Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelete
Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Tapolca Város Önkormányzata Gazdasági Bizottsága véleményének figyelembevételével a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya Tapolca Város Önkormányzatára (a továbbiakban Önkormányzat), az Önkormányzat által irányított és működtetett költségvetési szervekre (intézményekre), ellátásban részesített magánszemélyekre, valamint az Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra terjed ki.
(2) A rendelet meghatározza az Önkormányzat kötelező, állami (államigazgatási) és önként vállalt feladatainak ellátásához szükséges bevételeket, valamint kiadásokat (előirányzat-csoportonként, kiemelt kiadási előirányzatok szerinti bontásban), továbbá megállapítja az Önkormányzat, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények létszámát.
(3) Az Önkormányzat felügyelete vagy működtetése alá tartozó intézményeknek ésszerű és takarékos gazdálkodást kell folytatniuk a részükre jóváhagyott előirányzatok terhére, feltárva minden lehetséges pótlólagos külső és belső forrást.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak végrehajtását a Képviselő-testület, illetve bizottságai a költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával, a Polgármester és a Jegyző a gazdálkodás szabályszerűségét az éves belső ellenőrzési tervben megfogalmazottak alapján, a költségvetési ellenőrzések keretében végzik.
2. A költségvetés bevételei és kiadásai, a finanszírozás módja
2. § (1)1 A Képviselő-testület a 2024. évi költségvetés
a) költségvetési bevételei összegét 4.049.682 ezer Ft-ban,
b) költségvetési kiadásai összegét 5.305.097 ezer Ft-ban,
c) a költségvetési hiányt 1.255.415 ezer Ft-ban,
ca) működési hiányt 351.871 ezer Ft-ban,
cb) felhalmozási hiányt 903.544 ezer Ft-ban,
d) a működési célú költségvetési maradványt 624.910 ezer Ft-ban,
e) a felhalmozási célú költségvetési maradványt 449.866 ezer Ft-ban,
f) befektetési célú értékpapír beváltást 1.867.559 ezer Ft-ban,
g) az államháztartáson belüli megelőlegezéseket 1.259 ezer Ft-ban,
h) a finanszírozási célú működési kiadásokat 1.131.500 ezer Ft-ban,
i) a finanszírozási célú felhalmozási kiadásokat 1.637.340 ezer Ft-ban,
j) a költségvetési szervek finanszírozásának összegét 1.080.661 ezer Ft-ban,
k) a bevételek és kiadások főösszegét 8.073.937 ezer Ft-ban,l) a nettósított költségvetési bevételek és kiadások főösszegét 6.993.276 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés c) pontjában szereplő költségvetési hiány belső finanszírozásának érdekében a Képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét, ÖMÁK és DK értékpapírok beváltását, továbbá a működési célú többletbevételek felhalmozási kiadásokra történő átcsoportosítását rendeli el. Az év közben befolyó kötelezettséggel nem terhelt bevételi többletet tartalékként kell kezelni.
(3) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten összesítve, kötelező, államigazgatási és önként vállalt feladatok szerinti megbontásban, továbbá a finanszírozási célú műveletek bevételeit és kiadásait a 2. melléklet alapján határozza meg a Képviselő-testület.
(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten összesítve az 1. melléklet részletezi.
(5) Az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak címrendjét a 3–6. mellékletek tartalmazzák, a részletezését a (6) bekezdés alapján határozza meg.
(6) Az Önkormányzat, valamint a költségvetési szervek együtt egy-egy címet, a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal és az intézmények külön-külön egy-egy alcímet alkotnak. Ezek felsorolását kiadási és bevételi jogcímenként a 3–6. mellékletek megfelelő táblái tartalmazzák.
(7) Kötelezettséget vállalni a tárgyévre elfogadott összeg erejéig lehet az ott szereplő feladatokra.
3. A költségvetés részletezése
3. § (1) Az Önkormányzat saját bevételeinek és kiadásainak önkormányzati, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, költségvetési szervenként, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 3–6. mellékletek szerint határozza meg.
(2) A Képviselő-testület a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2024. évi működési bevételi és kiadási előirányzatát a 4. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.
(3) A Képviselő-testület a 2024. évi támogatások kiadásait célonként a 7. melléklet szerint állapítja meg.
(4) A Képviselő-testület a 2024. évi fejlesztési kiadások előirányzatát célonként a 8. melléklet szerint állapítja meg.
(5) A Képviselő-testület a 2024. évi felújítási kiadások előirányzatát feladatonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.
(6) A Képviselő-testület a 2024. évi tartalékait célonként a 10. melléklet szerint állapítja meg. A Polgármesteri keret tartalékát a 11. melléklet mutatja be részletesen.
(7) A Képviselő-testület a 2024. évi hitel-állománnyal (adósságot keletkeztető ügyleteiből fennálló kötelezettséggel) nem rendelkezik, hitelt nem kíván felvenni. A Képviselő-testület hitelt és kölcsönt nem nyújt.
(8) A Képviselő-testület a 2024. évi felhalmozási- és tőkejellegű bevételeit a 13. melléklet szerint állapítja meg.
(9) A Képviselő-testület a helyi adórendeletekkel összhangban az adókedvezmények, mérséklések nagyságrendjét, valamint az egyéb közvetett támogatásokat a 14. melléklet szerint fogadja el.
(10) A Képviselő-testület a 2024. évi előirányzatok felhasználását a 15. melléklet szerint állapítja meg.
(11) A Képviselő-testület az Önkormányzat működési kiadásainak részletezését feladatonként a 16. melléklet szerint állapítja meg.
(12) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó kötelezettségek megállapításához a 17. melléklet tartalmazza.
(13) A Képviselő-testület 2024. évben nem tervez adósságot keletkeztető fejlesztési célokat meghatározni, melyet a 18. mellékletben rögzít.
(14) A Képviselő-testület az Önkormányzat államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (továbbiakban Áht.) 29/A. §-a szerinti tervszámait a 19. melléklet szerint határozza meg.
(15) A Képviselő-testület 2024. évben az Európai Uniós támogatással megvalósuló programjai bevételeit és kiadásait a 20. mellékletben mutatja be.
4. Költségvetési egyenleg
4. § (1) Az Önkormányzat költségvetésének egyenlegét a 2. melléklet tartalmazza.
(2) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket – a költségvetési maradvány felhasználásával kapcsolatos jogköröket kivéve - a Polgármester gyakorolja.
A maradvány felhasználásáról a Képviselő-testület dönt.
(3) Az Önkormányzat szabad pénzeszközeit év közben lekötött betétben vagy államilag garantált értékpapírokban helyezheti el. A szabad pénzeszközök elhelyezésével és visszaváltásával kapcsolatos jogkörök gyakorlására a Képviselő-testület a Polgármester részére felhatalmazást ad.
5. Több éves kihatással járó feladatok
5. § A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait 2024. évre a 12. melléklet szerint állapítja meg.
6. A költségvetési tartalék
6. § (1)2 Az Önkormányzat a kiadások között 23.827 eFt általános és 93.285 eFt céltartalékot állapít meg a 10. melléklet szerint.
(2) A 2024. évi költségvetés általános tartaléka elsősorban az intézményi és önkormányzati rendkívüli feladatok megoldására szolgál.
(3) Az intézményi működési tartalék az intézmények működési kiadásainak finanszírozására fordítható.
(4) A tartalék felhasználásáról az intézményi működési tartalékon, a polgármesteri keret tartalékon és a pályázati céltartalék polgármesteri hatáskörbe tartozó részét meghaladóan, a cél megjelölésével a Képviselő-testület határoz.
(5) A pályázati céltartalék terhére történő kötelezettségvállalás legfeljebb 20.000 eFt önrészű pályázat erejéig a Polgármester, ezt meghaladóan a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A tartalék felhasználásáról a Polgármester tájékoztatja a Képviselő-testületet.
(6) A Polgármester a polgármesteri keret összeghatárig, valamint az intézményi működési tartalék erejéig sajátkörű előirányzat-felhasználási és előirányzat-átcsoportosítási joggal rendelkezik. Az előirányzat átcsoportosításakor az Áht. előírásai szerint kell eljárni. Év közben a Polgármester a tartalékok felhasználásáról köteles tájékoztatni a Képviselő-testületet.
(7) Az önkormányzat a B. Városüzemeltetési kiadások 3.11. Képviselői keret tartalék címén 3.000 eFt/fő képviselői keretet állapít meg. A képviselői keretből legfeljebb 500 eFt használható fel kulturális feladatok, rendezvények támogatására, egyébként kizárólag városüzemeltetési és városfejlesztési feladatok ellátásra fordítható a képviselő javaslata alapján. A képviselői keret felhasználására irányuló kezdeményezés legkésőbb 2024. május 31-ig nyújtható be a polgármesterhez. A keret felhasználásáról a javaslatok alapján a polgármester dönt.
7. A rendkívüli bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos szabályok
7. § (1) A költségvetési szervek feladataik ellátásához pályázatokat nyújthatnak be, közvetlenül pénzbeli támogatást, felajánlást fogadhatnak el.
(2) Pályázat csak olyan tevékenységi körbe tartozó célra nyújtható be, amit a költségvetési szerv alapító okirata tartalmaz. A vállalt cél nem veszélyeztetheti az alapellátás biztonságát. A pályázat benyújtásához minden esetben a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges.
(3) A hozzájárulás megadása a Polgármester hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a polgármesteri keret terhére biztosítható önrész a megengedett értéket nem haladja meg, vagy a pályázathoz szükséges saját forrás a költségvetési szerv jóváhagyott költségvetésében rendelkezésre áll.
(4) A pályázatban való részvételhez történő hozzájárulás megadása előtt vizsgálni kell a pályázattal megvalósítandó cél kiadási vonzatát, annak többéves kihatását és szakmai hasznosságát.
(5) A többéves kihatással járó pályázatok elbírálása, engedélyezése és a hozzájárulás megadása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik abban az esetben is, ha a pályázatnak a következő években többletfinanszírozási igénye van.
(6) A közvetlen pénzbeli támogatásról, felajánlás elfogadásáról, a pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője köteles tájékoztatni a Polgármestert, valamint a Képviselő-testületet.
8. Az Önkormányzat költségvetési szerveinek gazdálkodása és előirányzat módosítása
8. § (1) Az Önkormányzat kiadásainak és bevételeinek módosítása az Áht. alapján történik.
(2) A Képviselő-testület az előirányzat módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként a negyedév utolsó hónapjában, az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul az SZMSZ szerinti rendkívüli képviselő-testületi ülés szabályai szerint a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(3) A költségvetési szerv vezetője a kiemelt kiadási előirányzatok és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre, azonban az nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére kivéve, ha az irányító szerv azt engedélyezi. A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(4) Az intézmények által nem tervezett és többletbevételként jelentkező forrásokat általános tartalékként kell kezelni, amelyről a Képviselő-testület az előirányzat-módosítások során dönt.
(5) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi- és kiadási előirányzatai felett –figyelembe véve a közüzemi díjakra vonatkozó rendelkezéseket- az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek. A közüzemi díjakra tervezett előirányzat más célra nem használható, csak képviselő-testületi hatáskörben módosítható.
(6) A Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására, a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra a Polgármester számára felhatalmazást ad.
Az átcsoportosításról a Polgármester - az első negyedév kivételével - negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni.
9. § (1) A költségvetési szervek feladatainak változását a Képviselő-testület engedélyezi az alapító okirat egyidejű módosításával.
(2) Az intézményeknél szakmai programok indításához, a feladatmutatót érintő fejlesztésekhez a Képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges, melyet megelőzően vizsgálni kell annak költségvetési hatását.
(3) Az intézményi feladatok évközi változásáról – ami csoportok számának változásához, feladatmutató módosulásához kapcsolódik – a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles tájékoztatni a Polgármestert. A Polgármester az elmaradt feladatra jutó kiadási előirányzat zárolásáról azonnal intézkedik, és erről tájékoztatja a Képviselő-testületet.
9. A személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás, az önkormányzati alkalmazottak egyéb támogatása
10. § (1) Az Önkormányzat és költségvetési szerveinek a személyi juttatások előirányzatából foglalkoztatható létszámkeretét címenként a 3–6. mellékletek tartalmazzák.
(2) A személyi juttatásokkal – figyelembe véve a túlórák kifizetésére biztosított összegekre vonatkozó eltérő rendelkezéseket – az intézmények év közben önállóan gazdálkodnak, a működés során keletkezett személyi juttatások maradványának felhasználásáról az intézményvezetők a Polgármester engedélye alapján rendelkezhetnek. A túlóra jogcímén tervezett kiadások és a feladatelmaradásból keletkező maradvány más feladatra nem használható, a megtakarítás összegét önkormányzati tartalékba kell helyezni.
(3) Tapolca Város Önkormányzatánál és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege nettó 235.000 Ft.
(4) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésében a juttatások és támogatások céljára fedezetet kell biztosítani (szociális keret), amely más célra nem használható fel és nem csoportosítható át.
(5) A juttatások és a támogatások formáit, mértékét, feltételeit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 152. § (2) bekezdésére figyelemmel a Jegyző szabályzatban határozza meg.
(6) A köztisztviselők illetményalapja 2024. január 1-jétől 60.000 Ft.
(7)3 A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői részére a Képviselő-testület illetménykiegészítést állapít meg. A tárgyévi illetménykiegészítés mértéke az érettségi végzettségű köztisztviselők esetén az alapilletmény 20 %-a, a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetén az alapilletmény 30 %-a.
(8) A Képviselő-testület az Önkormányzatnál és költségvetési szerveinél (beleértve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalt is) engedélyezi, hogy az eredeti rendszeres személyi juttatások maximum 12 %-a legyen fizethető tárgyévi jutalom céljából. A jutalom kifizetéséhez a polgármester előzetes engedélye szükséges.
(9) A jutalom fizetésére csak a tárgyévi költségvetés személyi juttatásainak előirányzatából történő megtakarítás esetén van lehetőség. A megtakarítás összegébe a feladatelmaradás miatti előirányzatok nem számítanak bele.
11. § (1) A 2024. évi költségvetés az intézmények esetében nettó 100.000 forint cafetéria juttatást biztosít „Szép kártyára” történő felhasználással.
(2) 2024. évben Tapolca városban a közköltségen történő temetés összege legfeljebb nettó 250.000 Ft.
10. Felhalmozási, felújítási, karbantartási előirányzattal való gazdálkodás
12. § (1) A beruházásra, felújításra jóváhagyott előirányzattal az Önkormányzat és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal gazdálkodik.
(2) Az intézmények nyári karbantartásának bonyolításában a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott ügyintézők közreműködnek.
(3) A Képviselő-testület feljogosítja a költségvetési szerveket, hogy a 8. § (4) alapján jóváhagyott többletbevételük, valamint pályázati úton elnyert forrásaik terhére eszközbeszerzéseket, felújításokat és beruházásokat végezzenek, erre a célra felhalmozási jogot kapnak. A lebonyolítás során a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóival az intézmények kötelesek egyeztetni.
(4) Az önkormányzati ingatlanok felújítási- és beruházási előirányzatával az Önkormányzat gazdálkodik.
(5) A beruházások, felújítások, karbantartások előirányzat felhasználásánál figyelembe kell venni a közbeszerzési törvény eljárási szabályait és a költségvetési törvényben évente meghatározott érték-paramétereit.
(6) A felhalmozási, karbantartási feladatok teljesítésénél kötelező a jótállási, szavatossági igények érvényesítése.
(7) A költségvetési intézmények kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére jogosultak.
11. A társadalmi, önszerveződő közösségek önkormányzati támogatása
13. § (1) A Képviselő-testület a tapolcai székhelyű társadalmi önszerveződő közösségek részére a 4. melléklet kiadási előirányzatának mértékéig a közművelődési koncepcióban kialakított irányelvek szerint nyújt pénzbeli támogatást.
(2) A közművelődési támogatások folyósítása támogatási szerződés alapján – lehetőleg utófinanszírozás keretében – történik.
(3) A támogatások folyósításának feltétele az előző költségvetési évben folyósított támogatásokról történő tételes elszámolás, valamint a támogatott nyilatkozata arról, hogy nincs 30 napon túli tartozása az adó-, járulék-, illeték-, és vámkötelezettsége tekintetében.
12. Az Önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos egyéb előírások
14. § (1) Az Önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést a Polgármester engedélyezhet, ez azonban nem veszélyeztetheti az Önkormányzat gazdálkodását.
(2) A pénzkövetelés behajtásánál legalább a Ptk. szerinti késedelmi kamatot érvényesíteni kell, ha jogszabály vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.
(3) A készpénzforgalom kímélése érdekében az Önkormányzatnak és intézményeinek törekednie kell a kiadások átutalással történő kiegyenlítésére.
(4) Az Önkormányzat és intézményei készpénzt vehetnek fel a házipénztárban. A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénz felvevőnek el kell számolnia a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározottak szerint.
(5) Készpénz felvétel a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározott házipénztári keret nagyságára figyelemmel az alábbi esetekben történhet:
a) költségvetési szervek ellátmányára,
b) kiküldetési kiadásokra, munkába járással kapcsolatos útiköltség térítésre,
c) reprezentációs kiadásokra,
d) kis összegű szolgáltatások készpénzben történő teljesítésére,
e) indokolt esetben üzemanyag felvételre,
f) készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzésekre.
15. § (1) A Képviselő-testület a 13. mellékletben felsorolt ingatlanokat értékesítésre kijelöli.
(2) Az ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlatokat - a vagyonrendelet vonatkozó rendelkezéseivel összhangban - Gazdasági Bizottság véleményezése után lehet a Képviselő-testület elé terjeszteni.
16. § A költségvetési szervek a költségvetési rendelet hatálybalépését követő 10 napon belül kötelesek éves elemi költségvetésüket a Polgármesternek bemutatni.
17. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a Polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a Jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a Polgármester felelős.
(3) A költségvetési szervezetek vezetői felelősek a saját intézményük költségvetésének végrehajtásáért.
(4) Az Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal.
(5) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, amelynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért a Jegyző a felelős.
13. Elemi beszámoló és pénzmaradvány felülvizsgálata
18. § (1) Az Önkormányzat a fenntartásában működő költségvetési szervek elemi beszámolójának számszaki részét február 28-ig, szöveges részét április 30-ig az alábbi szempontok szerint felülvizsgálja:
a) a költségvetési előirányzattal összefüggően jóváhagyott feladatok teljesítése;
b) a pénzügyi teljesítés és a feladat összhangja;
c) eredeti, módosított előirányzatok költségvetési rendelettel történő egyezősége;
d) módosított előirányzat és teljesítés közti eltérés;
e) a számszaki beszámoló űrlapjainak belső és külső összefüggése;
f) a kötött felhasználással biztosított előirányzatok felhasználása.
(2) A beszámoló felülvizsgálata nem terjed ki a költségvetési szerv nyilvántartásaiban szereplő adatok valódiságára. A jóváhagyás nem jelenti egyben azok valódiságának elfogadását is.
(3) A költségvetési szervek előző évi költségvetési maradványát a következő évi finanszírozásba be kell számítani. A költségvetési szervet a maradványból nem illeti meg:
a) a végleges feladatelmaradás miatti előirányzat maradvány;
b) meghatározott célra rendelkezésre bocsátott előirányzatok, ha áthúzódó pénzügyi teljesítési kötelezettségük nincs;
c) az az összeg, amelyet a tárgyévben, év közben engedélyezett feladattal összefüggésben a jóváhagyott előirányzatból részben vagy egészben nem használtak fel;
d) a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának költségvetési támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának járulékköteles maradványához, kivéve, ha ezen maradványrészt terhelő járulékfizetési elmaradása van;
e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány;
f) a támogatás érték- bevételi többlet;
g) a fel nem használt túlóra maradványa;
h) a fel nem használt közüzemi díjak maradványa
i) a kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány.
(4) Kötelezettségvállalással terhelt maradványnak kell tekinteni:
a) a tárgyévben szerződés alapján befolyt bevételt, ha az bizonyítottan a teljesítendő kiadásokra kerül felhasználásra a következő évben;
b) a kötelezettségvállalással terhelt azon maradvány, melyre a kötelezettségvállalás a tárgyévi előirányzat terhére történt, de a teljesítés a tárgyévben nem valósult meg.
(5) A kötelezettségvállalás dokumentumának kell tekinteni a kinevezési okiratot, aláírt szerződést, a megállapodást, a visszaigazolt megrendelést.
(6) A költségvetési szerveknél a költségvetési maradvány személyi juttatásokból származó része – a személyi juttatásokba tartozó tételeken túlmenően – a kiemelt előirányzatokba tartozó tételek előirányzatára is fordítható. A költségvetési maradvány további része személyi juttatásokra nem használható. A költségvetési maradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, mely költségvetési támogatási többlettel jár.
(7) Az Önkormányzat a költségvetési szervet a beszámolóról és a jóváhagyott költségvetési maradványról a zárszámadási rendelet helyben szokásos módon történő kihirdetésével értesíti.
14. Záró rendelkezések
19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez4
|
Sor- |
Működési Bevételek |
Működési Kiadások |
||||
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
Megnevezés |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
||
|
1. |
Működési célú állami támogatások áh-on belül |
B1 |
1 780 321 |
Személyi juttatások |
K1 |
941 424 |
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 211 300 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
142 944 |
|
3. |
Működési bevételek |
B4 |
669 000 |
Dologi kiadások |
K3 |
1 626 533 |
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívüli) |
B6 |
10 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
20 929 |
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 173 179 |
|||
|
6. |
Elvonások és befizetési kötelezettség |
K5 |
117 483 |
|||
|
7. |
Működési költségvetési bevételek összesen: |
3 670 621 |
Működési költségvetési kiadások összesen: |
4 022 492 |
||
|
8. |
Befektetési célú értékpapír beváltása működési célra |
B812 |
||||
|
9. |
Előző évi költségvetési maradvány (működési célú) |
B813 |
624 910 |
|||
|
10. |
Állami támogatások megelőlegezése |
B814 |
1 259 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 839 |
|
11. |
Irányító szervi támogatás bevétele |
B816 |
1 080 661 |
Irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
1 080 661 |
|
12. |
Működési célú fiananszírozási bevételek |
1 706 830 |
Működési célú, finanszírozási célú kiadások |
1 131 500 |
||
|
13. |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 377 451 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
5 153 992 |
||
|
Felhalmozási Bevételek |
Felhalmozási Kiadások |
|||||
|
14. |
Felhalmozhási célú támogatások áh-on belül |
B2 |
208 703 |
Beruházások |
K6 |
1 082 034 |
|
15. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
145 757 |
Felújítások |
K7 |
94 346 |
|
16. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kívüli) |
B7 |
24 601 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K5 |
106 225 |
|
17. |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
379 061 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen: |
1 282 605 |
||
|
18. |
Befektetési célú értékpapír beváltása felhalmozási célra |
B812 |
1 867 559 |
Befektetési célú értékpapír vásárlása felhalmozási célra |
B812 |
1 637 340 |
|
19. |
Előző évi költségvetési maradvány (felhalmozási célú) |
B813 |
449 866 |
|||
|
20. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
2 317 425 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
1 637 340 |
||
|
21. |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
2 696 486 |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
2 919 945 |
||
|
22. |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
8 073 937 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
8 073 937 |
||
2. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez5
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||
|
Sorszám |
Bevételi jogcím |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési célú támogatások államh. belülről |
B1 |
1 764 237 |
0 |
12 747 |
3 337 |
0 |
1 780 321 |
1 780 321 |
0 |
0 |
|
2. |
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 464 409 |
0 |
0 |
24 647 |
0 |
1 489 056 |
1 489 056 |
0 |
0 |
|
3. |
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
404 530 |
0 |
0 |
404 530 |
404 530 |
0 |
0 |
||
|
4. |
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
395 887 |
28 |
0 |
395 915 |
395 915 |
0 |
0 |
||
|
5. |
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B1131 |
442 678 |
22 512 |
0 |
465 190 |
465 190 |
0 |
0 |
||
|
6. |
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
168 214 |
0 |
0 |
168 214 |
168 214 |
0 |
0 |
||
|
7. |
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
53 100 |
435 |
0 |
53 535 |
53 535 |
0 |
0 |
||
|
8. |
Működési célú központosított előirányzatok |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
9. |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
1 672 |
0 |
1 672 |
1 672 |
0 |
0 |
||
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
299 828 |
12 747 |
-21 310 |
0 |
291 265 |
291 265 |
0 |
0 |
|
|
11. |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
208 798 |
0 |
-95 |
0 |
208 703 |
208 703 |
0 |
0 |
|
|
- Ebből EU-s támogatások bevétele |
|||||||||||
|
12. |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 211 300 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 211 300 |
1 091 913 |
65 868 |
53 519 |
|
13. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
233 000 |
0 |
233 000 |
233 000 |
0 |
0 |
|||
|
14. |
Ebből: - Építményadó |
B34 |
168 000 |
0 |
168 000 |
168 000 |
0 |
0 |
|||
|
15. |
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
0 |
65 000 |
65 000 |
0 |
0 |
|||
|
16. |
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
900 000 |
0 |
900 000 |
780 613 |
65 868 |
53 519 |
|||
|
17. |
Idegenforgalmi adó |
B355 |
62 000 |
0 |
62 000 |
62 000 |
0 |
0 |
|||
|
18. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
16 300 |
0 |
16 300 |
16 300 |
0 |
0 |
|||
|
19. |
IV. Működési bevételek |
B4 |
485 137 |
0 |
0 |
183 863 |
0 |
669 000 |
669 000 |
0 |
0 |
|
20. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
21. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
121 151 |
117 |
121 268 |
121 268 |
0 |
0 |
|||
|
22. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
38 778 |
0 |
38 778 |
38 778 |
0 |
0 |
|||
|
23. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
45 492 |
0 |
45 492 |
45 492 |
0 |
0 |
|||
|
24. |
Ellátási díjak |
B405 |
107 103 |
0 |
107 103 |
107 103 |
0 |
0 |
|||
|
25. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
38 833 |
24 |
38 857 |
38 857 |
0 |
0 |
|||
|
26. |
Kamatbevételek |
B408 |
130 000 |
182 086 |
312 086 |
312 086 |
0 |
||||
|
27. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
80 |
0 |
80 |
80 |
0 |
0 |
|||
|
28. |
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
3 700 |
1 636 |
5 336 |
5 336 |
0 |
0 |
|||
|
29. |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
145 757 |
0 |
0 |
0 |
0 |
145 757 |
145 757 |
0 |
0 |
|
30. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
145 757 |
0 |
145 757 |
145 757 |
0 |
0 |
|||
|
31. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
32. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
33. |
VI. Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívülről) |
B6 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
0 |
0 |
||||
|
34. |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk. (áh-on kívülről) |
B7 |
24 601 |
24 601 |
24 601 |
0 |
0 |
||||
|
35. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 849 830 |
0 |
12 747 |
187 105 |
0 |
4 049 682 |
3 930 295 |
65 868 |
53 519 |
|
36. |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
2 340 884 |
0 |
0 |
1 482 314 |
201 057 |
4 024 255 |
3 950 168 |
65 868 |
8 219 |
|
37. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése működési célra |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||
|
38. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése felhalmozási célra |
B812 |
385 504 |
1 482 055 |
0 |
1 867 559 |
1 867 559 |
0 |
0 |
||
|
39. |
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
442 554 |
0 |
182 356 |
624 910 |
624 910 |
0 |
0 |
||
|
40. |
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
431 165 |
18 701 |
449 866 |
449 866 |
0 |
0 |
|||
|
41. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 |
259 |
0 |
1 259 |
1 259 |
0 |
0 |
||
|
42. |
Irányító szervi támogatás |
B816 |
1 080 661 |
0 |
1 080 661 |
1 006 574 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
42. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
6 190 714 |
0 |
12 747 |
1 669 419 |
201 057 |
8 073 937 |
7 880 463 |
131 736 |
61 738 |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||
|
Kiemelt előirányzat száma |
Kiadási jogcímek |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
3 863 648 |
0 |
12 747 |
36 715 |
109 382 |
4 022 492 |
3 905 782 |
63 191 |
53 519 |
|
2. |
Személyi juttatások |
K1 |
930 502 |
8 836 |
1 050 |
1 036 |
941 424 |
884 896 |
46 651 |
9 877 |
|
|
3. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
141 494 |
1 331 |
15 |
104 |
142 944 |
133 766 |
6 919 |
2 259 |
|
|
4. |
Dologi kiadások |
K3 |
1 537 863 |
2 580 |
33 788 |
52 302 |
1 626 533 |
1 612 529 |
9 621 |
4 383 |
|
|
5. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 520 |
-591 |
0 |
20 929 |
20 929 |
0 |
0 |
||
|
6. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 116 497 |
1 462 |
55 220 |
1 173 179 |
1 136 179 |
0 |
37 000 |
||
|
7. |
Elvonások és befizetések (szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
115 772 |
991 |
720 |
117 483 |
117 483 |
0 |
0 |
||
|
8. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
1 195 825 |
0 |
0 |
-4 895 |
91 675 |
1 282 605 |
1 279 928 |
2 677 |
0 |
|
9. |
Beruházások |
K6 |
1 072 559 |
0 |
-8 401 |
17 876 |
1 082 034 |
1 079 357 |
2 677 |
0 |
|
|
10. |
Felújítások |
K7 |
90 665 |
2 856 |
825 |
94 346 |
94 346 |
0 |
0 |
||
|
11. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K5 |
32 601 |
650 |
72 974 |
106 225 |
106 225 |
0 |
0 |
||
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
5 059 473 |
0 |
12 747 |
31 820 |
201 057 |
5 305 097 |
5 185 710 |
65 868 |
53 519 |
|
|
13. |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
1 131 241 |
0 |
0 |
1 637 599 |
0 |
2 768 840 |
2 694 753 |
65 868 |
8 219 |
|
14. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
0 |
0 |
259 |
0 |
1 131 500 |
1 057 413 |
65 868 |
8 219 |
|
|
15. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
16. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 580 |
259 |
0 |
50 839 |
50 839 |
0 |
0 |
||
|
17. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
1 080 661 |
0 |
1 080 661 |
1 006 574 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
18. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|
|
19. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||||
|
20. |
Kölcsön törlesztése, adott kölcsön |
0 |
|||||||||
|
21. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
1 637 340 |
1 637 340 |
1 637 340 |
|||||||
|
22. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
6 190 714 |
0 |
12 747 |
1 669 419 |
201 057 |
8 073 937 |
7 880 463 |
131 736 |
61 738 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
23. |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 36. sor - költségvetési kiadások 14. sor) (+/-) |
-1 209 643 |
0 |
0 |
155 285 |
-201 057 |
-1 255 415 |
-1 255 415 |
0 |
0 |
|
|
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
24. |
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek egyenlege |
1 209 643 |
0 |
0 |
-155 285 |
201 057 |
1 255 415 |
1 255 415 |
0 |
0 |
|
|
25. |
Finanszírozási bevételek |
2 340 884 |
0 |
0 |
1 482 314 |
201 057 |
4 024 255 |
3 950 168 |
65 868 |
8 219 |
|
|
26. |
Ebből:Működési célú finanszírozási bevételek |
443 554 |
0 |
0 |
259 |
182 356 |
626 169 |
626 169 |
0 |
0 |
|
|
27. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
816 669 |
0 |
0 |
1 482 055 |
18 701 |
2 317 425 |
2 317 425 |
0 |
0 |
|
|
28. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
1 080 661 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 080 661 |
1 006 574 |
65 868 |
8 219 |
|
|
29. |
Finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
0 |
0 |
1 637 599 |
0 |
2 768 840 |
2 694 753 |
65 868 |
8 219 |
|
|
30. |
Ebből: Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
0 |
0 |
259 |
0 |
1 131 500 |
1 057 413 |
65 868 |
8 219 |
|
|
31. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|
3. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez6
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
01 |
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
1 764 237 |
0 |
0 |
1 795 |
0 |
1 766 032 |
1 766 032 |
0 |
0 |
||
|
2 |
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 464 409 |
0 |
0 |
24 647 |
0 |
1 489 056 |
1 489 056 |
0 |
0 |
||
|
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
404 530 |
404 530 |
404 530 |
|||||||||
|
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
395 887 |
28 |
395 915 |
395 915 |
||||||||
|
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B113 |
442 678 |
22 512 |
465 190 |
465 190 |
||||||||
|
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
168 214 |
168 214 |
168 214 |
|||||||||
|
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
53 100 |
435 |
53 535 |
53 535 |
||||||||
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
||||||||||
|
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
1 672 |
1 672 |
1 672 |
|||||||||
|
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
299 828 |
-22 852 |
276 976 |
276 976 |
||||||||
|
3 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
208 798 |
-95 |
208 703 |
208 703 |
0 |
||||||
|
4 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 210 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 210 000 |
1 090 613 |
65 868 |
53 519 |
||
|
Vagyoni típusú adók |
B34 |
233 000 |
233 000 |
233 000 |
0 |
0 |
|||||||
|
Ebből: - Építményadó |
B34 |
168 000 |
168 000 |
168 000 |
|||||||||
|
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
65 000 |
65 000 |
|||||||||
|
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
900 000 |
900 000 |
780 613 |
65 868 |
53 519 |
|||||||
|
Idegenforgalmi adó |
B355 |
62 000 |
62 000 |
62 000 |
|||||||||
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
B 36 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
|||||||||
|
5 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
482 668 |
0 |
0 |
182 086 |
0 |
664 754 |
664 754 |
0 |
0 |
||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
|||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
118 891 |
118 891 |
118 891 |
|||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
38 569 |
38 569 |
38 569 |
|||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
45 492 |
45 492 |
45 492 |
|||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
107 103 |
107 103 |
107 103 |
|||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
38 833 |
38 833 |
38 833 |
|||||||||
|
Kamatok és befektetések bevételei |
B408 |
130 000 |
182 086 |
312 086 |
312 086 |
||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
80 |
80 |
80 |
|||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel (kiadások visszatérítései) |
B411 |
3 700 |
3 700 |
3 700 |
|||||||||
|
6 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
145 757 |
0 |
0 |
0 |
0 |
145 757 |
145 757 |
0 |
0 |
||
|
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
145 757 |
145 757 |
145 757 |
|||||||||
|
7 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
||||||||
|
8 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénz.(áh-on kív.) |
B7 |
24 601 |
24 601 |
24 601 |
||||||||
|
9 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 846 061 |
0 |
0 |
183 786 |
0 |
4 029 847 |
3 910 460 |
65 868 |
53 519 |
||
|
10 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
1 248 539 |
0 |
0 |
1 482 314 |
183 405 |
2 914 258 |
2 914 258 |
0 |
0 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése működési célra |
B812 |
0 |
|||||||||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése felhalmozási célra |
B812 |
385 504 |
1 482 055 |
1 867 559 |
1 867 559 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
439 620 |
164 704 |
604 324 |
604 324 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
422 415 |
18 701 |
441 116 |
441 116 |
||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 |
259 |
1 259 |
1 259 |
||||||||
|
11 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
5 094 600 |
0 |
0 |
1 666 100 |
183 405 |
6 944 105 |
6 824 718 |
65 868 |
53 519 |
||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
2 795 586 |
0 |
0 |
29 832 |
91 730 |
2 917 148 |
2 871 848 |
0 |
45 300 |
||
|
Személyi juttatások |
K1 |
136 717 |
0 |
-100 |
1 036 |
137 653 |
133 153 |
0 |
4 500 |
||||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
21 545 |
0 |
0 |
104 |
21 649 |
20 389 |
0 |
1 260 |
||||
|
Dologi kiadások |
K3 |
1 383 535 |
0 |
28 070 |
34 650 |
1 446 255 |
1 443 715 |
0 |
2 540 |
||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 520 |
0 |
-591 |
0 |
20 929 |
20 929 |
0 |
0 |
||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 116 497 |
0 |
1 462 |
55 220 |
1 173 179 |
1 136 179 |
37 000 |
|||||
|
Elvonások és befizetések (Szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
115 772 |
991 |
720 |
117 483 |
117 483 |
|||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
1 167 773 |
0 |
0 |
-1 331 |
91 675 |
1 258 117 |
1 258 117 |
0 |
0 |
||
|
Beruházások |
K6 |
1 044 507 |
-4 837 |
17 876 |
1 057 546 |
1 057 546 |
|||||||
|
Felújítások |
K7 |
90 665 |
2 856 |
825 |
94 346 |
94 346 |
|||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
32 601 |
0 |
0 |
650 |
72 974 |
106 225 |
106 225 |
|||||
|
3 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
3 963 359 |
0 |
0 |
28 501 |
183 405 |
4 175 265 |
4 129 965 |
0 |
45 300 |
|||
|
4 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
1 131 241 |
0 |
0 |
1 637 599 |
0 |
2 768 840 |
2 694 753 |
65 868 |
8 219 |
||
|
5 |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
0 |
0 |
259 |
0 |
1 131 500 |
1 057 413 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
Belföldi értékpapírok vásárlása működési célú |
K912 |
0 |
|||||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 580 |
259 |
50 839 |
50 839 |
||||||||
|
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
1 080 661 |
1 080 661 |
1 006 574 |
65 868 |
8 219 |
|||||||
|
6 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|||
|
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
||||||||||||
|
Kölcsön törlesztése, adott kölcsön |
0 |
||||||||||||
|
Belföldi értékpapírok vásárlása felhalmozási célú |
K912 |
1 637 340 |
1 637 340 |
1 637 340 |
|||||||||
|
7 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
5 094 600 |
0 |
0 |
1 666 100 |
183 405 |
6 944 105 |
6 824 718 |
65 868 |
53 519 |
||
4. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez7
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
01 |
TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
12 747 |
1 542 |
14 289 |
14 289 |
|||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 300 |
1 300 |
1 300 |
||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
200 |
1 766 |
1 966 |
1 966 |
|||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
200 |
117 |
317 |
317 |
||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
||||||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
24 |
24 |
24 |
|||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
1 625 |
1 625 |
1 625 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
1 500 |
12 747 |
3 308 |
17 555 |
17 555 |
|||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
556 712 |
13 541 |
570 253 |
496 166 |
65 868 |
8 219 |
|||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
13 541 |
13 541 |
13 541 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.: felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
||||||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
556 712 |
556 712 |
482 625 |
65 868 |
8 219 |
|||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
558 212 |
12 747 |
3 308 |
13 541 |
587 808 |
513 721 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
01 |
TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
539 092 |
12 747 |
4 608 |
13 541 |
569 988 |
498 578 |
63 191 |
8 219 |
|||
|
Személyi juttatások |
K1 |
385 853 |
8 836 |
394 689 |
342 661 |
46 651 |
5 377 |
||||||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
58 289 |
1 331 |
59 620 |
51 702 |
6 919 |
999 |
||||||
|
Dologi kiadások |
K3 |
94 950 |
2 580 |
4 608 |
13 541 |
115 679 |
104 215 |
9 621 |
1 843 |
||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
||||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
19 120 |
-1 300 |
17 820 |
15 143 |
2 677 |
||||||
|
Beruházások |
K6 |
19 120 |
-1 300 |
17 820 |
15 143 |
2 677 |
|||||||
|
Felújítások |
K7 |
||||||||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
||||||||||||
|
3 |
III. Tartalékok |
||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
4 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
558 212 |
12 747 |
3 308 |
13 541 |
587 808 |
513 721 |
65 868 |
8 219 |
||||
|
5 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
6 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
558 212 |
12 747 |
3 308 |
13 541 |
587 808 |
513 721 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
58 |
58 |
50 |
7 |
1 |
||||||||
5. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez8
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
02 |
TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
|||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
254 |
11 |
265 |
265 |
|||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
60 |
60 |
60 |
|||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
194 |
194 |
194 |
|||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
11 |
11 |
11 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
254 |
11 |
265 |
265 |
||||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
412 720 |
4 099 |
416 819 |
416 819 |
|||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
4 099 |
4 099 |
4 099 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
||||||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
412 720 |
412 720 |
||||||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
412 974 |
11 |
4 099 |
417 084 |
417 084 |
||||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
02 |
TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
412 792 |
11 |
4 099 |
416 902 |
416 902 |
||||||
|
Személyi juttatások |
K1 |
328 726 |
328 726 |
328 726 |
|||||||||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
51 036 |
51 036 |
51 036 |
|||||||||
|
Dologi kiadások |
K3 |
33 030 |
11 |
4 099 |
37 140 |
37 140 |
|||||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
||||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
182 |
182 |
182 |
||||||||
|
Beruházások |
K6 |
182 |
182 |
182 |
|||||||||
|
Felújítások |
K7 |
||||||||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
||||||||||||
|
3 |
III. Tartalékok |
||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
412 974 |
11 |
4 099 |
417 084 |
417 084 |
||||||||
|
4 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
5 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
412 974 |
11 |
4 099 |
417 084 |
417 084 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
55 |
55 |
55 |
||||||||||
6. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez9
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
03 |
WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
|||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
2 015 |
2 015 |
2 015 |
||||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
|||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
15 |
15 |
15 |
|||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
||||||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
2 015 |
2 015 |
2 015 |
|||||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
122 913 |
12 |
122 925 |
122 925 |
|||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
2 934 |
12 |
2 946 |
2 946 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
8 750 |
8 750 |
8 750 |
|||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
111 229 |
111 229 |
111 229 |
|||||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
124 928 |
12 |
124 940 |
124 940 |
|||||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
03 |
WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
116 178 |
2 264 |
12 |
118 454 |
118 454 |
|||||||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
79 206 |
1 150 |
80 356 |
80 356 |
|||||||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
10 624 |
15 |
10 639 |
10 639 |
|||||||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
26 348 |
1 099 |
12 |
27 459 |
27 459 |
||||||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|||||||||||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|||||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
8 750 |
-2 264 |
6 486 |
6 486 |
||||||||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
8 750 |
-2 264 |
6 486 |
6 486 |
|||||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
|||||||||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||||||
|
III. Tartalékok |
|||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
124 928 |
12 |
124 940 |
124 940 |
|||||||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
124 928 |
12 |
124 940 |
124 940 |
||||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
14 |
14 |
14 |
||||||||||
7. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez10
|
Jogcím |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
|
K506 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülre |
549 601 |
0 |
0 |
2 000 |
0 |
551 601 |
|
1 |
Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás részére átadott pénzeszköz |
546 101 |
546 101 |
||||
|
2 |
Bursa Hungarica ösztöndíj támogatás |
3 500 |
3 500 |
||||
|
3 |
Veszprém Vármegyei Rendőr Főkapitányság működési támogatása |
2 000 |
2 000 |
||||
|
K512 |
Működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
541 646 |
0 |
0 |
1 938 |
33 856 |
577 440 |
|
4 |
Tapolca Kft. általános célú működési támogatása |
166 750 |
166 750 |
||||
|
5 |
Helyi autóbusz közlekedés veszteségpótlása Városgazdálkodási Kft. |
40 639 |
40 639 |
||||
|
6 |
Városi Strand üzemeltetéséhez támogatás nyújtása Városgazdálkodási Kft. részére |
51 750 |
51 750 |
||||
|
7 |
Cselle-Ház Kft. működési célú támogatása |
188 497 |
188 497 |
||||
|
8 |
Balavíz Kft. Működési támogatása (kérelem, föld alapú támogatás) |
250 |
250 |
||||
|
9 |
Tapolcai Városfejlesztési Kft. működési célú támogatása |
7 000 |
7 000 |
||||
|
10 |
Tapolcai Média Kft. támogatása |
35 000 |
35 000 |
||||
|
11 |
Tapolcai Média Közalapívány támogatása |
2 000 |
2 000 |
||||
|
11 |
Városi Tömeg és versenysport támogatása |
25 000 |
1125 |
26 125 |
|||
|
11.1 |
- Tapolcai-medence Természetjáró Sportegyesület |
400 |
|||||
|
11.2 |
- Tapolcai Diáksport Egyesület |
600 |
|||||
|
11.3 |
- Tapolcai Sport Akadémia SE |
500 |
|||||
|
11.4 |
- TIAC VSE |
360 |
5 360 |
||||
|
11.5 |
- Tapolcai Vívóklub |
365 |
6 465 |
||||
|
11.6 |
- Tapolcai Tollaslabda és Fallabda Sportegyesület |
300 |
|||||
|
11.7 |
- TVSE Kosárlabda Szakosztály |
3 100 |
|||||
|
11.8 |
- TVSE Extrém Szakosztály |
250 |
|||||
|
11.9 |
- TVSE Öregfiúk FC Labdarúgó Szakosztály |
300 |
|||||
|
11.10 |
- TVSE Brazil Jiu-Jitsu Szakosztály |
450 |
|||||
|
11.11 |
- TVSE Karate Szakosztály |
500 |
|||||
|
11.12 |
- TVSE Kézilabda Szakosztály |
3 100 |
|||||
|
11.13 |
- TVSE Sakk Szakosztály |
3 200 |
|||||
|
11.14 |
- TVSE Tenisz Szakosztály |
750 |
|||||
|
11.15 |
- TVSE Thaibox Szakosztály |
300 |
|||||
|
11.16 |
- TVSE Lovas sport Szakosztály |
150 |
|||||
|
11.17 |
-Tapolca Városi SE (58/2024. IV.26. Kt.hat) |
400 |
400 |
||||
|
12 |
Közművelődési feladatok támogatása |
5 000 |
-1 125 |
3 875 |
|||
|
- Zenés Színházért Alapítvány támogatása (Éljen a magyar! gálaműsor) |
150 |
||||||
|
- Zenés Színházért Alapítvány tám. Műk.feltételek jav.:jelmezek, díszletek,techn. feltételek |
150 |
||||||
|
- Ovisokért Alapítvány Káposzta karnevál rend.tám. Tapolcai Kertv. Óvoda Hársfa Tagint. |
230 |
||||||
|
- Ovisokért Alapítvány Ha hiszitek, ha nem is, volt egy kutyám nekem is! program támogatása Szivárvány Római Katolikus Óvoda |
250 |
||||||
|
- Gyermek-kert Alapítvány Azok a csodálatos állatok! progr. tám. Kirándulás a Veszprémi Kittenberger Kálmán növény-és Vadasparkba az állatok világnapja alkalmából |
245 |
||||||
|
- Tapolcai Barackvirág Óvodáért Alaítvány tám.Állatok világnapja alk.kirándulás Salföld Major |
250 |
||||||
|
- Biztatás Alapítvány Holokauszt kiállítás megnyitójának tám.(Batsányi János Gimnáziumban) |
250 |
||||||
|
- Bölcsődéért Alapítbvány Gyermek mosoly progr.támogatása gyermeknap alkalmából |
200 |
||||||
|
- Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány tám.Eszközfejl. a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban |
200 |
||||||
|
- Tapolcai Kertv. Óvoda tám. Játsszunk most együtt, amíg csak lehet progr. tám.gyermeknap alk. |
250 |
||||||
|
- Tapolcai Kertv.Óvoda Hársfa Tagint. Az óvoda fennáll. 55. évf. a gyermekhét rend.megsz.tám. |
225 |
||||||
|
- Tapolcai Kertv.Óvoda Barackvirág Tagint.Csupa csoda gyereknap! Programsorozat támogatása |
225 |
||||||
|
- Szivárvány Római Kat. Óvoda Gyermek volt minden óriás progr.gyermek-hét rend. tám. |
250 |
||||||
|
- Nagyboldogasszony Róm.Kat.Ált.Isk. Szent Márton Köpenye családi nap és lampionos felv.progr.tám. |
250 |
||||||
|
- Tapolcai Városszépítő Egyesület 2024. évi működési költségeinek támogatása |
250 |
||||||
|
- Tapolcai Nőklub Egyesület Hagyományteremtő majális a Szentkút parkban program támogatása (park karbantartása, majális) |
250 |
||||||
|
- Batsányi Táncegyüttes Egyesület Batsányi Táncegyüttes műk.tám. Pálpataki női viselet készíttetése |
250 |
||||||
|
13 |
Tapolca Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság támogatása |
14 000 |
14 000 |
||||
|
14 |
Római Katolikus Egyház támogatása |
750 |
750 |
||||
|
15 |
Református Egyház támogatása |
200 |
200 |
||||
|
16 |
Tapolcai Evangélikus Leányegyházközség működési támogatása |
150 |
150 |
||||
|
17 |
Tapolca-Diszel Római Katolikus Egyházközség működési támogatása |
100 |
100 |
||||
|
18 |
dr. Sarlós Ágnes fogorvos rendelő használati díja |
960 |
960 |
||||
|
19 |
Tapolcai Polgárőr Egyesület támogatása |
600 |
600 |
||||
|
20 |
Röplabda Szakosztály induló kiadásainak támogatása |
1 000 |
1 000 |
||||
|
21 |
Veszprém Vármegyei Rendőr Főkapitányság működési támogatása |
2 000 |
-2 000 |
0 |
|||
|
22 |
TIAC kamatfiz. kötelezettségére támogatás (33/2024. III.22. Kt. hat.) |
2 856 |
2 856 |
||||
|
23 |
TIAC TAO támogatás (földmunka) visszafizetési kötelezettségre (69/2024. V.24. Kt. hat.) |
31 000 |
31 000 |
||||
|
24 |
Varga Judit kitüntetéssel járó jutalom |
100 |
100 |
||||
|
25 |
Polgármesteri keretből felhasználás működési célra államháztartáson kívülre |
2 335 |
2 335 |
||||
|
26 |
Képviselői keretek felhasználása: |
||||||
|
-VI. Torta és Muffinfesztivál támogatása |
500 |
500 |
|||||
|
-Dobó nap támogatása |
203 |
203 |
|||||
|
-Batsányi Táncegyüttes néptánctalálkozó rendezvény támogatása |
400 |
400 |
|||||
|
-Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola 2024. évi rendezvényeinek támogatása |
400 |
400 |
|||||
|
0 |
|||||||
|
Működési célú támogatások összesen |
1 091 247 |
0 |
0 |
3 938 |
33 856 |
1 129 041 |
|
|
K84 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
||||||
|
K8 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||||
|
27 |
Cselle-Ház Kft. felhalmozási célú támogatása (tárgyi eszközök vásárlása) |
8 000 |
8 000 |
||||
|
28 |
Cselle-Ház Kft. tagi kölcsön (képviselő-testületi döntés alapján) |
24 601 |
24 601 |
||||
|
29 |
Polgármesteri keretből felhasználás felhalmozási célra államháztartáson kívülre |
650 |
650 |
||||
|
Felhalmozási célú támogatások összesen |
32 601 |
0 |
0 |
650 |
0 |
33 251 |
|
|
Támogatások mindösszesen |
1 123 848 |
0 |
0 |
4 588 |
33 856 |
1 162 292 |
8. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez11
|
Jogcím |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat összesen |
2024. évi módosított előirányzat öszesen |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
|
K6 |
Beruházások |
||||||
|
PÁLYÁZATOK |
|||||||
|
K6P1 |
Tervezési és egyéb szolgáltatási díjak és önerő biztosítása pályázatokhoz |
50 000 |
-3 658 |
46 342 |
|||
|
K6P2 |
TOP PLUSZ 1.2.1-21-VE1-2022-00003 Élhető Tapolca projekt |
72 552 |
508 |
73 060 |
|||
|
K6P3 |
ABTV-Smartgrid kiépítése pályázat - beruházási kiadások |
34 093 |
34 093 |
||||
|
K6P4 |
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-VE1-2022-00033 a Tapolcai Kertvárosi Óvoda (Darányi u. 4.) és a Wass Albert Könyvtár és Múzeum (Batsányi u. 1.) energetikai korszerűsítése, napelem rendszerek telepítése |
5 386 |
5 386 |
||||
|
K6P5 |
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-VE1-2022-00006 a tapolcai Városi Piac fejlesztése |
206 671 |
206 671 |
||||
|
K6P6 |
A Tapolcai gyermekorvosi alapellátás és a védőnői szolgálat fejlesztése projekt (Ady E. u. 1. szám alatti 292/3 hrsz-ú épület engedélyes és kiviteli terv készítése) |
355 460 |
355 460 |
||||
|
Pályázati beruházások összesen |
724 162 |
0 |
0 |
-3 150 |
0 |
721 012 |
|
|
VÁROSÜZEMELTETÉSI BERUHÁZÁSOK |
|||||||
|
Közvilágítással kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
K6KZV1 |
Meglévő közvilágítási létesítmények beruházásai |
5 000 |
5 000 |
||||
|
K6KZV2 |
Napelemes kandeláberek telepítése (Tervezett mennyiség 15 db) |
5 500 |
-501 |
4 999 |
|||
|
K6KZV3 |
Napelemes lápmák telepítése Diszel Szabó Ervin u. kerékpárút vége |
248 |
248 |
||||
|
K6KZV4 |
Napelemes lápmák telepítése Diszel Botár Árpád u. 2 db |
759 |
759 |
||||
|
K6KZV5 |
Napelemes lámpa telepítése Tavasz-Ősz utca |
250 |
250 |
||||
|
K6KZV6 |
Napelemes lámpa telepítése Nyárfa u. Rákoczi u. |
380 |
380 |
||||
|
K6KZV7 |
Napelemes lámpa telepítése vívóklus bejárata előtt |
253 |
253 |
||||
|
Utak, hidakkal kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
K6U1 |
Új közlekedési létesítmények tervezése (előre nem meghatározott célokhoz) |
5 000 |
5 000 |
||||
|
K6U2 |
Okos gyalogos átjárók kiépítése Tapolca város területén |
8 000 |
8 000 |
||||
|
K6U3 |
Traffibox (VH KKEP befogadó kültéri kabinet) és traffipax berendezések beszerzése, telepítése |
15 000 |
15 000 |
||||
|
K6U4 |
Nagyköz utcai parkolóban 4 db várakozóhely kialakítása |
4 800 |
4 800 |
||||
|
K6U5 |
Berzsenyi u. zebra megvalós. Terv. Forg-ba helyezés (pénzmaradvány terhére) |
127 |
127 |
||||
|
Zöldterület fenntartással, csapadékcsatornákkal kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
K6Z1 |
Zöldterületekkel, csapadékvíz elevezetéssel kapcsolatos beruházások tervezése |
5 000 |
5 000 |
||||
|
K6Z2 |
Déli városrész csapadékvíz elvezetése (Szentgyörgy u., Zöldfa u. és Nyárfa u.) pénzmaradv. |
41 871 |
41 871 |
||||
|
K6Z3 |
Ady u. 10-12. belső zöldterület terv készítés (pénzmaradvány terhére) |
1 232 |
1 232 |
||||
|
K6Z4 |
Közterületek növénypótlása-Cselle-ház Kft. |
5 000 |
5 000 |
||||
|
Temetőfenntartással kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
K6T1 |
Keszonos urnasírhelyek kialakítása Új Köztemetőben (üres sorokba) |
4 000 |
4 000 |
||||
|
K6T2 |
Régi temető urnafal tervezés és kivitelezés, első ütem |
8 000 |
8 000 |
||||
|
K6T3 |
Tapolcai két köztemető ravatalozójának engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációja (áthúzódó) |
2 540 |
2 540 |
||||
|
K6T4 |
WebTEMIR-Temetői Információs Rendszer |
6 100 |
-6 100 |
0 |
|||
|
K6T5 |
Közterületeken eszközbeszerzések bonyolítása-Cselle-ház Kft. |
9 214 |
9 214 |
||||
|
Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
K6EV1 |
Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos beruházások tervezése |
10 000 |
10 000 |
||||
|
K6EV2 |
Településrendezési eszközök felülvizsgálata |
4 000 |
4 000 |
||||
|
K6EV3 |
Energiahatékonysági beruházások (Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal B épület, Ringató Bölcsőde, Hajléktalan Szálló napelem) |
30 000 |
9 948 |
39 948 |
|||
|
K6EV4 |
Fedett buszvárók beszerzése és telepítése |
3 000 |
3 000 |
||||
|
K6EV5 |
Városi kamerarendszer bővítése |
7 000 |
-5 235 |
1 765 |
|||
|
K6EV6 |
Köztéri bútorzat, játszótéri eszközök pótlása (ebből köztéri bútorzat 2.000 eFt) |
9 000 |
9 000 |
||||
|
K6EV7 |
Húsvéti óriástojás beszerzése képviselői keretből (pénzmaradvány terhére) |
532 |
532 |
||||
|
K6EV8 |
Keszthelyi-Wesselényi u. zebra megvilágítás |
115 |
115 |
||||
|
K6EV9 |
Térfigyelő kamera kiépítése Zrinyi u. 2 db. |
441 |
441 |
||||
|
K6EV10 |
Csermák József Rendezvénycsarnok előlépcsőjének bővítése |
1 767 |
1 767 |
||||
|
Városüzemeltetési beruházások összesen |
173 811 |
0 |
0 |
6 476 |
11 954 |
192 241 |
|
|
ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
|||||||
|
Házkezelésben lakás célú ingatlanokkal kapcsolatos beruházások |
|||||||
|
Házkezeléssel kapcsolatos beruházások összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
INTÉZMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
|||||||
|
K6IN1 |
Intézményekkel kapcsolatos beruházások tervezése (önkormányzati intézmények, hivatal, kisposták, iskolák) |
8 000 |
8 000 |
||||
|
K6IN2 |
Kertvárosi Óvoda tegintézményeinek udvarain játszószközök cseréje, bővítése |
8 000 |
-5 967 |
2 033 |
|||
|
KI1N3 |
Kertvárosi Óvoda homokozók feletti napvitorlák tartoszlopainak telepítése |
1 000 |
1 000 |
||||
|
K6IN4 |
Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézmény új nyomvonalon szennyvíz és csapadékvíz gerincvezeték kiépítése |
8 000 |
-2 351 |
5 649 |
|||
|
K6IN5 |
Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézmény udvari burkolat cseréje, bővítése szennyvízgerinc cseréje után |
3 000 |
3 000 |
||||
|
K6IN6 |
Ringató Bölcsőde játszóeszközök cseréje, bővítése |
2 000 |
-595 |
1 405 |
|||
|
K6IN7 |
Informatikai eszközök cseréje, beszerzése |
300 |
300 |
||||
|
K6IN8 |
Tapolcai Kertvárosi Óvoda Hársfa tagintézmény részére díszcserjék beszerzése (képviselői keretből) |
100 |
100 |
||||
|
Intézményekkel kapcsolatos beruházások összesen |
30 300 |
0 |
0 |
-8 813 |
0 |
21 487 |
|
|
EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
|||||||
|
K6ÖV1 |
Ady Endre utcai ingatlan megvásárlása (Társulástól) |
18 134 |
18 134 |
||||
|
K6ÖV2 |
Képviselői laptopok beszerzése - 12 db (Windows 10 Pfofessional+MS Office) |
2 800 |
2 800 |
||||
|
K6ÖV3 |
TÁMK konyhai helyiségek átalakítása, felújítása, összművészeti próbaterem kialakítása |
95 300 |
95 300 |
||||
|
K6ÖV4 |
Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom előlépcsőjének elkészítése (pénzmaradvány terhére) |
5 922 |
5 922 |
||||
|
K6ÖV5 |
Autocard tervező program beszerzése |
650 |
650 |
||||
|
Egyéb önkormányzati vagyonnal kapcsolatos beruházások összesen |
116 234 |
0 |
0 |
650 |
5 922 |
122 806 |
|
|
0 |
|||||||
|
K6 |
ÖNKORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK MINDÖSSZESEN |
1 044 507 |
0 |
0 |
-4 837 |
17 876 |
1 057 546 |
|
Intézmények saját költségvetésük terhére végzett beruházási kiadásai |
28 052 |
-3 564 |
24 488 |
||||
|
K6 |
ÖNKORMÁNYZATI ÉS INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK ÖSSZESEN |
1 072 559 |
0 |
0 |
-8 401 |
17 876 |
1 082 034 |
9. melléklet a 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelethez12
A 2. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § (1) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 10. § (7) bekezdése a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2024. (V. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.