Somlóvecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2023. (VIII. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.08.22.
a közterületek tisztántartásáról, az elhagyott hulladék felszámolása érdekében tett intézkedésekről
Végső előterjesztői indokolás
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 2023. július 1-jei módosulása következtében kikerült az önkormányzati feladatok köréből a hulladékgazdálkodási közfeladat. Ebből következően a hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati feladatok és az ezzel összefüggő rendeletalkotási felhatalmazások is megváltoztak.
A Hgt. 35. § (1) bekezdésének h) pontja alapján az önkormányzat rendeletben szabályozza az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedések körét, illetve a Hgt. 88. § (4) bekezdésében foglaltak alapján önkormányzati rendeletben állapítja meg a közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokat, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj átvállalásával érintett személyi kört, az átvállalására vonatkozó feltételeket.
Fenti jogszabályváltozások miatt szükséges a közterületek tisztántartásáról, az elhagyott hulladék felszámolása érdekében tett intézkedésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotása, illetve a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról szóló korábbi önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése.