Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 5/2024. (II. 19.) önkormányzati rendeletének indokolása
2024.02.20.
a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának megállapításáról
Általános indokolás
A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetménye alapilletményből, illetménykiegészítésből és pótlékból tevődik össze. Az alapilletmény összege az illetményalap és a köztisztviselőre érvényes besorolási tábla szerinti szorzó alapján kerül megállapításra. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerint illetményalap összegét évente az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi illetményalap.
Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési törvény) 2024. január 1. napjával hatályba lépett 62. § (1) bekezdése szerint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 2024. évben 38 650 forint. A Költségvetési törvény 62. § (6) bekezdése lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletben a 2024. évben - az önkormányzat saját forrásai terhére - az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb összegben állapítsa meg az illetményalapot. A magasabb illetményalap szerint megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által Hivatalos Értesítőben közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.
A Közgyűlés 2023. évre a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának megállapításáról szóló 1/2023. (II. 14.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. §-ában az illetményalap mértékét a 2022. évi mértékkel azonosan, 51 700 Ft-ban állapította meg.
Javasolt, hogy a 2024. évi illetményalap mértéke 65 400 Ft-ban kerüljön megállapításra. A jogalkotás elmaradása esetén a Polgármesteri Hivatalban dolgozó köztisztviselők illetménye lényegesen csökkenne, mert a köztisztviselők illetményét meghatározó illetményalap 38 650 forintra esne vissza a 2022-2023. évi 51 700 Ft összeghez képest. Ez a jelentős illetménycsökkenés a köztisztviselők tömeges lemondásához vezethetne és veszélyeztetné a feladatellátást.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A Polgármesteri Hivatalban a 2024. évi illetményalap összegét határozza meg.
A 2. §-hoz
Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
A 3. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.
A 4. §-hoz
Rögzíti, hogy a rendelet rendelkezéseit 2024. január 1-jétől kell alkalmazni.