Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről1
Somlóvásárhely Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületére, a Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatalra és a Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsödére.
(2) A rendeletben foglaltak végrehajtását Somlóvásárhely Önkormányzata Képviselő-testülete, polgármestere, jegyzője a gazdálkodás folyamatainak belső ellenőrzésével, valamint a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. §2 A képviselő-testület a 2023. évi önkormányzati költségvetés
a) bevételi főösszegét 1 148 509 256 forintban,
b) kiadási főösszegét 1 148 509 256 forintbanállapítja meg.
3. §3 A képviselő-testület
a) az önkormányzat működési célú bevételeit 967 844 550 forintban; ebből:
aa) a működési támogatásokat 475 900 051 forintban,
ab) közhatami bevételeket 67 552 123 forintban,
ac) egyéb működési bevételeket 22 805 169 forintban,
ad) finanszírozási bevételek 401 587 207 forintban állapítja meg.
b) az önkormányzat működési célú kiadásait 967 844 550 forintban, ebből:
ba) a személyi juttatásokat 281 416 092 forintban,
bb) a munkaadókat terhelő járulékok 34 875 973 forintban,
bc) a dologi kiadásokat 212 137 678 forintban,
bd) az ellátottak pénzbeli juttatásait 4 103 828 forintban,
be) az egyéb működési célú kiadásokat 124 886 392 forintban;
bf) a finanszírozási kiadásokat 310 424 587forintban állapítja meg.
c) az önkormányzat felhalmozási célú bevételeit 180 664 706 forintban, ebből:
ca) Felhalmozási bevételeket 3 714 669 forintban,
cb) Felhalmozási pénzmaradványt 176 950 037 forintban állapítja meg.
d) az önkormányzat felhalmozási célú kiadásait 180 664 706 forintban, ebből:
da) a beruházások összegét 116 325 451 forintban,
db) felújítások összegét 64 339 255 forintban állapítja meg.
e) az éves létszám-előirányzatot 58 főben, ebből:
ea) a költségvetési szervek éves létszám-előirányzatát 52 főben,
eb) a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzatát 6 főben állapítja meg.
4. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata címrendjét az 1. melléklet tartalmazza.
5. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata 2023. évi költségvetési főösszesítőjét (mérlegét) a 2. melléklet tartalmazza.
6. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata 2023. évi kiadásait forrásonként a 3. melléklet, bevételeit forrásonként a 4. melléklet tartalmazza.
7. § Az éves előirányzat felhasználási és likviditási ütemtervet a 5. melléklet tartalmazza.
8. § A képviselő-testület az intézmények létszámkeretét a 6. melléklet szerint állapítja meg.
9. § A 2023. évi bevételek és kiadások alakulását a 7. melléklet, a 2023. évi költségvetési kiadásokat a 8. melléklet tartalmazza.
10. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata 2023. évi saját költségvetését a 9. melléklet, 10. melléklet, 11. melléklet, 12. melléklet, 13. melléklet, 14. melléklet, 15. melléklet, 16. melléklet tartalmazza.
11. § A Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi költségvetését a 17. melléklet tartalmazza.
12. § A Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2023. évi költségvetését a 18. melléklet tartalmazza.
13. § Somlóvásárhely Község Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügylete és ebből eredő fizetési kötelezettségeke nincs.
14. § Az önkormányzat többéves kihatással járó feladatot nem tervez.
15. § (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabilitási törvény) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletet eredményező fejlesztést az önkormányzat 2023. évi költségvetésében nem tervez.
(2) Az önkormányzatnak a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettsége nincs.
16. § (1) Az önkormányzat hitelállománnyal 2023. január 1. napján nem rendelkezik.
(2) Amennyiben az önkormányzat teljesített bevételei nem fedezik a tervezett és a létrejött kiadást, úgy a számlavezető pénzintézetnél „likvid hitel” címén hitel vehető fel, amelyet tárgyég december 31-ig kell visszafizetni. A hitel visszatörlesztése az önkormányzat költségvetését terheli.
(3) A hitel felvételéről, a hitel összegéről a képviselő-testület dönt.
3. A költségvetési tartalék előirányzatai
17. § (1) A tartalék az évközi többletigények fedezetéül, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál.
(2) A képviselő-testület a tartalékkal való rendelkezés jogát évi 300 ezer Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza, ezzel egyidejűleg előirányzat-módosítást is elrendel. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester a képviselő-testület soron következő rendes ülésén beszámol.
4. Előirányzat módosítás a helyi önkormányzatnál
18. § (1) A képviselő-testület által jóváhagyott bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület – az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határ idejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a költségvetési támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
19. § (1) Az önkormányzat elfogadott költségvetéséről az államháztartás információs rendszere keretében adatszolgáltatást kell teljesíteni.
(2) A költségvetés végrehajtásáért a polgármester felelős.
5. A személyi juttatásokkal és a munkaerővel való gazdálkodás, az önkormányzati alkalmazottak egyéb támogatása
20. § A költségvetési szervek létszám-előirányzatát kizárólag a képviselő-testület módosíthatja.
21. § (1) Az önkormányzat költségvetési szerve közalkalmazott dolgozóinak és egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók részére a képviselő-testület a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-ban meghatározottak szerinti kedvezményes adózású cafetériát biztosít. A köztisztviselők részére cafetéria keretében a Széchenyi Pihenő Kártya alszámlájára utalt támogatást biztosít.
(2) A közfoglalkoztatottak esetében az (1) bekezdésben biztosított juttatás adható.
(3) A juttatás mértékét az önkormányzat éves költségvetési rendeletében kormányzati funkciónként kell megállapítani, a fedezetét megtervezni és biztosítani.
6. Önkormányzati beruházásokkal, felújításokkal kapcsolatos eljárási szabályok
22. § (1) Az önkormányzati beruházásokkal kapcsolatos szervezési feladatok lebonyolítását a Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal végzi, melyhez külső szakmai szerv közreműködését igénybe veheti.
(2) A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó önkormányzati beruházásra a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásait kell alkalmazni.
(3) A közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó, bruttó 1.000 ezer Ft értékhatárt meghaladó építési beruházás, felújítás megrendelése esetén árajánlatot kell kérni.
(4) A közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó, bruttó 1.000 ezer Ft értékhatárt meghaladó árubeszerzés, szolgáltatás megrendelése esetén árajánlatot kell kérni.
(5) Az önkormányzati ingatlanok felújításainál, beruházásainál a műszaki ellenőri feladatok ellátására külső szakemberek felkérhetők.
7. A társadalmi önszerveződő közösségek önkormányzati támogatása
23. § (1) A képviselő-testület a társadalmi önszerveződő közösségek, sportegyesületek, együttesek, klubok, alapítványok, egyházi közösségek stb. részére pénzbeli támogatást nyújthat.
(2) A politikai pártok részére pénzbeli és egyéb önkormányzati támogatás nem nyújtható.
(3) A támogatás nyújtásának részletes szabályait az államháztartáson kívüli pénzeszköz átadás-átvételről szóló 10/2013. (XI. 05.) önkormányzati rendelet tartalmazza.
8. Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos egyéb intézkedések
24. § A képviselő-testület az önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést engedélyezhet, azonban ez nem veszélyeztetheti az önkormányzat gazdálkodását.
25. § Az önkormányzat költségvetési szerve átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja.
9. Az éves költségvetési beszámolóra vonatkozó szabályok
26. § (1) A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet a polgármester a költségvetési évet követő 4. hónap utolsó napjáig terjeszti a képviselő-testület elé.
(2) A képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot.
27. § (1) Az önkormányzat a költségvetési maradványát az éves elemi költségvetési beszámoló készítésekor állapítja meg.
(2) Amennyiben a tervezett költségvetési maradványhoz képest eltérés mutatkozik, a költségvetési rendeletet módosítani kell.
10. Vegyes és hatályba léptető rendelkezések
28. § Az önkormányzati rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht. és végrehajtási rendeletei, valamint Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
29. § E rendelet a 2023. évi költségvetési évre szól és hatálya a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáig tart.
30. § Ez a rendelet 2023. február 27-én 16 óra 45 perckor lép hatályba.
31. § E rendelet rendelkezéseit 2023. január 1. napjától kell alkalmazni.
1. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez4
|
Címszám |
|
|---|---|
|
1. |
Somlóvásárhely Község Önkormányzata |
|
2. |
Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal |
|
3. |
Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda |
2. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez5
|
ÖSSZEVONT MÉRLEG |
forint |
|||||||
|
sorszám |
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
|||||||
|
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
|
|
1 |
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
162 217 558 |
170 457 733 |
K1 |
Személyi juttatások |
263 352 233 |
281 416 092 |
|
2 |
B112 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
70 314 330 |
84 780 939 |
||||
|
3 |
B113 |
Települési önkormányzatok egyéb szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
122 740 256 |
135 313 280 |
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
33 629 480 |
34 875 973 |
|
4 |
B1131 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása |
30 929 604 |
34 437 253 |
||||
|
5 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 595 849 |
3 754 831 |
K3 |
Dologi kiadások |
133 023 755 |
212 137 678 |
|
6 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
15 664 982 |
883 133 |
||||
|
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
6 815 999 |
|||||
|
7 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
36 843 873 |
39 456 883 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
7 603 828 |
4 103 828 |
|
8 |
B2 |
Felhalmozási c. támogatás Áh-n belül |
0 |
3 714 669 |
K5 |
elvonások és visszafizetések |
0 |
3 164 835 |
|
9 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
36 000 000 |
67 552 123 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh.belül |
84 917 223 |
95 873 670 |
|
10 |
B4 |
Működési bevételek |
37 099 210 |
68 723 657 |
k5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh. Kívül |
500 000 |
500 000 |
|
11 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
1 412 000 |
K6 |
Beruházások |
130 199 488 |
116 325 451 |
|
12 |
B7 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
K7 |
Felújítások |
68 222 185 |
64 339 255 |
|
13 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
486 839 852 |
531 206 756 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
266 354 126 |
310 424 587 |
|
14 |
K5 |
tartalék |
13 443 196 |
25 347 887 |
||||
|
15 |
B 1-8 |
BEVÉTELEK ÖSSZSEN |
1 001 245 514 |
1 148 509 256 |
K 1-9 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 001 245 514 |
1 148 509 256 |
3. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez6
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
2 |
3 |
4 |
5 |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
216 508 290 |
223 520 963 |
|
2 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
0 |
4 470 768 |
|
3 |
Végkielégítés (K1105) |
390 000 |
444 600 |
|
4 |
Jubileumi jutalom (K1106) |
2 640 000 |
4 122 000 |
|
5 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
9 370 000 |
7 651 571 |
|
6 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
2 672 785 |
5 032 615 |
|
7 |
Egyéb költségtérítések (K1110) |
264 000 |
264 000 |
|
8 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
5 120 945 |
7 396 414 |
|
9 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
236 966 020 |
252 902 931 |
|
10 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
13 978 000 |
12 498 000 |
|
11 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
12 408 213 |
15 365 492 |
|
12 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
0 |
649 669 |
|
13 |
Külső személyi juttatások (K12) |
26 386 213 |
28 513 161 |
|
14 |
Személyi juttatások (K1) |
263 352 233 |
281 416 092 |
|
15 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
33 629 480 |
34 875 973 |
|
16 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
585 000 |
735 000 |
|
17 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
34 202 863 |
47 819 886 |
|
18 |
Készletbeszerzés (K31) |
34 787 863 |
48 554 886 |
|
19 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
2 664 000 |
2 829 000 |
|
20 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 285 000 |
1 510 000 |
|
21 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
3 949 000 |
4 339 000 |
|
22 |
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
9 744 156 |
12 364 156 |
|
23 |
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
1 470 000 |
1 470 000 |
|
24 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
500 000 |
510 000 |
|
25 |
Közüzemi díjak (K331) |
11 714 156 |
14 344 156 |
|
26 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
8 461 840 |
13 001 626 |
|
27 |
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
1 180 000 |
1 469 584 |
|
28 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 456 000 |
9 781 028 |
|
29 |
Közvetített szolgáltatások (>=45) (K335) |
0 |
2 332 938 |
|
30 |
ebből: államháztartáson belül (K335) |
0 |
0 |
|
31 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
12 080 770 |
12 440 770 |
|
32 |
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
26 613 024 |
31 738 442 |
|
33 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
0 |
0 |
|
34 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
61 505 790 |
85 108 544 |
|
35 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
6 860 121 |
6 418 463 |
|
36 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
0 |
8 510 000 |
|
37 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
6 860 121 |
14 928 463 |
|
38 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
24 384 976 |
26 902 187 |
|
39 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
1 536 005 |
24 516 577 |
|
40 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
0 |
7 788 021 |
|
41 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
25 920 981 |
59 206 785 |
|
42 |
Dologi kiadások (K3) |
133 023 755 |
212 137 678 |
|
43 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
7 603 828 |
4 103 828 |
|
44 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
|
45 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
0 |
0 |
|
46 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
7 603 828 |
4 103 828 |
|
47 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
0 |
3 164 835 |
|
48 |
Elvonások és befizetések (K502) |
0 |
3 164 835 |
|
49 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
84 917 223 |
95 873 670 |
|
50 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
0 |
0 |
|
51 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) |
0 |
0 |
|
52 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
|
53 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
|
54 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
500 000 |
500 000 |
|
55 |
Tartalékok (K513) |
13 443 196 |
25 347 887 |
|
56 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
98 860 419 |
124 886 392 |
|
57 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=197) (K62) |
72 252 803 |
83 222 803 |
|
58 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
500 000 |
500 000 |
|
59 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
29 766 478 |
26 510 829 |
|
60 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
27 680 207 |
6 091 819 |
|
61 |
Beruházások (K6) |
130 199 488 |
116 325 451 |
|
62 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
53 718 256 |
50 669 335 |
|
63 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
14 503 929 |
13 669 920 |
|
64 |
Felújítások (K7) |
68 222 185 |
64 339 255 |
|
65 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
734 891 388 |
838 084 669 |
|
66 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
14 928 038 |
15 310 792 |
|
67 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
251 426 088 |
295 113 795 |
|
68 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (K91) |
266 354 126 |
310 424 587 |
|
69 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
266 354 126 |
310 424 587 |
|
70 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 001 245 514 |
1 148 509 256 |
4. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez7
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
162 217 558 |
170 457 733 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
70 314 330 |
84 780 939 |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
122 740 256 |
135 313 280 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
30 929 604 |
34 437 253 |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B113) |
153 669 860 |
169 750 533 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 595 849 |
3 754 831 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
15 664 982 |
883 133 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
0 |
6 815 999 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
404 462 579 |
436 443 168 |
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B16) |
36 843 873 |
39 456 883 |
|
11 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
0 |
|
12 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
0 |
0 |
|
13 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
0 |
0 |
|
14 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) |
0 |
0 |
|
15 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B16) |
0 |
0 |
|
16 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
441 306 452 |
475 900 051 |
|
17 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B25) |
0 |
3 714 669 |
|
18 |
ebből: központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
0 |
0 |
|
19 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
3 714 669 |
|
20 |
Vagyoni tipusú adók (B34) |
6 000 000 |
6 582 468 |
|
21 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
0 |
0 |
|
22 |
Értékesítési és forgalmi adók (B351) |
30 000 000 |
59 116 032 |
|
23 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
0 |
0 |
|
24 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
30 000 000 |
59 116 032 |
|
25 |
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
0 |
1 853 623 |
|
26 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
|
27 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
36 000 000 |
67 552 123 |
|
28 |
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
16 010 084 |
13 767 657 |
|
29 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (B403) |
665 770 |
4 044 312 |
|
30 |
ebből: államháztartáson belül (B403) |
0 |
0 |
|
31 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
6 800 000 |
9 039 874 |
|
32 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
0 |
0 |
|
33 |
Ellátási díjak (B405) |
7 253 114 |
12 763 015 |
|
34 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
6 169 222 |
7 714 610 |
|
35 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (B4082) |
1 020 |
1 020 |
|
36 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
1 020 |
1 020 |
|
37 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
200 000 |
21 393 169 |
|
38 |
ebből: a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos véglegesen járó bevételek, a szerződésen kívüli károkozásért, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséért, jogalap nélküli gazdagodásért kapott összegek (B411) |
0 |
0 |
|
39 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
0 |
0 |
|
40 |
Működési bevételek (B4) |
37 099 210 |
68 723 657 |
|
41 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (B65) |
0 |
1 412 000 |
|
42 |
ebből: háztartások (B65) |
0 |
0 |
|
43 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
0 |
0 |
|
44 |
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
0 |
1 412 000 |
|
45 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
514 405 662 |
617 302 500 |
|
46 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
235 413 764 |
235 710 207 |
|
47 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
235 413 764 |
235 710 207 |
|
48 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
382 754 |
|
49 |
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
251 426 088 |
295 113 795 |
|
50 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
486 839 852 |
531 206 756 |
|
51 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
486 839 852 |
531 206 756 |
|
52 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 001 245 514 |
1 148 509 256 |
5. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez8
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
|
Sor |
Bevételek megnevezése |
össz. |
2023. évi várható bevételek havi forgalma |
|||||||||||
|
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
|||
|
1 |
finanszírozási bevételek |
436 443 168 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
36 370 264 |
|
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
39 456 883 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 074 |
3 288 069 |
|
3 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
3 714 669 |
3 714 669 |
|||||||||||
|
4 |
Közhatalmi bevételek |
67 552 123 |
32 000 000 |
35 552 123 |
||||||||||
|
5 |
Működési bevételek |
68 723 657 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 971 |
5 726 976 |
|
6 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|||||||||||
|
7 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
1 412 000 |
1 412 000 |
|||||||||||
|
8 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|||||||||||
|
9 |
Finanszírozási bevétel(pénzmaradvány) |
531 206 756 |
531 206 756 |
|||||||||||
|
10 |
Összes bevétel |
1 148 509 256 |
576 592 065 |
45 385 309 |
77 385 309 |
49 099 978 |
45 385 309 |
45 385 309 |
45 385 309 |
45 385 309 |
82 349 432 |
45 385 309 |
45 385 309 |
45 385 309 |
|
11 |
Kiadások |
össz. |
2023. évi várható kiadások havi forgalma |
|||||||||||
|
12 |
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
||
|
13 |
Személyi juttatások |
281 416 092 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
23 451 341 |
|
14 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
34 875 973 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 331 |
2 906 332 |
|
15 |
Dologi kiadások |
212 137 678 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 140 |
17 678 138 |
|
16 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 103 828 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 986 |
341 982 |
|
17 |
Egyéb működési célú kiadások |
99 538 505 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 875 |
8 294 880 |
|
18 |
Beruházások |
116 325 451 |
116 325 451 |
|||||||||||
|
19 |
Felújítások |
64 339 255 |
64 339 255 |
|||||||||||
|
20 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
|||||||||||
|
21 |
Finanszírozási kiadások |
310 424 587 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 716 |
25 868 711 |
|
22 |
Összes kiadás |
1 123 161 369 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
194 866 840 |
78 541 389 |
142 880 644 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 384 |
|
23 |
Tartalék |
25 347 887 |
||||||||||||
|
24 |
Kiadások mindösszesen |
1 148 509 256 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
194 866 840 |
78 541 389 |
142 880 644 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 389 |
78 541 384 |
|
25 |
Többlet ' +'/hiány ' -' |
0 |
498 050 676 |
464 894 596 |
463 738 516 |
434 297 105 |
401 141 025 |
251 659 494 |
218 503 414 |
121 008 079 |
124 816 122 |
91 660 042 |
58 503 962 |
25 347 887 |
6. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez9
|
Sorszám |
A |
B |
C |
D |
|
Megnevezés |
2023.évi létszámkeret (fő) |
|||
|
Somlóvásárhely Község Önkormányzata |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
|
1 |
Polgármester, alpolgármester, képviselők |
1 |
6 |
|
|
2 |
Közalkalmazott |
6 |
||
|
4 |
Közfoglalkoztatás |
6 |
||
|
5 |
Egyéb Mtv |
3 |
||
|
6 |
Összesen |
16 |
0 |
6 |
|
7 |
||||
|
8 |
Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
9 |
köztisztviselő |
19 |
||
|
10 |
egyéb, Mtv alkalmazott |
1 |
||
|
11 |
Nyugdíjs ( Mtv) |
2 |
||
|
12 |
Egyéb külső munkavállaló |
|||
|
13 |
Összesen |
22 |
0 |
0 |
|
14 |
||||
|
15 |
Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
16 |
Közalkalmazott |
20 |
||
|
17 |
Közfoglalkoztatás |
0 |
||
|
18 |
Egyéb Mtv |
0 |
||
|
19 |
Összesen |
20 |
0 |
0 |
|
20 |
LÉTSZÁM MINDÖSSZESEN |
58 |
0 |
6 |
7. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez10
|
MÉRLEG |
forint |
|||||||
|
sorszám |
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
|||||||
|
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
|
|
1 |
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
162 217 558 |
170 457 733 |
K1 |
Személyi juttatások |
69 825 268 |
|
|
2 |
B112 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
70 314 330 |
84 780 939 |
||||
|
3 |
B113 |
Települési önkormányzatok egyéb szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
122 740 256 |
135 313 280 |
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
7 922 462 |
|
|
4 |
B1131 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása |
30 929 604 |
34 437 253 |
||||
|
5 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 595 849 |
3 754 831 |
K3 |
Dologi kiadások |
110 415 336 |
|
|
6 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
15 664 982 |
883 133 |
||||
|
B116 |
Elszámolásból származó bevételek |
0 |
6 815 999 |
|||||
|
7 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
32 834 281 |
34 392 808 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 103 828 |
|
|
8 |
B2 |
Felhalmozási c. támogatás Áh-n belül |
0 |
3 714 669 |
K5 |
elvonások és visszafizetések |
3 164 835 |
|
|
9 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
36 000 000 |
67 552 123 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh.belül |
95 873 670 |
|
|
10 |
B4 |
Működési bevételek |
12 122 618 |
41 681 236 |
k5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh. Kívül |
500 000 |
|
|
11 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
1 412 000 |
K6 |
Beruházások |
114 478 023 |
|
|
12 |
B7 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
K7 |
Felújítások |
64 339 255 |
|
|
13 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
220 816 393 |
221 199 147 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
310 424 587 |
|
|
14 |
K5 |
tartalék |
25 347 887 |
|||||
|
15 |
B 1-8 |
BEVÉTELEK ÖSSZSEN |
706 235 871 |
806 395 151 |
K 1-9 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
806 395 151 |
|
8. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez11
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
2 |
3 |
4 |
5 |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
43 092 186 |
45 892 186 |
|
2 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
0 |
500 000 |
|
3 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
946 000 |
946 000 |
|
4 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
989 810 |
1 489 810 |
|
5 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
435 492 |
1 439 492 |
|
6 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
45 463 488 |
50 267 488 |
|
7 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
13 978 000 |
12 498 000 |
|
8 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
6 316 663 |
6 879 780 |
|
9 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
0 |
180 000 |
|
10 |
Külső személyi juttatások (K12) |
20 294 663 |
19 557 780 |
|
11 |
Személyi juttatások (K1) |
65 758 151 |
69 825 268 |
|
12 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
8 342 462 |
7 922 462 |
|
13 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
505 000 |
605 000 |
|
14 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
5 237 500 |
11 097 500 |
|
15 |
Készletbeszerzés (K31) |
5 742 500 |
11 702 500 |
|
16 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
824 000 |
874 000 |
|
17 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
945 000 |
1 075 000 |
|
18 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
1 769 000 |
1 949 000 |
|
19 |
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
7 886 086 |
10 786 086 |
|
20 |
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
1 470 000 |
1 470 000 |
|
21 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
500 000 |
500 000 |
|
22 |
Közüzemi díjak (K331) |
9 856 086 |
12 756 086 |
|
23 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
5 186 972 |
6 686 972 |
|
24 |
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
600 000 |
500 000 |
|
25 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
700 000 |
1 450 000 |
|
26 |
Közvetített szolgáltatások (>=45) (K335) |
0 |
42 000 |
|
27 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
6 217 010 |
6 217 010 |
|
28 |
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
21 211 024 |
24 211 024 |
|
29 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
0 |
0 |
|
30 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
43 771 092 |
51 863 092 |
|
31 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
250 000 |
250 000 |
|
32 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
0 |
8 510 000 |
|
33 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
250 000 |
8 760 000 |
|
34 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
13 920 550 |
12 830 321 |
|
35 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
0 |
22 772 577 |
|
36 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
0 |
537 846 |
|
37 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
13 920 550 |
36 140 744 |
|
38 |
Dologi kiadások (K3) |
65 453 142 |
110 415 336 |
|
39 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
7 603 828 |
4 103 828 |
|
40 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
|
41 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
0 |
0 |
|
42 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
7 603 828 |
4 103 828 |
|
43 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
0 |
3 164 835 |
|
44 |
Elvonások és befizetések (K502) |
0 |
3 164 835 |
|
45 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
84 917 223 |
95 873 670 |
|
46 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
0 |
0 |
|
47 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) |
0 |
0 |
|
48 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
|
49 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
|
50 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
500 000 |
500 000 |
|
51 |
Tartalékok (K513) |
13 443 196 |
25 347 887 |
|
52 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
98 860 419 |
124 886 392 |
|
53 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=197) (K62) |
72 252 803 |
83 222 803 |
|
54 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
29 766 478 |
25 556 478 |
|
55 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
27 545 207 |
5 698 742 |
|
56 |
Beruházások (K6) |
129 564 488 |
114 478 023 |
|
57 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
50 629 335 |
50 669 335 |
|
58 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
13 669 920 |
13 669 920 |
|
59 |
Felújítások (K7) |
64 299 255 |
64 339 255 |
|
60 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
439 881 745 |
495 970 564 |
|
61 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
14 928 038 |
15 310 792 |
|
62 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
251 426 088 |
295 113 795 |
|
63 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (K91) |
266 354 126 |
310 424 587 |
|
64 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
266 354 126 |
310 424 587 |
|
65 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
706 235 871 |
806 395 151 |
9. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez12
|
A |
B |
C |
D |
|---|---|---|---|
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
C |
|
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
162 217 558 |
170 457 733 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
70 314 330 |
84 780 939 |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
122 740 256 |
135 313 280 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
30 929 604 |
34 437 253 |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B113) |
153 669 860 |
169 750 533 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 595 849 |
3 754 831 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
15 664 982 |
883 133 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
0 |
6 815 999 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
404 462 579 |
436 443 168 |
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B16) |
32 834 281 |
34 392 808 |
|
11 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
0 |
0 |
|
12 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
0 |
0 |
|
13 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B16) |
0 |
0 |
|
14 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
437 296 860 |
470 835 976 |
|
15 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B25) |
0 |
3 714 669 |
|
16 |
ebből: központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
0 |
0 |
|
17 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
0 |
3 714 669 |
|
18 |
Vagyoni tipusú adók (B34) |
6 000 000 |
6 582 468 |
|
19 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
0 |
0 |
|
20 |
Értékesítési és forgalmi adók (B351) |
30 000 000 |
59 116 032 |
|
21 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
0 |
0 |
|
22 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
30 000 000 |
59 116 032 |
|
23 |
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
0 |
1 853 623 |
|
24 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
|
25 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
36 000 000 |
67 552 123 |
|
26 |
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
0 |
800 000 |
|
27 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=188) (B403) |
585 770 |
3 233 699 |
|
28 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
6 800 000 |
9 039 874 |
|
29 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
0 |
0 |
|
30 |
Ellátási díjak (B405) |
3 447 000 |
4 947 000 |
|
31 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
1 088 848 |
2 644 236 |
|
32 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (B4082) |
1 000 |
1 000 |
|
33 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
1 000 |
1 000 |
|
34 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
200 000 |
21 015 427 |
|
35 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
0 |
0 |
|
36 |
Működési bevételek (B4) |
12 122 618 |
41 681 236 |
|
37 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (B65) |
0 |
1 412 000 |
|
38 |
ebből: háztartások (B65) |
0 |
0 |
|
39 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
0 |
0 |
|
40 |
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
0 |
1 412 000 |
|
41 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
485 419 478 |
585 196 004 |
|
42 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
220 816 393 |
220 816 393 |
|
43 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
220 816 393 |
220 816 393 |
|
44 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
382 754 |
|
45 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
220 816 393 |
221 199 147 |
|
46 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
220 816 393 |
221 199 147 |
|
47 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
706 235 871 |
806 395 151 |
10. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez13
|
# |
Megnevezés |
Összesen |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
013320 Köztemetõ-fenntartás és -mûködtetés |
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018030 Támogatási célú finanszírozási mûveletek |
041231 Rövid idõtartamú közfoglalkoztatás |
041233 Hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatás |
047320 Turizmusfejlesztési támogatások és tevékenységek |
064010 Közvilágítás |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
072111 Háziorvosi alapellátás |
074031 Család és nõvédelmi egészségügyi gondozás |
082044 Könyvtári szolgáltatások |
082091 Közmûvelõdés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
091140 Óvodai nevelés, ellátás mûködtetési feladatai |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
45 892 186 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 821 541 |
0 |
0 |
8 002 371 |
5 486 547 |
4 604 622 |
0 |
4 512 605 |
0 |
0 |
0 |
14 464 500 |
0 |
0 |
|
2 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
487 407 |
12 593 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
946 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
194 000 |
116 000 |
212 000 |
0 |
116 000 |
0 |
0 |
0 |
308 000 |
0 |
0 |
|
4 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
1 489 810 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
309 960 |
398 650 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
781 200 |
0 |
0 |
|
5 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
1 439 492 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
153 362 |
0 |
0 |
242 900 |
0 |
420 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 042 810 |
0 |
0 |
|
6 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
50 267 488 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 974 903 |
0 |
0 |
8 439 271 |
6 399 914 |
5 228 285 |
0 |
4 628 605 |
0 |
0 |
0 |
16 596 510 |
0 |
0 |
|
7 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
12 498 000 |
12 498 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
6 879 780 |
600 000 |
165 000 |
15 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
363 800 |
5 735 980 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
180 000 |
180 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Külső személyi juttatások (K12) |
19 557 780 |
13 278 000 |
165 000 |
15 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
363 800 |
5 735 980 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
69 825 268 |
13 278 000 |
165 000 |
15 000 |
0 |
0 |
0 |
8 974 903 |
0 |
0 |
8 803 071 |
12 135 894 |
5 228 285 |
0 |
4 628 605 |
0 |
0 |
0 |
16 596 510 |
0 |
0 |
|
12 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
7 922 462 |
1 721 609 |
21 060 |
0 |
0 |
0 |
0 |
629 050 |
0 |
0 |
1 107 230 |
1 470 893 |
269 575 |
0 |
620 127 |
0 |
0 |
0 |
2 082 918 |
0 |
0 |
|
13 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
605 000 |
79 165 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
518 130 |
0 |
7 705 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
11 097 500 |
806 044 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
133 687 |
0 |
5 145 568 |
693 982 |
155 828 |
0 |
2 788 974 |
0 |
0 |
0 |
68 417 |
0 |
1 305 000 |
|
15 |
Készletbeszerzés (K31) |
11 702 500 |
885 209 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
133 687 |
0 |
5 145 568 |
1 212 112 |
155 828 |
7 705 |
2 788 974 |
0 |
0 |
0 |
68 417 |
0 |
1 305 000 |
|
16 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
874 000 |
806 965 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 226 |
3 429 |
0 |
38 380 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 075 000 |
869 411 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
56 837 |
14 916 |
0 |
22 080 |
0 |
0 |
0 |
111 756 |
0 |
0 |
|
18 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
1 949 000 |
1 676 376 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
82 063 |
18 345 |
0 |
60 460 |
0 |
0 |
0 |
111 756 |
0 |
0 |
|
19 |
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
10 786 086 |
919 128 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 539 073 |
2 807 901 |
393 693 |
293 874 |
49 625 |
109 289 |
581 294 |
800 575 |
0 |
0 |
291 634 |
0 |
|
20 |
Gázenergia szolgáltatás díja (K3312) |
1 470 000 |
8 346 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
623 364 |
532 873 |
113 102 |
0 |
192 315 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
500 000 |
8 930 |
10 253 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
250 938 |
3 015 |
17 781 |
10 833 |
0 |
198 250 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Közüzemi díjak (K331) |
12 756 086 |
936 404 |
10 253 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 539 073 |
3 682 203 |
929 581 |
424 757 |
60 458 |
301 604 |
779 544 |
800 575 |
0 |
0 |
291 634 |
0 |
|
23 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
6 686 972 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
109 782 |
0 |
6 577 190 |
0 |
|
24 |
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
500 000 |
258 788 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 671 |
5 262 |
0 |
2 814 |
182 465 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 450 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 230 891 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 999 |
118 110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Közvetített szolgáltatások (>=45) (K335) |
42 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
6 217 010 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
677 010 |
5 540 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
24 211 024 |
4 577 685 |
0 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
237 079 |
0 |
4 612 928 |
859 673 |
92 885 |
48 688 |
11 999 129 |
282 957 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
51 863 092 |
5 772 877 |
10 253 |
1 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
237 079 |
5 769 964 |
9 064 812 |
7 334 516 |
517 642 |
111 960 |
12 584 197 |
1 180 611 |
800 575 |
109 782 |
0 |
6 868 824 |
0 |
|
30 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
250 000 |
22 723 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
103 228 |
84 305 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 744 |
0 |
0 |
|
31 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
8 510 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 510 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
8 760 000 |
22 723 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 510 000 |
0 |
0 |
103 228 |
84 305 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 744 |
0 |
0 |
|
33 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
12 830 321 |
1 042 007 |
2 768 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 397 806 |
1 522 714 |
2 324 778 |
1 038 197 |
179 515 |
20 414 |
1 675 904 |
313 933 |
209 577 |
29 641 |
48 648 |
1 672 069 |
352 350 |
|
34 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
22 772 577 |
928 000 |
0 |
15 391 677 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 227 900 |
225 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
537 846 |
437 846 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
36 140 744 |
2 407 853 |
2 768 |
15 391 677 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 397 806 |
1 522 714 |
8 552 678 |
1 363 197 |
179 515 |
20 414 |
1 675 904 |
313 933 |
209 577 |
29 641 |
48 648 |
1 672 069 |
352 350 |
|
37 |
Dologi kiadások (K3) |
110 415 336 |
10 765 038 |
13 021 |
16 891 677 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 278 572 |
7 292 678 |
22 763 058 |
10 095 116 |
955 635 |
140 079 |
17 109 535 |
1 494 544 |
1 010 152 |
139 423 |
268 565 |
8 540 893 |
1 657 350 |
|
38 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
4 103 828 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 103 828 |
|
39 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
4 103 828 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 103 828 |
|
41 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
4 103 828 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 103 828 |
|
42 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
3 164 835 |
0 |
0 |
0 |
3 164 835 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Elvonások és befizetések (K502) |
3 164 835 |
0 |
0 |
0 |
3 164 835 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
95 873 670 |
0 |
0 |
0 |
0 |
95 873 670 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (K506) |
3 327 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 327 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
3 581 764 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 581 764 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
91 988 579 |
0 |
0 |
0 |
0 |
91 988 579 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
500 000 |
500 000 |
|||||||||||||||||||
|
50 |
Tartalékok (K513) |
25 347 887 |
25 347 887 |
|||||||||||||||||||
|
51 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
124 886 392 |
0 |
0 |
0 |
3 164 835 |
95 873 670 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=197) (K62) |
83 222 803 |
0 |
0 |
81 803 548 |
0 |
0 |
0 |
0 |
387 760 |
0 |
1 031 495 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
25 556 478 |
0 |
0 |
18 075 217 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 861 452 |
0 |
1 175 096 |
1 212 272 |
232 441 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
5 698 742 |
0 |
0 |
3 624 799 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 366 593 |
0 |
317 276 |
327 315 |
62 759 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Beruházások (K6) |
114 478 023 |
0 |
0 |
103 503 564 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 615 805 |
0 |
2 523 867 |
1 539 587 |
295 200 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
50 669 335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 374 799 |
38 294 536 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
13 669 920 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 341 196 |
10 328 724 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
Felújítások (K7) |
64 339 255 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 715 995 |
48 623 260 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
495 970 564 |
25 684 857 |
199 081 |
108 709 895 |
3 164 835 |
94 301 498 |
0 |
9 603 953 |
17 894 377 |
7 292 678 |
47 974 723 |
72 126 070 |
3 706 958 |
140 079 |
21 879 135 |
1 494 544 |
1 010 152 |
139 423 |
18 947 993 |
7 874 369 |
5 040 950 |
|
60 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
15 310 792 |
0 |
0 |
0 |
15 310 792 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
295 113 795 |
0 |
0 |
0 |
0 |
295 113 795 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (K91) |
310 424 587 |
0 |
0 |
0 |
15 310 792 |
295 113 795 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
310 424 587 |
0 |
0 |
0 |
15 310 792 |
295 113 795 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
Kiadások összesen (K1-K9) |
806 395 151 |
25 684 857 |
199 081 |
108 709 895 |
18 475 627 |
389 415 293 |
0 |
9 603 953 |
17 894 377 |
7 292 678 |
47 974 723 |
72 126 070 |
3 706 958 |
140 079 |
21 879 135 |
1 494 544 |
1 010 152 |
139 423 |
18 947 993 |
7 874 369 |
5 040 950 |
|
65 |
Átlagos statisztikai állományi létszám |
22 |
7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 |
0 |
0 |
3 |
4 |
1 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez14
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
# |
Megnevezés |
Összesen |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
013320 Köztemetõ-fenntartás és -mûködtetés |
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018030 Támogatási célú finanszírozási mûveletek |
041231 Rövid idõtartamú közfoglalkoztatás |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
082091 Közmûvelõdés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
091140 Óvodai nevelés, ellátás mûködtetési feladatai |
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülrõl |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
170 457 733 |
0 |
0 |
0 |
170 457 733 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
84 780 939 |
0 |
0 |
0 |
84 780 939 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
135 313 280 |
0 |
0 |
0 |
135 313 280 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
34 437 253 |
0 |
0 |
0 |
34 437 253 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B113) |
169 750 533 |
0 |
0 |
0 |
169 750 533 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
3 754 831 |
0 |
0 |
0 |
3 754 831 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
883 133 |
0 |
0 |
0 |
883 133 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
6 815 999 |
0 |
0 |
0 |
6 815 999 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
436 443 168 |
0 |
0 |
0 |
436 443 168 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B16) |
34 392 808 |
0 |
0 |
0 |
0 |
34 392 808 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
23 120 900 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23 120 900 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
10 255 948 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 255 948 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (B16) |
1 015 960 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 015 960 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
470 835 976 |
0 |
0 |
0 |
436 443 168 |
34 392 808 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B25) |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
ebből: központi vagy fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
3 714 669 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
Vagyoni tipusú adók (B34) |
4 900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 582 468 |
|
19 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
4 900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 582 468 |
|
20 |
Értékesítési és forgalmi adók (B351) |
59 116 032 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 116 032 |
|
21 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
59 116 032 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 116 032 |
|
22 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
59 116 032 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
59 116 032 |
|
23 |
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
1 853 623 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 853 623 |
|
24 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
67 552 123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
67 552 123 |
|
26 |
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
214 173 |
187 282 |
41 538 |
357 007 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=188) (B403) |
3 233 699 |
790 466 |
0 |
0 |
571 |
0 |
0 |
2 442 662 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
9 039 874 |
0 |
0 |
8 989 874 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
Ellátási díjak (B405) |
4 947 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 947 000 |
0 |
0 |
|
30 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
2 644 236 |
147 409 |
0 |
878 545 |
29 |
0 |
0 |
98 792 |
0 |
11 215 |
96 393 |
1 411 853 |
0 |
0 |
|
31 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (B4082) |
1 000 |
1 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
21 015 427 |
86 174 |
90 000 |
20 695 753 |
0 |
0 |
0 |
20 000 |
5 300 |
0 |
0 |
0 |
118 200 |
0 |
|
33 |
ebből: a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos véglegesen járó bevételek, a szerződésen kívüli károkozásért, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséért, jogalap nélküli gazdagodásért kapott összegek (B411) |
20 695 753 |
0 |
0 |
20 695 753 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
111 474 |
86 174 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 000 |
5 300 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Működési bevételek (B4) |
41 681 236 |
1 025 049 |
90 000 |
30 564 172 |
600 |
0 |
0 |
2 775 627 |
242 582 |
52 753 |
453 400 |
6 358 853 |
118 200 |
0 |
|
36 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (B65) |
1 412 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
500 000 |
0 |
12 000 |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
ebből: háztartások (B65) |
512 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
12 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B65) |
900 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
Működési célú átvett pénzeszközök (B6) |
1 412 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
500 000 |
0 |
12 000 |
800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
585 196 004 |
912 586 |
90 000 |
19 315 479 |
440 258 437 |
34 892 808 |
0 |
2 787 627 |
858 300 |
52 753 |
453 400 |
5 526 900 |
118 200 |
44 555 303 |
|
41 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
382 754 |
0 |
0 |
0 |
382 754 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
221 199 147 |
0 |
0 |
0 |
382 754 |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
221 199 147 |
0 |
0 |
0 |
382 754 |
220 816 393 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
Bevételek összesen (B1-B8) |
806 395 151 |
912 586 |
90 000 |
19 315 479 |
440 641 191 |
255 709 201 |
0 |
2 787 627 |
858 300 |
52 753 |
453 400 |
5 526 900 |
118 200 |
44 555 303 |
12. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez15
|
A |
B |
C |
D |
D |
|
|
Sor |
M E G N E V E Z É S |
2022. évi számított |
2023. évi számított |
2024. évi számított |
2025. évi számított |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
470 835 976 |
30 878 605 |
30 878 605 |
30 878 605 |
|
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson kívülről |
1 412 000 |
|||
|
3 |
Közhatalmi bevételek |
67 552 123 |
6 300 000 |
6 300 000 |
6 300 000 |
|
4 |
Működési bevételek |
41 681 236 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
|
5 |
Belföldi finanszírozás bevételei |
46 096 538 |
6 000 000 |
6 000 000 |
6 000 000 |
|
6 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
627 577 873 |
43 498 605 |
43 498 605 |
43 498 605 |
|
7 |
Személyi juttatások |
69 825 268 |
15 674 000 |
15 674 000 |
15 674 000 |
|
8 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
7 922 462 |
2 821 593 |
2 821 593 |
2 821 593 |
|
9 |
Dologi kiadás |
110 415 336 |
11 803 012 |
11 803 012 |
11 803 012 |
|
10 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 103 828 |
3 000 000 |
3 000 000 |
3 000 000 |
|
11 |
Egyéb működési célú kiadások |
124 886 392 |
10 200 000 |
10 200 000 |
10 200 000 |
|
12 |
Finanszírozási kiadások |
310 424 587 |
|||
|
13 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
627 577 873 |
43 498 605 |
43 498 605 |
43 498 605 |
13. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez16
|
A |
B |
C |
D |
||
|
Sor |
M E G N E V E Z É S |
2023. évi számított |
2024. évi számított |
2025. évi számított |
2026. évi számított |
|
1 |
B E V É T E L E K |
||||
|
2 |
Hosszú lejáratú hitelek |
||||
|
3 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
|||
|
4 |
Felhalmozási bevételek |
3 714 669 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
5 |
Előző évi felhalmozódási pénzmaradvány |
175 102 609 |
|||
|
6 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
178 817 278 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
7 |
K I A D Á S O K |
||||
|
8 |
Beruházások |
114 478 023 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
8.1 |
Turizmus fejlesztés |
17 800 011 |
|||
|
8.2 |
Bölcsöde építés |
85 138 425 |
|||
|
8.3 |
orvosi rendelő eszközök |
1 539 587 |
|||
|
8.4 |
bölcsőde eszközök |
10 000 000 |
|||
|
9 |
Felújítások |
64 339 255 |
|||
|
9.1 |
orvosi rendelő |
64 339 255 |
|||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|||
|
11 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
|||
|
12 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
178 817 278 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
14. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez17
15. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez18
|
Sorszám |
A |
B |
C |
D |
|
Megnevezés |
2023.évi létszámkeret (fő) |
|||
|
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
||
|
1 |
Polgármester, alpolgármester, képviselők |
1 |
6 |
|
|
2 |
Közalkalmazott |
6 |
||
|
4 |
Közfoglalkoztatás |
6 |
||
|
5 |
Egyéb Mtv |
3 |
||
|
6 |
Összesen |
16 |
0 |
6 |
16. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez19
|
Megnevezés |
Tárgyév |
Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség a tárgyévet követő |
||||
|
1. évben |
2. évben |
3. évben |
||||
|
1 |
Helyi adók |
1. |
67 552 123 |
30 000 000 |
30 000 000 |
30 000 000 |
|
2 |
Osztalékok, koncessziós díjak |
2. |
||||
|
Díjak, pótlékok, bírságok |
3. |
|||||
|
3 |
Tárgyi eszköz és az immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel |
4. |
||||
|
4 |
Részvények, részesedések értékesítése |
5. |
||||
|
5 |
Önkormányzati vagyon hasznosítása (lakbér, helyiség bér) |
6. |
3 233 699 |
3 500 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
|
6 |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
7. |
||||
|
7 |
Saját bevételek összesen: |
8. |
70 785 822 |
33 500 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
|
8 |
Saját bevételek 50%-a |
9. |
35 392 911 |
16 750 000 |
16 750 000 |
16 750 000 |
|
9 |
Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fiz.köt. |
10. |
||||
|
10 |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőke tartozása |
11. |
||||
|
11 |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőke tartozása |
12. |
||||
|
12 |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
13. |
||||
|
13 |
Adott váltó |
14. |
||||
|
14 |
Pénzügyi lízing |
15. |
||||
|
15 |
Halasztott fizetés |
16. |
||||
|
16 |
Kötelezettségvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
17. |
||||
|
17 |
Tárgyévben keletkezett, illetve tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség |
18. |
||||
|
18 |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőke tartozása |
19. |
||||
|
19 |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőke tartozása |
20. |
||||
|
20 |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
21. |
||||
|
21 |
Adott váltó |
22. |
||||
|
22 |
Pénzügyi lízing |
23. |
||||
|
23 |
Halasztott fizetés |
24. |
||||
|
24 |
Kötelezettségvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
25. |
||||
|
25 |
Fizetési kötelezettség összesen: |
26. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel |
27. |
70 785 822 |
33 500 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
17. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez20
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|---|---|---|---|---|---|
|
Rovatrend |
COFOG |
Főkönyv megnevezése |
előirányzat |
módosított előirányzat |
|
|
1 |
K1101 |
011130 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek előirányzata |
94 789 363 |
89 783 332 |
|
2 |
K1103 |
011130 |
Céljuttatás, projektprémium előirányzata |
0 |
3 970 768 |
|
3 |
K1105 |
011130 |
Végkielégítés előirányzata |
390 000 |
444 600 |
|
4 |
K1106 |
011130 |
Jubileumi jutalom előirányzata |
2 640 000 |
2 640 000 |
|
5 |
K1102 |
011131 |
jutalom |
0 |
0 |
|
6 |
K1107 |
011130 |
Béren kívüli juttatások előirányzata |
6 600 000 |
4 500 054 |
|
7 |
K1109 |
011130 |
Közlekedési költségtérítés előirányzata |
1 029 195 |
1 889 025 |
|
8 |
K1110 |
011130 |
Egyéb költségtérítések előirányzata |
264 000 |
264 000 |
|
9 |
K1113 |
011130 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai előirányzata |
4 490 830 |
5 362 299 |
|
10 |
K122 |
011130 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottaknak fizetett juttatások előirányzata |
6 091 550 |
8 485 712 |
|
11 |
K123 |
011130 |
Egyéb külső személyi juttatások előirányzata |
0 |
469 669 |
|
12 |
személyi juttatások összesen |
116 294 938 |
117 809 459 |
||
|
13 |
|||||
|
14 |
K2 |
011130 |
Munkaadókat terhelő járulékok |
14 745 686 |
15 401 423 |
|
15 |
|||||
|
16 |
K311 |
011130 |
Szakmai anyagok beszerzése előirányzata |
||
|
17 |
K312 |
011130 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése előirányzata |
1 660 000 |
1 053 152 |
|
18 |
K321 |
011130 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele előirányzata |
1 600 000 |
1 650 000 |
|
19 |
K322 |
011130 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások előirányzata |
260 000 |
300 000 |
|
20 |
K332 |
O11130 |
Vásárolt élelmezés |
319 370 |
|
|
21 |
K333 |
O11130 |
Bérleti és lízing díjak |
580 000 |
880 000 |
|
22 |
K334 |
011130 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások előirányzata |
100 000 |
0 |
|
23 |
K336 |
011130 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások előirányzata |
5 833 760 |
6 193 760 |
|
24 |
K337 |
011130 |
Egyéb szolgáltatások előirányzata |
3 300 000 |
4 261 605 |
|
25 |
K341 |
011130 |
Kiküldetések kiadásai előirányzata |
6 610 121 |
6 168 463 |
|
26 |
K351 |
011130 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó előirányzata |
2 382 086 |
2 406 535 |
|
27 |
K355 |
011130 |
Egyéb dologi kiadások előirányzata |
7 250 175 |
|
|
28 |
dologi kiadások összesen |
22 325 967 |
30 483 060 |
||
|
29 |
|||||
|
30 |
K63 |
011130 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése előirányzata |
500 000 |
500 000 |
|
31 |
K64 |
011130 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése előirányzat |
0 |
41 337 |
|
32 |
K67 |
011130 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó előirányzata |
135 000 |
146 161 |
|
33 |
beruázás összesen |
635 000 |
687 498 |
||
|
34 |
|||||
|
35 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
154 001 591 |
164 381 440 |
||
|
36 |
|||||
|
37 |
BEVÉTELEK |
||||
|
38 |
B16 |
011130 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
4 009 592 |
5 064 075 |
|
39 |
B401 |
011130 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
|
|
40 |
B402 |
011130 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
1 000 000 |
690 394 |
|
41 |
B403 |
011130 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
80 000 |
810 613 |
|
42 |
B4082 |
011130 |
Egyéb, kapott kamatok |
20 |
20 |
|
43 |
B411 |
O11130 |
Egyéb működési bevételek |
367 742 |
|
|
44 |
B813 |
O18030 |
előző évi pénzmaradvány |
13 120 749 |
13 417 192 |
|
45 |
B816 |
018030 |
Központi, irányító szervi támogatás előirányzata |
135 791 230 |
144 031 404 |
|
46 |
BEVÉTELE K MINDÖSSZESEN |
154 001 591 |
164 381 440 |
18. melléklet a 4/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelethez21
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
kiadások kormányzati funkciónként |
||||||||||||
|
# |
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
041231 Rövid idõtartamú közfoglalkoztatás |
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
091140 Óvodai nevelés, ellátás mûködtetési feladatai |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben |
104031 Gyermekek bölcsõdében és mini bölcsõdében történõ ellátása |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsõdében, fogyatékosok nappali intézményében |
104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
78 626 741 |
87 845 445 |
0 |
60 665 507 |
0 |
8 445 717 |
2 111 430 |
13 103 742 |
0 |
0 |
3 519 049 |
|
2 |
Jubileumi jutalom (K1106) |
1 482 000 |
0 |
0 |
0 |
889 200 |
222 300 |
0 |
0 |
0 |
370 500 |
|
|
3 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
1 824 000 |
2 205 517 |
0 |
1 373 517 |
0 |
290 400 |
72 600 |
348 000 |
0 |
0 |
121 000 |
|
4 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
653 780 |
1 653 780 |
0 |
1 600 258 |
0 |
11 082 |
2 771 |
35 051 |
0 |
0 |
4 618 |
|
5 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
194 623 |
594 623 |
0 |
448 112 |
0 |
21 182 |
5 296 |
111 208 |
0 |
0 |
8 825 |
|
6 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai(K11) |
81 299 144 |
93 781 365 |
0 |
64 087 394 |
0 |
9 657 581 |
2 414 397 |
13 598 001 |
0 |
0 |
4 023 992 |
|
7 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
81 299 144 |
93 781 365 |
0 |
64 087 394 |
0 |
9 657 581 |
2 414 397 |
13 598 001 |
0 |
0 |
4 023 992 |
|
8 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
10 541 332 |
11 552 088 |
0 |
7 562 270 |
0 |
1 302 846 |
325 711 |
1 818 411 |
0 |
0 |
542 850 |
|
9 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
11 294 116 |
0 |
7 349 762 |
0 |
1 287 906 |
324 631 |
1 807 791 |
0 |
0 |
524 026 |
|
|
10 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
257 972 |
0 |
212 508 |
0 |
14 940 |
1 080 |
10 620 |
0 |
0 |
18 824 |
|
|
11 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
80 000 |
130 000 |
0 |
130 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
27 305 363 |
35 669 234 |
0 |
510 990 |
3 036 550 |
19 259 565 |
4 813 809 |
25 304 |
0 |
0 |
8 023 016 |
|
13 |
Készletbeszerzés (K31) |
27 385 363 |
35 799 234 |
0 |
640 990 |
3 036 550 |
19 259 565 |
4 813 809 |
25 304 |
0 |
0 |
8 023 016 |
|
14 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
240 000 |
305 000 |
0 |
131 820 |
173 180 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
80 000 |
135 000 |
0 |
135 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
320 000 |
440 000 |
0 |
266 820 |
173 180 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Villamosenergia szolgáltatás díja (K3311) |
1 858 070 |
1 578 070 |
0 |
561 000 |
751 367 |
0 |
0 |
265 703 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja (K3314) |
0 |
10 000 |
0 |
0 |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
Közüzemi díjak (= 35+…+38) (K331) |
1 858 070 |
1 588 070 |
0 |
561 000 |
761 367 |
0 |
0 |
265 703 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
3 274 868 |
5 995 284 |
0 |
0 |
0 |
3 891 727 |
0 |
0 |
2 055 053 |
48 504 |
0 |
|
21 |
Bérleti és lízing díjak (>=42) (K333) |
0 |
89 584 |
0 |
0 |
89 584 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
656 000 |
8 331 028 |
0 |
0 |
3 086 356 |
2 104 710 |
0 |
3 139 962 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Közvetített szolgáltatások (>=45) (K335) |
0 |
2 290 938 |
0 |
0 |
1 385 512 |
905 426 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
30 000 |
30 000 |
0 |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
Egyéb szolgáltatások (>=48) (K337) |
2 102 000 |
3 265 813 |
0 |
671 036 |
2 548 047 |
28 000 |
0 |
18 730 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
7 920 938 |
21 590 717 |
0 |
1 262 036 |
7 870 866 |
6 929 863 |
0 |
3 424 395 |
2 055 053 |
48 504 |
0 |
|
27 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
8 082 340 |
11 665 331 |
0 |
222 829 |
2 146 936 |
5 287 307 |
943 157 |
925 213 |
554 863 |
13 096 |
1 571 930 |
|
28 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
1 536 005 |
1 744 000 |
0 |
0 |
1 744 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
9 618 345 |
13 409 331 |
0 |
222 829 |
3 890 936 |
5 287 307 |
943 157 |
925 213 |
554 863 |
13 096 |
1 571 930 |
|
30 |
Dologi kiadások (K3) |
45 244 646 |
71 239 282 |
0 |
2 392 675 |
14 971 532 |
31 476 735 |
5 756 966 |
4 374 912 |
2 609 916 |
61 600 |
9 594 946 |
|
31 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
3 088 921 |
913 014 |
0 |
0 |
125 227 |
0 |
0 |
787 787 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
834 009 |
246 916 |
0 |
0 |
33 812 |
0 |
0 |
213 104 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
Beruházások (K6) |
3 922 930 |
1 159 930 |
0 |
0 |
159 039 |
0 |
0 |
1 000 891 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
141 008 052 |
177 732 665 |
0 |
71 085 395 |
14 690 576 |
42 046 312 |
8 497 074 |
20 691 324 |
2 609 916 |
61 600 |
14 161 788 |
|
35 |
Kiadások összesen (K1-K9) |
141 008 052 |
177 732 665 |
0 |
71 085 395 |
14 690 576 |
42 046 312 |
8 497 074 |
20 691 324 |
2 609 916 |
61 600 |
14 161 788 |
|
36 |
Átlagos statisztikai állományi létszám |
19 |
20 |
0 |
12 |
0 |
3 |
0 |
3 |
0 |
0 |
1 |
|
bevételek kormányzati funkciónként |
||||||||||||
|
# |
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
018030 Támogatási célú finanszírozási mûveletek |
091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
091140 Óvodai nevelés, ellátás mûködtetési feladatai |
096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben |
104031 Gyermekek bölcsõdében és mini bölcsõdében történõ ellátása |
104035 Gyermekétkeztetés bölcsõdében, fogyatékosok nappali intézményében |
104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán |
|
37 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=185+186) (B402) |
15 010 084 |
12 277 263 |
0 |
0 |
0 |
69 134 |
4 093 150 |
8 114 979 |
|||
|
38 |
Ellátási díjak (B405) |
3 806 114 |
7 816 015 |
0 |
0 |
0 |
7 816 015 |
0 |
0 |
|||
|
39 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
5 080 374 |
5 070 374 |
0 |
0 |
0 |
1 774 180 |
1 105 150 |
2 191 044 |
|||
|
40 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (B4082) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
41 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
10 000 |
0 |
0 |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
42 |
Működési bevételek (B4) |
23 896 572 |
25 173 652 |
0 |
2 |
10 000 |
6 799 823 |
5 198 300 |
10 306 023 |
|||
|
43 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
23 896 572 |
25 173 652 |
0 |
2 |
10 000 |
6 799 823 |
5 198 300 |
10 306 023 |
|||
|
44 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
1 476 622 |
1 476 622 |
1 476 622 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
45 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
1 476 622 |
1 476 622 |
1 476 622 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
46 |
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
115 634 858 |
151 082 391 |
151 082 391 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
47 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
152 559 013 |
152 559 013 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
48 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
117 111 480 |
152 559 013 |
152 559 013 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
49 |
Bevételek összesen (B1-B8) |
117 111 480 |
177 732 665 |
152 559 013 |
2 |
10 000 |
6 799 823 |
5 198 300 |
10 306 023 |
|||
Az önkormányzati rendeletet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 5. §-a hatályon kívül helyezte 2024. május 25. napjával.
A 2. § a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. mellékletet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 3. §-a hatályon kívül helyezte.
A 15. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 18. melléklet a Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.