Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete
a 2020.évi költségvetési zárszámadásról1
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást 453.104.313 Ft módosított előirányzattal, 422.980.370 Ft teljesített bevétellel, 276.594.905 Ft teljesített kiadással,146.385.465 Ft maradvánnyal hagyja jóvá kiemelt előirányzatok, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.4.melléklet szerint.
(2) A helyi önkormányzat bevételeit és kiadásait működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások és kiemelt előirányzatok, szerinti bontásban az 1.1 mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(3) A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek bevételeit és kiadásait működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban az 1.2. és 1.3. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(4) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló CXCIV.törvény szerinti adósságot keletkeztető ügyletet az önkormányzat nem kötött.
(5) Az önkormányzat EU-s támogatással megvalósuló projekt bevételét és kiadásait a 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat beruházási és felújítási kiadásait a 3. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások működési és felhalmozási cél szerinti tagolását a 6.melléklet szerint hagyja jóvá. A képviselő-testület a helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat az 7. mellékletben foglaltaknak megfelelően hagyja jóvá.
(3) A képviselő-testület a helyi önkormányzat által nyújtott támogatásokat, átadott valamint az átvett pénzeszközöket a 8. és a 9. mellékletekben foglaltaknak megfelelően hagyja jóvá.
(4) A képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervek maradványát a 4. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá illetve engedélyezi.
3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi állami támogatását a 10. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat összevont vagyonkimutatását a 12. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá.
(3) A képviselő-testület az önkormányzat összevont létszámát a 2. mellékleteknek megfelelően hagyja jóvá.
(4) A képviselő-testület a helyi önkormányzat és intézményeinek bevételeit és kiadásait a 13.1.1., 13.1.2., 13.2.1., 13.2.2., 13.3.1., 13.3.2., 13.4.1. és a 13.4.2. mellékletekben foglaltak szerint hagyja jóvá.
(5) A pénzeszközök változását a 11/a-11/d mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A képviselő-testület a költségvetési szervek maradványát nem vonja el.
(2) A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról a költségvetési maradvány jóváhagyott összegéről a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse.
(3) A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a költségvetési maradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.
(4) A jegyző és a költségvetési szervek vezetői a költségvetési maradványnak a 2021. évi előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek.
5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
|
1.1. melléklet a 7/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez |
||||||
|
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás |
||||||
|
A helyi önkormányzat bevételei és kiadásai működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (Ft) |
||||||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Személyi juttatások (K1) |
47 149 774 |
48 874 277 |
47 330 439 |
59 231 |
0 |
47 389 670 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
8 301 778 |
8 589 075 |
7 192 105 |
0 |
0 |
7 192 105 |
|
Dologi kiadások (K3) |
51 093 516 |
56 150 400 |
46 520 214 |
1 478 306 |
0 |
47 998 520 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
5 700 000 |
5 700 000 |
2 919 300 |
0 |
0 |
2 919 300 |
|
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
19 154 318 |
151 334 544 |
4 393 158 |
740 000 |
0 |
5 133 158 |
|
Beruházások (K6) |
8 508 451 |
7 244 866 |
3 135 928 |
4 108 936 |
0 |
7 244 864 |
|
Felújítások (K7) |
11 996 883 |
6 829 458 |
773 557 |
6 055 901 |
0 |
6 829 458 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
132 311 |
132 311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
152 037 031 |
284 854 931 |
112 264 701 |
12 442 374 |
0 |
124 707 075 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
5 329 220 |
8 104 266 |
7 125 296 |
0 |
0 |
7 125 296 |
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
145 250 368 |
143 245 219 |
130 094 962 |
21 080 |
0 |
130 116 042 |
|
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
150 579 588 |
151 349 485 |
137 220 258 |
21 080 |
0 |
137 241 338 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
302 616 619 |
436 204 416 |
249 484 959 |
12 463 454 |
0 |
261 948 413 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
281 978 974 |
421 997 781 |
245 575 474 |
2 298 617 |
0 |
247 874 091 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI KIADÁSOK |
20 637 645 |
14 206 635 |
3 909 485 |
10 164 837 |
0 |
14 074 322 |
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
143 933 736 |
180 140 363 |
180 140 363 |
0 |
0 |
180 140 363 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
36 733 805 |
32 379 237 |
4 354 568 |
0 |
36 733 805 |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
70 950 000 |
85 340 764 |
60 785 412 |
0 |
0 |
60 785 412 |
|
Működési bevételek (B4) |
4 238 104 |
14 268 155 |
3 423 511 |
9 462 058 |
0 |
12 885 569 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
32 385 000 |
25 500 000 |
0 |
25 500 000 |
0 |
25 500 000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
1 617 996 |
1 617 996 |
0 |
36 000 |
0 |
36 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) |
1 512 104 |
1 662 104 |
0 |
150 000 |
0 |
150 000 |
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
254 636 940 |
345 263 187 |
276 728 523 |
39 502 626 |
0 |
316 231 149 |
|
Maradvány igénybevétele (B813) |
47 979 679 |
82 790 387 |
82 790 387 |
0 |
0 |
82 790 387 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
8 150 842 |
8 150 842 |
0 |
0 |
8 150 842 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése (B815) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Lekötött bankbetétek megszüntetése (B817) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek (B8) |
47 979 679 |
90 941 229 |
90 941 229 |
0 |
0 |
90 941 229 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
302 616 619 |
436 204 416 |
367 669 752 |
39 502 626 |
0 |
407 172 378 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
268 719 515 |
372 308 507 |
335 290 515 |
9 498 058 |
0 |
344 788 573 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK |
33 897 104 |
63 895 909 |
32 379 237 |
30 004 568 |
0 |
62 383 805 |
|
MŰKÖDÉSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
-13 259 459 |
-49 689 274 |
89 715 041 |
7 199 441 |
0 |
96 914 482 |
|
FELHALMOZÁSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
13 259 459 |
49 689 274 |
28 469 752 |
19 839 731 |
0 |
48 309 483 |
|
MARADVÁNY |
0 |
0 |
118 184 793 |
27 039 172 |
0 |
145 223 965 |
|
1.2. melléklet a 7/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez |
||||||
|
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás |
||||||
|
Szentkirályszabadjai Szivárvány Óvoda bevételei és kiadásai működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (Ft) |
||||||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Személyi juttatások (K1) |
64 116 587 |
64 116 587 |
60 351 560 |
0 |
0 |
60 351 560 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
10 553 167 |
10 553 167 |
10 117 047 |
0 |
0 |
10 117 047 |
|
Dologi kiadások (K3) |
35 522 711 |
35 603 981 |
28 098 822 |
21 082 |
0 |
28 119 904 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások (K6) |
2 575 000 |
1 119 369 |
629 480 |
0 |
0 |
629 480 |
|
Felújítások (K7) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
112 767 465 |
111 393 104 |
99 196 909 |
21 082 |
0 |
99 217 991 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
112 767 465 |
111 393 104 |
99 196 909 |
21 082 |
0 |
99 217 991 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
110 192 465 |
110 273 735 |
98 567 429 |
21 082 |
0 |
98 588 511 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI KIADÁSOK |
2 575 000 |
1 119 369 |
629 480 |
0 |
0 |
629 480 |
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési bevételek (B4) |
16 366 100 |
16 447 370 |
15 360 463 |
2 |
0 |
15 360 465 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
16 366 100 |
16 447 370 |
15 360 463 |
2 |
0 |
15 360 465 |
|
Maradvány igénybevétele (B813) |
32 715 |
341 811 |
341 811 |
0 |
0 |
341 811 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése (B815) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
96 368 650 |
94 603 923 |
84 241 125 |
21 080 |
0 |
84 262 205 |
|
Lekötött bankbetétek megszüntetése (B817) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek (B8) |
96 401 365 |
94 945 734 |
84 582 936 |
21 080 |
0 |
84 604 016 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
112 767 465 |
111 393 104 |
99 943 399 |
21 082 |
0 |
99 964 481 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
112 767 465 |
111 393 104 |
99 943 399 |
21 082 |
0 |
99 964 481 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
MŰKÖDÉSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
2 575 000 |
1 119 369 |
1 375 970 |
0 |
0 |
1 375 970 |
|
FELHALMOZÁSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
-2 575 000 |
-1 119 369 |
-629 480 |
0 |
0 |
-629 480 |
|
MARADVÁNY |
0 |
0 |
746 490 |
0 |
0 |
746 490 |
|
1.3. melléklet a 7/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez |
||||||
|
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás |
||||||
|
Szentkirályszabadjai Polgármesteri Hivatal bevételei és kiadásai működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (Ft) |
||||||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Személyi juttatások (K1) |
34 712 664 |
34 712 664 |
34 480 785 |
0 |
0 |
34 480 785 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
5 850 048 |
5 850 048 |
5 401 257 |
0 |
0 |
5 401 257 |
|
Dologi kiadások (K3) |
7 884 000 |
7 766 720 |
5 334 696 |
32 225 |
0 |
5 366 921 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások (K6) |
541 900 |
422 580 |
295 580 |
0 |
0 |
295 580 |
|
Felújítások (K7) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
48 988 612 |
48 752 012 |
45 512 318 |
32 225 |
0 |
45 544 543 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
48 988 612 |
48 752 012 |
45 512 318 |
32 225 |
0 |
45 544 543 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
48 446 712 |
48 329 432 |
45 216 738 |
32 225 |
0 |
45 248 963 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI KIADÁSOK |
541 900 |
422 580 |
295 580 |
0 |
0 |
295 580 |
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési bevételek (B4) |
45 000 |
45 000 |
40 000 |
0 |
0 |
40 000 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
45 000 |
45 000 |
40 000 |
0 |
0 |
40 000 |
|
Maradvány igénybevétele (B813) |
61 894 |
65 716 |
65 716 |
0 |
0 |
65 716 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése (B815) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
48 881 718 |
48 641 296 |
45 853 837 |
0 |
0 |
45 853 837 |
|
Lekötött bankbetétek megszüntetése (B817) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek (B8) |
48 943 612 |
48 707 012 |
45 919 553 |
0 |
0 |
45 919 553 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
48 988 612 |
48 752 012 |
45 959 553 |
0 |
0 |
45 959 553 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
48 988 612 |
48 752 012 |
45 959 553 |
0 |
0 |
45 959 553 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
MŰKÖDÉSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
541 900 |
422 580 |
742 815 |
-32 225 |
0 |
710 590 |
|
FELHALMOZÁSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
-541 900 |
-422 580 |
-295 580 |
0 |
0 |
-295 580 |
|
MARADVÁNY |
0 |
0 |
447 235 |
-32 225 |
0 |
415 010 |
|
1.4. melléklet a 7/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez |
||||||
|
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 2020. évi zárszámadás |
||||||
|
A helyi önkormányzat és költségvetési szervei bevételei és kiadásai működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban (Ft) |
||||||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Személyi juttatások (K1) |
145 979 025 |
147 703 528 |
142 162 784 |
59 231 |
0 |
142 222 015 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
24 704 993 |
24 992 290 |
22 710 409 |
0 |
0 |
22 710 409 |
|
Dologi kiadások (K3) |
94 500 227 |
99 521 101 |
79 953 732 |
1 531 613 |
0 |
81 485 345 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
5 700 000 |
5 700 000 |
2 919 300 |
0 |
0 |
2 919 300 |
|
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
19 154 318 |
151 334 544 |
4 393 158 |
740 000 |
0 |
5 133 158 |
|
Beruházások (K6) |
11 625 351 |
8 786 815 |
4 060 988 |
4 108 936 |
0 |
8 169 924 |
|
Felújítások (K7) |
11 996 883 |
6 829 458 |
773 557 |
6 055 901 |
0 |
6 829 458 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) |
132 311 |
132 311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
313 793 108 |
445 000 047 |
256 973 928 |
12 495 681 |
0 |
269 469 609 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
5 329 220 |
8 104 266 |
7 125 296 |
0 |
0 |
7 125 296 |
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
||||||
|
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
5 329 220 |
8 104 266 |
7 125 296 |
0 |
0 |
7 125 296 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
319 122 328 |
453 104 313 |
264 099 224 |
12 495 681 |
0 |
276 594 905 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI KIADÁSOK |
295 367 783 |
437 355 729 |
259 264 679 |
2 330 844 |
0 |
261 595 523 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI KIADÁSOK |
23 754 545 |
15 748 584 |
4 834 545 |
10 164 837 |
0 |
14 999 382 |
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
143 933 736 |
180 140 363 |
180 140 363 |
0 |
0 |
180 140 363 |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
36 733 805 |
32 379 237 |
4 354 568 |
0 |
36 733 805 |
|
Közhatalmi bevételek (B3) |
70 950 000 |
85 340 764 |
60 785 412 |
0 |
0 |
60 785 412 |
|
Működési bevételek (B4) |
20 649 204 |
30 760 525 |
18 823 974 |
9 462 060 |
0 |
28 286 034 |
|
Felhalmozási bevételek (B5) |
32 385 000 |
25 500 000 |
0 |
25 500 000 |
0 |
25 500 000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
1 617 996 |
1 617 996 |
0 |
36 000 |
0 |
36 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7) |
1 512 104 |
1 662 104 |
0 |
150 000 |
0 |
150 000 |
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
271 048 040 |
361 755 557 |
292 128 986 |
39 502 628 |
0 |
331 631 614 |
|
Maradvány igénybevétele (B813) |
48 074 288 |
83 197 914 |
83 197 914 |
0 |
0 |
83 197 914 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
8 150 842 |
8 150 842 |
0 |
0 |
8 150 842 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése (B815) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
||||||
|
Lekötött bankbetétek megszüntetése (B817) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek (B8) |
48 074 288 |
91 348 756 |
91 348 756 |
0 |
0 |
91 348 756 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
319 122 328 |
453 104 313 |
383 477 742 |
39 502 628 |
0 |
422 980 370 |
|
EBBŐL MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK |
285 225 224 |
389 208 404 |
351 098 505 |
9 498 060 |
0 |
360 596 565 |
|
EBBŐL FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK |
33 897 104 |
63 895 909 |
32 379 237 |
30 004 568 |
0 |
62 383 805 |
|
MŰKÖDÉSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
-10 142 559 |
-48 147 325 |
91 833 826 |
7 167 216 |
0 |
99 001 042 |
|
FELHALMOZÁSI EGYENLEG (BEV-KIAD) |
10 142 559 |
48 147 325 |
27 544 692 |
19 839 731 |
0 |
47 384 423 |
|
MARADVÁNY |
0 |
0 |
119 378 518 |
27 006 947 |
0 |
146 385 465 |
2. melléklet
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
2020.évi teljesítés |
||||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati előirányzatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző |
1 |
1 |
|||
|
02 |
I. besorolási osztály összesen |
3 |
3 |
|||
|
03 |
II. besorolási osztály összesen |
4 |
4 |
|||
|
04 |
III. besorolási osztály összesen |
0 |
||||
|
05 |
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN (=01+…+04) |
0 |
8 |
0 |
8 |
|
|
06 |
Igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) |
0 |
||||
|
07 |
Főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető |
0 |
||||
|
08 |
Főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs |
0 |
||||
|
09 |
"A", "B" fizetési osztály összesen |
4 |
4 |
|||
|
10 |
"C", "D" fizetési osztály összesen |
5 |
5 |
|||
|
11 |
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
1 |
1 |
|||
|
Pedagógus I. |
4 |
|||||
|
Mesterpedagógus |
1 |
|||||
|
Pedagógus ( magasabb) vezetői megbízással |
2 |
|||||
|
12 |
Kutató, felsőoktatásban oktató |
0 |
||||
|
13 |
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN (=06+…+12) |
16 |
0 |
1 |
17 |
|
|
14 |
középfokú /felsőfokú végzettségű, |
1 |
1 |
|||
|
15 |
Fizikai alkalmazott, |
1 |
4 |
5 |
||
|
16 |
Ösztöndíjas foglalkoztatott |
0 |
||||
|
17 |
Közfoglalkoztatott |
5 |
5 |
|||
|
18 |
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN (=14+…+17) |
0 |
1 |
10 |
11 |
|
|
19 |
Polgármester, főpolgármester |
1 |
1 |
|||
|
20 |
Helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
5 |
5 |
|||
|
21 |
Alpolgármester, főpolgármester-helyettes, |
1 |
1 |
|||
|
22 |
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN (=19+…+22) |
0 |
0 |
7 |
7 |
|
|
23 |
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN (=05+13+18+22) |
16 |
9 |
18 |
43 |
|
|
24 |
Prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek |
0 |
||||
|
25 |
Prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszáma |
0 |
||||
|
26 |
Ösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet) |
0 |
||||
|
27 |
Munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek |
0 |
||||
|
28 |
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN (=23+24+...+27) |
16 |
9 |
18 |
43 |
|
3. melléklet
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzat |
Összesen |
|||
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
0 |
||||||
|
0 |
||||||
|
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
0 |
||||||
|
0 |
||||||
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
107 717 |
1 483 560 |
1 591 277 |
|
3/1 |
Földkönyv rendszer bevezetése |
70 000 |
70 000 |
|||
|
3/2 |
Epson L120 nyomtató beszerzése |
37 717 |
37 717 |
|||
|
3/3 |
MFP_PH_Informatikai beruházás |
1 433 160 |
1 433 160 |
|||
|
3/4 |
EFOP_e-személyi olvasó |
22 400 |
22 400 |
|||
|
3/5 |
EFOP_külső merevlemez SSD,480GB |
28 000 |
28 000 |
|||
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
495 654 |
144 030 |
4 328 632 |
4 968 316 |
|
4/1 |
Asztal beszerzés |
89 400 |
89 400 |
|||
|
4/2 |
Székek, irodabútor beszerzése |
0 |
||||
|
4/3 |
Szúnyogháló |
54 630 |
54 630 |
|||
|
4/4 |
Közlekedési táblák, biztonságtechnikai eszközök beszerzése |
345 720 |
345 720 |
|||
|
Közlekedési táblák, biztonságtechnikai eszközök beszerzése (pluszban) |
0 |
|||||
|
4/5 |
Helységnév tábla beszerzése |
43 480 |
43 480 |
|||
|
4/6 |
Buszváró építése |
0 |
||||
|
Buszváró építése (2021 évre áthúzódik) |
0 |
|||||
|
4/7 |
Irodai fiókkonténer beszerzése |
71 000 |
71 000 |
|||
|
4/8 |
Műanyag vízforraló beszerzése 2 db |
7 085 |
7 085 |
|||
|
4/9 |
MFP_Óvoda (+ 3 Ft) |
1 778 390 |
1 778 390 |
|||
|
4/10 |
MFP_PH |
1 506 884 |
1 506 884 |
|||
|
4/11 |
Védőnői hallásvizsgáló készülék_2019. évről áthúzódó |
246 559 |
246 559 |
|||
|
4/12 |
Infravörös lázmérő beszerzése (Védőnő) |
12 992 |
12 992 |
|||
|
4/13 |
Talicska vásárlás |
12 756 |
12 756 |
|||
|
4/14 |
Oszlopok és lámpák |
69 252 |
69 252 |
|||
|
4/15 |
Hűtő |
81 102 |
81 102 |
|||
|
4/16 |
Infravörös lázmérő 2 db |
21 890 |
21 890 |
|||
|
4/17 |
4 db sütőrács |
0 |
||||
|
4/18 |
Fix szúnyoghálók az ablakokra_konyha részére |
54 576 |
54 576 |
|||
|
4/19 |
Mosogató tálcák (NÉBIH) |
0 |
||||
|
4/20 |
Hófogó építése |
308 555 |
308 555 |
|||
|
4/21 |
Kockavágó tárcsa és betét |
29 531 |
29 531 |
|||
|
4/22 |
Levélfúvó McCulloch GBV322** |
39 292 |
39 292 |
|||
|
4/23 |
Fiat Doblo téli gumigarnitúra beszerzés_Hankook Winter |
50 079 |
50 079 |
|||
|
4/24 |
traktor téli gumigarnitúra beszerzés |
51 836 |
51 836 |
|||
|
4/25 |
irodaszék, szőnyeg, egyéb eszköz beszerzés (Bakony és Balaton Keleti Kapuja Khe.tám.) |
93 307 |
93 307 |
|||
|
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
- |
0 |
|||||
|
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
133 826 |
43 833 |
1 432 672 |
1 610 331 |
|
|
Beruházások |
K6 |
629 480 |
295 580 |
7 244 864 |
8 169 924 |
|
|
0 |
||||||
|
0 |
||||||
|
1 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
4 917 526 |
4 917 526 |
|
1/1 |
Gizella ház_festés |
0 |
||||
|
Gizella ház_festés (2021-re áthúzódó) |
0 |
|||||
|
1/2 |
Gyalogátkelőhely, útburkolati jelek újrafestése |
149 100 |
149 100 |
|||
|
1/3 |
Petőfi S. u. útburkolat felújítása |
0 |
||||
|
Petőfi S. u. útburkolat felújítása (2021-re áthúzódó) |
0 |
|||||
|
1/4 |
MFP_Óvoda |
1 842 845 |
1 842 845 |
|||
|
1/5 |
MFP_PH_Ingatlan felújítás |
2 925 581 |
2 925 581 |
|||
|
0 |
||||||
|
2 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
0 |
||||||
|
0 |
||||||
|
3 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
460 000 |
460 000 |
|
3/1 |
Tehergépkocsi plató javítása |
460 000 |
460 000 |
|||
|
4 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
1 451 932 |
1 451 932 |
|
Felújítások |
K7 |
0 |
0 |
6 829 458 |
6 829 458 |
|
4. melléklet
|
Forintban |
|||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
2020.évi teljesítés |
|||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati előirányzatok |
Összesen |
||
|
01 |
Maradvány |
746 490 |
415 010 |
145 223 965 |
146 385 465 |
5. melléklet
|
Forintban |
|||
|
Sorszám |
VP6-7.2.1-7.4.1.2 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|
01 |
Személyi juttatások |
K1 |
|
|
02 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
|
|
03 |
Dologi kiadások |
K3 |
|
|
03 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|
|
04 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|
|
05 |
Beruházási kiadások |
K6 |
|
|
06 |
Felújítások |
K7 |
|
|
07 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|
|
08 |
Kiadások összesen: (=01+…+07) |
K1-K8 |
0 |
|
09 |
Működési célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B16 |
|
|
10 |
Felhalmozási célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B25 |
243 840 |
|
11 |
Működési célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
B63 |
|
|
12 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
B73 |
|
|
13 |
A helyi önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
B1-7 |
|
|
14 |
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
|
|
15 |
Finanszírozási bevételek- önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
B8 |
|
|
16 |
Bevételek összesen: (=09+…+15) |
B1-8 |
243 840 |
|
Sorszám |
EFOP-1.5.2-16-2017-00016 |
Rovat-szám |
2020. évi teljesítés |
|
01 |
Személyi juttatások |
K1 |
8 678 134 |
|
02 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
1 266 366 |
|
03 |
Dologi kiadások |
K3 |
2 383 336 |
|
03 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|
|
04 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|
|
05 |
Beruházási kiadások |
K6 |
64 008 |
|
06 |
Felújítások |
K7 |
|
|
07 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|
|
08 |
Kiadások összesen: (=01+…+07) |
K1-K8 |
12 391 844 |
|
09 |
Működési célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B16 |
2 216 819 |
|
10 |
Felhalmozási célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B25 |
|
|
11 |
Működési célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
B63 |
|
|
12 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
B73 |
|
|
13 |
A helyi önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
B1-7 |
|
|
14 |
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
|
|
15 |
Finanszírozási bevételek- önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
B8 |
|
|
16 |
Bevételek összesen: (=09+…+15) |
B1-8 |
2 216 819 |
6. melléklet
|
Forintban |
|||
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|
|
Működési célú |
Felhalmozási célú |
||
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
K9111 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9111 |
||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
K9113 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9113 |
||
|
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+04+05) |
K911 |
0 |
0 |
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||
|
ebből: befektetési jegyek |
K9121 |
||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
K9121 |
||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9122 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
K9124 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9124 |
||
|
Belföldi értékpapírok kiadásai (=09+12+14+15) |
K912 |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
7 125 296 |
|
|
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||
|
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||
|
Belföldi finanszírozás kiadásai (=08+18+…+23) |
K91 |
7 125 296 |
0 |
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||
|
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K923 |
||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
||
|
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
K924 |
||
|
ebből: más kormányok |
K924 |
||
|
ebből: külföldi pénzintézetek |
K924 |
||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K924 |
||
|
Külföldi finanszírozás kiadásai (=25+…+27+29) |
K92 |
0 |
0 |
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
||
|
Működési célú |
Felhalmozási célú |
||
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8111 |
||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8113 |
||
|
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (01+03+04) |
B811 |
0 |
0 |
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||
|
ebből: befektetési jegyek |
B8121 |
||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
B8123 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||
|
Belföldi értékpapírok bevételei (=07+09+10+12) |
B812 |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
8 150 842 |
|
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||
|
Betétek megszüntetése |
B817 |
||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
||
|
ebből: tulajdonosi kölcsönök visszatérülése |
B818 |
||
|
Belföldi finanszírozás bevételei (06+13+…+17) |
B81 |
8 150 842 |
0 |
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||
|
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||
|
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
B824 |
||
|
ebből: más kormányok |
B824 |
||
|
ebből: külföldi pénzintézetek |
B824 |
||
|
Külföldi finanszírozás bevételei (=20+…+23) |
B82 |
0 |
0 |
7. melléklet
|
Forintban |
|||||
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati előirányzatok |
Összesen |
||
|
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
|||
|
Családi pótlék |
K42 |
0 |
|||
|
Anyasági támogatás |
K42 |
0 |
|||
|
Gyermekgondozási segély |
K42 |
0 |
|||
|
Gyermeknevelési támogatás |
K42 |
0 |
|||
|
Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése |
K42 |
0 |
|||
|
Életkezdési támogatás |
K42 |
0 |
|||
|
Otthonteremtési támogatás |
K42 |
0 |
|||
|
Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások |
K42 |
0 |
|||
|
Gyermektartásdíj megelőlegezése |
K42 |
0 |
|||
|
GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása |
K42 |
0 |
|||
|
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása [Gyvt. 20/A. §] |
K42 |
0 |
|||
|
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka [Gyvt. 20/B.´§] |
K42 |
0 |
|||
|
Óvodáztatási támogatás [Gyvt. 20/C. §] |
K42 |
0 |
|||
|
Helyi megállapítású rendkívüli gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 21. §] |
K42 |
0 |
|||
|
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 18. § (5) bek.] |
K42 |
0 |
|||
|
Természetben nyújtott gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 20/C. § (4) bek.] |
K42 |
0 |
|||
|
Családi támogatások (=02+…17) |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak pénzbeli kárpótlása |
K43 |
0 |
|||
|
Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás |
K43 |
0 |
|||
|
Kárpótlási életjáradék |
K43 |
0 |
|||
|
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések (=19+…+21) |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása |
K44 |
0 |
|||
|
Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása |
K44 |
0 |
|||
|
Megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése |
K44 |
0 |
|||
|
Cukorbetegek támogatása |
K44 |
0 |
|||
|
Helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §] |
K44 |
0 |
|||
|
Helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.] |
K44 |
0 |
|||
|
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások (=23+…+28) |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.] |
K45 |
0 |
|||
|
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások (=30) |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez |
K46 |
0 |
|||
|
Lakbértámogatás |
K46 |
0 |
|||
|
Lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok] |
K46 |
0 |
|||
|
Adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont] |
K46 |
0 |
|||
|
Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont] |
K46 |
0 |
|||
|
Adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. § (3) bek.] |
K46 |
0 |
|||
|
Lakhatással kapcsolatos ellátások (=32+…+37) |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Állami gondozottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
|||
|
Oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
|||
|
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai (=39+40) |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. § (1) bek.] |
K48 |
0 |
|||
|
Rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok] |
K48 |
0 |
|||
|
Átmeneti segély [Szoctv. 45. §] |
K48 |
0 |
|||
|
Temetési segély [Szoctv. 46. §] |
K48 |
0 |
|||
|
Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás |
K48 |
2 852 800 |
2 852 800 |
||
|
Természetben nyújtott rendszeres szociális segély [Szoctv. 47. § (1) bek. a) pont] |
K48 |
0 |
|||
|
Átmeneti segély [Szoctv. 47. § (1) bek. c) pont] |
K48 |
0 |
|||
|
Temetési segély [Szoctv. 47. § (1) bek. d) pont} |
K48 |
0 |
|||
|
Köztemetés [Szoctv. 48. §] |
K48 |
66 500 |
66 500 |
||
|
Rászorultságtól függõ normatív kedvezmények [Gyvt. 151. § (9) bek.] |
K48 |
0 |
|||
|
Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás |
K48 |
0 |
0 |
||
|
Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott természetbeni ellátás |
K48 |
0 |
0 |
||
|
Egyéb nem intézményi ellátások (=42+…+53) |
K48 |
0 |
0 |
2 919 300 |
2 919 300 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=01+18+22+29+31+38+41+54) |
K4 |
0 |
0 |
2 919 300 |
2 919 300 |
8. melléklet
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati előirányzatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Központi költségvetési szervek részére |
K504 |
0 |
|||
|
02 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K504 |
0 |
|||
|
03 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K504 |
0 |
|||
|
04 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K504 |
0 |
|||
|
05 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K504 |
0 |
|||
|
06 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K504 |
0 |
|||
|
07 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
0 |
|||
|
08 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K504 |
0 |
|||
|
09 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
0 |
|||
|
10 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
0 |
|||
|
11 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=01+…+10) |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Központi költségvetési szervek részére |
K505 |
0 |
|||
|
13 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K505 |
0 |
|||
|
14 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K505 |
0 |
|||
|
15 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K505 |
0 |
|||
|
16 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K505 |
0 |
|||
|
17 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K505 |
0 |
|||
|
18 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
0 |
|||
|
19 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K505 |
0 |
|||
|
20 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
0 |
|||
|
21 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
0 |
|||
|
22 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=12+…+21) |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Központi költségvetési szervek részére |
K506 |
640 000 |
640 000 |
||
|
24 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K506 |
0 |
|||
|
25 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K506 |
0 |
|||
|
26 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K506 |
0 |
|||
|
27 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K506 |
0 |
|||
|
28 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K506 |
0 |
|||
|
29 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
0 |
|||
|
30 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K506 |
3 910 847 |
3 910 847 |
||
|
31 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
0 |
|||
|
32 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
0 |
|||
|
33 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=23+…+32) |
K506 |
0 |
0 |
4 550 847 |
4 550 847 |
|
34 |
Egyházi jogi személyek részére |
K508 |
0 |
|||
|
35 |
Egyéb civil szervezetek részére |
K508 |
0 |
|||
|
36 |
Háztartások részére |
K508 |
0 |
|||
|
37 |
Pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
0 |
|||
|
38 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
0 |
|||
|
39 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
0 |
|||
|
40 |
Egyéb vállalkozások részére |
K508 |
0 |
|||
|
41 |
Európai Unió részére |
K508 |
0 |
|||
|
42 |
Kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K508 |
0 |
|||
|
43 |
Egyéb külföldiek részére |
K508 |
0 |
|||
|
44 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=34+…43) |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Egyházi jogi személyek részére |
K512 |
100 000 |
100 000 |
||
|
46 |
Egyéb civil szervezetek részére |
K512 |
250 000 |
250 000 |
||
|
47 |
Háztartások részére |
K512 |
0 |
|||
|
48 |
Pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
0 |
|||
|
49 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
0 |
|||
|
50 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
0 |
|||
|
51 |
Egyéb vállalkozások részére |
K512 |
0 |
|||
|
52 |
Európai Unió részére |
K512 |
0 |
|||
|
53 |
Kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K512 |
0 |
|||
|
54 |
Egyéb külföldiek részére |
K512 |
0 |
|||
|
55 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=45+…+54) |
K512 |
0 |
0 |
350 000 |
350 000 |
|
56 |
Központi költségvetési szervek részére |
K82 |
0 |
|||
|
57 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K82 |
0 |
|||
|
58 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K82 |
0 |
|||
|
59 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K82 |
0 |
|||
|
60 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K82 |
0 |
|||
|
61 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K82 |
0 |
|||
|
62 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
0 |
|||
|
63 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K82 |
0 |
|||
|
64 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
0 |
|||
|
65 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
0 |
|||
|
66 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (=56+…+65) |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Központi költségvetési szervek részére |
K83 |
0 |
|||
|
68 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K83 |
0 |
|||
|
69 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K83 |
0 |
|||
|
70 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K83 |
0 |
|||
|
71 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K83 |
0 |
|||
|
72 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K83 |
0 |
|||
|
73 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
0 |
|||
|
74 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K83 |
0 |
|||
|
75 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
0 |
|||
|
76 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
0 |
|||
|
77 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (=67+…+76) |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Központi költségvetési szervek részére |
K84 |
0 |
|||
|
79 |
Központi kezelésű előirányzatok részére |
K84 |
0 |
|||
|
80 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K84 |
0 |
|||
|
81 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K84 |
0 |
|||
|
82 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K84 |
0 |
|||
|
83 |
Elkülönített állami pénzalapok részére |
K84 |
0 |
|||
|
84 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
0 |
|||
|
85 |
Társulások és költségvetési szerveik részére |
K84 |
0 |
|||
|
86 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
0 |
|||
|
87 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
0 |
|||
|
88 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre (=78+…+87) |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Egyházi jogi személyek részére |
K86 |
0 |
|||
|
90 |
Egyéb civil szervezetek részére |
K86 |
0 |
|||
|
91 |
Háztartások részére |
K86 |
0 |
|||
|
92 |
Pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
0 |
|||
|
93 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
0 |
|||
|
94 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
0 |
|||
|
95 |
Egyéb vállalkozások részére |
K86 |
0 |
|||
|
96 |
Európai Unió részére |
K86 |
0 |
|||
|
97 |
Kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K86 |
0 |
|||
|
98 |
Egyéb külföldiek részére |
K86 |
0 |
|||
|
99 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=89+…+98) |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
Egyházi jogi személyek részére |
K88 |
0 |
|||
|
101 |
Egyéb civil szervezetek részére |
K88 |
0 |
|||
|
102 |
Háztartások részére |
K88 |
0 |
|||
|
103 |
Pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
0 |
|||
|
104 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
0 |
|||
|
105 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
0 |
|||
|
106 |
Egyéb vállalkozások részére |
K88 |
0 |
|||
|
107 |
Európai Unió részére |
K88 |
0 |
|||
|
108 |
Kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K88 |
0 |
|||
|
109 |
Egyéb külföldiek részére |
K88 |
0 |
|||
|
110 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=100+…+109) |
K88 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9. melléklet
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2020.évi teljesítés |
|||
|
Szivárvány Óvoda |
Polgármesteri Hivatal |
Önkormányzati előirányzatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Központi költségvetési szervektől |
B14 |
0 |
|||
|
02 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B14 |
0 |
|||
|
03 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B14 |
0 |
|||
|
04 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B14 |
0 |
|||
|
05 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B14 |
0 |
|||
|
06 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B14 |
0 |
|||
|
07 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
0 |
|||
|
08 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B14 |
0 |
|||
|
09 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
0 |
|||
|
10 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
0 |
|||
|
11 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=01+…+10) |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Központi költségvetési szervektől |
B15 |
0 |
|||
|
13 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B15 |
0 |
|||
|
14 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B15 |
0 |
|||
|
15 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B15 |
0 |
|||
|
16 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B15 |
0 |
|||
|
17 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B15 |
0 |
|||
|
18 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
0 |
|||
|
19 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B15 |
0 |
|||
|
20 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
0 |
|||
|
21 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
0 |
|||
|
22 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=12+…+21) |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Központi költségvetési szervektől |
B16 |
0 |
|||
|
24 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B16 |
0 |
|||
|
25 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B16 |
13 553 048 |
13 553 048 |
||
|
26 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B16 |
0 |
|||
|
27 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B16 |
8 139 200 |
8 139 200 |
||
|
28 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B16 |
4 366 465 |
4 366 465 |
||
|
29 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
0 |
|||
|
30 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B16 |
2 547 681 |
2 547 681 |
||
|
31 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
0 |
|||
|
32 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
0 |
|||
|
33 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=23+…+32) |
B16 |
0 |
0 |
28 606 394 |
28 606 394 |
|
34 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
9 551 815 |
9 551 815 |
||
|
35 |
Központi költségvetési szervektől |
B23 |
0 |
|||
|
36 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B23 |
0 |
|||
|
37 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B23 |
243 840 |
243 840 |
||
|
38 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B23 |
26 938 150 |
26 938 150 |
||
|
39 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B23 |
0 |
|||
|
40 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B23 |
0 |
|||
|
41 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
0 |
|||
|
42 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B23 |
0 |
|||
|
43 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
0 |
|||
|
44 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
0 |
|||
|
45 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (=34+…+43) |
B23 |
0 |
0 |
36 733 805 |
36 733 805 |
|
46 |
Központi költségvetési szervektől |
B24 |
0 |
|||
|
47 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B24 |
0 |
|||
|
48 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B24 |
0 |
|||
|
49 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B24 |
0 |
|||
|
50 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B24 |
0 |
|||
|
51 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B24 |
0 |
|||
|
52 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
0 |
|||
|
53 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B24 |
0 |
|||
|
54 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
0 |
|||
|
55 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
0 |
|||
|
56 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről (=45+…+54) |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Központi költségvetési szervektől |
B25 |
0 |
|||
|
58 |
Központi kezelésű előirányzatoktól |
B25 |
0 |
|||
|
59 |
Fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B25 |
0 |
|||
|
60 |
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B25 |
0 |
|||
|
61 |
Társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B25 |
0 |
|||
|
62 |
Elkülönített állami pénzalapoktól |
B25 |
0 |
|||
|
63 |
Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
0 |
|||
|
64 |
Társulások és költségvetési szerveiktől |
B25 |
0 |
|||
|
65 |
Nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
0 |
|||
|
66 |
Térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
0 |
|||
|
67 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=56+…+65) |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
Egyházi jogi személyektől |
B62 |
0 |
|||
|
69 |
Egyéb civil szervezetektől |
B62 |
0 |
|||
|
70 |
Háztartásoktól |
B62 |
0 |
|||
|
71 |
Pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
0 |
|||
|
72 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
0 |
|||
|
73 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
0 |
|||
|
74 |
Egyéb vállalkozásoktól |
B62 |
0 |
|||
|
75 |
Európai Uniótól |
B62 |
0 |
|||
|
76 |
Kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B62 |
0 |
|||
|
77 |
Egyéb külföldiektől |
B62 |
0 |
|||
|
78 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=67+…+76) |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Egyházi jogi személyektől |
B65 |
0 |
|||
|
80 |
Egyéb civil szervezetektől |
B65 |
36 000 |
36 000 |
||
|
81 |
Háztartásoktól |
B65 |
0 |
|||
|
82 |
Pénzügyi vállalkozásoktól |
B65 |
0 |
|||
|
83 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B65 |
0 |
|||
|
84 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B65 |
0 |
|||
|
85 |
Egyéb vállalkozásoktól |
B65 |
0 |
|||
|
86 |
Európai Uniótól |
B65 |
0 |
|||
|
87 |
Kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B65 |
0 |
|||
|
88 |
Egyéb külföldiektől |
B65 |
0 |
|||
|
89 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=78+…+87) |
B65 |
0 |
0 |
36 000 |
36 000 |
|
90 |
Egyházi jogi személyektől |
B72 |
0 |
|||
|
91 |
Egyéb civil szervezetektől |
B72 |
0 |
|||
|
92 |
Háztartásoktól |
B72 |
0 |
|||
|
93 |
Pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
0 |
|||
|
94 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
0 |
|||
|
95 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
0 |
|||
|
96 |
Egyéb vállalkozásoktól |
B72 |
0 |
|||
|
97 |
Európai Uniótól |
B72 |
0 |
|||
|
98 |
Kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B72 |
0 |
|||
|
99 |
Egyéb külföldiektől |
B72 |
0 |
|||
|
100 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=89+…+98) |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
Egyházi jogi személyektől |
B75 |
0 |
|||
|
102 |
Egyéb civil szervezetektől |
B75 |
150 000 |
150 000 |
||
|
103 |
Háztartásoktól |
B75 |
0 |
|||
|
104 |
Pénzügyi vállalkozásoktól |
B75 |
0 |
|||
|
105 |
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B75 |
0 |
|||
|
106 |
Önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B75 |
0 |
|||
|
107 |
Egyéb vállalkozásoktól |
B75 |
0 |
|||
|
108 |
Európai Uniótól |
B75 |
0 |
|||
|
109 |
Kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B75 |
0 |
|||
|
110 |
Egyéb felhalmozási |
B75 |
0 |
|||
|
111 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=100+…+109) |
B75 |
0 |
0 |
150 000 |
150 000 |
10. melléklet
|
Megnevezés |
2020. teljesítés |
|||
|---|---|---|---|---|
|
Mutató |
Támogatás |
|||
|
I. |
Helyi önkormányzat általános feladatainak támogatása |
53 505 248 |
||
|
I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása (elismert hivatali létszám alapján) |
6,16 |
33 572 000 |
||
|
I.1.b) Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen |
11 537 280 |
|||
|
I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
3 419 640 |
|||
|
I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása |
4 640 000 |
|||
|
I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása |
||||
|
I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása |
3 477 640 |
|||
|
I.1.c) Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása |
7 000 000 |
|||
|
Beszámítás miatti támogatáscsökkentés |
||||
|
I.1.d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
186 150 |
|||
|
I.5 Pogármesteri illetmény támogatása |
840 800 |
|||
|
Kiegészítő támogatás |
369 018 |
|||
|
II. |
Óvodai nevelés |
54 766 420 |
||
|
II.1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása |
42 386 250 |
|||
|
II.1. (1) 1 óvodapedagógusok elismert létszáma alapján 2020. évben |
7,5 |
32 786 250 |
||
|
II.1. (2) 1 pedagógus szakképzetttséggel nem rendelkező, óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma alapján 2020. évben 8 hónapra |
4,0 |
9 600 000 |
||
|
II.1. (3) 1 pedagógus szakképzetttséggel rendelkező, óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma alapján 2020. évben 8 hónapra |
||||
|
Kiegészítő támogatás |
3 243 700 |
|||
|
II.2. Óvodaműködtetési támogatás |
7 567 980 |
|||
|
2020. évben |
78 |
7 567 980 |
||
|
II.4. Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minosítéséből adódó többletkiadásokhoz |
1 568 490 |
|||
|
II.4.a (1) Pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása |
1,4 |
555 380 |
||
|
II.4.a (2) Mesterpedagógus kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása |
0,7 |
1 013 110 |
||
|
III. |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
34 937 327 |
||
|
III.1. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
9 579 073 |
|||
|
Kiegészítő támogatás |
43 000 |
|||
|
III.3.c (1) szociális étkeztetés |
44 |
2 875 840 |
||
|
III.5.aa) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása |
4,64 |
10 208 000 |
||
|
III.5.ab) Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása |
11 437 654 |
|||
|
Kiegészítő támogatás |
793 760 |
|||
|
III.5.b A rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása |
||||
|
IV. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
3 496 480 |
||
|
IV.b. Nyilvános könyvtári és a közművelődési feladatinak támogatása |
3 496 480 |
|||
|
V.Működési célú központosított előirányzatok |
4 582 847 |
|||
|
VI.Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
245 647 |
|||
|
ÖSSZESEN: |
151 533 969 |
|||
11. melléklet
Az önkormányzati rendeletet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2023. (V. 25.) önkormányzati rendelete 17. §-a hatályon kívül helyezte 2023. május 26. napjával.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás