Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2021. (V. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása
2021.05.28.
az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról és a maradvány jóváhagyásáról
Az Államháztartási törvény (Áht) módosított 91 §) alapján a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A beszámolási kötelezettség elemeit a 4/2013. (I.11.) az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet tartalmazza.
Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló
2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti - hatáskörében eljáró Csopak Község Önkormányzat polgármestere fogadja el a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló
27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben Csopak Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetési rendeletét úgy, hogy az 2021. május 31-ig hatályba lépjen.
Ennek a jogszabályi kötelezettségnek teszünk eleget a 2020. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elkészítésével. A beszámolót a képviselő-testület képviseletében a polgármester azonban csak akkor fogadhatja el, ha az Államkincstár az Önkormányzat beszámolóját pénzügyileg jóváhagyta. Ez a jóváhagyás 2021.05.12-én megtörtént.
I. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése
Csopak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 2/2020.(II.12.) rendeletével alkotta meg az Önkormányzat 2020. évi költségvetését 1.281.068.282 Ft kiadási és bevételi főösszeggel. Csopak Község Önkormányzata 2020. évben is kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott. A bevételek teljesítése 2020.12.31-én 1.289.410.865 Ft-tal, a kiadások egyenlege 828.642.604 Ft-tal zárt. Az Önkormányzat 2020.évi költségvetési maradványa 460.768.261 Ft. Ez a maradvány nem tartalmazza a PRÉMIUM Magyar Államkötvény értékpapírra fordított 99.710.000.- Ft-ot, amelyet az OTP Nyrt-től vásároltunk és az összeg jelenleg is kamatozik.
2020. évben világjárvány terjedésének voltunk tanúi, ezért jogszabályok változásai miatt elvonások történtek az önkormányzatoktól (gépjármű adó, idegenforgalmi adó). Csopak Község Önkormányzata a kiesett bevételeket pótolni nem tudta, ezért a tervezett beruházásokat vagy elhalasztotta el a következő költségvetési évre, vagy törölte az előirányzataiból.
A pandémia miatt megváltozott bevételi és a kiadási fő költségvetési előirányzatokon belül alakultak az önkormányzati feladatok teljesítése. Ez a megállapítás vonatkozik mind a kötelező, mind az önként vállalt önkormányzati feladatokra is.
Az Önkormányzat folyamatosan finanszírozta intézményei működését, határidőben fizette azok és saját számláit. Sem fejlesztési célú, sem működési célú hitel felvételére nem került sor.
2020. év folyamán a kiadások és bevételek változásai, a világjárvány hatásai miatt négyszer került sor a költségvetési rendelet módosítására, melynek eredményeképpen a módosított kiadási előirányzat 1.086.091.291 Ft-ra, a bevételi előirányzat 1.380.261.351 Ft-ra változott.
A 2020. évi eredeti költségvetésben 110.099.038 Ft összegű általános tartalék került tervezésre. Az évközi módosítások következtében az általános tartalék előirányzata 184.071.022 Ft-tal, azaz 294.170.060 Ft-ra növekedett.
II. Az Önkormányzat és intézményei bevételi forrásai és azok teljesítése
Önkormányzatunk közhatalmi bevételei 370.150.000 Ft eredeti előirányzattal szemben 302.072.460 Ft-ra, 82 %-on teljesültek. (Az alulteljesítés oka az idegenforgalmi adó felfüggesztése és a gépjárműadó központi átcsoportosítása!) A közhatalmi bevételeknél kerülnek elszámolásra a helyi adók, pótlékok, bírságok, átengedett központi adók, közhatalmi bevételek, különböző egyéb bírságok. Az építményadó bevételei 99%-on, a telekadó bevételei 96 %-on teljesültek a módosított előirányzatra vetítve.
Az iparűzési adó 82.124.178 Ft-ra teljesült, ez az eredeti előirányzat 105 %-a. Ez a teljesítés a várakozásokon felül alakult, hiszen a világjárvány hatása miatt nem várhattunk ekkora bevételt. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk az adófegyelem növelésére, az az adóellenőrzésekre, de az adóbeszedés 2020.évben a járvány miatt nehézkesebben mehetett, hiszen az ügyfelekkel történő kapcsolattartás szinte csak digitálisan és telefonon történhetett.
A 2020. évi saját működési bevételek 101 %-ra teljesültek a módosított előirányzathoz, de 112 %-ra az eredeti előirányzathoz képest Az Önkormányzat saját bevétele az előző évhez képest a strandbevételek terén növekedett, ami a megemelt strandbelépő árak miatt és a jelentős strandlátogatói létszám növekedése miatt történt.
Az Önkormányzat és az Óvoda központi tényleges támogatása meghaladta az eredeti előirányzat összegét 24.379.184 Ft-tal, azonban ennek jelentős része (22.423.000 Ft) a kieső idegenforgalmi adó támogatása.
Működési célú támogatásokként (ÁH-n belülről) került elszámolásra az NEAK-tól kapott támogatás (21.387.600 Ft), Paloznak Község Önkormányzata által fizetett működési hozzájárulás a Közös Hivatal és az Óvoda működtetéséhez (12.714.000 Ft), az intézményektől történt 7.578.148 Ft maradvány elvonás és a működési jellegű pályázati támogatások (20.171.443 Ft).
Az államháztartáson kívülről érkezett működési célú átvett pénzeszközként többek között a DRV Zrt-től a támogatás elszámolása miatti visszautalt összeget szerepeltettük. A működési célú támogatások visszatérülése soron a Csopak-Info Nonprofit Kft-től visszafizetése kerülő 8 millió Ft szerepel.
Ingatlanból és tárgyi eszköz értékesítéséből 2020-ben 273.915.998 Ft bevétel keletkezett, mert 2020. szeptemberében két nagy értékű ingatlant értékesítettünk. A felhalmozási célú államháztartáson belüli támogatások között szerepeltettük a Strandpályázatokra (III.IV. ütem) érkezett 27.198.559 Ft, valamint a Bölcsőde építés pályázatra 49.411.750 Ft érkezett a megvalósuló beruházásokhoz. A lakásvásárlásra, felújításra nyújtott kölcsönök visszatérülése és az önerős utcafelújításokra átvett pénz 2.906.567 Ft volt. A felhalmozási bevételek a módosított előirányzatokhoz képest 73%-on teljesültek.
A finanszírozási bevételekhez tartozik az előző évi költségvetési maradvány felhasználása és a megelőlegezés folyósítása. Az előző évi költségvetési maradvány teljesített összege jelentősen eltér az előirányzat módosításban meghatározottól, mert az Államkincstár központilag módosította az előző évekből származó maradványok összegeit.
Fejlesztési célú hitel-felvételre nem került sor.
A Mandulavirág Óvoda és Konyha intézményi saját bevétele 58.593.020 Ft-on, 110%-on teljesült. A főzőkonyhában készült adagok száma 2020- ben jelentősen növekedett a vendég étkezők terén. A gyermek étkezők adagszámaszáma a pandémia hatására csökkent, mert mind az Óvoda, mind az Iskola a járvány miatt több héten keresztül zárva volt. Az Óvoda finanszírozására az Önkormányzat 2020-ban 97.089.934 Ft-ot költött. ( A 2019.évi finanszírozás összege 103.953.737 Ft volt!)
A Közös Önkormányzati Hivatal saját bevétele 2020-ban 170.002 Ft volt, ami egy egykori hivatali dolgozó költségvisszafizetése volt. A Hivatalnál felmerülő közhatalmi bevételek az Önkormányzatot illetik. A Közös Hivatal finanszírozására az Önkormányzat 2020- ban 112.739.928 Ft-ot költött. (Ez az összeg 2019-ban 108.048.000 Ft volt.)
III. Az Önkormányzat és intézményei kiadásai és azok teljesítése:
Az Önkormányzat konszolidált 2020. évi kiadásai a módosított előirányzathoz képest 76%-on, az eredeti előirányzathoz képest 70,7%-on, azaz 828.642.604 Ft-ra teljesültek. Ez alapján költségmegtakarítás keletkezett.
Az Önkormányzat intézményi működési kiadásai (3.melléklet) 91%-on, azaz 389.966.096 Ft- értékben teljesültek. Az Önkormányzat intézményi személyi juttatás teljesítése 136.776.375 Ft volt, ez 90%-os teljesítés. A munkaadót terhelő járulékok teljesítése 21.535.585 Ft, ami 73 %-os teljesítés a módosított előirányzatra vetítve. (Ennek oka az év közi 2%-os járulékcsökkenés.) A költségtakarékos gazdálkodásnak köszönhetően a dologi kiadások összege 2020.évben 231.654.136 Ft-on realizálódott, ami a módosított előirányzat 94%-a. Az intézmény finanszírozási kiadásaihoz tartozik a költségvetésben előírt bruttó elszámolásból adódó, ún. megelőlegezés visszafizetése, ami 12.074.591 Ft volt. (A megelőlegezést a MÁK folyósítja a decemberi bérekre előre már decemberben a január elején történő bérfizetés finanszírozására.)
Támogatásértékű működési kiadást jelentett (4.melléklet) a térségi orvosi ügyelethez, gyermekjóléti szolgálat feladataihoz és a házi-segítségnyújtáshoz a Társulás részére adott támogatás (2.493.190 Ft), az elszámolásból adódó kifizetés soron a DRV Zrt-vel kapcsolatos elszámolás összege, valamint a 2019.évi támogatásokból származó fizetési kötelezettség szerepel.
2020. évben 39.818.718 Ft összeget biztosított a Képviselő-testület egyéb szervezetek támogatására. Ez az eredeti előirányzat közel 100 %-a. A támogatásban részesült szervezeteket a 4. és a 10. mellékletben részleteztük.
A társadalom és szociálpolitikai juttatások, támogatásoknál a módosított előirányzat 15.500.000 Ft volt, ami 8.986.326 Ft-on, 60%-on realizálódott. Ekkora összegű települési támogatásokkal és szociálpolitikai juttatásokkal segítette az Önkormányzat a településen élők mindennapjait.
2020. évben a pandémia miatt nem került sor a Vállalkozói és Idegenforgalmi Alap pályázati felhívására. A költségvetési évben csupán egy vállalkozásnak történt kifizetés, mert neki a 2019.évről áthúzódó beruházása volt. A fejlesztési célú pénzeszköz átadásához könyveltük a Csopak-Info Nonprofit Kft. részére adott 5.000.000 Ft-os végleges pénzeszköz átadást (Üdülőfalu vizes blokk felújítása), amely összeget a Társaságnak nem kell visszafizetnie az alapító Önkormányzat részére. A strandpályázatból beruházási célú pályázati visszafizetésünk volt 1.768.198 Ft értékben. (4. melléklet)
A Mandulavirág Óvoda kiadásait óvoda és konyha bontásban az 5. melléklet tartalmazza. Összességében a kiadási előirányzat 95 %-on teljesült a módosított előirányzatra vetítve. Ezen belül az Óvodánál a személyi kiadások és a járulékok 99, illetve 86 %-on, a konyhánál 87, illetve 98%-on teljesültek. A dologi kiadások 95 %-on (óvodai nevelés), illetve 97 %-on (konyha) teljesültek. A beruházások (gépek vásárlása) a főzőkonyha és a melegítőkonyha működőképességét fokozták (97%). A Mandulavirág Óvoda költségvetési maradványa 4.819.882 Ft.
A Közös Önkormányzati Hivatal kiadásai a 6. mellékletben található. A kiadások összességében 97 %-on realizálódtak, ami költségmegtakarítást eredményezett. A működési kiadásokon belül a személyi kiadások és a járulékok kiadásai 98%-on, illetve 99%-on, a dologi kiadások 93%-on, a beruházási kiadások (kisértékű eszközbeszerzések) pedig 51 %-on teljesültek. A Hivatal költségvetési maradványa 5.819.468 Ft.
Felhalmozási kiadások:
Az Önkormányzat, az Óvoda és a Hivatal költségvetéséből teljesített összes felhalmozási célú kiadás bruttó értéke 2020.évben 112.802.841 Ft. Ez a módosított előirányzat 35 %-a. (1.sz. melléklet, 7. sz. melléklet, 5.sz. melléklet , 6.sz. melléklet). Ezen belül a beruházások bruttó értéke 62.242.197 Ft, a felújítások bruttó értéke 43.392.446 Ft. ( 8.sz. melléklet), a felhalmozásra átadott pénzeszköz értéke 7.268.198 Ft. A tervezett beruházások közül nem valósult meg a mobil színpad, a tűzálló páncélszekrény és a térfigyelő kamerák beszerzése. Az elektromos autóra decemberben csupán előleget fizettünk, ezért nem szerepel a beruházások között. A strandi apartmanok felújításának befejezése 2021. februárban történt.
IV. Eredmény és Maradvány elszámolása
A 4/2013. (I.11) Kormányrendelet alapjaiban változtatta meg az önkormányzatok számviteli elszámolását. A költségvetési számvitel és a kötelezettség-nyilvántartás mellé egy vállalkozási szemléletű könyvelést is kell végeznünk. Ezért mind költségvetési, mind pénzforgalmi szemléletben el kell helyeznünk a felmerült gazdasági eseményeket a főkönyvi számlákon. Megszűnt a pénzmaradvány fogalma, helyébe a maradvány és eredmény fogalmak léptek. A mellékletekben a 13. sz. mutatja a maradvány és az eredmény alakulását az Önkormányzatnál, a Mandulavirág Óvodánál és a Közös Hivatalnál. A rendkívüli helyzetre tekintettel (COVID-járvány) a 2020. évi zárszámadásban kimutatott maradványokból a fenntartó csak a kötelezettséggel terhelt maradvány összegét pótolja vissza, a kötelezettséggel nem terhelt maradvány összeget elvonja.
V. Értékpapír- és hitelműveletek alakulása
Csopak Község Önkormányzata 2020. év folyamán nem tervezett felhalmozási célú hitelt, s tényleges hitel felvétel sem történt. Önkormányzatunk a szabadon lévő pénzeszközeit már 2017-ben hosszú távú értékpapírokba fektette ( névérték: 99.710.000 Ft) a számlavezető pénzintézetnél (OTP Nyrt), amely értékpapírokat a pénzintézet állami garanciával bármikor visszavásárol kamatveszteség nélkül. Ezen az értékpapírok visszavásárlása 2022. júniusában fog megtörténni (5 éve futamidő vége), ha addig az Önkormányzat másképpen nem dönt .
|
|
|
|
A |
B |
C |
|
D |
E |
F |
|
|
ESZKÖZÖK |
|
|
|
FORRÁSOK |
|
|
|
1. |
Megnevezés |
Előző év |
Tárgyév |
|
Megnevezés |
Előző év |
Tárgyév |
|
2. |
Vagyoni értékű jogok |
1 986 583 |
1 589 726 |
|
|
|
|
|
3. |
Szellemi termékek |
13 633.303 |
10 524 541 |
|
Nemzeti vagyon induláskori értéke |
3 569 865 905 |
3 569 865 905 |
|
4. |
Ingatlanok és kapcs.vagyoni ért. jogok |
3 160 842 344 |
3 036 153 735 |
|
Egyéb eszközök induláskori értéke |
160 984 178 |
160 984 178 |
|
5. |
Gépek, berend., felsz., járművek |
47 300 164 |
35 522 226 |
|
Felhalmozott eredmény |
- 408 314 259 |
-149 577 046 |
|
6. |
Egyéb járművek |
|
|
|
Mérleg szerinti eredmény |
258 737 213 |
-112 741 023 |
|
7. |
Beruházások, felújítások |
49 045447 |
27 566 087 |
|
Saját tőke összesen: |
3 420 288 859 |
3 307 547 836 |
|
8. |
Tárgyi eszk., immateriális javak összesen |
3 257 187 955 |
3 117 692 660 |
|
Költségvetési tartalék |
|
|
|
9. |
Egyéb tartós részesedések |
|
|
|
Költségvetési pénzmaradvány |
|
|
|
10. |
Tartósan adott kölcsön |
|
|
|
Tartalékok összesen |
0 |
0 |
|
11. |
Befektetett pénzügyi eszk.össz: |
8 840 000 |
8 840 000 |
|
Beruházási és fejlesztési hitel |
|
|
|
12. |
Üzemeltetésre átadott eszk. |
|
|
|
Egyéb hosszúlejáratú kötelezettségek |
|
|
|
13. |
Befektetett eszközök összesen: |
3 281 647 841 |
3 126 532 660 |
|
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: |
0 |
0 |
|
14. |
Készletek: |
5 826 731 |
5 892 229 |
|
Kötelezettségek áruszállításból,szolgáltatásból |
|
|
|
15. |
Értékpapírok |
99 710 000 |
99 710 000 |
|
Egyéb rövid lejáratú kötelezettség |
|
|
|
16. |
Követelések áruszáll.,szolg-ból |
|
|
|
Rövid lejáratú kötelezettségek összesen: |
|
|
|
17. |
Egyéb követelések |
|
|
|
Ktgvet. Passzív függő elsz. |
|
|
|
18. |
Pénztárak, csekkek |
183 205 |
375 910 |
|
Ktgvet. Kívüli passzív elsz. |
|
|
|
19. |
Költségvetési bankszámlák |
57 801 862 |
488 302 061 |
|
Egyéb passzív pü.elsz.össz. |
|
|
|
20. |
Idegen pénzeszközök |
|
|
|
Kötelezettségek összesen: |
58 737 660 |
64 489 839 |
|
21. |
Pénzeszközök összesen: |
57 985 067 |
488 677 971 |
|
Költségvetési évben esedékes kötelezettségek |
16 717 216 |
6 470 126 |
|
22. |
Követelések összesen |
370 019 306 |
89 090 350 |
|
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek |
12 710 194 |
20 286 199 |
|
23. |
Költségvetési évben esedékes követelések |
367 612 937 |
39 531 805 |
|
Továbbadási c. folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
208 600 |
112 645 |
|
24. |
Költségvetési évet követően esedékes követelések |
0 |
40 147 4550 |
|
Kapott előlegek |
25 491 777 |
34487373 |
|
25. |
Követelés jellegű sajátos elszámolások |
2 406 369 |
9 411 090 |
|
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
436 933 |
562 896 |
|
26. |
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolás |
481 666 |
-21 468 040 |
|
Letétre, megőrzésre átvett pénzeszközök |
3 172 940 |
2 570 600 |
|
27. |
Költségvetési aktív időbeli elhatárolás. |
6 633 004 |
1 556 116 |
|
Passzív időbeli elhatárolások |
342 977 096 |
417 953 611 |
|
28. |
Eszközök összesen: |
3 822 003 615 |
3 789 991 286 |
|
Források összesen: |
3 822 003 615 |
3 789 991 286 |
Az Önkormányzat 2019. évi konszolidált záró mérleg főösszege 3.822.003.615 Ft volt, amely 2020. év végére 3.789.991.286 Ft-ra csökkent. A változás oka az eszköz oldalon az egyéb sajátos eszközoldali elszámolások csökkenése (visszaigényelhető ÁFA), a forrás oldalon pedig a mérleg szerinti eredmény csökkenése (a bevétel –adók- csökkenése) .
Az önkormányzat részesedései és ezek tulajdoni hányada az alábbiak szerint alakult 2020. 12.31-én:
|
Megnevezés |
Név- Érték Ft |
Könyv szerinti össz. Ft |
Tulajdoni arány |
|
BAHART . |
2.840.000 |
2.840.000 |
0,07% |
|
Csopak-Info Nonprofit Kft. |
6.000.000. |
6.000.000 |
100% |
|
Összesen: |
8.840.000 |
8.840.000 |
|
Összességében elmondható, hogy az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodása stabil volt, likviditási problémák nem jelentkeztek. A képviselő-testület által elfogadott eredeti költségvetés és a módosításai, a megfelelő pénzügyi döntések megteremtették a kiegyensúlyozott gazdálkodás lehetőségét ebben a jogszabályokban folyamatosan változó, világjárványt megélő világunkban.