(A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan létfenntartási gondokkal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatás nyújtható az alábbi ellátási formákban:)
„d) rezsitámogatás.”
3. § A szociális igazgatás és szociális ellátás helyi feladatairól szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet „Rezsitámogatás” alcíme a következő 8/B. §-sal egészül ki:
„8/B. § (1) Rezsitámogatás formájában rendkívüli települési támogatás nyújtható a kérelmező részére az általa lakott lakás fenntartásához.
(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás annak a kérelmezőnek állapítható meg, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg,
a) az egyedül élő, illetve gyermekét egyedül nevelő személy esetében a szociális vetítési alap összegének a tízszeresét, vagy
b) kettő vagy több együtt élő személy esetében a szociális vetítési alap összegének a nyolcszorosát.
(3) A háztartás egy főre jutó jövedelmi helyzetéről a kérelemben kell nyilatkozni.
(4) A támogatás háztartásonként egy személynek, naptári évente egy alkalommal állapítható meg.
(5) Az elbírálás szempontjából egy háztartásnak kell tekinteni az egy lakásban együtt élő és ott bejelentett lakóhellyel rendelkezők közösségét, függetlenül ezen személyek rokoni kapcsolatától. A háztartásban együtt élőnek kell tekinteni azt a gyereket is – a teljes ellátást nyújtó bentlakásos intézményben lévő kivételével – aki tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem az igénylő lakásában lakik.”
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.