Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2023. (III. 31.) önkormányzati rendeletének indokolása

2023.04.01.
a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
Általános indokolás
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 3. pontja alapján a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladat: „3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése”.
Az Mötv. 51. § (5) bekezdése szerint: „Közterület elnevezésének rendjét a települési, a fővárosban a fővárosi önkormányzat rendeletben állapítja meg.”
Az Mötv. 143. § (3) bekezdésében felhatalmazást kapott a települési önkormányzat, hogy rendeletben állapítsa meg a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályait.
A részletszabályok megállapítására tehát önkormányzati rendeletet kell alkotni.
A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal – 2022. évi törvényeségi felügyeleti ellenőrzési munkaterve alapján - bekérte a közterületek elnevezésének valamint elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés, valamint a házszámozás szabályainak megállapításáról szóló önkormányzati rendeleteket, és a Miniszterelnökség részletes ellenőrzési szempontrendszere alapján feltárt hibák kijavítására, hiányosságok pótlására kérte az Önkormányzatok Jegyzőit. A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló 15/2013.(VI.27.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata megtörtént, melynek során egy új rendelet-tervezet készült.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
Az Mötv. 14/A. § (1) bekezdése értelmében minden belterületi és olyan külterületi közterületet el kell nevezni, amely olyan ingatlanhoz vezet, amelyen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti épület található. A központi címregiszterről és a címkezelésről szóló 345/2014.(XII.23.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a csak magánútról megközelíthető ingatlanok címképzése esetében a magánút elnevezésére vonatkozóan a helyi önkormányzati rendeletben foglalt szabályok az irányadók.
A 2. §-hoz és a 3. §-hoz
A szakaszok a közterületek elnevezésére vonatkozó szabályokat állapítják meg.
A 4. §-hoz
A szakasz meghatározza azon személyek körét, akik a közterület elnevezését, illetve átnevezését kezdeményezhetik, továbbá rögzíti a közterület elnevezéséről, átnevezéséről szóló döntés közzétételének módját, valamint azt, hogy a döntést követően kiket kell értesíteni a változásról.
Az 5. §-hoz
A szakasz a házszámozás szabályait tartalmazza.
A 6. §-hoz és a 7. §-hoz
A szakaszok a közterület-névjegyzék vezetésére, a közterületnév táblák kihelyezésére vonatkozó szabályokat tartalmazzák.
A 8. §-hoz
A szakasz a házszámtáblák kihelyezésének szabályait tartalmazza.
A 9. §-hoz
A szakasz a házszámok megállapítása iránti eljárás szabályait tartalmazza.
A 10. §-hoz
A szakasz hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.
A 11. §-hoz
A szakasz hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás