Somlószőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2023. (V. 5.) önkormányzati rendelete
Somlószőlős Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2010. (IX.23.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Somlószőlős Község Önkormányzat képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6/A. § (3) bekezdés, valamint a 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljáró Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítész, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, Építési és Közlekedési Minisztérium Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési és Műszaki Engedélyezési Főosztály Útügyi Osztály, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály, Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, Országos Atomenergia Hivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály, Veszprém Vármegyei Önkormányzat, szomszéd települések önkormányzatainak véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. § (1) A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Kötelező erejű szabályozási elemek, melyek módosítása csak a Szabályozási terv módosítása esetén lehetséges:)
(2) A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése a következő n) ponttal egészül ki:
(Kötelező erejű szabályozási elemek, melyek módosítása csak a Szabályozási terv módosítása esetén lehetséges:)
2. § A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 4. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
„(7) Több építési övezetbe, övezetbe eső telek övezethatáron történő megosztása esetén a megosztást követően kialakuló telkek nagysága az építési övezetre vagy övezetre meghatározott kialakítható legkisebb telekméretnél kisebb is lehet.”
3. § A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 60. §-a a következő (6) és (7) bekezdéssel egészül ki:
„(6) A K-bg3 építési övezet telkén a létesített zöldfelület legalább 40%-án szőlőt kell telepíteni, illetve fenntartani.
(7) A K-bg3 építési övezet telkén a telken belüli kötelező zöldfelület jelöléssel ellátott telekrészen
a) új épület nem létesíthető;
b) zöldfelületet kell kialakítani legalább sövény létesítésével.”
4. § A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
5. § A SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
6. § Hatályát veszti a SOMLÓSZŐLŐS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című 7/2010 (IX. 23.) önkormányzati rendelet 60. § (4) és (5) bekezdése.
7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
1. melléklet a 9/2023. (V. 5.) önkormányzati rendelethez
2. melléklet a 9/2023. (V. 5.) önkormányzati rendelethez