Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról és a maradvány jóváhagyásáról

2021.05.28.

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti - hatáskörében eljáró Csopak Község Önkormányzat polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületére, bizottságaira és a Képviselő-testület által irányított költségvetési szervekre (Csopak Község Önkormányzata, Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal, Mandulavirág Óvoda) terjed ki.

2. § (1) A Képviselő-testület a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az 1. mellékletnek megfelelően 1.289.410.865 Ft bevétellel és 828.642.604 Ft kiadással és 460.768.261 Ft maradvánnyal elfogadja.

(2) Az Önkormányzat bevételeit forrásonként a 2. mellékletben, a kiadásait a 3., 4., 7. mellékletekben részletezettek szerint hagyja jóvá.

(3) A Mandulavirág Óvoda bevételeit és kiadásait forrásonként a 5. melléklet szerint hagyja jóvá.

(4) A Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal bevételeit és kiadásait forrásonként a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.

3. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat pénzforgalmát az 1. melléklete szerint hagyja jóvá, melyben a bevételi főösszeg 1.289.410.865 Ft, ebből

a) költségvetési bevételek 1.246.240.271 Ft, ebből:

aa) működési bevételek összege 892.807.397 Ft

ab) felhalmozási célú bevételek összege: 353.432.874 Ft

b) finanszírozási célú bevételek összege 43.170.594 Ft

(2) kiadási főösszeg 828.642.604 Ft, ebből :

a) költségvetési kiadások 816.568.013 Ft

aa) működési célú kiadások összege 703.765.172 Ft

ab) felhalmozási célú kiadások összege 112.802.841 Ft

b) finanszírozási célú kiadások összege: 12.074.591 Ft

4. § A Képviselő-testület az állami hozzájárulások elszámolását az 8. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá.

5. § A Képviselő-testület az önkormányzat pénzforgalmi mérlegét a 9. melléklet szerint fogadja el.

6. § . A Képviselő-testület az önkormányzat Európai Uniós támogatással megvalósított projektjeiről készült kimutatást a 10 melléklet szerint fogadja el.

7. § A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei 2020. december 31-i mérlegét a 11. melléklet szerint állapítja meg.

8. § A Képviselő-testület az önkormányzat által juttatott működési támogatások részletezését a 12. melléklet szerint fogadja el.

9. § A Képviselő-testület az önkormányzat és intézményei maradvány- és eredmény kimutatását a 13. mellékletek szerint fogadja el.

10. § A Képviselő-testület az önkormányzat és intézményei éves pénzforgalmát a 14. melléklet szerint fogadja el.

11. § A Képviselő-testület az önkormányzat részesedései, részvényei kimutatást a 15. melléklet szerint fogadja el.

12. § A Képviselő-testület az önkormányzat által felvett hitelállomány és adósságállomány alakulásáról szóló kimutatást a 16. melléklet szerint fogadja el.

13. § A Képviselő-testület az önkormányzat által nyújtott kölcsönök állományát a 17. melléklet szerint fogadja el.

14. § A Képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetett támogatások, kedvezményekről szóló tájékoztatást a 18. melléklet szerint fogadja el.

15. § A Képviselő-testület a több éves kihatással járó, pályázatokból származó kötelezettségek évenkénti megbontását a 19. melléklet szerint fogadja el.

16. § A Képviselő-testület az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának felső határát bemutató táblázatot a 20. melléklet szerint fogadja el.

17. § A Képviselő-testület az Önkormányzat előirányzatainak alakulásáról szóló kimutatást a 21. melléklet szerint fogadja el.

18. § A Képviselő-testület az Önkormányzat befektetett eszköz állományának alakulását a 22. melléklet szerint fogadja el.

19. § A Képviselő-testület az Önkormányzat nettó ingatlan vagyonának forgalomképesség szerinti megoszlását a 23. melléklet szerint fogadja el.

20. § A Képviselő-testület az önkormányzat és intézményei eszközállományának és értékvesztésének alakulását a 24. melléklet szerint fogadja el.

21. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 2/2020. (II.12.) önkormányzati rendelete.

22. § Ez a rendelet 2021. május 28-án lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet a 9/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez

Csopak Község Önkormányzata és intézményei konszolidált 2020. évi előirányzatának főösszesítője

forintban

A

B

C

D

E

1.

Megnevezés

2020.évi előirányzat

2020.évi IV. módosítás

teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2.

Önkormányzat saját működési és közhatalmi bevételei

600 546 694

553 120 151

558 214 019

101

3.

Csopaki Közös Önk Hivatal saját működési bevételei

0

153 002

170 002

111

4.

Óvoda+konyha saját működési bevételei

81 949 290

53 246 579

58 593 020

110

5.

Támogatás értékű bevételek

65 284 239

79 897 060

81 330 677

102

6.

Állami támogatás

170 120 495

194 499 679

194 499 679

100

7.

Működési célú bevételek összesen

917 900 718

880 916 471

892 807 397

101

8.

Felhalmozási bevételek

239 519 249

482 195 951

353 432 874

73

9.

Felhalmozási célú bevételek összesen

239 519 249

482 195 951

353 432 874

73

10.

Előző évi költségvetési maradvány

17 169 109

17 148 929

31 134 847

182

12.

Értékpapír eladás

99 710 000

0

0

0

13.

Megelőlegezés

6 769 206

0

12 035 747

100

14.

Finanszírozási célú bevételek összesen:

123 648 315

17 148 929

43 170 594

252

15.

Önkormányzat bevételei összesen:

1 281 068 282

1 380 261 351

1 289 410 865

93

16.

Önkormányzat működési kiadásai

445 889 944

428 291 180

389 966 096

91

17.

Óvoda+konyha működési kiadásai

176 562 007

155 853 737

147 968 025

95

18.

Csopaki Közös Önk. Hivatal működési kiadásai

114 489 901

112 796 596

109 447 859

97

19.

Működési célú támogatások, kiadások

41 364 047

41 535 692

47 396 866

114

20.

Települési támogatások (szociális juttatások)

15 500 000

15 000 000

8 986 326

60

21.

Működési célú kiadások összesen

793 805 899

753 477 205

703 765 172

93

22.

Felhalmozási kiadások (Önkorm, Hivatal., Óvoda )

358 064 139

310 503 099

105 534 643

34

23.

Felhalmozási célú pénze.átadás, kölcsön

12 330 000

10 036 396

7 268 198

72

24.

Felhalmozási célú kiadások összesen:

370 394 139

320 539 495

112 802 841

35

25.

Megelőlegezés visszafizetése

6 769 206

12 074 591

12 074 591

100

26.

Értékpapír vásárlás

0

0

0

0

28.

Finanszírozási c.kiadás összesen (intézm.fin.nélkül)

6 769 206

12 074 591

12 074 591

100

29.

Önkormányzat kiadásai összesen:

1 170 969 244

1 086 091 291

828 642 604

76

30.

Tartalék

110 099 038

294 170 060

460 768 261

157

31.

Általános tartalék

110 099 038

294 170 060

460 768 261

157

32.

Céltartalék

0

0

0

0

33.

Ebből: Érdekeltségnöv. pályázat

0

0

0

34.

Kiadások tartalékkal összesen:

1 281 068 282

1 380 261 351

1 289 410 865

93

35.

Költségvetési maradvány

460 768 261

2. melléklet

Az önkormányzat bevételei

forintban

A

B

C

D

E

1.

Megnevezés

2020.évi előirányzat

2020.évi IV. módosítás

teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2.

Építményadó

190 000 000

185 000 000

183 958 664

99

3.

Telekadó

33 000 000

31 000 000

29 652 792

96

4.

Földadó

6 000 000

5 500 000

4 971 227

90

5.

IFA tartózkodás után

30 000 000

298 000

298 000

100

6.

Iparűzési adó állandó tev. után

82 000 000

77 895 972

82 124 178

105

8.

Gépjármű adó

28 000 000

0

0

0

10.

Adók mindösszesen:

369 000 000

299 693 972

301 004 861

100

11.

Talajterhelési díj

150 000

0

0

12.

Igazgatási, szolgáltatási díj

0

0

0

13.

Egyéb közhatalmi bevételek

600 000

300 000

1 067 599

356

14.

Pótlékok, bírságok

400 000

0

0

15.

Közhatalmi bevételek összesen:

370 150 000

299 993 972

302 072 460

101

16.

Lakbér

200 000

500 000

812 244

162

17.

Kamat bevételek

1 136 694

5 035 463

5 035 578

100

18.

Bahart osztalék

0

0

0

0

19.

Egyéb bérleti díj nettó

6 000 000

7 000 000

6 877 932

98

20.

Egyéb számlázott bevételek (hirdetés, házasság,tovább szla, közterület ) nettó

8 000 000

4 800 000

5 262 502

110

21.

Strand belépők, egyéb strandi bevétel nettó

141 000 000

157 413 583

157 413 583

100

22.

Strandi bérleti díjak, bérleti jog nettó

17 500 000

17 646 253

17 344 998

98

23.

Apartman bevétele nettó

5 500 000

5 951 880

5 951 880

100

24.

Üdülőfaluval kapcs. bevétel nettó

0

0

0

0

25.

Kiszámlázott ÁFA bevétel, ÁFA visszaig.

48 060 000

53 000 000

55 739 386

105

26.

Egyéb bevétel

3 000 000

1 779 000

1 703 456

96

27.

Önkormányzat saját működési bevételei

230 396 694

253 126 179

256 141 559

101

28.

Önkormányzat saját működési bevételei közhatalmi bevétellel

600 546 694

553 120 151

558 214 019

101

29.

Megnevezés

2020.évi előirányzat

2020.évi IV. módosítás

teljesítés 2020.12.31.

Különbözet

30.

Helyi önkormányzat műk. támogatása

95 123 050

82 841 585

82 841 585

100

31.

Köznevelési feladatok támogatása

46 862 320

51 946 780

51 946 780

100

32.

Szociális és gyermekjóléti feladatok támog.

24 557 634

26 924 383

26 924 383

100

33.

Kulturális feladatok támogatása

2 687 148

3 610 788

3 610 788

100

34.

Műk. És kiegészítő támogatások

0

28 285 800

28 285 800

100

35.

Elszámolásból szárm. bevétel

890 343

890 343

890 343

100

36.

Idegenforgalmi adóhoz kapcs. Kieg. Támogatás

0

0

0

37.

Önkormányzat működési támogatása

170 120 495

194 499 679

194 499 679

100

38.

Elvonások és befizetések (maradvány elvonás)

7 578 148

7 578 148

100

39.

Támogatásértékű bevétel ÁH belül (Paloznak)

13 371 000

12 714 000

12 714 000

100

40.

Műk. c támog. OEP. pénzügyi alapjaitól

26 000 000

31 350 000

31 387 600

100

41.

Egyéb ÁH-n belüli támog. (közfogl., nyári diákmunka)

0

242 550

242 550

100

42.

Egyéb műk. c. támogatás (pályázatok)

20 413 239

20 511 773

20 171 442

98

43.

Ebből: EFOP

20 413 239

20 413 239

20 072 908

98

44.

Ebből " Virágos vasútállomás" pályázat

0

98 534

98 534

100

45.

Műk. célú támogatások ÁH-n belülről

59 784 239

72 396 471

72 093 740

100

46.

Működési célú egyéb támogatások, bevételek

500 000

7 078 737

1 236 937

17

47.

Műk. célú támogatások visszatérülése

5 000 000

8 000 000

8 000 000

100

48.

Műk. c. átvett p.e. ÁH-n kívülről össz.:

5 500 000

15 078 737

9 236 937

61

49.

Felhalm. bevétel: Ingatlan és tárgyi eszköz értékesítés nettó

3 746 400

264 156 345

273 915 998

104

50.

Felhalm. C. támogatások ÁH-n belülről

235 672 849

215 139 606

76 610 309

36

51.

Ebből: MFP Bencze L. u. építése MFP-ÖTU/2019

0

0

0

0

52.

Ebből: Strandpályázat (MTÜ, Turisztikai célelőirányzat)

15 149 606

15 149 606

27 198 559

180

53.

Ebből: MFP pályázat orvosi eszközök besz.

0

0

0

0

54.

Ebből: II.Rákóczi F.u. felújítása ( BMÖFT/5-20/2019) BM

0

0

0

0

55.

Ebből: Bölcsőde pályázat TOP-1.4.1-19-VE1-2019 EU

199 990 000

199 990 000

49 411 750

25

56.

Ebből: MFP pályázat Arany J, Istenfia u. felújítása(EU)

20 533 243

0

0

0

57.

Felh. c .átvett pénzeszközök (útépítés)

100 000

2 900 000

2 906 567

100

58.

Összes felhalmozási bevétel

239 519 249

482 195 951

353 432 874

73

59.

Működési és felhalmozási bevétel össz

1 075 470 677

1 317 290 989

1 187 477 249

90

60.

Előző évi költségvetési maradvány

9 010 000

9 010 030

20 524 668

228

61.

Megelőlegezés

6 769 206

0

12 035 747

100

62.

Előző évi maradvány elvonása (Óvoda, Hivatal)

0

0

0

63.

Forg. célú értékpapír eladása

99 710 000

0

0

0

64.

Finanszírozási bevétel összesen

115 489 206

9 010 030

32 560 415

361

65.

ÖSSZES KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL

1 190 959 883

1 326 301 019

1 220 037 664

92

3. melléklet

Az önkormányzat működési kiadásai

forintban

A

B

C

D

E

F

1.

MEGNEVEZÉS

Lét-szám fő

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV. módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2.

Kötelező önkormányzati feladatok

3.

Személyi juttatások

14

81 420 974

76 431 338

70 144 199

92

4.

Járulékok, rehab. hozzájár.

17 950 438

15 458 123

11 716 096

76

5.

Dologi kiadások

90 000 000

71 204 870

68 368 225

96

6.

Falugondnokság, községgazdálkodás, Polgármester,képviselők

189 371 412

163 094 331

150 228 520

92

7.

Személyi juttatások

1

5 277 343

5 348 530

5 341 216

100

8.

Járulékok

946 177

909 120

645 257

71

9.

Dologi kiadások

500 000

500 000

42 606

9

10.

Könyvtár összesen:

6 723 520

6 757 650

6 029 079

89

11.

Személyi juttatások

1

6 331 743

5 230 630

5 605 039

107

12.

Járulékok

1 240 963

1 028 665

800 253

78

13.

Dologi kiadások

19 600 000

10 000 000

8 064 885

81

14.

Kultúra, marketing összesen

27 172 706

16 259 295

14 470 177

89

15.

Személyi juttatások

1

5 619 776

6 014 605

5 417 026

90

16.

Járulékok

1 092 379

1 003 422

884 535

88

17.

Dologi kiadások

700 000

700 000

430 401

61

18.

Védőnői szolgálat összesen

7 412 155

7 718 027

6 731 962

87

23.

Személyi juttatások

2

15 475 946

19 058 260

17 560 958

92

24.

Járulékok

3 540 414

3 202 330

2 876 651

90

25.

Dologi kiadások

5 000 000

7 200 000

5 564 452

77

26.

Háziorvos összesen

24 016 360

29 460 590

26 002 061

88

27.

Köztisztaság-hulladék gazd.

4 000 000

4 500 000

4 457 813

99

28.

Közvilágítás

12 000 000

17 000 000

16 434 349

97

29.

Útalap, közutak üzemeltetése

6 551 220

8 000 000

7 752 496

97

30.

Zöldterület kezelés

7 000 000

7 000 000

6 365 793

91

31.

Katasztrófavédelmi alap

500 000

0

0

0

32.

MEGNEVEZÉS

Lét-szám fő

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV. módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Különbözet

33.

Önként vállalt feladatok

34.

Személyi juttatások

10,5

37 697 739

32 379 216

28 900 016

89

35.

Járulékok

7 477 332

5 466 610

3 641 109

67

36.

Dologi kiadások (nettó)

50 800 000

55 000 000

54 784 885

100

37.

Strand, apartman nettó kiadás

95 975 071

92 845 826

87 326 010

94

38.

Személyi juttatások

0

0

0

0

39.

Járulékok

0

0

0

40.

Dologi kiadások (nettó)

4 450 000

4 450 000

2 306 861

52

41.

Üdülőfaluval kapcsolatos kiadás

4 450 000

4 450 000

2 306 861

52

42.

Személyi juttatások

0

1 000 000

1 100 000

318 504

29

43.

Járulékok

383 500

380 000

12 150

3

44.

Dologi kiadások

2 116 500

1 020 000

960 215

94

45.

Idősek karácsonya összesen

3 500 000

2 500 000

1 290 869

52

46.

EFOP személyi kiadások

2 430 000

1 050 175

1 050 175

100

47.

EFOP járulékok

670 000

25 000

24 084

96

48.

EFOP dologi kiadások

4 640 000

7 020 000

7 017 188

100

49.

EFOP kiadások összesen

7 740 000

8 095 175

8 091 447

100

50.

Testvér városi kapcsolatok

2 000 000

600 000

595 209

99

51.

Értéktár

300 000

0

0

0

52.

Előzetesen felsz. ÁFA levonható

15 000 000

15 754 500

11 369 758

72

53.

ÁFA befizetési kötelezettség

33 000 000

37 338 286

37 139 000

99

54.

Reprezentáció (jogsz.sz. személyi jutt.)

5 000 000

5 000 000

2 439 242

49

55.

Reprezentációt terh. járulékok

1 917 500

1 917 500

935 450

49

56.

Személyi juttatás összesen

157 823 521

151 612 754

136 776 375

90

57.

Járulék összesen

34 548 703

29 390 770

21 535 585

73

58.

Dologi kiadás összesen

253 517 720

247 287 656

231 654 136

94

59.

Működési kiadás összesen

29,5

445 889 944

428 291 180

389 966 096

91

60.

Intézmény finanszírozás

214 087 860

218 607 901

209 829 862

96

61.

Óvoda

99 097 959

105 604 579

97 089 934

92

62.

Közös Önkormányzati Hivatal

114 989 901

113 003 322

112 739 928

100

63.

Megelőlegezés visszafizetése

6 769 206

12 074 591

12 074 591

100

64.

Forg. c. értékpapír vásárlás

0

0

0

0

65.

Finanszírozási kiadás összesen:

220 857 066

230 682 492

221 904 453

96

4. melléklet

Az önkormányzat támogatásértékű és átadott pénzeszközei

forintban

A

B

C

D

E

1.

MEGNEVEZÉS

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV. módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2.

Elszámolásból és törvényi előírásból adódó kifizetés

0

2 846 550

1 534 832

54

3.

Bfüred - Társulási szerződés szerint önkorm feladatokra

3 014 047

2 773 634

2 493 190

90

4.

Rendőrség

200 000

282 708

282 708

100

5.

ÁH-n belüli támogatás (Bursa, BFT)

320 000

320 000

195 188

61

6.

Egyházaknak

1 200 000

0

0

0

7.

Egyháznak iskolai támogatás

25 500 000

25 500 000

25 500 000

100

8.

Civil szervezeteknek

3 500 000

500 000

500 000

100

9.

Csopakért Közalapítvány

2 500 000

0

0

0

10.

Sportszervezet

5 130 000

3 450 000

3 450 000

100

11.

DRV-nek vizdij támogatás

0

5 862 800

5 862 800

100

12.

Letelepedési támogatás

0

0

0

0

13.

Csopak-Info Nonprofit Kft. részére működési kölcsön, pótbefizetés, pénzeszköz átadás

0

0

0

0

14.

Működési célú támogatások, kiadások összesen

41 364 047

41 535 692

39 818 718

96

15.

Szociális feladatok támogatása

12 000 000

9 000 000

4 194 857

47

16.

Szociális étkeztetés

3 500 000

6 000 000

4 791 469

80

17.

3. Települési támogatások (ellátottak pénzbeli juttatásai)

15 500 000

15 000 000

8 986 326

60

18.

Vállalkozói alap

8 150 000

0

0

0

19.

Idegenforgalmi alap (tavalyról áthúzódó)

3 180 000

500 000

500 000

100

20.

Intelligens gyalogátkelőhely támogatása

0

0

0

0

21.

Csopak-Info Nonprofit Kft. részére beruh. C. pénzeszköz átadás

5 000 000

5 000 000

100

22.

Beruh. Célú pályázat visszafizetése

3 536 396

1 768 198

50

23.

4. Beruházási célú pénzeszköz átadás

11 330 000

9 036 396

7 268 198

80

24.

5. Támogatási kölcsön ÁH kívülre (munkáltatói kölcsön lakásépítéshez)

1 000 000

1 000 000

0

0

25.

Felhalmozási összesen (4+5):

12 330 000

10 036 396

7 268 198

72

5. melléklet

A

B

C

D

E

F

1

Megnevezés

Lét-szám fő

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV. módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2

Óvoda

3

Egyéb bevétel

1 420

1 476

104

4

Óvoda saját működési bevétel

0

1 420

1 476

104

5

Előző évi pénzmaradvány igénybevétele

2 895 088

2 896 568

100

6

Összes saját bevétel pénzmaradvánnyal

0

2 896 508

2 898 044

100

7

Intézmény finanszírozás óvoda

71 868 257

67 397 557

67 397 557

100

8

Óvoda bevételei összesen:

71 868 257

70 294 065

70 295 601

100

9

Személyi juttatások

13

53 035 988

50 578 073

49 969 310

99

10

Járulékok

9 482 269

8 565 904

7 344 981

86

11

Dologi kiadások

7 200 000

8 613 358

8 142 358

95

12

Óvoda működési kiadások összesen

69 718 257

67 757 335

65 456 649

97

13

Finanszírozási kiadás/maradvány elvonás

2 895 088

2 895 088

100

14

Beruházás

1 700 000

334 000

19 593

6

15

Felújítás

450 000

100 000

0

0

16

Óvoda kiadásai összesen

71 868 257

71 086 423

68 371 330

96

17

Konyha

18

Intézményi étkezési bevétel (gyerek,szoc)

7 069 000

9 800 000

10 677 520

109

19

Szoc. étkezés, óvodás étkezés támogatása

6 536 000

0

0

0

20

Alkalmazottak térítési díja

7 610 000

5 500 000

5 446 243

99

21

Vendég étkezés

42 715 000

26 500 000

29 851 870

113

22

ÁFA bevétel, ÁFA visszatérítés

17 422 290

11 286 000

12 456 752

110

23

Egyéb bevételek (kiszállítás)

597 000

159 159

159 159

100

24

Konyha saját működési bevétel

81 949 290

53 245 159

58 591 544

110

25

Előző évi maradvány igénybevétele

420 479

420 479

100

26

Összes saját bevétel maradvánnyal

81 949 290

53 665 638

59 012 023

110

27

Intézmény finanszírozás konyha

27 229 702

34 207 022

25 540 992

75

28

Szoc. étkezés, óvodás étkezés finanszírozása

4 000 000

4 151 385

104

29

Konyha bevételei összesen:

109 178 992

91 872 660

88 704 400

97

30

Személyi juttatások

8

29 617 544

30 045 100

26 221 915

87

31

Járulékok

5 329 206

5 343 660

5 262 833

98

32

Dologi kiadások

71 897 000

52 707 642

51 026 628

97

33

Konyha működési kiadások összesen

106 843 750

88 096 402

82 511 376

94

34

Konyha beruházás

2 335 242

2 983 900

3 297 413

111

35

Konyha kiadásai összesen:

21

109 178 992

91 080 302

85 808 789

94

36

Intézmény saját működési bevétel

81 949 290

53 246 579

58 593 020

110

37

Előző évi pénzmaradvány igénybevétele

0

3 315 567

3 317 047

100

38

Intézmény finanszírozás összesen

99 097 959

105 604 579

97 089 934

92

39

Intézmény bevételei összesen

181 047 249

162 166 725

159 000 001

98

40

Intézmény személyi juttatások össz.

82 653 532

80 623 173

76 191 225

95

41

Intézmény járulék kiadások összesen

14 811 475

13 909 564

12 607 814

91

42

Intézmény dologi kiadások összesen

79 097 000

61 321 000

59 168 986

96

43

Intézményi pénzmaradvány elvonás

2 895 088

2 895 088

100

44

Intézmény beruházás, felújítás összesen

4 485 242

3 417 900

3 317 006

97

45

Intézmény kiadásai összesen

181 047 249

162 166 725

154 180 119

95

46

Költségvetési maradvány

4 819 882

6. melléklet

A

B

C

D

E

F

1

Megnevezés

Lét-szám fő

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV. módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Teljesítés %

2

Hatósági jogkörhöz köthető bevételek, egyéb bevételek

0

0

3

Egyéb bevétel

0

153 002

170 002

111

4

Intézményi saját bevételei

0

153 002

170 002

111

5

Működési c. támogatás

0

0

0

0

6

Saját bevétel támogatással

0

153 002

170 002

111

7

Előző évi maradvány igénybevétele

4 823 332

7 293 132

151

8

Intézmény finanszírozás

114 989 901

113 003 322

112 739 928

100

9

Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal bevételei

114 989 901

117 979 656

120 203 062

102

10

Személyi juttatások

17

84 127 628

83 391 100

81 352 259

98

11

Járulékok

14 862 273

13 714 224

13 550 728

99

12

Dologi kiadások

15 500 000

15 691 272

14 544 872

93

13

Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal működési kiadásai

114 489 901

112 796 596

109 447 859

97

14

Előző évi maradvány elvonása

4 683 060

4 683 060

100

15

Beruházások

500 000

500 000

252 675

51

16

Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal kiadásai összesen:

114 989 901

117 979 656

114 383 594

97

17

Költségvetési maradvány

5 819 468

7. melléklet

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2020.évi eredeti előirányzat

2020.évi IV.módosítás

Teljesítés 2020.12.31.

Telj. %

2

Informatika

5 314 000

1 852 890

1 852 890

100

3

Immateriális javak (image filmek, WIN prgr.)

994 000

2 372 000

2 372 000

100

4

Strand- kisértékű eszközök beszerzése

500 000

670 290

670 290

100

5

Strand-vizilabda pálya beszerzése

1 193 800

1 549 400

1 549 400

100

6

Strand- nyugágyak beszerzése

2 500 000

1 759 523

1 759 523

100

7

Közvilágítás

3 808 000

469 900

469 900

100

8

Sörpadok beszerzése (EFOP)

943 000

812 800

812 800

100

9

Mobil színpad beszerzése

8 433 562

0

0

0

10

Térfigyelő kamerák beszerzése I.rész

3 000 000

0

0

0

11

Orvos: kisértékű eszközök beszerzése

200 000

0

0

0

12

Közösségi tér tervpályázat

3 000 000

3 500 000

3 000 000

86

13

Tűzálló páncélszekrény beszerzése

452 900

0

0

0

14

Önkormányzat kisértékű eszközök beszerzése

1 000 000

909 774

682 524

75

15

Bölcsőde építése

199 990 000

194 054 620

5 790 986

3

16

Újságos pavilon építése

3 000 000

0

0

0

17

Strandpályázattal kapcsolatos beruházások

19 511 600

4 852 163

4 612 163

95

18

Karácsonyi világítás és váz

500 000

1 274 940

1 274 940

100

19

Falugondnokság- kisértékű eszközök

500 000

332 550

342 059

103

20

Falugondnokság- körmöskanál

379 730

0

0

0

21

Falugondnokság- raklapvilla

252 730

0

0

0

22

Falugondnokság-ágaprítógép beszerzése

900 000

900 000

100

23

Bencze L. u. építése

29 999 999

28 732 340

28 732 340

100

24

Strandi pavilonsor emeleti ráépítése

1 000 000

1 064 400

1 064 400

100

25

Kerékpár installáció beszerzése

452 120

452 120

100

26

Strandi röplabda pálya kialakítása

200 000

137 528

69

27

Strandi napvitorla beszerzése (kerékpártároló)

327 513

327 513

100

28

Fecske u. éptése

920 750

920 750

100

29

Strand főbejárati apartman kialakítása

822 000

0

0

30

E-gépkocsi beszerzése

4 229 100

0

0

31

Üdülőfalu: gázelosztó vezeték kiépítése

292 100

292 100

100

32

Levegő sterilizátor

391 290

391 290

100

33

POWERPROF porszívó

265 000

265 000

100

34

Beruházás összesen:

286 473 321

253 007 463

58 672 516

23

35

Ravatalozó felújítása

8 496 300

8 681 466

8 681 466

100

36

Üdülőfalu vizesblokk felújítása

5 000 000

0

0

0

37

Arany János u. felújítása

9 593 083

101 600

101 600

100

38

Istenfia u. felújítása

14 563 674

88 900

88 900

100

39

II. Rákóczi u. felújítása

10 912 519

12 220 327

11 935 037

98

40

382.hrsz. Ing felújítása (Procellero SE)

1 000 000

1 000 000

1 000 000

100

41

Községháza épületének felújítása

1 800 000

476 250

476 250

100

42

Srandi apartmanok felújítása

15 240 000

10 000 000

0

0

43

Falukertje u. felújítása

5 592 688

5 592 688

100

44

Strandpályázattal kapcsolatos felújítás

13 121 325

13 121 325

100

45

Strandkapuk készítése

2 075 180

2 075 180

100

46

Strandfejlesztés IV. (terv)

220 000

220 000

100

47

Felújítási kiadás összesen:

66 605 576

53 577 736

43 292 446

81

48

Felhalmozási kiadások összesen:

353 078 897

306 585 199

101 964 962

33

8. melléklet

Állami támogatások 2020.évben

forintban

I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA

2020.év

Jogcím

Egység

Mutató

Forint

Többlettá- mogatás

I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása

fő

8,35

45 507 500

I.1.b) Település-üzemeltetéshez kapcs. feladatellátás támog összesen

fő

25 820 040

I.1.ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcs. feladatok támogatása

fő

3 460 820

I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása

fő

15 808 000

I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása

fő

0

I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása

fő

6 551 220

I.1.d) Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

fő

0

I.1.d )Lakott külterületttel kapcsolatos támogatás

fő

0

I.1.e) Üdülőhelyi feladatok támogatása

10 776 867

I.1. összesen:

82 104 407

I.6. Polgármester illetményének támogatása

210 200

Önkormányzat kiegészítő támogatása

526 978

Helyi önkormányzat működési támogatása

82 841 585

III.2.Települési önk.szociális feladatainak támogatása

6 079 000

III.3.c.(1) Szociális étkezés

fő

61

3 986 960

196 080

IV.1.d) Könyvtári, közművelődési feladatok támogatása

fő

3 610 788

Állami támogatás önkormányzatnak összesen:

96 518 333

196 080

II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA 2020.év

II.1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2017. évben 8 hónapra

2020.évben

II.1. (1) 1 óvodapedagógusok elismert létszáma

fő

7,2

31 474 800

437 150

II.1. (2) 1 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Közokt. tv. 1. számú melléklet Első része szerint

fő

4

9 600 000

II.2. Óvodaműködtetési támogatás

II.2.(1) 1. Az óvoda nyitva tartása eléri a 8 órát

fő

77,3

7 529 020

58 440

II.4.b.(1) II. kategóriába sorolt óvoda pedagógus kiegészítő támogatása

fő

1,4

555 380

158 680

Kiegészítő támogatás

2 787 580

II. Köznevelési feladatok támogatása összesen

51 946 780

654 270

III. 5. Gyermek étkeztetés támogatása

III 5. aa) Elismert dolgozói létszám támogatása

fő

2,28

5 016 000

-176 000

III.5.ab) Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása

11 800 713

III.5b) Rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése (adag)

86

41 710

-32 710

III. Gyermek étkeztetés támogatása összesen

16 858 423

-208 710

Állami támogatás Óvodának összesen:

68 805 203

445 560

Kiegészítő támogatás

5 862 800

57 670

Idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó támogatás

22 423 000

1 865 000

Állami támogatás Csopaknak összesen

193 609 336

Többlettámogatás összsen:

2 564 310

9. melléklet

A

B

C

D

1

MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MÉRLEGE

2

Megnevezés

Megnevezés

3

Saját működési bevétel

256 141 559

Önkormányzati működési kiadás

389 966 096

4

Közhatalmi bevételek

302 072 460

Intézményi működési kiadás

257 415 884

5

Intézményi bevétel

58 763 022

Működési c. kiadások, támogatások

47 396 866

6

Állami támogatás

194 499 679

Szociális kiadások

8 986 326

7

Támogatás értékű bevételek

81 330 677

8

Működési bevételek összesen

892 807 397

Működési kiadások összesen

703 765 172

9

Működési egyenleg

189 042 225

10

Általános tartalék (technikai kiadás)

460 768 261

11

FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MÉRLEGE

12

Megnevezés

Megnevezés

13

Felhalmozási bevételek

273 915 998

Beruházások

62 242 197

14

Felhalmozásra átvett pénze.

79 516 876

Felújítások

43 292 446

15

Felhalmozásra átadott pénzeszközök

7 268 198

16

Céltartalék felhalmozásra

0

17

Felhalmozási bevételek összesen

353 432 874

Felhalmozási kiadások összesen

112 802 841

18

Felhalmozási egyenleg

240 630 033

19

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK MÉRLEGE

20

Előző évi maradvány

31 134 847

Értékpapír vásárlás

21

Forg. C. értékpapír eladás

Megelőlegzés visszafiz.

12 074 591

22

Megelőlegzés

12 035 747

23

Finanszírozási bevételek összesen

43 170 594

Finanszírozási kiadások összesen

12 074 591

24

Finanszírozási egyenleg

31 096 003

25

ÖSSZEVONT ÖNKORMÁNYZATI MÉRLEG

26

Megnevezés

Megnevezés

27

Működési bevételek

892 807 397

Működési kiadások

1 164 533 433

28

Felhalmozási bevételek

353 432 874

Felhalmozási kiadások

112 802 841

29

Finanszírozási bevételek

43 170 594

Finanszírozási kiadások

12 074 591

30

Összes bevétel

1 289 410 865

Összes kiadás

1 289 410 865

10. melléklet

A

B

C

D

E

F

G

1

Megnevezés

A fejlesztés, projekt költsége 2020. évben

A projekt EU támogatás előirányzott összege

EU támogatás folyósítása 2020.évben

Egyéb forrás

Saját erő

Hitel

2

EFOP-1.5.2-16-2017-00001 Sörpadok beszerzése rendezvényekhez

812 800

812 800

812 800

0

0

0

3

TOP-1.4.1-19-VE1-2019-00002 Bölcsőde építése

5 790 986

199 990 000

49 411 750

0

0

0

4

VP6-7.2.1.-7.4.1.2-16 Arany János u. felújítása

101 600

8 154 121

0

0

101 600

0

5

VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Istenfia u. felújítása

88 900

12 379 123

0

0

88 900

0

11. melléklet

Az önkormányzat és intézményei 2020. évi mérlegei

forintban

ÖNKORMÁNYZAT

A

B

C

D

E

F

ESZKÖZÖK

FORRÁSOK

1.

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

2.

Vagyoni értékű jogok

1 986 583

1 589 726

3.

Szellemi termékek

13 633 303

10 524 541

Nemzeti vagyon induláskori értéke

3 408 839 338

3 408 839 338

4.

Ingatlanok és kapcs.vagyoni ért. jogok

3 160 842 344

3 036 153 735

Egyéb eszközök induláskori értéke

160 201 257

160 201 257

5.

Gépek, berend., felsz., járművek

41 948 898

35 522 226

Felhalmozott eredmény

-401 839 857

-153 529 236

6.

Járművek

Mérleg szerinti eredmény

248 310 621

-109 918 420

7.

Beruházások, felújítások

49 045 447

27 566 087

Saját tőke összesen:

3 415 511 359

3 305 592 939

8.

Tárgyi eszk. és immat. Javak összesen

3 267 456 575

3 111 356 315

Ktgvetési tartalék

9.

Egyéb tartós részesedések

8 840 000

8 840 000

Költségvetési pénzmaradvány

10.

Tartósan adott kölcsön

Tartalékok összesen

0

0

11.

Befektetett pénzügyi eszk.össz:

8 840 000

8 840 000

Beruházási és fejlesztési hitel

12.

Üzemeltetésre átadott eszk.

Egyéb hosszúlejáratú kötelezettségek

13.

Befektetett eszközök összesen:

3 276 296 575

3 120 196 315

Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen:

0

0

14.

Készletek:

4 660 133

4 531 162

Kötelezettségek áruszáll.szolg-ból

15.

Értékpapírok

99 710 000

99 710 000

Egyéb rövid lejáratú kötelezettség

16.

Adósok

Rövid lejáratú kötelezettségek összesen:

0

0

17.

Követelések áruszáll.,szolg-ból

Ktgvet. Passzív függő elsz.

18.

Követelések összesen:

0

0

Ktgvet. Kívüli passzív elsz.

19.

Pénztárak, csekkek

138 435

163 100

Egyéb passzív pü.elsz.össz.

20.

Költségvetési bankszámlák

47 883 344

478 172 666

Kötelezettségek összesen:

21.

Idegen pénzeszközök

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

16 041 548

6 003 732

22.

Pénzeszközök összesen:

48 021 779

478 335 766

Költségvetési évet köv. esedékes kötelezettségek

11 546 085

18 802 239

23.

Költségvetési évben esedékes követelések

365 413 204

39 321 459

Kapott előlegek

25 453 567

34 443 894

24.

Költségvetési évet követően esedékes követelések

0

37 732 770

Továbbadási c. folyósított támogatások, eelátások

208 600

112 645

25.

Követelésjellegú sajátos elszámolások

1 721 268

9 070 466

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

436 933

562 896

26.

Ktgvetési aktív időbeli elhatárolások

5 977 855

984 313

Letétre, megőrzésre átvett pénzeszközök

3 172 940

2 570 600

27.

Egyéb sajátos elszámolás

499 805

-17 947 221

Passzív időbelei elhatárolások

329 929 587

403 846 085

28.

Eszközök összesen:

3 802 300 619

3 771 935 030

Források összesen:

3 802 300 619

3 771 935 030

ÓVODA

A

B

C

D

E

F

ESZKÖZÖK

FORRÁSOK

1.

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

2.

Vagyoni értékű jogok

3.

Szellemi termékek

Nemzeti vagyon induláskori értéke

42 389

42 389

4.

Ingatlanok és kapcs.vagyoni ért. jogok

Egyéb eszközök induláskori értéke

737 074

737 074

5.

Gépek, berend., felsz., járművek

5 351 266

6 336 345

Felhalmozott eredmény

-3 228 696

3 058 492

6.

Járművek

Mérleg szerinti eredmény

6 287 188

-500 548

7.

Beruházások, felújítások

Saját tőke összesen:

3 837 955

3 337 407

8.

Tárgyi eszk., immateriális javak összesen

5 351 266

6 336 345

Ktgvetési tartalék

9.

Egyéb tartós részesedések

Költségvetési pénzmaradvány

10.

Kárpótlási jegy

Vállalkozási tartalék

11.

Tartósan adott kölcsön

Tartalékok összesen

0

0

12.

Befektetett pénzügyi eszk.össz:

0

0

Beruházási és fejlesztési hitel

13.

Üzemeltetésre átadott eszk.

Egyéb hosszúlejáratú kötelezettségek

14.

Befektetett eszközök összesen:

5 351 266

6 336 345

Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen:

0

0

15.

Készletek

1 047 296

1 266 122

Rövidlejáratú kötelezettségek

0

0

19.

Pénztárak, csekkek

16 335

152 950

20.

Költségvetési bankszámlák

3 300 422

4 671 911

21.

Pénzeszközök összesen:

3 316 757

4 824 861

Egyéb passzív pü.elsz.össz.

0

0

22.

Költségvetési évben esedékes követelések

2 199 733

95 662

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

524 056

466 394

Költségvetési évet követően esedékes követelések

0

2 414 685

Költségvetési évet köv. esedékes kötelezettségek

731 164

809 296

23.

Követelés jellegű sajátos elszámolások

38 500

38 500

Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

38 210

43 479

24.

Követelések összesen:

2 238 233

2 548 847

Kötelezettségek összesen:

1 293 430

1 319 169

25.

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolás

-18 139

-3 520 819

26.

Ktgvetési aktív időbeli elhatárolások

87 770

121 256

Passzív időbeli elhatárolások

6 891 798

6 920 036

27.

Eszközök összesen:

12 023 183

11 576 612

Források összesen:

12 023 183

11 576 612

KÖZÖS HIVATAL

A

B

C

D

E

F

ESZKÖZÖK

FORRÁSOK

1.

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

Megnevezés

Előző év

Tárgyév

2.

Vagyoni értékű jogok

3.

Szellemi termékek

Nemzeti vagyon induláskori értéke

4.

Ingatlanok és kapcs.vagyoni ért. jogok

Egyéb eszközök induláskori értéke

45 847

45 847

5.

Gépek, berend., felsz., járművek

Felhalmozott eredmény

-3 245 706

893 698

6.

Járművek

Mérleg szerinti eredmény

4 139 404

-2 322 055

7.

Beruházások, felújítások

Saját tőke összesen:

939 545

-1 382 510

8.

Tárgyi eszk., immateriális javak összesen

0

0

Ktgvetési tartalék

9.

Egyéb tartós részesedések

Költségvetési pénzmaradvány

10.

Kárpótlási jegy

Vállalkozási tartalék

11.

Tartósan adott kölcsön

Tartalékok összesen

0

0

12.

Befektetett pénzügyi eszk.össz:

0

0

Beruházási és fejlesztési hitel

13.

Üzemeltetésre átadott eszk.

Egyéb hosszúlejáratú kötelezettségek

14.

Befektetett eszközök összesen:

0

0

Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen:

0

0

15.

Készletek:

119 302

94 945

Kötelezettségek áruszáll.szolg-ból

16.

Pénztárak, csekkek

28 435

59 860

Egyéb rövid lejáratú kötelezettség

,

17.

Költségvetési bankszámlák

6 618 096

5 457 484

Rövid lejáratú kötelezettségek összesen:

0

0

18.

Idegen pénzeszközök

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

151 612

0

19.

Pénzeszközök összesen:

6 646 531

5 517 344

Költségvetési évet köv. esedékes kötelezettségek

432 945

674 664

20.

Költségvetési évben esedékes követelések

0

114 684

Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások

0

0

21.

Költségvetési évet követően esedékes követelések

0

0

Kötelezettségek összesen

584 557

674 664

22.

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolás

646 601

302 124

23.

Követelések összesen:

646 601

416 808

24.

Aktív időbeli elhatárolás

267 379

450 547

Passzív időbeli elhatárolások

6 155 711

7 187 490

29.

Eszközök összesen:

7 679 813

6 479 644

Források összesen:

7 679 813

6 479 644

12. melléklet

Az önkormányzat által juttatott működési támogatások 2020.évben

forint

A

B

Megnevezés

Összeg

Református Általános Iskola működésére

25 500 000

Balaton Fejlesztési Tanács ("Mozdulj, Balaton!")

100 000

Csopaki Polgárőr Egyesület

500 000

Csopak SC

3 450 000

Balatonfüredi Rendőrkapitányság

277 896

Bursa ösztöndíj rendszer

95 188

Balatonfüredi Többcálú Társulás

2 493 190

DRV Zrt.( Lakossági víz-és csatorna támogatása)

5 862 800

Működési támogatások összesen:

38 279 074

13. melléklet

Az önkormányzat és költségvetési intézményei 2020. évi maradvány és eredmény kimutatása

forintban

ÖNKORMÁNYZAT

A

B

1.

Maradvány kimutatás

Tárgy év

2.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 187 477 249

3.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

548 004 300

4.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege

639 472 949

5.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

32 560 415

6.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

221 904 453

7.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

-189 344 038

8.

Alaptevékenység maradványa

450 128 911

9.

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

10.

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

11.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

0

12.

Vállalkozási tevékenység finanszírozési bevétele

13.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadása

14.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

15.

Vállalkozási tevékenység maradványa

0

16.

Forg. Célú értékpapírok

17.

Kötelezettséggel terhelt maradvány

12 394 399

18.

Alaptevékenység szabad maradványa

437 734 512

A

B

1.

Eredmény kimutatás

Tárgy év

2.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

15 260 619

3.

Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

192 809 328

4.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

0

5.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

208 069 947

6.

Aktivált saját teljesítmények értéke

2 972 443

7.

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételi

194 499 679

8.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

73 752 529

9.

Felhalmozási célútámogatások eredményszemléletű bevételei

13 749 020

10.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

286 979 566

11.

Egyéb eredményszemléletű bevételek

568 980 794

12.

Anyagköltség

18 750 297

13.

Igénybevett szolgáltatások értéke

135 001 873

14.

ELÁBÉ

352 974

15.

Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

661 471

16.

Anyagjellegű ráfordítások

154 766 615

17.

Bérköltség

101 102 478

18.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

33 291 407

19.

Bérjárulékok

21 613 994

20.

Személyi jellegű ráfordítások

156 007 879

21.

Értékcsökkenési leírás

83 151 556

22.

Egyéb ráfordítások

501 051 132

23.

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE

-114 953 998

24.

Kapott osztalék és részesedés

0

25.

Kapott kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

5 035 578

26.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

27.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

5 035 578

28.

Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

29.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

30.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

31.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

0

32.

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

5 035 578

33.

SZOKÁSOS EREDMÉNY

-109 918 420

34.

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

-109 918 420

ÓVODA

A

B

1.

Maradvány kimutatás

Tárgy év

2.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

58 593 020

3.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

154 180 119

4.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege

-95 587 099

5.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

100 406 981

6.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

7.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

100 406 981

8.

Alaptevékenység maradványa

4 819 882

9.

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

10.

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

11.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

0

12.

Vállalkozási tevékenység finanszírozési bevétele

13.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadása

14.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

15.

Vállalkozási tevékenység maradványa

0

16.

Kötelezettséggel terhelt maradvány

849 632

17.

Szabad maradvány

3 970 250

A

B

1.

Eredmény kimutatás

Tárgy év

2.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

3.

Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

46 380 535

4.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

5.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

46 380 535

6.

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételi

97 089 934

7.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

8.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

295

9.

Egyéb eredményszemléletű bevételek

97 090 229

10.

Anyagköltség

34 284 274

11.

Igénybevett szolgáltatások értéke

13 436 488

12.

ELÁBÉ

0

13.

Anyagjellegű ráfordítások

47 720 762

14.

Bérköltség

71 289 649

15.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

5 008 130

16.

Bérjárulékok

12 529 498

17.

Személyi jellegű ráfordítások

88 827 277

18.

Értékcsökkenési leírás

1 626 736

19.

Egyéb ráfordítások

5 796 549

20.

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE

-500 560

21.

Kapott osztalék és részesedés

22.

Kapott kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

12

23.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

24.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

12

25.

Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

26.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

27.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

28.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

29.

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

12

30.

SZOKÁSOS EREDMÉNY

-500 548

36.

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

-500 548

KÖZÖS HIVATAL

A

B

1.

Maradvány kimutatás

Tárgy év

2.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

170 002

3.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

114 383 594

4.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege

-114 213 592

5.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

120 033 060

6.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

0

7.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

120 033 060

8.

Alaptevékenység maradványa

5 819 468

9.

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

10.

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

11.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

0

12.

Vállalkozási tevékenység finanszírozési bevétele

13.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadása

14.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

0

15.

Vállalkozási tevékenység maradványa

0

16.

Kötelezettséggel terhelt maradvány

674 664

17.

Szabad maradvány

5 144 804

A

B

1.

Eredmény kimutatás

Tárgy év

2.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

0

3.

Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

4.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

5.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

0

6.

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételi

112 739 928

7.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

8.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

284 686

9.

Egyéb eredményszemléletű bevételek

113 024 614

10.

Anyagköltség

1 837 412

11.

Igénybevett szolgáltatások értéke

10 542 751

12.

ELÁBÉ

0

13.

Anyagjellegű ráfordítások

12 380 163

14.

Bérköltség

75 878 934

15.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

6 559 198

16.

Bérjárulékok

13 496 634

17.

Személyi jellegű ráfordítások

95 934 766

18.

Értékcsökkenési leírás

198 957

19.

Egyéb ráfordítások

6 832 783

20.

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE

-2 322 055

21.

Kapott osztalék és részesedés

22.

Kapott kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

23.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

24.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

0

25.

Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

26.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

27.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

28.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

0

29.

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

0

30.

SZOKÁSOS EREDMÉNY

-2 322 055

36.

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

-2 322 055

14. melléklet

Az önkormányzat és intézményei 2020. évi pénzforgalma

Önkormányzat

Ft

A

B

1.

Megnevezés

Összeg

2.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - költségvetési bankszámlák egyenlege

47 883 344

3.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - forintpénztár egyenlege

138 435

4.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején összesen:

48 021 779

5.

Bevételek

1 220 037 664

7.

Kiadások

-769 908 753

8.

Bevételt/ kiadást módosító tételek

-19 814 924

9.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - költségvetési bankszámlák egyenlege

478 172 666

10.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - forintpénztár egyenlege

163 100

11.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - összesen:

478 335 766

Óvoda

Ft

A

B

1.

Megnevezés

Összeg

2.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - költségvetési bankszámlák egyenlege

3 300 422

3.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - forintpénztár egyenlege

16 335

4.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején összesen:

3 316 757

5.

Bevételek

159 000 001

7.

Kiadások

-154 180 119

8.

Bevételt/ kiadást módosító tételek

-3 311 778

9.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - költségvetési bankszámlák egyenlege

4 671 911

10.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - forintpénztár egyenlege

152 950

11.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - összesen:

4 824 861

Hivatal

Ft

A

B

1.

Megnevezés

Összeg

2.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - költségvetési bankszámlák egyenlege

6 618 096

3.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején - forintpénztár egyenlege

28 435

4.

Pénzkészlet tárgyidőszak elején összesen:

6 646 531

5.

Bevételek

120 203 062

6.

Kiadások

-114 383 594

7.

Bevételt/ kiadást módosító tételek

-6 948 655

8.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - költségvetési bankszámlák egyenlege

5 457 484

9.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - forintpénztár egyenlege

59 860

10.

Pénzkészlet tárgyidőszak végén - összesen:

5 517 344

15. melléklet

Az önkormányzat részesedései, részvényei

A

C

D

E

1.

Megnevezés

Állományi érték forintban

A részesedés mértéke

A gazdálkodó szervezet működéséből származó kötelezettség, a részesedés mértékével

2.

Balatoni Hajózási Rt

2 840 000

0,07%

262 513

3.

Csopak-Info Nonprofit Kft.

6 000 000

100,00%

2 910 000

4.

ÖSSZESEN:

8 840 000

3 172 513

16. melléklet

Az Önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban

Az Önkormányzat adósságállománya

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Hitel jellege

Felvétel éve

Lejárat éve

2016

2017

2018

2019

2020

2.

Működési jellegű

0

0

0

0

0

3.

Likvid hitel

0

0

0

0

0

4.

Felhalmozási célú hitel állomány +kamat

0

0

0

0

0

5.

Összesen:

0

0

0

0

0

6.

Adósság jellege

7.

Megelőlegezés

5 340 242

6 769 206

8 330 739

17. melléklet

Az önkormányzat által nyújtott kölcsönök állománya

forintban

A

B

C

D

Állomány

Hitel, kölcsön megnevezése

2018.12.31

2019.12.31

2020.12.31

Lakásépítési kölcsön

357 353

279 043

140 212

18. melléklet

A

B

C

1

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető bevétel Ft

Kedvezmények összege Ft

2

Építményadó

267 262 179

73 585 966

3

Telek adó

34 997 306

3 689 639

4

Külterületi földadó

37 343 520

32 061 571

5

Étkezés (szoc. étkezők, gyermek)

17 711 835

8 942 854

6

Összesen:

357 314 840

118 280 030

19. melléklet

Forint

A

B

C

D

E

F

G

1

Kötelezettség jogcíme

Kötelezettség-vállalás éve

2017.

2018.

2019.

2020.

Összesen (C+D+E+F)

2

Strandpályázat BTSP-1.1-2016

2017

46 395 329

46 395 329

3

Humán szolgáltatások fejlesztése pályázat EFOP-1.5.2-16-2017-00001 (EU)

2017

59 842 246

59 842 246

4

Közforgalmi utak kialakítása 1818/2016.(XII.22.) Korm. Hat.

2017

200 000 000

200 000 000

5

Települési önkormányzatok feladatellátása 2068/2017.(XII.28.) Korm. hat.

2017

15 000 000

15 000 000

6

Főzőkonyha áthelyezése TOP-1.4.1-15-VE1-2016-00005 (EU)

2017

117 042 670

117 042 670

7

Iskola napelemes pályázat TOP-3.2.1-15-VE1-2016-00002 (EU)

2017

14 325 600

14 325 600

8

Népi építészeti emlékek helyreállítása KÖKFF/169/1 (2017)

2018

5 258 624

5 258 624

9

Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása BMÖFT/5-20/2019. (II. Rákócz F. u. felújítása)

2019

8 184 389

8 184 389

10

Vidékfejlesztési Program közutak fejlesztése pályázat VP-6-7.2.1-7.4.1.2.-16 (Arany János, Istenfia u. felújítása) EU

2019

20 533 243

20 533 243

11

Magyar Falu Program MFP-ÖTU/2019. Bencze László u. építése

2019

29 999 999

29 999 999

12

Magyar Falu Program Orvosi eszközök beszerzése MFP-AEE/2019.

2019

1 960 779

1 960 779

13

Kisfaludy2030 pályázat (Strandfejlesztés III.) KFE-00127-5/2020.

2020

15 149 606

15 149 606

14

Kisfaludy2030 pályázat (Strandfejlesztés IV.) KFE-00317-11/2020.

2020

12 048 953

12 048 953

15

Bölcsőde építése pályázat TOP-1.41-19-VE1-2019 (EU)

2020

199 990 000

199 990 000

16

Összesen:

321 237 575

5 258 624

60 678 410

212 038 953

599 213 562

20. melléklet

Ft

A

B

C

D

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1

Illetékek

0

0

0

2

Helyi adók

341 000 000

299 693 972

301 004 861

3

Gépjárműadó

28 000 000

0

0

4

Kamat bevételek

1 136 694

5 035 463

5 035 578

5

Bírság

6

Osztalék bevételek

0

0

0

7

Vagyon- haszonbérbeadott üzemelt. koncessz.díjból szárm bevétel

0

0

0

8

Tárgyi eszköz, immat. jószág értékesítése (nettó)

3 746 400

264 156 345

273 915 998

9

Saját bevételek összesen:

373 883 094

568 885 780

579 956 437

10

Viziközműtől átvett, meg nem fizetett érdekelt. hozzájár.bevétel

11

Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fiz.köt.

12

Támogatási kölcs törlesztése ÁH-n belülre

13

Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése

14

Rövid lejáratú kölcsönök visszafizetése

15

Külföldi finanszírozás kiadásai

16

Kötvény kibocsátásból származó fizetési köt.

17

Lízingdíj

18

Garancia és kezesség vállalásból szárm.fizetési köt.

19

Váltó tartozások

20

Szállítókkal szembeni tartozás

21

Kamatfizetési kötelezettség 12-20.sor után

22

Felújítás, felhalm.célú kötváll.7.sorral kapcs.

23

Rövid lejáratú kötelezettségek összesen

24

Helyi önk. adósságot keletk. köt. váll. Fiz .határ

186 941 547

284 442 890

289 978 219

25

Tárgy évben keletk.tárgyévet terh. Fiz.köt.

0

0

0

26

Támogatási kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

27

Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése

28

Rövid lejáratú hitelek visszafizetése

29

Külföldi finanszírozás kiadásai

30

Kötvény kibocsátásból származó fizetési köt.

31

Lízingdíj

32

Garancia és kezesség vállalásból szárm.fizetési köt.

33

Váltó tartozások

34

Szállítókkal szembeni tartozás

35

Kamatfizetési kötelezettség 26-34.sor után

36

Felújítás, felhalm.célú kötváll.7.sorral kapcs.

37

Hitelképesség vizsg.figy. Tárgyévi kötelezettség

0

0

0

38

Hitelképességi megfelelés

0

0

0

21. melléklet

Az Önkormányzat 2020.évi költségvetési előirányzatainak alakulása forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Előirányzat változások az alábbi hatáskörökben

Előirányzat változás

Módosított előirányzat

Teljesítés

Ország-gyűlés

Kormány

Felügye-leti szerv

Intézményi

1.

Személyi juttatások

324 604 681

-8 977 654

-8 977 654

315 627 027

294 319 859

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

64 222 451

-7 207 893

-7 207 893

57 014 558

47 694 127

3.

Dologi kiadások

348 114 720

-23 814 792

-23 814 792

324 299 928

305 367 994

4.

Egyéb működési célú kiadás

41 364 047

171 645

171 645

41 535 692

47 396 866

5.

Szociális juttatások

15 500 000

-500 000

-500 000

15 000 000

8 986 326

6.

Működési ktgvetési kiadások

793 805 899

0

0

0

-40 328 694

-40 328 694

753 477 205

703 765 172

7.

Felújítások

67 055 576

-13 377 840

-13 377 840

53 677 736

43 292 446

8.

Beruházások

291 008 563

-34 183 200

-34 183 200

256 825 363

62 242 197

9.

Egyéb felhalmozási kiadás

12 330 000

-2 293 604

-2 293 604

10 036 396

7 268 198

10.

Felhalmozási kiadások

370 394 139

0

0

0

-49 854 644

-49 854 644

320 539 495

112 802 841

11.

Költségvetési kiadások

1 164 200 038

0

0

0

-90 183 338

-90 183 338

1 074 016 700

816 568 013

13.

Finanszírozás kiadásai

6 769 206

5 305 385

5 305 385

12 074 591

12 074 591

14.

Tartalék

110 099 038

184 071 022

184 071 022

294 170 060

460 768 261

15.

Kiadások összesen:

1 281 068 282

0

0

0

99 193 069

99 193 069

1 380 261 351

1 289 410 865

16.

Saját műk. bevétel

312 345 984

-5 820 224

-5 820 224

306 525 760

314 904 581

17.

Működési c. támogatás (átvett)

65 284 239

14 612 821

14 612 821

79 897 060

81 330 677

19.

Közhatalmi bevételek

370 150 000

-70 156 028

-70 156 028

299 993 972

302 072 460

20.

Állami támogatás

170 120 495

24 379 184

24 379 184

194 499 679

194 499 679

21.

Működési költségvetés bevétele

917 900 718

0

0

0

-36 984 247

-36 984 247

880 916 471

892 807 397

22.

Felhalmozási bevételek

3 746 400

260 409 945

260 409 945

264 156 345

273 915 998

23.

Felhalmozási célú támog. ÁH. Belül

235 672 849

-20 533 243

-20 533 243

215 139 606

76 610 309

24.

Felhalmozási célú átvett ÁH-n kív.

100 000

2 800 000

2 800 000

2 900 000

2 906 567

25.

Felhalmozási költségvetés bevételei

239 519 249

0

0

0

242 676 702

242 676 702

482 195 951

353 432 874

26.

Költségvetési bevételek:

1 157 419 967

0

0

0

205 692 455

205 692 455

1 363 112 422

1 246 240 271

27.

Maradvány igénybevétel

17 169 109

-20 180

-20 180

17 148 929

31 134 847

28.

Megelőlegzés

6 769 206

-6 769 206

-6 769 206

0

12 035 747

29.

Értékpapír eladás

99 710 000

-99 710 000

-99 710 000

0

0

30.

Bevételek összesen:

1 281 068 282

0

0

0

198 903 069

198 903 069

1 380 261 351

1 289 410 865

22. melléklet

22. melléklet a 9/2021.(V.27.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat és intézményei befektetett eszköz állományának alakulása

ÖNKORMÁNYZAT

A

B

C

D

F

G

1.

Megnevezés

I.Immateriális javak

II./1 Ingatlanok Vagyoni értékű jogok

II./2 Gépek, berendezések, felszerelések

II/4 Beruházások, felújítások

Összesen

2.

Tárgyévi nyitóállomány

49 981 896

3 878 242 824

286 983 758

49 045 447

4 264 253 925

3.

Beszerzés, növekedés

0

4.

Felújítás, beruházás nem aktivált

4 734 449

91 430 842

96 165 291

5.

Beszerzés felújítás ÁFA-ja

0

6.

Tárgyévi pénzforg.növ.

0

7.

Beruh-ból, felújításból aktivált

91 251 893

10 549 652

101 801 545

8.

Térítésmentes átvétel

0

9.

Egyéb növekedés

3 946 382

11 024 890

49 312 139

51 132 892

115 416 303

10.

Tárgyévi pénzforg.nélküli növ.

0

11.

Összes növekedés

8 680 831

102 276 783

59 861 791

142 563 734

313 383 139

12.

Értékesítés

157 341 809

6 347 300

163 689 109

13.

Nem aktivált beruházás ÁFA-val

0

14.

Selejtezés, megsemmisülés

0

15.

Térítésmentes átadás

0

16.

Egyéb csökkenés

6 340 083

9 345 890

49 312 139

164 043 094

229 041 206

17.

Összes csökkenés

6 340 083

166 687 699

55 659 439

164 043 094

392 730 315

18.

Bruttó érték összesen

52 322 644

3 813 831 908

291 186 110

27 566 087

4 184 906 749

19.

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

34 362 010

717 400 480

245 034 860

996 797 350

20.

Terv szerinti értékcsökkenés növekedés

6 756 456

60 338 446

16 985 813

84 080 715

21.

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenés

910 089

60 753

6 356 789

7 327 631

22.

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya

40 208 377

777 678 173

255 663 884

1 073 550 434

23.

Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya

0

0

24.

Terven felüli értékcsökkenés növekedés

26 824 694

26 824 694

25.

Terven felüli értékcsökkenés csökkenés

26 824 694

26 824 694

26.

Terven felüli értékcsökk.záró állománya

0

0

0

0

0

27.

Értékcsökkenés összesen

40 208 377

777 678 173

255 663 884

0

1 073 550 434

28.

Eszközök nettó értéke

12 114 267

3 036 153 735

35 522 226

27 566 087

3 111 356 315

29.

Teljesen leírt eszközök bruttó értéke

24 988 673

2 888 000

226 006 007

253 882 680

KÖZÖS HIVATAL

A

B

C

D

F

G

1.

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok Vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezé-sek, felszerelések

Beruházások és felújítások

Összesen

2.

Tárgyévi nyitóállomány

1 824 299

0

1 824 299

3.

Nem aktivált beruházás ÁFA-val

0

4.

Beszerzés, növekedés

198 957

198 957

5.

Felújítás

0

6.

Beszerzés felújítás ÁFA-ja

0

7.

Tárgyévi pénzforg.növ.

0

8.

Beruh-ból aktivált

198 957

198 957

9.

Térítésmentes átvétel

0

10.

Egyéb növekedés

198 957

122 370

321 327

11.

Tárgyévi pénzforg.nélküli növ.

0

12.

Összes növekedés

397 914

321 327

719 241

13.

Értékesítés

0

14.

Selejtezés, megsemmisülés

0

15.

Térítésmentes átadás

0

16.

Egyéb csökkenés

198 957

321 327

520 284

17.

Összes csökkenés

198 957

321 327

520 284

18.

Bruttó érték összesen

0

0

2 023 256

0

2 023 256

19.

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

1 824 299

1 824 299

20.

Terv szerinti értékcsökkenés növekedés

198 957

198 957

21.

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenés

0

22.

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya

2 023 256

0

2 023 256

23.

Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya

0

24.

Terven felüli értékcsökkenés növekedés

0

25.

Terven felüli értékcsökkenés csökkenés

0

26.

Terven felüli értékcsökk.záró állománya

0

27.

Értékcsökkenés összesen

0

0

2 023 256

0

2 023 256

28.

Eszközök nettó értéke

0

0

0

29.

Teljesen leírt eszközök bruttó értéke

0

0

2 023 256

0

2 023 256

ÓVODA

A

B

C

D

F

G

1.

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok Vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezé-sek, felszerelések

Beruházások és felújítások

Összesen

2.

Tárgyévi nyitóállomány

14 941 212

14 941 212

3.

Beszerzés nem aktivált

0

4.

Felújítás, nem aktivált

2 611 815

2 611 815

5.

Beszerzés felújítás ÁFA-ja

0

6.

Tárgyévi pénzforg.növ.

0

7.

Beruh-ból, felújításból aktivált

2 611 815

2 611 815

8.

Térítésmentes átvétel

0

9.

Egyéb növekedés

182 671

155 784

338 455

10.

Tárgyévi pénzforg.nélküli növ.

0

11.

Összes növekedés

2 794 486

2 767 599

5 562 085

12.

Értékesítés

0

13.

Nem aktivált beruházás ÁFA-val

0

14.

Selejtezés, megsemmisülés

45 984

45 984

15.

Térítésmentes átadás

0

16.

Egyéb csökkenés

182 671

2 767 599

2 950 270

17.

Összes csökkenés

228 655

2 767 599

2 996 254

18.

Bruttó érték összesen

17 507 043

0

17 507 043

19.

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

9 589 946

9 589 946

20.

Terv szerinti értékcsökkenés növekedés

3 090 680

3 090 680

21.

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenés

1 509 928

1 509 928

22.

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya

11 170 698

11 170 698

23.

Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya

0

24.

Terven felüli értékcsökkenés növekedés

0

25.

Terven felüli értékcsökkenés csökkenés

0

26.

Terven felüli értékcsökk.záró állománya

0

27.

Értékcsökkenés összesen

11 170 698

0

11 170 698

28.

Eszközök nettó értéke

6 336 345

0

6 336 345

29.

Teljesen leírt eszközök bruttó értéke

7 995 187

0

7 995 187

23. melléklet

Az önkormányzat nettó ingatlan vagyonának forgalomképesség szerinti megoszlása

A

B

Forgalom képesség

Összeg Ft

Forgalomképtelen

2 253 342 000

Korlátozottan forgalomképes

605 184 000

Törzsvagyon

2 858 526 000

Forgalomképes

955 201 000

Összesen:

3 813 727 000

24. melléklet

Az önkormányzat és intézményei eszközállományának és értékvesztésének alakulása

forintban

ÖNKORMÁNYZAT

A

B

C

D

E

F

G

Megnevezés

Nyitó adatok

Tárgyévben

Záró adatok

1.

Bekerülési érték

Elszámolt értékvesztés

Elszámolt értékvesztés

Visszaírt értékvesztés

Bekerülési érték

Értékvesztés záró értéke

2.

Immateriális javakra adott előlegek

3.

Beruházásra adott előlegek

4.

Készletekre adott előlegek, foglalkoztatottaknak adott előlegek, egyéb előlegek

1 621 268

0

8 870 466

0

5.

Tartós részesedések

8 840 000

8 840 000

0

6.

Kincstáron kív. Forintszámla

47 566 574

0

430 830 345

0

7.

Készletek

4 660 133

0

4 531 162

0

8.

Követelések

387 713 099

22 299 895

4 777 905

3 361 520

100 770 509

23 716 280

9.

Nem tartós részesedések

10.

Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

99 710 000

0

99 710 000

0

11.

Összesen:

550 111 074

22 299 895

4 777 905

3 361 520

653 552 482

23 716 280

ÓVODA

A

B

C

D

E

F

G

Megnevezés

Nyitó adatok

Tárgyévben

Záró adatok

1.

Bekerülési érték

Elszámolt értékvesztés

Elszámolt értékvesztés

Visszaírt értékvesztés

Bekerülési érték

Értékvesztés záró értéke

2.

Immateriális javakra adott előlegek

3.

Beruházásra adott előlegek

4.

Készletekre adott előlegek, foglalkoztatottaknak adott előlegek, egyéb előlegek

5.

Tartós részesedések

6.

Kincstáron kív. Forintszámlák

3 300 422

4 671 911

0

7.

Készletek

1 047 296

1 266 122

0

8.

Követelések

2 199 733

2 510 347

9.

Nem tartós részesedések

11.

Összesen:

6 547 451

0

0

0

8 448 380

0

HIVATAL

A

B

C

D

E

F

G

Megnevezés

Nyitó adatok

Tárgyévben

Záró adatok

1.

Bekerülési érték

Elszámolt értékvesztés

Elszámolt értékvesztés

Visszaírt értékvesztés

Bekerülési érték

Értékvesztés záró értéke

2.

Immateriális javakra adott előlegek

3.

Beruházásra adott előlegek

4.

Készletekre adott előlegek, foglalkoztatottaknak adott előlegek, egyéb előlegek

438 001

302 001

0

5.

Tartós részesedések

6.

Kincstáron kív. Forintszámlák

6 618 096

5 457 484

0

7.

Készletek

119 302

94 945

0

8.

Követelések

114 684

9.

Nem tartós részesedések

11.

Összesen:

7 175 399

0

0

0

5 969 114

0

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás