Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Tiszabercel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (V. 30.) önkormányzati rendeletének indokolása

2024.05.31.
a 2023. évi pénzügyi terv végrehajtásáról
Részletes indokolás
Az 1–5. §-hoz és az 1–12. melléklethez
Tiszabercel Község Önkormányzatának 2023. évi költségvetését és költségvetés végrehajtásának szabályait a 1/2023. (II. 23.) önkormányzati rendeletben fogadta el a képviselő-testület, amely jelen beszámoló benyújtásáig háromszor került módosításra.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 87. §-ban foglaltak alapján az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást kell készíteni a helyi önkormányzatoknak.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/A. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 83. § (6) bekezdése alapján, ha a helyi önkormányzat a Mötv. 111/A. §-a szerinti valamely kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a kötelezettség teljesítésére meghatározott határidő utolsó napját követő hónap első napjától a mulasztás megszüntetéséig a nettó finanszírozás alapján a helyi önkormányzatot megillető támogatás folyósítását felfüggeszti.
Tiszabercel Község Önkormányzata 2023. évi gazdálkodása a költségvetés tervezésekor meghatározott alapelvek, célkitűzések mentén valósult meg, amelyet azonban a két éve tartó pandémiás helyzet jelentősen befolyásolt.
- Önkormányzatunk a település fejlesztése, a lakosság esélyegyenlőségének javítása érdekében a 2023. év folyamán is több pályázatot nyújtott be központi források elnyerésére.
- folyamatosan biztosítottuk az önkormányzat és a hozzá kapcsolódó intézmények megfelelő szintű működését, az ahhoz kapcsolódó pénzügyi források folyamatos rendelkezésre bocsátásával
- törekedtünk a jogszabályban nevesített kötelező önkormányzati feladatok minél magasabb szintű ellátására.
-a START program keretében megtermelt javak központi konyhán történő feldolgozásának előnyben részesítése mellett az értékesített javakból származó bevétel visszaforgatásán keresztül a feladat ellátáshoz dologi kiadásokra forgattunk vissza.
- a közfoglalkoztatás nyújtotta lehetőségek minél nagyobb arányú kihasználására törekedtünk,
- takarékos, egyúttal azonban az önkormányzati feladatellátást hatékonyan szolgáló létszámgazdálkodás igyekeztünk biztosítani az egész év folyamán.
A 2023. évi költségvetés összeállítása során figyelembe vettük a Tiszabercel Község Önkormányzata 2020-2024 közötti időszakra vonatkozó Gazdasági Programjában foglaltakat, illetve a költségvetési gazdálkodás során törekedtünk annak megvalósítására az alábbiak szerint
Tiszabercel Község Önkormányzata kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatai
A 2023. évi költségvetésben a jogszabályi előírásokkal összhangban az önkormányzati feladatellátás kiadásai, és bevételei:
- kötelező feladatok
- önként vállalt feladatok
- államigazgatási feladatok szerinti megbontásban kerültek tervezésre, ennek megfelelően az éves beszámolóban is egyező megbontásban kerülnek bemutatásra.
Kötelező feladatok:
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok az alábbiak:
(vastag betűvel jelzett feladatok ellátásában önkormányzatunk jogszabályilag kötelezett, amelyet az önkormányzat saját szervezeti keretén belül, illetve intézményei útján lát el)
- településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés, (köztemető fenntartása, közvilágítás, stb.)
- óvodai ellátás
- szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, ellátások
- egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, környezet-egészségügy
- kulturális szolgáltatás (könyvtár, közművelődés, előadó-művészet támogatása, stb.)
- helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, - kezelés, és ártalmatlanítás
- lakás- és helyiséggazdálkodás
- honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem
- közreműködés a település közbiztonságának biztosításában
- helyi közfoglalkoztatás
- helyi adóval, gazdaságszervezéssel, és turizmussal kapcsolatos feladatok
- sport- és ifjúságügyek
- nemzetiségi ügyek
- helyi közösségi közlekedés biztosítása
- hulladékgazdálkodás
- távhőszolgáltatás
- kistermelők, őstermelők jogszabályban meghatározott termékei értékesítési lehetőségének, hétvégi árusításának biztosítása.
Önkormányzatunk esetében a kötelező feladatok az önkormányzat, illetve valamennyi intézmény esetében megtalálhatóak.
Önként vállalt feladatok:
Az önként vállat feladatok ellátásához az állam nem biztosított külön forrást. Az önként vállalt feladatokat az önkormányzatnak saját bevételeiből, illetve szolgáltatás esetén a szolgáltatásból származó bevételekből is finanszírozva kellett ellátnia.
Tiszabercel Község Önkormányzata esetében az önként vállalt feladatok köre az alábbi volt a 2023. év folyamán:
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Államigazgatási feladatok:
Jegyzői hatáskörbe utalt államigazgatási feladatok - amelynek ellátásához kapcsolódó kiadási oldal a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésében, az ott dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos kiadások formájában jelenítettünk meg – az alábbiak:
- a birtokvédelmi eljárás,
- a hagyatéki eljárás,
- a helyi adóztatással kapcsolatos igazgatási feladatok,
- az anyakönyvi igazgatás,
- az egyes szociális igazgatással kapcsolatos feladatok,
- a környezet és természetvédelemmel kapcsolatos feladatok (különösen a parlagfű elleni közérdekű védekezés, zaj- és rezgésvédelem
- jegyzői hatáskörbe tartozó egyéb államigazgatási feladatok
Polgármesteri hatáskörbe utalt államigazgatási feladatok – amelyek ellátásához kapcsolódó kiadási oldal szintén a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésében, az ott dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos kiadások formájában jelenik meg – az alábbiak:
- a környezet és természetvédelemmel kapcsolatos feladatok
- polgárvédelmi feladatok
- katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok
- polgármesteri hatáskörbe tartozó egyéb államigazgatási feladatok.
Önkormányzati feladatellátás szervezeti kereteinek bemutatása
Tiszabercel Község Önkormányzata 3 intézménnyel rendelkezik:
- a Tiszaberceli Mesevár Óvoda,
- a Tiszabercel Község Önkormányzatának Közétkeztetési Intézménye és
- a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal.
Településünk a családsegítő és gyermekjóléti feladatait az Ibrány- és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot intézményével látja el, megállapodás alapján. Az intézmény működtetéséhez önkormányzatunknak nem kellett anyagi hozzájárulást biztosítania.
A házi segítségnyújtás, nappali ellátás, és szociális étkeztetés feladatát a Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ keretein belül oldjuk meg, társulási formában.
Az Önkormányzat költségvetési előirányzatai teljesítésének részletezése
A 1. számú mellékletben egész Önkormányzati szinten összevontan került kimutatásra
- az Önkormányzat
- a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal
- a Tiszaberceli Mesevár Óvoda
- a Tiszabercel Község Önkormányzatának Közétkeztetési Intézménye
valamennyi kiadása és bevétele teljesítésének összege, a kötelező feladatellátásához kapcsolódó kiadások és bevételek teljesítési adata, az önként vállalt feladatok kiadása és bevétele teljesítésének összege és az államigazgatási feladatellátásához kapcsolódó kiadása és bevétele teljesítésének összege.
A 2. számú mellékletben egész Önkormányzati szinten összevontan került kimutatásra a működési célú bevételek és kiadások összege, és a felhalmozási célú bevételek és kiadások összegei.
A 3. számú mellékletben Tiszabercel Község Önkormányzatának és intézményeinek beruházási (felhalmozási) kiadásai szerepelnek beruházásonként.
A 4. számú mellékletben Tiszabercel Község Önkormányzatának és intézményeinek felújítási kiadásai szerepelnek felújításonként.
Az 5. számú melléklet az EU-s pályázatok részletes adatait évenkénti bontásban mutatja be.
2023. évben folyamatban lévő EU-s projektjeink:
- A TOP-1.2.1-15-SB1-2016-00016 pályázati azonosítószámon A Rétköz turisztikai kínálatának integrált fejlesztése – A Rétköz épített, szellemi és természeti örökségének turisztikai célú fejlesztése, termékcsomagok kialakítása a Rétközben” című projekt keretében a Bessenyei Ház és a Szivattyútelep felújítását valósítottuk meg. Sajnos ez a projekt az elmúlt években tovább húzódott, de 2023. évben kaptunk hozzá további 67 706 667 forint támogatást és csökkentett műszaki tartalommal, de sikerült a befejezni.
- TOP_Plusz-3.3.1-21 Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése pályázati kiírásra az „Új bölcsőde építése Tiszabercelen” elnevezésű projekthez is megkaptuk a támogatást még 2022. évben, melynek megvalósítása 2024-2025 évben fog megtörténni.
- VP6-7.2.1.1-21 kódszámú Kisméretű infrastruktúra fejlesztése a vidéki térségekben- Külterületi helyi közutak fejlesztése folyamatban van, melyhez 2023. évben a támogatást megelőlegezve a tervezést kifizettük.
- A Közép-Szabolcsi-LEADER Egyesület Közösségépítő és hagyományőrzésre épülő rendezvények támogatása elnevezésű, VP6-19.2.1..-56-3-17 2022. évi és a Közép-Szabolcsi-LEADER Egyesület Közösségépítő és hagyományőrzésre épülő rendezvények támogatása elnevezésű, VP6-19.2.1..-56-3-17 2023. évi projekt támogatási részét megelőlegeztük, mely 2024. évben kerül részünkre finanszírozásra.
- Közösségi terek fejlesztése és/vagy térfigyelő rendszer kialakítása a Közép-Szabolcsi LEADER HACS területén, a helyi felhívás kódszáma:VP6-19.2.1.-56-2.-17, melyből a régi téglagyár területén a közösségi színtér megvalósulását támogatták. A támogatást 2024. évben leutalták.
- Közösségi terek fejlesztése és/vagy térfigyelő rendszer kialakítása a Közép-Szabolcsi LEADER HACS területén a helyi felhívás kódszáma:VP6-19.2.1.-56-2.-17 2023. évi pályázat keretében megelőlegeztük a bútorokat. Ez az összeg is 2024. évben megérkezett az önkormányzat számlájára.
A 6-9 mellékletek az önkormányzat és intézmények kiadásait tartalmazza az előírt bontás szerint.
A 10. számú melléklet a költségvetési szervek maradványának alakulását mutatja.
Az Önkormányzat és a költségvetési szervek maradványa az alábbiak szerint alakul:

Forintban!

Sor-szám

Költségvetési szerv neve

Költségvetési maradvány összege

Elvonás
(-)

Intézményt megillető maradvány

Jóváhagyott

Jóváhagyott-ból működési

Jóváhagyott-ból felhalmozási

A

B

C

D

E=(C-D)

F

G

1.

Tiszabercel Község Önkormányzata

2.

2024. évi eredeti költségvetésben jóváhagyott

3.

2024. évi felalapú előlege

9 998 044

9 998 044

4.

közmunka 2024. évi előlege

14 155 344

14 155 344

5.

településrendezési terv támogatás

3 000 000

3 000 000

6.

település rendezési terv sajátforrás

4 596 000

4 596 000

7.

Bölcsőde TOP-PLUSZ

350 374 202

350 374 202

8.

térkövezés munkadíj

1 016 000

1 016 000

9.

VP külterületi út sajátforrás

14 226 654

14 226 654

10.

2024. évi első költségvetés módosítás során jóváhagyva

11.

céltartalékba helyezés

16 748 244

16 748 244

12.

Tiszabercel Község Önkormányzata

414 114 488

24 153 388

389 961 100

15.

Tiszaberceli Mesevár Óvoda

262 941

262 941

16.

17.

Tiszabercel Község Önkormányzatának Közétkeztetési Intézménye

971 839

971 839

18.

Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal/székhely/

200 168

200 168

Összesen:

415 549 436

25 588 336

389 961 100

A maradványokat az eredeti költségvetésben és a 2024. évi költségvetés első módosításakor már jóváhagytuk.
A 11. számú melléklet az Önkormányzatunkat megillető 2023. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként.
A Zárszámadáshoz csatolt tájékoztatási táblák az alábbiak:
1. számú tájékoztató tábla az Önkormányzat 2023. évi Zárszámadásának pénzügyi mérlegét tartalmazza. E táblázat tartalmazza a 2022. évi tény adatokat is tájékoztatás céljából.
2. számú tájékoztató tábla: a többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerinti évenkénti megbontását tartalmazza. 2023. december 31-én ilyen kötelezettségünk nincs.
3. számú tájékoztató tábla: az önkormányzat által adott közvetett támogatások összegét mutatja.
4. számú tájékoztató tábla az adósságállomány alakulását mutatja lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban 2023. december 31-ei állapotnak megfelelően
5. az Önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulását mutatja lejárat és eszközök szerinti bontásban
6. számú tájékoztató tábla tartalmazza a VAGYONKIMUTATÁST a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről.
7. számú tájékoztató tábla tartalmazza a VAGYONKIMUTATÁST a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról.
8. számú tájékoztató tábla tartalmazza a VAGYONKIMUTATÁST az érték nélkül nyilvántartott eszközökről.
9. számú tájékoztató tábla: a Tiszabercel Község Önkormányzatában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulását mutatja
10. számú tájékoztató tábla a Pénzeszközök változásának levezetését tartalmazza.
11. számú tájékoztató tábla az átvett pénzeszközöket / működésre, felhalmozásra/ mutatja be részletesen.
12. számú tájékoztató tábla a pénzeszközátadásokat mutatja be tételesen.
13. számú tájékoztató tábla a szociális kiadásokat mutatja be rovatos bontásban.
14. számú tájékoztató tábla a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal településenkénti adatait tartalmazza.
Vagyoni helyzet alakulása
Az önkormányzat költségvetési mérlege, pénzeszközök változása
Az önkormányzat pénzkészlete (bankszámlák, pénztárak) 2023. január 1-jén 555 406 868
Ft volt. A 2023. december 31-i záró pénzeszköz 425 862 502 Ft.
Az önkormányzatunknak hitelállománya nincs.
Az önkormányzat eszközeinek értéke 2023. december 31-én 1 892 793 046 Ft, mely 0,07 %-kal nőtt az előző évhez képest.
Kapcsolódó tájékoztató táblák: 7., 8., és 9. tájékoztató tábla.
A mellékletek és tájékoztató táblák teljes mélységben bemutatják a 2023. évi gazdálkodásunk adatait számszerűsítve.
Intézmények gazdálkodása
a. Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal
A Hivatalra vonatkozó teljesítési adatokat a 7. melléklet, valamint a 14. számú tájékoztató tábla tartalmazza.
A Képviselő-testület döntése alapján 2013. március elsejétől a polgármesteri hivatal által ellátott feladatokat a Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal önállóan működő gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A polgármesteri hivatal ennek megfelelően 2013. február 28. napján megszűnt, és létrejött a közös önkormányzati hivatal, mint önállóan működő költségvetési szerv. A társönkormányzattal, Balsával az elszámolások folyamatosan megtörténnek és a hozzájárulást a település megfizeti. 2019. évvégén Tiszabercel és Balsa települések továbbra is a közös hivatal fenntartása mellett döntöttek. A tavalyi év nem volt zökkenőmentes a közös hivatal működtetése területén, azonban a felmerült problémák év végére rendeződtek.
b. Tiszaberceli Mesevár Óvoda
Az óvodára vonatkozó teljesítési adatokat a 8. melléklet tartalmazza.
2023. évben az intézmény három csoporttal működött. Az intézménynél év végére három fő óvodapedagógus nyugdíj mellett került alkalmazásra. Az óvodapedagógus hiányt 2024. évben végző pedagógusunk fogja kompenzálni. Az intézménynél beszerzésre kerültek játékok, informatikai eszközök, a fűtési rendszer is korszerűsítésre került melynek kiadása a fenntartónál került kifizetésre, mivel az épület önkormányzati tulajdonban van.
c. Tiszabercel Község Önkormányzatának Közétkeztetési Intézménye
A konyhára vonatkozó teljesítési adatokat a 9. melléklet tartalmazza.
Az intézmény biztosította az intézményi gyermekétkeztetést, szünidei étkezést, szociális étkezést és munkahelyi vendéglátást. Bezárva az intézmény a felújítás idején volt, amikor külső szolgáltató biztosította az élelmezést. Megújult a szennyvízrendszer egy része, új burkolatot kapott a megtört csempe helyett az intézmény. A tört csempék balesetveszélyesek voltak és e miatt vált azonnal szükségessé a beavatkozás. A START programban megtermelt növényeket felhasználták a napi főzéshez, befőzték és tartósították.
Összegzés
Tiszabercel Község Önkormányzatának 2023. évi költségvetése egyensúlyban volt egész évben. Felhalmozási és likvid hitelt nem vettünk igénybe, és a későbbiekben sem tervezünk hitel felvétellel élni a működtetéshez. Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek az éves beszámolási kötelezettségnek eleget tettek, melyek továbbítása a MÁK felé megtörtént. Önkormányzatunk és intézményei havi és negyedéves adatszolgáltatási kötelezettségeiknek eleget tettek.
A 2023. évi költségvetés teljesítése során a működési kiadásaink tervezetének megfelelő szinten tartása szigorú, költségtakarékos, szellemi és anyagi javakkal való ésszerű gazdálkodást követelt meg. Ennek megfelelően 2023. évben a költségvetési gazdálkodás során több szempontot vettünk figyelembe:
- a változó jogszabályi feltételekhez és az elszálló energia árakhoz alkalmazkodva tovább szigorítottuk a költségvetési gazdálkodás kereteit.
- igyekeztünk elkerülni az intézmény működési feltételeiben az alulfinanszírozottságot, a gazdálkodási fegyelmet tovább erősítettük.
A nyári rendezvényünk 2023. évben megszervezésre került. A volt téglagyári épület funkcióját teljes körűen el tudta látni. A távolabbi célok között szerepel további terjeszkedés a területen.
HATÁSVIZSGÁLATI LAP
I.TÁRSADALMI HATÁSOK:
A rendelet elfogadása az év közben hozott döntések végrehajtását tükrözi, mely kihatással volt a teljes lakosságra, a nyújtott támogatásokra.
II.GAZDASÁGI HATÁSOK:
A településen meghatározó tényező az önkormányzat és intézmény rendszere.
III. KÖLTSÉGVETÉSI HATÁSOK:
Nem jár költségvetési kihatással a megalkotása.
IV. KÖRNYEZETI HATÁSOK:
Egzakt módon nem mérhető.
V. EGÉSZSÉGI KÖVETKEZMÉNYEK:
A költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletnek egészségi következménye nincs, azonban a 2023. évi teljesítési adatok kihatással voltak a település egészségügyi ellátó rendszerére, annak eszközeire a beszerzéseken és felújításon keresztül.
VI. ADMINISZTRATÍV TERHEKET BEFOLYÁSOLÓ HATÁSOK:
Nem ismert a rendelet elfogadása szempontjából adminisztratív terhet növelő, vagy esetlegesen csökkentő hatás.
VII. JOGSZABÁLY MEGALKOTÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE, A JOGALKOTÁS ELMARADÁSÁNAK VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYE
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény. 83. § (6) bekezdése alapján:
Ha a helyi önkormányzat a Mötv. 111/A. §-a szerinti valamely kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a kötelezettség teljesítésére meghatározott határidő utolsó napját követő hónap első napjától a mulasztás megszüntetéséig a nettó finanszírozás alapján a helyi önkormányzatot megillető támogatás folyósítását felfüggeszti.
VIII. JOGSZABÁLY ALKALMAZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES SZEMÉLYI, SZERVEZETI, TÁRGYI ÉS PÉNZÜGYI FELTÉTELEK.
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek biztosítottak, nincs kockázata a végrehajtásnak.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás