Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelete
Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2025.(. .) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] Balatonrendes Község Önkormányzatának Képviselő–testülete a 2025. évi költségvetési évben a jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátásának céljából a feladatellátáshoz szükséges bevételek, kiadások és létszámok meghatározása érdekében - figyelembe véve a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, az elnyert pályázatait, a különböző szerződéseket - az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása végett a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján költségvetési rendeletet alkot. A helyi önkormányzat az éves költségvetése alapján finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.
[2] Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében eljárva, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § A rendelet meghatározza az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak ellátásához szükséges bevételeket és kiadásokat.
2. Az önkormányzat 2025. évi költségvetése
2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi költségvetés
a)1 bevételi előirányzatát 130.926.904 Ft-ban,
b)2 kiadási előirányzatát 130.926.904 Ft-ban,
c) a költségvetési hiányát 0 Ft-ban,
d) a költségvetési többletét 0 Ft-ban,
e)3 a bevételek és kiadások főösszegét 130.926.904 Ft-ban
állapítja meg.
3. § (1) Az önkormányzat egységes rovatrend szerinti kiemelt kiadási és bevételi jogcímeit a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(2) Az önkormányzat kiadási előirányzatait működési kiadások, felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban a rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(3) Az önkormányzat költségvetési szervei működési kiadások, felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban a rendelet 3.melléklete tartalmazza.
4. § Az önkormányzat nevében végzett beruházások és felújítások kiadásait beruházásonként és felújításonként a rendelet 4. melléklete tartalmazza.
5. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2025. évre foglalkoztatottak létszám előirányzatát az alábbiak szerint állapítja meg:
a) átlagos statisztikai állományi létszám – átlaglétszám 8–fő,
b) az év utolsó napján foglalkoztatott záró létszám 8 fő.
(2) Az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét a rendelet 5. melléklete tartalmazza.
6. § Az önkormányzat európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok és projektek kiadásait, bevételeit és az önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait a rendelet 6. melléklete tartalmazza.
7. § Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a rendelet 7. és 8. melléklete tartalmazza.
8. § Az önkormányzat költségvetési tartalékát a rendelet 9. melléklete tartalmazza.
9. § Az önkormányzat által adott közvetett támogatások részletezését a rendelet 10. melléklete tartalmazza.
10. § Az önkormányzat 2025. évi működési célú pénzeszközátadását, bevételét, lakosságnak juttatott támogatását, szociális és rászorultsági jellegű ellátásokat a rendelet 11., 12. és 13. melléklete tartalmazza.
11. § Az önkormányzat helyi adóbevételeinek és egyéb közhatalmi bevételeinek részletezését a 14. melléklet tartalmazza.
12. § Az önkormányzat irányítószervi támogatását a 15. melléklet tartalmazza.
13. § A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban történő kimutatását a 16. melléklet tartalmazza.
14. § Az önkormányzat előirányzat felhasználási ütemtervét a 17. melléklet tartalmazza.
3. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
15. § A képviselő-testület dönt az önkormányzat kiadási és bevételi kiemelt előirányzatai módosításáról, a kiemelt kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról.
16. § (1) A rendelet 2. mellékletében meghatározott kiadási előirányzaton belüli kötelezettségvállalásról a polgármester 500.000 Ft összeghatárig saját hatáskörben intézkedhet és átcsoportosítást hajthat végre a személyi jellegű kiadási előirányzatok és a (2) bekezdésben foglaltak kivételével. Az esetenkénti átcsoportosítás mértéke nem haladhatja meg az 500.000 Ft összeghatárt. Az átruházott hatáskörben hozott átcsoportosításról a polgármester köteles a képviselő-testület soron következő ülésén beszámolni.
(2) A polgármester a Magyar Államkincstár által kiközölt összegben, saját hatáskörben intézkedhet és átcsoportosítást hajthat végre a kiemelt előirányzaton belül, valamint a rendelet 2. mellékletében meghatározott K914 jogcímen és a rendelet 5. mellékletében meghatározott B814 jogcímen szereplő és az államháztartáson belüli megelőlegezés és annak visszafizetése előirányzatai tekintetében. Az átcsoportosításról és módosításról a polgármester köteles a képviselő-testület soron következő ülésén beszámolni.
17. § (1) Az értékpapír kibocsátása értékhatárra tekintet nélkül a képviselő-testület hatásköre.
(2) A hitel, kölcsön felvétele és törlesztése értékhatárra tekintet nélkül a képviselő-testület hatásköre.
(3) A szabad pénzeszközök – ide nem értve a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény szabályai szerint az önkormányzat részére megállapított támogatásokat – betétként való elhelyezésére a polgármester jogosult. A betét elhelyezésről a betét elhelyezést követő testületi ülésen tájékoztatni köteles a képviselő-testületet.
18. § (1) Alapítványok, egyesületek és más egyéb civil szervezetek – a képviselő-testülethez címzett kérelmük alapján – az önkormányzat e célra elkülönített költségvetési előirányzatai terhére kizárólag a képviselő-testület döntése alapján írásbeli megállapodás szerint részesülnek önkormányzati támogatásban.
(2) Kizárólag azok az egyesületek, civil szervezetek, alapítványok kaphatnak támogatást, akik a kapott támogatás felhasználásának ellenőrzését biztosítják. A támogatáshoz megállapodást kell készíteni. A 2025. évi támogatás feltétele, hogy a 2024. évben kapott összegről a támogatott egyesület, civil szervezet elszámolást készít a támogatási megállapodásban megjelölt határidőig.
(3) A támogatott szervezet a támogatás összegével köteles elszámolni. A (2) bekezdésben megjelölt megállapodásban meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját, valamint ehhez kapcsolódóan a számadás nem teljesítése esetére visszafizetési kötelezettséget kell előírni. Amennyiben a finanszírozott vagy támogatott szervezet, az előírt számadási kötelezettségnek határidőre nem tesz eleget, és a támogatási szerződés alapján további támogatási összegre is jogosult lenne, támogatását fel kell függeszteni, és fel kell szólítani a már kifizetett támogatás visszafizetésére.
(4) A támogatásról és az elszámolás feltételeiről szóló megállapodás aláírására a polgármester jogosult.
19. § Az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei elmaradnak a tervezettől, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
20. § Az önkormányzat házipénztárából a következő kiadások teljesíthetők készpénzben:
a) bérjellegű kifizetések,
b) készpénzelőleg,
c) postai kézbesítés,
d) belföldi-külföldi kiküldetéseknél útiköltség térítések,
e) karbantartással, működtetéssel kapcsolatos kiadások,
f) készletbeszerzéssel kapcsolatos kiadások,
g) reprezentáció,
h) jogszabályban meghatározott szociális vagy gyermekvédelmi pénzbeli ellátás,
i) utazási költségtérítés, bérlet,
j) természetes személy részére pénzbeli kártalanítás vagy kártérítés,
k) ellátottak részére személyi térítési díj visszafizetése,
l) ellátottak egyéb pénzbeli juttatása,
m) jogcímtől függetlenül 500.000 Ft összegig történő kifizetés.
4. Záró rendelkezések
21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez4
|
K1. Személyi juttatások |
40 276 769 |
|
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 882 448 |
|
K3. Dologi kiadások |
44 680 280 |
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 000 000 |
|
K5. Egyéb működési célú kiadások |
13 363 805 |
|
K6. Beruházási kiadások |
3 493 297 |
|
K7. Felújítások |
22 115 367 |
|
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
- |
|
K1-8. Költségvetési kiadások |
129 811 966 |
|
K9. Finanszírozási kiadások |
1 114 938 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) |
130 926 904 |
|
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
40 673 175 |
|
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
16 409 758 |
|
B3. Közhatalmi bevételek |
15 650 000 |
|
B4. Működési bevételek |
13 433 577 |
|
B5. Felhalmozási bevételek |
15 000 000 |
|
B6. Működési célú átvett pénzeszközök |
13 302 000 |
|
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
- |
|
B1-7. Költségvetési bevételek |
114 468 510 |
|
B8. Finanszírozási bevételek |
16 458 394 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) |
130 926 904 |
2. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez5
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
államigazgatási feladatok |
ÖSSZESEN |
Mód. ei. I. |
Mód. ei. II. |
Mód. ei. III. |
Mód. ei. IV. |
Mód. ei. V. |
Mód. ei. VI. |
Mód. ei. VII. |
Mód. ei. VIII. |
|
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
25 528 584 |
25 528 584 |
25 328 584 |
25 228 584 |
25 228 584 |
25 228 584 |
25 228 584 |
27 228 584 |
27 228 584 |
27 228 584 |
||
|
Normatív jutalmak |
K1102 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
550 000 |
550 000 |
550 000 |
||
|
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
||||||||||||
|
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
||||||||||||
|
Végkielégítés |
K1105 |
||||||||||||
|
Jubileumi jutalom |
K1106 |
||||||||||||
|
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
475 000 |
||
|
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
||||||||||||
|
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
60 000 |
60 000 |
60 000 |
60 000 |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
90 000 |
||
|
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Lakhatási támogatások |
K1111 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Szociális támogatások |
K1112 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
100 000 |
100 000 |
300 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
||
|
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
27 163 584 |
27 163 584 |
27 163 584 |
27 163 584 |
27 193 584 |
27 193 584 |
27 193 584 |
28 743 584 |
28 743 584 |
28 743 584 |
||
|
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
10 933 185 |
10 933 185 |
10 933 185 |
10 933 185 |
10 933 185 |
10 933 185 |
10 933 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
||
|
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
||
|
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||
|
Külső személyi juttatások |
K12 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 233 185 |
11 533 185 |
11 533 185 |
11 533 185 |
||
|
Személyi juttatások |
K1 |
38 396 769 |
38 396 769 |
38 396 769 |
38 396 769 |
38 426 769 |
38 426 769 |
38 426 769 |
40 276 769 |
40 276 769 |
40 276 769 |
||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 732 448 |
4 882 448 |
4 882 448 |
4 882 448 |
||
|
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
||
|
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
2 370 000 |
2 370 000 |
2 370 000 |
2 370 000 |
3 284 000 |
3 284 000 |
3 484 000 |
3 484 000 |
3 484 000 |
3 484 000 |
||
|
Árubeszerzés |
K313 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
|
Készletbeszerzés |
K31 |
2 470 000 |
2 470 000 |
2 470 000 |
2 470 000 |
3 384 000 |
3 384 000 |
3 584 000 |
3 584 000 |
3 584 000 |
3 584 000 |
||
|
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
750 000 |
750 000 |
750 000 |
750 000 |
850 000 |
850 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
|
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
50 000 |
||
|
Kommunikációs szolgáltatások |
K32 |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
800 000 |
900 000 |
900 000 |
1 050 000 |
1 050 000 |
1 050 000 |
1 050 000 |
||
|
Közüzemi díjak |
K331 |
6 560 000 |
6 560 000 |
6 560 000 |
6 560 000 |
6 560 000 |
6 560 000 |
6 560 000 |
4 872 000 |
4 872 000 |
4 872 000 |
||
|
Vásárolt élelmezés |
K332 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
1 908 000 |
1 908 000 |
1 908 000 |
1 908 000 |
1 908 000 |
1 408 000 |
1 408 000 |
1 408 000 |
1 408 000 |
1 408 000 |
||
|
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
7 120 000 |
||
|
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
||
|
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
11 802 000 |
11 802 000 |
11 802 000 |
11 802 000 |
11 802 000 |
10 802 000 |
10 802 000 |
10 765 500 |
10 765 500 |
10 765 500 |
||
|
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
3 870 000 |
3 870 000 |
3 870 000 |
3 870 000 |
4 370 000 |
4 370 000 |
5 370 000 |
5 370 000 |
5 370 000 |
5 370 000 |
||
|
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
31 560 000 |
31 560 000 |
31 560 000 |
31 560 000 |
32 060 000 |
30 560 000 |
31 560 000 |
29 835 500 |
29 835 500 |
29 835 500 |
||
|
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
130 000 |
130 000 |
130 000 |
||
|
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
1 950 000 |
1 950 000 |
1 950 000 |
1 950 000 |
1 950 000 |
3 220 000 |
3 220 000 |
3 220 000 |
3 220 000 |
3 220 000 |
||
|
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
1 980 000 |
1 980 000 |
1 980 000 |
1 980 000 |
1 980 000 |
3 250 000 |
3 250 000 |
3 350 000 |
3 350 000 |
3 350 000 |
||
|
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
6 353 000 |
6 353 000 |
6 353 000 |
6 353 000 |
6 761 780 |
6 491 780 |
6 856 280 |
6 530 780 |
6 530 780 |
6 530 780 |
||
|
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Kamatkiadások |
K353 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
10 000 |
||
|
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
320 000 |
||
|
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
K35 |
6 683 000 |
6 683 000 |
6 683 000 |
6 683 000 |
7 091 780 |
6 821 780 |
7 186 280 |
6 860 780 |
6 860 780 |
6 860 780 |
||
|
Dologi kiadások |
K3 |
43 493 000 |
43 493 000 |
43 493 000 |
43 493 000 |
45 415 780 |
44 915 780 |
46 630 280 |
44 680 280 |
44 680 280 |
44 680 280 |
||
|
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Családi támogatások |
K42 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
|
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
900 000 |
900 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
400 000 |
- |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
400 000 |
900 000 |
900 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
|
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Elvonások és befizetések |
K502 |
- |
- |
39 780 |
39 780 |
39 780 |
39 781 |
39 781 |
39 781 |
39 781 |
|||
|
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
7 468 677 |
||
|
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Kamattámogatások |
K510 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
422 072 |
||
|
Tartalékok-általános |
K513 |
4 462 440 |
4 462 440 |
4 462 440 |
3 880 821 |
2 453 821 |
2 453 821 |
739 320 |
539 320 |
539 320 |
5 433 275 |
||
|
Tartalékok-cél |
K513 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
12 353 189 |
- |
12 353 189 |
12 353 189 |
11 811 350 |
10 384 350 |
10 384 350 |
8 669 850 |
8 469 850 |
8 469 850 |
13 363 805 |
|
|
Működési kiadások összesen |
99 375 406 |
- |
99 375 406 |
99 375 406 |
98 833 567 |
99 359 347 |
99 359 347 |
99 359 347 |
99 309 347 |
99 309 347 |
104 203 302 |
||
|
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
||
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
- |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
2 711 257 |
2 761 257 |
2 761 257 |
2 761 257 |
|
|
Részesedések beszerzése |
K65 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
94 500 |
94 500 |
94 500 |
94 500 |
94 500 |
94 500 |
732 040 |
732 040 |
732 040 |
732 040 |
||
|
Beruházások |
K6 |
- |
444 500 |
444 500 |
444 500 |
444 500 |
444 500 |
444 500 |
3 443 297 |
3 493 297 |
3 493 297 |
3 493 297 |
|
|
Ingatlanok felújítása |
K71 |
6 853 470 |
6 853 470 |
6 853 470 |
6 853 470 |
8 920 600 |
8 920 600 |
13 636 490 |
13 636 490 |
17 413 282 |
17 413 282 |
||
|
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
1 850 936 |
1 850 936 |
1 850 936 |
1 850 936 |
2 409 061 |
2 409 061 |
3 682 351 |
3 682 351 |
4 702 085 |
4 702 085 |
||
|
Felújítások |
K7 |
- |
8 704 406 |
8 704 406 |
8 704 406 |
8 704 406 |
11 329 661 |
11 329 661 |
17 318 841 |
17 318 841 |
22 115 367 |
22 115 367 |
|
|
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Lakástámogatás |
K87 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
- |
9 148 906 |
- |
9 148 906 |
9 148 906 |
9 148 906 |
11 774 161 |
11 774 161 |
20 762 138 |
20 812 138 |
25 608 664 |
25 608 664 |
|
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
99 375 406 |
9 148 906 |
108 524 312 |
108 524 312 |
107 982 473 |
111 133 508 |
111 133 508 |
120 121 485 |
120 121 485 |
124 918 011 |
129 811 966 |
|
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
930 363 |
930 363 |
930 363 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
||
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
930 363 |
- |
930 363 |
930 363 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
1 114 938 |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) |
100 305 769 |
9 148 906 |
109 454 675 |
109 454 675 |
109 097 411 |
112 248 446 |
112 248 446 |
121 236 423 |
121 236 423 |
126 032 949 |
130 926 904 |
3. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez6
|
Rovat megnevezése |
Rovat- |
kötelező feladatok |
önként vállalt feladatok |
államigazgatási feladatok |
ÖSSZESEN |
Mód ei. II. |
Mód ei. III. |
Mód ei. V. |
Mód ei. VII. |
Mód ei. VIII. |
|
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
18 241 580 |
18 241 580 |
21 659 302 |
21 659 302 |
21 659 302 |
21 659 302 |
23 402 511 |
||
|
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B113 |
7 737 500 |
7 737 500 |
7 737 500 |
7 737 500 |
7 737 500 |
7 737 500 |
7 993 543 |
||
|
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
3 012 876 |
3 012 876 |
3 012 876 |
3 012 876 |
3 012 876 |
3 012 876 |
3 012 876 |
||
|
Működési célú központosított előirányzatok |
B115 |
3 417 722 |
3 417 722 |
0 |
525 780 |
525 780 |
525 780 |
525 780 |
||
|
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
32 409 678 |
0 |
0 |
32 409 678 |
32 409 678 |
32 935 458 |
32 935 458 |
32 935 458 |
34 934 710 |
|
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
3 201 600 |
3 201 600 |
3 201 600 |
3 201 600 |
3 201 600 |
3 201 600 |
5 738 465 |
||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
35 611 278 |
0 |
0 |
35 611 278 |
35 611 278 |
36 137 058 |
36 137 058 |
36 137 058 |
40 673 175 |
|
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
||
|
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
5 000 000 |
||
|
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
500 000 |
||
|
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
5 500 000 |
||
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
150 000 |
||
|
Közhatalmi bevételek |
B3 |
15 650 000 |
0 |
0 |
15 650 000 |
15 650 000 |
15 650 000 |
15 650 000 |
15 650 000 |
15 650 000 |
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
12 228 577 |
12 228 577 |
12 228 577 |
12 228 577 |
12 228 577 |
12 228 577 |
12 228 577 |
||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
||
|
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Kamatbevételek |
B408 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Egyéb működési bevételek |
B411 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Működési bevételek |
B4 |
13 433 577 |
0 |
0 |
13 433 577 |
13 433 577 |
13 433 577 |
13 433 577 |
13 433 577 |
13 433 577 |
|
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
||
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
13 302 000 |
0 |
0 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
13 302 000 |
|
Működési bevételek összesen |
77 996 855 |
0 |
0 |
77 996 855 |
77 996 855 |
78 522 635 |
78 522 635 |
78 522 635 |
83 058 752 |
|
|
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
2 625 255 |
11 613 232 |
16 409 758 |
16 409 758 |
||
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 625 255 |
11 613 232 |
16 409 758 |
16 409 758 |
|
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási bevételek |
B5 |
15 000 000 |
0 |
0 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
|
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási bevételek összesen |
15 000 000 |
0 |
0 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 000 |
15 000 001 |
15 000 000 |
15 000 000 |
|
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
92 996 855 |
0 |
0 |
92 996 855 |
92 996 855 |
96 147 890 |
105 135 867 |
109 932 393 |
114 468 510 |
|
Működési bevételek és működési kiadások egyenlege |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek és a felhalmozási kiadások egyenlege |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE |
B8131 |
15 457 820 |
15 457 820 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
||
|
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA |
B8131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Maradvány igénybevétele |
B813 |
15 457 820 |
15 457 820 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
15 100 556 |
||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 357 838 |
||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Betétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
16 457 820 |
16 457 820 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 458 394 |
||
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Finanszírozási bevételek |
B8 |
16 457 820 |
16 457 820 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 100 556 |
16 458 394 |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) |
109 454 675 |
0 |
0 |
109 454 675 |
109 097 411 |
112 248 446 |
121 236 423 |
126 032 949 |
130 926 904 |
4. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez7
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK |
MINDÖSSZESEN |
Módosítás III. |
Módosítás V. |
Módosítás VI. |
Módosítás VII. |
|
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Balatoni Bringakör terv |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
Gyöngyvirág u. pótmunka terv |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
40 férőhelyes urnafal MFP |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
|
Gyalogátkelőhely |
|||||||
|
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése játszótéri elemek ,klíma |
K64 |
350 000 |
350 000 |
350 000 |
2 711 257 |
2 761 257 |
2 761 257 |
|
Részesedések beszerzése |
K65 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
94 500 |
94 500 |
94 500 |
732 040 |
732 040 |
732 040 |
|
Beruházások |
K6 |
444 500 |
444 500 |
444 500 |
3 443 297 |
3 493 297 |
3 493 297 |
|
Ingatlanok felújítása |
K71 |
6 853 470 |
6 853 470 |
8 920 600 |
13 636 490 |
13 636 490 |
17 413 282 |
|
Ibolya u. felújítása |
3 253 470 |
3 253 470 |
3 253 470 |
3 253 470 |
3 253 470 |
3 253 470 |
|
|
Villamos szabványosítás |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
|
|
Zebra |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
|
|
Gázkazán |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
|
|
Festés |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
|
|
Orvosi rendelő ajtaja |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
|
|
Temető, földmunka |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
250 000 |
|
|
Ügyfélfogadó kialakítása |
1 200 000 |
1 200 000 |
1 200 000 |
1 200 000 |
1 200 000 |
1 200 000 |
|
|
Versenyképes járások projekt |
2 067 130 |
2 067 130 |
2 067 130 |
2 067 130 |
|||
|
MFP pályázat gyalogátkelőhely létesítése |
4 715 890 |
4 715 890 |
4 715 890 |
||||
|
Top_Plusz pályázat |
3 776 792 |
||||||
|
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
1 850 936 |
1 850 936 |
2 409 061 |
3 682 351 |
3 682 351 |
4 702 085 |
|
Felújítások |
K7 |
8 704 406 |
8 704 406 |
11 329 661 |
17 318 841 |
17 318 841 |
22 115 367 |
5. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
MEGNEVEZÉS |
Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) ÖNKORMÁNYZAT |
MINDÖSSZESEN |
|
főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző |
- |
|
|
I. besorolási osztály összesen |
- |
|
|
II. besorolási osztály összesen |
- |
|
|
III. besorolási osztály összesen |
- |
|
|
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN |
- |
|
|
igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) |
- |
|
|
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető |
- |
|
|
főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs |
- |
|
|
A, B fizetési osztály összesen |
- |
|
|
C,D fizetési osztály összesen |
2 |
2 |
|
E-J fizetési osztály összesen |
- |
|
|
kutató, felsőoktatásban oktató |
- |
|
|
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN |
2 |
2 |
|
fizikai alkalmazott, |
3 |
3 |
|
ösztöndíjas foglalkoztatott |
- |
|
|
közfoglalkoztatott |
3 |
3 |
|
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN |
6 |
6 |
|
polgármester, főpolgármester |
1 |
1 |
|
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
3 |
3 |
|
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, |
1 |
1 |
|
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN |
5 |
5 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN |
8 |
8 |
|
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek |
- |
|
|
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszáma |
- |
|
|
ösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet) |
- |
|
|
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek |
- |
|
|
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN |
- |
- |
6. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez8
|
Projekt megnevezése |
Eredeti előirányzat |
|
K1. Személyi juttatások |
|
|
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
K3. Dologi kiadások |
|
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
K5. Egyéb működési célú kiadások |
|
|
K6. Beruházási kiadások |
|
|
K7. Felújítások |
4796526 |
|
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
K1-K8. Költségvetési kiadások ÖSSZESEN |
4796526 |
|
B16 Működési célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
|
|
B25 Felhalmozási célú támogatásokfejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
4796526 |
|
B63 Működési célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
|
|
B73 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól |
|
|
B1-7 A helyi önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
|
|
B1-B7 Költségvetési bevételek |
|
|
B8 Finanszírozási bevételek- önkormányzat projekthez történő hozzájárulása |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
4796526 |
7. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez9
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
kiadási eredeti előirányzat |
ebből kiadási előirányzat fedezete-saját forrás |
ebből kiadási előirányzat fedezete-adósságot keletkeztető ügylet |
adósságot keletkeztető ügylet fajtája |
adósságot keletkeztető ügylet rovatszáma (B8) |
adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet- várható visszatérítendő összege (kamattal) leáratig mindösszesen |
|
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
||||||||
|
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
||||||||
|
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 711 257 |
2 711 257 |
||||||
|
Részesedések beszerzése |
K65 |
||||||||
|
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
||||||||
|
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
732 040 |
732 040 |
||||||
|
Beruházások |
K6 |
3 443 297 |
3 443 297 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Ingatlanok felújítása |
K71 |
17 413 282 |
17 413 282 |
||||||
|
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
||||||||
|
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
4 702 085 |
4 702 085 |
||||||
|
Felújítások |
K7 |
22 115 367 |
22 115 367 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
|
Az önkormányzati garanciákból és önkormányzati kezességekből fennálló kötelezettségek az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a garancia, kezesség érvényesíthetőségéig |
|||||||||
8. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja |
adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja |
adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek |
|
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8111 |
||||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8113 |
||||
|
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
- |
- |
- |
|
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||||
|
ebből: befektetési jegyek |
B8121 |
||||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
B8123 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||||
|
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
- |
- |
- |
|
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||||
|
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||||
|
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
B824 |
||||
|
ebből: más kormányok |
B824 |
||||
|
ebből: külföldi pénzintézetek |
B824 |
||||
|
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
- |
- |
- |
|
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
saját bevételek 2025. |
saját bevételek 2026. |
saját bevételek 2027. |
saját bevételek 2028. |
|
353/2011. (XII. 30.) Korm. Rendelet értelmében az önkormányzat saját bevételének minősül |
|||||
|
1.a helyi adóból és a települési adóból származó bevétel, |
15 500 000 |
14 800 000 |
14 800 000 |
14 800 000 |
|
|
2. az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel, |
15 000 000 |
- |
- |
- |
|
|
3. az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel, |
- |
- |
- |
- |
|
|
4. a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel, |
- |
- |
- |
- |
|
|
5. bírság-, pótlék- és díjbevétel, |
150 000 |
180 000 |
180 000 |
180 000 |
|
|
6. a kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés. |
- |
- |
- |
- |
|
|
ÖSSZESEN: |
30 650 000 |
14 980 000 |
14 980 000 |
14 980 000 |
9. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez10
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK |
MINDÖSSZESEN |
Mód Ei. II. |
Mód Ei. III. |
Mód Ei. V. |
Mód Ei. VI. |
Mód Ei. VIII. |
|
Általános tartalékok |
K513 |
4 462 440 |
4 462 440 |
3 880 821 |
2 453 821 |
739 320 |
539 321 |
5 433 276 |
|
Céltartalékok |
K513 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
10. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
tervezett elvárt bevétel |
közvetett támogatás |
várható bevétel |
|---|---|---|---|---|
|
az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege |
B405 |
- |
- |
- |
|
a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege |
B72 |
- |
- |
- |
|
építményadó |
B34 |
6 000 000 |
||
|
tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
B34 |
500 000 |
||
|
magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
|||
|
telekadó |
B34 |
4 000 000 |
||
|
Gépjárműadók |
B354 |
- |
||
|
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
5 000 000 |
||
|
a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként |
B3, B7 |
- |
- |
|
|
B402 |
12 228 577 |
|||
|
B5 |
- |
|||
|
a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege |
B4, B5 |
- |
- |
|
|
az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege |
11. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti előirányzat |
|---|---|---|
|
központi költségvetési szervek részére |
K504 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K504 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K504 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K504 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K504 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K504 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
|
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K504 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K504 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
- |
|
központi költségvetési szervek részére |
K505 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K505 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K505 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K505 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K505 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K505 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
|
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K505 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K505 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
- |
|
központi költségvetési szervek részére |
K506 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K506 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K506 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K506 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K506 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K506 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
5 765 635 |
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K506 |
1 703 042 |
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K506 |
|
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
7 468 677 |
|
egyházi jogi személyek részére |
K508 |
|
|
egyéb civil szervezetek részére |
K508 |
|
|
háztartások részére |
K508 |
|
|
pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K508 |
|
|
egyéb vállalkozások részére |
K508 |
|
|
Európai Unió részére |
K508 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K508 |
|
|
egyéb külföldiek részére |
K508 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
|
|
egyházi jogi személyek részére |
K512 |
|
|
egyéb civil szervezetek részére |
K512 |
422 072 |
|
háztartások részére |
K512 |
|
|
pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K512 |
|
|
egyéb vállalkozások részére |
K512 |
|
|
Európai Unió részére |
K512 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K512 |
|
|
egyéb külföldiek részére |
K512 |
|
|
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
422 072 |
|
központi költségvetési szervek részére |
K82 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K82 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K82 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K82 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K82 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K82 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
|
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K82 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K82 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
|
|
központi költségvetési szervek részére |
K83 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K83 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K83 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K83 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K83 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K83 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
|
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K83 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K83 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
|
|
központi költségvetési szervek részére |
K84 |
|
|
központi kezelésű előirányzatok részére |
K84 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére |
K84 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére |
K84 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére |
K84 |
|
|
elkülönített állami pénzalapok részére |
K84 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
|
|
társulások és költségvetési szerveik részére |
K84 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére |
K84 |
|
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
|
|
egyházi jogi személyek részére |
K86 |
|
|
egyéb civil szervezetek részére |
K86 |
|
|
háztartások részére |
K86 |
|
|
pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K86 |
|
|
egyéb vállalkozások részére |
K86 |
|
|
Európai Unió részére |
K86 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K86 |
|
|
egyéb külföldiek részére |
K86 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
|
|
egyházi jogi személyek részére |
K88 |
|
|
egyéb civil szervezetek részére |
K88 |
|
|
háztartások részére |
K88 |
|
|
pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére |
K88 |
|
|
egyéb vállalkozások részére |
K88 |
|
|
Európai Unió részére |
K88 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetek részére |
K88 |
|
|
egyéb külföldiek részére |
K88 |
|
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K88 |
12. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez11
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti ei. |
|
központi költségvetési szervektől |
B14 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B14 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B14 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B14 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B14 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B14 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B14 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B14 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
|
|
központi költségvetési szervektől |
B15 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B15 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B15 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B15 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B15 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B15 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B15 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B15 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
- |
|
központi költségvetési szervektől |
B16 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B16 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B16 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B16 |
5 738 465 |
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B16 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B16 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B16 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B16 |
|
|
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
5 738 465 |
|
központi költségvetési szervektől |
B23 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B23 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B23 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B23 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B23 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B23 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B23 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B23 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
|
|
központi költségvetési szervektől |
B24 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B24 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B24 |
|
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B24 |
|
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B24 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B24 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B24 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B24 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
|
|
központi költségvetési szervektől |
B25 |
|
|
központi kezelésű előirányzatoktól |
B25 |
|
|
fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától |
B25 |
4 796 526 |
|
egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól |
B25 |
11 613 232 |
|
társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól |
B25 |
|
|
elkülönített állami pénzalapoktól |
B25 |
|
|
helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
|
|
társulások és költségvetési szerveiktől |
B25 |
|
|
nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
|
|
térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől |
B25 |
|
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
|
|
egyházi jogi személyektől |
B62 |
|
|
egyéb civil szervezetektől |
B62 |
|
|
háztartásoktól |
B62 |
|
|
pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B62 |
|
|
egyéb vállalkozásoktól |
B62 |
|
|
Európai Uniótól |
B62 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B62 |
|
|
egyéb külföldiektől |
B62 |
|
|
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B62 |
|
|
egyházi jogi személyektől |
B63 |
|
|
egyéb civil szervezetektől |
B63 |
|
|
háztartásoktól |
B63 |
|
|
pénzügyi vállalkozásoktól |
B63 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B63 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B63 |
|
|
egyéb vállalkozásoktól |
B63 |
|
|
Európai Uniótól |
B63 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B63 |
|
|
egyéb külföldiektől |
B63 |
|
|
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B63 |
|
|
egyházi jogi személyektől |
B72 |
|
|
egyéb civil szervezetektől |
B72 |
|
|
háztartásoktól |
B72 |
|
|
pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B72 |
|
|
egyéb vállalkozásoktól |
B72 |
|
|
Európai Uniótól |
B72 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B72 |
|
|
egyéb külföldiektől |
B72 |
|
|
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B72 |
- |
|
egyházi jogi személyektől |
B73 |
|
|
egyéb civil szervezetektől |
B73 |
|
|
háztartásoktól |
B73 |
|
|
pénzügyi vállalkozásoktól |
B73 |
|
|
állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B73 |
|
|
önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól |
B73 |
|
|
egyéb vállalkozásoktól |
B73 |
|
|
Európai Uniótól |
B73 |
|
|
kormányok és nemzetközi szervezetektől |
B73 |
|
|
egyéb külföldiektől |
B73 |
|
|
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B73 |
- |
13. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez12
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti ei. |
IV. mód. |
VI. mód. |
|---|---|---|---|---|
|
mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása |
K44 |
|||
|
mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása |
K44 |
|||
|
megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése |
K44 |
|||
|
cukorbetegek támogatása |
K44 |
|||
|
helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §] |
K44 |
|||
|
helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.] |
K44 |
|||
|
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
- |
- |
- |
|
foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.] |
K45 |
|||
|
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
|||
|
hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez |
K46 |
|||
|
lakbértámogatás |
K46 |
|||
|
lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok] |
K46 |
|||
|
adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont] |
K46 |
|||
|
természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont] |
K46 |
|||
|
adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. § (3) bek.] |
K46 |
|||
|
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
|||
|
állami gondozottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
|||
|
oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai |
K47 |
|||
|
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
|||
|
időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. § (1) bek.] |
K48 |
|||
|
rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok] |
K48 |
|||
|
átmeneti segély [Szoctv. 45. §] |
K48 |
|||
|
temetési segély [Szoctv. 46. §] |
K48 |
|||
|
egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás |
K48 |
|||
|
természetben nyújtott rendszeres szociális segély [Szoctv. 47. § (1) bek. a) pont] |
K48 |
|||
|
átmeneti segély [Szoctv. 47. § (1) bek. c) pont] |
K48 |
|||
|
temetési segély [Szoctv. 47. § (1) bek. d) pont} |
K48 |
|||
|
köztemetés [Szoctv. 48. §] |
K48 |
|||
|
rászorultságtól függõ normatív kedvezmények [Gyvt. 151. § (5) bek.] |
K48 |
|||
|
önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás |
K48 |
400 000 |
500 000 |
600 000 |
|
önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott természetbeni ellátás |
K48 |
|||
|
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
400 000 |
500 000 |
600 000 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
400 000 |
500 000 |
600 000 |
14. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti előirányzat |
|---|---|---|
|
építményadó |
B34 |
6 000 000 |
|
épület után fizetett idegenforgalmi adó |
B34 |
|
|
magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
|
|
telekadó |
B34 |
4 000 000 |
|
Vagyoni típusú adók |
B34 |
10 000 000 |
|
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
5 000 000 |
|
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
B351 |
5 000 000 |
|
ebből: ideiglenes jelleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó |
B351 |
|
|
Gépjárműadók |
B354 |
- |
|
ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része |
B354 |
|
|
ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része |
B354 |
- |
|
ebből: külföldi gépjárművek adója |
B354 |
|
|
ebből: gépjármű túlsúlydíj |
B354 |
|
|
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
600 000 |
|
ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
B355 |
600 000 |
|
ebből: talajterhelési díj |
B355 |
- |
|
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
5 600 000 |
|
eljárási illetékek |
B36 |
|
|
igazgatási szolgáltatási díjak |
B36 |
|
|
felügyeleti díjak |
B36 |
|
|
ebrendészeti hozzájárulás |
B36 |
|
|
környezetvédelmi bírság |
B36 |
|
|
természetvédelmi bírság |
B36 |
|
|
műemlékvédelmi bírság |
B36 |
|
|
építésügyi bírság |
B36 |
|
|
szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része |
B36 |
|
|
egyéb bírság |
B36 |
150 000 |
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
150 000 |
15. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Rovatszám |
Költségvetési szerv |
ÖSSZESEN |
|---|---|---|---|
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása működési célra |
K915 |
0 |
|
|
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása felhalmozási célra |
K915 |
0 |
|
|
ÖSSZESEN: |
0 |
16. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez13
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti előirányzat Működési célú |
eredeti előirányzat Felhalmozási célú |
Mód ei. II. működési célú |
Mód ei. VIII. működési célú |
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
K9111 |
||||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9111 |
||||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
||||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
K9113 |
||||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9113 |
||||
|
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
||||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
||||
|
ebből: befektetési jegyek |
K9121 |
||||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
K9121 |
||||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
||||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9122 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
||||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
K9124 |
||||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K9124 |
||||
|
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
930 363 |
1 114 938 |
1 114 938 |
|
|
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
||||
|
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||||
|
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
930 363 |
- |
1 114 938 |
1 114 938 |
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
||||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
||||
|
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
- |
|||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K923 |
||||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
- |
|||
|
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
K924 |
||||
|
ebből: más kormányok |
K924 |
||||
|
ebből: külföldi pénzintézetek |
K924 |
||||
|
ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai |
K924 |
||||
|
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
- |
|||
|
Megnevezés |
Rovat-szám |
eredeti előirányzat Működési célú |
eredeti előirányzat Felhalmozáci célú |
eredeti előirányzat Felhalmozáci célú |
Mód.ei. VIII. Felhalmozáci célú |
|
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8111 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8111 |
||||
|
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
||||
|
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
B8113 |
||||
|
ebből: pénzügyi vállalkozás |
B8113 |
||||
|
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről |
B811 |
||||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
||||
|
ebből: befektetési jegyek |
B8121 |
||||
|
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
||||
|
ebből: kárpótlási jegyek |
B8123 |
||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
||||
|
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 000 |
1 357 838 |
||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||||
|
Betétek megszüntetése |
B817 |
||||
|
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
||||
|
ebből: tulajdonosi kölcsönök visszatérülése |
B818 |
||||
|
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
1 000 000 |
- |
- |
1 357 838 |
|
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
||||
|
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
||||
|
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
||||
|
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
B824 |
||||
|
ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek |
B824 |
||||
|
ebből: más kormányok |
B824 |
||||
|
ebből: külföldi pénzintézetek |
B824 |
||||
|
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
17. melléklet a 2/2025. (II. 25.) önkormányzati rendelethez14
|
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
JANUÁR |
FEBRUÁR |
MÁRCIUS |
ÁPRILIS |
MÁJUS |
JÚNIUS |
JÚLIUS |
AUGUSZTUS |
SZEPTEMBER |
OKTÓBER |
NOVEMBER |
DECEMBER |
MINDÖSSZESEN |
|
Személyi juttatások |
K1 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 199 730 |
3 205 731 |
3 205 732 |
3 205 732 |
3 205 732 |
5 055 732 |
40 276 769 |
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
394 370 |
394 370 |
394 370 |
394 370 |
394 371 |
394 371 |
394 371 |
394 371 |
394 371 |
394 371 |
394 371 |
544 371 |
4 882 448 |
|
Dologi kiadások |
K3 |
3 624 416 |
3 624 416 |
3 624 416 |
3 624 416 |
3 624 417 |
3 624 417 |
3 712 047 |
3 991 447 |
3 866 447 |
3 866 447 |
3 866 447 |
3 630 947 |
44 680 280 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
33 333 |
158 334 |
158 334 |
158 334 |
258 334 |
1 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 029 432 |
1 029 432 |
1 029 432 |
844 857 |
1 029 432 |
978 395 |
978 395 |
692 995 |
692 995 |
164 485 |
- |
4 893 955 |
13 363 805 |
|
Működési költségvetés előirányzat csoport |
- |
|||||||||||||
|
Beruházások |
K6 |
444 500 |
2 998 797 |
50 000 |
3 493 297 |
|||||||||
|
Felújítások |
K7 |
725 367 |
725 367 |
725 367 |
725 367 |
725 367 |
725 367 |
725 367 |
1 250 418 |
1 250 418 |
1 250 418 |
7 239 599 |
6 046 945 |
22 115 367 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
- |
||||||||||||
|
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport |
- |
|||||||||||||
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
9 006 648 |
9 006 648 |
9 451 148 |
8 822 073 |
9 006 650 |
8 955 613 |
9 043 243 |
9 568 295 |
9 568 297 |
9 039 787 |
17 863 280 |
20 480 284 |
129 811 966 |
|
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
930 363 |
184 575 |
1 114 938 |
||||||||||
|
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
|||||||||||||
|
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
|||||||||||||
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
930 363 |
- |
- |
184 575 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1 114 938 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9) |
9 937 011 |
9 006 648 |
9 451 148 |
9 006 648 |
9 006 650 |
8 955 613 |
9 043 243 |
9 568 295 |
9 568 297 |
9 039 787 |
17 863 280 |
20 480 284 |
130 926 904 |
|
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
2 967 607 |
2 967 607 |
2 967 607 |
2 967 607 |
2 967 607 |
2 967 607 |
3 493 386 |
2 967 606 |
2 967 606 |
2 967 606 |
2 967 606 |
7 503 723 |
40 673 175 |
|
Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 304 166 |
1 304 166 |
1 304 166 |
1 304 166 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
1 304 167 |
15 650 000 |
|
Működési bevételek |
B4 |
1 119 464 |
1 119 464 |
1 119 464 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
1 119 465 |
13 433 577 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
1 108 500 |
13 302 000 |
|
Működési költségvetés előirányzat csoport |
- |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
2 625 255 |
8 987 977 |
4 796 526 |
16 409 758 |
|||||||||
|
Felhalmozási bevételek |
B5 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
1 250 000 |
15 000 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
- |
||||||||||||
|
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport |
- |
|||||||||||||
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
7 749 737 |
7 749 737 |
7 749 737 |
7 749 738 |
7 749 739 |
7 749 739 |
8 275 518 |
10 374 993 |
7 749 738 |
7 749 738 |
16 737 715 |
17 082 381 |
114 468 510 |
|
költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI |
0 |
|||||||||||||
|
költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI |
0 |
|||||||||||||
|
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 448 |
1 678 286 |
16 458 394 |
|
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
|||||||||||||
|
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
|||||||||||||
|
Finanszírozási bevételek |
B8 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 371 485 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 447 |
1 320 448 |
1 678 286 |
16 458 394 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) |
9 121 222 |
9 121 222 |
9 121 222 |
9 121 223 |
9 121 224 |
9 070 186 |
9 595 965 |
11 695 440 |
9 070 185 |
9 070 185 |
18 058 163 |
18 760 667 |
130 926 904 |
A 2. § a) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § a) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § a) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § a) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § a) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § b) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § b) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § b) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § b) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § b) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 2. § e) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § e) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § e) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § e) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg. A 2. § e) pontja a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.
Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (X. 7.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (X. 7.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (X. 7.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 16. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (VII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2025. (X. 7.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2025. (XII. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 5.) önkormányzati rendelete 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (IV. 16.) önkormányzati rendelete 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.