Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete
BODORFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
[1] Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2025. évi költségvetési évben a jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében – figyelembe véve a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat és szerződéseket – az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása céljából a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján költségvetési rendeletet alkot. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.
[2] Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Bodorfa Község Önkormányzatára és költségvetési szerveire terjed ki.
(2) Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait, e rendelet ezen feladatok ellátásához szükséges bevételi és kiadási előirányzatokról a költségvetési szervek kiemelt előirányzatainak megállapításáról, a 2025. évi gazdálkodás főbb szabályairól rendelkezik.
(3) A rendeletben foglaltak végrehajtását a képviselő-testület a polgármester, a jegyző általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.
2. Általános feladatok
2. § Az önkormányzat 2025. évi költségvetésének végrehajtása során biztosítani kell:
a) az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatok működési feltételeinek kiegyensúlyozottságát, figyelemmel az észszerűen takarékos gazdálkodás követelményeire;
b) az önkormányzatra háruló szociálpolitikai feladatok ellátását, anyagi hátterének megteremtését, ezen belül a rászorultság elvének fokozatos erősítését;
c) a feladatellátás színvonalának emelése érdekében a különféle pályázatok adta pénzügyi lehetőségek kihasználását;
d) az előző évről áthúzódó beruházások, felújítások pénzügyi fedezete megteremtésének elsődlegességét.
AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetésének
a) költségvetési bevételi főösszegét 41.892.112,- Ft-ban
b) költségvetési kiadási főösszegét 44.392.112,- Ft-ban
c) finanszírozási bevételét 3.234.388,- Ft-ban
d) finanszírozási kiadását 734.388,- Ft-ban
e) hiányának összegét 2.500.000,- Ft-ban, melyből:
ea) 1.700.000,- Ft működési célú
eb) 800.000,- Ft felhalmozási célú
állapítja meg.
f) A hiány finanszírozásának módja az előző évi maradvány igénybevétele.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének nettósított főösszegét
a) 45.126.500,- Ft bevétellel
b) 45.126.500,- Ft kiadással állapítja meg.
(3) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési főösszegét (költségvetési és finanszírozási előirányzatok együttesen) 45.126.500,-Ft bevételi előirányzattal és 45.126.500,-Ft kiadási előirányzattal állapítja meg.
(4) Az önkormányzat költségvetése bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban az 1. és a 2. melléklet tartalmazza.
(5) A foglalkoztatottak létszámkeretét foglalkoztatási formánként és intézményenként a 3. melléklet tartalmazza.
(6) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetésében a tartalék összegét 100.112,-Ft-ban állapítja meg. A tartalékokról szóló kimutatást a 4. melléklet tartalmazza. A tartalékról a képviselő-testület rendelkezik.
(7) A képviselő-testület az önkormányzat mérlegét – bevételek és kiadások összesített előirányzatát – az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) A képviselő-testület a beruházási, felújítási kiadásokat és felhalmozási célú pénzeszköz átadásokat a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.
(9) A képviselő-testület az önkormányzat előirányzat felhasználási tervét a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) A képviselő-testület az önkormányzat likviditási tervét a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(11) A képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetlen támogatásokat, kedvezményeket a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(12) A képviselő-testület a költségvetési évet követő három év tervezett bevételei és kiadásai előirányzatainak keretszámait a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.
A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI
3. A 2025. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az egységes költségvetés végrehajtását a jogszabályi előírások szerint a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: közös önkormányzati hivatal) végzi.
(2) A közös önkormányzati hivatal a központi költségvetésből származó támogatásokat, hozzájárulásokat, felhasználási kötelezettséggel kapott bevételeket a pénzügyi információs rendszer szerkezetének megfelelő formában köteles nyilvántartani, annak érdekében, hogy az elszámolás az éves költségvetés lezárását követően elkészíthető legyen.
(3) A költségvetési szervek támogatása – az egyszeri feladatok finanszírozásának kivételével – havonta nem haladhatja meg az éves költségvetési támogatás 1/12-ét. A pénzforgalomban teljesülő költségvetési támogatás kiutalása a költségvetési szervek likviditását figyelembe véve – 1 hónapon belül több részletben is – történhet. A költségvetési szervek részére évközben többlet költségvetési támogatás biztosítható pályázati pénzeszközök megelőlegezésére – utófinanszírozás esetén – a pénzügyi egyensúly, a szállítói kötelezettségek ütemezett biztosítása érdekében, a bevételek és kiadások ütemének időbeli eltolódása miatt.
5. § Az önkormányzat kiemelt előirányzatait kizárólag a képviselő-testület jogosult módosítani, mely alól kivételt képez a központi támogatás és a céllal érkezett pénzeszköz átvétel, amivel a polgármester jogosult az önkormányzat előirányzatait módosítani, annak érdekében, hogy a folyamatos feladatellátás biztosítható legyen. A polgármester az előirányzat módosítás dokumentumait köteles előzetesen felülvizsgálni és írásban intézkedést hozni. Az intézkedés kiadását követően indítható a feladat végrehajtása. A polgármesternek e döntéseiről a képviselő-testület következő ülésén tájékoztatást kell adnia. A polgármester döntése nem eredményezhet hosszú távú kötelezettségvállalást. Hosszú távú kötelezettséggel járó döntést a képviselő-testület hozhat.
6. § (1) Az önkormányzat feladatainak változását az alapító okirat egyidejű módosításával a képviselő-testület engedélyezheti.
(2) Az önkormányzatnál szakmai program indításához, feladatmutatót érintő fejlesztéshez a képviselő-testület előzetes hozzájárulása szükséges. A döntést megelőzően vizsgálni kell annak rövid és hosszabb távú költségvetési hatását.
7. § (1) A személyi juttatások és a kapcsolódó munkáltatói járulékok előirányzata más kiemelt előirányzatok terhére nem emelhető, módosítására is arányosan kerülhet sor. A személyi juttatáshoz nem kapcsolódó munkáltatói járulékok maradványával az előirányzat módosítását tételesen bizonyítani kell.
(2) Az önkormányzat a személyi juttatások előirányzat megtakarításból az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és a K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére fizethető jutalom maximális mértékét együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12 %-ban határozza meg a képviselő-testület.
4. Operatív gazdálkodás szabályai
8. § (1) Az önkormányzat nevében, a feladatainak ellátása (végrehajtása) során fizetési vagy más teljesítési kötelezettséget vállalni a polgármester, vagy az általa írásban felhatalmazott személy jogosult a szabad előirányzat mértékéig. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.
(2) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a közös önkormányzati hivatal gazdasági vezetője jogosult a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal Gazdasági Ügyrendjében foglaltak szerint.
(3) A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt – okmányok alapján – ellenőrizni és érvényesíteni kell azok jogosultságát, összegszerűségét, a fedezet meglétét és azt, hogy az előírt alaki követelményeket betartották-e. A pénzügyi érvényesítésnek teljesítés igazolásán kell alapulnia, melynek módjáról, az azt végző személyek kijelöléséről a költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban köteles rendelkezni.
(4) Fedezet nélküli kötelezettségvállalás esetén a kötelezettségvállalót, valamint a pénzügyi ellenjegyzőt egyetemleges felelősség terheli. A felelősségre vonási eljárást az arra illetékesnek minden esetben le kell folytatnia.
(5) Költségvetési éven túli kötelezettségvállalásra csak akkor van lehetőség, ha erre vonatkozó szerződést a tárgyévben megkötötték, és a fedezetét a következő évi költségvetésben tervezik.
(6) Az operatív pénzgazdálkodási hatáskörök gyakorlásának részletes szabályait a költségvetési szerv pénzgazdálkodási szabályzatában rögzíteni kell. A szabályzat mellékleteként csatolni szükséges az aláírási címpéldányt, valamint az átruházott hatáskörök gyakorlására vonatkozó írásos felhatalmazást.
9. § A költségvetési kiadások készpénzben történő teljesítésének esetei:
a) a közfoglalkoztatottak részére történő bérkifizetés;
b) az önkormányzat és a költségvetési szervek tevékenységével összefüggésben készlet- és kisértékű tárgyi eszköz beszerzések, ezekhez kapcsolódó előlegek;
c) kiküldetési és reprezentációs kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;
d) egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;
e) ellátottak juttatásai,
f) megbízási díjak,
g) üzemanyag előleg.
10. § (1) Az önkormányzat költségvetéséhez támogatást nyújthatnak azok az önkormányzatok, amelyek az önkormányzat által nyújtott közösségi szolgáltatásokat igénybe veszik.
(2) Az önkormányzat támogatást nyújthat más önkormányzatok részére azoknak a közösségi szolgáltatásoknak az ellentételezésére, amelyeket igénybe vesz.
(3) A támogatás mértékét és feltételeit megállapodásban kell rögzíteni.
11. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzat felosztásáról – ha az érdemi döntést igényel – a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztése alapján, e rendelet egyidejű módosításával.
(2) Az érdemi döntést nem igénylő központi hatáskörű pótelőirányzatról a polgármester tájékoztatja a képviselő-testületet, mely alapján e rendeletet is módosítani kell.
12. § Az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját az Raiffeisen Bank Zrt. Veszprémi Fiókja vezeti.
13. § (1) Az önkormányzat kiadási előirányzatainak forrása a költségvetési támogatás és az önkormányzat alaptevékenységének bevételei.
(2) A költségvetési támogatás csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő kiadásokra használható fel. Az előirányzatok felhasználására és módosítására vonatkozóan az államháztartásról szóló törvény és végrehajtási rendeletei előírásain túl e rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.
(3) Az önkormányzat feladatai színvonalasabb ellátása érdekében kizárólag az alapító okirat szerinti tevékenységi körben pályázatot nyújthat be, közvetlen pénzbeli támogatást, adományt fogadhat el.
(4) A pályázatok fedezet nélküli kötelezettségvállalást nem eredményezhetnek, az alapfeladat ellátásának biztonságát nem veszélyeztethetik, a cél megvalósítása a későbbiekben sem eredményezhet többletkiadást.
(5) A pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a polgármester a képviselő-testületet köteles tájékoztatni.
(6) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a rendeletmódosítással nem járó különböző pályázati források intenzív lehívása, valamint a pályázati dokumentáció rugalmasabb kezelése érdekében, pályázatonként 50.000 forint összköltség határig, önálló döntéseket hozzon a projektek előkészítése érdekében. Felhatalmazása a támogatási szerződés megkötéséig szól. A polgármester a támogatási szerződés aláírása előtt tájékoztatja a képviselő-testületet az adott pályázati eljárás helyzetéről és feltételeiről, melynek ismeretében a képviselő-testület dönt az adott projektre vonatkozóan a kötelezettségvállalásról.
14. § (1) A polgármester részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 470.000,-Ft.
(2) Az önkormányzatnál foglalkoztatott közalkalmazott és MT foglalkoztatott részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 200.000,-Ft.
(3) A közös önkormányzati hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 470.000,-Ft.
(4) A képviselő-testület a közös önkormányzati hivatal valamennyi középfokú végzettségű tisztviselője – az ügykezelők kivételével – részére 20 %-os mértékű, valamennyi felsőfokú végzettségű tisztviselője részére 25 %-os mértékű illetménykiegészítést biztosít.
(5) A képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselő havi 1.000,-Ft/fő összegű, évi 12.000,-Ft bankszámla hozzájárulásra jogosult, amelyet egy összegben, november 30. napjáig bankszámlára történő utalással kell teljesíteni.
15. § (1) Pénzkövetelés behajtásánál legalább a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat érvényesítése kötelező, ha jogszabály, vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.
(2) Az önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja. Az önkormányzat szabad pénzeszközét a polgármester jogosult, egyben köteles a legkedvezőbb betétben elhelyezni a kamatbevételek növelése érdekében.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
16. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|---|---|---|---|
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
24.569.398 |
25.525.008 |
25.195.142 |
|
- helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
14.744.218 |
14.744.218 |
14.682.542 |
|
- települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
0 |
0 |
0 |
|
- települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
7.555.180 |
8.111.140 |
8.242.600 |
|
- települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2.270.000 |
2.270.000 |
2.270.000 |
|
- működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
0 |
320.040 |
0 |
|
- elszámolásból származó bevételek |
0 |
79.610 |
0 |
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
5.116.000 |
5.396.347 |
13.442.970 |
|
3. Közhatalmi bevételek |
1.200.000 |
3.006.818 |
2.000.000 |
|
- vagyoni típusú adók (építményadó, magánszem. komm. adója) |
0 |
0 |
0 |
|
- értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
1.000.000 |
2.865.447 |
1.800.000 |
|
- egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó) |
0 |
0 |
0 |
|
- egyéb közhatalmi bevételek (bírság, talajterhelési díj) |
200.000 |
141.371 |
200.000 |
|
4. Működési bevételek |
822.000 |
1.373.966 |
1.254.000 |
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
170.000 |
589.098 |
600.000 |
|
- tulajdonosi bevételek |
170.000 |
240.000 |
170.000 |
|
- ellátási díjak |
482.000 |
412.160 |
484.000 |
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
132.708 |
0 |
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
75.000 |
0 |
|
Működési bevételek összesen |
31.707.398 |
35.377.139 |
41.892.112 |
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
5.630.000 |
5.628.390 |
0 |
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
4. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek összesen |
5.630.000 |
5.628.390 |
0 |
|
Költségvetési bevételek |
37.337.398 |
41.005.529 |
41.892.112 |
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi váll.-tól |
0 |
0 |
0 |
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
|
3. Maradvány igénybevétele |
6.947.637 |
7.421.674 |
3.234.388 |
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
964.965 |
800.298 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
7.912.602 |
8.221.972 |
3.234.388 |
|
Bevételi előirányzat összesen |
45.250.000 |
49.227.501 |
45.126.500 |
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Személyi juttatások |
17.291.000 |
19.561.649 |
25.879.000 |
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
1.959.000 |
2.625.229 |
2.975.000 |
|
3. Dologi kiadások |
13.456.000 |
10.075.709 |
11.159.000 |
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
400.000 |
160.000 |
300.000 |
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
2.385.000 |
2.667.201 |
2.939.000 |
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
50.000 |
168.000 |
240.000 |
|
7. Tartalékok |
312.035 |
0 |
100.112 |
|
8. Elvonások, befizetések |
0 |
0 |
0 |
|
Működési kiadások összesen |
35.853.035 |
35.257.788 |
43.592.112 |
|
1. Beruházások |
5.630.000 |
5.518.391 |
200.000 |
|
2. Felújítások |
600.000 |
0 |
600.000 |
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
2.202.000 |
2.201.612 |
0 |
|
Felhalmozási kiadások összesen |
8.432.000 |
7.720.003 |
800.000 |
|
Költségvetési kiadások |
44.285.035 |
42.977.791 |
44.392.112 |
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
0 |
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törl. |
0 |
0 |
0 |
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztés |
0 |
0 |
0 |
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
0 |
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
964.965 |
1.030.866 |
734.388 |
|
Finanszírozási kiadások |
964.965 |
1.030.866 |
734.388 |
|
Kiadási előirányzat összesen |
45.250.000 |
44.008.657 |
45.126.500 |
|
1/1. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok |
|||
|
jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
3.162.994 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
3.162.994 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
0 |
3.162.994 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
4.745.637 |
2.500.000 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
4.745.637 |
2.500.000 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
4.745.637 |
5.662.994 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
7.978.000 |
14.044.000 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
1.061.000 |
1.881.000 |
|
|
3. Dologi kiadások |
2.400.000 |
2.200.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
1.336.000 |
1.747.000 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
312.035 |
100.112 |
|
|
Működési kiadások összesen |
13.087.035 |
19.972.112 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
200.000 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
200.000 |
|
|
Költségvetési kiadások |
13.087.035 |
20.172.112 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
13.087.035 |
20.172.112 |
|
|
Kormányzati funkció: 011130, 018030 |
|||
|
1/2. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
5.630.000 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
5.630.000 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
5.630.000 |
0 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
5.630.000 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
240.000 |
515.000 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
32.000 |
67.000 |
|
|
3. Dologi kiadások |
2.300.000 |
1.700.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
375.000 |
430.000 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
168.000 |
190.000 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
3.115.000 |
2.902.000 |
|
|
1. Beruházások |
5.630.000 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
600.000 |
600.000 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
6.230.000 |
600.000 |
|
|
Költségvetési kiadások |
9.345.000 |
3.502.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
9.345.000 |
3.502.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 066020, 018030, 032020, 011130, 072190, 072290, 084031 |
|||
|
1/3. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással |
|||
|
kapcsolatos feladatok |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
340.000 |
770.000 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
170.000 |
600.000 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
170.000 |
170.000 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
340.000 |
770.000 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
340.000 |
770.000 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
340.000 |
770.000 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
300.000 |
700.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
300.000 |
700.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
300.000 |
700.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
300.000 |
700.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 013350 |
|||
|
1/4. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Közvilágítás |

Kormányzati funkció: 064010 |
|||
|
1/5. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása |

Kormányzati funkció: 045160, 045120 |
|||
|
1/6. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Szociális ellátások |

Kormányzati funkció: 101150, 103010, 104051, 105010, 106020, 107060 |
|||
|
1/7. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Szociális étkezés |

821.000 |
824.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
821.000 |
824.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
821.000 |
824.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
821.000 |
824.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 107051 |
|||
|
1/8. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Falugondnoki szolgáltatás |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
0 |
0 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
4.270.000 |
4.520.000 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
553.000 |
585.000 |
|
|
3. Dologi kiadások |
4.000.000 |
2.500.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
8.823.000 |
7.605.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
8.823.000 |
7.605.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
8.823.000 |
7.605.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 107055 |
|||
|
1/9. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Civil szervezetek működési támogatása |
|||
|
Feladat jellege: Önként vállalt feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
0 |
0 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
0 |
0 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
50.000 |
50.000 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
50.000 |
50.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
50.000 |
50.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
50.000 |
50.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 084031 |
|||
|
1/10. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Család- és gyermekjóléti szolgáltatások |

80.000 |
91.000 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
80.000 |
91.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
80.000 |
91.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
80.000 |
91.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 104042 |
|||
|
1/11. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Közfoglalkoztatás |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
4.803.000 |
6.800.000 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
313.000 |
442.000 |
|
|
3. Dologi kiadások |
0 |
0 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
5.116.000 |
7.242.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 041231, 041232, 041233 |
|||
|
1/12. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Könyvtári szolgáltatás |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
0 |
0 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
1.135.000 |
1.135.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
1.135.000 |
1.135.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
1.135.000 |
1.135.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
1.135.000 |
1.135.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 082044 |
|||
|
1/13. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Közművelődési intézmény működtetése |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
0 |
0 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
1.500.000 |
1.500.000 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
635.000 |
615.000 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
2.135.000 |
2.115.000 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
2.135.000 |
2.115.000 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
2.135.000 |
2.115.000 |
|
|
Kormányzati funkció: 082091, 082092, 082093, 082094 |
|||
|
1/14. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Önkormányzatok költségvetési támogatása |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
24.569.398 |
25.195.142 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
3.037.976 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
24.569.398 |
28.233.118 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
24.569.398 |
28.233.118 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
964.965 |
734.388 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
|||
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezés |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
964.965 |
734.388 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
25.534.363 |
28.967.506 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
0 |
0 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
0 |
0 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése |
964.965 |
734.388 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
964.965 |
734.388 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
964.965 |
734.388 |
|
|
Kormányzati funkció: 018010, 018020, 018030 |
|||
|
1/15. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Adóigazgatási tevékenységek |
|||
|
Feladat jellege: Kötelező feladat |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
0 |
0 |
|
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
3. Közhatalmi bevételek |
1.200.000 |
2.000.000 |
|
|
4. Működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
|
|
- tulajdonosi bevételek |
0 |
0 |
|
|
- ellátási díjak |
0 |
0 |
|
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
|
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
|
|
- egyéb működési bevételek |
0 |
0 |
|
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
1.200.000 |
2.000.000 |
|
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési bevételek |
1.200.000 |
2.000.000 |
|
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről |
0 |
0 |
|
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
|
3. Maradvány igénybevétele |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
|
|
Bevételi előirányzat összesen |
1.200.000 |
2.000.000 |
|
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2024. évi eredeti |
2025. évi eredeti |
|
|
1. Személyi juttatások |
0 |
0 |
|
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
0 |
0 |
|
|
3. Dologi kiadások |
0 |
0 |
|
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
0 |
|
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
1. Beruházások |
0 |
0 |
|
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
|
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
0 |
0 |
|
|
Költségvetési kiadások |
0 |
0 |
|
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
|
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
|
|
Kiadási előirányzat összesen |
0 |
0 |
|
|
Kormányzati funkció: 900020 |
|||
|
1/16. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Óvodai nevelés |

191.000 |
56.000 |

Kormányzati funkció: 091110, 091140 |
|||
|
1/17. |
|||
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Alcím: Folyadékszállításra szolgáló közmű építés |

Kormányzati funkció: 052080, 018030 |
|||
2. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|---|---|---|---|
|
2025. évi költségvetése |
|||
|
Cím: Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2023. évi tényleges teljesítés |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Önkormányzatok működési támogatásai |
21.641.220 |
25.525.008 |
25.195.142 |
|
- helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
11.290.255 |
14.744.218 |
14.682.542 |
|
- települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
0 |
0 |
0 |
|
- települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
7.473.755 |
8.111.140 |
8.242.600 |
|
- települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2.270.000 |
2.270.000 |
2.270.000 |
|
- működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
533.400 |
320.040 |
0 |
|
- elszámolásból származó bevételek |
73.810 |
79.610 |
0 |
|
2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
4.216.389 |
5.396.347 |
13.442.970 |
|
3. Közhatalmi bevételek |
1.820.156 |
3.006.818 |
2.000.000 |
|
- vagyoni típusú adók (építményadó, magánszem. komm. adója) |
0 |
0 |
0 |
|
- értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
1.547.903 |
2.865.447 |
1.800.000 |
|
- egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó) |
0 |
0 |
0 |
|
- egyéb közhatalmi bevételek (bírság, talajterhelési díj) |
272.253 |
141.371 |
200.000 |
|
4. Működési bevételek |
1.319.876 |
1.373.966 |
1.254.000 |
|
- készletértékesítés ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|
- szolgáltatások ellenértéke |
0 |
0 |
0 |
|
- közvetített szolgáltatások ellenértéke |
68.065 |
589.098 |
600.000 |
|
- tulajdonosi bevételek |
448.239 |
240.000 |
170.000 |
|
- ellátási díjak |
309.760 |
412.160 |
484.000 |
|
- ÁFA bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- kamatbevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- egyéb működési bevételek |
493.812 |
132.708 |
0 |
|
5. Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
75.000 |
0 |
|
Működési bevételek összesen |
28.997.641 |
35.377.139 |
41.892.112 |
|
Bevételi előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2023. évi tényleges teljesítés |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
5.628.390 |
0 |
|
2. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
4. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
5.628.390 |
0 |
|
Költségvetési bevételek |
28.997.641 |
41.005.529 |
41.892.112 |
|
1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi váll.-tól |
0 |
0 |
0 |
|
2. Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
0 |
|
3. Maradvány igénybevétele |
11.142.320 |
7.421.674 |
3.234.388 |
|
4. Központi, irányító szervi támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
1.251.683 |
800.298 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
12.394.003 |
8.221.972 |
3.234.388 |
|
Bevételi előirányzat összesen |
41.391.644 |
49.227.501 |
45.126.500 |
|
Kiadási előirányzat adatok Ft-ban |
|||
|
Kiemelt előirányzat |
2023. évi tényleges teljesítés |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. Személyi juttatások |
15.237.996 |
19.561.649 |
25.879.000 |
|
2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
2.100.258 |
2.625.229 |
2.975.000 |
|
3. Dologi kiadások |
11.422.926 |
10.075.709 |
11.159.000 |
|
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
219.000 |
160.000 |
300.000 |
|
5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
3.368.723 |
2.667.201 |
2.939.000 |
|
6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
106.800 |
168.000 |
240.000 |
|
7. Tartalékok |
0 |
0 |
100.112 |
|
8. Elvonások, befizetések |
399.605 |
0 |
0 |
|
Működési kiadások összesen |
32.855.308 |
35.257.788 |
43.592.112 |
|
1. Beruházások |
0 |
5.518.391 |
200.000 |
|
2. Felújítások |
0 |
0 |
600.000 |
|
3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
17.593 |
2.201.612 |
0 |
|
Felhalmozási kiadások összesen |
17.593 |
7.720.003 |
800.000 |
|
Költségvetési kiadások |
32.872.901 |
42.977.791 |
44.392.112 |
|
1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törleszt. |
0 |
0 |
0 |
|
2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törl. |
0 |
0 |
0 |
|
3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztés |
0 |
0 |
0 |
|
4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
0 |
|
5. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
1.097.069 |
1.030.866 |
734.388 |
|
Finanszírozási kiadások |
1.097.069 |
1.030.866 |
734.388 |
|
Kiadási előirányzat összesen |
33.969.970 |
44.008.657 |
45.126.500 |
3. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
KIMUTATÁS |
||
|---|---|---|
|
Bodorfa Község Önkormányzata foglalkoztatotti létszámáról |
||
|
Költségvetési foglalkoztatott létszám |
||
|
1. Polgármester |
1 |
|
|
2. Önkormányzati képviselők |
2 |
|
|
3. Falugondnok |
Közalkalmazott |
1 |
|
4. Település gondnok |
MT foglalkoztatott |
0 |
|
5. Közfoglalkoztatottak |
Közfoglalkoztatott |
4 |
|
Összesen |
||
|
Polgármester |
1 |
|
|
Képviselők |
2 |
|
|
Köztisztviselők |
0 |
|
|
Közalkalmazottak |
1 |
|
|
MT foglalkoztatottak |
0 |
|
|
Közfoglalkoztatottak |
4 |
|
4. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
Bodorfa Község Önkormányzata |
|||
|---|---|---|---|
|
2025. évi költségvetésének |
|||
|
tartalékokról szóló kimutatása |
|||
|
adatok forintban |
|||
|
Sor-szám |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
1. |
Általános tartalék |
312.035 |
100.112 |
|
2. |
Céltartalék |
0 |
|
|
ÖSSZESEN |
312.035 |
100.112 |
|
5. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
I. Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege |
||
|
(Önkormányzati szinten) |
||
|
adatok forintban |
||
|
BEVÉTELEK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Önkormányzatok működési támogatásai |
24.569.398 |
25.195.142 |
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
5.116.000 |
13442.970 |
|
Közhatalmi bevételek |
1.200.000 |
2.000.000 |
|
Működési bevételek |
822.000 |
1.254.000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
31.707.398 |
41.892.112 |
|
Hiány: |
4.145.637 |
1.700.000 |
|
KIADÁSOK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Személyi juttatások |
17.291.000 |
25.879.000 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO |
1.959.000 |
2.975.000 |
|
Dologi kiadások |
13.456.000 |
11.159.000 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
400.000 |
300.0000 |
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
2.385.000 |
2.939.000 |
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
50.000 |
240.000 |
|
Tartalékok |
312.035 |
100.112 |
|
Elvonások, befizetések |
0 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
35.853.035 |
43.592.112 |
|
Többlet: |
0 |
0 |
|
II. Tőkejellegű bevételek és kiadások mérlege |
||
|
(Önkormányzati szinten) |
||
|
adatok forintban |
||
|
BEVÉTELEK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
5.630.000 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú támogatások, kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
5.630.000 |
0 |
|
Hiány |
2.802.000 |
800.000 |
|
KIADÁSOK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Beruházások |
5.630.000 |
200.000 |
|
Felújítások |
600.000 |
600.000 |
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
2.202.000 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
8.432.000 |
800.000 |
|
Többlet: |
0 |
0 |
|
III. Finanszírozási bevételek és kiadások mérlege |
||
|
(Önkormányzati szinten) |
||
|
adatok forintban |
||
|
BEVÉTELEK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Hitel-, kölcsön felvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
|
Belföldi értékpapírok bevételei |
0 |
0 |
|
Maradvány igénybevétele |
6.947.637 |
3.234.388 |
|
Központi, irányítószervi támogatás |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
964.965 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
7.912.602 |
3.234.388 |
|
Hiány: |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK |
||
|
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
0 |
0 |
|
Központi, irányítószervi támogatások folyósítása |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
964.965 |
734.388 |
|
ÖSSZESEN: |
964.965 |
734.388 |
|
Többlet: |
6.947.637 |
2.500.000 |
6. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
|
I. Beruházási kiadások előirányzata célonként |
||
|---|---|---|
|
adatok forintban |
||
|
Beruházás megnevezése |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Kisértékű tárgyi eszköz vásárlás |
0 |
200.000 |
|
Magyar Falu Program eszköz: rézsű kasza |
5.630.000 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
5.630.000 |
200.000 |
|
II. Felújítási kiadások előirányzata célonként |
||
|
adatok forintban |
||
|
Felújítás megnevezése |
2024. évi eredeti előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
Garázs felújítás |
600.000 |
600.000 |
|
ÖSSZESEN: |
600.000 |
600.000 |
7. melléklet az 1/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás