Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Pókaszepetk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelete
a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Pókaszepetk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 6. § (4) bekezdésében és 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1)a) bekezdésében, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva - a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (5) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály véleményének kikérésével – az alábbi rendeletet alkotja:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Pókaszepetk Község területén lévő köztemetőkre, az ott lévő ravatalozó épületre, valamint az ezek fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre, továbbá a temetkezési szolgáltatók tevékenységére és a temetőt látogatókra.
(2) A rendelet célja, hogy a település területén a helyi viszonyok figyelembevételével biztosítsa az elhunytakat megillető végtisztességet, valamint szabályozza a köztemető működési rendjét, a temetés lebonyolításának zavartalanságát.
2. § Működő köztemetők:
a) 86 hrsz alatt 5892 m2 alapterülettel Pókafai köztemető
b) 01055 hrsz alatt 9631 m2 alapterülettel Szepetki köztemető
3. § (1) Az Önkormányzat közigazgatási területén temető létesítéséről, bővítéséről, lezárásáról, ismételt használatbavételéről, vagy kegyeleti park céljára szolgáló átalakításáról a képviselő-testület dönt.
(2) A temető tárgyi és infrastrukturális létesítményeinek fenntartásáról, a zöldfelületeinek karbantartásáról, valamint a sírhelytáblák (parcellák) kialakításáról, illetve azok kijelöléséről az Önkormányzat gondoskodik.
(3) A köztemetőnek és létesítményeinek alkalmasnak kell lennie az elhunytak felravatalozására, gyászszertartásuk lebonyolítására és eltemetésükre, ugyanakkor meg kell felelnie az elhaltak iránti kegyelet igényeinek, és lehetővé kell tennie a temetkezési tevékenység, temetkezési szolgáltatás korszerű lebonyolítását.
(4) A temetőkben biztosítandó infrastrukturális feltételeket az Önkormányzat az 1. mellékletben foglaltak szerint biztosítja
(5) Az Önkormányzat a temető rendeltetésszerű használatához szükséges infrastrukturális feltételeket az alábbiak szerint biztosítja:
a) a kiépített utakat melyek a parcellák megközelítésére szolgálnak gondozza, rendszeresen karbantartja; új parcellák esetében kiépíti;
b) parkosítást, fásítást végez, amely során megőrzi a kert jellegét;
c) kerítést létesít, illetve részben sövénnyel körülhatárolja a temetőket;
d) a temetőben vízvételi lehetőséget biztosít;
e) hulladéktárolót működtet, a hulladék gyűjtéséről és elszállításáról rendszeresen gondoskodik;
f) a temetőben ravatalozót tart fenn;
g) pihenő padot helyez ki.
(6) Az (5) bekezdésben, illetve 1. mellékletben felsorolt létesítmények használatáért az önkormányzat díjat nem számol fel.
(7) A köztemető fenntartása, üzemeltetése, megszüntetése és temetkezési szolgáltatás végzése során a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) vonatkozó rendelkezéseit, valamit a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(8) Az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat az Önkormányzat saját maga – alkalmazottja útján – látja el
2. Temetkezési helyek és szabályok
4. § (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad.
(2) Az eltemettető vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára az urnát - az átvétel egyidejű igazolása mellett - ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni.
(3) Az eltemettető családtagok közül, az Önkormányzat előtt eljáró (meghatalmazott) családtagnak jelen rendelet 3. mellékleteként csatolt meghatalmazásban megjelölt, és/vagy a temetés esetében eljáró és 4. mellékleteként csatolt nyilatkozatot tevő eltemettető hozzátartozót tekintjük. A temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés (sírhely, sírbolt, urnahely kiválasztása, későbbiek során megváltási díja, esetleges rátemetés, exhumálás egyéb) ügyintézések esetében ellenkező meghatalmazás csatolásáig ezen eltemettető családtag jogosult az ügyintézésre.
5. § (1) A köztemetőt sírhely táblákra (parcellákra) kell felosztani, illetve abban külön jelöléssel jelölni az urnafalat.
(2) A sírhely táblák olyan temetőrészeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő elteltével - szabályszerű eljárás mellett - ki lehet üríteni és temetés céljából igénybe lehet venni. Külön sírhelyeket kell kijelölni a felnőttek, a 10 éven aluli gyermekek, valamint a halva születettek, az elvetélt magzatok eltemetésére.
(3) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani. A díszsírhelyeket, sírbolthelyeket külön kell megjelölni.
(4) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhely táblákban - fő szabályként - folytatólagos sorrendben kell felhasználni.
(5) A betelt sírhely táblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A temetőrész, a sírhelytábla lezárásáról hirdetményben kell a lakosságot tájékoztatni, melyet a temetőkapun, a ravatalozón, az önkormányzat településrészi hirdetőtábláin, ill. a közös önkormányzati hivatal hirdetőtábláján kell kifüggeszteni, valamint a községi honlapján és esetleg a helyi sajtóban közzétenni.
(6) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belül urnafalban/urnaoszlopban, sírhelyben (rátemetéssel), urnasírban lehet elhelyezni.
(7) A lezárt temetőben temetkezési tevékenységet nem lehet folytatni. A lezárt temetőt mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik.
6. § (1) Az egyes temetkezési helyekért - a díszsírhelyek kivételével - az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A díj mértékét jelen rendelet 2. melléklete tartalmazza
(2) Az egyszeri megváltás időtartama:
a) sírbolt esetén: 60 év
b) sírhely esetén: 25 év
c) urnafülke, vagy urnahely esetén: 10 év
d) Az üzemeltető a b) és c) pont szerinti temetkezési helyek kétszeres időtartamra történő megváltását is engedélyezheti, kétszeres díjfizetés mellett
(3) Rátemetéskor teljes díjat kell fizetni, kivéve, ha a sírhely eredeti megváltásakor eleve mélyített sírként volt megváltva. A használati idő ettől az időponttól újra kezdődik.
(4) Ha a használati idő leteltét követően a sírboltot 5 éven belül, az egyéb temetkezési helyeket 2 éven belül ismételten nem váltják meg, az önkormányzat, mint üzemeltető jogosult azt minden megtérítési igény nélkül újból felhasználni.
(5) Sírhely tábla vagy az egész temető lezárásáról és/vagy kiürítéséről az önkormányzat dönt. A temető kiürítését megelőzően azt három alkalommal egy országos lapban és a helyi sajtóban, a község honlapján (www.pokaszepetkikoh.hu), valamint a temetői hirdetőtáblán közhírré kell tenni úgy, hogy az első közzététel a kiürítés előtt 6 hónappal, a továbbiak pedig 2 havonta történjen.
(6) A temetkezési szolgáltatónak a rendelet 2. melléklet II. pontjában meghatározott díjakat kell fizetni a sírhelyek felújítása során végzett munkák elvégzése esetén.
7. § (1) Pókaszepetk Község Önkormányzata azon pókaszepetki elhunyt lakosok hozzátartozója számára - mely elhunyt lakos a lakcímbejelentés szabályai szerint az önkormányzat illetékességi területén élt 20 éven keresztül és a hozzátartozó ezt igazolni tudja - a 2. melléklet alábbi pontjai szerint kedvezményt biztosít (a kedvezményes megváltási díjakat összegszerűen a melléklet tartalmazza)
a) a 2. melléklet 1., 2., 3. és 4. pontjában foglalt sírbolthely, sírhely, urnasírhely és urnaelhelyezés pótdíja esetében a kedvezmény mértéke a feltüntetett 80%
b) az 5. pontban foglalt urnafülke használati díja esetében a kedvezmény mértéke 50 %.
(2) Pókaszepetk Község Önkormányzat Képviselőtestülete a 7. § (1) a) és b) pontban (összegszerűen a 2. mellékletben) megjelölt kedvezményt biztosíthatja a pókaszepetki 18 év alatt elhunyt gyermekek hozzátartozója számára méltányossági kérelme alapján az alábbiak szerint
a) amennyiben az elhunyt gyermek hozzátartozója a lakcímbejelentés szabályai szerint az önkormányzat illetékességi területén élt 20 éven keresztül és ezt hatóság által kiadott igazolással (hatósági bizonyítvánnyal) igazolni tudja
b) amennyiben az elhunyt 0-3 éves gyermek hozzátartozója a lakcímbejelentés szabályai szerint az önkormányzat illetékességi területén élt a gyermek születésekor, majd azt követően folyamatosan és ezt hatóság által kiadott igazolással (hatósági bizonyítvánnyal) igazolni tudja
(3) A 7. § (2) bekezdésében megjelölt méltányossági kérelmeket a Képviselőtestület bírálja el.
8. § (1) A temetési hely feletti rendelkezési jog a 6. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezési idő lejárta után meghosszabbítható, újra váltható az (2) bekezdésben meghatározott időre. Az újraváltás időtartama a temetési hely felett rendelkezni jogosult kérelmére a 6. § (2) bekezdésben meghatározott használati időnél rövidebb időtartamú is lehet, ekkor az újra váltás díja nem lehet magasabb a megváltási díj időarányosan csökkentett részénél.
(2) Az újraváltás nem tagadható meg, kivéve a Korm. rendelet 18. § (3) bekezdésében meghatározottak esetén.
9. § (1) A temetőben lévő sírhelyek, és kialakítandó urnafülkék méretei:
a) felnőtt sírhely: 2,50 méter hosszú, 2,00 méter mély, 1.20. méter széles
b) felnőtt mélyített kettős sírhely: 2,50 méter hosszú; 2,00 méter mély, 1,20 m széles
c) felnőtt kettős sírhely: 2,50 méter hosszú, 2,00 méter mély, 2,30 méter széles
d) gyermek sírhely: 2,00 méter hosszú, 2,00 méter mély, 1,00. méter széles
e) urna földbetemetés: 0,80 méter hosszú, 1,00 méter mély, 0,60 méter széles
(2) sírboltok
a) felszíni méretei
aa) 3 személyes sírbolt 3,50 méter hosszú, 2,50 méter széles
ab) 6 személyes sírbolt 3,50 méter hosszú, 3,00 méter széles
b) belső méretei
ba) 3 személyes sírbolt 2,30 méter hosszú, 0,90 méter széles, 2,60 méter mély
bb) 6 személyes sírbolt 2,30 méter hosszú, 1,75 méter széles, 2,60 méter mély
(3) Urnafülke mérete
a) 35x35x35 cm
b) 30x30x30 cm
(4) A sírok egymástól való oldaltávolságának 50 cm-nek, a gyermek síroknál pedig 30 cm-nek kell lennie. A sírdombok magassága legfeljebb 50 cm lehet.
(5) Mélyített felnőtt sírhelybe ( 220 cm ) tisztiorvosi engedély alapján, még egy koporsó temethető.
(6) Felnőtt sírba elhelyezett - mélyített vagy kettős sírban - két koporsón kívül még két urna is temethető, mely után pótdíjat kell fizetni, melynek mértéke a 2. mellékletben meghatározott összeg. A pótdíj fizetése a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.
(7) Felnőtt sírba elhelyezett - mélyített vagy kettős sírban - koporsóban történő rátemetés alkalmazása nélkül a sírban még 4 urna helyezhető el, de a két ingyenes urnán felül a további urnák után pótdíjat kell fizetni, melynek mértéke a 2. mellékletben meghatározott összeg. A pótdíj fizetése a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.
(8) Felnőtt sírhelydíj befizetése mellett a felnőtt sírhely táblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben azonban a sír méreteinek a felnőtt sír méreteivel azonosnak kell lenni.
(9) Az elhalálozástól számított öt éven belül sír (sírbolt) felnyitására engedély hamvasztás, más temetőbe való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozó hatóság rendelkezésére adható. A kolerában, pestisben, leprában, sárgalázban, kiütéses tífuszban, takonykórban, AIDS-ben, vírusos hemorrhagiás lázban elhunytak temetési helyének megnyitására csak az elhalálozástól számított egy év elteltével adható engedély.
(10) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) kötelező.
(11) Rátemetés esetén - a balesetek elkerülése végett - a síremléket a temettetőnek le kell bontatnia és újból, biztonságosan fel kell állíttatnia.
10. § (1) Pókaszepetk Község Önkormányzata olyan elhunytak számára, akik a haza, a település, vagy a közösség érdekében, kiváló és maradandó érdemeket szereztek, akik a községi közélet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, díszsírhelyet adományozhat.
(2) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan. A községi temetőben díszsírhelyek, örök emléksírok a temető központi fekvésű helyén fenntartott egyes, vagy kettős sírhelyek, melyeket az Önkormányzat Képviselő-testülete adományoz. A díszsírok örök emléksír jellegűek, melyeket a temető fennállásáig fenn kell tartani. Az Önkormányzat Képviselő-testülete a jogelőd által adományozott díszsírhelyeket jogutódi minőségében megtartani rendeli.
(3) A díszsírhelybe - a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása, költségeinek viselése mellett - az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen felmenő és lemenő hozzátartozói (szülők, gyermekek) is eltemethetők.
(4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, ezek hiányában - az Önkormányzat köteles gondoskodni.
(5) A díszsírhely adományozásáról az elhunyt legközelebbi hozzátartozóját és nyilvántartást vezetőt írásban kell értesíteni.
(6) A díszsírhely-parcellában a koporsónak a földbe temetése vagy elhamvasztás után az urna kolumbáriumba (urnafülke) helyezése megengedett.
3. Temetkezési szolgáltatások
11. § (1) A teljes körű temetkezési szolgáltatáson a Tem.tv. 25. §-ban foglaltakat kell érteni
(2) A köztemetőben bármely engedéllyel rendelkező szolgáltató végezhet temetést, azonban a tevékenységének megkezdését be kell jelenteni a temetőt fenntartó önkormányzat felé.
12. § (1) A temetkezési hely birtokosa által, engedély nélkül végezhető munkák:
a) egynyári vagy évelő lágyszárú dísznövények ültetése, ápolása,
b) cserepes, vágott- és művirág, koszorú elhelyezése,
c) olyan fás szárú növények ültetése, melyek kifejlett állapotban sem érik el a 1 m-es magasságot és beletartoznak az üzemeltető által engedélyezett faj és fajtacsoportba.
(2) A sírhely birtokosa köteles a sírhely gondozását, gyomtalanítását rendszeresen elvégezni.
13. § (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint - a 11. §-ban felsoroltakon kívüli - egyéb munkálatokhoz az üzemeltető előzetes engedélye szükséges. Be kell jelenteni továbbá ezen munkálatok végzésének időpontját és várható időtartamát.
(2) Az előírt engedély hiánya vagy az attól való eltérés esetén, továbbá a 11. § (2) bekezdésében szereplő kötelezettség elmulasztásakor az üzemeltető:
a) A sírhely birtokosát - határidő kitűzésével - felhívja a sérelmes állapot megszüntetésére.
b) A felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a sírhely birtokosára.
(3) Sírbolt építésére kizárólag a pókaszepetki 01055 hrsz alatti Szepetki köztemetőben van lehetőség
4. A köztemető rendje
14. § A köztemető rendjének, használatának részletes szabályait e rendelet 5. melléklete tartalmazza.
15. § (1) A temető annak használatának tekintetében a rendelet 5. mellékletében meghatározott Temető használati rendben szereplő, következő előírásokat kötelezően be kell tartani.
(2) Eljárás indítható az ellen aki:
a) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás ellenére sem távozik,
b) A temetőben nem a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást tanúsít,
c) A sírhelyek gondozása során keletkező hulladékot nem az arra kijelölt helyre helyezi,
d) A temetőben állatot legeltet, szemetet lerak, kutyát - a vakvezető és szolgálati kutyák kivételével - , vagy más állatot a temetőbe bevisz,
e) Síremlék, vagy bármilyen jellegű építkezés esetén a kivitelező az építési munkák befejezésével a területet nem rendeltetésszerű állapotban adja vissza használatra, nem gondoskodik a törmelékek, anyagok eltakarításáról,
f) A sírokat és sírboltokat az azokon lévő tárgyakat, virágokat, koszorúkat, síremlékeket, továbbá a temető területén lévő épületeket, hirdetményeket, a temető növényzetét és egyéb tárgyakat megrongálja, vagy beszennyezi úgyszintén a sírokat, sírboltot díszítő tárgyakat illetéktelenül eltávolítja,
g) Nem tartja be köztemetőben a Temető használati rend V. pontjában meghatározott közlekedéssel összefüggő előírásokat:
ga) engedély nélkül gépjárművel közlekedik,
gb) építési anyagok szállítási és tárolási szabályait megszegi,
gc) temetői utak súlykorlátozását megszegi.
5. A ravatalozó használatának és igénybevételének rendje
16. § (1) A ravatalozó használata nem kötelező, ha a köztemetőbe szállított halott haladéktalanul eltemetésre kerül.
(2) A köztemetőbe beszállított, - kötelező azonosítást követően - haladéktalanul eltemetésre nem kerülő elhunytak holttestét a temetkezési szolgáltató köteles a temetésig a ravatalozó épületben hűtött ravatalasztalon tartani a temetési helyre történő elhelyezésig.
(3) Hamvasztásos temetés esetén, amennyiben nem kerül sor az urnában lévő hamvak haladéktalan elhelyezésre az urnát a temetési helyen, a ravatalozó épületében kell tartani a temetés, vagy a temetési helyre történő elhelyezés időpontjáig.
(4) A ravatalozó helyiséget az üzemeltető a temetés időpontja előtt legalább 1 órával köteles kinyitni.
(5) A ravatalozó rendszeres takarításáról, szükség szerinti fertőtlenítéséről az Önkormányzat gondoskodik.
6. Nyilvántartások, gazdálkodási szabályok
17. § (1) A temető fenntartója vezeti a nyilvántartó könyvet.
(2) Ha a sírhellyel és az urnasírhellyel rendelkezni jogosultak a lejárati időt követő 12 hónapon belül nem rendelkeznek és a felhívásnak sem tesznek eleget, vagy a sírhely használati idejét díjfizetés ellenében nem váltják meg, a fenntartó jogosult a holttestek maradványait (urnáit) közös sírhelyre áttemettetni, illetve az eredeti sírhelyben lemélyítve elhelyezni. Az így megürült sírhely újból értékesíthető, de erről a fenntartó köteles nyilvántartást vezetni.
(3) A temetőben korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról a fenntartó gondoskodik. Az urna kiadását az kérheti, aki a hamvasztásról gondoskodott, vagy az elhalt közeli hozzátartozója. A kiadás tényét a nyilvántartásban fel kell jegyezni.
(4) Amennyiben az urna kiadását kérő személy nem azonos a hamvasztásos temetésről gondoskodóval, úgy az urna kiadásához a temetésről gondoskodótól kell hozzájárulást beszereznie a kérelmezőnek.
18. § (1) A temetési helyek megváltási díjaiból, a temetőfenntartási hozzájárulás díjaiból, valamint az igénybevételi díjakból származó bevételek az Önkormányzatot illetik, melyet az Önkormányzat elkülönítetten kezel.
(2) A köztemetőt, a ravatalozót és a kapcsolódó eszközöket az önkormányzat vagyonleltárában a tényleges bekerülési összegen kell nyilvántartani.
(3) Az Önkormányzat az (1) bekezdésben körülírt díjakból befolyt bevételt a temető karbantartására fordítja.
7. Hatályba léptető rendelkezések
19. § Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.
1. melléklet a 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
||
|---|---|---|---|---|
|
1 |
Helyi tárgyi, infrastrukturális feltétel megnevezése |
Előírt |
A feltétel |
A feltétel biztosított-e a Szepetki köztemetőben |
|
2 |
Út |
igen |
igen |
igen |
|
3 |
Ravatalozó |
igen |
igen |
igen |
|
4 |
A halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tároló |
igen |
igen |
igen |
|
5 |
A halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló hűtő |
igen |
nem |
nem |
|
6 |
A köztemető bekerítése, lehatárolása kerítéssel |
igen |
igen |
igen |
|
7 |
A köztemető bekerítése, lehatárolása élő sövénnyel |
igen |
részben igen |
részben igen |
|
8 |
Vízvételi lehetőség |
igen |
igen |
igen |
|
9 |
Illemhely |
igen |
igen |
igen |
|
10 |
A köztemető területének – rendeltetésének és a helyi jellegének megfelelő – parkosítása |
igen |
igen |
igen |
|
11 |
Az utak sorfásítása |
igen |
igen |
igen |
|
12 |
Hulladéktároló |
igen |
igen |
igen |
2. melléklet a 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez
1. Hozzátartozók, temetést megrendelők által fizetett díjak:
1.1. Sírbolthely díja (60 évre)
1.2. 3 személyes sírbolthely – általános – 100.000,- Ft
1.3. 3 személyes sírbolthely – 80%-os kedvezménnyel - 20.000 Ft
1.4. 6 személyes sírbolthely – általános – 200.000,- Ft
1.5. 6 személyes sírbolthely – 80%-os kedvezménnyel - 40.000 Ft
2. Sírhely díja (25 évre)
2.1. 1-es sírhely – általános – 15.000,- Ft
2.2. 1-es sírhely – 80%-os kedvezménnyel - 3.000 Ft
2.3. 2-es sírhely – általános – 30.000,- Ft
2.4. 2-es sírhely – 80%-os kedvezménnyel - 6.000 Ft
2.5. 3-as sírhely – általános – 45.000,- Ft
2.6. 3-as sírhely – 80%-os kedvezménnyel - 9.000 Ft
3. Urnasírhely (annak kijelölését követően)
3.1. általános – 15.000,- Ft
3.2. 80%-os kedvezménnyel - 3.000 Ft
4. Sírhelyben történő urna elhelyezés pótdíja
4.1. általános – 10.000,- Ft
4.2. 80%-os kedvezménnyel - 2.000 Ft
5. Urnafülke használati díja (10 éves használat) annak létesítését követően első alkalommal és újra váltás 10 év után is
5.1. általános – 200.000,- Ft
5.2. 50%-os kedvezménnyel – 100.000 Ft
6. Építési, felújítási munkát végző vállalkozók - a temetkezési szolgáltatók kivételével által fizetendő díjak:
6.1. Temetőfenntartási hozzájárulás díj
(síremlék állítási munkák, sírtakarítás, sírmosás) 2.500,-Ft/nap
6.2. A ravatalozóban elhelyezett eszközök tekintetében fizetendő díjak : A ravatalozóban elhelyezett eszközök és szertartások idején a hozzátartozók részére a szertartást végző Szolgáltató közreműködése mellett kihelyezhető székek használatáért díjat fizetni NEM kell.
7. A temetőbe való behajtás díjfizetési kötelezettséget nem keletkeztet
8. A díjak az ÁFA-t tartalmazzák
3. melléklet a 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez
|
Alulírott |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
mint …………………………………………………………………………… (elhunyt neve) |
|
|
elhunyt születési helye és ideje |
|
|
elhunyt elhalálozásának helye és ideje |
|
|
elhunyt hozzátartozónk ügyében eljárni kívánó családtagok jelen okirat aláírásával |
|
|
Meghatalmazott |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
Családtagunkat, hogy a nevünkben a temetkezési szolgáltatások, illetve a sírhely kapcsán felmerülő Pókaszepetk Önkormányzat előtt intézendő temetési szolgáltatások, temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés (sírhely, sírbolt, urnahely kiválasztása, későbbiek során megváltási díja, esetleges rátemetés, exhumálás egyéb) esetében helyettünk és nevünkben eljárjon, nyilatkozatot tegyen. |
|
|
Aláírás helye, ideje |
|
|
[ügyfél neve] |
aláírása |
|
Meghatalmazást elfogadom |
|
|
név: |
aláírás |
|
Előttünk, mint tanúk előtt: |
Előttünk, mint tanúk előtt: |
|
név |
név |
|
lakcím |
lakcím |
|
aláírás |
aláírás |
4. melléklet a 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez
|
Alulírott |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
mint …………………………………………………………………………… (elhunyt neve) |
|
|
elhunyt születési helye és ideje |
|
|
elhunyt elhalálozásának helye és ideje |
|
|
elhunyt hozzátartozó eltemettető családtagja jelen okirat aláírásával |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
Meghatalmazott |
|
|
neve |
|
|
anyja neve |
|
|
születési helye és ideje |
|
|
lakcíme |
|
|
helyett és nevében a temetkezési szolgáltatások, illetve a sírhely kapcsán felmerülő Pókaszepetk Önkormányzat előtt intézendő temetési szolgáltatások, temetkezéssel kapcsolatos ügyintézés (sírhely, sírbolt, urnahely kiválasztása, későbbiek során megváltási díja, esetleges rátemetés, exhumálás egyéb) esetében helyettünk és nevünkben jogosult vagyok eljárni, nyilatkozatot tenni. |
|
|
Aláírás helye, ideje |
|
|
[ügyfél neve] |
aláírása |
5. melléklet a 15/2022. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez
1. A Pókaszepetk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a községi köztemető rendjének részletes szabályait az alábbiak szerint állapítja meg:
1.1. A Köztemetőt az Önkormányzat tartja fenn és üzemelteti.
1.2. Az Önkormányzat székhelye: 8932 Pókaszepetk, Arany János u. 6.
1.3. Telefonos elérhetősége Pókaszepetki KÖH : 92/584 006,
2. A temető használatának rendje
2.1. A köztemető nyitva tartása:
2.1.1. nyári időszámítás esetén, valamint október 30-tól november 3-ig 06.00-22.00 óráig
2.1.2. téli időszámítás esetén: 06.00-18.30 óráig
2.2. A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni.
2.3. A temetőben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.
2.4. A sírhelyek gondozása során keletkező hulladék a sírhelyek között nem tárolható.
2.5. A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül.
2.6. A temetőben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad (kivéve örökmécses). Ügyelni kell arra, hogy gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon.
3. sírhelyek, síremlékek
3.1. A sírhelyre nem ültethető olyan növény, mely a sírhely területéről kihajlik, ill. tüskés, tövises. A sírhelyen kívül (sírhant, ill. síremlék szélére, elé vagy mögé) semmilyen növény nem telepíthető.
3.2. Legeltetni, szemetet lerakni, kutyát - a vakvezető és a szolgálati kutyák kivételével -, vagy más állatot a temetőbe bevinni tilos.
3.3. Síremlék, vagy bármilyen jellegű építkezés esetén a kivitelező köteles a munkát úgy végezni, hogy másoknak ezzel kárt ne okozzon. Az építési munkák befejezésével a területet köteles rendeltetésszerű használatra átadni, gondoskodni a törmelékek, anyagok eltakarításáról.
4. A temetőben tilos minden olyan magatartás, amely a temetőt látogató emberek, közösségek kegyeleti magatartását sérti, vagy sértheti.
5. A sírokat és sírboltokat az azokon lévő tárgyakat, virágokat, koszorúkat, síremlékeket, továbbá a temető területén lévő épületeket, hirdetményeket, a temető növényzetét és egyéb tárgyakat megrongálni, vagy beszennyezni úgyszintén a sírokat, sírboltot díszítő tárgyakat illetéktelenül eltávolítani tilos.
6. elhelyezhető tárgyak
6.1. A temető területén csak a sírok és sírboltok díszítésére szolgáló tárgyakat (sírlámpa, virág, virágcserép, koszorú, váza, stb.) szabad elhelyezni kizárólag a sírhely és a sírbolt alapterületén. Ülőpad a fenntartó engedélye alapján a kijelölt helyen állítható fel. Utak mentén közpadok felállításáról a temető fenntartója gondoskodhat. Egyéb tárgyak elhelyezéséhez a temető üzemeltető engedélye szükséges.
6.2. Szabályellenesen elhelyezett síremlékek, vagy más tárgyak eltávolítására a temető üzemeltetője, vagy a temető őrzésével megbízott személy az érdekeltet felszólítja. Amennyiben az érdekelt a felhívásnak 15 napon belül nem tesz eleget, úgy az érdekelt költségére a temető üzemeltetője a tárgy, vagy síremlék eltávolítását elvégzi, vagy elvégezteti.
6.3. A sírokról bármely okból eltávolított fejfa, fából készült sírkeret, vagy koszorú, virág, a temető erre a célra kijelölt helyén rakható le. Szemetet úgyszintén csak a kijelölt helyen lehet lerakni. Kőemlék bontása után (felújítás esetén) az azt megrendelő haladéktalanul köteles eltávolíttatni a teljes törmeléket, úgy hogy azt a temető területéről az azt fogadó hulladéklerakó telepére saját költségén szállíttatja.
7. A temetőt látogatók panaszait a temető őrzésével megbízott személynél lévő panaszkönyvbe lehet beírni. A temető őrzésével megbízott személy köteles a hatáskörébe nem tartozó panaszokról az üzemeltető haladéktalanul tájékoztatni, a szükséges intézkedések megtétele céljából.
8. Építési, bontási munkálatok
8.1. Az üzemeltető hozzájárulása szükséges építőanyagnak a temetőbe való beszállításához, építési vagy bontási munkák elvégzéséhez.
8.2. Síremlék állítás esetén az igényelt területre és időtartamra az üzemeltető a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet 2. számú mellékletében meghatározott temetőfenntartási hozzájárulási díjat számít fel.
8.3. A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát - vagyonvédelmi okokból - csak a temető üzemeltetőjének történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.
9. Temetőbe történő járműhasználat
9.1. A köztemetőbe gépjárművel, motorkerékpárral behajtani és ott közlekedni - a halott-szállítás kivételével - tilos. A temető üzemeltető méltányosságból ez alól felmentést adhat, a temetésre, vagy sírlátogatásra érkező, járni nem tudó vagy beteg személy szállítására, vagy a szertartáson közreműködők szállítására, a temetőben rendszeresen munkát végzők a temetkezési szolgáltatást engedéllyel végzők, gondnok, kisiparosok, stb. szállítására szolgáló személygépjárművek részére. Egyéb esetekben csak a parkolóhelyig szabad közlekedni.
9.2. Az (1) bekezdésben foglalt tiltás a mozgáskorlátozottakra, az engedélyezett munkálatokat végzőkre és - esetenként - a láthatóan idős betegekre nem vonatkozik.
9.3. A temetői utak maximális terhelése 2 tonna.
10. Tiltott tevékenység
10.1. - a temetőben dolgozóknak (közalkalmazottaknak, vállalkozóknak) és a látogatóknak rádiót, vagy magnetofont hallgatni,
10.2. - kerékpárt a síremlékhez támasztani,
10.3. A sírboltot csak bejelentés után lehet építeni.
10.3.1. Sírboltot építtető köteles bejelenteni építési szándékát - méretes vázrajz bemutatása mellett az önkormányzat hivatalában.
10.3.2. Az építkezés során kerülni kell a károkozó, ill. kegyeletsértő magatartást.
10.3.3. Az építkezés befejezése után az anyagok és törmelékek eltakarításáról, a terület rendeltetés-szerű, használatra alkalmas állapotban történő átadásáról a kivitelező köteles gondoskodni.
11. A temetőben lévő vizes csap csak rendeltetésének megfelelő célra használható, s a vízvétel után a használó azt köteles elzárni, a vízfolyást megszüntetni.
12. A temetőben szemétgyűjtő hely található, ezért a sírokról eltávolított fejfa, fakereszt, koszorú, virág, szemét stb. csak a kijelölt helyekre rakható le.
13. A szemétgyűjtő helyen kívül a szemét lerakása, szétdobálása s z i g o r ú a n t i l o s !
14. A temető őrzésével megbízott személy köteles a temetőben észlelt rendellenességeket az üzemeltetőnek bejelenteni.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás