Hernád Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (V. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása
2025.05.30.
Hernád Nagyközség Önkormányzata 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról
Végső előterjesztői indokolás
A hatályos államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján elkészítettük a helyi önkormányzat 2024. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, a képviselő-testületet számára a Hernád Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete a 2/2024. (II. 27.) önkormányzati rendeletével elfogadta a település 2024. évi költségvetését, amit az év folyamán négy alkalommal módosított.
A központilag meghatározott, továbbá a képviselő-testület által előirányzat változást eredményező, módosításokat tartalmazzák a mellékletek.
A költségvetési rendelet szerkezetének megfelelően készült el a bevételekről és kiadásokról készült kimutatás, mely tartalmazza az eredeti- és a módosított előirányzatokat, valamint a teljesítés számadatait is.
Az Áht szerint a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetet a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.
Önálló könyvvitellel, elkülönítetten számoljuk el az önkormányzat és az intézmények kiadásait, bevételeit. A beszámoló az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek, a Hernádi Polgármesteri Hivatal, a Hernádi Pitypang Óvoda, a Művelődési Ház, a Hernádi Önkormányzati Konyha és a Hernádi Alapszolgáltatási Központ beszámolóját is tartalmazza.
Az intézmények bevételi-, és kiadási előirányzata megegyezik, a kiadások fedezetére saját bevételük kiegészítéseként intézményi finanszírozást kapnak az önkormányzattól, mely az önkormányzatnál finanszírozási kiadásként, míg az intézményeknél finanszírozási bevételként jelentkezik.
A beszámoló mellékletei bruttó módon tartalmazzák az adatokat, a halmozódás elkerülése érdekében a finanszírozás a táblázatok végén levonásra került.
Az Önkormányzat és az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek eleget tettek az éves beszámolási kötelezettségüknek a Magyar Államkincstár felé. Az állami támogatás elszámolása a beszámolóval egy időben megtörtént.
A 2024. év gazdálkodásáról elmondható, hogy alapfeladataink ellátását teljesítettük.