[1] Az önkormányzat pontosítani kívánja a települési önazonossággal kapcsolatos helyi szabályokat, melyek segítik a település fejlődését, megőrizve hagyományainkat, társadalmi rendünket és értékeinket a szerves fejlődés lehetőségének biztosítása céljából. A helyi közösség hatékonyabban szeretné megvédeni életformáját a kívántnál nagyobb mértékű betelepülés és ingatlanvásárlások negatív hatásaival szemben. Célunk összhangot teremteni az egyéni jogok és a közösségi érdekek között, miközben megőrizzük Taktaharkányt és közösségeinek értékeit a következő generációk számára is.
[2] Az önazonossághoz való jog keretén belül Taktaharkány védelemben kívánja részesíteni hagyományos társadalmi rendjét és befolyásolni annak fejlődési irányát, megvédve helyi társadalmának életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését, karakterét, meghatározva azt, hogy a településre kik költözhetnek be, a közösség kikkel kíván együtt élni.
„5. § (1) A helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény szerinti mentességekre és kedvezményekre való jogosultságot a betelepülő kérelmére induló egyszerűsített eljárásban állapítja meg a jegyző.
(2) Amennyiben a mentességet, kedvezményt kérő személy a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény erejénél fogva mentesül a rendelet 1. §, 2. § és 3. §-ban foglalt korlátozások alól, a jegyző a kérelem benyújtását és a törvényben meghatározott feltételek igazolását követően 8 napon belül igazolást ad ki a mentesség, kedvezmény fennállásáról.”
a)[3] preambulumbekezdésében a „következő rendeletet alkotja” szövegrész helyébe a „következőket rendeli el” szöveg,
b)2. §-ában a „szakképzettséggel, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezzen” szövegrész helyébe a „tevékenységet végző, vagy foglalkozású” szöveg,
c)3. §-ában a „betelepülés” szövegrész helyébe a „lakcímlétesítés” szöveg és a „megfizetése.” szövegrész helyébe a „megfizetése az Önkormányzat pénzforgalmi számlájára.” szöveg,
d)4. §-ában a „végzettséget igazoló bizonyítvány, oklevél másolatát” szövegrész helyébe a „tevékenység végzését, vagy foglalkozást igazoló okiratot” szöveg,
e)7. §-ában az „avagy” szövegrész helyébe a „vagy” szöveg és a „fel.” szövegrész helyébe a „fel, amely elősegítheti a település gazdasági fejlődését, szolgáltatási kínálatát, szabadidős életének a település kialakult és megtartandó helyi életformáját, társadalmi berendezkedését, karakterét megerősítő gyarapodását, a településen élők életminőségét, a fiatal generációk helyi otthonteremtését.” szöveg,
f)8. § (2) bekezdésében a „Képviselő-testület legfeljebb” szövegrész helyébe a „Képviselő-testület a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvényben meghatározottak figyelembe vételével legfeljebb” szöveg