Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2024. (IV. 3.) önkormányzati rendeletének indokolása

2024.04.04.
a településen tartott rendezvények engedélyezéséről
Végső előterjesztői indokolás
A Képviselő-testület kérésére, előkészítésre került a „településen tartott rendezvények engedélyezéséről” szóló rendelet tervezet. A rendelet megalkotásának az oka a településen élők és nyaralók egészséges környezethez való joga, a település élhetőségének biztosítása, különös tekintettel a településen megjelenő nagyszámú rendezvényekre. A rendeletben nevesített cél a következők szerint került meghatározásra:
„A rendelet megalkotásának célja, hogy a településen lebonyolítani kívánt rendezvényekről az önkormányzat információval rendelkezzen annak koordinálása érdekében, hogy a település ne veszítse el nyugodt, élhető környezetét, egy időszakban rendszeresen ne terhelje meg egy-egy településrészen élők életkörülményeit, minden településen élő személynek biztosítsa az egészséges élethez való jogot.”
RÉSZLETES INDOKOLÁS
A rendelet 1. pontja az általános rendelkezéseket szabályozza az 1-3 §-on belül.
A rendelet 1. §-a megállapítja a rendelet megalkotásának a célját.
A rendelet 2. §-a megállapítja a rendelet hatályát és megállapítja azon személyi és tárgyi köröket, melyre nem terjed ki a rendelet hatálya.
A rendelet 3. §-a értelmező rendelkezésként megállapítja a rendelet alkalmazásában használatos rendezvény fogalmát.
A rendelet 2. pontja 4.- 9-§-ig az eljárási szabályokat állapítja meg.
A rendelet 4. §-az engedély kérelem benyújtásának helyét és elbírálásra jogosultját állapítja meg.
A rendelet 5. §-a megállapítja, hogy a rendezvény idejére biztosítani kell a rendezvényre érkezőkre tekintettel a parkolást, ennek pontos helyének meghatározásával.
A rendelet 6. §-a szabályozza, hogy a rendezvényen résztvevők tervezett létszáma alapján hány db gépjármű részére kell parkolási helyet biztosítani.
A rendelet 7. §-megállapítja az engedély iránti kérelem kötelező tartalmi elemeit.
A rendelet 8. § -a az engedély beadásának időpontját határozza meg, annak legkésőbbi beadási napját is megállapítva, aminek elmulasztását követően, a kérelmet el kell utasítani.
A rendelet 9. §-a megállapítja az engedély elbírálásának feltételeit.
A rendelet 3. pontja 10.- 11. §-ig a közigazgatási szabályszegések és jogkövetkezményeket szabályozza.
A rendelet 10. §-a közigazgatási szabályszegésnek minősíti az e rendeletben az engedély nélkül és az engedéllyel, de attól eltérően lebonyolított rendezvényeket. Megállapítja a bírság alkalmazható összegét és annak tárgykörét, hogy mely esetben alkalmazhat a bírság összeg kiszabásánál mérlegelési körülményeket.
A rendelet 11. §-a az ÁKR eljárási szabályainak alkalmazását, illetve a szankciók alkalmazásakor a rendeletben foglalt szabályokat és a szankció tv. alkalmazását írja elő.
A rendelet 4. pontja a 12. § - 13. § -ig a Záró rendelkezéseket állapítja meg.
A rendelet 12. §-a az átmeneti rendelkezéseket állapítja meg.
A rendelet 13. §-a a rendelet hatálybalépését állapítja meg.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás