„(2) Az (1) bekezdésben foglalt támogatásra jogosultak azok a házaspárok, közjegyző által igazoltan bejegyzett élettársak, akik egyike 45 év alatti, másikuk legfeljebb 50 éves, vagy gyermeküket egyedül nevelő 45 év alatti szülők (a továbbiakban: igénylő) akik:
1. Badacsonytomaj közigazgatási területén lakáscélú ingatlant vásárolnak, építenek, felújítanak vagy bővítenek és az ingatlanban lévő tulajdoni részesedésük legalább 75%,
2. vállalják, hogy a támogatás megállapítását követő öt éven belül a támogatással érintett ingatlant nem idegenítik el,
3. a támogatás tárgyát képező lakóingatlanon kívül más ingatlan tulajdonjogával (kivétel a haszonélvezeti jog) nem rendelkeznek,
4. a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel badacsonytomaji állandó lakóhellyel rendelkeznek és gyermekük állandó lakóhelye is Badacsonytomaj,
5. legalább 180 napos munkaviszonnyal és határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkeznek.”
2. § Ez a rendelet 2023. augusztus 24-én lép hatályba, és 2023. augusztus 25-én hatályát veszti.