Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről

2025.03.14.

Békás Község Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva és a 32. § (1) bekezdés a) és f) pontjában foglaltak alapján, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség, továbbá a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában rögzítettek alapján az önkormányzat a 2024. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.

1. Általános rendelkezések

1. § A rendelet hatálya az önkormányzatra terjed ki.

2. Az önkormányzat összesített 2024. évi költségvetése

2. § (1)1 A képviselő-testület a Békás Önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2024. évi költségvetési főösszegét 57 906 ezer forintban állapítja meg.

(2) Az önkormányzati szinten összesített költségvetés fő számai:

a)2 a költségvetési bevételek összege: 49 818 ezer forint,

b)3 a költségvetési kiadások összege: 56 716 ezer forint,

c)4 a költségvetés egyenlege - a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete -: - 6898 ezer forint hiány.

3. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2024. évi kiemelt költségvetési bevételi előirányzatai:

a)5 B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 32 534 ezer forint,

b)6 B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 14 879 ezer forint,

c)7 B3. Közhatalmi bevételek: 1 347 ezer forint,

d)8 B4. Működési bevételek: 1058 ezer forint,

e) B5. Felhalmozási bevételek: 0 ezer forint,

f) B6. Működési célú átvett pénzeszközök: 0 ezer forint,

g)9 B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 ezer forint,

h)10 Költségvetési bevételek összesen: 49 818 ezer forint.

(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételeiből:

a)11 a kötelező feladatok bevételei: 49 818 ezer forint,

b) az önként vállalt feladatok bevételei: 0 ezer forint,

c) az államigazgatási feladatok bevételei: 0 ezer forint.

(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételei előirányzatai:

a)12 működési költségvetés bevételi előirányzata csoport 34 939 ezer forint,

b)13 felhalmozási költségvetés bevételi előirányzata csoport: 14 879 ezer forint.

(4) Az (1) bekezdés a) -b) pont szerinti kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetételét, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az 1. melléklet tartalmazza. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiemelt előirányzaton belül a helyi adó bevételeket szintén az 1. melléklet tartalmazza.

(5) Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit a 2. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2024. évi kiemelt költségvetési kiadási előirányzatai

a)14 K1. Személyi juttatások: 19 714 ezer forint,

b)15 K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 2 866 ezer forint,

c)16 K3. Dologi kiadások: 11 591 ezer forint,

d)17 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai: 785 ezer forint,

e)18 K5. Egyéb működési célú kiadások: 2 995 ezer forint,

f)19 K6. Beruházások: 6 721 ezer forint,

g)20 K7. Felújítások: 10 494 ezer forint,

h)21 K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások: 1550 ezer forint,

i)22 Költségvetési kiadások összesen: 56 716 ezer forint.

(2) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásaiból:

a)23 a kötelező feladatok kiadásai: 56 716 ezer forint,

b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 0 ezer forint,

c) az államigazgatási feladatok kiadásai: 0 ezer forint.

(3) Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített költségvetési kiadásai előirányzatai:

a)24 működési költségvetés kiadási előirányzat: 37 951ezer forint,

b)25 felhalmozási költségvetés kiadási előirányzat: 18 765 ezer forint.

5. § A helyi önkormányzat nevében végzett:

a) beruházási kiadások beruházásonként:

aa) Háziorvosi alapellátás monitorvásárlás beruházás 38 ezer forint,

ab)26 Közművelődés kötelező infrastrukturális beruházás 568 ezer forint,

ac)27 Rézsűnyíró és magas gazvágó 5463 ezer forint,

ad)28 sövényvágó- ágvágó 578 ezer forint,

ae)29 Zászló 0 ezer forint,

af)30 Kultúrház színpad lábak 0 ezer forint.

ag)31 Eszközvásárlás falu és községgazdálkodás 74 ezer forint.

b)32 felújítási kiadások felújításonként: Külterületi út pályázat 10 494 ezer forint.

6. § A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások:

a)33 Nevelési támogatás 405 ezer forint,

b)34 Temetési támogatás 20 ezer forint,

c)35 Babakelengye támogatás 20 ezer forint,

d)36 Rendkívüli települési támogatás 185 ezer forint,

e)37 65 év felettiek támogatása 155 ezer forint.

7. § (1)38 Az önkormányzat önkormányzati szinten összevont költségvetésében a K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt kiadási előirányzaton belül a Tartalékok összege 2119 ezer forint, melyből:

a) az általános tartalék 2119 ezer forint,

b) a céltartalék 0 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti céltartalék tervezett felhasználási célonkénti felosztását a 3. melléklet tartalmazza.

8. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 2. melléklet tartalmazza.

9. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – 2024. évre vonatkozó (nem kötelezően megállapítandó) létszám-előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám – 2 fő,

b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 2 fő.

(2)39 A helyi önkormányzat által közfoglalkoztatottként foglalkoztatottak 2024. évre vonatkozó - átlaglétszám szerinti - létszám-előirányzata 0 fő.

10. § (1) A helyi önkormányzat önkormányzati szintre összesített, költségvetési bevételeinek és kiadásainak költségvetési egyenlegét a 2. § (2) bekezdés a) pontja határozza meg. A költségvetési egyenlegen belül:

a)40 működési bevételek és működési kiadások költségvetési egyenlege (működési célú egyenleg) 3 012 ezer forint hiány,

b)41 felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások költségvetési egyenlege (felhalmozási célú egyenleg) 3 886 ezer forint hiány.

(2) Az önkormányzat (1) bekezdés a-b pontja szerinti 2024. évi hiányának finanszírozása az alábbiak szerint történik:

a)42 belső finanszírozással 6898 ezer forint,

b) külső finanszírozással 0ezer forint.

(3)43 A (2) bekezdés a) pontja szerinti belső finanszírozáson belül az előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevétele összesen: 6898 ezer forint,ebből:

a) működési célú 6898 ezer forint,

b) felhalmozási célú 0 ezer forint.

3. Adósságot keletkeztető ügylet

11. § A költségvetési évben a helyi önkormányzatnak a következő fejlesztési céljai azok, amelyek megvalósításához a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé: nincs a Gst. 8.§ (2) bekezdése szerinti fejlesztési cél.

12. § Az önkormányzatnak a Gst.8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit a 4. melléklet tartalmazza.

4. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok

13. § A polgármester 1.000.000 forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő, év közben keletkezett forrás felhasználásról. A polgármester a forrás felhasználásra vonatkozó döntéséről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.

14. § (1) A finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási kiadások tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.

(2) Az (1) bekezdés alól kivételt képez a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése, melyre értékhatár nélkül jogosult a polgármester. A betét elhelyezésről a betét elhelyezést követő képviselő-testületi ülésen a testületet tájékoztatni köteles.

15. § A finanszírozási bevételekkel kapcsolatos jogköröket a helyi önkormányzat összesített költségvetésében szereplő finanszírozási bevételek tekintetében a képviselő-testület gyakorolja.

16. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési kiadások kiemelt kiadási előirányzatai közötti, illetve kiemelt kiadási előirányzatokon belüli rovatok közötti átcsoportosításának jogát.

17. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete fenntartja magának a költségvetési rendeletben meghatározott költségvetési bevételi és kiadási előirányzatok módosításának jogát.

18. § A képviselő-testület a 16. § szerinti előirányzat átcsoportosítás és a 17. § szerinti előirányzat módosítás miatt:

a) az 1-6. hónapban bekövetkezett változások alapján augusztus 25-ig,

b) a 7-12. hónapban bekövetkezett változások alapján az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig (és december 31-i hatállyal) módosítja a költségvetési rendeletét.

19. § (1) Az önkormányzat környezetvédelmi alapjának tervezett bevételeit és kiadásait az 5. melléklet tartalmazza.

(2) A Képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi költségvetésének további részleteit a következők szerint állapítja meg:

a) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.

b) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.

c) A 8. melléklet tartalmazza a céljelleggel juttatott támogatásokról az adatokat.

d) Mezőlak község önkormányzat 2024.évi költségvetésének összevont mérlegét bevételek és kiadások szerinti megosztásban a 9. melléklet tartalmazza.

(3) A működési célú bevételek és kiadások mérlegét, a felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegét a 10. melléklet tartalmazza.

(4) Az önkormányzat összes bevételét és kiadását önkormányzati, költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 11. melléklet szerint határozza meg.

(5) A 2024. évi előirányzat-felhasználási tervet a 12. melléklet tartalmazza.

(6) A költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételeit és kiadásait a 13. melléklet tartalmazza.

20. § A rendelet rendelkezéseit 2024.január 1-től kell alkalmazni.

21. § Ez a rendelet 2024. február 16-án lép hatályba.

1. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Kiemelt előirányzatok egységes rovatrend szerinti összetétele, így a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások, helyi adóbevételek, Egyes kiemelt bevételi előirányzatok egységes rovatrend szerint

1. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

Adatok ezer forintban

A

B

C

144

Rovat megnevezése

Rovat száma

Módosított Előirányzatok

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

18 914

3

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

445

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B113

8 603

546

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

3 299

6

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

7

Elszámolásokból származó bevételek

B116

847

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

30 816

9

Elvonások és befizetések bevételei

B12

10

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

11

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

1348

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

1718

1449

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

32 534

2. B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

Adatok ezer forintban

A

B

C

1

Rovat megnevezése

Rovat száma

Előirányzatok

2

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

3

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

4

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

5

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

650

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

12 363

751

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

12 363

3. B3. Közhatalmi bevételek

Adatok ezer forintban

A

B

C

152

Rovat megnevezése

Rovat száma

Módosított Előirányzatok

2

Jövedelemadók

B31

3

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

4

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

5

Vagyoni típusú adók

B34

6

ebből a helyi adók:

7

- építményadó

8

- épület után fizetett idegenforgalmi adó

9

- magánszemélyek kommunális adója

10

- telekadó

1153

Értékesítési és forgalmi adók

B351

1323

12

ebből a helyi adók:

1354

- állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

1323

14

- ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

15

Fogyasztási adók

B352

16

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

17

Gépjárműadók

B354

18

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

19

ebből a helyi adók:

20

- a tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

21

Termékek és szolgáltatások adói

B35

2255

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

24

2356

Közhatalmi bevételek

B3

1347

2. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Az Európai Uniós forrásból finanszírozott programok, projektek költségvetése

1. Adatok ezer forintban

A

B

C

1

Megnevezés (rovat)

Előirányzatok

2

Bevételi

Kiadási

3

------

0

0

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

-----

-----

3. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

A céltartalék célonkénti felosztása

1. Adatok ezer forintban

A

B

1

A céltartalék felhasználási céljai

Céltartalék összeg

2

-----

0

3

4

5

6

Összesen

0

4. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Békás Község Önkormányzat 2024. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai

Sor-szám

Fejlesztési cél leírása

Fejlesztés várható kiadása

A

B

1.

----

0

2.

-----

0

3.

----

0

4.

ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE

0

5. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat környezetvédelmi alapja

1. Adatok ezer Ft-ban

A

B

1

A környezetvédelmi alap tervezett bevételei

2

A környezetvédelmi alap tervezett bevételi
jogcímek

Jogcím szerinti összeg

3

-----

----

4

5

6

Bevételek összesen

-----

7

A környezetvédelmi alap tervezett kiadásai

8

A környezetvédelmi alap tervezett kiadások
jogcímek

Jogcím szerinti összeg

9

10

11

12

13

14

15

Kiadások összesen

-----

6. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Beruházási (felhalmozási) kiadások módosított előirányzata beruházásonként57

Beruházás megnevezése58

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024. XII. 31-ig

2024. évi módosított előirányzat

2024. utáni szükséglet

A

B

C

D

E

F=(B-D-E)

Háziorvosi alapellátás Monitor vásárlás59

38 000

2024

38 000

Közművelődési infrastrukturális beruházás60

568 000

2024

568 000

Rézsű és magas gazvágó (MFP program)61

5 463 000

2024

5 463 000

Sövényvágó, ágvágó (MFP program)62

578 000

2024

578 000

Zászlók vásárlása63

0

2024

0

Kultúrszínpad lábak vásárlása64

0

2024

0

Eszközvásárlás községgazdálkodás65

74 000

2024

74 000

ÖSSZESEN:66

6 721 000

6 721 000

7. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Felújítási kiadások módosított előirányzata felújításonként67

Felújítás megnevezése68

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024. XII. 31-ig

2024. évi módosított előirányzat

2024. utáni szükséglet

A

B

C

D

E

F=(B-D-E)

Külterületi út pályázat (VP pályázat)69

10 494 000

2023-2024

10 494 000

10 494 000

0

ÖSSZESEN:70

10 494 000

10 494 000

10 494 000

8. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Céljelleggel juttatott támogatások

Sorszám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Támogatás összege

1

Összesen:

-------

------

----

9. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Békás község önkormányzat 2024.évi költségvetésének összevont mérlegét bevételek és kiadások szerinti megosztása

Sor-
szám71

Bevételi jogcím

2024. évi módosított előirányzat

A

B

1.72

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

30 815 560

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

18 913 988

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.73

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása

8 602 820

1.4.74

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 298 752

1.5.

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.75

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

1 718 695

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.76

Egyéb működési célú támogatások bevételei

1 718 695

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.77

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

14 879 110

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.78

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

1 550 800

3.5.79

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

13 328 310

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.80

Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.)

1 347 000

4.1.

Építményadó

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.81

Iparűzési adó

1 323 000

4.4.

Talajterhelési díj

4.5.

Gépjárműadó

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.82

Egyéb közhatalmi bevételek

24 000

5.83

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.)

1 057 511

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.84

Ellátási díjak

987 000

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.85

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

1 005

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

5.11.86

Egyéb működési bevételek

69 506

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.87

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.88

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.89

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

49 817 876

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.90

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

7 098 481

12.1.91

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

7 098 481

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.92

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

989 761

13.1.93

Államháztartáson belüli megelőlegezések

989 761

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Váltóbevételek

16.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

17.94

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.)

8 088 242

18.95

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

57 906 118



















K I A D Á S O K

Sor-
szám96

Kiadási jogcímek

2024. évi módosított előirányzat

A

B

1.97

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.)

37 951 300

1.1.98

Személyi juttatások

19 713 696

1.2.99

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 866 000

1.3.100

Dologi kiadások

11 591 039

1.4.101

Ellátottak pénzbeli juttatásai

785 000

1.5102

Egyéb működési célú kiadások

2 995 565

1.6.

- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

1.7.

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

1.8.

- Elvonások és befizetések

1.9.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.10.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.12.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

654 000

1.13.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.14.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.15.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.16.

- Kamattámogatások

1.17.103

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

222 000

1.18.104

Tartalékok

2 119 565

1.19.105

- az 1.18-ból: - Általános tartalék

2 119 565

1.20.

- Céltartalék

2.106

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

18 764 622

2.1.107

Beruházások

6 720 600

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.108

Felújítások

10 493 800

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

2.9.109

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

1 550 222

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.110

- Lakástámogatás17

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.111

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

56 715 922

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.)

4.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

4.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

4.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.)

5.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.2.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.3.

Kincstárjegyek beváltása

5.4.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

5.5.

Belföldi kötvények beváltása

5.6.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

6.112

Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

1 190 196

6.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

6.2.113

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 190 196

6.3.

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

6.4.

Pénzügyi lízing kiadásai

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.)

7.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

7.4.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek

7.5.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

9.

Váltókiadások

10.114

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

1 190 196

11.115

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

57 906 118

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

1116

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-)

- 6 898 046

2.117

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor)
(+/-)

6 898 046

10. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Működési célú bevételek és kiadások mérlege, a felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege-módosítása118

Sor-
szám119

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2024. évi módosított előirányzat

Megnevezés

2024. évi módosított előirányzat

A

B

C

D

1.120

Önkormányzatok működési támogatásai

30 815 56+0

Személyi juttatások

19 713 696

2.121

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

1 718 695

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 866 000

3.122

2.-ból EU-s támogatás

Dologi kiadások

11 591 039

4.123

Közhatalmi bevételek

1 347 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

785 000

5.124

Működési bevételek

1 057 511

Egyéb működési célú kiadások

876 000

6.125

Működési célú átvett pénzeszközök

Tartalékok

2 119 565

7.

6.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.

9.

10.

11.

13.126

Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.)

34 938 766

Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.)

37 951 300

14.127

Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. )

3 012 534

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

15.128

Költségvetési maradvány igénybevétele

3 012 534

Likviditási célú hitelek törlesztése

16.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

17.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

18.

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Kölcsön törlesztése

19.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.)

Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

20.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

21.

Értékpapírok bevételei

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

22.

Váltóbevételek

Váltókiadások

23.129

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 190 196

24.130

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.)

3 012 534

Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.)

1 190 196

25.131

BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.)

37 951 300

KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.)

39 141 496

26.132

Költségvetési hiány:

3 012 534

Költségvetési többlet:

27.133

Bruttó hiány:

1 190 169

Bruttó többlet:

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

134

Megnevezés

2024. évi módosított előirányzat

Megnevezés

2024. évi módosított előirányzat

A

B

C

D

1.135

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

14 879 110

Beruházások

6 720 600

2.

1.-ből EU-s támogatás

1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

3.136

Felhalmozási bevételek

Felújítások

10 493 800

4.137

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

5.138

4.-ből EU-s támogatás (közvetlen)

Egyéb felhalmozási kiadások

1 550 222

6.

Egyéb felhalmozási célú bevételek

7.

8.

9.

10.

11.

12.139

Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.)

14 879 110

Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.)

18 764 622

13.140

Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18)

4 085 947

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

14.141

Költségvetési maradvány igénybevétele

4 085 947

Hitelek törlesztése

15.

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

16.

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

17.

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

18.142

Egyéb belső finanszírozási bevételek

989 761

Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

19.

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 )

Betét elhelyezése

20.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzügyi lízing kiadásai

21.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

22.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

23.

Értékpapírok kibocsátása

24.

Egyéb külső finanszírozási bevételek

25.143

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.)

5 075 708

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen
(13.+...+24.)

0

26.144

BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25)

19 954 816

KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25)

18 764 622

27.145

Költségvetési hiány:

3 885 512

Költségvetési többlet:

28.146

Bruttó hiány:

Bruttó többlet:

1 190 196

11. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat összes bevétele és kiadása önkormányzati, költségvetési szervenkénti megoszlása, és az éves (tervezett) létszám előirányzat és a közfoglalkoztatottak létszáma költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban

Megnevezés

Önkormányzat

Feladat megnevezése

Összes bevétel, kiadás

Száma147

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

Módosított Előirányzat 2024

A

B

Bevételek

1.148

Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.)

30 815 560

1.1.

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

18 913 988

1.2.

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

1.3.149

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti, étkeztetési feladatainak támogatása

8 602 820

1.4.150

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

3 298 752

1.5.

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

1.6.

Elszámolásból származó bevételek

2.151

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.)

1 718 695

2.1.

Elvonások és befizetések bevételei

2.2.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

2.3.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

2.4.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

2.5.152

Egyéb működési célú támogatások bevételei

1 718 695

2.6.

2.5.-ből EU-s támogatás

3.153

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.)

14 879 110

3.1.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

3.2.

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

3.3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

3.4.154

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

1 550 800

3.5.155

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

13 328 310

3.6.

3.5.-ből EU-s támogatás

4.156

Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.)

1 347 000

4.1.

Építményadó

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.157

Iparűzési adó

1 323000

4.4.

Talajterhelési díj

4.5.

Gépjárműadó

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.158

Egyéb közhatalmi bevételek

24 000

5.159

Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.)

1 051 511

5.1.

Készletértékesítés ellenértéke

5.2.

Szolgáltatások ellenértéke

5.3.

Közvetített szolgáltatások értéke

5.4.

Tulajdonosi bevételek

5.5.160

Ellátási díjak

987 000

5.6.

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5.7.

Általános forgalmi adó visszatérítése

5.8.161

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

15000

5.9.

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

5.10.

Biztosító által fizetett kártérítés

5.11.162

Egyéb működési bevételek

69 506

6.

Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.)

6.1.

Immateriális javak értékesítése

6.2.

Ingatlanok értékesítése

6.3.

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

6.4.

Részesedések értékesítése

6.5.

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.)

7.1.

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

7.2.

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

7.3.

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

7.4.

7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

8.163

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.)

0

8.1.

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

8.2.

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

8.3.164

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

0

8.4.

8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

9.165

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

49 817 876

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.)

10.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

10.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

10.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

11.

Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.)

11.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.2.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

11.3.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

11.4.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

12.166

Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.)

7 098 481

12.1.167

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

7 098 481

12.2.

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

13.168

Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.)

989 761

13.1.169

Államháztartáson belüli megelőlegezések

989 761

13.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

13.3.

Betétek megszüntetése

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.)

14.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

14.3.

Külföldi értékpapírok kibocsátása

14.4.

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

15.

Váltóbevételek

16.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

17.170

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.)

8 088 242

18.171

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

57 906 118

Kiadások

1.172

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.)

37 951 300

1.1.173

Személyi juttatások

19 713 696

1.2.174

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

2 866 000

1.3.175

Dologi kiadások

11 591 039

1.4.176

Ellátottak pénzbeli juttatásai

785 000

1.5177

Egyéb működési célú kiadások

2 995 565

1.6.

az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

1.7.

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

1.8.

- Elvonások és befizetések

1.9.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

1.10.

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

1.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1.12.

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

654 000

1.13.

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

1.14.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

1.15.

- Árkiegészítések, ártámogatások

1.16.

- Kamattámogatások

1.17.178

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

222 000

1.18.179

Tartalékok

2 119 565

1.19.180

az 1.18-ból: - Általános tartalék

2 119 565

1.20.

- Céltartalék

2.181

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

18 764 622

2.1.182

Beruházások

6 720 600

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

2.3.183

Felújítások

10 493 800

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

2.6.

2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

2.7.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

2.8.184

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

1 550 222

2.9.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

2.10.

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

2.11.

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

2.12.

- Lakástámogatás

2.13.

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

3.185

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

56 715 922

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.)

4.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

4.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

4.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.)

5.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.2.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

5.3.

Kincstárjegyek beváltása

5.4.

Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása

5.5.

Belföldi kötvények beváltása

5.6.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

6.186

Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.)

1 190 196

6.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

6.2.187

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

1 190 196

6.3.

Központi, irányító szervi támogatás

6.4.

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

6.5.

Pénzügyi lízing kiadásai

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.)

7.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

7.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

7.4.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

7.5.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

9.

Váltókiadások

10.188

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

1 190 196

11.189

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

57 906 118

Éves tervezett létszám előirányzat (fő)

2

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)190

0

12. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

2024.évi előirányzat felhasználási terv

1. Adatok forintban

Ssz.

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Aug.

Szept.

Október

Nov.

Dec.

Össz.

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

2 493 024

29 916 288

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B3

Közhatami bevételek

0

0

900 000

0

0

0

0

900 000

0

0

0

1 800 000

B4

Működési bevételek

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

100 000

1 200 000

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

B8

Finanszírozási bevételek

0

7 698 000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

7 698 000

BEVÉTELEK összesen

2 593 024

2 593 024

11 191 024

2 593 024

2 593 024

2 593 024

2 593 024

2 593 024

3 493 024

2 593 024

2 593 024

2 593 024

40 614 288

K1

Személyi juttatás

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 833

1 582 837

18 994 000

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 417

214 413

2 573 000

K3

Dologi kiadások

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

1 065 428

12 785 136

K4

Ellátottak pénzbeli juttatása

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 417

55 413

665 000

K5

Működési célú kiadások

3 437 000

151 561

151 561

74 878

3 815 000

K6

Beruházás

38 100

150 000

0

0

0

416 900

0

0

0

605 000

K7

Felújítás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K8

Egyéb felhalmozási célú kiadás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

K9

Finanszírozási kiadások

1 177 152

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1 177 152

KIADÁSOK összesen

7 570 347

3 068 095

3 069 656

2 918 095

2 918 095

3 069 656

2 918 095

2 918 095

3 409 873

2 918 095

2 918 095

2 918 091

40 614 288

13. melléklet az 1/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelethez

A költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei és kiadásai

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025

2026

2027

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai

29 916 288

32 907 616

36 198 367

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

5 000 000

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

1 800 000

1 900 000

1 950 000

4.1.

Építményadó

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

1 800 000

1 900 000

1 950 000

4.4.

Talajterhelési díj

4.5.

Gépjárműadó

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

5.

Működési bevételek

1 200 000

1 250 000

1 300 000

6.

Felhalmozási bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

32 916 288

41 057 616

39 448 367

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

7 698 000

5 000 000

5 000 000

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

40 614 288

46 057 616

44 448 367

K I A D Á S O K

2. sz. táblázat

Ezer forintban

Sor-szám

Kiadási jogcímek

2025

2026

2027

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai

38 832 136

41 057 616

43 848 367

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

605 000

5 000 000

600 000

2.1.

Beruházások

605 000

5 000 000

600 000

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

39 437 136

46 057 616

44 448 367

4.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

1 177 152

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.)

40 614 288

46 057 616

44 448 367

1

A 2. § (1) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. § (2) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdés c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. § (2) bekezdés c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdés c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 3. § (1) bekezdés d) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdés d) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (1) bekezdés g) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdés g) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdés h) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (1) bekezdés h) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (3) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 3. § (3) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. § (3) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 4. § (1) bekezdés d) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 4. § (1) bekezdés e) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés e) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 4. § (1) bekezdés f) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés f) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 4. § (1) bekezdés g) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés g) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 4. § (1) bekezdés h) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 4. § (1) bekezdés i) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (1) bekezdés i) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 4. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (3) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 4. § (3) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. § (3) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

26

Az 5. § a) pont ab) alpontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § a) pont ab) alpontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

Az 5. § a) pont ac) alpontját a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be.

28

Az 5. § a) pont ad) alpontját a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be.

29

Az 5. § a) pont ae) alpontját a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be. Az 5. § a) pont ae) alpontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

Az 5. § a) pont af) alpontját a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdése iktatta be. Az 5. § a) pont af) alpontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 5. § a) pont ag) alpontját a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdése iktatta be.

32

Az 5. § b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. § b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 6. § a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

34

A 6. § b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

35

A 6. § c) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

36

A 6. § d) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

37

A 6. § e) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

38

A 7. § (1) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg. A 7. § (1) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.

39

A 9. § (2) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg. A 9. § (2) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.

40

A 10. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. § (1) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 10. § (1) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. § (1) bekezdés b) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 10. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. § (2) bekezdés a) pontja a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 10. § (3) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. § (3) bekezdése a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

47

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

48

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

49

Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

50

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 7. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

Az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

Az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

54

Az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

55

Az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 22. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

56

Az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 23. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 6. melléklet címe a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Beruházás megnevezése” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Háziorvosi alapellátás Monitor vásárlás” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Közművelődési infrastrukturális beruházás” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Rézsű és magas gazvágó (MFP program)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Sövényvágó, ágvágó (MFP program)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Zászlók vásárlása” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. mellékletben foglalt táblázat „Zászlók vásárlása” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Kultúrszínpad lábak vásárlása” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. mellékletben foglalt táblázat „Kultúrszínpad lábak vásárlása” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 6. mellékletben foglalt táblázat „Eszközvásárlás községgazdálkodás” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 6. mellékletben foglalt táblázat „ÖSSZESEN:” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. mellékletben foglalt táblázat „ÖSSZESEN:” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 7. melléklet címe a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 7. mellékletben foglalt táblázat „Felújítás megnevezése” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 7. mellékletben foglalt táblázat „Külterületi út pályázat (VP pályázat)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. mellékletben foglalt táblázat „Külterületi út pályázat (VP pályázat)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 7. mellékletben foglalt táblázat „ÖSSZESEN:” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. mellékletben foglalt táblázat „ÖSSZESEN:” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 9. mellékletben foglalt táblázat „Sor- szám” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 9. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 9. mellékletben foglalt táblázat 3.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A 9. mellékletben foglalt táblázat 3.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 3.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 9. mellékletben foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 9. mellékletben foglalt táblázat 4.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 9. mellékletben foglalt táblázat 4.7. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 9. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 9. mellékletben foglalt táblázat 5.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 9. mellékletben foglalt táblázat 5.8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 5.8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 9. mellékletben foglalt táblázat 5.11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 5.11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 9. mellékletben foglalt táblázat 8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 9. mellékletben foglalt táblázat 8.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 8.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 9. mellékletben foglalt táblázat 9. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 9. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 9. mellékletben foglalt táblázat 12. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 9. mellékletben foglalt táblázat 12.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 9. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 9. mellékletben foglalt táblázat 13.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 9. mellékletben foglalt táblázat 17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 9. mellékletben foglalt táblázat 18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 9. mellékletben foglalt táblázat „Sor- szám” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.19. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1.19. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

109

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.9. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2.12. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 9. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 9. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A 9. mellékletben foglalt táblázat 6.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 6.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 9. mellékletben foglalt táblázat 10. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 10. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 9. mellékletben foglalt táblázat 11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 9. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 10. melléklet címe a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 10. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 10. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 10. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 10. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 10. mellékletben foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 10. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 10. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 10. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 10. mellékletben foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 10. mellékletben foglalt táblázat 15. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 15. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 10. mellékletben foglalt táblázat 23. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 23. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 10. mellékletben foglalt táblázat 24. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 24. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 10. mellékletben foglalt táblázat 25. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 25. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 10. mellékletben foglalt táblázat 26. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 26. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 10. mellékletben foglalt táblázat 27. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 27. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

134

A 10. mellékletben foglalt táblázat 31. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A 10. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 10. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 10. mellékletben foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 10. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 10. mellékletben foglalt táblázat 12. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 12. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 10. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 10. mellékletben foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 14. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 10. mellékletben foglalt táblázat 18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 10. mellékletben foglalt táblázat 25. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 25. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

144

A 10. mellékletben foglalt táblázat 26. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 26. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 10. mellékletben foglalt táblázat 27. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 27. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 10. mellékletben foglalt táblázat 28. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. mellékletben foglalt táblázat 28. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 11. mellékletben foglalt táblázat „Száma” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

151

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 11. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 11. mellékletben foglalt táblázat 3.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 11. mellékletben foglalt táblázat 3.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 3.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

156

A 11. mellékletben foglalt táblázat 4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 11. mellékletben foglalt táblázat 4.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 11. mellékletben foglalt táblázat 4.7. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 11. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 11. mellékletben foglalt táblázat 5.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

161

A 11. mellékletben foglalt táblázat 5.8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 5.8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

162

A 11. mellékletben foglalt táblázat 5.11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 5.11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 11. mellékletben foglalt táblázat 8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 11. mellékletben foglalt táblázat 8.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 8.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

165

A 11. mellékletben foglalt táblázat 9. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 9. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 11. mellékletben foglalt táblázat 12. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 11. mellékletben foglalt táblázat 12.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

168

A 11. mellékletben foglalt táblázat 13. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A 11. mellékletben foglalt táblázat 13.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 11. mellékletben foglalt táblázat 17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 11. mellékletben foglalt táblázat 18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

172

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.4. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.5. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.17. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.18. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

180

A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.19. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 1.19. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

182

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.1. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

183

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 11. mellékletben foglalt táblázat 2.8. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 11. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 3. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

186

A 11. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 6. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

187

A 11. mellékletben foglalt táblázat 6.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 6.2. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 11. mellékletben foglalt táblázat 10. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 10. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 11. mellékletben foglalt táblázat 11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat 11. sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

190

A 11. mellékletben foglalt táblázat „Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (XI. 21.) önkormányzati rendelete 8. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. mellékletben foglalt táblázat „Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)” sora a Békás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 13.) önkormányzati rendelete 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás