Babosdöbréte Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2023. (V. 31.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.06.01.
Babosdöbréte Község Önkormányzatának 2022. évi zárszámadásáról
Végső előterjesztői indokolás
Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 87. §-a szerint a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (a továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni. Az Áht. 91. §-a alapján a zárszámadási rendelet tervezetet a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
A zárszámadási rendelet tervezet előkészítésére, benyújtására vonatkozóan továbbra is irányadó az Áht. 91. §-ának valamennyi megfelelően alkalmazandó rendelkezése.
A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár Áht. 68/B § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
Az Áht. 68/B §-a alapján A kincstár ellenőrzési jogköre a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv számviteli szabályok szerinti könyvvezetési kötelezettségének, a 70. alcím alapján teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségek szabályszerű teljesítésének, és az éves költségvetési beszámoló megbízható, valós összképének vizsgálatára terjed ki. Az ellenőrzésről a Kincstár jelentést készít, melyet a befejezéstől számított három munkanapon belül megküld az ellenőrzött szerv vezetőjének.
Babosdöbréte Önkormányzatánál a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatósága nem végzett a beszámolóval kapcsolatban ellenőrzést, ezért a fentiekben említett ellenőrzési jelentés nem áll rendelkezésünkre.
Az Áht. 91. § (2) bekezdése szerint a zárszámadási rendelet-tervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
c) a vagyonkimutatást, és
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.
A nemzetiségi önkormányzat és a társulás zárszámadásának megalkotására az (1) és (2) bekezdést kell alkalmazni a 26. § (1) bekezdésében meghatározott eltérésekkel.
Az Áht. 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegkimutatások:
a) a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban,
b) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,
c) a közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást, és
d) a 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait.
A részletes szabályokat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet szabályozza.
Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet 8. § (1) bekezdése szerint a költségvetési jelentés
a) az egységes rovatrend szerinti tagolásban az eredeti és módosított előirányzatokat, az azokra vonatkozó követeléseket, kötelezettségvállalásokat, más fizetési kötelezettségeket, valamint az előirányzatok teljesítését, és
b) a teljesített bevételek és kiadások kormányzati funkciók szerinti megoszlását, valamint azoknak a kormányzati funkciók rendjében meghatározott mutatószámait
Hivatkozott szabályhely (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az önkormányzati alrendszer sajátos gazdálkodásához kapcsolódó elszámolásokat az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetből kapott támogatások folyósítása évében hatályos központi költségvetésről szóló törvényben szereplő jogcímek és mutatószámok szerinti bontásban, a Kincstár által az Áht. 107. § (2) bekezdése alapján kiadott űrlapokon kell bemutatni.
A mellékelt rendelet-tervezetet a vonatkozó jogszabályok által előírt szerkezetben és tartalommal állítottuk össze, a költségvetéssel összehasonlítható szerkezetben készült.
II. Előzmények
Babosdöbréte Község Képviselő-testülete az Önkormányzat 2022. évi költségvetését az 2/2022. (III.03.) rendeletével állapította meg. A Képviselőtestület a költségvetési rendeletet 2022-ben nem módosította, első alkalommal a mai ülésen, összességében egy módosításra került sor.
1. Várható szakmai hatások
Az önkormányzat zárszámadása a költségvetési előirányzatok teljesítése mellett tájékoztatást ad az egyes szakmai feladatok végrehajtásáról, a felújítási, beruházási feladatok megvalósításáról. A zárszámadás bemutatja, hogy az egyes feladatokra milyen összegű ráfordítás történt. Ez alapján értékelhetővé válik, hogy a pénzeszközök felhasználása hogyan szolgálta a szakmai feladatok megvalósítását.
1. Várható gazdasági hatások
A zárszámadás táblázatos részében a költségvetéssel összehasonlítható módon bemutatásra kerülnek az eredeti költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok. A módosított előirányzatok az egyes előirányzatok évközi változásainak eredményét mutatják. A 2022. évi pénzügyi teljesítés értékelése pedig a módosított előirányzatokhoz viszonyítva történik. Az adatokból látható, hogy az egyes feladatok ellátása az év során mennyibe került az önkormányzatnak, illetve, hogy az egyes beruházási, felújítási feladatokra mennyi ráfordítás történt. A zárszámadás vagyonmérleg része bemutatja az önkormányzat vagyoni helyzetének alakulását, az egyes vagyoncsoportokban bekövetkezett változásokat. Az anyag maradvány-elszámolási része részletesen bemutatja az egyes területeken keletkezett maradványokat, továbbá bemutatásra kerül az is, hogy ezekhez a maradványokhoz milyen áthúzódó kötelezettségek kapcsolódnak.
1. Kapcsolódások
Az önkormányzat 2022. évi zárszámadása a költségvetés végrehajtásáról szól, így alapvetően az 2/2022. (III.03.) önkormányzati rendelettel megállapított költségvetéshez kapcsolódik. Az előterjesztés kapcsolódik az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényhez, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelethez, illetve az államháztartás számviteléről szóló 4/2013.(I.11.) Kormányrendelethez.
A zárszámadás áttételesen kapcsolódik az önkormányzat egyes ágazati, szakmai programjaihoz, koncepcióihoz, a Képviselőtestület korábbi döntéseihez mivel a költségvetés mindezek figyelembevételével készült a zárszámadás pedig a költségvetésben szereplő feladatok végrehajtásáról szól.
Az előterjesztéshez csatolt Tájékoztató és a költségvetés, illetve a zárszámadás is szorosan kapcsolódik egymáshoz.
Az Önkormányzat költségvetése a bevételek és kiadások főösszegét 97 133 979 Ft-ban állapította meg, melyhez képest 2022. december 31-ig a bevételek és kiadások az alábbiak szerint alakultak.
Bevételek
(rendelet 1. mellékletében szereplő adatok a táblázat megbontása szerint)
I. A működési célú támogatások államháztartáson belülről éves módosított előirányzata 46.905.201,- Ft, melyből december 31-ig 46.608.866,- Ft folyt be.
1. Az önkormányzatok működési támogatásai előirányzat éves módosított összege 40.768.042,- Ft, december 31-ig befolyt összeg 40.768.042,- Ft.
Ezen belül:
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
18.473.916,- Ft
.
- Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és
gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 12.029.227,- Ft.
- Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
2.270.000,- Ft.
- Működési célú központosított előirányzatok 7.994.899,- Ft.
1. Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről módosított összege 6.137.159,- Ft, melyből év végéig 5.840.824,- Ft folyt be.
Ezen belül:
Elkülönített állami pénzalapok
1.689.294, Ft.
Egyéb fejezeti kezelésű szervek
4.151.530, Ft
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről módosított összege 7.427.328,- Ft, mely 7.427.328,- Ft-ban teljesült.
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (út felújítás vis maior)
7.427.328, Ft.
1. Közhatalmi bevételek módosított összege 7.732.462,- Ft, melyből 7.841.586,- Ft folyt be.
1. Vagyoni típusú adók: tervezett 1.000.000,- Ft melyből befolyt 986.964,- Ft (komm.adó)
2. Termékek és szolgáltatások adói módosított összege 6.000.000,- Ft, a befolyt összeg 6.093.008,- Ft (helyi iparűzési adó)
3. Egyéb közhatalmi bevételek tervezett éves összege 732.462,- Ft, melyből 761.614,- Ft folyt be.
1. Működési bevételek éves módosított összege 1.798.175,- Ft, a teljesítés 1.798.208,- Ft.
Ezen belül:
Tulajdonosi bevételek 816.550, Ft
Kamatbevétel 33, Ft
Egyéb működési bevételek 981.625, Ft
1. Felhalmozási bevételek módosított összege 0,- Ft, melyből 0,- Ft folyt be.
1. Működési célú átvett pénzeszköz módosított összege 0,- Ft, teljesítése 0,- Ft.
1. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök tervezett összege 0,- Ft, melyből 0,- Ft folyt be.
1. Finanszírozási bevételek módosított összege 48.673.947,- Ft, melyből 50.072.778,- Ft folyt be.
Ezen belül:
ÁHTn belüli megelőlegezések 1.398.831,- Ft.
Előző év költségvetési maradvány igénybevétel 48.673.947, Ft
Az összes bevétel teljesítése: 113.748.766,- Ft.
KIADÁSOK
2022. évi kiadások módosított előirányzata 112.537.113,- Ft.
December 31-ig a teljesülés 105.396.008,- Ft.
Működési kiadások módosított nagysága 54.199.157,- Ft, december 31-ig 49.513.312,- Ft-ot teljesítettünk, ezen belül:
Önkormányzat igazgatási tevékenység 15.711.029, Ft,
Köztemető fenntartás 153.812, Ft,
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 207.286, Ft
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 1.772.624, Ft,
Mezőgazdasági támogatások 200.000, Ft
Közutak üzemeltetése, fenntartása 9.169.153, Ft,
Közvilágítás 1.800.104, Ft,
Zöldterület kezelés 4.126.042, Ft,
Város,községgazdálkodási egyéb szolgáltatások 1.489.162,- Ft
Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése, fejlesztése 414.196, Ft,
Könyvtári szolgáltatások 4.925.183, Ft
Közművelődéshagyományos közösségi kulturális értékek gondozása 316.826,- Ft,
Közművelődés – kulturális alapú gazdaságfejlesztés 625.920, Ft
Falugondnoki szolgáltatás 6.137.842, Ft,
Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások 2.464.133, Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai módosított nagysága 5.713.000,- Ft, december 31-ig a teljesítés 4.040.116,- Ft volt.
Egyéb nem intézményi ellátások 4.040.116,- Ft
- Települési támogatás 811.250,- Ft
- BURSA 650.000,- Ft
- Temetési támogatás 878.866,- Ft
- Iskolakezdési támogatás 1.200.000,- Ft
- Gyermekszületés támogatás 50.000,- Ft
- Első lakáshoz jutók támogatása 450.000,- Ft
Egyéb működési célú kiadások módosított összege 7.058.656,- Ft, a teljesítés 6.779.831,- Ft
Elvonások és befizetések 360.710, Ft
Egyéb működési célú támogatások ÁHTn belülre 5.295.426,- Ft
Helyi önkormányzatok és költségvetési szervek 4.716.826,- Ft
Társulások és költségvetési szervek 578.600,- Ft
- Egyéb működési célú támogatások ÁHT-n kívülre 1.123.695,- Ft
Civil szervezeteknek 89.495,- Ft
Egyéb vállalkozások 1.034.200,- Ft
Beruházások módosított nagysága 375.990,- Ft, melyből 375.990,- Ft teljesült.
Felújítások tervezett nagysága 43.914.429,- Ft, melyből 43.410.878,- Ft teljesült.
Ingatlanok felújítása 34.181.794, Ft
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 9.229.084, Ft
Finanszírozási kiadások előirányzata 1.275.881,- Ft, a teljesítés 1.275.881,- Ft.
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése 1.275.881, Ft
Az összes kiadás teljesítése: 105.396.008,- Ft.
Fentiekből megállapítható, hogy a bevételek 101,08 %-a befolyt, a kiadások 93,65 %-os teljesítést mutatnak.
Az önkormányzat 2022. évi nyitó pénzkészlete 49.512.236 Ft volt, a záró pénzkészlete 9.104.620 Ft lett.
Az önkormányzatnak több éves kihatással járó döntése nincs, adósságállománya nincsen.
Az önkormányzat 2022. évben gépjárműadó mentességet és kedvezményt biztosított csak a lakosság részére, méltányosságból kedvezményt nem kapott senki.
Az Áht. 91 § (2) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve a költségvetési rendelet-tervezet tartalmazza az előírt mellékleteket. Nem készült melléklet a lejárt adósságokról és a több éves kihatással járó döntésekről, mivel az önkormányzatnak, nincs lejárót adóssága, illetve több éves kihatással járó döntése.
A táblázatok tartalmának szöveges indokolását az elődterjesztés tartalmazza.
Indokolás
az Önkormányzat 2022. évi zárszámadásáról szóló ....../2023. (...) önkormányzati
rendelethez
rendelethez
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében az önkormányzatok számára is előírja, hogy a költségvetés végrehajtásáról záró számadást kell készíteni és azt a Képviselőtestület elé kell terjeszteni. A zárszámadást a költségvetéssel összehasonlítható módon kell elkészíteni. A zárszámadás elkészítésével kapcsolatos további szabályokat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet állapít meg.
Az önkormányzat 2022. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadás bemutatja a költségvetés eredeti és módosított bevételi és kiadási előirányzatait és az előirányzatok teljesítését. A szöveges előterjesztés részletes tájékoztatást ad a tervezett feladatok végrehajtásának helyzetéről, mind a működési, mind a felújítási, mind a beruházási feladatok vonatkozásában.
A zárszámadás vagyonmérlege bemutatja az önkormányzat vagyoni helyzetének alakulását, a vagyon változását az egyes mérlegtételek vonatkozásában. A zárszámadás tartalmazza a gazdálkodás eredményeként mutatkozó maradvány elszámolását is. A maradvány elszámolásához illetve megállapításához kapcsolódik az áthúzódó kötelezettségek megállapítása is.
Az önkormányzat 2022. évi zárszámadásának elfogadásáról a beterjesztett rendelettervezetnek megfelelően a zárszámadásról szóló rendelet megalkotásával dönt a Képviselőtestület.
A Jat 20. §-a szerinti egyeztetési kötelezettségnek jelen esetben nincs helye.