Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Somlóvecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról1

2025.05.28.

[1] A rendelet megalkotásának célja, hogy átfogó és részletes tájékoztatást nyújtson 2024. évre vonatkozóan az önkormányzat pénzügyi gazdálkodásáról, a költségvetésben megfogalmazott célok teljesítéséről.

[2] Somlóvecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Somlóvecse Község Önkormányzatának képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) a 2024. évi önkormányzati költségvetés

a) bevételének teljesített főösszegét 38.446.945 forintban,

b) kiadásának teljesített főösszegét 34.642.578 forintban fogadja el.

(2) Az önkormányzat bevételének teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az önkormányzat kiadásainak teljesítését kiemelt előirányzatonként, továbbá a felújítási előirányzatokat felújításonként, a beruházási előirányzatokat beruházásonként részletezve a 2. melléklet tartalmazza.

(4) Az önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2023-2024. évi teljesítését a 3. melléklet tartalmazza.

2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi maradványának összegét 3.804.367 forintban hagyja jóvá az 5. mellékletben részletezett maradványkimutatás alapján.

3. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi

a) átlagos statisztikai állományi létszámát 7 főben, ebből

aa) a költségvetési szervek átlagos statisztikai állományi létszámát 5 főben,

ab) a közfoglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámát 2 főben;

b) a tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az év utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi zárólétszámot az érvényes előmeneteli rendszer főbb munkaköri csoportjaira, besorolási, fizetési osztályaira, fokozataira vonatkozó előírásokat is figyelembe véve a 4. mellékletben részletezettek szerint hagyja jóvá.

4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 6. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján 95.246.573 forintban állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi mérleg szerinti eredményének összegét 741.473 forintban állapítja meg a 7. mellékletben részletezett eredménykimutatás alapján.

(3) Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában 2024. évben bekövetkezett változásokat a 8. melléklet részletezi.

(4) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonleltárát a 9. mellékletben részletezettek szerint fogadja el.

5. § Az önkormányzat 2024. évben közvetett támogatásokat nem nyújtott.

6. § Behajthatatlan követelésként 2024. évben leírt összeg nincs.

7. § Többéves kihatással járó döntés 2024. december 31. napján nincs.

8. § A vagyonmérlegben szereplő folyamatban lévő beruházás 2024. december 31. napján nincs.

9. § Az önkormányzatnak hitelállománya 2024. december 31. napján nincs.

10. § A rendelet mellékletei:

1. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata bevételeinek 2024. évi teljesítése

2. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata kiadásainak 2024. évi teljesítése

3. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2023-2024. évi teljesítése

4. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata által foglalkoztatottak 2024. évi tényleges és munkajogi nyitólétszáma, valamint az év utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszám

5. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata 2024. évi maradvány kimutatása

6. melléklet: Kimutatás Somlóvecse Község Önkormányzata 2024. évi vagyonáról

7. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzat 2024. évi eredménykimutatása

8. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzata immateriális javainak és tárgyi eszköz állományának 2024. évi alakulása

9. melléklet: Somlóvecse Község Önkormányzat 2024. évi vagyonleltára

11. §2

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata bevételeinek 2024. évi teljesítése

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

F

BEVÉTEL MEGNEVEZÉSE

2024. évi

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

%

1.

Önk. és önk. hivatalok jogalkotó és ált. igazgatási tev. 011130

2.

Működési bevételek

3.

a) kamatbevételek

-

-

2

4.

b) egyéb működési bevételek

-

311 541

395 473

127%

5.

Önk. és önk. hivatalok jogalkotó és ált. igazgatási tev. összesen:

-

311 541

395 475

127%

6.

Az önk. vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos felad. 013350

7.

Működési bevételek

8.

a) szolgáltatások ellenértéke - bérleti díj

536 100

536 100

485 200

91%

9.

b) tulajdonosi bevételek

-

29 721

29 721

100%

10.

Az önk. vagyonnal való gazdálk. kapcsolatos feladatok összesen:

536 100

565 821

514 921

91%

11.

Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel 018010

12.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

13.

a) Önkormányzatok működési támogatásai

22 301 000

22 958 715

22 958 715

100%

14.

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 041233

15.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

16.

a) Elkülönített állami pénzalapból működési célú támogatások

3 441 720

3 441 720

3 058 924

89%

17.

Mezőgazdasági támogatások 042120

18.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

19.

a) központi kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei

-

-

1 993 138

20.

Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások 066020

21.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

22.

a) központi kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei

1 993 138

1 993 138

-

0%

23.

b) biztosító által fizetett kártérítés

-

177 800

177 800

100%

24.

Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások összesen:

1 993 138

2 170 938

177 800

8%

25.

Szociális étkeztetés szociális konyhán 107051

26.

Működési bevételek

27.

a) ellátási díjak - térítési díj

450 000

450 000

457 200

102%

28.

Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 107055

29.

Működési bevételek

30.

a) egyéb működési bevétel

-

-

22 791

31.

Önkorm. funkcióra nem sorolható bevételei áh. kívülről 900020

32.

Közhatalmi bevételek

33.

a) értékesítési és forgalmi adók - iparűzési adó

2 500 000

3 000 000

3 799 810

127%

34.

b) egyéb közhatalmi bevételek

-

-

18 992

35.

Önk. funkcióra nem sorolható bevételei áh. kívülről összesen:

2 500 000

3 000 000

3 818 802

127%

36.

Tárgyévi költségvetési bevételek összesen:

31 221 958

32 898 735

33 397 766

102%

37.

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

4 284 022

4 284 022

4 284 022

100%

38.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

-

765 157

765 157

100%

39.

Finanszírozási bevételek összesen:

4 284 022

5 049 179

5 049 179

100%

40.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

35 505 980

37 947 914

38 446 945

101%

2. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata kiadásainak 2024. évi teljesítése

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Q

K I A D Á S

KIADÁSBÓL: személyi juttatások

KIADÁSBÓL: ma. terhelő járulékok és szoc. hjár. adó

KIADÁSBÓL: dologi kiadások

Kormányzati funkció megnevezése

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

1

011130 Önk. és önk. hivatalok ált. igazgatási tev.

13 241 794

13 220 190

11 809 351

89%

10 065 720

10 070 000

10 065 720

100%

1 308 544

743 060

375 672

51%

1 867 530

2 407 130

1 367 959

57%

2

013320 Köztemető-fenntartás és -működtetés

19 050

19 050

30 977

163%

-

-

-

-

-

-

19 050

19 050

30 977

163%

3

041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

3 586 980

3 586 980

3 448 862

96%

3 251 600

3 251 600

3 104 230

95%

240 120

240 120

206 405

86%

95 260

95 260

138 227

145%

4

045160 Közutak, hidak, alaguatk üzemeltetése, fennt.

114 300

114 300

-

0%

-

-

-

-

-

-

114 300

114 300

-

0%

5

064010 Közvilágítás

1 029 650

1 057 735

1 057 530

100%

-

-

-

-

-

-

1 029 650

1 057 735

1 057 530

100%

6

066010 Zöldterület-kezelés

317 500

317 500

690 510

217%

-

-

-

-

-

-

317 500

317 500

690 510

217%

7

066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolg.

867 750

800 944

777 968

97%

-

-

-

-

-

-

867 750

800 944

777 968

97%

8

082044 Könyvtári szolgáltatások

813 600

813 600

804 240

99%

720 000

720 000

720 000

100%

93 600

93 600

84 240

90%

-

-

-

9

082092 Közm. - hagy. közösségi kult. értékek gond.

4 082 802

5 062 205

4 975 478

98%

2 410 400

2 410 400

2 340 578

97%

313 352

313 352

309 134

99%

1 359 050

2 338 453

2 325 766

99%

10

107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán

600 000

600 000

564 000

94%

-

-

-

-

-

-

600 000

600 000

564 000

94%

11

107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás

6 100 868

6 130 868

5 982 991

98%

4 319 600

4 319 600

4 221 474

98%

549 068

500 633

487 450

97%

1 232 200

1 310 635

1 274 067

97%

12

107060 Egyéb szociális pénzbeli és term. Ellát., tám.

798 092

1 152 000

966 000

84%

-

-

-

-

-

-

-

-

-

13

Kormányzati funkciók kiadása összesen:

31 572 386

32 875 372

31 107 907

95%

20 767 320

20 771 600

20 452 002

98%

2 504 684

1 890 765

1 462 901

77%

7 502 290

9 061 007

8 227 004

91%

14

Egyéb műkdöési célú kiadások

15

a) Somló-környéki TKT hozzájárulás

200 000

200 000

164 900

82%

16

b) Devecseri Közp. Háziorvosi Ügyeletet Fennt. Társ.

-

54 020

54 020

0%

17

e) Bursa Hungarica támogatás

150 000

150 000

150 000

100%

18

f) Somlószőlősi Polgárőr Egyesület

100 000

100 000

100 000

100%

19

g) Tartalékok

527 303

1 502 771

-

0%

20

Egyéb műkdöési célú kiadások összesen:

977 303

2 006 791

468 920

23%

21

Beruházások:

22

Immateriális javak beszerzése

-

-

-

23

Informatikai eszközök beszerzése

-

-

-

24

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése

1 652 000

1 652 000

1 652 000

25

Beruházási célú előz.felsz. ÁFA

446 040

446 040

446 040

100%

26

Beruházások összesen:

2 098 040

2 098 040

2 098 040

100%

27

Felújítások:

28

Ingatlanok felújítása

-

-

-

29

Informatikai eszközök felújítása

-

-

-

30

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

-

-

-

31

Felújítási célú előz.felsz. ÁFA

-

-

-

32

Felújítások összesen:

-

-

-

33

Felhalmozási kiadások:

34

Egyéb felhalmozási célú tám. államházt. belülre

-

29 552

29 552

100%

35

Egyéb felhalmozási célú tám. államházt. kívülre

-

29 721

29 721

100%

36

Egyéb felhalmozási célú támogatások összesen:

-

59 273

59 273

100%

37

Felhalmozási kiadások összesen:

2 098 040

2 157 313

2 157 313

100%

38

Tárgyévi költségv. kiadások össz.:

34 647 729

37 039 476

33 734 140

91%

39

Finanszírozási kiadások összesen:

858 251

908 438

908 438

100%

40

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

35 505 980

37 947 914

34 642 578

91%

3. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2023-2024. évi teljesítése

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

F

2023. évi

2024. évi

MEGNEVEZÉS

teljesítés

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

teljesítés

1.

Költségvetési bevételek:

2.

Önkormányzatok működési támogatásai

22 930 586

22 301 000

22 958 715

22 958 715

3.

Egyéb működési célú tám. Bev. Államháztart. belülről

2 912 590

5 434 858

5 434 858

5 052 062

4.

Működési célú támogatások államházt. belülről

25 843 176

27 735 858

28 393 573

28 010 777

5.

Felhalmozási célú önkorkormányzati támogatás

-

-

-

-

6.

Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről

-

-

-

-

7.

Jövedelemadók

-

-

-

-

8.

Vagyoni típusú adók

-

-

-

-

9.

Termékek és szolgáltatások adói (iparűzési adó)

4 215 062

2 500 000

3 000 000

3 799 810

10.

Egyéb közhatalmi bevételek

762

-

-

18 992

11.

Közhatalmi bevételek

4 215 824

2 500 000

3 000 000

3 818 802

12.

Készletértékesítés ellenértéke

-

-

-

-

13.

Szolgáltatások ellenértéke

382 100

536 100

536 100

485 200

14.

Közvetített szolgáltatások

43 370

-

-

-

15.

Tulajdonosi bevételek

-

-

29 721

29 721

16.

Ellátási díjak

524 820

450 000

450 000

457 200

17.

Biztosító által fizetett kártérítés

247737

-

177 800

177 800

18.

Kamatbevétel

4

-

-

2

19.

Egyéb működési bevételek

1 202 750

-

311 541

418 264

20.

Egyéb vállalkozástól működési célú átvett pénzeszköz

-

-

-

-

21.

Működési bevételek

2 400 781

986 100

1 505 162

1 568 187

22.

Ingatlanok értékesítése

-

-

-

-

23.

Tárgyi eszközök értékesítése

-

-

-

-

24.

Felhalmozási bevételek

-

-

-

-

25.

Önkormányzat költségvetési bevételei összesen:

32 459 781

31 221 958

32 898 735

33 397 766

26.

Költségvetési kiadások:

27.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

9 165 360

9 981 600

9 981 600

9 666 282

28.

Külső személyi juttatások

10 800 440

10 785 720

10 790 000

10 785 720

29.

Személyi juttatások

19 965 800

20 767 320

20 771 600

20 452 002

30.

Munkaadót terh. járulékok és szoc.hozzájárulási adó

1 496 418

2 504 684

1 890 765

1 462 901

31.

Készletbeszerzések

1 201 266

1 340 000

1 423 973

1 415 397

32.

Kommunikációs szolgáltatások

405 463

360 000

502 500

481 689

33.

Szolgáltatási kiadások

5 320 360

4 549 170

5 659 021

4 978 369

34.

Kiküldetések, reklám- és propaganda

0

0

0

0

35.

Különféle befizetések, egyéb dologi kiadások

1 490 401

1 253 120

1 475 513

1 351 549

36.

Dologi kiadások

8 417 490

7 502 290

9 061 007

8 227 004

37.

Családi támogatások

-

-

-

-

38.

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcs. ellátások

-

-

-

-

39.

Betegséggel és fogyatékossággal kapcsolatos nem tb-i ellátások

-

-

-

-

40.

Lakhatással kapcsolatos ellátások

-

-

-

-

41.

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatása

-

-

-

-

42.

Egyéb nem intézményi ellátások

1 526 000

798 092

1 152 000

966 000

43.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1 526 000

798 092

1 152 000

966 000

44.

Elvonások és befizetések

-

0

-

-

45.

Egyéb működési célú tám. államháztartáson kívülre

373 655

100 000

100 000

100 000

46.

Egyéb működési célú tám. államháztartáson belülre

72 000

350 000

404 020

368 920

47.

Tartalékok

0

527 303

1 502 771

0

48.

Egyéb működési célú kiadások

445 655

977 303

2 006 791

468 920

49.

Beruházások

76 200

2 098 040

2 098 040

2 098 040

50.

Felújítások

-

-

-

-

51.

Egyéb felhahalmozási támogatások áht.belülre

479 826

-

29 552

29 552

52.

Egyéb felhahalmozási támogatások áht.kívülre

-

-

29 721

29 721

53.

Felhalmozási kiadások

556 026

2 098 040

2 157 313

2 157 313

54.

Önkormányzat költségvetési kiadásai összesen:

32 407 389

34 647 729

37 039 476

33 734 140

55.

Finanszírozási bevételek

56.

Hosszúlejáratú hitelek

-

-

-

-

57.

Hitel- kölcsön felvétel államháztartáson kivülről

-

-

-

-

58.

Előzőévi költségvetési maradvány igénybevétele

59.

Maradvány igénybevétele

4 232 642

4 284 022

4 284 022

4 284 022

60.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

858 251

0

765 157

765 157

61.

Belföldi finanszírozás bevételei

5 090 893

4 284 022

5 049 179

5 049 179

62.

Önkormányzat fianszírozási bevételei összesen:

5 090 893

4 284 022

5 049 179

5 049 179

63.

Finanszirozási kiadások

64.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

859 263

858 251

908 438

908 438

65.

Belföldi finanszirozási kiadás

859 263

858 251

908 438

908 438

66.

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:

37 550 674

35 505 980

37 947 914

38 446 945

67.

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:

33 266 652

35 505 980

37 947 914

34 642 578

4. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata által foglalkoztatottak 2024. évi tenylegesés munkajogi nyitólétszáma, valamint az év utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi zárólétszáma

adatok: főben

A

B

C

D

E

Megnevezés

2024. január 1.

2024. december 31.

(besorolási osztály,

Tényleges

Munkajogi

Tényleges

Munkajogi

fizetési fokozat)

Nyitólétszám

Zárólétszám

1. Közalkalmazottak

2

2

2

2

2. Egyéb bérrendszer

hatálya alá tartozók

3. Közfoglalkoztatottak

2

2

2

2

4. Választott tisztségviselők

3

1

3

1

5. Összesen:

7

5

7

5

5. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzat 2024. évi maradványkimutatása

adatok Ft-ban

A

B

C

Megnevezés

Összeg

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

33 397 766

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

33 734 140

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

-336 374

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

5 049 179

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

908 438

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

4 140 741

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

3 804 367

08

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

0

09

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

10

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

0

11

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

12

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

13

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

0

14

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

0

15

C) Összes maradvány (=A+B)

3 804 367

16

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

714 970

17

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

3 089 397

18

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09)

0

19

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

0

6. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Kimutatás Somlóvecse Község Önkormányzata 2024. évi vagyonáról

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

01

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

0

0

0

02

A/I/2 Szellemi termékek

72 832

0

0

03

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

04

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

72 832

0

0

05

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

88 947 644

0

87 090 778

06

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

3 461 627

0

2 411 118

07

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0

08

A/II/4 Beruházások, felújítások

0

0

0

09

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

10

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

92 409 271

0

89 501 896

11

A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f)

0

0

0

12

A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

13

A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

14

A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

15

A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

16

A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek)

0

0

0

17

A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek

0

0

0

18

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

19

A/III/2a - ebből: államkötvények

0

0

0

20

A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

21

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

22

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

0

0

0

23

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

0

0

0

24

A/IV/1a - ebből: immateriális javak

0

0

0

25

A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök

0

0

0

26

A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

27

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

28

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0

29

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

92 482 103

0

89 501 896

30

B/I/1 Vásárolt készletek

0

0

0

31

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

32

B/I/3 Egyéb készletek

0

0

0

33

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

34

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

35

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

0

0

0

36

B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b)

0

0

0

37

B/II/1a - ebből: részesedések

0

0

0

38

B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek

0

0

0

39

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2d)

0

0

0

40

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

41

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

0

0

0

42

B/II/2c - ebből: államkötvények

0

0

0

43

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

44

B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

45

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

0

0

0

46

C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

47

C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

48

C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

49

C/II/1 Forintpénztár

105 595

0

158 640

50

C/II/2 Valutapénztár

0

0

0

51

C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

52

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

105 595

0

158 640

53

C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák

4 898 697

0

3 712 086

54

C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák

0

0

0

55

C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

4 898 697

0

3 712 086

56

C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

57

C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

58

C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

59

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

5 004 292

0

3 870 726

60

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

61

D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

62

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a)

0

0

0

63

D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

64

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

304

0

32 500

65

D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

66

D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

67

D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

68

D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

0

0

0

69

D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

300

0

0

70

D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

4

0

32 500

71

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

140 150

0

42 100

72

D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

6 000

0

6 000

73

D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

99 850

0

0

74

D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

34 300

0

36 100

75

D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

0

0

0

76

D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

77

D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

78

D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

79

D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

80

D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

81

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

0

0

0

82

D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

83

D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

84

D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

85

D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

86

D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

87

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c)

0

0

0

88

D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

89

D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

90

D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

91

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

0

0

0

92

D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

93

D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

94

D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

95

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g)

0

0

0

96

D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

97

D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

98

D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

99

D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

100

D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

101

D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

102

D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

103

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

140 454

0

74 600

104

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a)

0

0

0

105

D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

106

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a)

0

0

0

107

D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről

0

0

0

108

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f)

1 442 985

0

1 749 351

109

D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

110

D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

111

D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

112

D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

0

0

0

113

D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

1 442 985

0

1 749 351

114

D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

0

0

0

115

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i)

0

0

0

116

D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

0

0

0

117

D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

118

D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

119

D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

0

0

0

120

D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

121

D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

122

D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

123

D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

124

D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

125

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e)

0

0

0

126

D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

127

D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

128

D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

129

D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

130

D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

131

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c)

0

0

0

132

D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

133

D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

134

D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

135

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c)

0

0

0

136

D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

137

D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől

0

0

0

138

D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

0

0

139

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d)

0

0

0

140

D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

141

D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

142

D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

143

D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

144

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

1 442 985

0

1 749 351

145

D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

0

0

0

146

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

147

D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

148

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

149

D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

150

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

0

0

0

151

D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

0

0

0

152

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

153

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

154

D/III/4 Forgótőke elszámolása

50 000

0

50 000

155

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

156

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

157

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

0

0

0

158

D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

159

D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

160

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

50 000

0

50 000

161

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

1 633 439

0

1 873 951

162

E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

163

E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

164

E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

165

E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

166

E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

0

0

0

167

E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

168

E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

169

E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

0

0

0

170

E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

171

E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai

0

0

0

172

E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

173

E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

0

0

0

174

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

175

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

176

F/3 Halasztott ráfordítások

0

0

0

177

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

0

0

0

178

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

99 119 834

0

95 246 573

179

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

103 590 224

0

103 590 224

180

G/II Nemzeti vagyon változásai

124 952

0

124 952

181

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

1 162 862

0

1 162 862

182

G/IV Felhalmozott eredmény

-16 423 267

0

-24 477 085

183

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0

184

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-8 053 818

0

741 473

185

G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

80 400 953

0

81 142 426

186

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

0

187

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

188

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

0

0

0

189

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

190

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b)

0

0

0

191

H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

192

H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

193

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0

194

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

195

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b)

0

0

0

196

H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

197

H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

198

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l)

0

0

0

199

H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

200

H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

201

H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

202

H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

203

H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

204

H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

205

H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

0

0

0

206

H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

207

H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

208

H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

209

H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

210

H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

211

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

0

0

0

212

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

0

213

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0

214

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

0

0

0

215

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0

216

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b)

0

0

0

217

H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

218

H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

219

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0

220

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0

221

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b)

0

0

0

222

H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre

0

0

0

223

H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

0

224

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

858 251

0

714 970

225

H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

226

H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

0

227

H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

0

228

H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

229

H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

858 251

0

714 970

230

H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

0

231

H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

0

232

H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

233

H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

234

H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

0

235

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

858 251

0

714 970

236

H/III/1 Kapott előlegek

770 270

0

116 359

237

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

238

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

0

0

0

239

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

0

240

H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

0

0

0

241

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

242

H/III/7 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

243

H/III/8 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei

0

0

0

244

H/III/9 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek

0

0

0

245

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

770 270

0

116 359

246

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

1 628 521

0

831 329

247

I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0

248

J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

1 442 985

0

0

249

J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

1 774 406

0

1 800 456

250

J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

13 872 969

0

11 472 362

251

J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

17 090 360

0

13 272 818

7. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzat 2024. évi eredménykimutatása

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

01

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

4 253 321

0

5 599 832

02

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

885 920

0

944 200

03

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

28 725

0

0

04

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)

5 167 966

0

6 544 032

05

04 Saját termelésű készletek állományváltozása

0

0

0

06

05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke

0

0

0

07

II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05)

0

0

0

08

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

22 930 586

0

22 958 715

09

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

2 912 590

0

5 052 062

10

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

2 384 220

0

2 384 220

11

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

1 815 003

0

1 604 700

12

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09)

30 042 399

0

31 999 697

13

10 Anyagköltség

1 201 266

0

1 415 397

14

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

5 307 966

0

5 126 695

15

12 Eladott áruk beszerzési értéke

0

0

0

16

13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

411 697

0

333 363

17

IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13)

6 920 929

0

6 875 455

18

14 Bérköltség

9 205 737

0

9 390 403

19

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

10 660 697

0

11 086 488

20

16 Bérjárulékok

1 455 710

0

1 464 062

21

V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16)

21 322 144

0

21 940 953

22

VI Értékcsökkenési leírás

4 511 335

0

4 632 207

23

VII Egyéb ráfordítások

9 759 779

0

4 353 643

24

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)

-7 303 822

0

741 471

25

17 Kapott (járó) osztalék és részesedés

0

0

0

26

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

0

0

0

27

19 Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

0

0

0

28

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

4

0

2

29

21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b)

0

0

0

30

21a - ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége

0

0

0

31

21b - ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége

0

0

0

32

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21)

4

0

2

33

22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

750 000

0

0

34

23 Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

0

0

0

35

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

0

0

0

36

25 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése (>=25a+25b)

0

0

0

37

25a - ebből: lekötött bankbetétek értékvesztése

0

0

0

38

25b - ebből: Kincstáron kívüli forint- és devizaszámlák értékvesztése

0

0

0

39

26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a+26b)

0

0

0

40

26a - ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége

0

0

0

41

26b - ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége

0

0

0

42

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26)

750 000

0

0

43

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX)

-749 996

0

2

44

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B)

-8 053 818

0

741 473

8. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata immateriális javainak és tárgyi eszközök állományának 2024. évi alakulásáról

adatok Ft-ban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

Megnevezés

Immateriális javak

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

Tenyészállatok

Beruházások és felújítások

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

Összesen

01

Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány)

1 555 626

128 116 336

20 329 071

0

0

0

150 001 033

02

Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások

0

0

0

0

1 652 000

0

1 652 000

03

Nem aktivált felújítások

0

0

0

0

0

0

0

04

Beruházásokból, felújításokból aktivált érték

0

0

1 652 000

0

0

0

1 652 000

05

Térítésmentes átvétel

0

0

0

0

0

0

0

06

Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele

0

0

0

0

0

0

0

07

Egyéb növekedés

600 000

0

328 142

0

0

0

928 142

08

Összes növekedés (=02+…+07)

600 000

0

1 980 142

0

1 652 000

0

4 232 142

09

Értékesítés

0

0

0

0

0

0

0

10

Hiány, selejtezés, megsemmisülés

0

0

0

0

0

0

0

11

Térítésmentes átadás

0

0

0

0

0

0

0

12

Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása

0

0

0

0

0

0

0

13

Egyéb csökkenés

600 000

0

328 142

0

1 652 000

0

2 580 142

14

Összes csökkenés (=09+…+13)

600 000

0

328 142

0

1 652 000

0

2 580 142

15

Bruttó érték összesen (=01+08-14)

1 555 626

128 116 336

21 981 071

0

0

0

151 653 033

16

Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya

1 482 794

39 168 692

16 867 444

0

0

0

57 518 930

17

Terv szerinti értékcsökkenés növekedése

72 832

1 856 866

2 702 509

0

0

0

4 632 207

18

Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése

0

0

0

0

0

0

0

19

Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18)

1 555 626

41 025 558

19 569 953

0

0

0

62 151 137

20

Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya

0

0

0

0

0

0

0

21

Terven felüli értékcsökkenés növekedés

0

0

0

0

0

0

0

22

Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés

0

0

0

0

0

0

0

23

Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22)

0

0

0

0

0

0

0

24

Értékcsökkenés összesen (=19+23)

1 555 626

41 025 558

19 569 953

0

0

0

62 151 137

25

Eszközök nettó értéke (=15-24)

0

87 090 778

2 411 118

0

0

0

89 501 896

26

Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke

1 555 626

0

8 115 501

0

0

0

9 671 127

9. melléklet az 5/2025. (V. 26.) önkormányzati rendelethez

Somlóvecse Község Önkormányzata 2024. évi vagyonleltára

adatok Ft-ban

A

B

C

D

M E G N E V E Z É S

Hrsz.

Bruttó érték

Mérleg szerinti érték

1.

A./TÖRZSVAGYON:

2.

I. Forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyon:

3.

1. Földterületek

13 313 000

13 313 000

4.

2. Utak

29 765 000

12 001 925

5.

3. Árkok

1 850 000

785 085

6.

4. Névtelen tér

105

300 000

51 490

7.

5. Játszótér

139/1

800 000

178 752

8.

6. Víztorony

025/2

6 000 000

2 460 115

9.

7. Multifunkciós park

139/1

6 195 226

3 981 074

10.

8. Külterületi temető

026

3 000 000

1 230 061

11.

9. Mobilépület

139/1

596 174

414 032

12.

10. Buszváró

139/1

439 000

396 562

13.

11. Külterületi temető - ravatalozó

026

499 000

289 427

14.

12. Polgármesteri Hivatal, Orvosi rendelő

139/1

7 979 226

4 229 294

15.

Ingatlanok (1 + … + 12):

70 736 626

39 330 817

16.

I. Forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyon összesen (1 +…+ 12):

70 736 626

39 330 817

17.

II.Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon:

18.

1. Földterületek

233 000

233 000

19.

2. Háziorvosi rendelő

137

3 581 690

2 393 272

20.

3. Könyvtár és kultúrház

138

21 183 154

16 612 028

21.

4. Nagyalásonyi Hivatal

1

934 000

541 740

22.

5. Nagyalásonyi szolgálati lakás

19

108 000

62 642

6. Nagyalásonyi Orvosi rendelő

19

183 000

106 142

23.

7. Nagyalásonyi Napköziotthonos Konyha

28/1

342 501

198 848

24.

Ingatlanok (1 + … + 7):

26 565 345

20 147 672

25.

7. Víziközmű egyéb építmények

-

-

26.

8. Víziközmű egyéb gépek, berendezések

-

-

27.

Vagyonkezelésbe adott eszközök (7 + … + 8):

-

-

28.

II. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon összesen (1 + … + 8):

26 565 345

20 147 672

29.

A./ TÖRZSVAGYON ÖSSZESEN (I + II):

97 301 971

59 478 489

30.

B./ÜZLETI VAGYON:

31.

1. Földterületek

21 727 090

21 727 090

32.

2. Lakóház, udvar, gazdasági épület Petőfi u. 58.

122

1 346 000

1 170 800

33.

3. Vegyesbolt

34/1

5 088 000

2 800 584

34.

4. Tájház

122

1 816 000

1 180 657

35.

5. Mobilgarázs

34/1

320 575

272 493

36.

6. Mobilgarázs

139/1

516 700

460 665

37.

Ingatlanok (1 + … + 6):

30 814 365

27 612 289

38.

7. Immateriális javak

1 555 626

-

39.

8. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

20 329 071

2 411 118

40.

9. Beruházások

-

-

41.

Immat. javak, tárgyi eszközök – ingatlanok nélkül (7 + … + 9):

21 884 697

2 411 118

42.

10. BAKONYKARSZT Zrt. részvény

-

-

43.

Részesedések (10):

-

-

44.

Befektetett pénzügyi eszközök (10):

-

-

45.

11. Pénzeszközök

3 870 726

46.

12. Követelések

1 873 951

47.

13. Követelés jellegű sajátos elszámolások

50 000

48.

14. Előzetesen felszámított, levonható általános forgalmi adó

-

49.

Egyéb eszközök (11 + … + 14):

5 794 677

50.

B./ ÜZLETI VAGYON ÖSSZESEN(1 + … + 14):

52 699 062

35 818 084

51.

JOGOSULTSÁGOK ÖSSZESEN (A + B):

150 001 033

95 296 573

52.

C./KÖTELEZETTSÉGEK:

53.

Pénzügyi kötelezettségek:

54.

1. Kötelezettségek dologi kiadásokra

-

55.

2. Kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

714 970

56.

3. Iparűzési adó túlfizetés

112 570

57.

4. Gépjárműadó túlfizetés

3 751

58.

5. Pótlék túlfizetés

38

59.

6. Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

-

60.

Pénzügyi kötelezettségek összesen (1 + … + 6):

831 329

61.

C./ KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (1 +… + 6):

831 329

1

Az önkormányzati rendeletet a Somlóvecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 22. §-a hatályon kívül helyezte 2026. február 17. napjával.

2

A 11. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás