Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2023. (X. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.10.28.
az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges intézkedésekről
Általános indokolás
2023. július 1. napjával kezdődően a Ht. a települési önkormányzat hulladékgazdálkodási közfeladat ellátási kötelezettségét tartalmazó szakaszai, valamint az Mötv. 13. § (1) bekezdés 19. pontja hatályát vesztette.
Ezzel megszűnt a helyi önkormányzatok hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos feladat-ellátási kötelezettsége, azt az állam vette át, mint állami hulladékgazdálkodási közfeladatot.
A Htv. 2023. július 1. napjától hatályos módosításai nem érintik azonban a települési önkormányzatnak az Mötv. 13. § (1) bekezdés 5. pontjában foglalt köztisztasági feladatok ellátásával összefüggő kötelezettségeit, valamint a Ht. 35. § (1) bekezdés h) pontja szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedések körét.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
E szakasz meghatározza a közterületen elhagyott hulladék felszámolásához szükséges intézkedések körét, valamint kijelöli a közreműködő költségvetési szervet.
A 2. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.