Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2024. (III. 4.) önkormányzati rendeletének indokolása
2024.03.05.
Berhida Város Önkormányzata által alapított kitüntető címekről, díjakról
Általános indokolás
Magyarország címerének és zászlajának használatáról szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (9) bekezdésében felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.
Berhida Város Önkormányzata 2000. június 16-án helyezte hatályba Berhida Önkormányzat által alapított kitüntető címekről, díjakról szóló 13/2000.(VI.16.) önkormányzati rendeletét. A rendelet egy alkalommal került módosításra. Igényként merült fel a fiatalok tanulásban, sportban, művészetek területén, és a közösségi életben elért eredményeinek elismerése, valamint külön kiemelésre került az előzőekben említett kategóriák közül legalább kettőben együttesen jó eredményeket elért diákok jutalmazása. Ezen túlmenően átemelésre kerültek a hatályon kívül helyezésre kerülő rendelet gyakorlatban jól működő szabályozási elemei.
Figyelemmel a hatályos jogalkotási követelményekre a korábbi rendelet hatályon kívül helyezése, és új rendelet megalkotása vált indokolttá.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
E szakaszban kerültek meghatározásra Berhida Város Önkormányzata által alapított elismerések fajtái. A (2) bekezdésben kerültek meghatározásra a tanulmányokban, művészetekben, sportban, közösségi munkában kimagasló eredményeket elért fiatalok szakmai kitüntetései.
Rögzítésre került, hogy melyik elismerést ki kaphatja meg, a posztumusz elismerés adományozásának, átvételének feltételei, átadásának feltételei.
Rögzítésre került az elismerésekről vezetendő nyilvántartás tartalma, az egy kitüntetett részére történő adományozási alkalmak száma, a költségek fedezetének forrása.
A 2–4. §-hoz
E szakasz meghatározza, hogy a „Berhida Díszpolgára” cím milyen feltételek mellett, évente hányszor adományozható, valamint rögzíti a címmel járó oklevelet, plakettet és jutalmat.
Meghatározza a „Berhida Díszpolgára” cím adományozására irányuló javaslat határidejét, benyújtás helyét, tartalmát.
Rögzíti az átadás időpontját, meghívandókat.
Az 5–7. §-hoz
E szakaszok tartalmazzák a „Berhidáért” Kitüntetés adományozásának feltételeit, számát, oklevél dombormű, pénzjutalom átadását.
Rögzíti a javaslattétel határidejét, tartalmát, benyújtás helyét, döntés időpontját.
Meghatározza a kitütetés átadásának időpontját, meghívandókat.
A 8–10. §-hoz
E szakaszok tartalmazzák a „Nívódíj” Kitüntetés adományozásának feltételeit, számát, oklevél dombormű, pénzjutalom átadását.
Rögzíti a javaslattétel határidejét, tartalmát, benyújtás helyét, döntés időpontját.
Meghatározza a kitüntetés átadásának időpontját, meghívandókat.
A 11–15. §-hoz
E szakasz tartalmazza a szakmai kitüntetések adományozásának feltételeit, számát, oklevél, dombormű, tárgyjutalom biztosítását. Annak a fiatalnak, aki az a) - d) pontokban foglalt feltételeknek közül legalább kettő pontban foglaltaknak egyaránt megfelel, tárgyjutalom is jár.
Rögzíti a szakmai kitüntetés adományozásáról szóló javaslat benyújtására jogosultakat, a benyújtás határidejét, tartalmát.
Meghatározza a kitüntetés átadásának időpontját, a meghívandókat.
A 16–19. §-hoz
E szakaszok tartalmazzák az elismerő oklevél adományozásának feltételeit, számát.
Rögzíti a javaslattétel határidejét, tartalmát, benyújtás helyét, döntés időpontját.
Meghatározza a kitüntetés átadásának időpontját, meghívandókat.
A 20. §-hoz
E szakasz tartalmazza a cím, „Berhidáért” kitüntetés, „Berhida Nívódíj” kitüntetés, a szakmai kitüntetés visszavonásának feltételeit, eljárásrendjét.
A 21. §-hoz és a 22. §-hoz
Hatályon kívül helyező és hatályba léptető rendelkezéseket tartalmaz.