[1] A rendeletalkotás célja Szászvár közigazgatási területén található lezárt vagy működő köztemetők, azok létesítményei, valamint az ott végzett temetkezési szolgáltatási tevékenység a helyi adottságok figyelembevételével történő szabályozása, ezzel biztosítva az elhunytak emlékének méltó megőrzését, a kegyeleti szolgáltatás ellátását, a temetők fenntartását és üzemeltetését.
„27. § (1) A temetési hely felett az a személy rendelkezik, aki azt megváltotta. Több azonos jogállású örökös esetén – ellenkező megállapodásuk hiányában – a rendelkezési jog kizárólag együttesen gyakorolható.
(2) A temetési hely feletti rendelkezési jog gyakorlója meghatározhatja a temetési helyre betemethetők körét, síremlék, sírjel állítását, ezek gondozását.
(3) A sírjel, a síremlék, sírbolt karbantartása, felújítása vagy helyreállítása a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy kötelezettsége. A sírjelen fel kell tüntetni legalább az elhunyt nevét, születési és halálozási évét.
(4) A megváltási díjat az első megváltás alkalmával a temetési hely felett rendelkezni jogosult vagy az általa megbízott, az újraváltáskor a temetési hely felett rendelkezni jogosult, halála esetén pedig a törvényes öröklés rendje szerint soron következő közeli hozzátartozója, illetve az általa megbízott köteles megfizetni. A díjakat minden esetben a temetést, kihantolást, rátemetést megelőzően kell megfizetni.
(5) A rendelkezési jogosultság a megváltás napjával kezdődik. A rendelkezési jogosultság megszerzéséről a temető tulajdonosa/üzemeltetője a 2. melléklet szerinti Igazolást ad ki.”