Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete
Tapolca város 2023. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Tapolca Város Önkormányzata Gazdasági Bizottsága véleményének figyelembevételével a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya Tapolca Város Önkormányzatára (a továbbiakban Önkormányzat), az Önkormányzat által irányított és működtetett költségvetési szervekre (intézményekre), ellátásban részesített magánszemélyekre, valamint az Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra terjed ki.
(2) A rendelet meghatározza az Önkormányzat kötelező, állami (államigazgatási) és önként vállalt feladatainak ellátásához szükséges bevételeket, valamint kiadásokat (előirányzat-csoportonként, kiemelt kiadási előirányzatok szerinti bontásban), továbbá megállapítja az Önkormányzat, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények létszámát.
(3) Az Önkormányzat felügyelete vagy működtetése alá tartozó intézményeknek ésszerű és takarékos gazdálkodást kell folytatniuk a részükre jóváhagyott előirányzatok terhére, feltárva minden lehetséges pótlólagos külső és belső forrást.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak végrehajtását a Képviselő-testület, illetve bizottságai a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával, a Polgármester és a Jegyző a gazdálkodás szabályszerűségét az éves belső ellenőrzési tervben megfogalmazottak alapján, a költségvetési ellenőrzések keretében végzik.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai, a finanszírozás módja
2. § (1)1 A Képviselő-testület a 2023. évi költségvetés
a) költségvetési bevételei összegét 3.887.584 ezer Ft-ban,
b) költségvetési kiadásai összegét 4.972.364 ezer Ft-ban,
c) a költségvetési hiányt 1.084.780 ezer Ft-ban,
ca) működési hiányt 600.078 ezer Ft-ban,
cb) felhalmozási hiányt 484.702 ezer Ft-ban,
d) a működési célú költségvetési maradványt 552.631 ezer Ft-ban,
e) a felhalmozási célú költségvetési maradványt 154.353 ezer Ft-ban,
f) befektetési célú értékpapír beváltást 1.814.816 ezer Ft-ban,
g) az államháztartáson belüli megelőlegezéseket 3.000 ezer Ft-ban,
h) a finanszírozási célú működési kiadásokat 1.047.594 ezer Ft-ban,
i) a finanszírozási célú felhalmozási kiadásokat 1.326.949 ezer Ft-ban,
j) a költségvetési szervek finanszírozásának összegét 934.523 ezer Ft-ban,
k) a bevételek és kiadások főösszegét 7.346.907 ezer Ft-ban,
l) a nettósított költségvetési bevételek és kiadások főösszegét 6.412.384 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés c) pontjában szereplő költségvetési hiány belső finanszírozásának érdekében a Képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét, ÖMÁK értékpapírok beváltását, továbbá a működési célú többletbevételek felhalmozási kiadásokra történő átcsoportosítását rendeli el. Az év közben befolyó kötelezettséggel nem terhelt bevételi többletet tartalékként kell kezelni.
(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten összesítve, kötelező, államigazgatási és önként vállalt feladatok szerinti megbontásban, továbbá a finanszírozási célú műveletek bevételeit és kiadásait a 2. melléklet alapján határozza meg a Képviselő-testület.
(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten összesítve az 1. melléklet részletezi.
(5) Az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak címrendjét a 3–6. mellékletek tartalmazzák, a részletezését a (6) bekezdés alapján határozza meg.
(6) Az Önkormányzat, valamint a költségvetési szervek együtt egy-egy címet, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények külön-külön egy-egy alcímet alkotnak. Ezek felsorolását kiadási és bevételi jogcímenként a 3–6. mellékletek megfelelő táblái tartalmazzák.
(7) Kötelezettséget vállalni a tárgyévre elfogadott összeg erejéig lehet az ott szereplő feladatokra.
3. A költségvetés részletezése
3. § (1) Az Önkormányzat saját bevételeinek és kiadásainak önkormányzati, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, költségvetési szervenként, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 3–6. mellékletek szerint határozza meg.
(2) A Képviselő-testület a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi működési bevételi és kiadási előirányzatát a 4. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület a 2023. évi támogatások kiadásait célonként a 7. melléklet szerint állapítja meg.
(4) A Képviselő-testület a 2023. évi fejlesztési kiadások előirányzatát célonként a 8. melléklet szerint állapítja meg.
(5) A Képviselő-testület a 2023. évi felújítási kiadások előirányzatát feladatonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület a 2023. évi tartalékait célonként a 10. melléklet szerint állapítja meg. A Polgármesteri keret tartalékát a 11. melléklet mutatja be részletesen.
(7) A Képviselő-testület a 2023. évi hitel-állománnyal (adósságot keletkeztető ügyleteiből fennálló kötelezettséggel) nem rendelkezik, hitelt nem kíván felvenni. A Képviselő-testület hitelt és kölcsönt nem nyújt.
(8) A Képviselő-testület a 2023. évi felhalmozási és tőkejellegű bevételeit a 13. melléklet szerint állapítja meg.
(9) A Képviselő-testület a helyi adórendeletekkel összhangban az adókedvezmények, mérséklések nagyságrendjét, valamint az egyéb közvetett támogatásokat a 14. melléklet szerint fogadja el.
(10) A Képviselő-testület a 2023. évi előirányzatok felhasználását a 15. melléklet szerint állapítja meg.
(11) A Képviselő-testület az Önkormányzat működési kiadásainak részletezését feladatonként a 16. melléklet szerint állapítja meg.
(12) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó kötelezettségek megállapításához a 17. melléklet tartalmazza.
(13) A Képviselő-testület 2023. évben nem tervez adósságot keletkeztető fejlesztési célokat meghatározni, melyet a 18. mellékletben rögzít.
(14) A Képviselő-testület az Önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (továbbiakban Áht.) 29/A. §-a szerinti tervszámait a 19. melléklet szerint határozza meg.
(15) A Képviselő-testület 2023. évben az Európai Uniós támogatással megvalósuló programjai bevételeit és kiadásait a 20. mellékletben mutatja be.
4. Költségvetési egyenleg
4. § (1) Az Önkormányzat költségvetésének egyenlegét a 2. melléklet tartalmazza.
(2) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket – a költségvetési maradvány felhasználásával kapcsolatos jogköröket kivéve - a Polgármester gyakorolja.
A maradvány felhasználásáról a Képviselő-testület dönt.
(3) Az Önkormányzat szabad pénzeszközeit év közben lekötött betétben vagy államilag garantált értékpapírokban helyezheti el. A szabad pénzeszközök elhelyezésével és visszaváltásával kapcsolatos jogkörök gyakorlására a Képviselő-testület a Polgármester részére felhatalmazást ad.
5. Több éves kihatással járó feladatok
5. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait 2023. évre a 12. melléklet szerint állapítja meg azzal, hogy a későbbi évek előirányzatát véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor határozza meg.
(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a Polgármester kötelezettséget vállalhat.
6. A költségvetési tartalék
6. § (1)2 Az Önkormányzat a kiadások között 41.486 eFt általános és 98.402 eFt céltartalékot állapít meg a 10. melléklet szerint.
(2) A 2023. évi költségvetési általános tartaléka elsősorban az intézményi és önkormányzati rendkívüli feladatok megoldására szolgál.
(3) Az intézményi működési tartalék az intézmények működési kiadásainak finanszírozására fordítható.
(4) A tartalék felhasználásáról az intézményi működési tartalékon, a polgármesteri keret tartalékon kívül, a cél megjelölésével a Képviselő-testület határoz,
(5) A Polgármester a polgármesteri keret összeghatárig, valamint az intézményi működési tartalék erejéig sajátkörű előirányzat-felhasználási és előirányzat-átcsoportosítási joggal rendelkezik. Az előirányzat átcsoportosításakor az Áht. előírásai szerint kell eljárni. Év közben a Polgármester a tartalékok felhasználásáról köteles tájékoztatni a Képviselő-testületet.
7. A rendkívüli bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos szabályok
7. § (1) A költségvetési szervek feladataik ellátásához pályázatokat nyújthatnak be, közvetlenül pénzbeli támogatást, felajánlást fogadhatnak el.
(2) Pályázat csak olyan tevékenységi körbe tartozó célra nyújtható be, amit a költségvetési szerv alapító okirata tartalmaz. A vállalt cél nem veszélyeztetheti az alapellátás biztonságát. A pályázat benyújtásához minden esetben a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges.
(3) A hozzájárulás megadása a Polgármester hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a polgármesteri keret terhére biztosítható önrész a megengedett értéket nem haladja meg, vagy a pályázathoz szükséges saját forrás a költségvetési szerv jóváhagyott költségvetésében rendelkezésre áll.
(4) A pályázatban való részvételhez történő hozzájárulás megadása előtt vizsgálni kell a pályázattal megvalósítandó cél kiadási vonzatát, annak többéves kihatását és szakmai hasznosságát.
(5) A többéves kihatással járó pályázatok elbírálása, engedélyezése és a hozzájárulás megadása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik abban az esetben is, ha a pályázatnak a következő években többletfinanszírozási igénye van.
(6) A közvetlen pénzbeli támogatásról, felajánlás elfogadásáról, a pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője köteles tájékoztatni a Polgármestert, valamint a Képviselő-testületet.
8. Az Önkormányzat költségvetési szerveinek gazdálkodása és előirányzat módosítása
8. § (1) Az Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek módosítása az Áht. alapján történik.
(2) A Képviselő-testület az előirányzat módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként a negyedév utolsó hónapjában, az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul az SZMSZ szerinti rendkívüli képviselő-testületi ülés szabályai szerint a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(3) A költségvetési szerv vezetője a kiemelt kiadási előirányzatok és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre, azonban az nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha az irányító szerv azt engedélyezi. A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(4) Az intézmények által nem tervezett és többletbevételként jelentkező forrásokat általános tartalékként kell kezelni, amelyről a Képviselő-testület az előirányzat-módosítások során dönt.
(5) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi- és kiadási előirányzatai felett –figyelembe véve a közüzemi díjakra vonatkozó rendelkezéseket- az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek. A közüzemi díjakra tervezett előirányzat más célra nem használható, csak képviselő-testületi hatáskörben módosítható.
(6) A Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására, és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra a Polgármester számára felhatalmazást ad.
Az átcsoportosításról a Polgármester -az első negyedév kivételével- negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni.
9. § (1) A költségvetési szervek feladatainak változását a Képviselő-testület engedélyezi az alapító okirat egyidejű módosításával.
(2) Az intézményeknél szakmai programok indításához, a feladatmutatót érintő fejlesztésekhez a Képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges, melyet megelőzően vizsgálni kell annak költségvetési hatását.
(3) Az intézményi feladatok évközi változásáról – ami csoportok számának változásához, feladatmutató módosulásához kapcsolódik – a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles tájékoztatni a Polgármestert. A Polgármester az elmaradt feladatra jutó kiadási előirányzat zárolásáról azonnal intézkedik, és erről tájékoztatja a Képviselő-testületet.
9. A személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás, az önkormányzati alkalmazottak egyéb támogatása
10. § (1) Az Önkormányzat és költségvetési szerveinek a személyi juttatások előirányzatából foglalkoztatható létszámkeretét címenként a 3–6. mellékletek tartalmazzák.
(2) A személyi juttatásokkal – figyelembe véve a túlórák kifizetésére biztosított összegekre vonatkozó eltérő rendelkezéseket – az intézmények év közben önállóan gazdálkodnak, a működés során keletkezett személyi juttatások maradványának felhasználásáról az intézményvezetők a Polgármester engedélye alapján rendelkezhetnek. A túlóra jogcímén tervezett kiadások és a feladatelmaradásból keletkező maradvány más feladatra nem használható, a megtakarítás összegét önkormányzati tartalékba kell helyezni.
(3) Tapolca Város Önkormányzatánál és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 240.000 Ft.
(4) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésében a juttatások és támogatások céljára fedezetet kell biztosítani (szociális keret), amely más célra nem használható fel és nem csoportosítható át.
(5) A juttatások és a támogatások formáit, mértékét, feltételeit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 152. § (2) bekezdésére figyelemmel a Jegyző szabályzatban határozza meg.
(6) A köztisztviselők illetményalapja 2023. január 1-jétől 48.000 Ft.
(7) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői részére a Képviselő-testület illetménykiegészítést állapít meg. A tárgyévi illetménykiegészítés mértéke az érettségi végzettségű köztisztviselők esetén az alapilletmény 20 %-a, a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetén az alapilletmény 30 %-a.
(8) A Képviselő-testület az Önkormányzatnál és költségvetési szerveinél (beleértve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalt is) engedélyezi, hogy az eredeti rendszeres személyi juttatások maximum 12 %-a legyen fizethető tárgyévi jutalom céljából. A jutalom kifizetéséhez a polgármester előzetes engedélye szükséges.
(9) A jutalom fizetésére csak a tárgyévi költségvetés személyi juttatásainak előirányzatából történő megtakarítás esetén van lehetőség. A megtakarítás összegébe a feladatelmaradás miatti előirányzatok nem számítanak bele.
11. § (1) A 2023. évi költségvetés az intézmények esetében nettó 100.000 forint cafetéria juttatást biztosít „Szép kártyára” történő felhasználással.
(2) 2023. évben Tapolca városban a közköltségen történő temetés összege legfeljebb 150.000 Ft.
10. Felhalmozási, felújítási, karbantartási előirányzattal való gazdálkodás
12. § (1) A beruházásra, felújításra jóváhagyott előirányzattal az Önkormányzat és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal gazdálkodik.
(2) Az intézmények nyári karbantartásának bonyolításában a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott ügyintézők közreműködnek.
(3) A Képviselő-testület feljogosítja a költségvetési szerveket, hogy a 8. § (4) alapján jóváhagyott többletbevételük, valamint pályázati úton elnyert forrásaik terhére eszközbeszerzéseket, felújításokat és beruházásokat végezzenek, erre a célra felhalmozási jogot kapnak. A lebonyolítás során a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóival az intézmények kötelesek egyeztetni.
(4) Az önkormányzati ingatlanok felújítási- és beruházási előirányzatával az Önkormányzat gazdálkodik.
(5) A beruházások, felújítások, karbantartások előirányzat felhasználásánál figyelembe kell venni a közbeszerzési törvény eljárási szabályait és a költségvetési törvényben évente meghatározott érték-paramétereit.
(6) A felhalmozási, karbantartási feladatok teljesítésénél kötelező a jótállási, szavatossági igények érvényesítése.
(7) A költségvetési intézmények kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére jogosultak.
11. A társadalmi, önszerveződő közösségek önkormányzati támogatása
13. § (1) A Képviselő-testület a tapolcai székhelyű társadalmi önszerveződő közösségek részére a 4. melléklet kiadási előirányzatának mértékéig a közművelődési koncepcióban kialakított irányelvek szerint nyújt pénzbeli támogatást.
(2) A közművelődési támogatások folyósítása támogatási szerződés alapján – lehetőleg utófinanszírozás keretében – történik.
(3) A támogatások folyósításának feltétele az előző költségvetési évben folyósított támogatásokról történő tételes elszámolás, valamint a támogatott nyilatkozata arról, hogy nincs 30 napon túli tartozása az adó-, járulék-, illeték-, és vámkötelezettsége tekintetében.
12. Az Önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos egyéb előírások
14. § (1) Az Önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést a Polgármester engedélyezhet, ez azonban nem veszélyeztetheti az Önkormányzat gazdálkodását.
(2) A pénzkövetelés behajtásánál legalább a Ptk. szerinti késedelmi kamatot érvényesíteni kell, ha jogszabály vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.
(3) A készpénzforgalom kímélése érdekében az Önkormányzatnak és intézményeinek törekednie kell a kiadások átutalással történő kiegyenlítésére.
(4) Az Önkormányzat és intézményei készpénzt vehetnek fel a házipénztárban. A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénz felvevőnek el kell számolnia a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározottak szerint.
(5) Készpénz felvétel a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározott házipénztári keret nagyságára figyelemmel az alábbi esetekben történhet:
a) költségvetési szervek ellátmányára,
b) kiküldetési kiadásokra, munkába járással kapcsolatos útiköltség térítésre,
c) reprezentációs kiadásokra,
d) kis összegű szolgáltatások készpénzben történő teljesítésére,
e) indokolt esetben üzemanyag felvételre,
f) készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzésekre.
15. § (1) A Képviselő-testület a 13. mellékletben felsorolt ingatlanokat értékesítésre kijelöli.
(2) Az ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlatokat a Gazdasági Bizottság véleményezése után lehet a Képviselő-testület elé terjeszteni.
16. § A költségvetési szervek a költségvetési rendelet hatálybalépését követő 10 napon belül kötelesek éves elemi költségvetésüket a Polgármesternek bemutatni.
17. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a Polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a Jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester felelős.
(3) A költségvetési szervezetek vezetői felelősek a saját intézményük költségvetésének végrehajtásáért.
(4) Az Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal.
(5) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, amelynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért a Jegyző a felelős.
13. Elemi beszámoló és pénzmaradvány felülvizsgálata
18. § (1) Az Önkormányzat a fenntartásában működő költségvetési szervek elemi beszámolójának számszaki részét február 28-ig, szöveges részét április 30-ig az alábbi szempontok szerint felülvizsgálja:
a) a költségvetési előirányzattal összefüggően jóváhagyott feladatok teljesítése;
b) a pénzügyi teljesítés és a feladat összhangja;
c) eredeti, módosított előirányzatok költségvetési rendelettel történő egyezősége;
d) módosított előirányzat és teljesítés közti eltérés;
e) a számszaki beszámoló űrlapjainak belső és külső összefüggése;
f) a kötött felhasználással biztosított előirányzatok felhasználása.
(2) A beszámoló felülvizsgálata nem terjed ki a költségvetési szerv nyilvántartásaiban szereplő adatok valódiságára. A jóváhagyás nem jelenti egyben azok valódiságának elfogadását is.
(3) A költségvetési szervek előző évi költségvetési maradványát a következő évi finanszírozásba be kell számítani. A költségvetési szervet a maradványból nem illeti meg:
a) a végleges feladatelmaradás miatti előirányzat maradvány;
b) meghatározott célra rendelkezésre bocsátott előirányzatok, ha áthúzódó pénzügyi teljesítési kötelezettségük nincs;
c) az az összeg, amelyet a tárgyévben, év közben engedélyezett feladattal összefüggésben a jóváhagyott előirányzatból részben vagy egészben nem használtak fel;
d) a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának költségvetési támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának járulékköteles maradványához, kivéve, ha ezen maradványrészt terhelő járulékfizetési elmaradása van;
e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány;
f) a támogatás érték- bevételi többlet;
g) a fel nem használt túlóra maradványa;
h) a fel nem használt közüzemi díjak maradványa
i) a kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány.
(4) Kötelezettségvállalással terhelt maradványnak kell tekinteni:
a) a tárgyévben szerződés alapján befolyt bevételt, ha az bizonyítottan a teljesítendő kiadásokra kerül felhasználásra a következő évben;
b) a kötelezettségvállalással terhelt azon maradvány, melyre a kötelezettségvállalás a tárgyévi előirányzat terhére történt, de a teljesítés a tárgyévben nem valósult meg.
(5) A kötelezettségvállalás dokumentumának kell tekinteni a kinevezési okiratot, aláírt szerződést, a megállapodást, a visszaigazolt megrendelést.
(6) A költségvetési szerveknél a költségvetési maradvány személyi juttatásokból származó része – a személyi juttatásokba tartozó tételeken túlmenően – a kiemelt előirányzatokba tartozó tételek előirányzatára is fordítható. A költségvetési maradvány további része személyi juttatásokra nem használható. A költségvetési maradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, mely költségvetési támogatási többlettel jár.
(7) Az Önkormányzat a költségvetési szervet a beszámolóról és a jóváhagyott költségvetési maradványról a zárszámadási rendelet helyben szokásos módon történő kihirdetésével értesíti.
14. Záró rendelkezések
19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez3
|
Sor- |
Működési Bevételek |
|
|
Működési Kiadások |
|
|
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
Megnevezés |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
||
|
1. |
Működési célú állami támogatások áh-on belül |
B1 |
1 737 088 |
Személyi juttatások |
K1 |
808 915 |
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
978 328 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
118 445 |
|
3. |
Működési bevételek |
B4 |
464 091 |
Dologi kiadások |
K3 |
1 492 665 |
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívüli) |
B6 |
5 543 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 350 |
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 275 793 |
|||
|
6. |
Elvonások és befizetési kötelezettség |
K5 |
67 960 |
|||
|
7. |
Működési költségvetési bevételek összesen: |
3 185 050 |
Működési költségvetési kiadások összesen: |
3 785 128 |
||
|
8. |
Befektetési célú értékpapír beváltása működési célra |
B812 |
63 463 |
Befektetési célú értékpapír vásárlása működési célra |
K912 |
64 010 |
|
9. |
Előző évi költségvetési maradvány (működési célú) |
B813 |
552 631 |
|||
|
10. |
Állami támogatások megelőlegezése |
B814 |
3 000 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
49 061 |
|
11. |
Irányító szervi támogatás bevétele |
B816 |
934 523 |
Irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
934 523 |
|
12. |
Működési célú fiananszírozási bevételek |
1 553 617 |
Működési célú, finanszírozási célú kiadások |
1 047 594 |
||
|
13. |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
4 738 667 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
4 832 722 |
||
|
Felhalmozási Bevételek |
Felhalmozási Kiadások |
|||||
|
14. |
Felhalmozhási célú támogatások áh-on belül |
B2 |
393 375 |
Beruházások |
K6 |
557 235 |
|
15. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
219 935 |
Felújítások |
K7 |
470 384 |
|
16. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kívüli) |
B7 |
89 224 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
159 617 |
|
17. |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
702 534 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen: |
1 187 236 |
||
|
18. |
Befektetési célú értékpapír beváltása felhalmozási célra |
B812 |
1 751 353 |
Befektetési célú értékpapír vásárlása felhalmozási célra |
K912 |
1 326 949 |
|
19. |
Előző évi költségvetési maradvány (felalmozási célú) |
B813 |
154 353 |
|||
|
20. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
1 905 706 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
1 326 949 |
||
|
21. |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
2 608 240 |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
2 514 185 |
||
|
22. |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
7 346 907 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
7 346 907 |
||
2. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez4
|
Sorszám |
Bevételi jogcím |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési célú támogatások államh. belülről |
B1 |
1 597 326 |
1 693 144 |
41 768 |
2 026 |
150 |
1 737 088 |
1 737 088 |
0 |
0 |
|
2. |
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 294 732 |
1 401 612 |
27 547 |
34 535 |
0 |
1 463 694 |
1 463 694 |
0 |
0 |
|
3. |
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
362 263 |
504 674 |
0 |
0 |
0 |
504 674 |
504 674 |
0 |
0 |
|
4. |
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
261 004 |
293 393 |
0 |
0 |
0 |
293 393 |
293 393 |
0 |
0 |
|
5. |
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B1131 |
327 494 |
375 946 |
5 424 |
32 509 |
0 |
413 879 |
413 879 |
0 |
0 |
|
6. |
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
167 592 |
173 979 |
2 340 |
0 |
0 |
176 319 |
176 319 |
0 |
0 |
|
7. |
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
33 179 |
53 620 |
496 |
0 |
0 |
54 116 |
54 116 |
0 |
0 |
|
8. |
Működési célú központosított előirányzatok |
B115 |
143 200 |
0 |
19 287 |
0 |
0 |
19 287 |
19 287 |
0 |
0 |
|
9. |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
2 026 |
0 |
2 026 |
2 026 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
302 594 |
291 532 |
14 221 |
-32 509 |
150 |
273 394 |
273 394 |
0 |
0 |
|
11. |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
159 472 |
207 396 |
185 779 |
0 |
200 |
393 375 |
393 375 |
0 |
0 |
|
- Ebből EU-s támogatások bevétele |
149 472 |
149 472 |
149 472 |
149 472 |
|||||||
|
12. |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
978 200 |
978 328 |
0 |
0 |
0 |
978 328 |
918 516 |
54 584 |
5 228 |
|
Termőföld bérbeadás bevétele (szja) |
B31 |
0 |
128 |
0 |
0 |
128 |
128 |
||||
|
13. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
230 000 |
230 000 |
230 000 |
230 000 |
0 |
0 |
|||
|
14. |
Ebből: - Építményadó |
B34 |
165 000 |
165 000 |
165 000 |
165 000 |
0 |
0 |
|||
|
15. |
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
65 000 |
65 000 |
65 000 |
0 |
||||
|
16. |
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
670 000 |
670 000 |
670 000 |
664 772 |
0 |
5 228 |
|||
|
17. |
Idegenforgalmi adó |
B355 |
60 000 |
60 000 |
60 000 |
5 416 |
54 584 |
0 |
|||
|
18. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
18 200 |
18 200 |
0 |
0 |
0 |
18 200 |
18 200 |
0 |
0 |
|
19. |
IV. Működési bevételek |
B4 |
429 866 |
463 542 |
0 |
549 |
0 |
464 091 |
464 091 |
0 |
0 |
|
20. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
9 |
0 |
9 |
9 |
0 |
0 |
|
|
21. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
122 528 |
122 528 |
0 |
0 |
122 528 |
122 528 |
0 |
0 |
|
|
22. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
40 315 |
51 515 |
0 |
330 |
0 |
51 845 |
51 845 |
0 |
0 |
|
23. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
38 142 |
38 142 |
0 |
0 |
0 |
38 142 |
38 142 |
0 |
0 |
|
24. |
Ellátási díjak |
B405 |
100 194 |
100 194 |
0 |
0 |
0 |
100 194 |
100 194 |
0 |
0 |
|
25. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
81 594 |
81 594 |
0 |
0 |
0 |
81 594 |
81 594 |
0 |
0 |
|
26. |
Kamatbevételek |
B408 |
28 385 |
55 334 |
0 |
0 |
0 |
55 334 |
55 334 |
0 |
0 |
|
27. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28. |
Egyéb működési célú bevétel |
B410 |
18 708 |
14 235 |
0 |
210 |
0 |
14 445 |
14 445 |
0 |
0 |
|
29. |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
219 935 |
219 935 |
0 |
0 |
0 |
219 935 |
219 935 |
0 |
0 |
|
30. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
219 935 |
219 935 |
219 935 |
219 935 |
0 |
||||
|
31. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
32. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
33. |
VI. Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívülről) |
B6 |
0 |
5 543 |
5 543 |
5 543 |
0 |
0 |
|||
|
34. |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk. (áh-on kívülről) |
B7 |
24 601 |
25 214 |
0 |
64 010 |
0 |
89 224 |
89 224 |
0 |
0 |
|
35. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 409 400 |
3 593 102 |
227 547 |
66 585 |
350 |
3 887 584 |
3 827 772 |
54 584 |
5 228 |
|
36. |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
1 872 967 |
3 353 817 |
496 |
0 |
105 010 |
3 459 323 |
3 387 817 |
54 584 |
16 922 |
|
37. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B812 |
388 990 |
1 709 806 |
0 |
0 |
105 010 |
1 814 816 |
1 804 816 |
10 000 |
|
|
38. |
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
435 892 |
552 631 |
0 |
0 |
552 631 |
552 631 |
|||
|
39. |
Hiány belső finansz.: felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
112 178 |
154 353 |
154 353 |
154 353 |
|||||
|
40. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
|||||
|
41. |
Irányító szervi támogatás |
B816 |
932 907 |
934 027 |
496 |
0 |
934 523 |
873 017 |
54 584 |
6 922 |
|
|
42. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
5 282 367 |
6 946 919 |
228 043 |
66 585 |
105 360 |
7 346 907 |
7 215 589 |
109 168 |
22 150 |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||
|
Kiemelt előirányzat száma |
Kiadási jogcímek |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
3 548 035 |
3 724 171 |
41 768 |
-5 042 |
24 231 |
3 785 128 |
3 715 764 |
54 136 |
15 228 |
|
2. |
Személyi juttatások |
K1 |
795 352 |
805 146 |
0 |
-231 |
4 000 |
808 915 |
759 896 |
40 475 |
8 544 |
|
3. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
117 433 |
117 945 |
0 |
0 |
500 |
118 445 |
110 489 |
5 856 |
2 100 |
|
4. |
Dologi kiadások |
K3 |
1 436 861 |
1 454 576 |
14 717 |
-4 368 |
27 740 |
1 492 665 |
1 480 276 |
7 805 |
4 584 |
|
5. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
25 398 |
21 698 |
0 |
-348 |
0 |
21 350 |
21 350 |
0 |
0 |
|
6. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 105 031 |
1 256 846 |
27 051 |
-95 |
-8 009 |
1 275 793 |
1 275 793 |
0 |
0 |
|
7. |
Elvonások és befizetések (szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
67 960 |
67 960 |
0 |
0 |
67 960 |
67 960 |
0 |
0 |
|
|
8. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
798 425 |
912 711 |
185 779 |
7 617 |
81 129 |
1 187 236 |
1 186 788 |
448 |
0 |
|
9. |
Beruházások |
K6 |
561 344 |
548 384 |
0 |
4 047 |
4 804 |
557 235 |
556 787 |
448 |
0 |
|
10. |
Felújítások |
K7 |
165 532 |
271 420 |
185 779 |
870 |
12 315 |
470 384 |
470 384 |
||
|
11. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
71 549 |
92 907 |
0 |
2 700 |
64 010 |
159 617 |
159 617 |
0 |
0 |
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
4 346 460 |
4 636 882 |
227 547 |
2 575 |
105 360 |
4 972 364 |
4 902 552 |
54 584 |
15 228 |
|
|
13. |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
935 907 |
2 310 037 |
496 |
64 010 |
0 |
2 374 543 |
2 313 037 |
54 584 |
6 922 |
|
14. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
935 907 |
983 088 |
496 |
64 010 |
0 |
1 047 594 |
986 088 |
54 584 |
6 922 |
|
|
15. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K912 |
64 010 |
64 010 |
64 010 |
||||||
|
16. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
3 000 |
49 061 |
49 061 |
49 061 |
|||||
|
17. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
932 907 |
934 027 |
496 |
0 |
0 |
934 523 |
873 017 |
54 584 |
6 922 |
|
18. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 326 949 |
0 |
0 |
0 |
1 326 949 |
1 326 949 |
0 |
0 |
|
|
19. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||||
|
20. |
Kölcsön törlesztése, adott kölcsön |
0 |
|||||||||
|
21. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
0 |
1 326 949 |
1 326 949 |
1 326 949 |
0 |
0 |
||||
|
22. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
5 282 367 |
6 946 919 |
228 043 |
66 585 |
105 360 |
7 346 907 |
7 215 589 |
109 168 |
22 150 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
23. |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 36. sor - költségvetési kiadások 14. sor) (+/-) |
-937 060 |
-1 043 780 |
0 |
64 010 |
-105 010 |
-1 084 780 |
-1 074 780 |
0 |
-10 000 |
|
|
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
24. |
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek egyenlege |
937 060 |
1 043 780 |
0 |
-64 010 |
105 010 |
1 084 780 |
1 074 780 |
0 |
10 000 |
|
|
25. |
Finanszírozási bevételek |
1 872 967 |
3 353 817 |
496 |
0 |
105 010 |
3 459 323 |
3 387 817 |
54 584 |
16 922 |
|
|
26. |
Ebből:Működési célú finanszírozási bevételek |
438 892 |
555 631 |
0 |
0 |
0 |
555 631 |
555 631 |
0 |
0 |
|
|
27. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
501 168 |
1 864 159 |
0 |
0 |
105 010 |
1 969 169 |
1 959 169 |
0 |
10 000 |
|
|
28. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
932 907 |
934 027 |
496 |
0 |
0 |
934 523 |
873 017 |
54 584 |
6 922 |
|
|
29. |
Finanszírozási kiadások |
935 907 |
2 310 037 |
496 |
64 010 |
0 |
2 374 543 |
2 313 037 |
54 584 |
6 922 |
|
|
30. |
Ebből: Működési célú finanszírozási kiadások |
935 907 |
983 088 |
496 |
64 010 |
0 |
1 047 594 |
986 088 |
54 584 |
6 922 |
|
|
31. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 326 949 |
0 |
0 |
0 |
1 326 949 |
1 326 949 |
0 |
0 |
|
3. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez5
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
01 |
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
1 597 326 |
1 692 424 |
41 768 |
2 026 |
0 |
1 736 218 |
1 736 218 |
0 |
0 |
||
|
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 294 732 |
1 401 612 |
27 547 |
34 535 |
0 |
1 463 694 |
1 463 694 |
0 |
0 |
|||
|
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
362 263 |
504 674 |
504 674 |
504 674 |
||||||||
|
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
261 004 |
293 393 |
293 393 |
293 393 |
||||||||
|
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B1131 |
327 494 |
375 946 |
5 424 |
32 509 |
413 879 |
413 879 |
||||||
|
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
167 592 |
173 979 |
2 340 |
176 319 |
176 319 |
|||||||
|
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
33 179 |
53 620 |
496 |
54 116 |
54 116 |
|||||||
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
143 200 |
19 287 |
19 287 |
19 287 |
||||||||
|
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
2 026 |
2 026 |
2 026 |
|||||||||
|
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
302 594 |
290 812 |
14 221 |
-32 509 |
272 524 |
272 524 |
||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
159 472 |
177 454 |
185 779 |
363 233 |
363 233 |
0 |
|||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
978 200 |
978 328 |
0 |
0 |
0 |
978 328 |
918 516 |
54 584 |
5 228 |
||
|
Termőföld bérbeadás bevétele (szja) |
B31 |
128 |
128 |
128 |
|||||||||
|
Vagyoni típusú adók |
B34 |
230 000 |
230 000 |
460 000 |
230 000 |
0 |
0 |
||||||
|
Ebből: - Építményadó |
B34 |
165 000 |
165 000 |
330 000 |
165 000 |
||||||||
|
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
65 000 |
130 000 |
65 000 |
||||||||
|
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
670 000 |
670 000 |
1 340 000 |
664 772 |
5 228 |
|||||||
|
Idegenforgalmi adó |
B355 |
60 000 |
60 000 |
120 000 |
5 416 |
54 584 |
|||||||
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
B 36 |
18 200 |
18 200 |
36 400 |
18 200 |
||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
427 791 |
450 267 |
0 |
0 |
0 |
450 267 |
450 267 |
0 |
0 |
||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
|||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
120 528 |
120 528 |
120 528 |
120 528 |
||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
40 300 |
40 300 |
40 300 |
40 300 |
||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
38 082 |
38 082 |
38 082 |
38 082 |
||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
100 194 |
100 194 |
100 194 |
100 194 |
||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
81 594 |
81 594 |
81 594 |
81 594 |
||||||||
|
Kamatok és befektetések bevételei |
B408 |
28 385 |
55 334 |
55 334 |
55 334 |
||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B410,1 |
18 708 |
14 235 |
14 235 |
14 235 |
||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
219 935 |
219 935 |
0 |
0 |
0 |
439 870 |
219 935 |
0 |
0 |
||
|
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
219 935 |
219 935 |
219 935 |
219 935 |
||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
|||||||||||
|
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
|||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
5 543 |
5 543 |
5 543 |
||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénz.(áh-on kív.) |
B7 |
24 601 |
25 214 |
64 010 |
89 224 |
89 224 |
||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 407 325 |
3 549 165 |
227 547 |
66 036 |
0 |
3 842 748 |
3 782 936 |
54 584 |
5 228 |
|||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
940 060 |
2 379 290 |
0 |
0 |
105 010 |
2 484 300 |
2 474 300 |
0 |
10 000 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B812 |
388 990 |
1 709 806 |
105 010 |
1 814 816 |
1 804 816 |
10 000 |
||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
435 892 |
541 959 |
541 959 |
541 959 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
112 178 |
124 525 |
124 525 |
124 525 |
||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
||||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
4 347 385 |
5 928 455 |
227 547 |
66 036 |
105 010 |
6 327 048 |
6 257 236 |
54 584 |
15 228 |
||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
2 616 253 |
2 768 978 |
41 272 |
-5 591 |
24 081 |
5 444 993 |
2 820 434 |
0 |
8 306 |
|||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
133 921 |
141 166 |
0 |
-231 |
4 000 |
144 935 |
140 952 |
0 |
3 983 |
||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
19 115 |
19 115 |
0 |
0 |
500 |
19 615 |
18 336 |
0 |
1 279 |
||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
1 264 828 |
1 263 162 |
14 221 |
-4 917 |
27 590 |
1 300 056 |
1 297 012 |
0 |
3 044 |
||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
25 398 |
21 698 |
0 |
-348 |
0 |
21 350 |
21 350 |
0 |
0 |
||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 105 031 |
1 255 877 |
27 051 |
-95 |
-8 009 |
1 274 824 |
1 274 824 |
||||
|
Elvonások és befizetések (Szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
67 960 |
67 960 |
67 960 |
67 960 |
||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
795 225 |
849 440 |
185 779 |
7 617 |
80 929 |
1 123 765 |
1 123 765 |
0 |
0 |
|||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
558 144 |
532 051 |
0 |
4 047 |
4 604 |
540 702 |
540 702 |
||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
165 532 |
224 482 |
185 779 |
870 |
12 315 |
423 446 |
423 446 |
||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
71 549 |
92 907 |
0 |
2 700 |
64 010 |
159 617 |
159 617 |
||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
3 411 478 |
3 618 418 |
227 051 |
2 026 |
105 010 |
3 952 505 |
3 944 199 |
0 |
8 306 |
||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
935 907 |
2 310 037 |
496 |
64 010 |
0 |
3 310 450 |
2 313 037 |
54 584 |
6 922 |
||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
935 907 |
983 088 |
496 |
64 010 |
0 |
1 047 594 |
986 088 |
54 584 |
6 922 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K912 |
64 010 |
64 010 |
64 010 |
|||||||||
|
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
932 907 |
934 027 |
496 |
934 523 |
873 017 |
54 584 |
6 922 |
|||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
3 000 |
49 061 |
49 061 |
49 061 |
||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 326 949 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 326 949 |
0 |
0 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K912 |
1 326 949 |
0 |
1 326 949 |
|||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
4 347 385 |
5 928 455 |
227 547 |
66 036 |
105 010 |
6 327 048 |
6 257 236 |
54 584 |
15 228 |
|||
4. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez6
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
01 |
TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
|||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
|||||||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
||||||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
||||||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
||||||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
||||||||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
455 101 |
459 295 |
459 295 |
397 789 |
54 584 |
6 922 |
|||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
||||||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
3074 |
3 074 |
3 074 |
|||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
455 101 |
456 221 |
456 221 |
394 715 |
54 584 |
6 922 |
||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
455 101 |
459 295 |
459 295 |
397 789 |
54 584 |
6 922 |
|||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
451 901 |
452 720 |
452 720 |
391 662 |
54 136 |
6 922 |
||||||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
327 520 |
326 719 |
326 719 |
281 683 |
40 475 |
4 561 |
|||||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
48 081 |
48 081 |
48 081 |
41 404 |
5 856 |
821 |
|||||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
76 300 |
77 138 |
77 138 |
67 793 |
7 805 |
1 540 |
|||||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|||||||||||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
782 |
782 |
782 |
||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
3 200 |
6 575 |
6 575 |
6 127 |
448 |
|||||||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
3 200 |
6 575 |
6 575 |
6 127 |
448 |
||||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
|||||||||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||||||
|
III. Tartalékok |
|||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
455 101 |
459 295 |
459 295 |
397 789 |
54 584 |
6 922 |
|||||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
455 101 |
459 295 |
459 295 |
397 789 |
54 584 |
6 922 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
58 |
58 |
58 |
50 |
7 |
1 |
|||||||
5. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez7
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
02 |
TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
470 |
150 |
620 |
620 |
|||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
200 |
200 |
200 |
||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
60 |
11 260 |
20 |
11 280 |
11 280 |
||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
||||||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
11 200 |
11 200 |
11 200 |
|||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
60 |
60 |
60 |
60 |
||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
20 |
20 |
20 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
60 |
11 730 |
20 |
350 |
12 100 |
12 100 |
||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
375 810 |
376 653 |
376 653 |
376 653 |
|||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
827 |
827 |
827 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
16 |
16 |
16 |
|||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
375 810 |
375 810 |
375 810 |
375 810 |
||||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
375 870 |
388 383 |
20 |
350 |
388 753 |
388 753 |
|||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
375 870 |
388 367 |
20 |
150 |
388 537 |
388 537 |
||||||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
267 376 |
267 376 |
267 376 |
267 376 |
|||||||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
41 338 |
41 338 |
41 338 |
41 338 |
|||||||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
67 156 |
79 653 |
20 |
150 |
79 823 |
79 823 |
|||||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|||||||||||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|||||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
16 |
200 |
216 |
216 |
||||||||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
16 |
200 |
216 |
216 |
|||||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
|||||||||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||||||
|
III. Tartalékok |
|||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
375 870 |
388 383 |
20 |
350 |
388 753 |
388 753 |
|||||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
375 870 |
388 383 |
20 |
350 |
388 753 |
388 753 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
55 |
55 |
55 |
55 |
|||||||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
6. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez8
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2023. évi előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
03 |
WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
250 |
250 |
250 |
||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
29 942 |
29 942 |
29 942 |
||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
2 015 |
2 015 |
529 |
2 544 |
2 544 |
||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
9 |
9 |
9 |
|||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
15 |
15 |
330 |
345 |
345 |
|||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
190 |
190 |
190 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
2 015 |
32 207 |
529 |
32 736 |
32 736 |
|||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
101 996 |
138 579 |
496 |
139 075 |
139 075 |
||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
9 845 |
9 845 |
9 845 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
26 738 |
26 738 |
26 738 |
|||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
101 996 |
101 996 |
496 |
102 492 |
102 492 |
|||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
104 011 |
170 786 |
496 |
529 |
171 811 |
171 811 |
|||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
104 011 |
114 106 |
496 |
529 |
115 131 |
115 131 |
||||||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
66 535 |
69 885 |
69 885 |
69 885 |
|||||||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
8 899 |
9 411 |
9 411 |
9 411 |
|||||||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
28 577 |
34 623 |
496 |
529 |
35 648 |
35 648 |
|||||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|||||||||||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
187 |
187 |
187 |
||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
56 680 |
56 680 |
56 680 |
|||||||||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
9 742 |
9 742 |
9 742 |
||||||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
46 938 |
46 938 |
46 938 |
||||||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||||||
|
III. Tartalékok |
|||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
104 011 |
170 786 |
496 |
529 |
171 811 |
171 811 |
|||||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
104 011 |
170 786 |
496 |
529 |
171 811 |
171 811 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
14 |
14 |
14 |
14 |
|||||||||
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
|||||||||||||
7. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez9
|
Jogcím |
Megnevezés |
2023. évi eredeti előirányzat |
2023. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
|
K506 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülre |
589 389 |
581 061 |
0 |
-10 388 |
0 |
570 673 |
|
1 |
Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás részére átadott pénzeszköz |
553 481 |
538 575 |
-6 358 |
532 217 |
||
|
2 |
Balaton-felvidéki Intézményi Társulás részére háziorvosi ügyeleti hozzájárulás |
32 408 |
32 408 |
-1 289 |
31 119 |
||
|
3 |
Bursa Hungarica ösztöndíj támogatás |
3 500 |
3 500 |
3 500 |
|||
|
4 |
ABTV Projekt kv. Menedzsment ktg. Visszafizetés |
847 |
847 |
||||
|
5 |
Szegregátum pályázat fel nem használt támogatás visszafizetése |
11 |
11 |
||||
|
6 |
Tapolcai Kertvárosi Óvoda (Balatoncsicsó érdei óvoda látogatása) |
220 |
220 |
||||
|
7 |
Barackirág Óvoda (Állatpark, Természet Háza kirándulás) |
250 |
250 |
||||
|
8 |
Wass Albert Könyvtár 2023. évi programjai |
250 |
250 |
||||
|
9 |
TBLÁI Bazalt Iskola pályázat kiegészítő támogatása |
5 000 |
-5 000 |
0 |
|||
|
10 |
Veszprém Vármegyei Rendőrség működési tám. (Tapolcai rendőrség alkalmazottainak túlórája) |
2 000 |
2 000 |
||||
|
11 |
Közfoglalkoztatási támogatás előlegének elszámolása-visszafizetése |
31 |
31 |
||||
|
12 |
Tapolcai Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézménye Gyermek-hét rendezvény megszervezése |
150 |
150 |
||||
|
13 |
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (köztemetés költésének térítése) |
78 |
78 |
||||
|
K512 |
Működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
482 196 |
492 446 |
19 287 |
3 650 |
48 880 |
564 263 |
|
14 |
Tapolca Kft. általános célú működési támogatása |
145 000 |
145 000 |
145 000 |
|||
|
15 |
Helyi autóbusz közlekedés veszteségpótlása Városgazdálkodási Kft. |
40 000 |
40 000 |
40 000 |
|||
|
16 |
Városi Strand üzemeltetéséhez támogatás nyújtása Városgazdálkodási Kft. részére |
45 000 |
45 000 |
45 000 |
|||
|
17 |
Cselle-Ház Kft. működési célú támogatása |
153 122 |
153 122 |
153 122 |
|||
|
18 |
Balavíz Kft. Működési támogatása (kérelem, föld alapú támogatás) |
250 |
250 |
250 |
|||
|
19 |
Tapolcai Városfejlesztési Kft. működési célú támogatása |
4 000 |
4 000 |
4 000 |
|||
|
20 |
Tapolcai Média Kft. támogatása |
32 000 |
32 000 |
32 000 |
|||
|
21 |
Tapolcai Média Közalapívány támogatása |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
|||
|
22 |
TIAC működési rehabilitációjának támogatása |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
|||
|
0 |
|||||||
|
22 |
Városi Tömeg és versenysport támogatása |
20 000 |
|||||
|
22.1 |
- Tapolcai-medence Természetjáró Sportegyesület |
300 |
300 |
||||
|
22.2 |
- Tapolcai Diáksport Egyesület |
500 |
500 |
||||
|
22.3 |
- Tapolcai Sport Akadémia SE |
500 |
500 |
||||
|
22.4 |
- TIAC VSE |
3 600 |
3 600 |
||||
|
22.5 |
- Tapolcai Vívóklub |
4 800 |
4 800 |
||||
|
22.6 |
- TVSE Kosárlabda Szakosztály |
2 000 |
2 000 |
||||
|
22.7 |
- TVSE Extrém Szakosztály |
250 |
250 |
||||
|
22.8 |
- TVSE Öregfiúk FC Labdarúgó Szakosztály |
250 |
250 |
||||
|
22.9 |
- TVSE Brazil Jiu-Jitsu Szakosztály |
300 |
300 |
||||
|
22.10 |
- TVSE Karate Szakosztály |
450 |
450 |
||||
|
22.11 |
- TVSE Férfi Kézilabda Szakosztály |
1 100 |
1 100 |
||||
|
22.12 |
- TVSE Női Kézilabda Szakosztály |
2 000 |
2 000 |
||||
|
22.13 |
- TVSE Sakk Szakosztály |
3 100 |
3 100 |
||||
|
22.14 |
- TVSE Tenisz Szakosztály |
250 |
250 |
||||
|
22.15 |
- TVSE Thaibox Szakosztály |
300 |
300 |
||||
|
22.16 |
- Év legjobb tapolcai sportolója |
300 |
300 |
||||
|
0 |
|||||||
|
23 |
Közművelődési feladatok támogatása |
3 000 |
|||||
|
23.1 |
- Batsányi János Általános Iskoláért Alapítvány támogatása (Batsányi-hét rendezvényei) |
200 |
200 |
||||
|
23.2 |
- Zenész Színházért Alapítvány támogatása (Petőfi év alkalmából három színdarab bemutatása) |
200 |
200 |
||||
|
23.3 |
- Zeneoktatást Támogató Alapítvány XVII. Veszprém megyei Négykezes Találkozó megrendezése |
150 |
150 |
||||
|
23.4 |
- Nagyboldogasszony Római Kat. Ált. Iskola Szent Márton köpenye című családi délután megrend. |
200 |
200 |
||||
|
23.5 |
- Boldog Özséb Alapítvány Szent Cecília napi orgonahangverseny megrendezése |
200 |
200 |
||||
|
23.6 |
- Gyermek-kert Alapítvány Kápolnapusztai Bivalyrezervátum látogatása |
200 |
200 |
||||
|
23.7 |
- Tapolcai Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézménye Gyermek-hét rendezvény megszervezése |
150 |
-150 |
0 |
|||
|
23.8 |
- Tapolcai Barackvirág Óvodáért Alapítvány Hagyomány szívvel, lélekkel gyermeknapi progr.tám. |
200 |
200 |
||||
|
23.9 |
- Ovisokért Alapítvány Mondd, szereted az állatokat? című programsorozat támogatása |
200 |
200 |
||||
|
23.10 |
- Bárdos Lajos Alapítvány a Tapolcai Gyermekekért Programsorozat megszervezése |
200 |
200 |
||||
|
23.11 |
- Bölcsődéért Alapítvány Gyermeknap program támogatása |
90 |
90 |
||||
|
23.12 |
- Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány Wass Albert Könyvtár és Múzeum eszközfejlesztésének tám. |
100 |
100 |
||||
|
23.13 |
- Batsányi Táncegyüttes Egyesület Népi viseletek pótlása |
200 |
200 |
||||
|
23.14 |
- Tap.Városszépítő Egy.Közös jubileum az országos szövetség és helyi egyesület 40. évf.progr.tám. |
210 |
210 |
||||
|
23.15 |
- Tapolcai Nőklub Egyesület Tapolcai Nőklub Egyesület 2023. évi programjainak támogatása |
150 |
150 |
||||
|
23.16 |
- Tapolca és Környéke Nyugdíjasok Egyesülete Idősek Világnapja támogatása |
150 |
150 |
||||
|
23.17 |
-Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület Dobó Nap és a Hősök Napja programjainak tám. |
200 |
200 |
||||
|
24 |
Tapolca Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság támogatása ( 14993 fő*800 Ft) |
11 994 |
11 994 |
1 289 |
13 283 |
||
|
25 |
Római Katolikus Egyház támogatása |
750 |
750 |
750 |
|||
|
26 |
Református Egyház támogatása |
200 |
200 |
200 |
|||
|
27 |
Tapolcai Evangélikus Leányegyházközség működési támogatása |
150 |
150 |
150 |
|||
|
28 |
Tapolca-Diszel Római Katolikus Egyházközség működési támoatása |
100 |
100 |
100 |
|||
|
29 |
Veszprém Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány |
11 100 |
11 100 |
11 100 |
|||
|
30 |
dr. Sarlós Ágnes fogorvos rendelő használati díja |
980 |
980 |
980 |
|||
|
31 |
Tapolcai Polgárőr Egyesület támogatása |
600 |
600 |
600 |
|||
|
32 |
Batsányi János Általános Iskoláért Alapítvány |
150 |
150 |
150 |
|||
|
33 |
Bíztatás Alapítvány (Gimnázium szalagavató támogatása) |
1 000 |
900 |
900 |
|||
|
34 |
Korszerű Oktatásért Alapítvány (TBLÁI Kazinczy Ferenc Tagintézmény) támogatása |
150 |
0 |
0 |
|||
|
35 |
Bárdos Lajos Alapítvány a Tapolcai Gyermekekért |
150 |
150 |
150 |
|||
|
36 |
Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium szalagavató támogatása |
500 |
500 |
500 |
|||
|
37 |
Veszprém Vármegyei Rendőrség működési tám. (Tapolcai rendőrség alkalmazottainak túlórája) |
2 000 |
-2 000 |
0 |
|||
|
38 |
Medicopter Alapítvány támogatása |
200 |
200 |
||||
|
39 |
Arany János tehetséggondozással kapcsolatos támogatások |
3 500 |
3 500 |
||||
|
40 |
Zenés Színházért Alapítvány (2022. évről áthúzódó támogatás) |
150 |
150 |
||||
|
41 |
Cancala város részére támogatás biztosítása földrengés károsultjainak támogatása céljából |
2 000 |
2 000 |
||||
|
42 |
DRV Zrt. 2023. évi lakossági víz- és csatornadíj támogatás továbbutalása |
19 287 |
19 287 |
||||
|
43 |
dr. Szabó Gabriella-körzethatár módosítás miatti kompenzáció |
270 |
270 |
||||
|
44 |
Balikó és Társa Kft. Év vállalkozása kitüntetés adományozása |
100 |
100 |
||||
|
45 |
TBLÁI Bazalt Iskola pályázat kiegészítő támogatása programokara (CAN Architects Stúdió Építész Iroda Kft.) |
2 500 |
2 500 |
||||
|
46 |
Ovisokért Alapítvány (Szivárvány RK óvoda dolgozói közössége kitűntetés) |
100 |
100 |
||||
|
47 |
Polgármesteri keret felhasználása áh-n kívülre támogatások |
2 650 |
1 541 |
4 191 |
|||
|
48 |
Pisztrágfesztivál támogatása (Végh és Társa Kft.) |
4 954 |
4 954 |
||||
|
49 |
Műhiba peren kívüli egyezség (166/2023. IX.6. Kt.) |
41 000 |
41 000 |
||||
|
50 |
TIAC műfüves pálya visszafizetési kötelezettség teljesítésére anyagi forrás |
2 926 |
2 926 |
||||
|
Működési célú támogatások összesen |
1 071 585 |
1 073 507 |
19 287 |
-6 738 |
48 880 |
1 134 936 |
|
|
K84 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
29 942 |
0 |
200 |
0 |
30 142 |
|
51 |
Wass Albert Könyvtár és Múzeum multifunkciós nyomtató beszerzésének támogatása |
992 |
992 |
||||
|
52 |
Wass Albert Könyvtár és Múzeum Géniusz pályázat feljesztési célú támogatása |
28 950 |
28 950 |
||||
|
53 |
Tapolcai Kertvárosi Óvoda Barackvirág tagintézmény udvari eszközök (polgármesteri keretből) |
200 |
200 |
||||
|
K89 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
41 549 |
62 965 |
0 |
2 500 |
64 010 |
129 475 |
|
54 |
Cselle-Ház Kft. felhalmozási célú támogatása (tárgyi eszközök vásárlása) |
8 000 |
8 000 |
8 000 |
|||
|
55 |
Cselle-Ház Kft. felhalmozási célú támogatása (seprőgép pályázati önrésze) |
6 948 |
6 948 |
6 948 |
|||
|
56 |
Cselle-Ház Kft. tagi kölcsön (képviselői döntés alapján) |
24 601 |
24 601 |
24 601 |
|||
|
57 |
Tapolcai Vállalkozásfejlesztés Regionális Iroda közvetítése által nyújtott kamattámogatás |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
|||
|
58 |
Korszerű Oktatásért Alapítvány (TBLÁI Kazinczy Ferenc Tagintézmény aula térelválasztó) támogatása |
150 |
150 |
||||
|
59 |
Gyermek-Kert Alapítvány (Kertvárosi Óvoda udvarának fejlesztésére) polgármesteri keretből |
200 |
200 |
||||
|
60 |
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Holokauszt áldozatai emlékére botlatókő elkészítésének támogatása pm-i keretből |
250 |
250 |
||||
|
61 |
Tapolca Kft. 2022. évi fejlesztésekre 43/2023.IV.6 Kt. Hat. |
20 816 |
20 816 |
||||
|
62 |
Tapolca Kft. részére tagi kölcsön biztosítása 102/2023. (VI.19.) Kt. hat. |
64 010 |
64 010 |
||||
|
63 |
TBLÁI Bazalt Iskola pályázat kiegészítő támogatása eszközökre (CAN Architects Stúdió Építész Iroda Kft.) |
2 500 |
2 500 |
||||
|
Felhalmozási célú támogatások összesen |
41 549 |
92 907 |
0 |
2 700 |
64 010 |
159 617 |
|
|
Támogatások mindösszesen |
1 113 134 |
1 166 414 |
19 287 |
-4 038 |
112 890 |
1 294 553 |
|
8. melléklet a 3/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez10
A 2. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 6. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 15. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 16. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 20. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (VII. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 20. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2023. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.