díjak 7 857 410
1.2.6.2. Környezetvédelmi bírság 0
1.2.6.3. Természetvédelmi bírság 0
1.2.6.4. Építésügyi bírság 0
1.2.6.5. Kiszabott közigazgatási bírság önk-ot megillető része 100 000
1.2.6.6. Egyéb bírságok 325 000
1.2.6.7. Vagyoni típusú települési adók 0
1.2.6.8. Egyéb települési adó 3 670 000
1.2.6.9. Késedelmi pótlék, önellenőrzési pótlék 0
1.3. Működési bevételek 1 182 644 972
1.4. Működési célú átvett pénzeszközök 2 396 387
1.4.1. Műk. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. 0
1.4.2. Műk. c. visszatér. tám.-ok, kölcs.-ök visszatér. EU-tól 0
1.4.3. Műk. c. visszatér. tám.-ok, kölcs.-ök vtér. korm.-októl nemz. sz.-től 0
1.4.4. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcs.-ök visszat. ÁHT-n kív. 1 186 387
1.4.4.1. Pü.-i váll.-tól műk.-i c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszat. 0
1.4.4.2. Nonprofit gt.-tól műk.-i c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszat 0
1.4.4.3. Áll.-i t. tul. nem pü.-i váll.-tól műk.-i c vt. tám.-ok, kölcs. vt. 0
1.4.4.4. Önk.-i t. tul. nem pü.-i váll.-tól műk.-i c. vt. tám.-ok, kölcs. vt. 0
1.4.4.5. Egyéb váll.-tól műk.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcs.-ök vt. 0
1.4.4.6. Házt.-tól műk.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcs.-ök visszat. 0
1.4.4.7. Egyéb civil sz.-től műk.-i c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszat. 1 186 387
1.4.4.8. Egyházi j. szem.-től műk.-i c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszat. 0
1.4.4.9. Egyéb külf.-től műk.-i c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszatér. 0
1.4.5. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 1 210 000
1.4.4.1. Pénzügyi váll.-tól működési célú átvett pénzeszközök 0
1.4.4.2. Nonprofit gt.-tól működési c. átvett pénzeszközök 0 1.4.4.3. Állami t. tul. nem pü.-i váll.-tól műk.-i c. átvett pénzeszk. 0
1.4.4.4. Önk.-i t. tul. nem pü.-i váll.-tól műk.-i c. átvett pénzeszk. 0
1.4.4.5. Egyéb vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök 300 000
1.4.4.6. Háztartásoktól működési célú átvett pénzeszközök 100 000
1.4.4.7. Egyéb civil szerv.-től műk.-i célú átvett pénzeszközök 750 000
1.4.4.8. Egyházi jogi személytől műk.-i célú átvett pénzeszközök 60 000
1.4.4.9. EU-tól működési célú átvett pénzeszközök 0
1.4.4.10. Korm.-tól és nemz.-i szervektől műk.-i célú átvett pénze. 0
1.4.4.11. Egyéb külföldiektől működési célú átvett pénzeszközök 0
2. Felhalmozási költségvetés bevételei 3 333 877 721
2.1. Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről 3 301 942 681
2.1.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 193 211 709
2.1.1.1. Felhalmozási célú központi támogatások 193 211 709
2.1.1.2. Vis maior támogatások 0
2.1.1.3. Egyéb felhalmozási célú támogatások 0
2.1.2. Felhalm.-i c. gar. és kezességváll. szárm . megtér. ÁHT-n belül 0
2.1.3. Felhalm.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök visszatér. ÁHT-n b. 0
2.1.3.1. Központi ktgv.-i szervtől felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.2. Központi kezelésű előirányzattól felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.3. Fej.-i kez. ei.-tól EU-s pr. és társfin. miatti felh. c. visszat. tám., k. v. 0
2.1.3.4. Egyéb fejezeti kezelésű előir.-tól felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.5. TB pénzügyi alapjaitól felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.6. Elkülönített áll.-i pénzalaptól felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.7. Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.8. Társ.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszat. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.9. Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i sz.-től felh. c. visszat. tám., kölcs. v. 0
2.1.3.10. Térs.-i fejl.-i tan.-tól és ktgv.-i sz.-től felh. c. visszat. tám., kölcs. v. 0
2.1.4. Felhalm.-i c. visszatér. tám., kölcs. igénybevét. ÁHT-n belülről 0
2.1.5. Egyéb felhalm.-i célú támogatások bev. ÁHT-n belülről 3 108 730 972
2.1.5.1. Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási c. tám. 0
2.1.5.2. Központi kezelésű előirányzattól felh.-i c. tám.-ok bev.-i 0
2.1.5.3. Fej.-i kez. előir.-tól EU-s pr. és társfin. miatti felh. célú tám. 3 107 169 708
2.1.5.4. Egyéb fejezeti kezelésű előir.-tól felhalm.-i c. tám.-ok bev.-i 0
2.1.5.5. TB pénzügyi alapjaitól felhalm.-i c. tám.-ok bev.-i 0
2.1.5.6. Elkülönített állami pénzalaptól felhalm. c. tám.-ok bev.-i 1 561 264
2.1.5.7. Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felhalm. c. támogatások 0
2.1.5.8. Társulástól és ktgv.-i szerveitől kapott felh. c. támogatások 0
2.1.5.9. Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől kapott felh.-i c. tám. 0
2.1.5.10. Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől kapott felh..-i c. tám. 0
2.2. Felhalmozási bevételek 31 890 444
2.1.1. Immateriális javak értékesítése 0
2.1.2. Ingatlanok értékesítése 31 476 743
2.1.3. Egyéb tárgyi eszköz értékesítése 413 701
2.1.4. Részesedések értékesítése 0
2.1.5. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 0
2.3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 44 596
2.3.1. Felh. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. 0
2.3.2. Felh. c. visszatérítendő tám,-ok, kölcs.-ök visszatér. EU-tól 0
2.3.3. Felh. c. visszat. tám.-ok, kölcs.-ök visszatér korm.-októl, nemz. szerv.-től 0
2.3.4. Felh. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. 0
2.3.4.1. Pü.-i váll.-tól felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszat. 0
2.3.4.2. Nonprofit gt.-tól felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszat. 0
2.3.4.3. Áll.-i t. tul. nem pü.-i váll.-tól felh.-i c. visszatér. tám.-ok, kölcs. vt. 0
2.3.4.4. Önk.-i t. tul. nem pü.-i váll.-tól felh.-i c. visszatér. tám.-ok, kölcs. vt. 0
2.3.4.5. Egyéb váll.-tól felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszatér. 0
2.3.4.6. Háztart.-tól felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszatér. 0
2.3.4.7. Egyéb civil sz.-től felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszatér. 0
2.3.4.8. Egyházi jogi sz.-től felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszatér. 0
2.3.4.9. Egyéb külf.-től felh.-i c. visszat. tám.-ok, kölcsönök visszatér. 0
2.3.5. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 44 596
2.3.5.1. Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
2.3.5.2. Nonprofit gazd.-i társaságtól felhalm.-i c. átvett pénze. 0
2.3.5.3. Áll.-i t. tul. nem pü.-i vállalkozástól felh. c. átvett pénzeszk. 0
2.3.5.4. Önk.-i t. tul. nem pü.-i vállalkozástól felh.-i c. átvett pénzeszk. 0
2.3.5.5. Egyéb vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök 43 729
2.3.5.6. Háztartásoktól felhalmozási célú átvett pénzeszközök 867
2.3.5.7. Egyéb civil szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
2.3.5.8. Egyházi jogi személytől felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
2.3.5.9. EU-tól felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
2.3.5.10. Kormányoktól és nemz.-i szervektől felh.-i c. átvett pénzeszk. 0
2.3.5.11. Egyéb külföldiektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0
II. Finanszírozási bevételek 2 631 862 823
1. Belföldi finanszírozás bevételei 2 631 862 823
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0
1.3. Maradvány igénybevétele 1 640 362 237
1.4. Államháztartáson belüli megelőlegezések 0
1.5. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése 0
1.6. Központi, irányító szervi támogatás 991 500 586
1.7. Betétek megszüntetése 0
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei 0
1.9. Tulajdonosi kölcsönök bevételei 0
2. Külföldi finanszírozás bevételei 0
3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei 0
4. Váltóbevételek 0
(3) Az Önkormányzat összesített működési és felhalmozási, együttesen költségvetési bevételeit kiemelt előirányzatok szerint az 1. számú melléklet tartalmazza.
(4) Az Önkormányzat, mint 1. cím, részletes, címrend szerinti bevételeit az 1/a mellékletben állapítja meg.
(5) A Polgármesteri Hivatal részletes, címrend szerinti bevételeit (2. cím) az 1/b melléklet részletezi.
(6) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező Óvodai Intézmény (3. cím) részletes, címrend szerinti bevételeit az 1/c mellékletben határozza meg.
(7) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező OPSKMM Intézmény (5. cím) részletes, címrend szerinti bevételeit az 1/d mellékletben határozza meg.
(8) A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat (4. cím) részletes, címrend szerinti bevételeit az 1/e mellékletben határozza meg.
(9) Az Önkormányzat finanszírozási bevételeit egységes rovatrend szerint a 16/a. számú melléklet határozza meg.
(10) Az Önkormányzat összevont, a címrendnek és az egységes rovatrendnek megfelelő bevételeit a 17/a. számú mellékelt részletezi.
(11) Önkormányzat kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban a 18/a számú melléket határozza meg.
(12) A Polgármesteri Hivatal kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban 18/b számú melléklet tartalmazza.
(13) Az Óvodai Intézmény kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban 18/c számú melléklet részletezi.
(14) Az OPSKMM Intézmény kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban a 18/d számú melléket határozza meg.
(15) A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban a 18/e számú melléket határozza meg.
(16) Az Önkormányzatnál vállalkozási tevékenység nem folyik. A vállalkozási tevékenység bevételeit és kiadásait értelem szerint az 5. számú melléklet nullásan szemlélteti.
(17) Az Önkormányzat az intézmények (2-6. cím) adott évben képződő többletbevételeit a támogatásba beszámítja.
(18) Az Önkormányzat az intézményeit megillető maradvány felhasználását a 2011. évi CXCV. tv. 86. § (5) alapján az alábbiak szerint korlátozza:
a) kötelezettségvállalással terhelt maradványként csak a 2020. évi jóváhagyott előirányzatok terhére vállalt kötelezettség vehető figyelembe,
b) a szabad maradványt eltérő rendelkezés hiányában a hiány finanszírozására fordítja az önkormányzat.
(19) A kiemelt előirányzatokon keletkező megtakarítás elsődlegesen más kiemelt előirányzat hiányának forrásául használható fel átcsoportosítási kérelemmel.
7. §7 (1)8 Az Önkormányzat a 2021. évi költségvetésének összes kiadását 8 734 077 109 Ft-ban határozza meg.
(2)9 Az Önkormányzat 2021. évi költségvetési és finanszírozási kiadásait az alábbiak szerint határozza meg:
adatok Ft-ban
I. Költségvetési kiadások: 7 708 106 834
1. Működési költségvetési kiadások 3 316 254 175
1.1. Személyi juttatás 990 471 337
1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 155 506 426
1.3. Dologi kiadások 1 680 670 034
1.4. Ellátottak pénzbeli juttatása 29 363 000
1.5. Egyéb működési célú kiadások 460 243 378
1.5.1. Nemzetközi kötelezettségek 0
1.5.2. Elvonások, befizetések 19 017
1.5.2.1. Helyi önk. előző évi elszámolásából származó kiadások 19 017
1.5.2.2. Helyi önk. törvényi előíráson alapuló befizetései 0
1.5.2.3. Egyéb elvonások, befizetések 0
1.5.3. Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n bel. 0
1.5.4. Műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcs.-ök nyújt. ÁHT-n belülre 0
1.5.5. Műk.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törl. ÁHT-n belülre 0
1.5.6. Egyéb műk.-i célú támogatások államháztartáson belülre 2 169 285
1.5.7. Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n kív 0
1.5.8. Műk.-i c. visszatér. tám., kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre 0
1.5.9. Árkiegészítések, ártámogatások 0
1.5.10. Kamattámogatások 0
1.5.11. Működési célú támogatások az EU-nak 0
1.5.12. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 80 155 962
1.5.13. Tartalékok 377 899 114
2. Felhalmozási kiadások 4 391 852 659
2.1. Beruházások 3 850 704 676
2.2. Felújítások 539 571 054
2.3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 576 929
2.3.1. Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n bel. 0
2.3.2. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n belülre 0
2.3.3. Felh.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törlesztése ÁHT-n belülre 0
2.3.4. Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülre 198 000
2.3.5. Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n kív. 0
2.3.6. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre 0
2.3.7. Lakástámogatás 0
2.3.8. Felhalmozási célú támogatások az EU-nak 0
2.3.9. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 1 378 929
II. Finanszírozási kiadások 1 025 970 275
1. Belföldi finanszírozás kiadásai 1 025 970 275
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0
1.3. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása 0
1.4. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 34 469 689
1.5. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 991 500 586
1.6. Pénzeszközök betétként elhelyezése 0
1.7. Pénzügyi lízing kiadásai 0
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai 0
1.9. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai 0
2. Külföldi finanszírozás kiadásai 0
3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek 0
4. Váltókiadások 0
(3) A Önkormányzat 2021. évi működési és felhalmozási, együttesen költségvetési kiadásait kiemelt előirányzatok szerint a 2. számú melléklet határozza meg.
(4) Az Önkormányzat (1. cím) részletes, címrend szerinti kiadásait a 2/a melléklet állapítja meg.
(5) A Polgármesteri Hivatal (2. cím) részletes, címrend szerinti kiadásait a 2/b melléklet részletezi.
(6) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező Óvodai Intézmény (3. cím) részletes, címrend szerinti kiadásait a 2/c melléklet rögzíti.
(7) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező OPSKMM Intézmény (5. cím) részletes, címrend szerinti kiadásait a 2/d melléklet rögzíti.
(8) A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat (4. cím) részletes, címrend szerinti kiadásait az 2/e mellékletben határozza meg.
(9) Az Önkormányzat kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban a 15/a számú melléket határozza meg.
(10) A Polgármesteri Hivatal kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/b számú melléklet tartalmazza.
(11) Az Óvodai Intézmény kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/c számú melléklet részletezi.
(12) Az OPSKMM Intézmény kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/d számú melléklet tartalmazza.
(13) A Humánsegítő és Szociális Szolgálat kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/e számú melléklet részletezi.
(14) Az Önkormányzat finanszírozási kiadásait egységes rovatrend szerint a 16/b. számú melléklet határozza meg.
(15) Az Önkormányzat összevont, a címrendnek és az egységes rovatrendnek megfelelő kiadásait a 17/b. számú mellékelt részletezi.
(16) Az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, az Óvodai Intézmény, a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat és az OPSKMM Intézmény beruházási kiadásait részletesen a 19. számú melléklet tartalmazza.
(17) Az Önkormányzat költségvetési tartalékainak állományát és célonkénti bontását a 8. számú melléklet mutatja be. A Képviselő-testület határozattal dönt a tartalék felhasználásáról.
(18) Az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, az Óvodai Intézmény, a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat és az OPSKMM Intézmény felújítási kiadásait részletesen a 20. számú melléklet tartalmazza.
(19) Az Önkormányzat egyéb működési kiadásait a 21. számú melléklet részletezi.
(20) Az Önkormányzat egyéb felhalmozási kiadásait a 22. számú melléklet részletezi.
8. § (1) A központi szervek által az önkormányzat részére, illetve képviselő-testületi határozat által az intézmény számára biztosított pótelőirányzat összegéről a Polgármester a Képviselő-testületet köteles tájékoztatni. Ennek megfelelően a költségvetési rendeletet a Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb 2022. február 28.-ig (2021. december 31. hatállyal) módosítja.
(2) Az Önkormányzat működési, felhalmozási és finanszírozási bevételi és kiadási előirányzatainak jogcímcsoport szerinti bontását kiemelt előirányzatonként kötelező nem kötelező feladatellátás tekintetében a 3. számú melléklet szemlélteti.
(3) Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztviselői illetményalapot 2019. évtől 46.380 Ft-ban állapította meg.
(4) Az Önkormányzat költségvetési létszámkeretét a 4. számú melléklet mutatja be.
(5) Az Önkormányzat működési, felhalmozási és finanszírozási bevételeinek és Mezőberény Város Önkormányzat működési, felhalmozási, finanszírozási célú bevételi és kiadási előirányzatait mérlegszerűen a 6. számú melléklet szemlélteti.
(6) Az Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek az előirányzatait a gördülő tervezés alapján a 7. számú melléklet tartalmazza.
(7) Az Önkormányzat előirányzat-felhasználási ütemtervét a 11. számú melléklet mutatja be.
(8) A 2021. évi költségvetés eredeti előirányzatait intézményenkénti bontásban az intézményfinanszírozással együttesen a 12. számú melléklet tartalmazza.
(9) A közvetett támogatásokat részletezve a 13. számú melléklet tartalmazza.
(10) Az Önkormányzat a 2011. évi CXCIV. törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról (továbbiakban: Gst.) rendelkezései alapján meghatározott rendelkezéseit a középtávú tervezésére vonatkozóan a 14. számú melléklet részletezi.
(11) Az Önkormányzat hosszú lejáratú kötelezettségeinek alakulását, több évre kiható kötelezettségvállalását a 9. számú melléklet tartalmazza.
(12) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projekteket a 10. számú melléklet részletezi.
(13) Az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó intézmények a kiemelt előirányzatokon belül saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítást csak a működés zavartalan biztosítása érdekében végezhetnek.
(14) Az Önkormányzat által fenntartott intézmények kötelesek elszámolni az alaptevékenységük feladatcsökkenésére jutó állami támogatással.
(15) A Képviselő-testület a közszolgálati feladatokat ellátó foglalkoztatottak részére a kötelezően biztosítandó cafetéri-juttatást a 2020. évi XC. Tv. rendelkezéseiben biztosított kereten belül, valamint a Mezőberényi Polgármesteri Hivatal Cafetéria-juttatási Szabályzatában rögzítettek szerint határozza meg.
(16) Az Önkormányzat költségvetési rendeletének végrehajtásánál sarkalatos szabályként alkalmazandó, hogy a tárgyévi fizetési kötelezettség csak a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és a kifizetések is e határig rendelhetőek el.
(17) A tárgyévi költségvetésben nem tervezett többletkiadásokra csak képviselő-testületi felhatalmazással vállalható kötelezettség, illetőleg képezhető előirányzat.
(18) Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának szakmai segítségével az ideiglenesen szabad forrásokat betétként helyezze el. Az ebből származó kamatbevétel az Önkormányzat (1. cím) bevételeit növeli.
(19) Az Önkormányzat és fenntartott intézményeinél csak a határozatlan idejű foglalkoztatású dolgozók kaphatnak különös esetben (különleges élethelyzet felmerülésekor) fizetési előleget. A fizetési előleg nyújtására és visszafizetésére az SZJA törvényben meghatározottak az irányadóak azzal a kitétellel, hogy egy adott intézménynél összesen az intézményi költségvetés személyi juttatásainak maximum 2%-áig nyújtható ilyen juttatás a munkavállalók részére. Nem támogatható az a kérelem, amelyben a kérelmező a tárgyévi igényt megelőzően (az egymást követő 2 évben) különleges élethelyzetre való hivatkozással már kapott fizetési előleget. A fizetési előleggel kapcsolatos kötelezettségvállalási jogok és kötelezettségek a mindenkori munkáltatót illetik. Az előleg adott évi első folyósítása az önkormányzati költségvetési rendelet elfogadása után engedélyezett.
(20) Az Önkormányzat felhatalmazza a fenntartása alá tartozó intézményeket, hogy a 2021. évi költségvetés elfogadásáig a költségvetési szervek folyamatos működtetésének biztosítása érdekében az előző év átmeneti időszakának megfelelően - az intézményi átszervezések, átalakítások figyelembe vételével számítottan arányos keretek között - gazdálkodhasson, szedje a bevételeket és teljesítse a kötelezettségeket, kiadásokat.
(21) A hitel- és kötvényműveletekhez kapcsolódó technikai feladatokat a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya végzi.
(22) Az Önkormányzat meghatározza, hogy a teljesítmény ösztönzésére maximálisan a határozatlan idejű foglalkoztatásban álló foglalkoztatott összesített három havi rendszeres személyi juttatását nem meghaladó összeg fordítható.
(23) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a költségvetés általános tartaléka terhére rendkívüli esetekben, esetenként 2.000.000,- Ft erejéig rendelkezhessen a felhasználásról. A rendkívüli rendelkezéseiről a következő testületi ülésen beszámolási kötelezettséggel tartozik.
(24) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a költségvetési rendeletben jóváhagyott felhalmozási kiadások keretein belül a sürgős döntési igényt kívánó tervezési feladatok megrendelésénél esetenként 1.000.000,- Ft erejéig rendelkezhessen, a rendkívüli rendelkezéseiről a következő testületi ülésen beszámolási kötelezettséggel tartozik.
(25) Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete a határozatlan idejű munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozói részére juttatott költségtérítési szabályokban az alábbiak szerint szab korlátot. A képernyő előtt végzett munkavégzés miatti szemüvegtérítésre vonatkozóan a szemüveg, szemüvegkeret és kontaktlencse tekintetében együttesen elfogadható maximális költségtérítési összege személyenként 30.000 Ft, az utazási költségtérítés esetében a kiküldetésnél, a saját gépkocsi használata viszonylatában a gépkocsi-kopásra 15 Ft/km térítést engedélyez (a hatályos NAV üzemanyagárak figyelembevételével történt üzemanyag-térítésen túlmenően) elszámolni. Valamint a saját gépjárművel történő munkába járás térítése esetében a 9 Ft/km, illetve bérletek esetén a 86%-os térítést engedélyezi a fenntartott költségvetési szerveinél.
9. § E rendelet 2021. február 22. napján 13 órakor lép hatályba, de rendelkezéseit 2021. január 1-től kell alkalmazni.
Siklósi István polgármester Dr. Földesi Szabolcs jegyző
Az 1. § a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. § (3) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. § (3) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1. § (5) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. § (5) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. § (5) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. § a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2021. (VI. 11.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 6. § a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (III. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 6. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (2) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 6. § (2) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2021. (VI. 11.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 7. § a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (III. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (2) bekezdése a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (17) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (17) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (18) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (18) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (19) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (19) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (20) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (20) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (21) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (21) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (22) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (22) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (23) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (23) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (24) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (24) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (25) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (25) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (26) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (26) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (27) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (27) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (27) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (28) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (28) bekezdésével megállapított szöveg. A 15/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (29) bekezdésével megállapított szöveg. A 16/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (29) bekezdésével megállapított szöveg. A 16/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (30) bekezdésével megállapított szöveg. A 16/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (30) bekezdésével megállapított szöveg. A 16/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (31) bekezdésével megállapított szöveg. A 17/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (31) bekezdésével megállapított szöveg. A 17/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (32) bekezdésével megállapított szöveg. A 17/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (32) bekezdésével megállapított szöveg. A 17/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (33) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (33) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/A. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (34) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (34) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/B. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (34) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (35) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (35) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/C. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (35) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (36) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (36) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/D. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (36) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (37) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (37) bekezdésével megállapított szöveg. A 18/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (37) bekezdésével megállapított szöveg.
A 19. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (38) bekezdésével megállapított szöveg. A 19. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (38) bekezdésével megállapított szöveg. A 19. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (38) bekezdésével megállapított szöveg.
A 20. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (39) bekezdésével megállapított szöveg. A 20. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (39) bekezdésével megállapított szöveg. A 20. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (40) bekezdésével megállapított szöveg. A 21. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (40) bekezdésével megállapított szöveg. A 21. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (40) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (41) bekezdésével megállapított szöveg. A 22. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (41) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2/E. mellékletet a Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2021. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete 4. § (42) bekezdése iktatta be. A 2/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (42) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2021. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 4. § (42) bekezdésével megállapított szöveg. A 2/E. melléklet a Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (II. 1.) önkormányzati rendelete 4. § (41) bekezdésével megállapított szöveg.