Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 1/2024.(II.7.) önkormányzati rendelet módosításáról1
[1] A képviselő-testület a előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. A módosítás célja, hogy a döntéshozók figyelemmel kísérjék a bevételek és kiadások alakulását, az önkormányzat stabil és megalapozott gazdálkodása érdekében.
[2] Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi-, Településfejlesztési-, és Vagyonellenőrző Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. § Az Önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 1/2024. (II.7.) önkormányzati rendelet (továbbiakban Ör.) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „2. § A Képviselő-testület az Önkormányzat 2024. évi költségvetésének konszolidált fő összegét 3.419.686.636 Ft-ban határozza meg az alábbiak szerint: a) költségvetési bevételek összesen 2.959.803.708. Ft ebből: aa) működési célú bevételek 1.745.248.308 Ft ab) felhalmozási célú bevételek 1.214.555.400 Ft b) költségvetési kiadások összesen 2.096.800.109 Ft ebből: ba) működési célú kiadások 1.792.686.133 Ft bb) felhalmozási célú kiadások 304.113.976 Ft c) finanszírozási célú bevételek 459.882.928 Ft ebből: ca) előző évi költségvetési maradvány belső hiány fedezetére: 183.471.948 Ft cb) értékpapír eladás 64.642.240 Ft cc) fejlesztési célú hitelfelvétel 0 Ft cd) megelőlegezés 11.768.740 Ft ce) lekötött bankbetét megszűntetése 200.000.000 Ft d) finanszírozási célú kiadások 1.322.886.527 Ft ebből: da) megelőlegezés visszafizetése 11.031.527 Ft db) értékpapír vásárlás 1.111.855.000 Ft dc) pénzeszközök lekötött betétként való elhelyezése 200.000.000 Ft.”
2. § Az Ör. 3§ (1)-(4) és (6)-(7) bekezdések helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat intézményi saját működési és közhatalmi bevételek összegét 1.243.252.260 Ft-ban állapítja meg. Ebből: a) intézményi működési bevételek 774.440.685 Ft b) közhatalmi bevételek 468.811.575 Ft ebből: ba) helyi és települési adók 455.412.890 Ft bb) bírságok, pótlékok, egyéb sajátos bevételek 13.398.685 Ft. (2) A Képviselő-testület az feladatalapú támogatások összegét 291.101.111 Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a működési célú támogatási bevételek és működési célú átvett pénzeszközök összegét 93.335.281 Ft-ban állapítja meg. Ebből: a) támogatásértékű működési bevétel ÁH-n belülről 22.896.682 Ft b) működési célú támogatás NEAK-tól 41.365.052 Ft c) egyéb működési célú támogatás (pályázat) 2.000.000 Ft d) működési célú átvett pénzeszközök ÁH-n kívülről 1.211.205 Ft e) elvonások és befizetések 27.073.547 Ft. (4) A Képviselő-testület a felhalmozási és tőke jellegű bevételek összegét 1.207.612.000 Ft-ban állapítja meg. Ebből: a) ingatlanok értékesítése 1.207.412.000 Ft b) tárgyi eszközök értékesítése 200.000 Ft. (6) A Képviselő-testület a felhalmozási célú támogatási kölcsönök visszatérülésének összegét 0 Ft ban állapítja meg. (7) A Képviselő-testület az Önkormányzat intézményi finanszírozási bevételek összegét 428.733.006 Ft-ban állapítja meg. Ebből: a) hitelfelvétel pénzintézettől (fejlesztési célhitel) 0 Ft b) előző évi maradvány 152.322.026 Ft c) megelőlegezés 11.768.740 Ft d) befektetési célú értékpapír eladása 64.642.240 Ft.”
3. § Az Ör.4§ (1) -(6), a (8)-(10) bekezdések helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) Az Önkormányzat konszolidált kiadási előirányzata 3.419.686.636 Ft. (2) A Képviselő-testület az Önkormányzat működési kiadások előirányzatát összesen 1.792.686.133 Ft-ban állapítja meg az 1.sz. melléklet szerint. Ebből: a) személyi jellegű kiadások 570.531.948 Ft b) munkaadókat terhelő járulékok 83.379.545 Ft c) dologi jellegű kiadások 959.559.137 Ft d) speciális célú támogatások 66.253.058 Ft e) tartalékok 112.962.445 Ft ebből: ea) általános tartalék 112.962.445 Ft eb) céltartalék beruházási kiadásokra 0 Ft. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat intézményi működési kiadások előirányzatát összesen 1.064.916.143 Ft-ban, finanszírozási kiadásait pedig 1.733.022.608 Ft-ban állapítja meg a 3. melléklet szerint. (4) Az Önkormányzat által átadott pénzeszközök meghatározását a 4. melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat működési célú támogatásait a Képviselő-testület 63.255.633 Ft-ban határozza meg. (5) A Képviselő-testület a települési támogatások összegét 3.017.425 Ft-ban határozza meg a 4. melléklet szerint. (6) A Képviselő-testület a Mandulavirág Óvoda működési kiadások előirányzatát összesen 287.503.409 Ft-ban állapítja meg az 5. melléklet szerint. Ebből: a) óvoda működési kiadásai 131.419.668 Ft b) konyha működési kiadásai 156.083.741 Ft. (8) A Képviselő-testület a Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal működési kiadások előirányzatát összesen 204.362.849 Ft-ban határozza meg a 7. melléklet szerint. (9) A Képviselő-testület a felhalmozási célú kiadások összegét a 4, 5, 6 és a 7. mellékletekben meghatározott feladatokra bontva 304.113.976 Ft-ban állapítja meg. Ebből: a) beruházás 251.776.993 Ft b)felújítás 49.785.983 Ft c) felhalmozási célú pénzeszköz átadás 2.551.000 Ft d) támogatási kölcsön ÁH-on kívülre (munkáltatói kölcsön) 0 Ft. (10) A Képviselő-testület az általános tartalék előirányzatát 112.962.445 Ft-ban határozza meg az 1. melléklet szerint. A tartalékkal való rendelkezés jogát a Képviselő-testület saját hatáskörében fenntartja.”
4. § (1) Az Ör. 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
(2) Az Ör. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép.
(3) Az Ör. 3. melléklete helyébe jelen rendelet 3. melléklete lép.
(4) Az Ör. 4. melléklete helyébe jelen rendelet 4. melléklete lép.
(5) Az Ör. 5. melléklete helyébe jelen rendelet 5. melléklete lép.
(6) Az Ör. 6. melléklete helyébe jelen rendelet 6. melléklete lép.
(7) Az Ör. 7. melléklete helyébe jelen rendelet 7. melléklete lép.
(8) Az Ör. 8. melléklete helyébe jelen rendelet 8. melléklete lép.
(9) Az Ör. 9. melléklete helyébe jelen rendelet 9. melléklete lép.
(10) Az Ör. 10. melléklete helyébe jelen rendelet 10. melléklete lép.
(11) Az Ör. 16. melléklete helyébe jelen rendelet 11. melléklete lép.
5. § Ez a rendelet 2025. február 13-án lép hatályba, és 2025. február 14-én hatályát veszti.
1. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Csopak Község Önkormányzata és intézményei konszolidált 2024. évi előirányzatának főösszesítője |
|||||
|---|---|---|---|---|---|
|
forintban |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Önkormányzat saját működési és közhatalmi bevételei |
983 620 375 |
1 186 797 845 |
1 243 252 260 |
56 454 415 |
|
3. |
Csopaki Közös Önk Hivatal saját működési bevételei |
0 |
0 |
1 442 632 |
1 442 632 |
|
4. |
Óvoda+konyha saját működési bevételei |
110 947 080 |
110 947 080 |
110 035 380 |
-911 700 |
|
5. |
Fecskefészek Bölcsőde saját működési bevételei |
2 310 000 |
2 310 000 |
1 659 500 |
-650 500 |
|
6. |
Támogatás értékű bevételek |
61 690 400 |
100 503 773 |
97 757 425 |
-2 746 348 |
|
7. |
Állami támogatás |
253 305 428 |
264 120 933 |
291 101 111 |
26 980 178 |
|
8. |
Működési célú bevételek összesen |
1 411 873 283 |
1 664 679 631 |
1 745 248 308 |
80 568 677 |
|
9. |
Felhalmozási bevételek |
1 285 248 970 |
1 277 618 400 |
1 214 555 400 |
-63 063 000 |
|
10. |
Felhalmozási célú bevételek összesen |
1 285 248 970 |
1 277 618 400 |
1 214 555 400 |
-63 063 000 |
|
11. |
Hitelfelvétel |
0 |
0 |
0 |
|
|
12. |
Előző évi költségvetési maradvány |
140 000 000 |
183 471 948 |
183 471 948 |
0 |
|
13. |
Értékpapír eladás |
0 |
507 642 240 |
64 642 240 |
-443 000 000 |
|
14. |
Megelőlegezés |
0 |
2 170 009 |
11 768 740 |
9 598 731 |
|
Lekötött bankbetét megszűntetése |
0 |
0 |
200 000 000 |
200 000 000 |
|
|
15. |
Finanszírozási célú bevételek összesen: |
140 000 000 |
693 284 197 |
459 882 928 |
-233 401 269 |
|
16. |
Önkormányzat bevételei összesen: |
2 837 122 253 |
3 635 582 228 |
3 419 686 636 |
-215 895 592 |
|
17. |
Önkormányzat működési kiadásai (tartalék nélkül) |
824 215 399 |
1 116 783 491 |
1 064 916 143 |
-51 867 348 |
|
18. |
Mandulavirág Óvoda+konyha működési kiadásai |
270 050 529 |
290 253 436 |
287 503 409 |
-2 750 027 |
|
19. |
Csopaki Közös Önk. Hivatal működési kiadásai |
181 031 020 |
206 673 685 |
204 362 849 |
-2 310 836 |
|
20. |
Fecskefészek Bölcsőde működési kiadásai |
50 460 350 |
56 668 229 |
56 668 229 |
0 |
|
21. |
Működési célú támogatások, kiadások |
45 644 104 |
47 304 333 |
63 255 633 |
15 951 300 |
|
22. |
Települési támogatások (szociális juttatások) |
3 594 200 |
4 554 320 |
3 017 425 |
-1 536 895 |
|
23. |
Működési célú kiadások összesen |
1 374 995 602 |
1 722 237 494 |
1 679 723 688 |
-42 513 806 |
|
24. |
Felhalmozási kiadások (Önkorm, Hivatal., Óvoda, Bölcsőde) |
732 451 975 |
683 936 089 |
301 562 976 |
-382 373 113 |
|
25. |
Felhalmozási célú pénze.átadás, kölcsön |
400 000 |
630 000 |
2 551 000 |
1 921 000 |
|
26. |
Felhalmozási célú kiadások összesen: |
732 851 975 |
684 566 089 |
304 113 976 |
-380 452 113 |
|
27. |
Megelőlegezés visszafizetése |
6 180 967 |
11 031 527 |
11 031 527 |
0 |
|
28. |
Értékpapír vásárlás |
600 000 000 |
1 111 855 000 |
1 111 855 000 |
0 |
|
Pénzeszközök lekötött betétként való elhelyezése |
0 |
0 |
200 000 000 |
200 000 000 |
|
|
29. |
Finanszírozási c.kiadás összesen (intézm.fin. nélkül) |
606 180 967 |
1 122 886 527 |
1 322 886 527 |
200 000 000 |
|
30. |
Önkormányzat kiadásai (tartalék nélkül) összesen: |
2 714 028 544 |
3 529 690 110 |
3 306 724 191 |
-222 965 919 |
|
31. |
Tartalék |
123 093 709 |
105 892 118 |
112 962 445 |
7 070 327 |
|
32. |
Általános tartalék |
123 093 709 |
105 892 118 |
112 962 445 |
7 070 327 |
|
33. |
Céltartalék beruházási kiadásokra |
0 |
- |
- |
|
|
34. |
Kiadások tartalékkal összesen: |
2 837 122 253 |
3 635 582 228 |
3 419 686 636 |
-215 895 592 |
2. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat bevételei forintban |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Építményadó |
200 000 000 |
200 000 000 |
209 339 900 |
9 339 900 |
|
3. |
Telekadó |
55 000 000 |
55 000 000 |
60 530 000 |
5 530 000 |
|
4. |
Magánszemély jövedelemadói 09311 |
0 |
0 |
7 140 |
7 140 |
|
5. |
IFA tartózkodás után |
33 000 000 |
33 000 000 |
32 819 550 |
-180 450 |
|
6. |
Iparűzési adó állandó tev. után |
110 000 000 |
129 000 000 |
152 716 300 |
23 716 300 |
|
7. |
Gépjármű adó |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8. |
Adók mindösszesen: |
398 000 000 |
417 000 000 |
455 412 890 |
38 412 890 |
|
9. |
Talajterhelési díj |
546 100 |
546 100 |
||
|
10. |
Bírság |
200 000 |
200 000 |
336 580 |
136 580 |
|
11. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
1 500 000 |
1 500 000 |
5 812 905 |
4 312 905 |
|
12. |
Pótlékok |
1 500 000 |
2 124 000 |
6 703 100 |
4 579 100 |
|
13. |
Közhatalmi bevételek összesen: |
401 200 000 |
420 824 000 |
468 811 575 |
47 987 575 |
|
14. |
Készletértékesítés |
237 000 |
280 000 |
43 000 |
|
|
15. |
Lakbér |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 636 850 |
136 850 |
|
16. |
Kamat és más nyereségjellegű bevétel 09408 |
21 822 275 |
79 916 600 |
80 815 600 |
899 000 |
|
17. |
ebből: bef.pü-i eszközből származó bev-094081 |
0 |
23 826 600 |
23 826 600 |
0 |
|
18. |
ebből: kamat bevételek 094082 |
21 822 275 |
56 090 000 |
56 989 000 |
899 000 |
|
19. |
Pénzügyi művelet bevételei 09409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20. |
Bahart osztalék 09404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Ellátási díj 09405 |
0 |
0 |
1 184 900 |
1 184 900 |
|
|
21. |
Biztosító által fizetett kártérítés 09410 |
700 000 |
700 000 |
120 355 |
-579 645 |
|
22. |
Egyéb bérleti díj nettó |
4 000 000 |
4 000 000 |
9 147 240 |
5 147 240 |
|
23. |
Közvetített szolgáltatások/Egyéb számlázott bevételek, nettó |
7 076 200 |
4 076 200 |
7 525 620 |
3 449 420 |
|
24. |
Strand belépők, egyéb strandi bevétel nettó |
215 000 000 |
283 125 000 |
283 125 000 |
0 |
|
25. |
Strandi bérleti díjak, bérleti jog nettó |
25 932 000 |
25 932 000 |
25 932 000 |
0 |
|
26. |
Apartman bevétele nettó |
14 500 000 |
11 000 000 |
11 000 000 |
0 |
|
27. |
Kiszámlázott ÁFA bevétel 094063 |
284 266 900 |
325 505 000 |
325 505 000 |
0 |
|
28. |
ÁFA visszatérítés 094073 |
6 423 000 |
6 423 000 |
0 |
-6 423 000 |
|
29. |
Egyéb bevétel 09411 |
1 200 000 |
23 559 045 |
28 168 120 |
4 609 075 |
|
30. |
Önkormányzat saját működési bevételei |
582 420 375 |
765 973 845 |
774 440 685 |
8 466 840 |
|
31. |
Önkormányzat saját működési bevételei közhatalmi bevétellel |
983 620 375 |
1 186 797 845 |
1 243 252 260 |
56 454 415 |
|
32. |
Helyi önkormányzat műk. támogatása 091113 |
103 662 406 |
106 912 406 |
121 682 406 |
14 770 000 |
|
33. |
Köznevelési feladatok támogatása 091123 |
84 049 178 |
90 006 850 |
86 346 850 |
-3 660 000 |
|
34. |
Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 0911313 |
3 594 200 |
3 509 340 |
3 509 340 |
0 |
|
35. |
Bölcsőde támogatása |
36 298 400 |
36 564 600 |
36 564 600 |
0 |
|
36. |
Gyermekétkeztetési feladatok támogatása 0911323 (szünidei is) |
19 792 147 |
19 411 368 |
20 420 846 |
1 009 478 |
|
37. |
Kulturális feladatok támogatása 091143 |
5 909 097 |
5 909 097 |
5 909 097 |
0 |
|
38. |
Műk. és kiegészítő támogatások 091153 |
0 |
960 120 |
15 820 820 |
14 860 700 |
|
39. |
Elszámolásból szárm. bevétel 091163 |
0 |
847 152 |
847 152 |
0 |
|
40. |
Önkormányzat működési támogatása |
253 305 428 |
264 120 933 |
291 101 111 |
26 980 178 |
|
41. |
Elvonások és befizetések 09123 |
0 |
27 073 547 |
27 073 547 |
0 |
|
42. |
Támogatásértékű bevétel ÁH belül (Paloznak)091636 |
23 000 000 |
28 359 682 |
22 896 682 |
-5 463 000 |
|
43. |
Műk. c támog. OEP. pénzügyi alapjaitól 091634 |
38 458 800 |
38 458 800 |
41 365 052 |
2 906 252 |
|
44. |
Egyéb ÁH-n belüli támog. (közfogl., nyári diákmunka, kult. bérp.) 091635 |
200 100 |
200 100 |
0 |
-200 100 |
|
45. |
Egyéb műk. c. támogatás (pályázatok) |
0 |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
|
46. |
Ebből: BFT/ rendezv. tám. |
0 |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
|
47. |
Műk. célú támogatások ÁH-n belülről |
61 658 900 |
69 018 582 |
66 261 734 |
-2 756 848 |
|
48. |
Működési célú egyéb támogatások, bevételek 0965323 |
1 050 000 |
1 050 000 |
0 |
|
|
49. |
Műk. c. átvett p.e. egyháztól 096535 |
31 500 |
31 500 |
42 000 |
10 500 |
|
50. |
" Virágos vasútállomás" pályázat 0965344 |
119 205 |
119 205 |
0 |
|
|
51. |
Műk. c. átvett p.e. ÁH-n kívülről össz.: |
31 500 |
1 200 705 |
1 211 205 |
10 500 |
|
52. |
Ingatlanok értékesítése 09523 nettó |
1 255 000 000 |
1 270 400 000 |
1 207 412 000 |
-62 988 000 |
|
53. |
Tárgyi eszköz értékesítés 09533 nettó |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
0 |
|
54. |
Felhalm. C. támogatások ÁH-n belülről |
29 973 970 |
6 943 400 |
6 943 400 |
0 |
|
55. |
Ebből: VP pályázat/ Arany J, Istenfia u. felújítása (EU) |
0 |
|||
|
56. |
Ebből: MFP/ Fecske u. építése I. ütem |
0 |
|||
|
57. |
Ebből: MFP/kultúrház fűtéskorszerűsítés |
23 030 570 |
0 |
0 |
0 |
|
58. |
Ebből: MFP/Füredi u.-Bencze L. u. építése |
0 |
|||
|
59. |
Ebből: Önk. Kieg/Forrás u. felújítása |
0 |
|||
|
60. |
Ebből: BFT/ Körforg. csomópont zöldter.fejl. |
0 |
|||
|
61. |
Ebből: BFT /Településfejl. Eszközök beszerzése |
0 |
|||
|
62. |
Ebből:TOP plusz/ Belter. Zöldinfrastr. Fejl. EU |
0 |
|||
|
63. |
Ebből: VP/ Külterületi utak felújítása (EU) |
0 |
|||
|
64. |
Ebből: BFT/Tel. Fejl. Beruházás (e-teherautó) |
6 943 400 |
6 943 400 |
6 943 400 |
0 |
|
65. |
Háztartásoktól felh. c .visszatérítendő tám. 097433 |
75 000 |
75 000 |
0 |
-75 000 |
|
66. |
Felh. c .átvett pénzeszközök (lakosságtól, egyéb szervezettől 097433 |
0 |
|||
|
67. |
Összes felhalmozási bevétel |
1 285 248 970 |
1 277 618 400 |
1 214 555 400 |
-63 063 000 |
|
68. |
Működési és felhalmozási bevétel össz |
2 583 865 173 |
2 825 830 012 |
2 843 455 257 |
17 625 245 |
|
69. |
Hitelfelvétel pénzintézettől 09811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70. |
Előző évi költségvetési maradvány 0981313 |
140 000 000 |
152 322 026 |
152 322 026 |
0 |
|
71. |
Megelőlegezés 0981311 |
0 |
2 170 009 |
11 768 740 |
9 598 731 |
|
Lekötött bankbetét megszűntetése 09817 |
0 |
0 |
200 000 000 |
200 000 000 |
|
|
72. |
Forg. célú és befektetési célú értékpapír eladása 098121,098123 |
0 |
507 642 240 |
64 642 240 |
-443 000 000 |
|
73. |
Finanszírozási bevétel összesen |
140 000 000 |
662 134 275 |
428 733 006 |
-233 401 269 |
|
74. |
ÖSSZES BEVÉTEL |
2 723 865 173 |
3 487 964 287 |
3 272 188 263 |
-215 776 024 |
3. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat működési kiadásai |
||||||
|
forintban |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
1. |
MEGNEVEZÉS |
Lét-szám fő |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Kötelező önkormányzati feladatok |
|||||
|
3. |
Személyi juttatások |
15,8 |
63 970 375 |
68 960 375 |
68 960 375 |
0 |
|
4. |
Járulékok, rehab. hozzájár. |
13 025 815 |
13 674 515 |
13 674 515 |
0 |
|
|
5. |
Dologi kiadások nettó |
95 328 000 |
178 167 729 |
207 667 729 |
29 500 000 |
|
|
6. |
Dologi kiadások ÁFA |
14 298 800 |
20 767 455 |
28 732 455 |
7 965 000 |
|
|
7. |
Falugondnokság, községgazdálkodás, igazgatás |
186 622 990 |
281 570 074 |
319 035 074 |
37 465 000 |
|
|
8. |
Személyi juttatások |
1 |
24 923 440 |
29 284 440 |
26 176 920 |
-3 107 520 |
|
9. |
Járulékok |
3 281 060 |
3 847 990 |
3 443 990 |
-404 000 |
|
|
10. |
Választott tisztségviselők juttatásai össz. |
28 204 500 |
33 132 430 |
29 620 910 |
-3 511 520 |
|
|
11. |
Személyi juttatások |
1 920 000 |
1 920 000 |
1 920 000 |
0 |
|
|
12. |
Járulékok |
249 600 |
249 600 |
249 600 |
0 |
|
|
13. |
Dologi kiadások nettó |
1 050 000 |
1 050 000 |
1 050 000 |
0 |
|
|
14. |
Dologi kiadások ÁFA |
52 500 |
52 500 |
52 500 |
0 |
|
|
15. |
Könyvtár összesen: |
3 272 100 |
3 272 100 |
3 272 100 |
0 |
|
|
16. |
Személyi juttatások |
1 |
8 914 238 |
9 464 238 |
9 464 238 |
0 |
|
17. |
Járulékok |
1 169 877 |
1 241 377 |
1 241 377 |
0 |
|
|
18. |
Dologi kiadások nettó |
19 300 000 |
27 739 315 |
22 739 315 |
-5 000 000 |
|
|
19. |
Dologi kiadások ÁFA |
2 123 000 |
4 401 628 |
5 200 000 |
798 372 |
|
|
20. |
Kultúra, marketing összesen |
31 507 115 |
42 846 558 |
38 644 930 |
-4 201 628 |
|
|
21. |
Személyi juttatások |
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22. |
Járulékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
23. |
Dologi kiadások nettó |
670 000 |
670 000 |
670 000 |
0 |
|
|
24. |
Dologi kiadások ÁFA |
824 100 |
824 100 |
824 100 |
0 |
|
|
25. |
Védőnői szolgálat összesen |
1 494 100 |
1 494 100 |
1 494 100 |
0 |
|
|
26. |
Személyi juttatások |
3 |
34 201 400 |
37 001 400 |
38 325 000 |
1 323 600 |
|
27. |
Járulékok |
4 658 970 |
5 022 970 |
5 022 970 |
0 |
|
|
28. |
Dologi kiadások nettó |
8 000 000 |
8 000 000 |
2 000 000 |
-6 000 000 |
|
|
29. |
Dologi kiadások ÁFA |
480 000 |
480 000 |
400 000 |
-80 000 |
|
|
30. |
Háziorvos összesen |
47 340 370 |
50 504 370 |
45 747 970 |
-4 756 400 |
|
|
31. |
Köztisztaság-hulladék gazd. dologi kiadás nettó |
4 680 000 |
4 680 000 |
5 530 000 |
850 000 |
|
|
32. |
Köztisztaság-hulladék gazd. Dologi kiadásÁFA |
1 130 440 |
1 130 440 |
1 360 440 |
230 000 |
|
|
33. |
Közvilágítás dologi kiadás nettó |
24 394 280 |
51 694 265 |
51 694 265 |
0 |
|
|
34. |
Közvilágítás dologi kiadás ÁFA |
6 586 500 |
13 957 515 |
13 957 515 |
0 |
|
|
35. |
Útalap, közutak üzemelt. dologi nettó |
5 940 382 |
5 940 382 |
5 940 382 |
0 |
|
|
36. |
Útalap, közutak üzemelt. dologi ÁFA |
1 603 903 |
1 603 903 |
1 603 903 |
0 |
|
|
37. |
Zöldterület kezelés dologi kiadás nettó |
8 232 000 |
10 529 000 |
14 529 000 |
4 000 000 |
|
|
38. |
Zöldterület kezelés dologi kiadásÁFA |
1 234 800 |
2 479 000 |
2 600 000 |
121 000 |
|
|
39. |
Katasztrófavédelmi alap dologi k. nettó |
395 000 |
395 000 |
395 000 |
0 |
|
|
40. |
Katasztrófavédelmi alap dologi k.ÁFA |
105 000 |
105 000 |
105 000 |
0 |
|
|
41. |
MEGNEVEZÉS |
Lét-szám fő |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
2024. évi IV. módosított előirányzat |
Különbözet |
|
42. |
Önként vállalt feladatok |
0 |
||||
|
43. |
Személyi juttatások |
9,2 |
65 256 595 |
78 087 190 |
78 087 190 |
0 |
|
44. |
Járulékok |
9 442 310 |
11 110 350 |
11 110 350 |
0 |
|
|
45. |
Dologi kiadások nettó |
85 064 200 |
85 064 200 |
95 064 200 |
10 000 000 |
|
|
46. |
Dologi kiadások ÁFA |
16 885 094 |
16 885 094 |
19 585 094 |
2 700 000 |
|
|
47. |
Strand, apartman nettó kiadás |
176 648 199 |
191 146 834 |
203 846 834 |
12 700 000 |
|
|
48. |
Személyi juttatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49. |
Járulékok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
50. |
Dologi kiadások nettó |
6 000 000 |
6 000 000 |
5 106 000 |
-894 000 |
|
|
51. |
Dologi kiadások ÁFA |
1 620 000 |
1 620 000 |
0 |
-1 620 000 |
|
|
52. |
Üdülőfaluval kapcsolatos kiadás |
7 620 000 |
7 620 000 |
5 106 000 |
-2 514 000 |
|
|
53. |
Személyi juttatások |
0 |
1 800 000 |
1 800 000 |
1 800 000 |
0 |
|
54. |
Járulékok |
564 720 |
564 720 |
564 720 |
0 |
|
|
55. |
Dologi kiadások nettó |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
|
|
56. |
Dologi kiadások ÁFA |
270 000 |
270 000 |
400 000 |
130 000 |
|
|
57. |
Idősek karácsonya összesen |
3 634 720 |
3 634 720 |
3 764 720 |
130 000 |
|
|
58. |
Testvér városi kapcs. dologi k. |
1 574 800 |
1 574 800 |
500 000 |
-1 074 800 |
|
|
59. |
Testvér városi kapcs. dologi k. ÁFA |
425 200 |
425 200 |
135 000 |
-290 200 |
|
|
60. |
Értéktár |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
0 |
|
|
61. |
ÁFA befizetési kötelezettség |
267 965 000 |
391 443 800 |
302 919 000 |
-88 524 800 |
|
|
62. |
Reprezentáció (jogsz.sz. személyi jutt.) |
10 000 000 |
12 000 000 |
10 500 000 |
-1 500 000 |
|
|
63. |
Reprezentációt terh. járulékok |
3 304 000 |
3 304 000 |
2 314 000 |
-990 000 |
|
|
64. |
Személyi juttatás összesen |
210 986 048 |
238 517 643 |
235 233 723 |
-3 283 920 |
|
|
65. |
Járulék összesen |
35 696 352 |
39 015 522 |
37 621 522 |
-1 394 000 |
|
|
66. |
Dologi kiadás összesen |
577 532 999 |
839 250 326 |
792 060 898 |
-47 189 428 |
|
|
67. |
Működési kiadás céltartalék nélkül összesen: |
824 215 399 |
1 116 783 491 |
1 064 916 143 |
-51 867 348 |
|
|
68. |
Céltartalék beruházási kiadásokra |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
69. |
Működési kiadás céltartalékkal összesen |
31 |
824 215 399 |
1 116 783 491 |
1 064 916 143 |
-51 867 348 |
|
70. |
Intézmény finanszírozás |
393 775 819 |
413 368 329 |
410 136 081 |
-3 232 248 |
|
|
71. |
Óvoda |
163 294 449 |
167 226 849 |
166 733 369 |
-493 480 |
|
|
72. |
Közös Önkormányzati Hivatal |
181 831 020 |
194 005 080 |
190 615 812 |
-3 389 268 |
|
|
73. |
Fecskefészek Bölcsőde |
48 650 350 |
52 136 400 |
52 786 900 |
650 500 |
|
|
74. |
Megelőlegezés visszafizetése |
6 180 967 |
11 031 527 |
11 031 527 |
0 |
|
|
Pénzeszközök lekötött betétként való elhelyezése |
200 000 000 |
|||||
|
75. |
Értékpapír vásárlás |
600 000 000 |
1 111 855 000 |
1 111 855 000 |
0 |
|
|
Bef. Célú értékpapír vásárlás |
0 |
|||||
|
76. |
Finanszírozási kiadás összesen: |
999 956 786 |
1 536 254 856 |
1 733 022 608 |
196 767 752 |
|
4. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat támogatásértékű és átadott pénzeszközei |
|||||
|
forintban |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
1. |
MEGNEVEZÉS |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Elszámolásból és törvényi előírásból adódó kifizetés 0550213 |
1 000 000 |
2 560 229 |
3 650 829 |
1 090 600 |
|
3. |
Szolidaritási hozzájárulás 055022 |
7 164 104 |
7 164 104 |
7 164 104 |
0 |
|
4. |
Bfüred - Társulási szerződés szerint önkorm feladatokra 0550637 |
2 750 000 |
2 750 000 |
2 750 000 |
0 |
|
5. |
Támogatás Rendőrség részére 0550631 |
800 000 |
400 000 |
400 000 |
0 |
|
6. |
BFT támogatása 0550639 |
130 000 |
130 000 |
130 000 |
0 |
|
7. |
Működési támogatás egyházaknak 0551236 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
0 |
|
8. |
Egyháznak iskolai támogatás 0551236 |
28 500 000 |
28 500 000 |
28 500 000 |
0 |
|
9. |
Működési támogatás civil szervezeteknek 0551235 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
0 |
|
10. |
Csopakért Közalapítvány támogatása 0551235 |
1 300 000 |
1 300 000 |
1 300 000 |
0 |
|
11. |
Sportszervezet támogatása 0551235 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
0 |
|
12. |
Működési támogatás Áh-n kívül egyéb szervezeteknek (DRV, Pont Csopak) 05512323 |
0 |
500 000 |
15 360 700 |
14 860 700 |
|
13. |
1.Működési célú támogatások, kiadások összesen |
45 644 104 |
47 304 333 |
63 255 633 |
15 951 300 |
|
14. |
Szociális feladatok támogatása 0548317 |
1 897 000 |
2 857 120 |
1 266 000 |
-1 591 120 |
|
15. |
Szociális étkeztetés 0548315 |
1 697 200 |
1 697 200 |
1 751 425 |
54 225 |
|
16. |
2. Települési támogatások (ellátottak pénzbeli juttatásai) |
3 594 200 |
4 554 320 |
3 017 425 |
-1 536 895 |
|
17. |
Beruh. célú pénzeszköz átadás központi ktgv. szervnek 05841 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18. |
Támogatási kölcsön ÁH kívülre 05871(munkáltatói kölcsön építéshez) |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19. |
Egyéb felh.c. támogatás ÁH-n belülre 05891 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20. |
Felhalm. c. támogatás egyéb szervezeteknek 05893 |
400 000 |
630 000 |
630 000 |
0 |
|
21. |
Felhalm. c. támogatás egyházaknak 05893 |
1 921 000 |
1 921 000 |
||
|
22. |
3.Felhalmozási összesen |
400 000 |
630 000 |
2 551 000 |
1 921 000 |
5. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Mandulavirág Óvoda bevételei és kiadásai |
||||||
|
forintban |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
1. |
Megnevezés |
Lét-szám fő |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Óvoda |
|||||
|
3. |
Egyéb bevétel 094 |
0 |
0 |
50 |
50 |
|
|
4. |
Továbbszámlázott szolgáltatás |
1 775 000 |
1 775 000 |
1 160 000 |
-615 000 |
|
|
5. |
Bevétel ÁFA |
479 250 |
479 250 |
313 100 |
-166 150 |
|
|
6. |
Óvoda saját működési bevétel |
2 254 250 |
2 254 250 |
1 473 150 |
-781 100 |
|
|
7. |
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 0981313 |
0 |
11 152 374 |
11 152 374 |
0 |
|
|
8. |
Összes saját bevétel pénzmaradvánnyal |
2 254 250 |
13 406 624 |
12 625 524 |
-781 100 |
|
|
9. |
Intézmény finanszírozás óvoda 098163 |
117 327 324 |
121 259 724 |
120 635 644 |
-624 080 |
|
|
10. |
Óvoda bevételei összesen: |
119 581 574 |
134 666 348 |
133 261 168 |
-1 405 180 |
|
|
11. |
Személyi juttatások 051 |
13 |
87 626 824 |
91 106 824 |
91 106 824 |
0 |
|
12. |
Járulékok 052 |
12 022 100 |
12 474 500 |
12 474 500 |
0 |
|
|
13. |
Dologi kiadások nettó 053 |
14 245 000 |
14 941 564 |
13 536 384 |
-1 405 180 |
|
|
14. |
Dologi kiadások ÁFA 053513 |
3 846 150 |
4 034 223 |
4 034 223 |
0 |
|
|
16. |
Előző évi maradvány elvonás 0550233 |
0 |
10 267 737 |
10 267 737 |
0 |
|
|
15. |
Óvoda működési kiadások összesen |
117 740 074 |
132 824 848 |
131 419 668 |
-1 405 180 |
|
|
17. |
Beruházás 056 |
1 450 000 |
1 450 000 |
1 450 000 |
0 |
|
|
18. |
Beruházás ÁFA 0567 |
391 500 |
391 500 |
391 500 |
0 |
|
|
19. |
Felújítás 057 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
20. |
Óvoda kiadásai öszesen |
119 581 574 |
134 666 348 |
133 261 168 |
-1 405 180 |
|
|
21. |
Konyha |
0 |
||||
|
22. |
Alkalmazottak térítési díja 094023 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
0 |
|
|
23. |
Vendég étkezés 094023 |
75 852 000 |
75 852 000 |
77 555 250 |
1 703 250 |
|
|
24. |
Intézményi étkezési bevétel (gyerek,szoc) 094053 |
9 986 500 |
9 986 500 |
7 986 500 |
-2 000 000 |
|
|
25. |
Kiszámlázott ÁFA bevétele 094063 |
17 354 330 |
17 354 330 |
17 520 480 |
166 150 |
|
|
26. |
Egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
27. |
Konyha saját működési bevétel |
108 692 830 |
108 692 830 |
108 562 230 |
-130 600 |
|
|
28. |
Előző évi maradvány igénybevétele |
0 |
7 018 053 |
7 018 053 |
0 |
|
|
29. |
Összes saját bevétel maradvánnyal |
108 692 830 |
115 710 883 |
115 580 283 |
-130 600 |
|
|
30. |
Intézmény finanszírozás konyha |
37 201 125 |
37 201 125 |
37 331 725 |
130 600 |
|
|
31. |
Óvodás szoc.étkezés finanszírozása |
7 950 000 |
7 950 000 |
7 950 000 |
0 |
|
|
32. |
Bölcsődés szoc. étkezők finanszírozása |
816 000 |
816 000 |
816 000 |
0 |
|
|
33. |
Konyha bevételei összesen: |
154 659 955 |
161 678 008 |
161 678 008 |
0 |
|
|
34. |
Személyi juttatások |
7,5 |
46 194 625 |
46 194 625 |
46 194 625 |
0 |
|
35. |
Járulékok |
6 346 500 |
6 346 500 |
6 346 500 |
0 |
|
|
36. |
Dologi kiadások nettó |
76 839 840 |
77 550 121 |
77 550 121 |
0 |
|
|
37. |
Dologi kiadások ÁFA |
14 599 570 |
14 790 075 |
13 445 228 |
-1 344 847 |
|
|
38. |
Fizetendő Áfa bevétel után |
8 329 920 |
8 329 920 |
8 329 920 |
0 |
|
|
16. |
Előző évi maradvány elvonás 0550233 |
0 |
4 217 347 |
4 217 347 |
0 |
|
|
39. |
Konyha működési kiadások összesen |
152 310 455 |
157 428 588 |
156 083 741 |
-1 344 847 |
|
|
40. |
Konyha beruházás |
1 850 000 |
3 346 000 |
3 425 200 |
79 200 |
|
|
41. |
Konyha beruházás ÁFA |
499 500 |
903 420 |
925 000 |
21 580 |
|
|
Konyha felújítás |
0 |
0 |
979 580 |
979 580 |
||
|
Konyha felújítás ÁFA |
0 |
0 |
264 487 |
264 487 |
||
|
42. |
Konyha kiadásai összesen: |
20,5 |
154 659 955 |
161 678 008 |
161 678 008 |
0 |
|
43. |
INTÉZMÉNY ÖSSZESEN |
0 |
||||
|
44. |
Intézmény saját működési bevétel |
110 947 080 |
110 947 080 |
110 035 380 |
-911 700 |
|
|
45. |
Előző évi ktgv. maradvány igénybevétele |
0 |
18 170 427 |
18 170 427 |
0 |
|
|
46. |
Intézmény finanszírozás összesen |
163 294 449 |
167 226 849 |
166 733 369 |
-493 480 |
|
|
47. |
Intézmény bevételei összesen |
274 241 529 |
296 344 356 |
294 939 176 |
-1 405 180 |
|
|
48. |
Intézmény személyi juttatások össz. |
133 821 449 |
137 301 449 |
137 301 449 |
0 |
|
|
49. |
Intézmény járulék kiadások összesen |
18 368 600 |
18 821 000 |
18 821 000 |
0 |
|
|
50. |
Intézmény dologi kiadások bttó összesen |
117 860 480 |
119 645 903 |
116 895 876 |
-2 750 027 |
|
|
51. |
Intézményi pénzmaradvány elvonás |
0 |
14 485 084 |
14 485 084 |
0 |
|
|
52. |
Intézmény beruházás, felújítás bttó összesen |
4 191 000 |
6 090 920 |
7 435 767 |
1 344 847 |
|
|
53. |
Intézmény kiadásai összesen |
274 241 529 |
296 344 356 |
294 939 176 |
-1 405 180 |
|
6. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Fecskefészek Bölcsőde bevételei és kiadásai |
||||||
|
forintban |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
|
1. |
Megnevezés |
Lét-szám fő |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi IV. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
Bölcsőde |
|||||
|
3. |
Intézményi gondozási tér. díj |
2 310 000 |
2 310 000 |
1 659 500 |
-650 500 |
|
|
4. |
Intézményi étkezési bevétel 094053 |
0 |
0 |
0 |
||
|
5. |
Egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
||
|
6. |
Bölcsőde saját működési bevétel |
2 310 000 |
2 310 000 |
1 659 500 |
-650 500 |
|
|
7. |
Előző évi maradvány |
2 721 829 |
2 721 829 |
0 |
||
|
8. |
Intézmény finanszírozás bölcsőde |
48 650 350 |
52 136 400 |
52 786 900 |
650 500 |
|
|
9. |
Bölcsődei gyermek étkezés finanszírozása |
0 |
0 |
0 |
||
|
10. |
Bölcsőde bevételei összesen: |
50 960 350 |
57 168 229 |
57 168 229 |
0 |
|
|
11. |
Személyi juttatások |
6 |
39 945 800 |
43 030 800 |
43 030 800 |
0 |
|
12. |
Járulékok |
5 334 550 |
5 735 600 |
5 735 600 |
0 |
|
|
13. |
Dologi kiadások nettó |
4 078 740 |
4 088 629 |
4 088 629 |
0 |
|
|
14. |
Dologi kiadások ÁFA |
1 101 260 |
1 101 260 |
1 101 260 |
0 |
|
|
16. |
Előző évi maradvány elvonása |
0 |
2 711 940 |
2 711 940 |
0 |
|
|
15. |
Bölcsőde működési kiadások összesen |
50 460 350 |
56 668 229 |
56 668 229 |
0 |
|
|
17. |
Bölcsőde beruházás |
393 700 |
393 700 |
393 700 |
0 |
|
|
18. |
Bölcsőde beruházás ÁFA |
106 300 |
106 300 |
106 300 |
0 |
|
|
19. |
Bölcsőde kiadásai összesen: |
6 |
50 960 350 |
57 168 229 |
57 168 229 |
0 |
7. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal bevételei és kiadásai |
||||||
|
forintban |
||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
1. |
Megnevezés |
Lét-szám fő |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi mód. előirányzat |
2024. évi III. mód. előirányzat |
Különbözet |
|
2. |
0936 Hatósági jogkörhöz köthető bevételek, egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
||
|
3. |
094 Egyéb bevétel |
0 |
0 |
1 442 632 |
1 442 632 |
|
|
4. |
Intézményi saját bevételei |
0 |
0 |
1 442 632 |
1 442 632 |
|
|
5. |
0965 Működési c. támogatás |
3 210 939 |
3 210 939 |
0 |
||
|
6. |
Saját bevétel támogatással |
0 |
3 210 939 |
4 653 571 |
1 442 632 |
|
|
7. |
09813 Előző évi maradvány igénybevétele |
0 |
10 257 666 |
10 257 666 |
0 |
|
|
8. |
09816 Intézmény finanszírozás |
181 831 020 |
194 005 080 |
190 615 812 |
-3 389 268 |
|
|
9. |
Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal bevételei |
181 831 020 |
207 473 685 |
205 527 049 |
-1 946 636 |
|
|
10. |
051 Személyi juttatások |
18 |
141 565 285 |
154 965 976 |
154 965 976 |
0 |
|
11. |
052 Járulékok |
19 434 235 |
21 201 423 |
21 201 423 |
0 |
|
|
12. |
053 Dologi kiadások nettó |
15 550 000 |
15 973 330 |
15 162 494 |
-810 836 |
|
|
13. |
053 Dologi kiadások ÁFA |
4 481 500 |
4 656 433 |
3 156 433 |
-1 500 000 |
|
|
15. |
055 Előző évi maradvány elvonása, egyéb elvonások |
0 |
9 876 523 |
9 876 523 |
0 |
|
|
14. |
Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal működési kiadásai |
181 031 020 |
206 673 685 |
204 362 849 |
-2 310 836 |
|
|
16. |
056 Beruházások |
630 000 |
630 000 |
916 700 |
286 700 |
|
|
17. |
056 Beruházások ÁFA |
170 000 |
170 000 |
247 500 |
77 500 |
|
|
18. |
Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal kiadásai összesen: |
18 |
181 831 020 |
207 473 685 |
205 527 049 |
-1 946 636 |
8. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat felhalmozási kiadásai |
|||||||||||
|
forintban |
|||||||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
||
|
1. |
Megnevezés |
2024.évi eredeti e.i. nettó |
202.évi eredeti ei. ÁFA |
2024.évi eredeti e.i. btto |
2024.évi mód. e.i. nettó |
2024.évi mód. ei. ÁFA |
2024.évi mód. e.i. btto |
2024.évi IV. mód. e.i. nettó |
2024.évi IV. mód. ei. ÁFA |
2024.évi IV. mód. e.i. btto |
Különbözet |
|
2. |
Immateriális javak (irodai csomagok) |
500 000 |
135 000 |
635 000 |
500 000 |
135 000 |
635 000 |
500 000 |
135 000 |
635 000 |
0 |
|
3. |
Immat javak |
3 129 900 |
845 100 |
3 975 000 |
3 129 900 |
845 100 |
3 975 000 |
3 129 900 |
845 100 |
3 975 000 |
0 |
|
4. |
Honlap készítés |
4 720 000 |
1 274 400 |
5 994 400 |
4 720 000 |
1 274 400 |
5 994 400 |
4 720 000 |
1 274 400 |
5 994 400 |
0 |
|
5. |
Strand honlap többnyelvűsítés |
750 000 |
202 500 |
952 500 |
750 000 |
202 500 |
952 500 |
0 |
|||
|
6. |
71. főút és Balaton közti terület településrendezési tervdokumentáció |
4 500 000 |
1 215 000 |
5 715 000 |
4 500 000 |
1 215 000 |
5 715 000 |
0 |
|||
|
7. |
Immat javak összesen: |
8 349 900 |
2 254 500 |
10 604 400 |
9 099 900 |
2 457 000 |
17 271 900 |
13 599 900 |
3 672 000 |
17 271 900 |
0 |
|
8. |
Faluház építés Kossuth L. u. 99. szám alatt |
460 490 000 |
124 367 000 |
584 857 000 |
467 380 551 |
8 423 979 |
475 804 530 |
9 030 000 |
2 438 100 |
11 468 100 |
-464 336 430 |
|
9. |
Szaniterkonténerek telepítésével kapcsolatos tervezés, kivitelezés |
1 553 740 |
73 630 |
1 627 370 |
0 |
||||||
|
10. |
Önkormányzat/ Tenisz pálya kialakítása |
800 000 |
216 000 |
1 016 000 |
800 000 |
216 000 |
1 016 000 |
800 000 |
216 000 |
1 016 000 |
0 |
|
11. |
Önkormányzat/ Telephely csatorna 18 HRSZ.-Ú KISHEGYI UTCA |
800 000 |
216 000 |
1 016 000 |
800 000 |
216 000 |
1 016 000 |
0 |
|||
|
12. |
165/7 hrsz. Rácsos csapadékvízelvezető |
1 091 000 |
0 |
1 091 000 |
1 091 000 |
0 |
1 091 000 |
0 |
|||
|
13. |
Strand/Pihenő magaságyás építés |
4 115 665 |
1 111 235 |
5 226 900 |
4 115 669 |
1 111 231 |
5 226 900 |
4 115 669 |
1 111 231 |
5 226 900 |
0 |
|
14. |
Strand/ Pissoár válaszfalak |
662 500 |
178 875 |
841 375 |
662 500 |
178 875 |
841 375 |
0 |
|||
|
15. |
Parkosítás, esőkert, madárbarát parkok kialakítása |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
8 000 000 |
2 160 000 |
10 160 000 |
0 |
|
16. |
Fecske u. útépítés |
37 518 170 |
9 670 910 |
47 189 080 |
21 419 735 |
108 000 |
21 527 735 |
21 819 735 |
216 000 |
22 035 735 |
508 000 |
|
17. |
Fecske u. közvilágítás |
0 |
0 |
0 |
11 365 007 |
3 068 552 |
14 433 559 |
11 365 007 |
3 068 552 |
14 433 559 |
0 |
|
18. |
Tanösvény táblák/SKICC |
2 988 600 |
806 925 |
3 795 525 |
3 168 600 |
855 525 |
4 024 125 |
3 168 600 |
855 525 |
4 024 125 |
0 |
|
19. |
1173 hrsz. Ingatlan vásárlás |
4 180 000 |
0 |
4 180 000 |
4 180 000 |
0 |
4 180 000 |
4 180 000 |
0 |
4 180 000 |
0 |
|
20. |
Önkormányzat/716. hrsz. 721. hrsz., ingatlanokban tulajdonhányad vásárlás |
15 400 000 |
3 653 100 |
19 053 100 |
15 400 000 |
3 653 100 |
19 053 100 |
0 |
|||
|
21. |
Önkormányzat/ 1130/7 hrsz. Csapadékvíz csatorna-nyomvonal áthelyezése |
5 397 210 |
1 457 297 |
6 854 507 |
5 422 210 |
1 464 047 |
6 886 257 |
31 750 |
|||
|
22. |
Önkormányzat/Kerítés iskola mögött |
460 755 |
57 140 |
517 895 |
460 755 |
57 140 |
517 895 |
0 |
|||
|
23. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése összesen: |
519 646 175 |
138 405 700 |
658 051 875 |
543 780 272 |
21 448 559 |
565 228 831 |
86 315 476 |
15 634 570 |
101 950 046 |
-463 278 785 |
|
24. |
Közterületi kamerarendszer bővítése |
2 700 000 |
729 000 |
3 429 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25. |
Informatikai eszközök beszerzése |
1 500 000 |
405 000 |
1 905 000 |
1 500 000 |
405 000 |
1 905 000 |
1 500 000 |
405 000 |
1 905 000 |
0 |
|
26. |
Orvos/ Informatikai eszköz (telefon) |
120 000 |
32 400 |
152 400 |
120 000 |
32 400 |
152 400 |
0 |
|||
|
27. |
Informatikai eszközök összesen: |
4 200 000 |
1 134 000 |
5 334 000 |
1 620 000 |
437 400 |
2 057 400 |
1 620 000 |
437 400 |
2 057 400 |
0 |
|
28. |
Közterületi kamerarendszer bővítése |
0 |
0 |
0 |
3 300 000 |
891 000 |
4 191 000 |
3 300 000 |
891 000 |
4 191 000 |
0 |
|
29. |
Szaniterkonténerek telepítésével kapcsolatos tervezés, kivitelezés |
2 898 000 |
236 850 |
3 134 850 |
5 688 000 |
533 850 |
6 221 850 |
3 087 000 |
|||
|
30. |
Strand/ kisértékű eszközök beszerzése |
3 000 000 |
810 000 |
3 810 000 |
3 300 000 |
891 000 |
4 191 000 |
3 300 000 |
891 000 |
4 191 000 |
0 |
|
31. |
Strand/ Fűnyíró traktor |
1 417 323 |
382 677 |
1 800 000 |
1 866 921 |
504 069 |
2 370 990 |
1 866 921 |
504 069 |
2 370 990 |
0 |
|
32. |
Strand/Beszélő tábla |
601 841 |
147 340 |
749 181 |
601 841 |
147 340 |
749 181 |
0 |
|||
|
33. |
Önkormányzat/ kisértékű eszk. beszerzése |
1 787 400 |
482 600 |
2 270 000 |
1 787 400 |
482 600 |
2 270 000 |
1 787 400 |
482 600 |
2 270 000 |
0 |
|
34. |
Falugondnokság/ kisértékű eszközök |
2 500 000 |
540 000 |
3 040 000 |
2 400 000 |
648 000 |
3 048 000 |
2 400 000 |
648 000 |
3 048 000 |
0 |
|
35. |
Gazdasági ágazat/ Műtrágya szóró |
420 000 |
113 400 |
533 400 |
420 000 |
113 400 |
533 400 |
0 |
|||
|
36. |
Gazdasági ágazat/ Fűkasza |
614 150 |
165 825 |
779 975 |
614 150 |
165 825 |
779 975 |
0 |
|||
|
37. |
BFT/elektromos kisteherautó beszerzése |
6 834 055 |
1 845 195 |
8 679 250 |
14 080 000 |
3 801 600 |
17 881 600 |
14 080 000 |
3 801 600 |
17 881 600 |
0 |
|
38. |
Településrendészet/Gépjármű vásárlás |
3 500 000 |
0 |
3 500 000 |
3 116 110 |
50 530 |
3 166 640 |
3 116 110 |
50 530 |
3 166 640 |
0 |
|
39. |
Orvos/ Kisértékű eszközök |
100 000 |
27 000 |
127 000 |
100 000 |
27 000 |
127 000 |
0 |
|||
|
40. |
Önkormányzat/ Kultúrház bútorzat |
2 800 000 |
756 000 |
3 556 000 |
2 800 000 |
756 000 |
3 556 000 |
0 |
|||
|
41. |
Strand/ Mozgássérült beemelő- Delfin |
2 969 910 |
801 876 |
3 771 786 |
2 969 910 |
801 876 |
3 771 786 |
0 |
|||
|
Strand/ Játszótéri elem APACH helikopter |
5 510 000 |
1 487 700 |
6 997 700 |
5 510 000 |
1 487 700 |
6 997 700 |
0 |
||||
|
Strand/ Masterdock modulos stég áthelyezése |
0 |
0 |
0 |
350 000 |
94 500 |
444 500 |
444 500 |
||||
|
Strand/Mobil napozóstég beszerzése |
0 |
0 |
0 |
49 087 500 |
13 253 625 |
62 341 125 |
62 341 125 |
||||
|
42. |
Egyéb tárgyi eszközök összesen: |
19 038 778 |
4 060 472 |
23 099 250 |
45 764 332 |
11 004 790 |
56 769 122 |
97 991 832 |
24 649 915 |
122 641 747 |
65 872 625 |
|
43. |
Beruházási kiadások összesen: |
551 234 853 |
145 854 672 |
697 089 525 |
600 264 504 |
35 347 749 |
641 327 253 |
199 527 208 |
44 393 885 |
243 921 093 |
-397 406 160 |
|
44. |
Fregatt étterem felújítása (Procellero) |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
|
45. |
MFP/Kultúrház fűtéskorszerűsítés |
20 645 595 |
4 688 050 |
25 333 645 |
20 645 595 |
4 688 050 |
25 333 645 |
20 645 595 |
4 688 050 |
25 333 645 |
0 |
|
46. |
Strand/Apartmanlakások tetőfelújítása |
2 785 675 |
752 130 |
3 537 805 |
2 785 675 |
752 130 |
3 537 805 |
2 785 675 |
752 130 |
3 537 805 |
0 |
|
47. |
Strand/ Rév Bolt Kft. Bérleménye tetőszigetelés |
2 498 792 |
674 674 |
3 173 466 |
2 498 792 |
674 674 |
3 173 466 |
0 |
|||
|
48. |
Önkormányzat/Nagykuti u. csapadékvíz elvezetésehez K-szegély |
2 630 823 |
710 322 |
3 341 145 |
2 630 823 |
710 322 |
3 341 145 |
0 |
|||
|
49. |
Önkormányzat/Csákányhegyi u. K-szegély |
4 590 200 |
1 239 355 |
5 829 555 |
4 590 200 |
1 239 355 |
5 829 555 |
0 |
|||
|
Strand/ Ponton felújítás |
1 999 000 |
537 300 |
2 536 300 |
2 536 300 |
|||||||
|
Strand/ Csúszda felújítás |
3 790 000 |
0 |
3 790 000 |
3 790 000 |
|||||||
|
50. |
Felújítási kiadások összesen: |
24 431 270 |
5 440 180 |
29 871 450 |
34 151 085 |
8 064 531 |
42 215 616 |
39 940 085 |
8 601 831 |
48 541 916 |
6 326 300 |
|
51. |
Felhalmozási kiadások összesen: |
575 666 123 |
151 294 852 |
726 960 975 |
634 415 589 |
43 412 280 |
683 542 869 |
239 467 293 |
52 995 716 |
292 463 009 |
-391 079 860 |
9. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az Önkormányzat pénzforgalmi mérlegei forintban |
||||
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1. |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MÉRLEGE |
|||
|
2. |
Megnevezés |
Megnevezés |
||
|
3. |
Saját működési bevétel |
774 440 685 |
Önkormányzati működési kiadás (tartalék nélkül) |
1 064 916 143 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
468 811 575 |
Intézményi működési kiadás |
548 534 487 |
|
5. |
Intézményi bevétel |
113 137 512 |
Működési c. kiadások, támogatások |
63 255 633 |
|
6. |
Állami támogatás |
291 101 111 |
Szociális kiadások |
3 017 425 |
|
7. |
Támogatás értékű bevételek |
97 757 425 |
Céltartalék beruházási kiadásokra |
0 |
|
8. |
Működési bevételek összesen |
1 745 248 308 |
Működési kiadások összesen |
1 679 723 688 |
|
9. |
Működési egyenleg |
65 524 620 |
||
|
10. |
Általános tartalék (technikai kiadás) |
112 962 445 |
||
|
0 |
||||
|
11. |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MÉRLEGE |
|||
|
12. |
Megnevezés |
Megnevezés |
||
|
13. |
Felhalmozási bevételek |
1 207 612 000 |
Beruházások |
253 021 060 |
|
14. |
Felhalmozásra átvett pénze. |
6 943 400 |
Felújítások |
48 541 916 |
|
15. |
Felhalmozásra átadott pénzeszközök |
2 551 000 |
||
|
16. |
||||
|
17. |
Felhalmozási bevételek összesen |
1 214 555 400 |
Felhalmozási kiadások összesen |
304 113 976 |
|
18. |
Felhalmozási egyenleg |
910 441 424 |
||
|
19. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK MÉRLEGE |
|||
|
20. |
Előző évi maradvány |
183 471 948 |
Értékpapír vásárlás |
1 111 855 000 |
|
21. |
Forg. C. értékpapír eladás |
64 642 240 |
Megelőlegzés visszafiz. |
11 031 527 |
|
22. |
Megelőlegzés |
11 768 740 |
Pénzeszközök lekötött betétként való elhelyezése |
200 000 000 |
|
23. |
Hitelfelvétel |
0 |
||
|
Lekötött betét megszűntetése |
200 000 000 |
|||
|
24. |
Finanszírozási bevételek összesen |
459 882 928 |
Finanszírozási kiadások összesen |
1 322 886 527 |
|
Finanszírozási egyenleg |
-863 003 599 |
|||
|
25. |
ÖSSZEVONT ÖNKORMÁNYZATI MÉRLEG |
|||
|
26. |
Megnevezés |
Megnevezés |
||
|
27. |
Működési bevételek |
1 745 248 308 |
Működési kiadások |
1 792 686 133 |
|
28. |
Felhalmozási bevételek |
1 214 555 400 |
Felhalmozási kiadások |
304 113 976 |
|
29. |
Finanszírozási bevételek |
459 882 928 |
Finanszírozási kiadások |
1 322 886 527 |
|
30. |
Összes bevétel |
3 419 686 636 |
Összes kiadás |
3 419 686 636 |
10. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
2024. évi állami támogatások |
|||||
|
forintban |
|||||
|
Jogcím sz. |
Megnevezés |
2023.évi támogatás |
2024. évi eredeti támogatás |
2024. évi módosított támogatás |
Különbözet az eredeti összeghez képest |
|
1.1.1.1 |
Hivatal működésének támogatása 8,66 fő |
48 116 530 |
57 446 110 |
57 446 110 |
0 |
|
1.1.1.2 |
Zöldterület kezelés |
5 857 800 |
5 857 800 |
5 857 800 |
0 |
|
1.1.1.3 |
Közvilágítás |
16 817 000 |
16 884 000 |
16 884 000 |
0 |
|
1.1.1.5 |
Közutak fenntartása |
7 544 285 |
7 777 035 |
7 777 035 |
0 |
|
1.1.1.6 |
egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
8 500 000 |
6 241 200 |
6 241 200 |
0 |
|
1.1.1.7 |
lakott külterülettel kapcs. feladatok tám. |
448 800 |
446 250 |
446 250 |
0 |
|
1.1.1.8 |
Üdülőhelyi feladatok |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.1.2 |
Szennyvíz ártalmatlanítása |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
1.1.4 |
Polgárm. Illetmény támogatása |
3 610 011 |
3 610 011 |
3 610 011 |
0 |
|
1.1.5 |
Közvilágítás kiegészítő támogatás |
7 250 000 |
5 400 000 |
23 420 000 |
18 020 000 |
|
1.1. |
Önkorm. Műk. Támogatása összesen |
98 144 426 |
103 662 406 |
121 682 406 |
18 020 000 |
|
Óvoda-bértámogatás (8hó+4 hó) |
|||||
|
1.2.2.1 |
Óvodapedagógusok elismert létszáma 6 fő |
32 629 980 |
47 720 400 |
50 232 000 |
2 511 600 |
|
1.2.3.1.1.1.1. |
Ped. II. minősített pedagógus támogatása (5 fő) |
2 728 200 |
3 585 000 |
3 585 000 |
0 |
|
1.2.5.1.1. |
Segítők száma 4 fő |
15 512 000 |
21 072 000 |
21 072 000 |
0 |
|
Bértámogatás összesen: |
50 870 180 |
72 377 400 |
74 889 000 |
2 511 600 |
|
|
Óvoda-működtetési támogatás |
0 |
||||
|
1.2.1.1. |
63 gyermekre, nevelés |
8 541 000 |
10 221 778 |
10 807 850 |
586 072 |
|
1.2.1.3. |
Óvoda üzemeltetési támogatás |
6 050 000 |
1 450 000 |
650 000 |
-800 000 |
|
Működtetési támogatás összesen |
14 591 000 |
11 671 778 |
11 457 850 |
-213 928 |
|
|
Köznevelési feladatok támogatása összesen: |
65 461 180 |
84 049 178 |
86 346 850 |
2 297 672 |
|
|
1.3.1 |
Szociális és gyerm. jóléti feladatok |
4 771 000 |
1 897 000 |
1 897 000 |
0 |
|
Szociális és gyermekjóléti feladatok |
|||||
|
1.3.2.3.1. |
Szociális étkeztetés 19 fő |
1 476 200 |
1 697 200 |
1 612 340 |
-84 860 |
|
Bölcsőde támogatása |
|||||
|
1.3.3.1.1. |
Felsőfokú végz. kisgyermek nev. bértám. 1 fő |
11 185 120 |
8 522 000 |
8 522 000 |
0 |
|
1.3.3.1.1. |
Középfokú végz. Kisgyermek nev. 3,7 fő |
19 630 800 |
25 300 600 |
25 300 600 |
0 |
|
1.3.3.2. |
Bölcsőde üzem. Támogatás |
9 636 954 |
2 475 800 |
2 742 000 |
266 200 |
|
1.3.3 |
Bölcsőde összesen: |
40 452 874 |
36 298 400 |
36 564 600 |
266 200 |
|
Gyermekétkeztetés támogatása |
|||||
|
1.4.1.1. |
Elismert dolgozók bértámogatása 2,8 fő |
7 992 888 |
11 149 600 |
10 136 000 |
-1 013 600 |
|
1.4.1.2 |
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása |
15 429 058 |
8 642 547 |
10 250 532 |
1 607 985 |
|
1.4.2 |
Szünidei étkeztetés támogatása |
39 216 |
0 |
34 314 |
34 314 |
|
Gyermekétkeztetés támogatás összesen: |
23 461 162 |
19 792 147 |
20 420 846 |
628 699 |
|
|
1.5.2 |
Kulturális feladatok ellátása |
4 981 463 |
4 932 777 |
4 932 777 |
0 |
|
2.1.1 |
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása |
||||
|
2.2.1 |
Szociális célú tüzelőanyag vásárlás támogatása |
||||
|
2.3.3 |
Kulturális feladatok bértámogatása |
976 320 |
0 |
976 320 |
976 320 |
|
4. |
Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás |
-2 617 920 |
-7 164 104 |
-7 164 104 |
0 |
|
12. Évközi cím: 2023. évi bérkiegészítés támogatása- a 2024. évi általános támogatási címekbe beépítésre került |
|||||
|
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása jogcímekhez (B111) |
2 919 840 |
0 |
0 |
||
|
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása jogcímekhez (B112) |
8 874 580 |
0 |
0 |
||
|
A települési önkormányzatokegyes szociális és gyermekjóléti feladatinak támogatása jogcímekhez (B1131) |
4 354 608 |
0 |
0 |
||
|
A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása jogcímekhez (B1132) |
771 672 |
0 |
0 |
||
|
Összesen: |
16 920 700 |
0 |
0 |
||
|
Óvoda támogatása összesen: |
98 568 594 |
103 841 325 |
106 767 696 |
2 926 371 |
|
|
Önkormányzat támogatása összesen: |
110 651 329 |
105 025 279 |
123 936 739 |
18 911 460 |
|
|
Bölcsőde támogatása összesen |
44 807 482 |
36 298 400 |
36 564 600 |
266 200 |
|
|
Normatív támogatás mindösszesen: |
254 027 405 |
245 165 004 |
267 269 035 |
22 104 031 |
|
11. melléklet az 1/2025. (II. 12.) önkormányzati rendelethez
|
Az önkormányzat 3 éves működési és fejlesztési célú bevételeit és kiadásait bemutató mérleg |
||||
|
forintban |
||||
|
A |
B |
C |
D |
|
|
1. |
Megnevezés |
2025 |
2026 |
2027 |
|
2. |
Működési bevételek |
365 000 000 |
390 000 000 |
390 000 000 |
|
3. |
Önkormányzat közhatalmi bevételek |
400 000 000 |
402 000 000 |
404 000 000 |
|
4. |
Intézményi bevételek |
115 500 000 |
120 000 000 |
120 000 000 |
|
5. |
Költségvetési támogatás |
248 000 000 |
254 000 000 |
254 000 000 |
|
6. |
Működési célú pénzeszköz átvétel |
68 000 000 |
77 000 000 |
77 000 000 |
|
7. |
Megelőlegzés |
25 000 000 |
26 000 000 |
26 000 000 |
|
8. |
Előző évi pénzmaradvány igénybevétel |
121 273 700 |
121 406 033 |
78 118 762 |
|
9. |
Működési bevételek összesen |
1 342 773 700 |
1 390 406 033 |
1 349 118 762 |
|
10. |
Személyi juttatások |
539 232 750 |
566 194 388 |
594 504 107 |
|
11. |
Munkaadókat terhelő járulékok |
70 100 258 |
73 605 270 |
77 285 534 |
|
12. |
Dologi és egyéb folyó kiadások |
514 334 659 |
534 487 613 |
534 487 613 |
|
13. |
Települési támogatás (szociális) |
7 700 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
|
14. |
Működési célú pénzeszköz átadás, támogatás |
51 000 000 |
52 000 000 |
52 000 000 |
|
15. |
Megelőlegzés visszafizetése |
23 000 000 |
25 000 000 |
25 000 000 |
|
16. |
Tartalék |
115 406 033 |
78 118 762 |
74 841 508 |
|
17. |
Működési célú kiadások összesen |
1 320 773 700 |
1 337 406 033 |
1 366 118 762 |
|
18. |
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek |
80 000 000 |
28 000 000 |
62 000 000 |
|
19. |
Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése |
0 |
0 |
0 |
|
20. |
Felhalmozási célú támogatás |
0 |
0 |
0 |
|
21. |
Felhalmozási célú hitel felvétel |
0 |
0 |
0 |
|
22. |
Előző évi maradvány igénybevétele |
|||
|
23. |
Felhalmozási célú bevételek összesen: |
80 000 000 |
28 000 000 |
62 000 000 |
|
24. |
Beruházási kiadások ÁFA-val |
1 292 000 000 |
61 000 000 |
25 000 000 |
|
26. |
Felújítási kiadások ÁFA-val |
10 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
|
27. |
Felhalmozásra átadott pénzeszközök |
0 |
||
|
28. |
Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása |
|||
|
29. |
Felhalmozási célú hitelek visszafizetése |
0 |
0 |
0 |
|
30. |
Felhalmozási kiadások összesen |
1 302 000 000 |
81 000 000 |
45 000 000 |
|
31. |
Finanszírozási c. bevételek/Értékpapír eladás |
1 200 000 000 |
||
|
32. |
Önkormányzati összes bevétel |
2 622 773 700 |
1 418 406 033 |
1 411 118 762 |
|
33. |
Önkormányzati összes kiadás |
2 622 773 700 |
1 418 406 033 |
1 411 118 762 |
Az önkormányzati rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2025. február 14. napjával.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás