Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2023. (IX. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása

2023.10.01.
az elővásárlási joggal nem érintett önkormányzati lakások elidegenítésének szabályairól szóló 17/1995. (XI.10.) önkormányzati rendelet módosításáról
Általános indokolás
A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletében az önkormányzatok felhatalmazást kapnak arra, hogy az ott szabályozott kérdéskörök részletszabályait rendeletben állapítsák meg. E felhatalmazó rendelkezés egyben rendeletalkotási kötelezettséget is jelent. Felülvizsgálva a vonatkozó helyi rendeletet, a Javaslatban foglalt módosítások indokoltak.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A jelenleg hatályos helyi rendelet bevezető része nem felel meg a jogszabályszerkesztés szabályainak, ezért a bevezető részt ennek megfelelően módosítani kell.
A 2. §-hoz
A jelenleg hatályos helyi rendelet 1. §-a hivatkozott törvényt rövid megjelöléssel említi (Lt.), ezért ezt korrigálni kell akként, hogy a törvényt teljes elnevezéssel kell nevesíteni, mivel a helyi rendeletben ehelyütt kerül nevesítésre a törvény.
A 3. §-hoz
A módosítás eredményeként a Pénzügyi bizottság véleményezési joga megszűnne, és csak a Településfejlesztési bizottságé maradna meg. Emellett stilisztikai jellegű módosítást tartalmaz a Javaslat.
A 4. §-hoz
Csak pontosító módosításról van szó. Szolgálati lakások helyett szolgálati jelleggel bérbe adott lakásokról rendelkezik a Javaslat szerinti normaszöveg.
Az 5. §-hoz és a 6. §-hoz
Csak pontosító, stilisztikai módosításról van szó, elhagyásra kerül az „ingatlanforgalmi szervezet” szövegrész.
A 7. §-hoz
A Javaslat hatályon kívül helyezi azokat a rendelkezéseket, amelyek az elidegenítésből származó bevételek felhasználhatóságát szabályozzák, tekintettel arra, hogy a törvénynek az erre felhatalmazást adó rendelkezései hatályukat vesztették.
A 8. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás