Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2024. (X. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása

2024.10.30.
a közterületek használatáról szóló 1/2021.(I.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Általános indokolás


Módosult a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló 2013. évi CLXXIV. törvény( a továbbiakban: Szomszédjogi tv.), mely az 5/A. §-sal egészült ki, amelynek (1) bekezdése szerint a reklámcélú hasznosítási jog alapján a lakóépület tulajdonosa a tulajdonhoz való jog és a tulajdonnal való szabad rendelkezés körében jogosult a lakóépület erre alkalmas felületeinek reklámelhelyezés céljából történő hasznosítására. Ennek keretében pedig az 5/A. § (2) bekezdése elrendeli, hogy a reklámcélú hasznosítási jog alapján a közterületről látható lakóépületen a településkép-védelmi jogszabályokban meghatározott reklám, reklámhordozó vagy reklámhordozót tartó berendezés elhelyezésére, telepítésére, illetve használatára térítésmentesen vehető igénybe a közterületi ingatlan feletti légtér, amennyiben az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
a) a közterület feletti igénybevétel a közterületi telekhatártól számított, arra merőleges hossza az egy métert - a reklámhordozónak a reklám megvilágítását szolgáló berendezése esetében a két métert - nem haladja meg, és
b) az igénybevétel legalacsonyabb pontja a közterület terepszintjétől számítva legalább négy méter magasságban van.
Ezen kívül az 5/A. § (3) rendelkezik arról, hogy a (2) bekezdésben foglaltaknál nagyobb mértékű igénybevételre a közterület-használatra vonatkozó helyi önkormányzati rendelet előírásai az irányadók. A helyi önkormányzat rendelete a (2) bekezdésben foglaltaknál nagyobb mértékű térítésmentes igénybevételt is biztosíthat.
Mivel a gyakorlati tapasztalatok alapján a településen nem érzékelhető a Szomszédjogi tv. 5/A. §-ában foglalt paraméterű vagy azt meghaladó méretű reklámcélú hasznosítás, így a rendeletmódosításra a mellékletben szereplő javaslatot teszem.
Fentieken túl 2024. október 1. napján lépett hatályba a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (a továbbiakban: Máptv.), mely meghatározza a közterület fogalmát
„közterület: a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló törvény szerinti reklámcélú hasznosítási jog gyakorlásával igénybe vett légi tér kivételével közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván”
A fent részletezett törvényi módosítások, valamint az alábbiakban foglaltak a közterület-használatra vonatkozó önkormányzati normák felülvizsgálatát igénylik.
A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatást adott arról, hogy a közút nem közlekedési célú igénybevétele a közterület-használatnak egy speciális esete. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 37. § (1) bekezdése írja elő a közút területének nem közlekedési célú igénybevételéért történő igénybevételi díjfizetés kötelezettségét. E kötelezettség alól az úttesten kívül végzett közműépítési és fenntartási munkák tekintetében enged kivételt a szabályozás.
A közút nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő igénybevételi díjról az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI.28.) ITM rendelet (ITM rendelet) állapít meg részletszabályokat. Az ITM rendeletben foglaltak értelmében a közút nem közlekedési célú igénybevételéért – nem közterülethasználati díjat -, hanem igénybevételi díjat kell fizetni. Az ITM rendelet (4. sz. melléklete) tartalmazza az igénybevételi díj önkormányzati rendeletben meghatározható maximális összegét, valamint azokat az eseteket is, amikor nem kell igénybevételi díjat fizetni.
Az előzőekben rögzítetteken túl igény merült fel csomagautomata közterületen történő elhelyezésére, melyre eddig a rendelet szerint nem volt lehetőség, így javaslom, hogy a rendelet kerüljön kiegészítésre. Fentieken túl a rendelet 1. mellékletében meghatározott közterület-használati díjak felülvizsgálatra kerültek, tekintettel arra, hogy annak 2021-es hatálybalépése óta a díjak módosítására nem került sor.

Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A szakasz a rendelet bevezető részét pontosítja.
A 2. §-hoz
A szakasz a közterület fogalmát pontosítja.
A 3. §-hoz
A szakasz azt a felsorolást egészíti ki, amely azokat az eseteket rögzíti, amikor nem kell közterület használati engedély.
A 4. §-hoz
A szakasz azt a felsorolást egészíti ki, amely azokat az eseteket rögzíti, amikor nem kell közterület használati díjat fizetni.
Az 5. §-hoz
A szakasz a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételére vonatkozó rendelkezéseket rögzíti.
A 6. §-hoz
A szakasz az 1. melléklet cseréjéről rendelkezik, tekintettel arra, hogy a közterület használati díjak felülvizsgálatra kerültek. A szakasz továbbá a rendelet 2. melléklettel történő kiegészítéséről is rendelkezik, mivel a közút nem közlekedési célú igénybevételéért igénybevételi díjat kell megállapítani
A 7. §-hoz
A szakasz a rendelet hatálybelépéséről rendelkezik.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás