Taliándörögd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2024. (V. 28.) önkormányzati rendelete
Taliándörögd Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 1/2006. (II.2.) önkormányzati rendelet módosításáról
Taliándörögd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 6/A. § (3) bekezdésben és a 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az Étv. 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII.15.) Korm. rendelet 68. § -ban biztosított jogkörében eljáró Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítész, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítész; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály; Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság; Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság; Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi és Járványügyi Osztály; Budapest Főváros Kormányhivatala, Országos Közúti és Hajózási Hatósági Főosztály, Gyorsforgalmi Útügyi Osztály; Építési és Közlekedési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztály; Építési és Közlekedési Minisztérium Hajózási Hatósági Főosztály; Építési és Közlekedési Minisztérium Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály; Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztály; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési és Műszaki Engedélyezési Főosztály Útügyi Osztály; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal, Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály, Növény és Talajvédelmi Osztály; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, Földhivatali Koordinációs Osztály; Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály, Erdészeti Osztály; Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály; Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság; Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága; Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály; Veszprém Vármegyei Önkormányzat véleményének kikérésével valamint a partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően a következőket rendeli el:
1. § A TALIÁNDÖRÖGD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című Taliándörögd község Képviselő-testületének 1/2006(II.2..) önkormányzati rendelete 18. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(1) Az Má övezeti jelű területen e rendelet 17. §. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni:
a) Má-1 legeltető állattartás övezete- gyep művelésű ágú 8 ha-nál nagyobb telken hagyományos almos állattartó és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve a 400 m2-t nem haladhatja meg.
b) Má-2 általános mezőgazdasági tevékenység övezete- esetén 20 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló épület – mezőgazdasági termelés üzemi építményei, mezőgazdasági tevékenységhez szükséges lakóépület építhető építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,1 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg
c) Má-3 szigorított beépíthetőség mezőgazdasági tevékenység - esetén 30 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló épület - mezőgazdasági termelés üzemi építményei, mezőgazdasági tevékenységhez szükséges lakóépület építhető építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,1 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg.
d) Má-4 hagyományos mezőgazdasági tevékenység övezete- esetén 80 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló épület – Csak a terménytárolás hagyományos építményei építhetők építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,1 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg.
e) Má-5 természetvédelmi terület övezetébe a helyi jelentőségű természetvédelmi területekre eső mezőgazdasági területek tartoznak. Építmény csak beépítési javaslat alapján lehetséges.
f) Má-6 jelű általános mezőgazdasági terület (gyep, rét, legelő) övezetben
fa) Gyep, illetve rét vagy legelő művelési ágban lévő területen a legalább 5 ha telekméret esetén hagyományos, almos állattartó, valamint a tulajdonos számára lakórendeltetést is biztosító gazdasági építmény építhető úgy, hogy a beépített bruttó alapterület a telek 1%-át és az épületek bruttó alapterülete összesen az 1000 m2-t nem haladhatja meg, a lakórendeltetés a beépített terület 20%-át nem haladhatja meg.
fb) Az Má-6 övezetben az épületmagasság legfeljebb 6,0 m lehet.
fc) A régészeti területen épület nem létesíthető.
fd) A Ráskó-pataktól számított 50 m-en belül építmény nem létesíthető
(2) Építményt létesíteni a hagyományos tájhasználathoz igazodó módon, a szabályozási terven szabályozott építésre kijelölt területen, csak a legalább 80%-ban művelt telken lehet, ahol a beépítés feltételeként csak gyep művelési ág fogadható el, amennyiben a telek területének legalább 60%-án megtalálható.”
2. § A TALIÁNDÖRÖGD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című Taliándörögd község Képviselő-testületének 1/2006(II.2..) önkormányzati rendelete „Közműellátás, közműhálózatok és létesítmények” alcíme a következő 25/A. §-sal egészül ki:
„25/A. § A helyi építési szabályzat az alábbi mellékletekkel rendelkezik
1. melléklet: Nyilvántartott régészeti lelőhelyek
2. melléklet: Egyedileg védett országos műemlékek
3. melléklet: Sz-1 jelű Szabályozási terv (belterület)
4. melléklet: Sz-2 jelű Szabályozási terv (külterület)
5. melléklet: Sz-2 jelű Szabályozási terv 1. módosítása
6. melléklet: Az ökológiai hálózat lehatárolása Taliándörögd területén””
3. § A TALIÁNDÖRÖGD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL című Taliándörögd község Képviselő-testületének 1/2006(II.2..) önkormányzati rendelete 2. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2024. május 29-én lép hatályba.
(2) Az 1–3. § és az 1. melléklet 2024. május 29-én 12 órakor lép hatályba.
1. melléklet az 5/2024. (V. 28.) önkormányzati rendelethez