Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Várpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (II.1.) önkormányzati rendelete

Várpalota város belterületén a kötelező maszkviselésre kijelölt közterületekről

2021.03.02.
Várpalota Város Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében,
a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben,
a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 27. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el.
1. § A hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles
a) a városban működő bölcsődék, óvodák és általános iskolák bejáratától számított 50 méteren belül,
b) a piaccsarnok valamennyi bejáratától számított 50 méteren belül,
c) az ebek futtatására kijelölt területekről szóló 23/2015. (X. 30.) önkormányzati rendeletben meghatározott, alábbi területeken:
1) Várpalotán az alsóvárosi temető Ny-i oldalában lévő 3242/7 hrsz-ú ingatlanon,
2) Várpalotán az autóbusz pályaudvar feletti 1324/1 hrsz-ú ingatlanon,
3) Várpalotán a Tési út melletti garázssortól É-ra lévő 0119/1 hrsz-ú ingatlanon,
4) Várpalotán a Tési dombi garázssor felett lévő, véderdősáv körüli 472/18 hrsz-ú ingatlanon,
5) Várpalotán a Szélhelyi úttól D-re lévő 4226 hrsz-ú ingatlanon,
6) Várpalota Inota városrészben a Készenléti lakótelep melletti 4154/4 hrsz-ú ingatlanon
orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
2. § (1) E rendelet rendelkezéseit 2021. március 16-ig lehet alkalmazni.
(2) Ez a rendelet 2021. február 2-án lép hatályba.
Módosító rendeletek és hatálybalépésük:
14/2021. (III.1.) 2021.03.02.
A 2. § (1) bek. mód. a 14/2021. (III.1.) ör. 1.§-a
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás