Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2026.05.30.

[1] Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az adott költségvetési évben megvalósításra váró jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében figyelembe veszi a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat, szerződéseket, és mindezekre tekintettel az egységes önkormányzati költségvetés kialakítása, az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása céljából kinyilvánítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.

[2] Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya a képviselő-testületre terjed ki.

2. A költségvetés bevételei és kiadásai

2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését:

a)1 59 978 593 Ft költségvetési és finanszírozási bevétellel

b)2 59 978 593 Ft költségvetési és finanszírozási kiadással

c) 0 Ft költségvetési és finanszírozási egyenleggel[a)-b)]

d)3 a bevételek és kiadások főösszegét 59 978 593 Ft-ban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a képviselő-testület az 1. melléklet szerint határozza meg.

(3) A működési bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2. melléklet részletezi.

(4) A felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 3. melléklet részletezi.

(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának felhasználását engedélyezi.

(6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év(ek) költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.

3. A költségvetés részletezése

3. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:

a) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 4. melléklet részletezi. Stabilitási tv. 8. § (2) bek. szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből fennálló kötelezettsége az Önkormányzatnak nincs.

b) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 5. melléklet tartalmazza.

c) Az Önkormányzat 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 6. melléklet részletezi. Az önkormányzatnak nincsenek a költségvetési évben olyan fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletet nem tervez.

d) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 7. melléklet szerint határozza meg.

e) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 8. melléklet szerint részletezi. Az Önkormányzat 2025-ben felújítási kiadást nem tervez.

f) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.

g) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát feladatonként, és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 10. melléklet szerint határozza meg.

h) A 2025. évi általános működés és ágazati feladatok támogatását alakulása jogcímenként a 11. melléklet tartalmazza, a költségvetéshez tartozó tájékoztató táblákat a 12. melléklet tartalmazza.

i) A 2025. évben céljelleggel juttatott támogatást az önkormányzat nem tervez.

j) Az önkormányzat a kiadások között általános és céltartalékot nem állapít meg.

4. A költségvetés végrehajtásának szabályai

4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.

(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 10 %-áig vállalható kötelezettség.

(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.

(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.

(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 13. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.

(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.

(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.

5. Az előirányzatok módosítása

5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.

(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 1.000.000 Ft összeghatárig - mely esetenként a 200.000 Ft összeghatárt nem haladhatja meg - a polgármesterre átruházza.

(3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.

(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.

(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

6. A gazdálkodás szabályai

6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(2) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.

(3) A közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.

(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső közreműködő útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.

8. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2025. február 11-én lép hatályba.

1. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

1.4 A 2025. évi költségvetés összevont mérlege

NAGYHUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

1. SZ. MÓDOSÍTÁS UTÁNI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK ALAKULÁSÁRÓL

BEVÉTELEK, KIADÁSOK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

B E V É T E L E K

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi

Eredeti
előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

A

B

C

D

E

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

33 158 342

4 696 390

37 854 732

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

16 339 592

4 046 399

20 385 991

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

10 832 326

-1

10 832 325

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

436 632

2 706 632

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

213 360

213 360

8

Elszámolásból származó bevételek

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

29 441 918

4 696 390

34 138 308

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

3 716 424

3 716 424

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

5 140 000

5 140 000

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

2 100 000

2 100 000

26

Iparűzési adó

2 600 000

2 600 000

27

Talajterhelési díj

28

Gépjárműadó

29

Egyéb közhatalmi bevétel

40 000

40 000

30

Kommunális adó

400 000

400 000

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

1 001 000

1 001 000

32

Készletértékesítés ellenértéke

33

Szolgáltatások ellenértéke

1 000 000

1 000 000

34

Közvetített szolgáltatások értéke

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

1 000

1 000

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

39 299 342

4 696 390

43 995 732

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

15 203 515

15 203 515

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

15 203 515

15 203 515

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

779 346

779 346

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

779 346

779 346

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

15 203 515

779 346

15 982 861

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

54 502 857

5 475 736

59 978 593

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-
szám

Kiadási jogcím

2025. évi

Eredeti
előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

A

B

C

D

E

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

48 448 563

1 757 999

50 206 562

2

Személyi juttatások

16 374 788

8 091 955

24 466 743

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 825 980

1 022 661

2 848 641

4

Dologi kiadások

24 273 415

-7 392 617

16 880 798

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 122 706

4 122 706

6

Egyéb működési célú kiadások

1 851 674

36 000

1 887 674

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

1 851 674

1 851 674

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

5 205 880

2 938 391

8 144 271

23

Beruházások

5 205 880

2 938 391

8 144 271

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

53 654 443

4 696 390

58 350 833

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

848 414

779 346

1 627 760

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

848 414

779 346

1 627 760

51

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

52

Pénzügyi lízing kiadásai

53

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

54

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

55

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Külföldi értékpapírok beváltása

57

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

59

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

60

Váltókiadások

61

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

848 414

779 346

1 627 760

62

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

54 502 857

5 475 736

59 978 593

KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE

Forintban

1

Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 59. sor - költségvetési kiadások 36. sor) (+/-)

-14 355 101

-14 355 101

2

Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 83. sor - finanszírozási kiadások 61. sor)
(+/-)

14 355 101

14 355 101

2.5 A 2025. évi költségvetés kötelező feladatainak mérlege

NAGYHUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

1. SZ. MÓDOSÍTÁS UTÁNI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAINAK ALAKULÁSÁRÓL

KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEINEK, KIADÁSAINAK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

3. A 2025. évi költségvetés önként vállalt feladatainak mérlege

Nagyhuta Községi Önkormányzat

2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK MÉRLEGE

B E V É T E L E K

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi előirányzat

Kiadási jogcímek

4. A 2025. évi költségvetés államigazgatási feladatainak mérlege

Nagyhuta Községi Önkormányzat

2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS

ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK MÉRLEGE

2. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez6

I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege
(Önkormányzati szinten)
1. számú módosítás

Forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2025. évi eredeti előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

Megnevezés

2025. évi eredeti előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

33 158 342

4 696 390

37 854 732

Személyi juttatások

16 374 788

8 091 955

24 466 743

2

1.-ból EU-s támogatás

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 825 980

1 022 661

2 848 641

3

Közhatalmi bevételek

5 140 000

5 140 000

Dologi kiadások

24 273 415

-7 392 617

16 880 798

4

Működési bevételek

1 001 000

1 001 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 122 706

4 122 706

5

Működési célú átvett pénzeszközök

Egyéb működési célú kiadások

1 851 674

36 000

6

5.-ból EU-s támogatás (közvetlen)

7

Egyéb működési bevételek

8

9

Az 5-ből -Tartalékok

10

11

12

13

Költségvetési bevételek összesen (1+3+4+5+7+…+12.)

39 299 342

4 696 390

43 995 732

Költségvetési kiadások összesen (1+...+8+10+…12)

48 448 563

1 757 999

50 206 562

14

Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. )

15 203 515

15 203 515

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

15

Költségvetési maradvány igénybevétele

15 203 515

15 203 515

Likviditási célú hitelek törlesztése

16

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

17

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

18

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

19

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+21)

779 346

779 346

Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

20

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

21

Államháztartáson belüli megelőlegezések

779 346

779 346

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

22

Váltóbevételek

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

23

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

Váltókiadások

24

Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14+19+22+23)

15 203 515

779 346

15 982 861

Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14+...+23)

25

BEVÉTEL ÖSSZESEN (13+24)

54 502 857

5 475 736

59 978 593

KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24)

48 448 563

1 757 999

50 206 562

26

Költségvetési hiány:

9 149 221

6 210 830

Költségvetési többlet:

-

-

27

Bruttó hiány:

-

-

Bruttó többlet:

6 054 294

9 772 031

3. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez7

II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege
(Önkormányzati szinten)
1. számú módosítás

Forintban

Sor-
szám

Bevételek

Kiadások

Megnevezés

2025. évi eredeti előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

Megnevezés

2025. évi eredeti előirányzat

Összes módosítás

Módosított előirányzat

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

Beruházások

5 205 880

2 938 391

8 144 271

2

1.-ből EU-s támogatás

1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

3

Felhalmozási bevételek

Felújítások

4

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

5

4.-ből EU-s támogatás (közvetlen)

Egyéb felhalmozási kiadások

6

Egyéb felhalmozási célú bevételek

7

8

9

10

11

12

Költségvetési bevételek összesen: (1+3+4+6+…+11)

Költségvetési kiadások összesen: (1+3+5+...+11)

5 205 880

2 938 391

8 144 271

13

Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18)

Értékpapír vásárlása, visszavásárlása

14

Költségvetési maradvány igénybevétele

Hitelek törlesztése

15

Vállalkozási maradvány igénybevétele

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

16

Betét visszavonásából származó bevétel

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

17

Értékpapír értékesítése

Kölcsön törlesztése

18

Egyéb belső finanszírozási bevételek

Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása

19

Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 )

Betét elhelyezése

20

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

Pénzügyi lízing kiadásai

21

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

848 414

779 346

1 627 760

22

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

23

Értékpapírok kibocsátása

24

Államháztartáson belüli megelőlegezések

25

Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13+19)

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen
(13+...+24)

848 414

779 346

1 627 760

26

BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25)

KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25)

6 054 294

3 717 737

9 772 031

27

Költségvetési hiány:

5 205 880

8 144 271

Költségvetési többlet:

-

-

28

Bruttó hiány:

6 054 294

9 772 031

Bruttó többlet:

-

-

4. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Nagyhuta Községi Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei

Forintban

Sor-szám

MEGNEVEZÉS

Évek

Összesen
(F=C+D+E)

2026.

2027.

2028.

A

B

C

D

E

1.

-

2.

-

3.

-

4.

-

5.

-

6.

ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG

-

-

-

-

5. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Nagyhuta Községi Önkormányzat saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához

Forintban

Sor-szám

Bevételi jogcímek

2025. évi előirányzat

A

B

1.

Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel

5 140 000

2.

Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel

1 000 000

3.

Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel

4.

Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel

5.

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

6.

Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN*

6 140 000

*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.

6. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Nagyhuta Községi Önkormányzat 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai

Forintban

Sor-szám

Fejlesztési cél leírása

Fejlesztés várható kiadása

A

B

1.

2.

3.

4.

ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE*

-

* Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkezető ügyletek.

7. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024. XII. 31-ig

2025. évi előirányzat

2025. utáni szükséglet

A

B

C

D

E

F=(B-D-E)

Horgászház

5 000 000

2025

5 000 000

Település rendezési terv pályázat

205 880

2025

205 880

ÖSSZESEN:

5 205 880

5 205 880

8. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Felújítási kiadások előirányzata felújításonként

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024. XII. 31-ig

2025. évi előirányzat

2025. utáni szükséglet

A

B

C

D

E

F=(B-D-E)

ÖSSZESEN:

9. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Önkormányzaton kívüli EU-s projekthez történő hozzájárulás

Forintban

Támogatott neve

Előirányzat

Összesen:

Európai uniós támogatással megvalósuló projektek

bevételei, kiadásai

EU-s projekt neve, azonosítója:*

Forintban

Források

Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások

A projektre jóváhagyott összes
bevétel, kiadás

Évenkénti ütemezés

2025. előttre ütemezett bevétel, kiadás

2025. évre ütemezett bevétel, kiadás

2025. utánra ütemezett bevétel, kiadás

A

B=(C+D+E)

C

D

E

Saját erő

- saját erőből központi támogatás

EU-s forrás

Társfinanszírozás

Hitel

Egyéb forrás

Források összesen:

Személyi jellegű

Beruházások, beszerzések

Szolgáltatások igénybe vétele

Adminisztratív költségek

Kiadások összesen:

10. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

1. Összes bevétel és kiadás

Nagyhuta Községi Önkormányzat

01

Összes bevétel, kiadás

01

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi előirányzat

A

B

1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (10+…+11+…+14)

33 158 342

2

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

16 339 592

3

Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

4

Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

10 832 326

5

Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

6

Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

7

Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások

8

Elszámolásból származó bevételek

9

Elvonások és befizetések bevételei

10

Önkormányzat működési támogatásai (2+…+.9)

29 441 918

11

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

12

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

14

Egyéb működési célú támogatások bevételei

3 716 424

15

14-ből EU-s támogatás

16

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (17+…+21)

17

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

18

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések

19

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése

20

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele

21

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei

22

21-ből EU-s támogatás

23

Közhatalmi bevételek (24+…+30)

5 140 000

24

Építményadó

25

Idegenforgalmi adó

2 100 000

26

Iparűzési adó

2 600 000

27

Talajterhelési díj

28

Gépjárműadó

29

Egyéb közhatalmi bevétel

40 000

30

Kommunális adó

400 000

31

Működési bevételek (32+…+ 42)

1 001 000

32

Készletértékesítés ellenértéke

33

Szolgáltatások ellenértéke

1 000 000

34

Közvetített szolgáltatások értéke

35

Tulajdonosi bevételek

36

Ellátási díjak

37

Kiszámlázott általános forgalmi adó

38

Általános forgalmi adó visszatérítése

1 000

39

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

40

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

41

Biztosító által fizetett kártérítés

42

Egyéb működési bevételek

43

Felhalmozási bevételek (44+…+48)

44

Immateriális javak értékesítése

45

Ingatlanok értékesítése

46

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

47

Részesedések értékesítése

48

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

49

Működési célú átvett pénzeszközök (50+ … + 52)

50

Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

51

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

52

Egyéb működési célú átvett pénzeszköz

53

52-ből EU-s támogatás (közvetlen)

54

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (55+…+57)

55

Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről

56

Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről

57

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz

58

57-ből EU-s támogatás (közvetlen)

59

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+16+23+31+43+49+54)

39 299 342

60

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (61+…+63)

61

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

62

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

63

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

64

Belföldi értékpapírok bevételei (65 +…+ 68)

65

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

66

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

67

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

68

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

69

Maradvány igénybevétele (70 + 71)

15 203 515

70

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

15 203 515

71

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

72

Belföldi finanszírozás bevételei (73 + … + 75)

73

Államháztartáson belüli megelőlegezések

74

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

75

Lekötött betétek megszüntetése

76

Külföldi finanszírozás bevételei (77+…+80)

77

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

78

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

79

Külföldi értékpapírok kibocsátása

80

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

81

Váltóbevételek

82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

83

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (60 + 64+69+72+76+81+82)

15 203 515

84

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (59+83)

54 502 857

Nagyuta Községi Önkormányzat

01

Összes bevétel, kiadás

01

Sor-
szám

Kiadási jogcímek

2025. évi előirányzat

A

B

1

Működési költségvetés kiadásai (2+…+6)

48 448 563

2

Személyi juttatások

16 374 788

3

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 825 980

4

Dologi kiadások

24 273 415

5

Ellátottak pénzbeli juttatásai

4 122 706

6

Egyéb működési célú kiadások

1 851 674

7

- a 6-ból: - Előző évi elszámolásból származó befizetések

8

- Törvényi előíráson alapuló befizetések

9

- Egyéb elvonások, befizetések

10

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

11

-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

12

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

13

- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre

1 851 674

14

- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

15

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

16

- Árkiegészítések, ártámogatások

17

- Kamattámogatások

18

- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

19

- Tartalékok

20

- a 19-ből: - Általános tartalék

21

- Céltartalék

22

Felhalmozási költségvetés kiadásai (23+25+27)

5 205 880

23

Beruházások

5 205 880

24

23-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

25

Felújítások

26

25-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

27

Egyéb felhalmozási célú kiadások

28

27-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre

29

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre

30

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre

31

- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre

32

- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre

33

- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre

34

- Lakástámogatás

35

- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

36

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+22)

53 654 443

37

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (38+ … + 40)

38

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

39

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

40

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

41

Belföldi értékpapírok kiadásai (42+ … + 47)

42

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

43

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

44

Kincstárjegyek beváltása

45

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

46

Belföldi kötvények beváltása

47

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

48

Belföldi finanszírozás kiadásai (49+ … + 52)

848 414

49

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

50

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

848 414

51

Központi, irányító szervi támogatás

52

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

53

Pénzügyi lízing kiadásai

54

Külföldi finanszírozás kiadásai (54+ … + 58)

55

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

56

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

57

Külföldi értékpapírok beváltása

58

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

59

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

60

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

61

Váltókiadások

62

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (37+41+48+53+59+60)

848 414

63

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (36.+61)

54 502 857

Éves tervezett létszám előirányzat (fő)

3

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő)

2

2. Kötelező feladatok bevételei és kiadásai

Nagyhuta Községi Önkormányzat

01

Kötelező feladatok bevételei, kiadásai

02

3. Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

Filkeháza Önkormányzata

01

Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai

03

Telekadó

4. Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai

Filkeháza Önkormányzata

01

Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai

04

11. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

A 2025. évi általános működés és ágazati feladatok támogatásának alakulása jogcímenként

Forintban

2024. évi XC. törvény 2. melléklete száma

Jogcím

2025. évi tervezett támogatás összesen

A

B

C

1.1

Települési önkormányzatok működésének általános támogatása

9 504 150

1.3.1.

Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatás

4 122 706

1.3.2.3.

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása-család és gyermekjóléti szolgálat/központ támogatása kivételével

6 709 620

1.5.

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

2 270 000

2.1.1.

Polgármesteri illetményhez költségtérítéshez nyújtott támogatás

6 835 442

Összesen:

29 441 918

12. melléklet az 1/2025. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

1

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdés d) pontja a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. melléklet 1. pontja a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. melléklet 2. pontja a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. melléklet a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. melléklet a Nagyhuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2026. (V. 29.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás