Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2025. (V. 27.) önkormányzati rendelete

AZ ÖNKORMÁNYZAT 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

2025.05.28.

[1] Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. § alapján a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, az éves költségvetési beszámoló alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő zárszámadást kell készíteni.Sümeg Város Önkormányzata 2024. évi zárszámadásának célja, hogy áttekintést nyújtson a 2024. évre vonatkozóan meghatározott feladatokra biztosított költségvetési keretek felhasználásáról, a rendelkezésre álló eszközök és források alakulásáról, továbbá bemutassa a rendelkezésre álló vagyon változását, az eredménykimutatást, valamint a költségvetési maradványt oly módon, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető legyen.

[2] Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi költségvetésének

a) költségvetési bevételi főösszegét 2.302.614.891,-Ft eredeti, 2.527.618.806,-Ft módosított előirányzattal állapítja meg, míg ezen bevételek teljesítését 1.980.716.004,-Ft-tal fogadja el.

b) költségvetési kiadási főösszegét 3.636.112.891,-Ft eredeti, 3.943.080.208,-Ft módosított előirányzattal állapítja meg, míg ezen kiadások teljesítését 2.265.619.031,-Ft-tal fogadja el.

c) finanszírozási bevételét 2.309.340.954,-Ft eredeti, 2.468.258.262,-Ft módosított előirányzattal állapítja meg, míg ezen bevételek teljesítését 2.431.605.547,-Ft-tal fogadja el.

d) finanszírozási kiadásait 975.842.954,-Ft eredeti, 1.052.796.860,-Ft módosított előirányzattal állapítja meg, míg ezen kiadások teljesítését 985.911.923,-Ft-tal fogadja el.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének nettósított főösszegét

a) 3.681.185.195,-Ft eredeti, 4.019.275.917,-Ft módosított bevételi előirányzattal állapítja meg, teljesítését 3.472.373.115,-Ft-tal fogadja el.

b) 3.681.185.195,-Ft eredeti, 4.019.275.917,-Ft módosított kiadási előirányzattal állapítja meg, teljesítését 2.311.582.518,-Ft-tal fogadja el.

(3) Az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti bevételi főösszegek forrásonkénti megoszlását, valamint a b) és d) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatokat és teljesítéseket az 1. melléklet tartalmazza.

(4) A képviselő-testület a tartalékokat a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.

(5) A képviselő-testület az önkormányzat intézmények nélküli bevételi és kiadási előirányzatainak és teljesítéseinek feladatonkénti alakulását a 3. melléklet szerint hagyja jóvá.

(6) A képviselő-testület a Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal bevételi és kiadási előirányzatainak és teljesítéseinek alakulását a 4. melléklet szerint hagyja jóvá.

(7) A képviselő-testület a Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde bevételi és kiadási előirányzatainak és teljesítéseinek alakulását az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.

(8) A képviselő-testület a Napfény Segítő Központ bevételi és kiadási előirányzatainak és teljesítéseinek alakulását a 6. melléklet szerint hagyja jóvá.

(9) A képviselő-testület a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház bevételi és kiadási előirányzatainak és teljesítéseinek alakulását a 7. melléklet szerint hagyja jóvá.

(10) A képviselő-testület a foglalkoztatottak létszámának alakulását a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.

(11) A képviselő-testület a működési, a felhalmozási, valamint a finanszírozási bevételek és kiadások mérlegeit a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.

(12) A képviselő-testület a beruházási kiadások teljesítését a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.

(13) A képviselő-testület a felújítási kiadások teljesítését a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.

(14) A képviselő-testület az önkormányzat mérlegét a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.

(15) A képviselő-testület az önkormányzat eredménykimutatását a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.

(16) A képviselő-testület az önkormányzat maradványkimutatását a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.

(17) A képviselő-testület az önkormányzat vagyonkimutatását a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.

(18) A képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat, kedvezményeket a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.

(19) A képviselő-testület az önkormányzat által 2024. évben nyújtott támogatásokat a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.

(20) A képviselő-testület az önkormányzat részesedéseinek 2024. december 31-i állapotát a 18. melléklet szerint hagyja jóvá.

(21) A képviselő-testület az önkormányzat stabilitási törvényből adódó adatait a 19. melléklet szerint hagyja jóvá.

(22) A képviselő-testület hitelállományt a 20. melléklet szerint hagyja jóvá.

(23) A képviselő-testület a több éves kihatással járó döntéseket a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.

(24) A képviselő-testület az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló projektek kiadásait és bevételeit a 22. melléklet szerint hagyja jóvá.

2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi maradványát a 14. melléklet szerint 1.160.790.597,-Ft nagyságrendben hagyja jóvá, melynek felosztásáról később dönt.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és Sümeg Város Önkormányzatának 2024. évi költségvetéséről szóló 2/2024. (II.23.) rendelete hatályát veszti.

1. melléklet a 12/2025. (V. 27.) önkormányzati rendelethez

Sümeg Város Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Sümeg Város Önkormányzata

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2024. évi
eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat
2/2025. (II.24.) KVÖR

Teljesítés

Teljesítés %-a

1. Önkormányzatok működési támogatásai

785.684.113

903.784.276

903.784.276

100,0

- helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

246.333.229

246.333.229

246.333.229

100,0

- települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

215.256.580

220.252.738

220.252.738

100,0

- önkorm. szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támog.

300.645.293

330.178.483

330.178.483

100,0

- önkorm. kulturális feladatainak támogatása

23.449.011

26.404.955

26.404.955

100,0

- helyi önkorm. kiegészítő támogatásai

0

79.417.829

79.417.829

100,0

- elszámolásból származó bevételek

0

1.197.042

1.197.042

100,0

2. Működési célú támogatások

141.919.778

145.836.544

145.551.134

99,8

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

572.000.000

584.130.381

591.313.563

101,2

- vagyoni típusú adók (építményadó,

90.000.000

90.000.000

92.395.853

102,7

telekadó, magánszem. komm.adója)

- értékesítési és forgalmi adók

430.000.000

442.130.381

453.373.132

102,5

(iparűzési adó)

- egyéb áruhasználati és szolgáltatási

48.000.000

48.000.000

42.087.479

87,7

adók (idegenforgalmi adó)

- egyéb közhatalmi bevételek (bírság, talajterhelési díj)

4.000.000

4.000.000

3.457.099

86,4

4. Működési bevételek

160.411.000

245.690.292

258.154.814

105,1

- készletértékesítés ellenértéke

5.700.000

5.700.000

7.451.638

130,7

- szolgáltatások ellenértéke

36.060.000

37.575.000

41.033.872

109,2

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

700.000

35.304.800

6.997.567

19,8

- tulajdonosi bevételek

14.000.000

30.827.675

36.376.631

118

- ellátási díjak

96.382.000

96.382.000

94.366.217

97,9

- ÁFA bevételek

7.349.000

28.392.472

54.580.392

192,2

- kamatbevételek és nyereségjell. bev.

0

0

750.056

0

- egyéb működési bevételek

220.000

11.508.345

16.598.437

144,2

5. Működési célú átvett pénzeszközök

3.000.000

8.577.313

9.439.773

110,1

Működési bevételek összesen

1.663.014.891

1.888.018.806

1.908.243.560

101,1

1. Felhalmozási célú támogatások

400.000.000

400.000.000

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

214.600.000

214.600.000

72.472.444

33,8

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

25.000.000

25.000.000

0

0

4. Felhalmozási célú támogatások,

0

0

0

0

kölcsönök visszatérülése

5. Felhalmozási célú önkormányzati

0

0

0

0

támogatások

Felhalmozási bevételek összesen

639.600.000

639.600.000

72.472.444

11,3

Költségvetési bevételek

2.302.614.891

2.527.618.806

1.980.716.004

78,4

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

1.378.570.304

1.460.533.706

1.460.533.706

100,0

4. Központi, irányító szervi támogatás

930.770.650

976.601.151

939.948.436

96,2

5. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

31.123.405

31.123.405

100,0

Finanszírozási bevételek

2.309.340.954

2.468.258.262

2.431.605.547

98,5

Bevételi előirányzat összesen

4.611.955.845

4.995.877.068

4.412.321.551

88,3

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2024. évi
eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat
2/2025.(II.24.) KVÖR

Teljesítés

Teljesítés %-a

1. Személyi juttatások

777.220.650

842.101.388

824.552.082

97,9

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

110.357.600

118.754.543

115.048.733

96,9

3. Dologi kiadások

847.155.000

990.332.404

857.766.105

86,6

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

8.600.000

10.726.652

10.096.639

94,1

5. Egyéb működési célú támogatások

28.867.400

32.071.715

30.876.726

96,3

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

48.848.000

65.542.133

64.892.133

99,0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

1.000.000

80.122.591

0

0

8. Elvonások, befizetések

73.718.241

66.810.889

66.810.889

100,0

Működési kiadások összesen

1.895.766.891

2.206.462.315

1.970.043.307

89,3

1. Beruházások

1.715.346.000

1.711.247.893

295.207.061

17,3

2. Felújítások

25.000.000

25.000.000

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

370.000

368.663

99,6

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

1.740.346.000

1.736.617.893

295.575.724

17,0

Költségvetési kiadások

3.636.112.891

3.943.080.208

2.265.619.031

57,5

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

18.148.000

18.148.000

18.148.000

100,0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

4. Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

5. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

930.770.650

976.601.151

939.948.436

96,2

6. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

26.924.304

58.047.709

27.815.487

47,9

Finanszírozási kiadások

975.842.954

1.052.796.860

985.911.923

93,6

Kiadási előirányzat összesen

4.611.955.845

4.995.877.068

3.251.530.954

65,1

2. melléklet a 12/2025. (V. 27.) önkormányzati rendelethez

Sümeg Város Önkormányzata

2024. évi költségvetésének

tartalékokról szóló kimutatása

adatok forintban

Sor-
szám

Megnevezés

2024. évi
eredeti
előirányzat

Módosított
előirányzat
2/2025.(II.24.)
KVÖR

Teljesítés

Teljesítés %-a

1

Általános tartalék

1.000.000

0

0

0

2

Céltartalék

0

0

0

0

Képviselők Sümegért

3

Céltartalék

0

3.382.634

0

0

Lakás alap számlák

4

Céltartalék

0

68.117.663

0

0

DRV Eszközhasználati díj

5

Céltartalék

0

8.622.294

0

0

Letéti számla

6

Céltartalék

0

0

0

0

Bajbajutott családok számla

ÖSSZESEN

1.000.000

80.122.591

0

0

3. melléklet a 12/2025. (V. 27.) önkormányzati rendelethez

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás