Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 12.) önkormányzati rendeletének indokolása

2025.02.13.
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Általános tájékoztató:
A helyi önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok alapján az önkormányzat maga határozza meg gazdasági programját és ennek részeként alkotja meg a költségvetési év gazdálkodását megalapozó költségvetési rendeletét. A költségvetési rendelet tartalmának és összeállításának sarok-szabályait a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról (továbbiakban: Áht.), a 2025.évi finanszírozás rendjét, a központi költségvetésből származó támogatás jogcímeit és mértékét pedig a 2024. évi XC. törvény Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről (Költségvetési tv.) határozza meg.
Az Önkormányzat költségvetési rendeletének megalkotásakor a bevételek megtervezésére kiemelt hangsúlyt és alaposságot kell fektetni, hiszen a bevételi előirányzatok a bevételek beszedésének kötelezettségét jelentik az Áht. rendelkezései értelmében.
Állami támogatások
A helyi önkormányzatok központi költségvetésből történő finanszírozás alapjaiban változásként jelenik meg a helyi iparűzési adó 2024. évi teljesítését meghaladó többletbevételnek Területfejlesztési Alapba történő átcsoportosítása 2025. költségvetési évben. Az átcsoportosítás pontos összegéről a Nemzetgazdasági Miniszter rendeletben rendelkezik.
A feladatalapú támogatások 2025. évi előirányzata 300.761.412 Ft. Az előző évi támogatási összeghez képest különbség a közvilágítás támogatása, a pedagógus béremeléshez nyújtott többlettámogatás és a polgármesteri illetményhez nyújtott támogatás összegéből adódik. A helyi önkormányzatok központi költségvetésből kapott, általános működési támogatás fajlagos összegei nem változtak a 2024. évről 2025.-re.
A központi költségvetés felé teljesítendő befizetési kötelezettsége az Önkormányzatnak a szolidaritási hozzájárulásból 2025. évben is fennáll. A befizetési kötelezettség várhatóan 10.000.000 Ft-tal emelkedik, valamint számolni kell az iparűzési adóbevétel többletének elvonásával is. Ezen két tétel összegét az államháztartásért felelős miniszter rendeletben határozza meg. A pontos adatokat tartalmazó rendelet a Magyar Közlönyben még kihirdetésre nem került.
A támogatások év közben még várhatóan pozitív értelemben változnak az időközi adatszolgáltatások alapján, amely esetleges változások beépítésre kerülnek az év közbeni költségvetés módosításokba.
Közhatalmi bevételek
Csopak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2024. év végével, 2025. január 01. napi hatállyal módosította a helyi adókról szóló rendeletét. A módosított rendelet az egyes adónemek esetében adómérték emelést tartalmazott.
A költségvetési rendelet-tervezetben a Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal Adó csoportjának számítása szerinti, módosított helyi adórendelet alapján várható helyi adó bevételek kerültek megtervezésre.
Saját bevételek
A saját bevételek tekintetében kiemelkedő bevételi forrása az Önkormányzatnak a Csopaki közösségi strand jegyár bevétele, mely a tavalyi tényleges teljesítéshez igazodóan, azonban óvatos becsléssel számítottan került a rendelet-tervezetbe.
Kamatbevételek tekintetében a rendelkezésre álló információk szerint jelentős összeg várható 2025. évben. A kamatbevétel az Önkormányzat forgatási célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír tulajdona után számított bevétel.
2024. december 31. fordulónappal az Önkormányzat értékpapír állománya a következőképpen mutatható be:

Minősítés

Megnevezés

Lejárat dátuma

Névérték

Kamatláb

Bef. célú

2028/A Államkötvény

2028.10.22

160 330 000

6,75%

Forgatási cél

2026/H Államkötvény

2026.10.21

90 670 000

9,50%

Forgatási cél

2032/A Államkötvény

2032.11.24

96 360 000

4,75%

Forgatási cél

2027/Z Önkormányzati Magyar Államkötvény

2027.09.22

934 650 000

6,50%

Összesen:

1 282 010 000

A 2025. éves költségvetést markánsan meghatározza a Közösségi ház építésének I. üteme. Ezen tárgyú szerződéses kötelezettségvállalás 2024.-ben kelt, azonban a kivitelezés ütemének haladása nem tette lehetővé, hogy 2024. évben számlát állítson ki a kivitelező, ezért várhatóan valamennyi pénzkifizetés a 2025. évi költségvetésben jelentkezik. Ez a pénzáram átütemezés azt eredményezte, hogy az Önkormányzat működési mérlege a tartalékkal pozitív, továbbá a felhalmozási mérleg jelentősen negatív értéket vesz fel. A belső hiányt értékpapír-értékesítésből származó finanszírozási bevétellel fedezi az Önkormányzat.
Tájékoztató jelleggel a pénzforgalmi mérlegek értékei bemutatásra kerülnek úgy is, hogy a Közösségi ház építési-beruházás hatásaitól megtisztításra kerültek az alapadatok. Az értékek azt feltételezik, hogy valamennyi egyéb kiadás (működés és fejlesztés is!) szintje nem változott. Az alapadatokból mind a Közösségi ház I. üteméhez köthető beruházási kiadások és a fordított áfa fizetési kötelezettségből eredő működési kiadások, mind a II. ütemre képzett céltartalék kiadásai kiemelésre kerültek.
Az Önkormányzat pénzforgalmi mérlegei a Közösségi ház beruházás nélkül
A költségvetési rendelet megalkotása előtt a kötelező hatásvizsgálat elkészítésre került, amely a következő oldalon látható táblázatos formában.
Tájékoztató az előzetes hatásvizsgálat eredményéről (a jogalkotásról szóló

Rendelet-tervezet címe:

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/ 2025. (II.12.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Rendelet-tervezet valamennyi jelentős hatása, különösen

Társadalmi, gazdasági hatás:

Költségvetési hatás:

Környezetvédelmi, egészségügyi következmények:

Adminisztratív terheket befolyásoló hatás:

Egyéb hatás:

A helyi önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 23. § (1) bekezdése értelmében a költségvetését költségvetési rendeletben állapítja meg. A költségvetés végrehajtása során elsőbbséget élvez az önkormányzat működőképességének biztosítása, az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásához szükséges forrás biztosítása. A költségvetés év közben módosítandó.

A rendelet biztosítja az Önkormányzat jogszerű működését és finanszírozását.

A költségvetési tervezet rendelkezik többek között az egészségügyi, szociális feladatok ellátásáról, ezáltal biztosítja az önkormányzat által ellátandó feladatok zökkenőmentes megvalósítását.

A költségvetés elkészítése és a hozzá kapcsolódó feladatok ellátása a közös hivatal dolgozóinak munkaköri leírásában szerepel. A rendelet megalkotásával az adminisztrációs terhek nem változnak.

Nincs.

A rendelet megalkotása szükséges, mert:
A rendelet megalkotásával a Képviselő-testület az ÁHT 24. §-ában foglalt kötelezettségének tesz eleget.

A rendelet megalkotásának elmaradása esetén várható következmények:
Az Áht. 24. § (3) bekezdése A jegyző által a (2) bekezdés szerint előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester február 15-éig, ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. A jogalkotás elmaradása esetén egyes kifizetések teljesítésére nem lenne lehetőség.

A rendelet alkalmazásához szükséges feltételek:

Személyi:

Szervezeti:

Tárgyi:

Pénzügyi:

Rendelkezésre áll.

Rendelkezésre áll.

Rendelkezésre áll.

Rendelkezésre áll.

Kiegészítés, részletes indoklás Csopak Község Önkormányzatának 2025. évi költségvetéséhez:
A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 139. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségemnek eleget téve, a mellékelt költségvetési rendelet-tervezetet terjesztem az önkormányzat képviselő-testülete elé.
A költségvetési rendelet tervezet összeállítása során érvényesítettük a 2025. évi költségvetési törvény már ismert számait és szabályozásait, a már meglévő szerződések kötelezettségeit és követeléseit, a már meglévő támogatási szerződések adatait, valamint az egyéb tervezett kiadásokat és bevételeket. A rendelettervezet táblázatait ennek megfelelően kellett elkészítenünk.
Csopak Község Önkormányzatának 2025. évre számított bevételi és kiadási főösszege 2.927.705.153 Ft. A főösszesítőből látható, hogy a bevételek és a kiadások közötti egyensúlyt sikerült megteremteni az éves költségvetés tervezése során. Az általános tartalék összege 82.683.745 Ft, a berüházási célú céltartalék összege 250.000.000 Ft.
A költségvetési rendelet-tervezet Áht. 24. § (2) bekezdése és a végrehajtási rendelet ide vonatkozó előírása szerinti egyeztetés az intézményvezetőkkel megtörtént.
I. A bevételeknél számításba vettük a jogszabályi változásokat, a helyi rendeleteket a tavalyi év tényszámait, valamint az ASP adó szakrendszere által 2025.évre számított adóösszegeket. A közhatalmi bevételek (524.700.000 Ft) összegébe a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosítása következtében hatályos változások kalkulációja beépült. Iparűzési adóbevétel alapján számított iparűzési adóerő-képessége után az Önkormányzat várhatóan 17.003.245 Ft szolidaritási hozzájárulást fizet, a 2024. évi 7.164.104 Ft-tal ellentétben.
Az Önkormányzat saját működési bevételei között legnagyobb tételt a strand bevételek (nettó 270.000.000 Ft) és a stranddal kapcsolatos bérleti díjak (nettó 28.623.410 Ft) jelentik. Mindegyik bevétel esetében – mint minden frekventált idegenforgalmi településeknél – sok függ az időjárástól. Reményeink szerint az idei szezon is olyan jó lesz vendégforgalomban, mint a tavalyi év, Az apartmanokból származó bevételek évről évre nőnek, valamint a Képviselő-testület 2025. évre 10%-os emelést vezetett be. 2025.évre ebből a típusú bevételből nettó 11.848.700 Ft-ot terveztünk.
Az egyéb bevétel sorra a működés során felmerülő, nem tipikus bevételeket terveztük (biztosítótól kapott összeg, kártérítés, előző évre vonatkozó jóváíró számlák).
A támogatásokat részletesen a 10. melléklet tartalmazza. A feladatalapú állami támogatások 2025-es összegénél nem számolhattunk még a DRV-nek átadásra kerülő kapcsolatos víz-és csatornatámogatással ehhez később kapunk adatot.
Támogatásértékű bevétel ÁH-n belül Paloznak Község Önkormányzata által megállapodás alapján fizetett óvodai, hivatali támogatás került az eredeti előirányzatba, ez 22.896.700 Ft. A két Önkormányzat a költségekkel 2025.02.28-ig számol el, ezért ez a tervezett összeg az I. költségvetés módosításban fog megjelenni. A NEAK-tól kapott támogatási összeg a háziorvosi szolgálat után kapott állami támogatás összegét tartalmazza.
Ingatlan értékesítésként azoknak az ingatlanoknak az eladásával számoltunk, amelyekkel kapcsolatosan már van döntés, illetve folyamatban vannak az adásvételi szerződések.
A felhalmozási célú, államháztartáson belüli pályázati támogatások összege 2025.évben nem került tervezésre, amennyiben év közben információ kerül a birtokunkba, a költségvetési rendelet- módosításban megjelenítésre kerül.
A várható előző évi költségvetési maradvány az Önkormányzatnál 300.000.000 Ft, ez az érték véglegesítésre a 2024.évi beszámoló elkészültét követően történik.
A Mandulavirág Óvoda bevételeit az 5. sz melléklet tartalmazza. Ebben a mellékletben külön látható mind az óvodai nevelés, mind a konyha költségvetése. A konyha bevétele az étkeztetésből származik, s 2025.évre a 2024. évi teljesítés adatok tükrében, óvatos becsléssel határoztuk meg az előirányzat összegét. Ez a bruttó 106.211.800 Ft bevételi előirányzat tartalmazza a Bölcsődétől származó bevételt, az óvodások, szociális étkezők, alkalmazotti étkeztetés és a vendégétkeztetés bevételét is.
II. Kiadások
A 2025. évi költségvetési rendelet-tervezet egyeztetése a jogszabály szerinti kört kibővítve valósult meg. A költségvetési szervek vezetőin túl a strandgondnok a településmenedzser és a közterület felügyelők is részt vettek az előzetes egyeztetésben, igényfelmérésben.
A szükséges létszám meghatározása
Az óvodai nevelés statisztikai létszáma 2025.évre 13 fő, a konyha létszáma 7,5 fő, a Bölcsőde statisztikai létszáma 6 fő, a Közös Hivatal létszáma 18,5 fő, az Önkormányzat átlagos statisztikai létszáma pedig 30 fő.
A személyi juttatásokat a tényleges létszámok alapul vételével határoztuk meg. Figyelembe vettük az év közben várható változásokat és az időszakos feladatok ellátásához szükséges létszámot. 2025. évi személyi juttatásoknál átlagosan 5%-os béremeléssel számoltunk, valamint biztosítottuk a jogszabályok szerinti kötelező béremeléseket, számoltunk a későbbiekben hatályba lépő átsorolási kötelezettségekkel is. A személyi juttatások az alapilletményeket, az illetmény eltérítéseket, a pótlékokat, a cafeteriát (éves bruttó 400.000 Ft), valamint munkába járás költségtérítését tartalmazzák. Jelen veszélyhelyzetben, az inflációs kockázatok figyelembe vételével jutalomkerettel nem számoltunk, a nyári strandszezon zárása után az adható jutalomkeret az őszi költségvetés módosításnál újra tárgyalható. A munkáltatói járulék (szociális hozzájárulási adó) mértéke jelenleg 13%.
Az Önkormányzat konszolidált személyi juttatások eredeti előirányzata 591.674.592 Ft, járulékok eredeti előirányzata 85.697.453 Ft, a dologi kiadások eredeti előirányzata 783.816.990 Ft.
Az intézményfinanszírozás eredeti előirányzata 425.890.820 Ft. Ez tartalmazza a Közös Hivatal, a Mandulavirág Óvoda és a Fecskefészek Bölcsőde irányító szervi támogatását mind a működési, mind a felhalmozási költségekre.
A működési célú támogatások közé (4. sz. melléklet) a szerződés szerinti társulási feladatok összegét (belső ellenőr,egyéb társulásban elvégzendő feladatok), a Rendőrség támogatását, a Csopaki Református Általános Iskola vállalt támogatására szánt összeget építettük be.
Az önkormányzat által adható juttatások 2015.évtől, a Szociális törvény változásával jelentősen átalakultak, amely alapján az önkormányzat települési támogatást nyújthat. A jogosultságokról, a támogatások mikéntjéről szociális rendeletet kellett alkotni. A 2025.évi szociális feladatokra 2.912.000 Ft-ot terveztünk, amely összeg egyben a feladatalapú támogatás is.
Az Óvoda kiadási és bevételi előirányzatainak összegét az 5. melléklet tartalmazza. A Mandulavirág Óvoda személyi juttatásainak eredeti előirányzatában tervezett bérelemek biztosítják a pedagógusok előmeneteli rendszerével összhangban a jogszabályi előírások szerinti átlagos 21,2 %.os pedagógus béremelést.
A Bölcsőde kiadási és bevételi előirányzatainak összegét az 6. melléklet tartalmazza.
A Közös Hivatalnál kiadási és bevételi előirányzatainak összegét az 7. melléklet tartalmazza.
Az Önkormányzat a 2025.évi várható beruházási és felújítási kiadásai a 8. mellékletben soroltuk fel. A pályázatokkal kapcsolatos fejlesztési célú kiadások szintén felsorolásra kerültek ebben a „fejlesztési” táblában. Az Önkormányzati fejlesztések összegében rendkívül jelentős volument képvisel a Közösségi ház építésének I. üteme, mely szerződéses kötelezettségvállalással bír, a műszaki megvalósítás csúszása miatt 2024. évben kifizetés nem történt a beruházásban.
Az Önkormányzat konszolidált felhalmozási kiadásainak eredeti előirányzatát 1.051.767.128 Ft-ban határoztuk meg, mely tartalmazza az Önkormányzat és az intézmények beruházásait és felújításait is.
A 9. számú melléklet az Önkormányzat pénzforgalmi mérlegeit tartalmazza.
A 10. számú melléklet tartalmazza az Önkormányzat, Bölcsőde és az Óvoda működésének általános támogatását eredeti előirányzatként, ami az év folyamán pozitív irányban változhat.
A 11. melléklet az Önkormányzat Európai Uniós forrásból megvalósítandó fejlesztéseit tartalmazza.
A 12. melléklet a pénzügyi likviditási terv, amely a várható pénzmozgásokat mutatja intézményenként 2025.évre.
A 13. melléklet az Önkormányzat által nyújtott kölcsönök várható állományát tartalmazza 3 évre.
Az Önkormányzatnak nincsenek hosszú lejáratú kötelezettségei, ezt a 14. melléklet tartalmazza.
A 15. melléklet az Önkormányzat által, 2025. évben nyújtandó közvetett támogatások várható összegeit tartalmazza.
A 16. melléklet az Önkormányzat 3 éves működési és fejlesztési célú bevételeit és kiadásait tartalmazza mérleg formában.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás