Gyöngyösfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2023. (XI. 10.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.11.11.
az avar és kerti hulladék égetéséről
Végső előterjesztői indokolás
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 21. § (2) bekezdése és a 22. § (2) bekezdése alapján az önkormányzati rendeletek hatályosulásának utólagos vizsgálatát, illetőleg az önkormányzati rendeletek tartalmi felülvizsgálatát a jegyző végzi.
A jegyzőnek gondoskodnia kell a már feleslegesen hatályban lévő, de a jogrendszer részét képező rendeletek hatályon kívül helyezéséről (dereguláció). A dereguláció a helyi önkormányzat képviselő testületének jogalkotási aktusával lehetséges.
Fentiek alapján felülvizsgálatra került a települési környezet védelméről és a kommunális rend egyes szabályairól szóló 2/2018. (IV.6.) önkormányzati rendelet. A felülvizsgálat során megállapításra került, hogy az avar és a kerti hulladék égetésén kívül a rendeletben szabályozott tárgyköröket magasabb szintű központi jogszabály szabályozza, ezért annak hatályban tartása nem jogszerű, illetve nem indokolt.
A Kvt. 48. § (3) bekezdéséről, amely alapján „A települési önkormányzat környezetvédelmi tárgyú rendeleteinek, határozatainak tervezetét, illetve a környezet állapotát érintő terveinek tervezetét, a környezetvédelmi programot [46. § (1) bekezdés b) pont] a szomszédos és az érintett önkormányzatoknak tájékoztatásul, az illetékes környezetvédelmi igazgatási szervnek véleményezésre megküldi. A jegyző az illetékes környezetvédelmi igazgatási szervnek megküldte a rendelet tervezetet véleményezésre.
A megküldött rendelettervezetet a környezetvédelmi igazgatási szerv megvizsgálta és egy kiegészítéssel, amelyet az előterjesztés részét képező rendelettervezet tartalmaz, megfelelőnek találta.