Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról
[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.
[2] Tapolca Város Önkormányzatának éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra.
[3] Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Képviselő-testület a 2024. évi költségvetés
a) költségvetési bevételei összegét 3.950.444 ezer Ft-ban,
b) költségvetési kiadásai összegét 5.619.254 ezer Ft-ban,
c) a költségvetési hiányt 1.668.810 ezer Ft-ban,
ca) működési hiányt 577.819 ezer Ft-ban,
cb) felhalmozási hiányt 1.090.991 ezer Ft-ban,
d) a működési célú költségvetési maradványt 624.910 ezer Ft-ban,
e) a felhalmozási célú költségvetési maradványt 449.866 ezer Ft-ban,
f) befektetési célú értékpapír beváltást 2.497.442 ezer Ft-ban,
g) az államháztartáson belüli megelőlegezéseket 55.163 ezer Ft-ban,
h) a finanszírozási célú működési kiadásokat 1.401.794 ezer Ft-ban,
i) a finanszírozási célú felhalmozási kiadásokat 1.637.340 ezer Ft-ban,
j) a költségvetési szervek finanszírozásának összegét 1.080.563 ezer Ft-ban,
k) a bevételek és kiadások főösszegét 8.658.388 ezer Ft-ban,l) a nettósított költségvetési bevételek és kiadások főösszegét 7.577.825 ezer Ft-ban állapítja meg.”
2. § A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az Önkormányzat a kiadások között 69.458 eFt általános és 103.828 eFt céltartalékot állapít meg a 10. melléklet szerint.”
3. § (1) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
(3) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
(4) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.
(5) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.
(6) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.
(7) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.
(8) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.
(9) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 9. melléklete helyébe a 9. melléklet lép.
(10) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 10. melléklete helyébe a 10. melléklet lép.
(11) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 15. melléklete helyébe a 11. melléklet lép.
(12) A Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II. 28.) önkormányzati rendelet 16. melléklete helyébe a 12. melléklet lép.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Működési Bevételek |
Működési Kiadások |
||||
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
Megnevezés |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
||
|
1. |
Működési célú állami támogatások áh-on belül |
B1 |
1 800 253 |
Személyi juttatások |
K1 |
972 983 |
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 211 870 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
148 726 |
|
3. |
Működési bevételek |
B4 |
620 039 |
Dologi kiadások |
K3 |
1 688 444 |
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívüli) |
B6 |
19 019 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
19 911 |
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 281 453 |
|||
|
6. |
Elvonások és befizetési kötelezettség |
K5 |
117 483 |
|||
|
7. |
Működési költségvetési bevételek összesen: |
3 651 181 |
Működési költségvetési kiadások összesen: |
4 229 000 |
||
|
8. |
Befektetési célú értékpapír beváltása működési célra |
B812 |
29 874 |
Befektetési célú értékpapír vásárlása működési célra |
K912 |
270 520 |
|
9. |
Előző évi költségvetési maradvány (működési célú) |
B813 |
624 910 |
|||
|
10. |
Állami támogatások megelőlegezése |
B814 |
55 163 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 711 |
|
11. |
Irányító szervi támogatás bevétele |
B816 |
1 080 563 |
Irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
1 080 563 |
|
12. |
Működési célú fiananszírozási bevételek |
1 790 510 |
Működési célú, finanszírozási célú kiadások |
1 401 794 |
||
|
13. |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 441 691 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
5 630 794 |
||
|
Felhalmozási Bevételek |
Felhalmozási Kiadások |
|||||
|
14. |
Felhalmozhási célú támogatások áh-on belül |
B2 |
208 703 |
Beruházások |
K6 |
896 944 |
|
15. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
65 809 |
Felújítások |
K7 |
165 018 |
|
16. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kívüli) |
B7 |
24 751 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K5 |
328 292 |
|
17. |
Felhalmozási költségvetési bevételek összesen: |
299 263 |
Felhalmozási költségvetési kiadások összesen: |
1 390 254 |
||
|
18. |
Befektetési célú értékpapír beváltása felhalmozási célra |
B812 |
2 467 568 |
Befektetési célú értékpapír vásárlása felhalmozási célra |
B812 |
1 637 340 |
|
19. |
Előző évi költségvetési maradvány (felhalmozási célú) |
B813 |
449 866 |
|||
|
20. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
2 917 434 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
1 637 340 |
||
|
21. |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
3 216 697 |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
3 027 594 |
||
|
22. |
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN |
8 658 388 |
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN |
8 658 388 |
||
2. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||
|
Sorszám |
Bevételi jogcím |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési célú támogatások államh. belülről |
B1 |
1 764 237 |
1 804 645 |
-4 392 |
0 |
0 |
1 800 253 |
1 800 253 |
0 |
0 |
|
2. |
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 464 409 |
1 530 971 |
4 919 |
0 |
0 |
1 535 890 |
1 535 890 |
0 |
0 |
|
3. |
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
404 530 |
404 530 |
0 |
0 |
0 |
404 530 |
404 530 |
0 |
0 |
|
4. |
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
395 887 |
397 306 |
0 |
0 |
0 |
397 306 |
397 306 |
0 |
0 |
|
5. |
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B1131 |
442 678 |
489 221 |
6 812 |
0 |
0 |
496 033 |
496 033 |
0 |
0 |
|
6. |
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
168 214 |
168 122 |
-1 893 |
0 |
0 |
166 229 |
166 229 |
0 |
0 |
|
7. |
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
53 100 |
54 153 |
0 |
0 |
0 |
54 153 |
54 153 |
0 |
0 |
|
8. |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
15 967 |
0 |
0 |
0 |
15 967 |
15 967 |
0 |
0 |
|
9. |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
1 672 |
0 |
0 |
0 |
1 672 |
1 672 |
0 |
0 |
|
10 |
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
299 828 |
273 674 |
-9 311 |
0 |
0 |
264 363 |
264 363 |
0 |
0 |
|
11. |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
208 798 |
208 703 |
0 |
0 |
0 |
208 703 |
208 703 |
0 |
0 |
|
- Ebből EU-s támogatások bevétele |
|||||||||||
|
12. |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 211 300 |
1 211 870 |
0 |
0 |
0 |
1 211 870 |
1 073 700 |
65 868 |
72 302 |
|
13. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
233 000 |
233 000 |
0 |
233 000 |
233 000 |
0 |
0 |
||
|
14. |
Ebből: - Építményadó |
B34 |
168 000 |
168 000 |
0 |
168 000 |
168 000 |
0 |
0 |
||
|
15. |
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
65 000 |
0 |
65 000 |
65 000 |
0 |
0 |
||
|
16. |
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
900 000 |
900 000 |
0 |
900 000 |
761 830 |
65 868 |
72 302 |
||
|
17. |
Idegenforgalmi adó |
B355 |
62 000 |
62 000 |
0 |
62 000 |
62 000 |
0 |
0 |
||
|
18. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
16 300 |
16 870 |
16 870 |
16 870 |
0 |
0 |
|||
|
19. |
IV. Működési bevételek |
B4 |
485 137 |
615 039 |
0 |
5 000 |
0 |
620 039 |
620 039 |
0 |
0 |
|
20. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
21. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
121 151 |
121 926 |
4 793 |
126 719 |
126 719 |
0 |
0 |
||
|
22. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
38 778 |
39 094 |
207 |
0 |
39 301 |
39 301 |
0 |
0 |
|
|
23. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
45 492 |
45 492 |
0 |
45 492 |
45 492 |
0 |
0 |
||
|
24. |
Ellátási díjak |
B405 |
107 103 |
107 103 |
0 |
107 103 |
107 103 |
0 |
0 |
||
|
25. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
38 833 |
38 857 |
0 |
38 857 |
38 857 |
0 |
0 |
||
|
26. |
Kamatbevételek |
B408 |
130 000 |
256 801 |
256 801 |
256 801 |
0 |
||||
|
27. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
80 |
80 |
0 |
80 |
80 |
0 |
0 |
||
|
28. |
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
3 700 |
5 686 |
0 |
5 686 |
5 686 |
0 |
0 |
||
|
29. |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
145 757 |
65 809 |
0 |
0 |
0 |
65 809 |
65 809 |
0 |
0 |
|
30. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
145 757 |
65 809 |
65 809 |
65 809 |
0 |
0 |
|||
|
31. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
32. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
||||||
|
33. |
VI. Működési célú átvett pénzeszközök (áh-on kívülről) |
B6 |
10 000 |
19 019 |
0 |
19 019 |
19 019 |
0 |
0 |
||
|
34. |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk. (áh-on kívülről) |
B7 |
24 601 |
24 751 |
24 751 |
24 751 |
0 |
0 |
|||
|
35. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 849 830 |
3 949 836 |
-4 392 |
5 000 |
0 |
3 950 444 |
3 812 274 |
65 868 |
72 302 |
|
36. |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
2 340 884 |
4 578 821 |
0 |
48 983 |
80 140 |
4 707 944 |
4 579 953 |
65 868 |
8 219 |
|
37. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése működési célra |
B812 |
0 |
29 874 |
0 |
0 |
29 874 |
29 874 |
0 |
0 |
|
|
38. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése felhalmozási célra |
B812 |
385 504 |
2 388 738 |
0 |
78 830 |
2 467 568 |
2 467 568 |
0 |
0 |
|
|
39. |
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
442 554 |
624 910 |
0 |
624 910 |
624 910 |
0 |
0 |
||
|
40. |
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
431 165 |
449 866 |
0 |
449 866 |
449 866 |
0 |
0 |
||
|
41. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 |
1 259 |
53 904 |
55 163 |
1 259 |
0 |
0 |
||
|
42. |
Irányító szervi támogatás |
B816 |
1 080 661 |
1 084 174 |
-4 921 |
1 310 |
1 080 563 |
1 006 476 |
65 868 |
8 219 |
|
|
42. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
6 190 714 |
8 528 657 |
-4 392 |
53 983 |
80 140 |
8 658 388 |
8 392 227 |
131 736 |
80 521 |
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||
|
Kiemelt előirányzat száma |
Kiadási jogcímek |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
1. |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
3 863 648 |
4 139 845 |
-4 392 |
64 647 |
28 900 |
4 229 000 |
4 093 632 |
63 191 |
72 177 |
|
2. |
Személyi juttatások |
K1 |
930 502 |
955 140 |
0 |
15 452 |
2 391 |
972 983 |
917 422 |
46 651 |
8 910 |
|
3. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
141 494 |
144 714 |
0 |
3 883 |
129 |
148 726 |
139 707 |
6 919 |
2 100 |
|
4. |
Dologi kiadások |
K3 |
1 537 863 |
1 696 592 |
-8 148 |
0 |
1 688 444 |
1 674 567 |
9 621 |
4 256 |
|
|
5. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 520 |
20 036 |
0 |
-125 |
0 |
19 911 |
0 |
0 |
19 911 |
|
6. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 116 497 |
1 205 880 |
-4 392 |
53 585 |
26 380 |
1 281 453 |
1 244 453 |
0 |
37 000 |
|
7. |
Elvonások és befizetések (szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
115 772 |
117 483 |
0 |
117 483 |
117 483 |
0 |
0 |
||
|
8. |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
1 195 825 |
1 345 939 |
0 |
-5 615 |
49 930 |
1 390 254 |
1 387 577 |
2 677 |
0 |
|
9. |
Beruházások |
K6 |
1 072 559 |
913 706 |
0 |
-64 447 |
47 685 |
896 944 |
894 267 |
2 677 |
0 |
|
10. |
Felújítások |
K7 |
90 665 |
106 386 |
0 |
58 632 |
0 |
165 018 |
165 018 |
0 |
0 |
|
11. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K5 |
32 601 |
325 847 |
0 |
200 |
2 245 |
328 292 |
328 292 |
0 |
0 |
|
12. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
5 059 473 |
5 485 784 |
-4 392 |
59 032 |
78 830 |
5 619 254 |
5 481 209 |
65 868 |
72 177 |
|
|
13. |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
1 131 241 |
3 042 873 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
3 039 134 |
2 965 047 |
65 868 |
8 219 |
|
14. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
1 405 533 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
1 401 794 |
1 327 707 |
65 868 |
8 219 |
|
|
15. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K912 |
0 |
270 520 |
270 520 |
270 520 |
0 |
0 |
|||
|
16. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 580 |
50 839 |
-128 |
0 |
50 711 |
50 711 |
0 |
0 |
|
|
17. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
1 080 661 |
1 084 174 |
-4 921 |
1 310 |
1 080 563 |
1 006 476 |
65 868 |
8 219 |
|
|
18. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 637 340 |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|
|
19. |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
|||||||||
|
20. |
Kölcsön törlesztése, adott kölcsön |
0 |
|||||||||
|
21. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
1 637 340 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
||||||
|
22. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
6 190 714 |
8 528 657 |
-4 392 |
53 983 |
80 140 |
8 658 388 |
8 446 256 |
131 736 |
80 396 |
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
23. |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 36. sor - költségvetési kiadások 14. sor) (+/-) |
-1 209 643 |
-1 535 948 |
0 |
-54 032 |
-78 830 |
-1 668 810 |
-1 668 935 |
0 |
125 |
|
|
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
|||||||||||
|
24. |
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek egyenlege |
1 209 643 |
1 535 948 |
0 |
54 032 |
78 830 |
1 668 810 |
1 614 906 |
0 |
0 |
|
|
25. |
Finanszírozási bevételek |
2 340 884 |
4 578 821 |
0 |
48 983 |
80 140 |
4 707 944 |
4 579 953 |
65 868 |
8 219 |
|
|
26. |
Ebből:Működési célú finanszírozási bevételek |
443 554 |
656 043 |
0 |
53 904 |
0 |
709 947 |
656 043 |
0 |
0 |
|
|
27. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
816 669 |
2 838 604 |
0 |
0 |
78 830 |
2 917 434 |
2 917 434 |
0 |
0 |
|
|
28. |
Költségvetési szervek finanszírozása |
1 080 661 |
1 084 174 |
0 |
-4 921 |
1 310 |
1 080 563 |
1 006 476 |
65 868 |
8 219 |
|
|
29. |
Finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
3 042 873 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
3 039 134 |
2 965 047 |
65 868 |
8 219 |
|
|
30. |
Ebből: Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
1 135 013 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
1 131 274 |
1 057 187 |
65 868 |
8 219 |
|
|
31. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 637 340 |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|
3. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test.-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
01 |
ÖNKORMÁNYZAT |
||||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
1 764 237 |
1 788 969 |
-4 392 |
0 |
0 |
1 784 577 |
1 784 577 |
0 |
0 |
||
|
2 |
I/1. Önkormányzat működési támogatásai |
B11 |
1 464 409 |
1 530 971 |
4 919 |
0 |
0 |
1 535 890 |
1 535 890 |
0 |
0 |
||
|
Helyi önkormányzat működésének általános támogatása |
B111 |
404 530 |
404 530 |
404 530 |
404 530 |
||||||||
|
Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
395 887 |
397 306 |
397 306 |
397 306 |
||||||||
|
Települési önk. szociális és gyemekjóléti fa-ainak támogatása |
B1131 |
442 678 |
489 221 |
6 812 |
496 033 |
496 033 |
|||||||
|
Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
168 214 |
168 122 |
-1 893 |
166 229 |
166 229 |
|||||||
|
Települési önk. kulturális feladatainak támogtatása |
B114 |
53 100 |
54 153 |
54 153 |
54 153 |
||||||||
|
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
15 967 |
15 967 |
15 967 |
|||||||||
|
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
1 672 |
1 672 |
1 672 |
|||||||||
|
Egyéb működési célú támogatások áh-on belül |
B16 |
299 828 |
257 998 |
-9 311 |
248 687 |
248 687 |
|||||||
|
3 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
208 798 |
208 703 |
208 703 |
208 703 |
0 |
||||||
|
4 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 210 000 |
1 210 000 |
0 |
0 |
0 |
1 210 000 |
1 071 830 |
65 868 |
72 302 |
||
|
Vagyoni típusú adók |
B34 |
233 000 |
233 000 |
233 000 |
233 000 |
0 |
0 |
||||||
|
Ebből: - Építményadó |
B34 |
168 000 |
168 000 |
168 000 |
168 000 |
||||||||
|
- Magánszemélyek kommunális adója |
B34 |
65 000 |
65 000 |
65 000 |
65 000 |
||||||||
|
Értékesítési és forgalmi adó (iparűzési adó) |
B351 |
900 000 |
900 000 |
900 000 |
761 830 |
65 868 |
72 302 |
||||||
|
Idegenforgalmi adó |
B355 |
62 000 |
62 000 |
62 000 |
62 000 |
||||||||
|
Egyéb közhatalmi bevételek |
B 36 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
15 000 |
||||||||
|
5 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
482 668 |
609 469 |
0 |
3 721 |
0 |
613 190 |
613 190 |
0 |
0 |
||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
|||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
118 891 |
118 891 |
3 721 |
122 612 |
122 612 |
|||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
38 569 |
38 569 |
38 569 |
38 569 |
||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
45 492 |
45 492 |
45 492 |
45 492 |
||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
107 103 |
107 103 |
107 103 |
107 103 |
||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
38 833 |
38 833 |
38 833 |
38 833 |
||||||||
|
Kamatok és befektetések bevételei |
B408 |
130 000 |
256 801 |
256 801 |
256 801 |
||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
80 |
80 |
80 |
80 |
||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel (kiadások visszatérítései) |
B411 |
3 700 |
3 700 |
3 700 |
3 700 |
||||||||
|
6 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
145 757 |
65 809 |
0 |
0 |
0 |
65 809 |
65 809 |
0 |
0 |
||
|
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
145 757 |
65 809 |
65 809 |
65 809 |
||||||||
|
7 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
10 000 |
19 019 |
19 019 |
19 019 |
|||||||
|
8 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénz.(áh-on kív.) |
B7 |
24 601 |
24 751 |
24 751 |
24 751 |
|||||||
|
9 |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
3 846 061 |
3 926 720 |
-4 392 |
3 721 |
0 |
3 926 049 |
3 787 879 |
65 868 |
72 302 |
||
|
10 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
1 248 539 |
3 465 311 |
0 |
53 904 |
78 830 |
3 598 045 |
3 598 045 |
0 |
0 |
||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése működési célra |
B812 |
29 874 |
29 874 |
29 874 |
|||||||||
|
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése felhalmozási célra |
B812 |
385 504 |
2 388 738 |
78 830 |
2 467 568 |
2 467 568 |
|||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
439 620 |
604 324 |
604 324 |
604 324 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
422 415 |
441 116 |
441 116 |
441 116 |
||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
1 000 |
1 259 |
53 904 |
55 163 |
55 163 |
|||||||
|
11 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
5 094 600 |
7 392 031 |
-4 392 |
57 625 |
78 830 |
7 524 094 |
7 385 924 |
65 868 |
72 302 |
||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
2 795 586 |
3 026 280 |
-4 392 |
63 011 |
27 590 |
3 112 489 |
3 048 531 |
0 |
63 958 |
||
|
Személyi juttatások |
K1 |
136 717 |
144 029 |
0 |
-831 |
1 210 |
144 408 |
140 875 |
0 |
3 533 |
|||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
21 545 |
22 691 |
0 |
988 |
0 |
23 679 |
22 578 |
0 |
1 101 |
|||
|
Dologi kiadások |
K3 |
1 383 535 |
1 516 161 |
0 |
9 394 |
0 |
1 525 555 |
1 523 142 |
0 |
2 413 |
|||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
21 520 |
20 036 |
0 |
-125 |
0 |
19 911 |
0 |
0 |
19 911 |
|||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
1 116 497 |
1 205 880 |
-4 392 |
53 585 |
26 380 |
1 281 453 |
1 244 453 |
37 000 |
||||
|
Elvonások és befizetések (Szolidaritási hozzájárulás) |
K502 |
115 772 |
117 483 |
117 483 |
117 483 |
||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
1 167 773 |
1 322 878 |
0 |
-337 |
49 930 |
1 372 471 |
1 372 471 |
0 |
0 |
||
|
Beruházások |
K6 |
1 044 507 |
890 645 |
-59 169 |
47 685 |
879 161 |
879 161 |
||||||
|
Felújítások |
K7 |
90 665 |
106 386 |
58 632 |
0 |
165 018 |
165 018 |
||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
32 601 |
325 847 |
0 |
200 |
2 245 |
328 292 |
328 292 |
|||||
|
3 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
3 963 359 |
4 349 158 |
-4 392 |
62 674 |
77 520 |
4 484 960 |
4 421 002 |
0 |
63 958 |
|||
|
4 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
1 131 241 |
3 042 873 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
3 039 134 |
2 965 047 |
65 868 |
8 219 |
||
|
5 |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 131 241 |
1 405 533 |
0 |
-5 049 |
1 310 |
1 401 794 |
1 327 707 |
65 868 |
8 219 |
|||
|
Belföldi értékpapírok vásárlása működési célú |
K912 |
270 520 |
270 520 |
270 520 |
|||||||||
|
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
50 580 |
50 839 |
-128 |
50 711 |
50 711 |
|||||||
|
Költségvetési szervek finanszírozása |
K915 |
1 080 661 |
1 084 174 |
-4 921 |
1 310 |
1 080 563 |
1 006 476 |
65 868 |
8 219 |
||||
|
6 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
0 |
1 637 340 |
0 |
0 |
0 |
1 637 340 |
1 637 340 |
0 |
0 |
|||
|
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
0 |
||||||||||||
|
Kölcsön törlesztése, adott kölcsön |
0 |
||||||||||||
|
Belföldi értékpapírok vásárlása felhalmozási célú |
K912 |
1 637 340 |
1 637 340 |
1 637 340 |
|||||||||
|
7 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
5 094 600 |
7 392 031 |
-4 392 |
57 625 |
78 830 |
7 524 094 |
7 386 049 |
65 868 |
72 177 |
||
4. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
01 |
TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
14 976 |
14 976 |
14 976 |
||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
1 300 |
1 870 |
1 870 |
1 870 |
|||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
200 |
2 083 |
2 083 |
2 083 |
|||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
200 |
317 |
317 |
317 |
||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
117 |
117 |
117 |
|||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
24 |
24 |
24 |
|||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
1 625 |
1 625 |
1 625 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
1 500 |
18 929 |
18 929 |
18 929 |
||||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
556 712 |
568 027 |
-23 164 |
544 863 |
470 776 |
65 868 |
8 219 |
||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
13 541 |
13 541 |
13 541 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.: felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
||||||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
556 712 |
554 486 |
-23 164 |
531 322 |
457 235 |
65 868 |
8 219 |
|||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
558 212 |
586 956 |
-23 164 |
563 792 |
489 705 |
65 868 |
8 219 |
||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
01 |
TAPOLCAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
539 092 |
570 675 |
-17 164 |
553 511 |
482 101 |
63 191 |
8 219 |
||||
|
Személyi juttatások |
K1 |
385 853 |
396 389 |
396 389 |
344 361 |
46 651 |
5 377 |
||||||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
58 289 |
59 620 |
59 620 |
51 702 |
6 919 |
999 |
||||||
|
Dologi kiadások |
K3 |
94 950 |
114 666 |
-17 164 |
97 502 |
86 038 |
9 621 |
1 843 |
|||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
||||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
19 120 |
16 281 |
-6 000 |
10 281 |
7 604 |
2 677 |
|||||
|
Beruházások |
K6 |
19 120 |
16 281 |
-6 000 |
10 281 |
7 604 |
2 677 |
||||||
|
Felújítások |
K7 |
||||||||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
||||||||||||
|
3 |
III. Tartalékok |
||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
4 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
558 212 |
586 956 |
-23 164 |
563 792 |
489 705 |
65 868 |
8 219 |
|||||
|
5 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
6 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
558 212 |
586 956 |
-23 164 |
563 792 |
489 705 |
65 868 |
8 219 |
||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
58 |
58 |
50 |
7 |
1 |
||||||||
5. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
02 |
TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
700 |
700 |
700 |
||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
254 |
339 |
339 |
339 |
|||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
60 |
60 |
60 |
60 |
||||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
194 |
194 |
194 |
194 |
||||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
85 |
85 |
85 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
254 |
1 039 |
1 039 |
1 039 |
||||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
412 720 |
423 073 |
19 024 |
442 097 |
442 097 |
||||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
4 099 |
4 099 |
4 099 |
|||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
||||||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
412 720 |
418 974 |
19 024 |
437 998 |
437 998 |
|||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
412 974 |
424 112 |
19 024 |
443 136 |
443 136 |
||||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
02 |
TAPOLCAI KERTVÁROSI ÓVODA |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
412 792 |
423 844 |
18 308 |
442 152 |
442 152 |
||||||
|
Személyi juttatások |
K1 |
328 726 |
334 366 |
16 000 |
350 366 |
350 366 |
|||||||
|
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
51 036 |
51 764 |
2 895 |
54 659 |
54 659 |
|||||||
|
Dologi kiadások |
K3 |
33 030 |
37 714 |
-587 |
37 127 |
37 127 |
|||||||
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
||||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
182 |
268 |
716 |
984 |
984 |
||||||
|
Beruházások |
K6 |
182 |
268 |
716 |
984 |
984 |
|||||||
|
Felújítások |
K7 |
||||||||||||
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
||||||||||||
|
3 |
III. Tartalékok |
||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
412 974 |
424 112 |
19 024 |
443 136 |
443 136 |
||||||||
|
4 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
5 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
412 974 |
424 112 |
19 024 |
443 136 |
443 136 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
55 |
55 |
55 |
55 |
|||||||||
6. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
B E V É T E L E K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
03 |
WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
1 |
I. Működési célú támogatások államházt.belülről |
B1 |
|||||||||||
|
2 |
II. Felhalmozási célú támogatások áh-on belülről |
B2 |
|||||||||||
|
3 |
III. Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||||||
|
4 |
IV. Működési bevételek |
B4 |
2 015 |
3 148 |
1 279 |
4 427 |
4 427 |
||||||
|
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
||||||||||||
|
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
2 000 |
2 658 |
1 072 |
3 730 |
3 730 |
|||||||
|
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
15 |
214 |
207 |
421 |
421 |
|||||||
|
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
||||||||||||
|
Ellátási díjak |
B405 |
||||||||||||
|
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
||||||||||||
|
Kamatbevételek |
B408 |
||||||||||||
|
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
||||||||||||
|
Egyéb működési célú bevétel |
B411 |
276 |
276 |
276 |
|||||||||
|
5 |
V. Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||||||
|
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
||||||||||||
|
6 |
VI. Működési célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B6 |
|||||||||||
|
7 |
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszk.(áh-on kív.) |
B7 |
|||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B7 |
2 015 |
3 148 |
1 279 |
4 427 |
4 427 |
|||||||
|
8 |
VIII. Finanszírozási bevételek |
B8 |
122 913 |
122 410 |
-781 |
1 310 |
122 939 |
122 939 |
|||||
|
Hiány belső finansz.: működési célú kv-i maradvány |
B813 |
2 934 |
2 946 |
2 946 |
2 946 |
||||||||
|
Hiány belső finansz.:felhalmozási célú kv-i maradvány |
B813 |
8 750 |
8 750 |
8 750 |
8 750 |
||||||||
|
Irányító szervi támogatás |
B816 |
111 229 |
110 714 |
-781 |
1 310 |
111 243 |
111 243 |
||||||
|
9 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
B1-B8 |
124 928 |
125 558 |
498 |
1 310 |
127 366 |
127 366 |
|||||
|
K I A D Á S O K |
|||||||||||||
|
Cím |
Alcím |
Kiemelt előirányzat |
Cím száma |
Rovat száma |
2024. évi előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
Kötelező feladatok előirányzata |
Állami (áll.ig.) feladatok előirányzata |
Önként vállalt feladatok előirányzata |
|
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
|||||||||||||
|
02 |
03 |
WASS ALBERT KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM |
|||||||||||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
|
I. Működési költségvetés kiadásai |
K1-K5 |
116 178 |
119 046 |
492 |
1 310 |
120 848 |
120 848 |
||||||
|
1 |
Személyi juttatások |
K1 |
79 206 |
80 356 |
283 |
1 181 |
81 820 |
81 820 |
|||||
|
2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozz. adó |
K2 |
10 624 |
10 639 |
129 |
10 768 |
10 768 |
||||||
|
3 |
Dologi kiadások |
K3 |
26 348 |
28 051 |
209 |
28 260 |
28 260 |
||||||
|
4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
|||||||||||
|
5 |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|||||||||||
|
II. Felhalmozási költségvetés kiadásai |
K6-K8 |
8 750 |
6 512 |
6 |
6 518 |
6 518 |
|||||||
|
6 |
Beruházások |
K6 |
8 750 |
6 512 |
6 |
6 518 |
6 518 |
||||||
|
7 |
Felújítások |
K7 |
|||||||||||
|
8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||||||
|
III. Tartalékok |
|||||||||||||
|
Általános tartalék |
|||||||||||||
|
Céltartalék |
|||||||||||||
|
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
124 928 |
125 558 |
498 |
1 310 |
127 366 |
127 366 |
|||||||
|
9 |
IV. Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||||||
|
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
|||||||||||||
|
Betét elhelyezése |
|||||||||||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
K1-K9 |
124 928 |
125 558 |
498 |
1 310 |
127 366 |
127 366 |
||||||
|
Tervezett álláshelyek száma (fő) |
14 |
14 |
14 |
14 |
|||||||||
7. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
Jogcím |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat |
2024. évi módosított előirányzat |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
|
K506 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülre |
549 601 |
538 286 |
0 |
-13 850 |
0 |
524 436 |
|
1 |
Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás részére átadott pénzeszköz |
546 101 |
530 052 |
-13850 |
516 202 |
||
|
2 |
Bursa Hungarica ösztöndíj támogatás |
3 500 |
3 500 |
3 500 |
|||
|
3 |
Veszprém Vármegyei Rendőr Főkapitányság működési támogatása |
2 000 |
2 000 |
||||
|
4 |
Tapolcai Kertv. Óvoda tám. Játsszunk most együtt, amíg csak lehetprogr. tám.gyermeknap alk. |
250 |
250 |
||||
|
5 |
Tapolcai Kertv.Óvoda Hársfa Tagint. Az óvoda fennáll. 55. évf. a gyermekhét rend.megsz.tám. |
225 |
225 |
||||
|
6 |
Tapolcai Kertv.Óvoda Barackvirág Tagint.Csupa csoda gyereknap! Programsorozat támogatása |
225 |
225 |
||||
|
7 |
Köztemetés térítés (Keszthely, Raposka) |
492 |
492 |
||||
|
8 |
EFOP irodaszer és közüzemi térítés (TpKÖH-nek) |
1 542 |
1 542 |
||||
|
0 |
|||||||
|
K512 |
Működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
541 646 |
602 238 |
0 |
25 |
38 690 |
640 953 |
|
9 |
Tapolca Kft.támogatása jutalom fizetésére |
166 750 |
166 750 |
28 900 |
195 650 |
||
|
Tapolca Kft. általános célú működési támogatása |
7 138 |
7 138 |
|||||
|
10 |
Helyi autóbusz közlekedés veszteségpótlása Városgazdálkodási Kft. |
40 639 |
40 639 |
40 639 |
|||
|
11 |
Városi Strand üzemeltetéséhez támogatás nyújtása Városgazdálkodási Kft. részére |
51 750 |
51 750 |
51 750 |
|||
|
12 |
Cselle-Ház Kft. működési célú támogatása |
188 497 |
188 497 |
188 497 |
|||
|
13 |
Balavíz Kft. Működési támogatása (kérelem, föld alapú támogatás) |
250 |
250 |
250 |
|||
|
14 |
Tapolcai Városfejlesztési Kft. működési célú támogatása |
7 000 |
7 000 |
7 000 |
|||
|
15 |
Tapolcai Média Kft. támogatása |
35 000 |
37 500 |
37 500 |
|||
|
Tapolcai Média Kft. támogatása jutalom fizetésére |
1352 |
||||||
|
16 |
Tapolcai Média Közalapívány támogatása |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
|||
|
17 |
Városi Tömeg és versenysport támogatása |
25 000 |
26 125 |
26 125 |
|||
|
17.1 |
- Tapolcai-medence Természetjáró Sportegyesület |
400 |
400 |
||||
|
17.2 |
- Tapolcai Diáksport Egyesület |
600 |
600 |
||||
|
17.3 |
- Tapolcai Sport Akadémia SE |
500 |
500 |
||||
|
17.4 |
- TIAC VSE |
5 360 |
5 360 |
||||
|
17.5 |
- Tapolcai Vívóklub |
6 465 |
6 465 |
||||
|
17.6 |
- Tapolcai Tollaslabda és Fallabda Sportegyesület |
300 |
300 |
||||
|
17.7 |
- TVSE Kosárlabda Szakosztály |
3 100 |
3 100 |
||||
|
17.8 |
- TVSE Extrém Szakosztály |
250 |
250 |
||||
|
17.9 |
- TVSE Öregfiúk FC Labdarúgó Szakosztály |
300 |
300 |
||||
|
17.10 |
- TVSE Brazil Jiu-Jitsu Szakosztály |
450 |
450 |
||||
|
17.11 |
- TVSE Karate Szakosztály |
500 |
500 |
||||
|
17.12 |
- TVSE Kézilabda Szakosztály |
3 100 |
3 100 |
||||
|
17.13 |
- TVSE Sakk Szakosztály |
3 200 |
3 200 |
||||
|
17.14 |
- TVSE Tenisz Szakosztály |
750 |
750 |
||||
|
17.15 |
- TVSE Thaibox Szakosztály |
300 |
300 |
||||
|
17.16 |
- TVSE Lovas sport Szakosztály |
150 |
150 |
||||
|
17.17 |
-Tapolca Városi SE (58/2024. IV.26. Kt.hat) |
400 |
400 |
||||
|
18 |
Közművelődési feladatok támogatása |
5 000 |
3 175 |
0 |
-200 |
0 |
2 975 |
|
- Zenés Színházért Alapítvány támogatása (Éljen a magyar! gálaműsor) |
150 |
150 |
|||||
|
- Zenés Színházért Alapítvány tám. Műk.feltételek jav.:jelmezek, díszletek,techn. feltételek |
150 |
150 |
|||||
|
- Ovisokért Alapítvány Káposzta karnevál rend.tám. Tapolcai Kertv. Óvoda Hársfa Tagint. |
230 |
230 |
|||||
|
- Ovisokért Alapítvány Ha hiszitek, ha nem is, volt egy kutyám nekem is! program támogatása Szivárvány Római Katolikus Óvoda |
250 |
250 |
|||||
|
- Gyermek-kert Alapítvány Azok a csodálatos állatok! progr. tám. Kirándulás a Veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkba az állatok világnapja alkalmából |
245 |
245 |
|||||
|
- Tapolcai Barackvirág Óvodáért Alaítvány tám.Állatok világnapja alk.kirándulás Salföld Major |
250 |
250 |
|||||
|
- Biztatás Alapítvány Holokauszt kiállítás megnyitójának tám.(Batsányi János Gimnáziumban) |
250 |
250 |
|||||
|
- Bölcsődéért Alapítbvány Gyermek mosoly progr.támogatása gyermeknap alkalmából |
200 |
200 |
|||||
|
- Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány tám.Eszközfejl. a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban |
200 |
-200 |
0 |
||||
|
- Szivárvány Római Kat. Óvoda Gyermek volt minden óriás progr.gyermek-hét rend. tám. |
250 |
250 |
|||||
|
- Nagyboldogasszony Róm.Kat.Ált.Isk. Szent Márton Köpenye családi nap és lampionos felv.progr.tám. |
250 |
250 |
|||||
|
- Tapolcai Városszépítő Egyesület 2024. évi működési költségeinek támogatása |
250 |
250 |
|||||
|
- Tapolcai Nőklub Egyesület Hagyományteremtő majális a Szentkút parkban program támogatása (park karbantartása, majális) |
250 |
250 |
|||||
|
- Batsányi Táncegyüttes Egyesület Batsányi Táncegyüttes műk.tám. Pálpataki női viselet készíttetése |
250 |
250 |
|||||
|
19 |
Tapolca Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság támogatása |
14 000 |
14 000 |
14 000 |
|||
|
20 |
Római Katolikus Egyház támogatása |
750 |
750 |
750 |
|||
|
21 |
Református Egyház támogatása |
200 |
200 |
200 |
|||
|
22 |
Tapolcai Evangélikus Leányegyházközség működési támogatása |
150 |
150 |
150 |
|||
|
23 |
Tapolca-Diszel Római Katolikus Egyházközség működési támogatása |
100 |
100 |
100 |
|||
|
24 |
dr. Sarlós Ágnes fogorvos rendelő használati díja |
960 |
960 |
960 |
|||
|
25 |
Tapolcai Polgárőr Egyesület támogatása |
600 |
600 |
600 |
|||
|
26 |
Röplabda Szakosztály induló kiadásainak támogatása |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
|||
|
27 |
Veszprém Vármegyei Rendőr Főkapitányság működési támogatása |
2 000 |
0 |
||||
|
28 |
TIAC kamatfiz. kötelezettségére támogatás (33/2024. III.22. Kt. hat.) |
2 856 |
2 856 |
||||
|
29 |
TIAC TAO támogatás (földmunka) visszafizetési köteletettségre (69/2024. V.24. Kt. hat.) |
31 000 |
31 000 |
||||
|
30 |
TIAC által fizetendő polgári peres eljárás illetékfiz. kötelezettség teljesítésére (100/204. VIII.14. Kt. hat.) |
1 329 |
1 329 |
||||
|
TIAC jogi költségek fedezetére támogatás 157/2024. XI.29. Kt.hat |
1 300 |
1 300 |
|||||
|
31 |
Varga Judit kitüntetéssel járó jutalom |
100 |
100 |
||||
|
32 |
Polgármesteri keretből felhasználás működési célra államháztartáson kívülre |
2 385 |
2 385 |
||||
|
33 |
Képviselői keretek felhasználása: |
||||||
|
-VI. Torta és Muffinfesztivál támogatása |
500 |
500 |
|||||
|
-Dobó nap támogatása |
203 |
203 |
|||||
|
-Batsányi Táncegyüttes néptánctalálkozó rendezvény támogatása |
400 |
400 |
|||||
|
-Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola 2024. évi rendezvényeinek támogatása |
400 |
400 |
|||||
|
- Tamási Áron Színitársulat részére támogatás |
300 |
300 |
|||||
|
- Tapolcai Vívóklub működési támogatása (vívóversenyekre) |
225 |
225 |
|||||
|
34 |
Arany János tehetséggondozó programban nyújtott támogatás 2 fő részére |
100 |
100 |
||||
|
35 |
XII. Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál (Végh és Társa) megrendezésének támogatása (99/2024.VIII.14. Kt.hat.) |
3 502 |
3 502 |
||||
|
36 |
Tapolca Vívóklub működési támogatása |
1 500 |
1 500 |
||||
|
37 |
dr. Susanne Strecke műkdési támogatás (ktgek. térítése) 147/224. X.31 Kt. hat. |
250 |
250 |
||||
|
38 |
DRV-lakossági víz- és csatornatámogatás (Bevétel továbbutalása) |
15 967 |
15 967 |
||||
|
Működési célú támogatások összesen |
1 091 247 |
1 140 524 |
0 |
-13 825 |
38 690 |
1 165 389 |
|
|
K84 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
200 000 |
0 |
200 000 |
|||
|
39 |
A Tapolcai gyermekorvosi alapellátás és a védőnői szolgálat fejlesztése projekt előleg visszafizetése a kp-i kv-be |
200 000 |
200000 |
||||
|
K89 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
-199800 |
2245 |
71070 |
|||
|
40 |
Cselle-Ház Kft. felhalmozási célú támogatása (gépjármű vásárlása) |
8 000 |
8 000 |
8 000 |
|||
|
41 |
Cselle-Ház Kft. tagi kölcsön (képviselő-testületi döntés alapján) |
24 601 |
24 601 |
24 601 |
|||
|
42 |
Polgármesteri keretből felhasználás felhalmozási célra államháztartáson kívülre |
650 |
650 |
||||
|
43 |
Tapolcai Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság részére pénzeszköz átadás a tűzoltóság előtti terület felújítására |
29 000 |
29 000 |
||||
|
44 |
TIAC fűtési rendszer felújítására támogatás 132/2024.X.14. Kt-i hat. |
6 374 |
6 374 |
||||
|
Tapolcai Könyvtárpártoló Alapítvány tám.Eszközfejl. a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban |
200 |
200 |
|||||
|
45 |
A Tapolcai gyermekorvosi alapellátás és a védőnői szolgálat fejlesztése projekt előleg visszafizetése a kp-i kv-be |
200 000 |
-200 000 |
0 |
|||
|
46 |
Tapolca Kft fejlesztési célú kiadásaira (Tourinform Iroda, Csarnok tető összefolyók, adaventi diszítés) 155/2024. XI.29. Kt.hat |
2 245 |
2 245 |
||||
|
Felhalmozási célú támogatások összesen |
32 601 |
268 625 |
0 |
200 |
2 245 |
271 070 |
|
|
Támogatások mindösszesen |
1 123 848 |
1 409 149 |
0 |
-13 625 |
40 935 |
1 436 459 |
|
8. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
|
Jogcím |
Megnevezés |
2024. évi eredeti előirányzat összesen |
2024. évi módosított előirányzat öszesen |
Központi előirányzat módosítás |
Saját hatáskörű előirányzat módosítás |
Képv.test-i határozat előirányzat módosítás |
Előirányzat összesen |
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
7. |
8. |
|
K6 |
Beruházások |
||||||
|
PÁLYÁZATOK |
|||||||
|
K6P1 |
Tervezési és egyéb szolgáltatási díjak és önerő biztosítása pályázatokhoz |
50 000 |
39 663 |
-4 697 |
34 966 |
||
|
K6P2 |
TOP PLUSZ 1.2.1-21-VE1-2022-00003 Élhető Tapolca projekt |
72 552 |
75 942 |
75 942 |
|||
|
K6P3 |
ABTV-Smartgrid kiépítése pályázat - beruházási kiadások |
34 093 |
34 093 |
34 093 |
|||
|
K6P4 |
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-VE1-2022-00033 a Tapolcai Kertvárosi Óvoda (Darányi u. 4.) és a Wass Albert Könyvtár és Múzeum (Batsányi u. 1.) energetikai korszerűsítése, napelem rendszerek telepítése |
5 386 |
5 386 |
5 386 |
|||
|
K6P5 |
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-VE1-2022-00006 a tapolcai Városi Piac fejlesztése |
206 671 |
206 671 |
206 671 |
|||
|
K6P6 |
A Tapolcai gyermekorvosi alapellátás és a védőnői szolgálat fejlesztése projekt (Ady E. u. 1. szám alatti 292/3 hrsz-ú épület engedélyes és kiviteli terv készítése) |
355 460 |
144 491 |
47 685 |
192 176 |
||
|
K6P7 |
WIFI 4 EU 2019/2 projekt fenntartási időben vásárolt router |
30 |
30 |
||||
|
Pályázati beruházások összesen |
724 162 |
506 246 |
0 |
-4 667 |
47 685 |
549 264 |
|
|
0 |
|||||||
|
VÁROSÜZEMELTETÉSI BERUHÁZÁSOK |
0 |
||||||
|
0 |
|||||||
|
Közvilágítással kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6KZV1 |
Meglévő közvilágítási létesítmények beruházásai |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
|||
|
K6KZV2 |
Napelemes kandeláberek telepítése (Tervezett mennyiség 15 db) |
5 500 |
4 999 |
4 999 |
|||
|
K6KZV3 |
Napelemes lápmák telepítése Diszel Szabó Ervin u. kerékpárút vége |
248 |
248 |
||||
|
K6KZV4 |
Napelemes lápmák telepítése Diszel Botár Árpád u. 2 db |
759 |
759 |
||||
|
K6KZV5 |
Napelemes lámpa telepítése Tavasz-Ősz utca |
250 |
250 |
||||
|
K6KZV6 |
Napelemes lámpa telepítése Nyárfa u. Rákóczi u. |
380 |
380 |
||||
|
K6KZV7 |
Napelemes lámpa telepítése vívóklub bejárata előtt (csere) |
253 |
253 |
||||
|
K6KZV8 |
Malom-tó lejáratánál lévő kandelláberre kettő darab reflektor lámpa felhelyezése |
153 |
153 |
||||
|
K6KZV9 |
Rózy kávézó melletti patakparti sétány megvilágítása |
161 |
161 |
||||
|
K6KZV10 |
Deák F. u. 2-4. sz. mögötti parkolóban 2 db hiányzó lámpatest pótlása |
325 |
325 |
||||
|
K6KZV11 |
Kazinczy tér 1. napelemes mozgásérzékelős lámpatest telepítése (képviselői keretből) |
430 |
430 |
||||
|
0 |
|||||||
|
Utak, hidakkal kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6U1 |
Új közlekedési létesítmények tervezése (előre nem meghatározott célokhoz) |
5 000 |
4 110 |
4 110 |
|||
|
K6U2 |
Okos gyalogos átjárók kiépítése Tapolca város területén |
8 000 |
0 |
0 |
|||
|
K6U3 |
Traffibox (VH KKEP befogadó kültéri kabinet) és traffipax berendezések beszerzése, telepítése |
15 000 |
11 873 |
-1 486 |
10 387 |
||
|
K6U4 |
Nagyköz utcai parkolóban 4 db várakozóhely kialakítása |
4 800 |
4 800 |
4 800 |
|||
|
K6U5 |
Berzsenyi u. zebra megvalósítása, terv. forgalomba helyezés (pénzmaradvány terhére) |
127 |
127 |
||||
|
K6U6 |
Traffibox beszerzése és telepítése a József Attila utcába (2219 hrsz.) |
3 127 |
1 486 |
4 613 |
|||
|
K6U7 |
Intelligens gyalogos átkelő rendszer kiépítése a Hősök terén |
4 735 |
-581 |
4 154 |
|||
|
K6U8 |
Intelligens gyalogos átkelő rendszer kiépítése az Ady Endre utcában |
4 155 |
581 |
4 736 |
|||
|
K6U9 |
Kazinczy tér 3437/91, 3437/96 és 3437/97 helyrajzi számú ingatlanokon meglévő parkolók és kapcsolódó szervízutak aszfaltozása |
60 000 |
-60 000 |
0 |
|||
|
K6U10 |
3D nyomtatott traffipax modell beszerzése |
199 |
199 |
||||
|
0 |
|||||||
|
Zöldterület fenntartással, csapadékcsatornákkal kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6Z1 |
Zöldterületekkel, csapadékvíz elevezetéssel kapcsolatos beruházások tervezése |
5 000 |
4 265 |
-2 660 |
1 605 |
||
|
K6Z2 |
Déli városrész csapadékvíz elvezetése (Szentgyörgy u., Zöldfa u. és Nyárfa u.) pénzmaradv. |
41 871 |
33 169 |
33 169 |
|||
|
K6Z3 |
Ady u. 10-12. belső zöldterület terv készítés (pénzmaradvány terhére) |
1 232 |
1 232 |
||||
|
K6Z4 |
Közterületek növénypótlása-Cselle-Ház Kft. |
5 000 |
2 650 |
7 650 |
|||
|
K6Z5 |
Kazinczy tér 1. társasház előtt betonlapos burkolás (kerékpártároló környezete) |
145 |
145 |
||||
|
K6Z6 |
Móricz Zigmond utca betonlapos gyalogos nyomsáv kiépítése |
1 848 |
1 848 |
||||
|
K6Z7 |
Wesselényi M. u. 7. társasház és parkoló között betonlapos gyalogos nyomsáv |
96 |
96 |
||||
|
K6Z8 |
Magyar-Török emlékmű környezetének térburkolása |
572 |
572 |
||||
|
K6Z9 |
Katonai Emlékpark kertépítészeti tervének elkészítése |
1 397 |
1 397 |
||||
|
K6Z10 |
Katonai Emlékpark(1578/1. hrsz) térburkolási munkálatok |
471 |
471 |
||||
|
Temetőfenntartással kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6T1 |
Keszonos urnasírhelyek kialakítása Új Köztemetőben (üres sorokba) |
4 000 |
4 000 |
4 000 |
|||
|
K6T2 |
Régi temető urnafal tervezés és kivitelezés, első ütem |
8 000 |
8 000 |
8 000 |
|||
|
K6T3 |
Tapolcai két köztemető ravatalozójának engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációja (áthúzódó) |
2 540 |
2 540 |
2 540 |
|||
|
K6T4 |
WebTEMIR-Temetői Információs Rendszer |
6 100 |
0 |
||||
|
K6T5 |
Közterületeken eszközbeszerzések (fásítás új temető) bonyolítása-Cselle-Ház Kft. |
9 214 |
9 214 |
||||
|
0 |
|||||||
|
Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6EV1 |
Egyéb város- és községgazdálkodással kapcsolatos beruházások tervezése |
10 000 |
7 568 |
330 |
7 898 |
||
|
K6EV2 |
Településrendezési eszközök felülvizsgálata |
4 000 |
4 000 |
4 000 |
|||
|
K6EV3 |
Energiahatékonysági beruházások (Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal B. épület, Ringató Bölcsőde, Hajléktalan Szálló napelem) |
30 000 |
30 000 |
30 000 |
|||
|
K6EV4 |
Fedett buszvárók beszerzése és telepítése |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
|||
|
K6EV5 |
Városi kamerarendszer bővítése |
7 000 |
1 765 |
1 765 |
|||
|
K6EV6 |
Köztéri bútorzat, játszótéri eszközök pótlása (ebből köztéri bútorzat 2.000 eFt) |
9 000 |
9 000 |
-330 |
8 670 |
||
|
K6EV7 |
Húsvéti óriástojás beszerzése képviselői keretből (pénzmaradvány terhére) |
532 |
532 |
||||
|
K6EV8 |
Keszthelyi-Wesselényi u. zebra megvilágítás |
115 |
115 |
||||
|
K6EV9 |
Térfigyelő kamera kiépítése Zrinyi u. 2 db. |
441 |
441 |
||||
|
K6EV10 |
Csermák József Rendezvénycsarnok előlépcsőjének bővítése |
1 767 |
1 767 |
||||
|
K6EV11 |
Tapolca, felső Malom-tónál (16 hrsz) meglévő 2 db villamos mérőhely kialakítása |
1 143 |
1 143 |
||||
|
K6EV12 |
Kamerák telepítése és áthelyzése (Haditechnikai park, Móricz Zs. u. Bem Apó u.) Közbiztonsági Alap terhére fizetve |
1 765 |
1 765 |
||||
|
K6EV13 |
Felső Malom-tóban világítás felújítása |
330 |
330 |
||||
|
K6EV14 |
Kültéri sakk asztal két paddal-közérdekű felajánlásból |
141 |
141 |
||||
|
K6EV15 |
E-mail küldő kamera és konzol beszerzésére |
123 |
123 |
||||
|
Városüzemeltetési beruházások összesen |
173 811 |
237 425 |
0 |
-57 712 |
0 |
179 713 |
|
|
0 |
|||||||
|
ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
0 |
||||||
|
0 |
|||||||
|
Házkezelésben lakás célú ingatlanokkal kapcsolatos beruházások |
0 |
||||||
|
K6HKL1 |
Házkezelésben lakás célú ingatlanokkal kapcsolatos beruházások-elszámolásban lévő tárgyi eszközök beszerzése |
395 |
377 |
772 |
|||
|
Házkezeléssel kapcsolatos beruházások összesen |
0 |
395 |
0 |
377 |
0 |
772 |
|
|
0 |
|||||||
|
INTÉZMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
0 |
||||||
|
K6IN1 |
Intézményekkel kapcsolatos beruházások tervezése (önkormányzati intézmények, hivatal, kisposták, iskolák) |
8 000 |
129 |
1 131 |
1 260 |
||
|
K6IN2 |
Kertvárosi Óvoda tegintézményeinek udvarain játszószközök cseréje, bővítése |
8 000 |
2 021 |
2 021 |
|||
|
K6IN3 |
Kertvárosi Óvoda homokozók feletti napvitorlák tartoszlopainak telepítése |
1 000 |
1 000 |
1 000 |
|||
|
K6IN4 |
Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézmény új nyomvonalon szennyvíz és csapadékvíz gerincvezeték kiépítése |
8 000 |
5 649 |
-3 717 |
1 932 |
||
|
K6IN5 |
Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézmény udvari burkolat cseréje, bővítése szennyvízgerinc cseréje után |
3 000 |
3 000 |
3 000 |
|||
|
K6IN6 |
Ringató Bölcsőde játszóeszközök cseréje, bővítése |
2 000 |
1 417 |
1 417 |
|||
|
K6IN7 |
Informatikai eszközök cseréje, beszerzése |
300 |
300 |
300 |
|||
|
K6IN8 |
Tapolcai Kertvárosi Óvoda Hársfa Tagintézmény részére díszcserjék beszerzése (képviselői keretből) |
100 |
100 |
||||
|
K6IN9 |
Hajléktalan Szálló használati melegvíz indirekt tároló cseréje |
4739 |
4 739 |
||||
|
K6IN10 |
Barackvirág Óvda Tagintézmény déli oldalkertjében betonlapos gyalogút építése |
732 |
732 |
||||
|
K6IN11 |
Wass Albert Könyvtár 2. emeleti helyiség klímaberendezés telepítése |
390 |
390 |
||||
|
K6IN12 |
Barackvirág Óvda Tagintézményben játszóudvarra nyíló kiskapu telepítése |
52 |
52 |
||||
|
K6IN13 |
Barackvirág Óvoda Tagintézmény-zárt csapadékcsatorna kialakítása |
1 095 |
1 095 |
||||
|
K6IN14 |
Sorompó szett vásárlása Közös Hivatal parkoló bejáratához |
654 |
654 |
||||
|
Intézményekkel kapcsolatos beruházások összesen |
30 300 |
19 529 |
0 |
-837 |
0 |
18 692 |
|
|
0 |
|||||||
|
EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BERUHÁZÁSOK |
0 |
||||||
|
K6ÖV1 |
Ady Endre utcai ingatlan megvásárlása (Társulástól) |
18 134 |
18 134 |
18 134 |
|||
|
K6ÖV2 |
Képviselői laptopok beszerzése - 12 db (Windows 10 Pfofessional+MS Office) |
2 800 |
4 339 |
4 339 |
|||
|
K6ÖV3 |
TÁMK konyhai helyiségek átalakítása, felújítása, összművészeti próbaterem kialakítása |
95 300 |
95 300 |
95 300 |
|||
|
K6ÖV4 |
Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom előlépcsőjének elkészítése (pénzmaradvány terhére) |
5 922 |
5 922 |
||||
|
K6ÖV5 |
Autocard tervező program beszerzése |
650 |
650 |
||||
|
K6ÖV6 |
PYY gépjármű vásárlás |
1000 |
1 000 |
||||
|
K6ÖV7 |
Tapolca, 1578/1 hrsz-ú katonai emlékparkban magyar-török emlékmű felállítása |
395 |
395 |
||||
|
K6ÖV8 |
Olimpikon emléktálbla (Siklósi Gergely) és fa ültetése |
50 |
50 |
||||
|
K6ÖV9 |
TÁMK (régi zsinagóga) bejárati ajtók hőszigetelése |
1260 |
-1 260 |
0 |
|||
|
K6ÖV10 |
Csermák József csarnok felújításához műszaki ellenőri díj |
4 697 |
4 697 |
||||
|
K6ÖV11 |
Csobánc Művelődési Házba fogas elkészítése (Képviselői keret terhére) |
233 |
233 |
||||
|
Egyéb önkormányzati vagyonnal kapcsolatos beruházások összesen |
116 234 |
127 050 |
0 |
3 670 |
0 |
130 720 |
|
|
K6 |
ÖNKORMÁNYZATI BERUHÁZÁSOK MINDÖSSZESEN |
1 044 507 |
890 645 |
0 |
-59 169 |
47 685 |
879 161 |
|
Intézmények saját költségvetésük terhére végzett beruházási kiadásai |
28 052 |
23 061 |
-5 278 |
17 783 |
|||
|
K6 |
ÖNKORMÁNYZATI ÉS INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSOK ÖSSZESEN |
1 072 559 |
913 706 |
0 |
-64 447 |
47 685 |
896 944 |
9. melléklet a 2/2025. (II. 24.) önkormányzati rendelethez
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás