Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2024. évi költségvetéséről
Somlóvásárhely Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Somlóvásárhely Község Önkormányzata Képviselő-testületére, a Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatalra és a Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsödére.
(2) A rendeletben foglaltak végrehajtását Somlóvásárhely Önkormányzata Képviselő-testülete, polgármestere, jegyzője a gazdálkodás folyamatainak belső ellenőrzésével, valamint a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § A képviselő-testület a 2024. évi önkormányzati költségvetés
a) bevételi főösszegét 729 410 127 forintban,
b) kiadási főösszegét 729 410 127 forintban állapítja meg.
3. § A képviselő-testület
a) az önkormányzat és költségvetési szerveinek működési célú bevételeit 726 116 086 forintban, ebből:
aa) működési célú támogatásokat 587 150 114 forintban
ab) közhatalmi bevételeket 45 500 000 forintban
ac) egyéb működési bevételeket 52 126 921 forintban
ad) működési pénzmaradványt 41 339 051 forintban állapítja meg,
b) az önkormányzat és költségvetési szerveinek működési célú kiadásait 726 116 086 forintban, ebből:
ba) a személyi juttatásokat 328 371 407 forintban
bb) a munkaadókat terhelő járulékokat 41 981 545 forintban
bc) a dologi kiadásokat 197 805 154forintban
bd) az ellátottak pénzbeli juttatásait 5 458 007 forintban
be) az egyéb működési célú kiadásokat 114 383 268 forintban
bf) elvonások és visszafizetések 4 800 226 forintban
bg) finanszírozási kiadások 18 612 564 forintban
bh) az önkormányzat tartalékát 14 703 914 forintban állapítja meg.
c) az önkormányzat felhalmozási célú beteleit 3 294 041 forintban, ebből:
ca) felhalmozási pénzmaradványt 1 294 041forintban
cb) felhalmozási célú támogatást 2 000 000 forintban
d) az önkormányzat felhalmozási kiadásait 3 294 041forintban, a beruházások összegét 3 294 041 forintban
állapítja meg.
4. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata címrendjét az 1. melléklet tartalmazza.
5. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata összevont 2024. évi költségvetési főösszesítőjét (mérlegét) a 2. melléklet tartalmazza.
6. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata 2024. évi összevont kiadásait forrásonként a 3. melléklet, bevételeit forrásonként a 4. melléklet tartalmazza.
7. § Az éves előirányzat felhasználási és likviditási ütemtervet a 5. melléklet tartalmazza.
8. § A képviselő-testület az önkormányzat és intézmények létszámkeretét a 6. melléklet szerint állapítja meg.
9. § A 2023. évi bevételek és kiadások alakulását a 7. melléklet, a 2023. évi költségvetési kiadásokat a 8. melléklet tartalmazza.
10. § Somlóvásárhely Község Önkormányzata 2024. évi saját költségvetését a 9. melléklet, 10. melléklet, 11. melléklet, 12. melléklet, 13. melléklet, 14. melléklet, 15. melléklet, 16. melléklet tartalmazza.
11. § A Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal 2024. évi költségvetését a 17. melléklet tartalmazza.
12. § A Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2024. évi költségvetését a 18. melléklet tartalmazza.
13. § Somlóvásárhely Község Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügylete és ebből eredő fizetési kötelezettségeke nincs.
14. § Az önkormányzat többéves kihatással járó feladatot nem tervez.
15. § (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabilitási törvény) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletet eredményező fejlesztést az önkormányzat 2024.. évi költségvetésében nem tervez.
(2) Az önkormányzatnak a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettsége nincs.
16. § (1) Az önkormányzat hitelállománnyal 2024. január 1. napján nem rendelkezik.
(2) Amennyiben az önkormányzat teljesített bevételei nem fedezik a tervezett, illetve létrejött kiadást, úgy a számlavezető pénzintézetnél „likvid hitel” címén hitel vehető fel, amelyet tárgyég december 31-ig kell visszafizetni. A hitel visszatörlesztése az önkormányzat költségvetését terheli.
(3) A hitel felvételéről, a hitel összegéről a képviselő-testület dönt.
3. A költségvetési tartalék előirányzatai
17. § (1) A tartalék az évközi többletigények fedezetéül, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál.
(2) A képviselő-testület a tartalékkal való rendelkezés jogát évi 1000 ezer Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza, ezzel egyidejűleg előirányzat-módosítást is elrendel. A hatáskör gyakorlásáról a polgármester a képviselő-testület soron következő rendes ülésén beszámol.
4. Előirányzat módosítás a helyi önkormányzatnál
18. § (1) A képviselő-testület által jóváhagyott bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület – az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határ idejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a költségvetési támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
19. § (1) Az önkormányzat elfogadott költségvetéséről az államháztartás információs rendszere keretében adatszolgáltatást kell teljesíteni.
(2) A költségvetés végrehajtásáért a polgármester felelős.
5. A személyi juttatásokkal és a munkaerővel való gazdálkodás, az önkormányzati alkalmazottak egyéb támogatása
20. § A költségvetési szervek létszám-előirányzatát kizárólag a képviselő-testület módosíthatja.
21. § (1) Az önkormányzat költségvetési szerve közalkalmazott dolgozóinak és egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók részére a képviselő-testület a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-ban meghatározottak szerinti kedvezményes adózású cafetériát, a köztisztviselők részére cafetéria keretében a Széchenyi Pihenő Kártya alszámlájára utalt támogatást biztosít.
(2) A közfoglalkoztatottak esetében az (1) bekezdésben biztosított juttatás adható.
(3) A juttatás mértékét az önkormányzat éves költségvetési rendeletében kormányzati funkciónként kell megállapítani, a fedezetét megtervezni és biztosítani.
6. Önkormányzati beruházásokkal, felújításokkal kapcsolatos eljárási szabályok
22. § (1) Az önkormányzati beruházásokkal kapcsolatos szervezési feladatok lebonyolítását a Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal végzi, melyhez külső szakmai szerv közreműködését igénybe veheti.
(2) A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó önkormányzati beruházásra a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásait kell alkalmazni.
(3) A közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó, bruttó 1.000 ezer Ft értékhatárt meghaladó építési beruházás, felújítás megrendelése esetén árajánlatot kell kérni.
(4) A közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó, bruttó 1.000 ezer Ft értékhatárt meghaladó árubeszerzés, szolgáltatás megrendelése esetén árajánlatot kell kérni.
(5) Az önkormányzati ingatlanok felújításainál, beruházásainál a műszaki ellenőri feladatok ellátására külső szakemberek felkérhetők.
7. A társadalmi önszerveződő közösségek önkormányzati támogatása
23. § (1) A képviselő-testület a társadalmi önszerveződő közösségek, sportegyesületek, együttesek, klubok, alapítványok, egyházi közösségek stb. részére pénzbeli támogatást nyújthat.
(2) A politikai pártok részére pénzbeli és egyéb önkormányzati támogatás nem nyújtható.
(3) A támogatás nyújtásának részletes szabályait az államháztartáson kívüli pénzeszköz átadás-átvételről szóló 10/2013. (XI.05.) önkormányzati rendelet tartalmazza.
8. Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos egyéb intézkedések
24. § A képviselő-testület az önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést engedélyezhet, azonban ez nem veszélyeztetheti az önkormányzat gazdálkodását.
25. § Az önkormányzat költségvetési szerve átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja.
9. Az éves költségvetési beszámolóra vonatkozó szabályok
26. § (1) A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet a polgármester a költségvetési évet követő 4. hónap utolsó napjáig terjeszti a képviselő-testület elé.
(2) A képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot.
27. § (1) Az önkormányzat a költségvetési maradványát az éves elemi költségvetési beszámoló készítésekor állapítja meg.
(2) Amennyiben a tervezett költségvetési maradványhoz képest eltérés mutatkozik, a költségvetési rendeletet módosítani kell.
10. Vegyes és hatályba léptető rendelkezések
28. § Az önkormányzati rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht. és végrehajtási rendeletei, valamint 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
29. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
30. § E rendelet rendelkezéseit 2024. január 1. napjától kell alkalmazni.
31. § E rendelet a 2024. évi költségvetési évre szól és hatálya a 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáig tart.
1. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Címszám |
|
|---|---|
|
1. |
Somlóvásárhely Község Önkormányzata |
|
2. |
Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal |
|
3. |
Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda |
2. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEG |
forint |
|||||
|
sorszám |
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
|||||
|
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
|
|
1 |
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
192 052 063 |
K1 |
Személyi juttatások |
328 371 407 |
|
2 |
B112 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B112 |
109 470 278 |
Munkaadót terhelő járulékok |
41 981 545 |
|
|
3 |
B113 |
Települési önkormányzatok egyéb szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
163 069 459 |
K2 |
Dologi kiadások |
197 805 154 |
|
4 |
B1131 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása |
59 500 141 |
|||
|
5 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 502 903 |
K3 |
||
|
6 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
22 232 088 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 458 007 |
|
|
7 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
38 323 182 |
K4 |
elvonások és visszafizetések |
4 800 226 |
|
8 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh.belül |
114 083 268 |
|||
|
9 |
B2 |
Felhalmozási c. támogatás Áh-n belül |
2 000 000 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh. Kívül |
300 000 |
|
10 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
45 500 000 |
K6 |
Beruházások |
3 294 041 |
|
11 |
B4 |
Működési bevételek |
52 126 921 |
K7 |
Felújítások |
0 |
|
12 |
B7 |
Felhalmozási bevételek |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
18 612 564 |
|
|
13 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
42 633 092 |
tartalék |
14 703 914 |
|
|
14 |
||||||
|
15 |
B 1-8 |
BEVÉTELEK ÖSSZSEN |
729 410 127 |
K 1-9 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
729 410 127 |
3. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
278 296 129 |
|
2 |
Céljuttatás, projektprémium előirányzata K(1103) |
202 649 |
|
3 |
Végkielégítés előirányzata (K1105) |
0 |
|
4 |
jubileumi jutalom (K1106) |
2 800 000 |
|
5 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
8 280 900 |
|
6 |
Közlekedési költségtérítés előirányzata (K1109) |
5 020 997 |
|
7 |
Egyéb költségtérítések előirányzata (K1110) |
252 000 |
|
8 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (K1113) |
3 252 637 |
|
9 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
298 105 312 |
|
10 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
14 698 000 |
|
11 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottaknak fizetett juttatások előirányzata (K122) |
15 466 000 |
|
12 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
102 095 |
|
13 |
Külső személyi juttatások (K12) |
30 266 095 |
|
14 |
Személyi juttatások (K1) |
328 371 407 |
|
15 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
41 981 545 |
|
16 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
795 317 |
|
17 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
61 318 640 |
|
18 |
Készletbeszerzés |
62 113 957 |
|
19 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
3 017 000 |
|
20 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 613 578 |
|
21 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
4 630 578 |
|
22 |
Közüzemi díjak (K331) |
10 592 279 |
|
23 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
14 917 913 |
|
24 |
Bérleti és lízing díjak (K333) |
1 391 152 |
|
25 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
8 240 671 |
|
26 |
Szakmai tevékenységet segítő szolg. (K336) |
10 238 877 |
|
27 |
Közvetített szolgáltatások ( K335) |
0 |
|
28 |
Egyéb szolgáltatások (K337) |
28 855 762 |
|
29 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
|
|
30 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
74 236 654 |
|
31 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
5 680 000 |
|
32 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
5 680 000 |
|
33 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
36 815 154 |
|
34 |
Fizetendő Áfa |
2 345 116 |
|
35 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
11 983 695 |
|
36 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
51 143 965 |
|
37 |
Dologi kiadások (K3) |
197 805 154 |
|
38 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
5 458 007 |
|
39 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
|
40 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
5 458 007 |
|
41 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
5 458 007 |
|
42 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
4 800 226 |
|
43 |
Elvonások és befizetések (K502) |
4 800 226 |
|
44 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
114 083 268 |
|
45 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
300 000 |
|
46 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
|
47 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
113 783 268 |
|
48 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
300 000 |
|
49 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
300 000 |
|
50 |
Tartalékok (K513) |
14 703 914 |
|
51 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
133 887 408 |
|
52 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=191) (K62) |
0 |
|
53 |
Informatikai eszközök beszerzése ( K63) |
500 000 |
|
54 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
2 093 731 |
|
55 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
700 310 |
|
56 |
Beruházások (K6) |
3 294 041 |
|
57 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
0 |
|
58 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
0 |
|
59 |
Felújítások (=198+...+201) (K7) |
0 |
|
60 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
710 797 563 |
|
61 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
18 612 564 |
|
62 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
18 612 564 |
|
63 |
Kiadások összesen (K1-K9) |
729 410 127 |
|
64 |
Átlagos statisztikai állományi létszám |
68 |
4. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
1 |
2 |
3 |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
192 052 063 |
|
2 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B112 |
109 470 278 |
|
3 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B113) |
163 069 459 |
|
4 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása B1131 |
59 500 141 |
|
5 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 502 903 |
|
6 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
22 232 088 |
|
7 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) (B11) |
548 826 932 |
|
8 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=33+…+42) (B16) |
38 323 182 |
|
9 |
ebből: központi költségvetési szervek (B16) |
0 |
|
10 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
|
11 |
ebből: önkormányztaoktól átvett előirányzatok (B16) |
3 010 400 |
|
12 |
ebből:Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
22 643 953 |
|
13 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
12 668 829 |
|
14 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
587 150 114 |
|
15 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
2 000 000 |
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
2 000 000 |
|
17 |
Vagyoni tipusú adók (B34) |
6 000 000 |
|
18 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
6 000 000 |
|
19 |
Értékesítési és forgalmi adók (B351) |
39 500 000 |
|
20 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
39 500 000 |
|
21 |
Gépjárműadók (B354) |
0 |
|
22 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) |
0 |
|
23 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
39 500 000 |
|
24 |
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
0 |
|
25 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
45 500 000 |
|
26 |
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
15 772 775 |
|
27 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
6 900 000 |
|
28 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
0 |
|
29 |
Ellátási díjak (B405) |
9 706 982 |
|
30 |
Továbbszámlázott szolgáltatások ( B403) |
3 235 770 |
|
31 |
Kiszámlázott Áfa (B406) |
7 310 393 |
|
32 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
1 001 |
|
33 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
9 200 000 |
|
34 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
0 |
|
35 |
Működési bevételek (B4) |
52 126 921 |
|
36 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
686 777 035 |
|
37 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
42 633 092 |
|
38 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
42 633 092 |
|
39 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
|
40 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
|
|
41 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
42 633 092 |
|
42 |
Bevételek összesen (B1-B8) |
729 410 127 |
5. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
|
Sor |
Bevételek megnevezése |
össz. |
2024. évi várható bevételek havi forgalma |
|||||||||||
|
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
|||
|
1 |
finanszírozási bevételek |
548 826 932 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 574 |
|
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
38 323 182 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 593 |
|
3 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||||||||||
|
4 |
Közhatalmi bevételek |
45 500 000 |
23 000 000 |
22 500 000 |
||||||||||
|
5 |
Működési bevételek |
52 126 921 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
4 343 910 |
|
6 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|||||||||||
|
7 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|||||||||||
|
8 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|||||||||||
|
9 |
Finanszírozási bevétel(pénzmaradvány) |
42 633 092 |
42 633 092 |
|||||||||||
|
10 |
Összes bevétel |
729 410 127 |
95 906 179 |
53 273 087 |
76 273 087 |
53 273 087 |
53 273 087 |
55 273 087 |
53 273 087 |
53 273 087 |
75 773 087 |
53 273 087 |
53 273 087 |
53 273 077 |
|
11 |
Kiadások |
össz. |
2024. évi várható kiadások havi forgalma |
|||||||||||
|
12 |
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
||
|
13 |
Személyi juttatások |
328 371 407 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
27 364 284 |
|
14 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
41 981 545 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
3 498 462 |
|
15 |
Dologi kiadások |
197 805 154 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
16 483 763 |
|
16 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 458 007 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
|
17 |
Egyéb működési célú kiadások |
119 183 494 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
|
18 |
Beruházások |
3 294 041 |
3 294 041 |
|||||||||||
|
19 |
Felújítások |
0 |
||||||||||||
|
20 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
|||||||||||
|
21 |
Finanszírozási kiadások |
18 612 564 |
18 612 564 |
|||||||||||
|
22 |
Összes kiadás |
714 706 213 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
61 027 342 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
76 345 865 |
|
23 |
Tartalék |
14 703 914 |
||||||||||||
|
24 |
Kiadások mindösszesen |
729 410 127 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
61 027 342 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
57 733 301 |
76 345 865 |
|
25 |
Többlet ' +'/hiány ' -' |
0 |
38 172 878 |
33 712 664 |
52 252 450 |
47 792 236 |
43 332 022 |
37 577 767 |
33 117 553 |
28 657 339 |
46 697 125 |
42 236 911 |
37 776 697 |
14 703 909 |
6. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Sorszám |
A |
B |
C |
D |
|
Megnevezés |
2023.évi létszámkeret (fő) |
|||
|
Somlóvásárhely Község Önkormányzata |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
|
1 |
Polgármester, alpolgármester, képviselők |
1 |
6 |
|
|
2 |
Közalkalmazott |
6 |
||
|
4 |
Közfoglalkoztatás |
7 |
||
|
5 |
Egyéb Mtv |
2 |
3 |
|
|
6 |
Összesen |
16 |
0 |
9 |
|
7 |
||||
|
8 |
Somlóvásárhelyi Közös Önkormányzati Hivatal |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
9 |
köztisztviselő |
19 |
||
|
10 |
egyéb, Mtv alkalmazott |
0 |
||
|
11 |
Nyugdíjs ( Mtv) |
2 |
||
|
12 |
Egyéb külső munkavállaló |
|||
|
13 |
Összesen |
21 |
0 |
0 |
|
14 |
||||
|
15 |
Somlóvásárhelyi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde |
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
|
16 |
Közalkalmazott |
22 |
||
|
17 |
Közfoglalkoztatás |
0 |
||
|
18 |
Egyéb Mtv |
0 |
||
|
19 |
Összesen |
22 |
0 |
0 |
|
20 |
LÉTSZÁM MINDÖSSZESEN |
59 |
0 |
9 |
7. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
MÉRLEG |
forint |
|||||
|
sorszám |
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
|||||
|
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
rovat szám |
rovat megnevezése |
eredeti előirányzat |
|
|
1 |
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
192 052 063 |
K1 |
Személyi juttatások |
68 893 075 |
|
2 |
B112 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
109 470 278 |
|||
|
3 |
B113 |
Települési önkormányzatok egyéb szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
163 069 459 |
K2 |
Munkaadót terhelő járulékok |
8 846 681 |
|
4 |
B1131 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása |
59 500 141 |
|||
|
5 |
B114 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 502 903 |
K3 |
Dologi kiadások |
73 250 922 |
|
6 |
B115 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
22 232 088 |
|||
|
7 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
38 323 182 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 458 007 |
|
8 |
K5 |
elvonások és visszafizetések |
4 800 226 |
|||
|
9 |
B2 |
Felhalmozási c. támogatás Áh-n belül |
2 000 000 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh.belül |
114 083 268 |
|
10 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
45 500 000 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások Áh. Kívül |
300 000 |
|
11 |
B4 |
Működési bevételek |
24 467 341 |
K6 |
Beruházások |
2 500 000 |
|
12 |
B7 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
K7 |
Felújítások |
0 |
|
13 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
31 941 801 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
398 223 163 |
|
14 |
K5 |
tartalék |
14 703 914 |
|||
|
15 |
B 1-8 |
BEVÉTELEK ÖSSZSEN |
691 059 256 |
K 1-9 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
691 059 256 |
8. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
|
2 |
3 |
4 |
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
45 953 940 |
|
2 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
750 000 |
|
3 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
841 680 |
|
4 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (K1113) |
218 455 |
|
5 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (K11) |
47 764 075 |
|
6 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
14 698 000 |
|
7 |
Külső személyi juttatások (K12) |
0 |
|
8 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jov. (K122 |
6 431 000 |
|
9 |
Személyi juttatások (K1) |
68 893 075 |
|
10 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
8 846 681 |
|
11 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
585 000 |
|
12 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
9 585 380 |
|
13 |
Készletbeszerzés |
10 170 380 |
|
14 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
957 000 |
|
15 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 075 000 |
|
16 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
2 032 000 |
|
17 |
Közüzemi díjak (K331) |
8 948 086 |
|
18 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
6 552 760 |
|
19 |
Bérleti és lízing díjak (K333) |
370 000 |
|
20 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 950 000 |
|
21 |
Szakmai tevékenységet segítő szolg. (K336) |
6 517 010 |
|
22 |
Közvetített szolgáltatások ( K335) |
0 |
|
23 |
Egyéb szolgáltatások (K337) |
21 050 000 |
|
24 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
0 |
|
25 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
45 387 856 |
|
26 |
Belföldi kiküldetés (K342) |
80 000 |
|
27 |
Belföldi kiküldetés (K342) |
80 000 |
|
28 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
15 569 614 |
|
29 |
Fizetendő Áfa (K352) |
0 |
|
30 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
15 580 686 |
|
31 |
Dologi kiadások (K3) |
73 250 922 |
|
32 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
5 458 007 |
|
33 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
|
34 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
5 458 007 |
|
35 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
5 458 007 |
|
36 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
0 |
|
37 |
Elvonások és befizetések (K502) |
4 800 226 |
|
38 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
114 083 268 |
|
39 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
300 000 |
|
40 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
|
41 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
113 783 268 |
|
42 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
300 000 |
|
43 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
300 000 |
|
44 |
Tartalékok (K513) |
14 703 914 |
|
45 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
133 887 408 |
|
46 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
0 |
|
47 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=191) (K62) |
0 |
|
48 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
1 968 504 |
|
49 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
531 496 |
|
50 |
Beruházások (K6) |
2 500 000 |
|
51 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
0 |
|
52 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
0 |
|
53 |
Felújítások (=198+...+201) (K7) |
0 |
|
54 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
292 836 093 |
|
55 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
18 612 564 |
|
56 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
398 223 163 |
|
57 |
Kiadások összesen (K1-K9) |
691 059 256 |
|
58 |
Átlagos statisztikai állományi létszám |
25 |
9. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
# |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
1 |
2 |
3 |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
192 052 063 |
|
2 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B112 |
109 470 278 |
|
3 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B113) |
163 069 459 |
|
4 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása B1131 |
59 500 141 |
|
5 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 502 903 |
|
6 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
22 232 088 |
|
7 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+…+06) (B11) |
548 826 932 |
|
8 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=33+…+42) (B16) |
38 323 182 |
|
9 |
ebből: központi költségvetési szervek (B16) |
0 |
|
10 |
ebből: központi kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
|
11 |
ebből:önkormányzatoktól, társulástól átvett (B16) |
3 010 400 |
|
12 |
ebből:Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
22 643 953 |
|
13 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
12 668 829 |
|
14 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
587 150 114 |
|
15 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
2 000 000 |
|
16 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
2 000 000 |
|
17 |
Vagyoni tipusú adók (B34) |
6 000 000 |
|
18 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
6 000 000 |
|
19 |
Értékesítési és forgalmi adók (B351) |
39 500 000 |
|
20 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
39 500 000 |
|
21 |
Gépjárműadók (B354) |
0 |
|
22 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) |
0 |
|
23 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
39 500 000 |
|
24 |
Egyéb közhatalmi bevételek (B36) |
0 |
|
25 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
45 500 000 |
|
26 |
Szolgáltatások ellenértéke (B402) |
0 |
|
27 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
6 900 000 |
|
28 |
ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel (B404) |
0 |
|
29 |
Ellátási díjak (B405) |
4 351 900 |
|
30 |
Továbbszámlázott szolgáltatások ( B403) |
2 235 770 |
|
31 |
Kiszámlázott áfa (B406) |
1 778 671 |
|
32 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
1 000 |
|
33 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
9 200 000 |
|
34 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
0 |
|
35 |
Működési bevételek (B4) |
24 467 341 |
|
36 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
659 117 455 |
|
37 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
31 941 801 |
|
38 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
31 941 801 |
|
39 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
|
40 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
31 941 801 |
|
41 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
31 941 801 |
|
42 |
Bevételek összesen (B1-B8) |
691 059 256 |
10. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Összesen |
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
013320 Köztemető-fenntartás és -működtetés |
O13350 Ökormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
O41232 Közfoglalkoztatás START |
041233 közfoglalkoztatás |
O47320 Turizmus fejlesztés |
064010 Közvilágítás |
107080 Esélyegyenlőség növelése |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
O72111 Háziorvois alapellátás |
O74031 Védőnői szolgálat |
082044 Könyvtári szolgáltatások |
082091 Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése |
084031 Civil szervezetek működési támogatása |
O91140 Óvoda nelevelés, ellátás működési feladatai |
104042 Családsegítő szolgálat |
107051 Szociális étkeztetés |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
|
|
1 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
45 953 940 |
11 192 898 |
8 359 200 |
6 758 862 |
4 903 380 |
14 739 600 |
|||||||||||||||
|
2 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
750 000 |
250 000 |
100 000 |
100 000 |
300 000 |
||||||||||||||||
|
3 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
841 680 |
287 280 |
554 400 |
||||||||||||||||||
|
4 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
218 455 |
18 455 |
0 |
200 000 |
|||||||||||||||||
|
5 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
47 764 075 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 211 353 |
0 |
0 |
0 |
8 609 200 |
7 146 142 |
0 |
0 |
5 003 380 |
0 |
0 |
15 794 000 |
0 |
0 |
|
6 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
14 698 000 |
14 698 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
7 |
Külső személyi juttatások (K12) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
8 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jov. |
6 431 000 |
660 000 |
180 000 |
60 000 |
4 231 000 |
1 300 000 |
|||||||||||||||
|
9 |
Személyi juttatások (K1) |
68 893 075 |
15 358 000 |
180 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 211 353 |
0 |
0 |
0 |
8 669 200 |
11 377 142 |
0 |
0 |
5 003 380 |
0 |
0 |
17 094 000 |
0 |
0 |
|
10 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
8 846 681 |
1 996 540 |
23 400 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 457 476 |
0 |
0 |
0 |
1 126 996 |
1 441 682 |
0 |
0 |
650 439 |
0 |
0 |
2 150 148 |
0 |
0 |
|
11 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
585 000 |
0 |
0 |
530 000 |
30 000 |
25 000 |
0 |
||||||||||||||
|
12 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
9 585 380 |
1 000 000 |
10 000 |
500 000 |
4 000 000 |
700 000 |
30 000 |
250 000 |
2 300 000 |
100 000 |
695 380 |
||||||||||
|
13 |
Készletbeszerzés (K31) |
10 170 380 |
1 000 000 |
10 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 000 000 |
1 230 000 |
60 000 |
275 000 |
2 300 000 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
695 380 |
|
|
14 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
957 000 |
900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 000 |
10 000 |
35 000 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
15 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 075 000 |
900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 000 |
35 000 |
0 |
120 000 |
0 |
0 |
||||||
|
16 |
Kommunikációs szolgáltatások (K32) |
2 032 000 |
1 800 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
32 000 |
10 000 |
70 000 |
0 |
0 |
120 000 |
0 |
0 |
|
|
17 |
villany (K331) |
8 121 086 |
150 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 671 086 |
0 |
1 300 000 |
200 000 |
100 000 |
100 000 |
200 000 |
0 |
1 400 000 |
0 |
0 |
0 |
|
|
gáz |
392 000 |
12 000 |
20 000 |
100 000 |
50 000 |
60 000 |
150 000 |
|||||||||||||||
|
víz |
435 000 |
15 000 |
10 000 |
120 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
250 000 |
|||||||||||||
|
18 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
6 552 760 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
152 760 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
6 200 000 |
0 |
||||||
|
19 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
370 000 |
270 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
20 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 950 000 |
0 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
1 300 000 |
250 000 |
50 000 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
21 |
közvetített szoláltatás szolgáltatások (K335) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
|
22 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
6 517 010 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
6 217 010 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
23 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
21 050 000 |
4 500 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 500 000 |
300 000 |
100 000 |
150 000 |
11 000 000 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
24 |
Szolgáltatási kiadások (K33) |
45 387 856 |
5 047 000 |
10 000 |
750 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 971 086 |
152 760 |
6 590 000 |
6 827 010 |
260 000 |
370 000 |
11 560 000 |
0 |
1 650 000 |
0 |
6 200 000 |
0 |
|
|
25 |
Belföldi kiküldetés (K342) |
80 000 |
30 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
|||||
|
26 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (K34) |
80 000 |
25 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
|||
|
27 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
15 569 614 |
2 125 440 |
5 400 |
337 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 612 193 |
41 245 |
2 859 300 |
2 175 393 |
95 040 |
176 850 |
3 761 100 |
0 |
445 500 |
72 900 |
1 674 000 |
187 753 |
|
|
28 |
Fizetendő Áfa (K352) |
0 |
0 |
|||||||||||||||||||
|
29 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
11 072 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 072 |
0 |
0 |
||||||||||||
|
30 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (K35) |
15 580 686 |
2 125 440 |
5 400 |
337 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 612 193 |
41 245 |
2 859 300 |
2 175 393 |
95 040 |
176 850 |
3 761 100 |
0 |
445 500 |
83 972 |
1 674 000 |
187 753 |
|
|
31 |
Dologi kiadások (K3) |
73 250 922 |
9 997 440 |
25 400 |
1 587 500 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 583 279 |
194 005 |
13 449 300 |
10 232 403 |
447 040 |
831 850 |
17 691 100 |
0 |
2 095 500 |
353 972 |
7 874 000 |
883 133 |
|
|
32 |
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
5 458 007 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 458 007 |
||||||
|
33 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
34 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
5 458 007 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 458 007 |
||||||
|
35 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) |
5 458 007 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 458 007 |
||||
|
36 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
4 800 226 |
0 |
0 |
4 800 226 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
37 |
Elvonások és befizetések (K502) |
4 800 226 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 800 226 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (K506) |
114 083 268 |
0 |
0 |
0 |
0 |
114 083 268 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
40 |
ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||
|
41 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
113 783 268 |
0 |
0 |
113 783 268 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
42 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K512) |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Tartalék K512 |
14 703 914 |
14 703 914 |
|||||||||||||||||||
|
44 |
Egyéb működési célú kiadások (K5) |
133 887 408 |
14 703 914 |
0 |
0 |
0 |
118 883 494 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
45 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
46 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
47 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
1 968 504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 968 504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
|
48 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
531 496 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
531 496 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
49 |
Beruházások (K6) |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
|
51 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
52 |
Felújítások (K7) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
53 |
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
292 836 093 |
42 055 894 |
228 800 |
1 587 500 |
0 |
118 883 494 |
12 668 829 |
0 |
7 583 279 |
194 005 |
25 745 496 |
23 051 227 |
447 040 |
831 850 |
23 344 919 |
300 000 |
2 095 500 |
19 598 120 |
7 874 000 |
6 341 140 |
|
|
54 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
18 612 564 |
0 |
0 |
18 612 564 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
|
55 |
Központi, irányítószervi támogatások ( K915) |
379 610 599 |
379 610 599 |
|||||||||||||||||||
|
56 |
Finanszírozási kiadások (K9) |
398 223 163 |
0 |
0 |
0 |
0 |
398 223 163 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
57 |
Kiadások összesen (K1-K9) |
691 059 256 |
42 055 894 |
228 800 |
1 587 500 |
0 |
517 106 657 |
0 |
12 668 829 |
0 |
7 583 279 |
194 005 |
25 745 496 |
23 051 227 |
447 040 |
831 850 |
23 344 919 |
300 000 |
2 095 500 |
19 598 120 |
7 874 000 |
6 341 140 |
|
58 |
Átlagos statisztikai állományi létszám |
25 |
8 |
1 |
0 |
0 |
7 |
0 |
0 |
0 |
3 |
2 |
0 |
0 |
1 |
0 |
3 |
0 |
0 |
11. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
|
Megnevezés |
Összesen |
011130 Önk.igazgatási tevékenysége |
O13350 Ökormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
013320 Köztemető-fenntartás és -működtetés |
018010 Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018030 Támogatási célú finanszírozási műveletek |
O72111 Háziorvois alapellátás |
O74031 Védőnői szolgálat |
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
O91140 Óvoda nelevelés, ellátás működési feladatai |
107051 Szociális étkeztetés |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
900020 Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
192 052 063 |
0 |
0 |
192 052 063 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2 |
Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása B112 |
109 470 278 |
109 470 278 |
||||||||||||
|
3 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti feladatainak támogatása (B113) |
163 069 459 |
0 |
0 |
163 069 459 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4 |
Intézményi gyermekétkeztetés és szünidei étkeztetés támogatása B1132 |
59 500 141 |
59 500 141 |
||||||||||||
|
5 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
2 502 903 |
0 |
0 |
2 502 903 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
22 232 088 |
0 |
0 |
22 232 088 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7 |
Önkormányzatok működési támogatásai (B11) |
548 826 932 |
0 |
0 |
548 826 932 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (B16) |
38 323 182 |
0 |
0 |
0 |
3 010 400 |
22 196 913 |
447 040 |
12 668 829 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
9 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) |
587 150 114 |
0 |
0 |
548 826 932 |
3 010 400 |
22 196 913 |
447 040 |
12 668 829 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
12 |
Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
|
|
13 |
ebből: magánszemélyek kommunális adója (B34) |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
|
|
14 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+138) (B351) |
39 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 500 000 |
|
|
15 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
39 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 500 000 |
|
|
16 |
Gépjárműadók (=145+…+148) (B354) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
17 |
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
18 |
Termékek és szolgáltatások adói (B35) |
39 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
39 500 000 |
|
|
19 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=169+…+185) (B36) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20 |
Közhatalmi bevételek (B3) |
45 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
45 500 000 |
|
|
21 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=189+190) (B402) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
22 |
Tulajdonosi bevételek (B404) |
6 900 000 |
0 |
6 900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23 |
Ellátási díjak (B405) |
4 351 900 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 351 900 |
0 |
0 |
|
|
24 |
továbbszámlázott szolgáltatás (B403) |
2 235 770 |
445 770 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
140 000 |
1 650 000 |
0 |
0 |
0 |
||
|
25 |
Kiszámlázott áfa (B406) |
1 778 671 |
120 358 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
37 800 |
445 500 |
1 175 013 |
0 |
0 |
|
26 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (B408) |
1 000 |
1 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27 |
Egyéb működési bevételek (B411) |
9 200 000 |
200 000 |
9 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
28 |
Működési bevételek (B4) |
24 467 341 |
767 128 |
15 900 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
177 800 |
2 095 500 |
5 526 913 |
0 |
0 |
|
29 |
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
659 117 455 |
767 128 |
15 900 000 |
0 |
548 826 932 |
5 010 400 |
22 196 913 |
447 040 |
12 668 829 |
177 800 |
2 095 500 |
5 526 913 |
0 |
45 500 000 |
|
30 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
31 |
Maradvány igénybevétele (B813) |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
33 |
Belföldi finanszírozás bevételei (B81) |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Finanszírozási bevételek (B8) |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
31 941 801 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Bevételek összesen (B1-B8) |
691 059 256 |
767 128 |
15 900 000 |
0 |
548 826 932 |
36 952 201 |
22 196 913 |
447 040 |
12 668 829 |
177 800 |
2 095 500 |
5 526 913 |
0 |
45 500 000 |
12. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
D |
|
|
Sor |
M E G N E V E Z É S |
2024. évi számított |
2025. évi számított |
2026. évi számított |
2027. évi számított |
|
1 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
587 150 114 |
622 379 121 |
659 721 868 |
699 305 180 |
|
2 |
Közhatalmi bevételek |
45 500 000 |
48 230 000 |
51 123 800 |
54 191 228 |
|
3 |
Működési bevételek |
24 467 341 |
25 935 381 |
27 491 504 |
29 140 994 |
|
4 |
Belföldi finanszírozás bevételei |
31 441 801 |
33 328 309 |
35 328 008 |
37 447 688 |
|
5 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
688 559 256 |
729 872 811 |
773 665 180 |
820 085 091 |
|
6 |
Személyi juttatások |
68 893 075 |
73 026 660 |
77 408 259 |
82 052 755 |
|
7 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 846 681 |
9 377 482 |
9 940 131 |
10 536 539 |
|
8 |
Dologi kiadás |
73 250 922 |
77 645 977 |
82 304 736 |
87 243 020 |
|
9 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 458 007 |
5 785 487 |
6 132 617 |
6 500 574 |
|
10 |
Egyéb működési célú kiadások |
133 887 408 |
141 920 652 |
150 435 892 |
159 462 045 |
|
11 |
Finanszírozási kiadások |
398 223 163 |
422 116 553 |
447 443 546 |
474 290 159 |
|
12 |
MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
688 559 256 |
729 872 811 |
773 665 180 |
820 085 091 |
13. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
||
|
Sor |
M E G N E V E Z É S |
2024. évi számított |
2025. évi számított |
2026. évi számított |
2027. évi számított |
|
1 |
B E V É T E L E K |
||||
|
2 |
Hosszú lejáratú hitelek |
||||
|
3 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
2 000 000 |
|||
|
4 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
5 |
Előző évi felhalmozódási pénzmaradvány |
500 000 |
|||
|
6 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
2 500 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
7 |
K I A D Á S O K |
||||
|
8 |
Beruházások |
2 500 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
8.1 |
fűnyíró traktor beszerzés |
2 500 000 |
|||
|
9 |
Felújítások |
0 |
|||
|
10 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|||
|
11 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
|||
|
12 |
FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
2 500 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
14. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
|
Sor |
Bevételek megnevezése |
ÖSSZESEN |
2024. évi várható bevételek havi forgalma |
|||||||||||
|
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
|||
|
1 |
finanszírozási bevételek |
548 826 932 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 578 |
45 735 574 |
|
2 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
38 323 182 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 599 |
3 193 593 |
|
3 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||||||||||
|
4 |
Közhatalmi bevételek |
45 500 000 |
23 000 000 |
22 500 000 |
||||||||||
|
5 |
Működési bevételek |
24 467 341 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 945 |
2 038 946 |
|
6 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|||||||||||
|
7 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|||||||||||
|
8 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|||||||||||
|
9 |
Finanszírozási bevétel(pénzmaradvány) |
31 941 801 |
31 941 801 |
|||||||||||
|
10 |
Összes bevétel |
691 059 256 |
82 909 922 |
50 968 122 |
73 968 122 |
50 968 122 |
50 968 122 |
52 968 122 |
50 968 122 |
50 968 122 |
73 468 122 |
50 968 122 |
50 968 122 |
50 968 113 |
|
11 |
Kiadások |
ÖSSZESEN |
2024. évi várható kiadások havi forgalma |
|||||||||||
|
12 |
I. hó |
II. hó |
III. hó |
IV. hó |
V. hó |
VI. hó |
VII. hó |
VIII. hó |
IX. hó |
X. hó |
XI. hó |
XII. hó |
||
|
13 |
Személyi juttatások |
68 893 075 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 090 |
5 741 085 |
|
14 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 846 681 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 223 |
737 228 |
|
15 |
Dologi kiadások |
73 250 922 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 243 |
6 104 248 |
|
16 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
5 458 007 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 834 |
454 833 |
|
17 |
Egyéb működési célú kiadások |
119 183 494 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 958 |
9 931 956 |
|
18 |
Beruházások |
2 500 000 |
2 500 000 |
|||||||||||
|
19 |
Felújítások |
0 |
||||||||||||
|
20 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
|||||||||||
|
21 |
Finanszírozási kiadások |
398 223 163 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 264 |
33 185 259 |
|
22 |
Összes kiadás |
676 355 342 |
56 154 612 |
56 154 612 |
58 654 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 609 |
|
23 |
Tartalék |
14 703 914 |
5725823 |
|||||||||||
|
24 |
Kiadások mindösszesen |
691 059 256 |
56 154 612 |
56 154 612 |
58 654 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
56 154 612 |
61 880 432 |
|
25 |
Többlet ' +'/hiány ' -' |
0 |
26 755 310 |
21 568 820 |
36 882 330 |
31 695 840 |
26 509 350 |
23 322 860 |
18 136 370 |
12 949 880 |
30 263 390 |
25 076 900 |
19 890 410 |
8 978 091 |
15. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Sorszám |
A |
B |
C |
D |
|
Megnevezés |
2024.évi létszámkeret (fő) |
|||
|
teljes munkaidőben |
részmunkaidőben |
tiszteletdíj/ megbízási díj |
||
|
1 |
Polgármester, alpolgármester, képviselők |
1 |
6 |
|
|
2 |
Közalkalmazott |
6 |
||
|
4 |
Közfoglalkoztatás |
7 |
||
|
5 |
Egyéb Mtv |
2 |
3 |
|
|
6 |
Összesen |
16 |
0 |
9 |
16. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Tárgyév |
Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség a tárgyévet követő |
||||
|
1. évben |
2. évben |
3. évben |
||||
|
1 |
Helyi adók |
1. |
45 500 000 |
30 000 000 |
30 000 000 |
30 000 000 |
|
2 |
Osztalékok, koncessziós díjak |
2. |
||||
|
Díjak, pótlékok, bírságok |
3. |
|||||
|
3 |
Tárgyi eszköz és az immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel |
4. |
||||
|
4 |
Részvények, részesedések értékesítése |
5. |
||||
|
5 |
Önkormányzati vagyon hasznosítása (lakbér, helyiség bér) |
6. |
6 900 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
|
6 |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
7. |
||||
|
7 |
Saját bevételek összesen: |
8. |
52 400 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
|
8 |
Saját bevételek 50%-a |
9. |
26 200 000 |
16 750 000 |
16 750 000 |
16 750 000 |
|
9 |
Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fiz.köt. |
10. |
||||
|
10 |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőke tartozása |
11. |
||||
|
11 |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőke tartozása |
12. |
||||
|
12 |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
13. |
||||
|
13 |
Adott váltó |
14. |
||||
|
14 |
Pénzügyi lízing |
15. |
||||
|
15 |
Halasztott fizetés |
16. |
||||
|
16 |
Kötelezettségvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
17. |
||||
|
17 |
Tárgyévben keletkezett, illetve tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség |
18. |
||||
|
18 |
Felvett, átvállalt hitel és annak tőke tartozása |
19. |
||||
|
19 |
Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőke tartozása |
20. |
||||
|
20 |
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
21. |
||||
|
21 |
Adott váltó |
22. |
||||
|
22 |
Pénzügyi lízing |
23. |
||||
|
23 |
Halasztott fizetés |
24. |
||||
|
24 |
Kötelezettségvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
25. |
||||
|
25 |
Fizetési kötelezettség összesen: |
26. |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel |
27. |
52 400 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
33 500 000 |
17. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1 |
Rovatrend |
COFOG |
Főkönyv megnevezése |
előirányzat |
|
2 |
K1101 |
011130 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek előirányzata |
104 059 300 |
|
3 |
K1103 |
011130 |
Céljuttatás, projektprémium előirányzata |
61 350 |
|
4 |
K1105 |
011130 |
Végkielégítés előirányzata |
0 |
|
5 |
K1106 |
011130 |
Jubileumi jutalom előirányzata |
2 800 000 |
|
6 |
K1102 |
011131 |
jutalom |
0 |
|
7 |
K1107 |
011130 |
Béren kívüli juttatások előirányzata |
5 330 900 |
|
8 |
K1109 |
011130 |
Közlekedési költségtérítés előirányzata |
2 387 160 |
|
9 |
K1110 |
011130 |
Egyéb költségtérítések előirányzata |
252 000 |
|
10 |
K1113 |
011130 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai előirányzata |
1 068 182 |
|
11 |
K122 |
011130 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottaknak fizetett juttatások előirányzata |
9 035 000 |
|
12 |
K123 |
011130 |
Egyéb külső személyi juttatások előirányzata |
102 095 |
|
13 |
személyi juttatások összesen |
125 095 987 |
||
|
14 |
||||
|
15 |
K2 |
011130 |
Munkaadókat terhelő járulékok |
15 898 140 |
|
16 |
||||
|
17 |
K311 |
011130 |
Szakmai anyagok beszerzése előirányzata |
0 |
|
18 |
K312 |
011130 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése előirányzata |
3 684 418 |
|
19 |
K321 |
011130 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele előirányzata |
1 820 000 |
|
20 |
K322 |
011130 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások előirányzata |
368 153 |
|
21 |
K333 |
011130 |
Bérleti és lízingdíjak előirányzata |
1 021 152 |
|
22 |
K334 |
011130 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások előirányzata |
100 000 |
|
23 |
K336 |
011130 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások előirányzata |
1 847 000 |
|
24 |
K337 |
011130 |
Egyéb szolgáltatások előirányzata |
4 488 995 |
|
25 |
K341 |
011130 |
Kiküldetések kiadásai előirányzata |
5 600 000 |
|
26 |
K351 |
011130 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó előirányzata |
3 100 334 |
|
27 |
K355 |
011130 |
Egyéb dologi kiadások előirányzata |
11 972 623 |
|
28 |
dologi kiadások összesen |
34 002 675 |
||
|
29 |
||||
|
30 |
K63 |
011130 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése előirányzata |
500 000 |
|
31 |
K64 |
011130 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése előirányzat |
0 |
|
32 |
K67 |
011130 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó előirányzata |
135 000 |
|
33 |
beruázás összesen |
635 000 |
||
|
36 |
||||
|
37 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
175 631 802 |
||
|
38 |
||||
|
39 |
BEVÉTELEK |
|||
|
40 |
B813 |
O18030 |
előző évi pénzmaradvány |
9 662 115 |
|
41 |
B16 |
011130 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
0 |
|
42 |
B401 |
011130 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
0 |
|
43 |
B402 |
011130 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
640 000 |
|
44 |
B403 |
011130 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
1 000 000 |
|
45 |
B4082 |
011130 |
Egyéb, kapott kamatok |
2 |
|
46 |
B816 |
018030 |
Központi, irányító szervi támogatás előirányzata |
164 329 685 |
|
47 |
BEVÉTELE K MINDÖSSZESEN |
175 631 802 |
||
|
Létszám: |
||||
|
köztisztviselő |
19 |
|||
|
Nyugdíjas |
2 |
|||
|
összesen: |
21 |
|||
18. melléklet az 1/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
|
Rovatrend |
FSZLA |
Főkönyv megnevezése |
Bevétel / Kiadás |
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai O91110 |
Óvoda nelevelés, ellátás működési feladatai O91140 |
Gyermekétkeztetés oktatási intézményben O96015 |
Munkahelyi étkezés O96025 |
Bölcsőde 104031 |
Bölcsődei étkezés 104035 |
Szociális étkeztetés 107051 |
Esélyegyenlőség biztosítása ( szünidei étk) 104037 |
Támogatás c. finanszírozási műveletek O18030 |
összesen |
|
|
1 |
K1101 |
0511011 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek előirányzata |
K |
82 850 117 |
9 913 368 |
1 293 048 |
31 065 572 |
3 160 784 |
128 282 889 |
||||
|
2 |
K1103 |
0511031 |
Céljuttatás, projektprémium előirányzata |
K |
141 299 |
141 299 |
||||||||
|
3 |
K1105 |
0511051 |
Végkielégítés előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
4 |
K1106 |
0511061 |
Jubileumi jutalom előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
5 |
K1102 |
O511022 |
jutalom |
K |
0 |
|||||||||
|
6 |
K1107 |
0511071 |
Béren kívüli juttatások előirányzata |
K |
1 200 000 |
276 000 |
36 000 |
600 000 |
88 000 |
2 200 000 |
||||
|
7 |
K1109 |
0511091 |
Közlekedési költségtérítés előirányzata |
K |
1 471 170 |
22 604 |
2 948 |
288 228 |
7 207 |
1 792 157 |
||||
|
8 |
K1110 |
0511101 |
Egyéb költségtérítések előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
9 |
K1113 |
0511131 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai előirányzata |
K |
1 966 000 |
1 966 000 |
||||||||
|
10 |
K122 |
051221 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottaknak fizetett juttatások előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
11 |
K123 |
051231 |
Egyéb külső személyi juttatások előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
12 |
személyi juttatások összesen |
87 628 586 |
0 |
10 211 972 |
1 331 996 |
31 953 800 |
0 |
3 255 991 |
0 |
0 |
134 382 345 |
|||
|
13 |
0 |
|||||||||||||
|
14 |
K2 |
0521 |
Munkaadót terhelő járulékok |
K |
11 200 464 |
0 |
1 324 618 |
172 776 |
4 116 524 |
0 |
422 342 |
0 |
0 |
17 236 724 |
|
15 |
||||||||||||||
|
16 |
K311 |
053111 |
Szakmai anyagok beszerzése előirányzata |
K |
110 317 |
100 000 |
210 317 |
|||||||
|
17 |
K312 |
053121 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése előirányzata |
K |
510 321 |
3 036 550 |
31 450 000 |
4 813 809 |
215 146 |
8 023 016 |
48 048 842 |
|||
|
18 |
K321 |
053211 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele előirányzata |
K |
230 000 |
10 000 |
240 000 |
|||||||
|
19 |
K322 |
053221 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások előirányzata |
K |
140 000 |
30 425 |
170 425 |
|||||||
|
20 |
K331 |
O53311 |
Közüzemi díjak |
K |
753 593 |
760 600 |
130 000 |
1 644 193 |
||||||
|
21 |
K332 |
O53323 |
Vásárolt élelmezés |
0 |
4 200 870 |
4 044 000 |
120 283 |
8 365 153 |
||||||
|
22 |
K334 |
053341 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások előirányzata |
K |
6 140 671 |
0 |
50 000 |
6 190 671 |
||||||
|
23 |
K335 |
O53351 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
K |
1 385 512 |
339 355 |
150 000 |
1 874 867 |
||||||
|
24 |
K337 |
053371 |
Egyéb szolgáltatások előirányzata |
K |
50 000 |
2 806 767 |
360 000 |
100 000 |
3 316 767 |
|||||
|
25 |
K341 |
053411 |
Kiküldetések kiadásai előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
26 |
K351 |
053511 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó előirányzata |
K |
267 472 |
3 055 408 |
10 019 923 |
1 299 728 |
212 105 |
1 091 880 |
2 166 214 |
32 476 |
0 |
18 145 207 |
|
27 |
K352 |
O53521 |
Fizetendő Áfa |
K |
2 345 116 |
2 345 116 |
||||||||
|
28 |
K355 |
053551 |
Egyéb dologi kiadások előirányzata |
K |
0 |
|||||||||
|
29 |
dologi kiadások összesen |
1 308 110 |
17 178 501 |
49 475 864 |
6 113 537 |
997 676 |
5 135 880 |
10 189 230 |
152 759 |
0 |
90 551 558 |
|||
|
30 |
0 |
|||||||||||||
|
31 |
K64 |
O5641 |
Egyéb eszközök beszezése |
K |
125 227 |
125 227 |
||||||||
|
32 |
K67 |
O5671 |
Beruházás áfája |
K |
33 814 |
33 814 |
||||||||
|
33 |
K |
0 |
||||||||||||
|
34 |
beruházás összesen |
0 |
159 041 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
159 041 |
|||
|
35 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
100 137 160 |
17 337 542 |
61 012 454 |
7 618 309 |
37 068 000 |
5 135 880 |
13 867 563 |
152 759 |
0 |
242 329 668 |
|||
|
37 |
BEVÉTELEK |
|||||||||||||
|
38 |
B813 |
O981312 |
előző évi pénzmaradvány |
B |
1 029 176 |
1 029 176 |
||||||||
|
39 |
B16 |
09161 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata |
B |
0 |
|||||||||
|
40 |
B401 |
094011 |
Készletértékesítés ellenértéke előirányzata |
B |
0 |
|||||||||
|
41 |
B402 |
094021 |
Szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
B |
4 093 151 |
10 919 341 |
120 283 |
15 132 775 |
||||||
|
42 |
B403 |
094031 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata |
B |
0 |
|||||||||
|
43 |
B405 |
O943051 |
Ellátási díjak |
B |
5 355 082 |
5 355 082 |
||||||||
|
44 |
B406 |
094061 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata |
B |
1 445 872 |
1 105 151 |
2 948 222 |
32 476 |
5 531 722 |
|||||
|
45 |
B816 |
098161 |
Központi, irányító szervi támogatás előirányzata |
B |
215 280 913 |
215 280 913 |
||||||||
|
46 |
BEVÉTELE K MINDÖSSZESEN |
0 |
6 800 954 |
5 198 302 |
0 |
0 |
13 867 563 |
152 759 |
216 310 089 |
242 329 668 |
||||
|
Látszám |
12 |
4 |
6 |
22 |
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás