Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete

BODORFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 1/2024. (II.9) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MÓDOSÍTÁSÁRÓL

2025.02.27.

[1] Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2/2024. (II.23.) önkormányzati rendeletében és a hozzá kapcsolódó mellékleteiben határozta meg az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatait. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. (4) bekezdése alapján a képviselő-testület a (2) és (3) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. A módosítás célja, hogy a döntéshozók figyelemmel kísérjék a bevételek és kiadások alakulását, az önkormányzat stabil és megalapozott gazdálkodása érdekében.

[2] Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Bodorfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bodorfa Község Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről szóló 1/2024. (II. 9.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: KVÖR) 3. § (1) bekezdés a)–d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi költségvetésének)

„a) költségvetési bevételi főösszegét 41.554.336,- Ft-ban
b) költségvetési kiadási főösszegét 48.011.054,- Ft-ban
c) finanszírozási bevételét 8.221.972,- Ft-ban
d) finanszírozási kiadását 1.765.254,- Ft-ban”

(2) A BODORFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL című 1/2024. (II. 9.) önkormányzati rendelet 3. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének nettósított főösszegét

a) 49.776.308,- Ft bevétellel

b) 49.776.308,- Ft kiadással állapítja meg.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési főösszegét (költségvetési és finanszírozási előirányzatok együttesen) 467.980,-Ft bevételi előirányzattal és 48.883.348,-Ft kiadási előirányzattal állapítja meg.”

2. § (1) A KVÖR 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) A KVÖR 4. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) A KVÖR 5. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) A KVÖR 7. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

24.569.398

25.432.346

92.662

25.525.008

- helyi önkormányzatok működésének

14.744.218

14.744.218

0

14.744.218

általános támogatása

- települési önkormányzatok egyes

0

0

0

0

köznevelési feladatainak támogatása

- önkorm. szociális gyermekjóléti és

7.555.180

8.018.478

92.662

8.111.140

gyermekétkeztetési feladatainak támog.

- önkorm. kulturális feladatainak támogatása

2.270.000

2.270.000

0

2.270.000

- működési célú központosított előirányzatok

0

0

0

0

- helyi önkorm. kiegészítő támogatásai

0

320.040

0

320.040

- elszámolásból szárm. bevételek

0

79.610

0

79.610

2. Működési célú támogatások

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

- vagyoni típusú adók

0

0

0

0

(építményadó, magánszem. komm. adója)

- értékesítési és forgalmi adók

1.000.000

2.800.000

0

2.800.000

(iparűzési adó)

- gépjárműadók

0

0

0

0

- egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

200.000

200.000

0

200.000

(idegenforgalmi adó, talajterhelési díj)

- egyéb közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

822.000

2.208.328

0

2.208.328

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

170.000

465.000

0

465.000

- tulajdonosi bevételek

170.000

170.000

0

170.000

- ellátási díjak

482.000

482.000

0

482.000

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

1.091.328

0

1.091.328

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

6. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülről- háztart.

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

31.707.398

35.756.674

92.662

35.849.336

1. Felhalmozási célú támogatások

5.630.000

5.630.000

0

5.630.000

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási célú önkormányzati támogatás

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

75.000

0

75.000

Felhalmozási bevételek összesen

5.630.000

5.705.000

0

5.705.000

Költségvetési bevételek

37.337.398

41.461.674

92.662

41.554.336

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

6.947.637

7.421.674

0

7.421.674

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

5. Államháztartáson belüli megelőlegezések

964.965

0

800.298

800.298

Finanszírozási bevételek

7.912.602

7.421.674

800.298

8.221.972

Bevételi előirányzat összesen

45.250.000

48.883.348

892.960

49.776.308

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

17.291.000

18.717.998

877.252

19.595.250

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

1.959.000

2.421.300

212.198

2.633.498

3. Dologi kiadások

13.456.000

14.041.400

16.500

14.057.900

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

400.000

400.000

0

400.000

5. Egyéb működési célú támogatások

2.385.000

2.217.000

0

2.217.000

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

50.000

218.000

0

218.000

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

312.035

1.481.268

-1.013.288

467.980

8.Elvonások, befizetések

0

99.425

0

99.425

Működési kiadások összesen

35.853.035

39.596.391

92.662

39.689.053

1. Beruházások

5.630.000

5.520.001

0

5.520.001

2. Felújítások

600.000

600.000

0

600.000

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

8.432.000

8.322.001

0

8.322.001

Költségvetési kiadások

44.285.035

47.918.392

92.662

48.011.054

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

5. Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

964.965

964.956

800.298

1.765.254

Finanszírozási kiadások

964.965

964.956

800.298

1.765.254

Kiadási előirányzat összesen

45.250.000

48.883.348

892.960

49.776.308

1/1

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Önkormányzati jogalkotás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

1.091.328

0

1.091.328

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

1.091.328

0

1.091.328

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

1.091.328

0

1.091.328

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

1.091.328

0

1.091.328

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

4.745.637

5.219.674

0

5.219.674

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

4.745.637

5.219.674

0

5.219.674

Bevételi előirányzat összesen

4.745.637

6.311.002

0

6.311.002

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

7.978.000

7.978.000

179.130

8.157.130

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

1.061.000

1.061.000

10.720

1.071.720

3. Dologi kiadások

2.400.000

2.535.000

0

2.535.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

1.336.000

1.336.000

0

1.336.000

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

312.035

1.481.268

-1.013.288

467.980

Működési kiadások összesen

13.087.035

14.391.268

-823.438

13.567.830

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

13.087.035

14.391.268

-823.438

13.567.830

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

13.087.035

14.391.268

-823.438

13.567.830

Kormányzati funkció: 011130

18030

1/2

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Községgazdálkodás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

5.630.000

5.630.000

0

5.630.000

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

75.000

0

75.000

Felhalmozási bevételek összesen

5.630.000

5.705.000

0

5.705.000

Költségvetési bevételek

5.630.000

5.705.000

0

5.705.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

5.630.000

5.705.000

0

5.705.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

240.000

240.000

0

240.000

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

32.000

32.000

0

32.000

3. Dologi kiadások

2.300.000

2.509.999

0

2.509.999

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

543.000

375.000

0

375.000

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

168.000

0

168.000

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

3.115.000

3.324.999

0

3.324.999

1. Beruházások

5.630.000

5.520.001

0

5.520.001

2. Felújítások

600.000

600.000

0

600.000

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

6.230.000

6.120.001

0

6.120.001

Költségvetési kiadások

9.345.000

9.445.000

0

9.445.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

9.345.000

9.445.000

0

9.445.000

Kormányzati funkció: 018030

66020

32020

11130

72190

72290

1/3

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Lakó- és nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

340.000

635.000

0

635.000

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

170.000

465.000

0

465.000

- tulajdonosi bevételek

170.000

170.000

0

170.000

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

340.000

635.000

0

635.000

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

340.000

635.000

0

635.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

340.000

635.000

0

635.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

300.000

700.000

0

700.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

300.000

700.000

0

700.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

300.000

700.000

0

700.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

300.000

700.000

0

700.000

Kormányzati funkció: 013350

1/4

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Folyadékszállításra szolgáló közmű építés

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

Bevételi előirányzat összesen

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

0

0

0

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

0

0

0

0

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

Felhalmozási kiadások összesen

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

Költségvetési kiadások

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

Kormányzati funkció: 052080

1/5

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Közvilágítás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

400.000

400.000

0

400.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

400.000

400.000

0

400.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

400.000

400.000

0

400.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

400.000

400.000

0

400.000

Kormányzati funkció: 064010

1/6

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

200.000

200.000

0

200.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

200.000

200.000

0

200.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

200.000

200.000

0

200.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

200.000

200.000

0

200.000

Kormányzati funkció: 045160

1/7

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Szociális ellátások

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

434.520

0

434.520

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

400.000

400.000

0

400.000

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

400.000

834.520

0

834.520

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

400.000

834.520

0

834.520

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

400.000

834.520

0

834.520

Kormányzati funkció: 101150

103010

104051

105010

106020

107060

1/8

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Szociális étkezés

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

482.000

482.000

0

482.000

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

482.000

482.000

0

482.000

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

482.000

482.000

0

482.000

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

482.000

482.000

0

482.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

482.000

482.000

0

482.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

821.000

821.000

0

821.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

821.000

821.000

0

821.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

821.000

821.000

0

821.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

821.000

821.000

0

821.000

Kormányzati funkció: 107051

1/9

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Falugondnoki szolgáltatás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

4.270.000

5.519.998

86.122

5.606.120

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

553.000

956.300

162.478

1.118.778

3. Dologi kiadások

4.000.000

3.000.000

0

3.000.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

8.823.000

9.476.298

248.600

9.724.898

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

8.823.000

9.476.298

248.600

9.724.898

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

8.823.000

9.476.298

248.600

9.724.898

Kormányzati funkció: 107055

1/10

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Civil szervezetek működési támogatása

Feladat jellege: Önként vállalt feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

0

0

0

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

50.000

50.000

0

50.000

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

50.000

50.000

0

50.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

50.000

50.000

0

50.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

50.000

50.000

0

50.000

Kormányzati funkció: 084031

1/11

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Család és gyermekjóléti szolgáltatások

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

0

0

0

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

80.000

80.000

0

80.000

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

80.000

80.000

0

80.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

80.000

80.000

0

80.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

80.000

80.000

0

80.000

Kormányzati funkció: 104042

1/12

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Közfoglalkoztatás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

4.803.000

4.803.000

612.000

5.415.000

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

313.000

313.000

39.000

352.000

3. Dologi kiadások

0

0

16.500

16.500

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

5.116.000

5.116.000

667.500

5.783.500

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

5.116.000

5.116.000

667.500

5.783.500

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

5.116.000

5.116.000

667.500

5.783.500

Kormányzati funkció: 041231

41232

41233

1/13

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Könyvtári szolgáltatás

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

1.135.000

1.135.000

0

1.135.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

1.135.000

1.135.000

0

1.135.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

1.135.000

1.135.000

0

1.135.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

1.135.000

1.135.000

0

1.135.000

Kormányzati funkció: 082044

1/14

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Közművelődési intézmény működtetése

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

177.000

0

177.000

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

59.000

0

59.000

3. Dologi kiadások

1.500.000

1.900.000

0

1.900.000

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

635.000

635.000

0

635.000

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

2.135.000

2.771.000

0

2.771.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

2.135.000

2.771.000

0

2.771.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

2.135.000

2.771.000

0

2.771.000

Kormányzati funkció: 082091

82092

82093

82094

1/15

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Önkormányzati költségvetési támogatások

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

24.569.398

25.432.346

92.662

25.525.008

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

24.569.398

25.432.346

92.662

25.525.008

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

24.569.398

25.432.346

92.662

25.525.008

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele /megelőlegezések visszafizetése /

964.965

0

800.298

800.298

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

964.965

0

800.298

800.298

Bevételi előirányzat összesen

25.534.363

25.432.346

892.960

26.325.306

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

5.881

0

5.881

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

8. Elvonások, befizetések

0

99.425

0

99.425

Működési kiadások összesen

0

105.306

0

105.306

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

0

105.306

0

105.306

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

5. Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

964.965

964.956

800.298

1.765.254

Finanszírozási kiadások

964.965

964.956

800.298

1.765.254

Kiadási előirányzat összesen

964.965

1.070.262

800.298

1.870.560

Kormányzati funkció: 018010

1/16

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Adóigazgatási tevékenységek

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

0

0

0

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

0

0

0

0

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

0

0

0

0

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

0

0

0

0

Kormányzati funkció: 011220

1/17

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetése

Cím: Bodorfa Község Önkormányzata

Alcím: Óvoda

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4. Működési bevételek

0

0

0

0

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Működési bevételek összesen

0

0

0

0

1. Felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülről

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

0

0

0

0

1. Hitel-, kölcsönfelvétel ÁH kívülről

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

0

0

0

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételi előirányzat összesen

0

0

0

0

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Kiemelt előirányzat

előirányzat

Módosítás

1. Személyi juttatások

0

0

0

0

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

0

0

0

0

3. Dologi kiadások

0

0

0

0

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások

191.000

191.000

0

191.000

államháztartáson belülre

6. Egyéb működési célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

7. Tartalékok

0

0

0

0

Működési kiadások összesen

191.000

191.000

0

191.000

1. Beruházások

0

0

0

0

2. Felújítások

0

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson belülre

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások

0

0

0

0

államháztartáson kívülre

Felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

0

Költségvetési kiadások

191.000

191.000

0

191.000

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök

0

0

0

0

törlesztése

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások

0

0

0

0

folyósítása

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

191.000

191.000

0

191.000

Kormányzati funkció: 091110

91140

”

2. melléklet a 2/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi költségvetésének

tartalékokról szóló kimutatása

Sor-szám

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

Megnevezés

előirányzat

Módosítás

1.

Általános tartalék

312.035

1.481.268

-1.031.288

467.980

”

3. melléklet a 2/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez

I. Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege

(Önkormányzati szinten)

BEVÉTELEK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Önkormányzatok működési támogatásai

24.569.398

25.432.346

92.662

25.525.008

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

5.116.000

5.116.000

0

5.116.000

Közhatalmi bevételek

1.200.000

3.000.000

0

3.000.000

Működési bevételek

822.000

2.208.328

0

2.208.328

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

ÖSSZESEN:

31.707.398

35.756.674

92.662

35.849.336

Hiány:

4.145.637

3.839.717

0

3.839.717

KIADÁSOK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Személyi juttatások

17.291.000

18.717.998

877.252

19.595.250

Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

1.959.000

2.421.300

212.198

2.633.498

Dologi kiadások

13.456.000

14.041.400

16.500

14.057.900

Ellátottak pénzbeli juttatása

400.000

400.000

0

400.000

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

2.385.000

2.217.000

0

2.217.000

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

50.000

218.000

0

218.000

Tartalékok

312.035

1.481.268

-1.013.288

467.980

Elvonások, befizetések

0

99.425

0

99.425

ÖSSZESEN:

35.853.035

39.596.391

92.662

39.689.053

Többlet:

0

0

0

0

II. Tőkejellegű bevételek és kiadások mérlege

(Önkormányzati szinten)

BEVÉTELEK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

5.630.000

5.630.000

0

5.630.000

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

75.000

0

75.000

ÖSSZESEN:

5.630.000

5.705.000

0

5.705.000

Hiány

2.802.000

2.617.001

0

2.617.001

KIADÁSOK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Beruházások

5.630.000

5.520.001

0

5.520.001

Felújítások

600.000

600.000

0

600.000

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

2.202.000

2.202.000

0

2.202.000

ÖSSZESEN:

8.432.000

8.322.001

0

8.322.001

Többlet:

0

0

0

0

III. Finanszírozási bevételek és kiadások mérlege

(Önkormányzati szinten

BEVÉTELEK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Hitel-, kölcsön felvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

Maradvány igénybevétele

6.947.637

7.421.674

0

7.421.674

Központi, irányítószervi támogatás

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések

964.965

0

800.298

800.298

ÖSSZESEN:

7.912.602

7.421.674

800.298

8.221.972

Hiány:

0

0

0

0

KIADÁSOK

Megnevezés

2024. évi eredeti

Módosított előirányzat 8/2024.(XII.16.) KVÖR

Módosított előirányzat

előirányzat

Módosítás

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

964.965

964.956

800.298

1.765.254

ÖSSZESEN:

964.965

964.956

800.298

1.765.254

Többlet:

6.947.637

6.456.718

0

6.456.718

”

4. melléklet a 2/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelethez

Bodorfa Község Önkormányzata

2024. évi előirányzat-felhasználási ütemterve

Bevétel megnevezése

Módosított

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

előirányzat

Önkormányzatok működési támogatásai

25.525.008

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.000.000

2.351.789

2.000.000

2.000.000

3.173.219

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

5.116.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

400.000

716.000

Közhatalmi bevételek

3.000.000

0

0

600.000

0

0

0

0

0

600.000

0

0

1.800.000

Működési bevételek

2.208.328

70.000

70.000

70.000

70.000

70.000

70.000

70.000

70.000

1.034.956

70.000

70.000

473.372

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

5.630.000

0

0

0

0

0

5.630.000

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

75.000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

75.000

Hitel-, kölcsön felvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Maradvány igénybevétele

7.421.674

460.000

460.000

- 140.000

460.000

460.000

460.000

460.000

460.000

334.037

460.000

460.000

3.087.637

Központi, irányítószervi támogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Államháztart. belüli megelőlegezések

800.298

964.965

0

0

0

0

0

0

0

-964.965

0

0

800.298

Önkorm. bevételei összesen

49.776.308

3.894.965

2.930.000

2.930.000

2.930.000

2.930.000

8.560.000

2.930.000

2.930.000

3.755.817

2.930.000

2.930.000

10.125.526

Intézmények bevételei

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Intézmények pénzforgalom nélküli bevétele

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Önkormányzat mindösszesen

49.776.308

3.894.965

2.930.000

2.930.000

2.930.000

2.930.000

8.560.000

2.930.000

2.930.000

3.755.817

2.930.000

2.930.000

10.125.526

Kiadás megnevezése

Módosított

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

előirányzat

Személyi juttatások

19.595.250

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.440.000

1.685.999

1.440.000

1.440.000

3.509.251

Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

2.633.498

160.000

160.000

160.000

160.000

160.000

160.000

160.000

160.000

191.980

160.000

160.000

841.518

Dologi kiadások

14.057.900

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.100.000

1.209.999

1.100.000

1.100.000

1.847.901

Ellátottak pénzbeli juttatása

400.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

30.000

70.000

Egyéb működési célú támogatások államháztart. belülre

2.217.000

200.000

200.000

200.000

200.000

200.000

200.000

200.000

200.000

32.000

200.000

200.000

185.000

Egyéb működési célú támogatások államháztart. kívülre

218.000

0

0

0

0

0

0

0

0

168.000

0

0

50.000

Tartalékok

467.980

0

0

0

0

0

0

0

0

448.422

0

0

19.558

Elvonások, befizetések

99.425

0

0

0

0

0

0

0

0

99.425

0

0

0

Beruházások

5.520.001

0

0

0

0

0

5.630.000

0

0

-109.999

0

0

0

Felújítások

600.000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

600.000

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztart. belülre

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztart. kívülre

2.202.000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2.202.000

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

1.765.254

964.965

0

0

0

0

0

0

0

-9

0

0

800.298

Önkorm. kiadásai összesen

49.776.308

3.894.965

2.930.000

2.930.000

2.930.000

2.930.000

8.560.000

2.930.000

2.930.000

3.755.817

2.930.000

2.930.000

10.125.526

Intézmények kiadásai

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Önkormányzat mindösszesen

49.776.308

3.894.965

2.930.000

2.930.000

2.930.000

2.930.000

8.560.000

2.930.000

2.930.000

3.755.817

2.930.000

2.930.000

10.125.526

”
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás