Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról1
[1] A rendelet megalkotásának célja, hogy átfogó és részletes tájékoztatást nyújtson 2024. évre vonatkozóan az önkormányzat pénzügyi gazdálkodásáról, a költségvetésben megfogalmazott célok teljesítéséről.
[2] Apácatorna Község Önkormányzatának képviselő - testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Apácatorna Község Önkormányzatának képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület) az önkormányzat 2024. évi
a) bevételének teljesített főösszegét 48.653.905 forintban,
b) kiadásának teljesített főösszegét 37.805.365 forintban fogadja el.
(2) Az önkormányzat bevételének teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza.
(3) Az önkormányzat kiadásainak teljesítését kiemelt előirányzatonként, továbbá a felújítási előirányzatokat felújításonként, a beruházási előirányzatokat beruházásonként részletezve a 2. melléklet tartalmazza.
(4) Az önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2023-2024. évi teljesítését a 3. melléklet tartalmazza.
2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi maradványának összegét 10 848 540 forintban hagyja jóvá az 5. mellékletben részletezett maradvány kimutatás alapján.
3. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi
a) átlagos statisztikai állományi létszámát 3 főben, ebből
aa) a költségvetési szervek átlagos statisztikai állományi létszámát 2 főben,
ab) a közfoglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámát 1 főben;
b) a tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az év utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot az érvényes előmeneteli rendszer főbb munkaköri csoportjaira vonatkozó előírásokat is figyelembe véve a 4. mellékletben részletezettek szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 6. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján 216 890 127 forintban állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évi mérleg szerinti eredményének összegét 368 677 forintban állapítja meg a 7. mellékletben részletezett eredmény kimutatás alapján.
(3) Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában 2024. évben bekövetkezett változásokat a 8. melléklet részletezi.
5. § Az önkormányzat által 2024. évben nyújtott közvetett támogatást nem nyújtott.
6. § A képviselő-testület az önkormányzat 2024. december 31-i állapot szerinti vagyonleltárát a 9. mellékletben részletezettek szerint fogadja el.
7. § Behajthatatlan követelésként 2024. évben leírt összeg nincs.
8. § Többéves kihatással járó döntés 2024. december 31. napján nincs.
9. § A vagyonmérlegben szereplő folyamatban lévő beruházás nincs.
10. § Az önkormányzat hitelállománnyal 2024. december 31. napján nem rendelkezik.
11. § A rendelet mellékletei:
1. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata bevételeinek 2024. évi teljesítése
2. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata kiadásainak 2024. évi teljesítése
3. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2023-2024. évi teljesítése
4. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata által foglalkoztatottak 2024. évi tényleges és munkajogi nyitólétszáma, valamint az év utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszám
5. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata 2024. évi maradvány kimutatása
6. melléklet: Kimutatás Apácatorna Község Önkormányzata 2024. évi vagyonáról
7. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata 2024. évi eredmény kimutatása
8. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzata immateriális javainak és tárgyi eszköz állományának 2024. évi alakulása
9. melléklet: Apácatorna Község Önkormányzat 2024. évi vagyonleltára
12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
13. §2
1. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
BEVÉTEL MEGNEVEZÉSE |
2024. évi |
||||
|
eredeti ei. |
módosított ei. |
teljesítés |
% |
||
|
1 |
Önk. és önk. hivatalok jogalkotó és ált. igazgatási tevékenysége 011130 |
||||
|
2 |
Működési bevételek |
||||
|
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
76 229 |
76 229 |
|||
|
3 |
a) Szolgáltatások ellenértéke |
150 000 |
171 903 |
171 903 |
100% |
|
4 |
b) kamatbevételek |
1 000 |
1 000 |
846 |
85% |
|
5 |
c)tárgyieszközök bérbeadásából származó bevétel |
||||
|
6 |
d) közvetített szolgáltatások értéke |
4 445 000 |
5 524 548 |
5 043 735 |
91% |
|
7 |
e.)egyéb működési bevétel |
15 000 |
577 580 |
577 552 |
100% |
|
8 |
f) biztosító által fizetett kártérítés |
||||
|
9 |
Önk. és önk. hivatalok jogalkotó és ált. igazgatási tev. összesen: |
4 611 000 |
6 351 260 |
5 870 265 |
92% |
|
10 |
Önkorm. funkcióra nem sorolható bevételei áh. kívülről 900020 |
||||
|
11 |
Közhatalmi bevételek |
||||
|
12 |
a) kommunális adó |
400 000 |
400 000 |
373 241 |
93% |
|
13 |
b) állandó jelleggel végzett tev.után fizetett iparűzési adó |
2 000 000 |
4 744 551 |
4 744 551 |
|
|
14 |
c) egyéb közhatalmi bevételek |
10 000 |
24 812 |
24 812 |
100% |
|
15 |
Önk. funkcióra nem sorolható bevételei áh. kívülről összesen: |
2 410 000 |
5 169 363 |
5 142 604 |
99% |
|
16 |
Köztemető fenntartása és működtetése 013320 |
||||
|
17 |
Működési bevételek |
||||
|
18 |
a)Egyéb működési bevétel |
15 648 |
15 552 |
99% |
|
|
19 |
Köztemető fenntartása és működtetése összesen |
0 |
15 648 |
15 552 |
99% |
|
20 |
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel 018010 |
||||
|
21 |
Felhamozási célú támogatások államháztartáson belülről |
||||
|
22 |
a) felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||
|
23 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
||||
|
24 |
a) Önkormányzatok működési támogatásai |
22 234 519 |
23 318 599 |
23 518 599 |
101% |
|
25 |
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel összesen: |
22 234 519 |
23 318 599 |
23 318 599 |
100% |
|
26 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 041233 |
||||
|
27 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
852 146 |
1 697 748 |
1 574 208 |
93% |
|
28 |
Elkülönített állami pénzalaptól működési célú támogatások bevételei |
||||
|
29 |
Működési bevételek |
||||
|
30 |
a)Egyéb működési bevétel |
||||
|
31 |
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás összesen |
852 146 |
1 697 748 |
1 574 208 |
93% |
|
32 |
Szennyvíz gyűjtése, tísztítása. elhelyezése 052020 |
||||
|
33 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
360 000 |
425 196 |
344 660 |
81% |
|
34 |
Szennyvíz gyűjtése, tísztítása. elhelyezése összesen |
360 000 |
425 196 |
344 660 |
81% |
|
35 |
Közvilágítás 064010 |
||||
|
36 |
Egyéb Működési bevétel |
1 854 |
1 854 |
100% |
|
|
37 |
Közvilágítás összesen |
0 |
1 854 |
1 854 |
100% |
|
38 |
Város és község gazdálkodási egyéb szolgáltatások 066020 |
||||
|
39 |
Működési bevételek |
||||
|
40 |
a)Közhatalmi bevétel |
||||
|
41 |
b)Készletértékesítés ellenértéke |
100 000 |
158 000 |
158 000 |
100% |
|
42 |
c) Tárgyieszközök bérbeadásából származó bevétel |
||||
|
43 |
c)Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
||||
|
d)egyéb működési célú támogatás |
1 671 520 |
1 671 520 |
100% |
||
|
44 |
d)Egyéb működési bevétel |
2 001 000 |
93 372 |
92 372 |
99% |
|
45 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||
|
46 |
Egyéb felhalmozási célú támogatás |
1 999 994 |
1 999 994 |
100% |
|
|
47 |
Város-, községgazdálkodási egyéb szolg. összesen: |
2 101 000 |
3 922 886 |
3 921 886 |
100% |
|
48 |
Közművelődés - kulturális alapú gzdaságfejlesztés 082094 |
||||
|
49 |
Működési bevételek |
||||
|
50 |
Elkülönített állami pénzalaptól működési célú támogatások bevételei |
||||
|
51 |
b)Egyéb működési bevétel |
500 238 |
500 142 |
100% |
|
|
52 |
Közművelődés - kulturális alapú gzdaságfejlesztésösszesen |
0 |
500 238 |
500 142 |
100% |
|
53 |
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 107055 |
||||
|
54 |
Egyéb működési bevétel |
||||
|
55 |
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás összesen: |
0 |
0 |
0 |
|
|
56 |
Szociális étkeztetés 107051 |
||||
|
57 |
Működési bevételek |
||||
|
58 |
a) ellátási dijak |
1 069 534 |
1 069 534 |
847 670 |
79% |
|
59 |
Szociális étkeztetés összesen: |
1 069 534 |
1 069 534 |
847 670 |
79% |
|
60 |
Tárgyévi költségvetési bevételek összesen: |
33 638 199 |
42 472 326 |
41 537 440 |
98% |
|
61 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
6 153 930 |
6 153 930 |
6 153 930 |
100% |
|
62 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
962 535 |
962 535 |
100% |
|
|
63 |
Finanszírozási bevételek összesen: |
6 153 930 |
7 116 465 |
7 116 465 |
100% |
|
64 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
39 792 129 |
49 588 791 |
48 653 905 |
98% |
2. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forint |
|||||||||||||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
Q |
|
|
K I A D Á S |
KIADÁSBÓL: személyi juttatások |
KIADÁSBÓL: ma. terhelő járulékok és szoc. hjár. adó |
KIADÁSBÓL: dologi kiadások |
||||||||||||||
|
Kormányzati funkció megnevezése |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
|
|
1 |
011130 Önk. és önk. hivatalok ált. igazgatási tev. |
14 009 999 |
15 680 675 |
13 448 712 |
86% |
5 149 800 |
5 272 413 |
5 272 413 |
100% |
669 474 |
676 009 |
676 009 |
100% |
8 190 725 |
9 732 253 |
7 500 290 |
77% |
|
2 |
013320 Köztemető fenntartás és működtetés |
572 770 |
625 332 |
292 146 |
47% |
41 850 |
41 850 |
572 770 |
583 482 |
250 296 |
43% |
||||||
|
3 |
041233 Hosszab időtarrtamú közfoglalkoztatás |
852 426 |
1 697 748 |
1 697 748 |
100% |
800 400 |
1 594 130 |
1 594 130 |
100% |
52 026 |
103 618 |
103 618 |
100% |
||||
|
4 |
052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
360 000 |
425 196 |
425 196 |
100% |
360 000 |
425 196 |
425 196 |
100% |
||||||||
|
5 |
062020 Településfejl.projektek és támogatások |
||||||||||||||||
|
6 |
064010 Közvilágítás |
1 481 000 |
1 481 000 |
756 930 |
51% |
1 481 000 |
1 481 000 |
756 930 |
51% |
||||||||
|
7 |
066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolg. |
1 307 200 |
3 446 438 |
2 990 574 |
87% |
342 000 |
342 000 |
113 400 |
33% |
965 200 |
3 104 438 |
2 877 174 |
93% |
||||
|
8 |
018010 Önkormányzatok elszámolásai központi költ. |
||||||||||||||||
|
9 |
082094 Közművelődés – kulturális alapú gazd.fejleszt. |
3 954 396 |
5 055 933 |
4 180 483 |
83% |
1 620 948 |
1 728 416 |
1 728 416 |
100% |
210 723 |
224 692 |
224 692 |
100% |
2 122 725 |
3 102 825 |
2 227 375 |
72% |
|
10 |
082092 Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása |
||||||||||||||||
|
11 |
104037 - Intézményi gyermekétkeztetés |
194 868 |
206 150 |
206 150 |
100% |
194 868 |
206 150 |
206 150 |
100% |
||||||||
|
12 |
107051 Szociális étkeztetés |
1 408 974 |
1 408 974 |
1 174 064 |
83% |
1 408 974 |
1 408 974 |
1 174 064 |
83% |
||||||||
|
13 |
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
6 956 960 |
7 159 573 |
6 539 398 |
91% |
4 783 200 |
4 783 200 |
4 776 400 |
100% |
636 810 |
636 810 |
635 932 |
100% |
1 536 950 |
1 739 563 |
1 127 066 |
65% |
|
14 |
107060 Egyéb szociális pénzbeli és term. ellát. tám. |
2 002 500 |
3 706 205 |
2 488 705 |
67% |
1 703 705 |
1 703 705 |
100% |
|||||||||
|
15 |
Kormányzati funkciók kiadása összesen: |
33 101 093 |
40 893 224 |
34 200 106 |
84% |
12 696 348 |
13 762 009 |
13 526 609 |
98% |
1 569 033 |
1 641 129 |
1 640 251 |
100% |
16 833 212 |
23 487 586 |
18 248 246 |
78% |
|
16 |
Egyéb működési célú kiadások: |
||||||||||||||||
|
17 |
Helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadás + kamata |
43 743 |
43 743 |
||||||||||||||
|
18 |
a) Somló-környéki TKT tagdíj, |
110 000 |
110 000 |
105 600 |
96% |
||||||||||||
|
19 |
b) Települési Önk. Szövetsége |
5 000 |
5 000 |
4 400 |
88% |
||||||||||||
|
20 |
c)Házi-segítség nyújtás |
1 960 000 |
1 960 000 |
1 140 000 |
58% |
||||||||||||
|
21 |
d) Belső ellenőrzés |
80 000 |
80 000 |
80 000 |
|||||||||||||
|
22 |
e) Óvodafenntartó Társulás |
23 200 |
23 200 |
18 947 |
82% |
||||||||||||
|
23 |
f) Labdarúgó Klub |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
100% |
||||||||||||
|
24 |
g) Somló Marcalmente tagdíj |
25 000 |
25 000 |
23 000 |
92% |
||||||||||||
|
26 |
i) Tartalékok |
3 332 071 |
4 259 055 |
0% |
|||||||||||||
|
27 |
Egyéb működési célú kiadások összesen: |
5 835 271 |
6 805 998 |
1 715 690 |
25% |
||||||||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
Q |
|
|
K I A D Á S |
KIADÁSBÓL: személyi juttatások |
KIADÁSBÓL: ma. terhelő járulékok és szoc. hjár. adó |
KIADÁSBÓL: dologi kiadások |
||||||||||||||
|
Kormányzati funkció megnevezése |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
% |
|
|
28 |
Beruházások: |
||||||||||||||||
|
29 |
Informnatikai eszközbeszerzés |
363 065 |
363 065 |
100% |
|||||||||||||
|
30 |
Szerszámtároló fémszekezet készítése |
660 000 |
660 000 |
100% |
|||||||||||||
|
32 |
Beruházások összesen: |
0 |
1 023 065 |
1 023 065 |
100% |
||||||||||||
|
33 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
||||||||||||||||
|
34 |
Tárgyévi költségvetési kiadások összesen: |
0 |
1 023 065 |
1 023 065 |
100% |
||||||||||||
|
35 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
855 765 |
866 504 |
866 504 |
100% |
||||||||||||
|
36 |
Finanszírozási kiadások összesen: |
855 765 |
866 504 |
866 504 |
100% |
||||||||||||
|
37 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
39 792 129 |
49 588 791 |
37 805 365 |
76% |
||||||||||||
3. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
|||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
2024.évi |
|||||
|
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
2023.évi teljesítés |
eredeti előirányzat |
módosított előirányzat |
teljesítés |
|
Költségvetési bevételek: |
|||||
|
1 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
22 616 618 |
22 234 519 |
23 318 599 |
23 318 599 |
|
2 |
Egyéb működési célú tám. Bev. Államháztart. belülről |
1 260 335 |
852 146 |
3 445 497 |
3 321 957 |
|
3 |
Működési célú támogatások államházt. Belülről |
23 876 953 |
23 086 665 |
26 764 096 |
26 640 556 |
|
4 |
Felhalmozási célú önkorkormányzati támogatás |
1 999 994 |
1 999 994 |
||
|
5 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||
|
6 |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
0 |
0 |
1 999 994 |
1 999 994 |
|
7 |
Vagyoni típusú adók |
352 125 |
400 000 |
400 000 |
373 241 |
|
8 |
Értékesítési és forgalmi adók |
877 498 |
2 000 000 |
4 744 551 |
4 744 551 |
|
9 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
5 865 |
10 000 |
24 812 |
24 812 |
|
10 |
Közhatalmi bevételek |
1 235 488 |
2 410 000 |
5 169 363 |
5 142 604 |
|
11 |
Készletértékesítés ellenértéke |
37 500 |
100 000 |
158 000 |
158 000 |
|
12 |
Szolgáltatások ellenértéke |
173 540 |
150 000 |
171 903 |
171 903 |
|
13 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
4 050 336 |
4 805 000 |
5 949 744 |
5 388 395 |
|
14 |
Tulajdonosi bevételek |
||||
|
15 |
Ellátási díjak |
1 191 530 |
1 069 534 |
1 069 534 |
847 670 |
|
16 |
Kamatbevételek |
646 |
1 000 |
1 000 |
846 |
|
17 |
Biztósító által fizetett kártérítés |
||||
|
18 |
Egyéb működési bevételek |
14 667 |
2 016 000 |
1 188 692 |
1 187 472 |
|
19 |
Működési bevételek |
5 468 219 |
8 141 534 |
8 538 873 |
7 754 286 |
|
20 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||
|
23 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Önkormányzat költségvetési bevételei összesen |
30 580 660 |
33 638 199 |
42 472 326 |
41 537 440 |
|
|
Költségvetési kiadások: |
|||||
|
24 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
6 802 974 |
7 204 548 |
8 181 975 |
8 175 175 |
|
25 |
Külső személyi juttatások |
5 318 410 |
5 491 800 |
5 580 034 |
5 351 434 |
|
26 |
Személyi juttatások |
12 121 384 |
12 696 348 |
13 762 009 |
13 526 609 |
|
27 |
Munkaadót terh. Járulékok és szoc.hozzájárulási adó |
1 538 028 |
1 569 033 |
1 641 129 |
1 640 251 |
|
28 |
Készletbeszerzések |
1 840 951 |
1 835 000 |
2 971 000 |
2 451 036 |
|
29 |
Kommunikációs szolgáltatások |
327 416 |
295 000 |
569 493 |
439 856 |
|
30 |
Szolgáltatási kiadások |
8 746 767 |
11 269 837 |
16 134 956 |
12 950 263 |
|
31 |
Kiküldetések, reklám- és propaganda |
||||
|
32 |
Különféle befizetések, egyéb dologi kiadások |
2 021 085 |
3 433 375 |
3 816 241 |
2 411 195 |
|
33 |
Dologi kiadások |
12 936 219 |
16 833 212 |
23 491 690 |
18 252 350 |
|
34 |
Családi támogatások |
||||
|
35 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
||||
|
36 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
658 467 |
2 002 500 |
2 002 500 |
785 000 |
|
37 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
658 467 |
2 002 500 |
2 002 500 |
785 000 |
|
38 |
Egyéb működési célú tám. államháztartáson belülre |
1 689 318 |
2 203 200 |
2 203 200 |
1 371 947 |
|
39 |
Elvonások és befizetések |
39 639 |
39 639 |
||
|
40 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
300 000 |
|
41 |
Tartalékok |
3 332 071 |
4 259 055 |
||
|
42 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 989 318 |
5 835 271 |
6 801 894 |
1 711 586 |
|
43 |
Beruházások |
2 272 752 |
1 023 065 |
1 023 065 |
|
|
44 |
Felújítások |
||||
|
45 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülre |
95 869 |
|||
|
46 |
Felhalmozási kiadások |
2 368 621 |
0 |
1 023 065 |
1 023 065 |
|
Önkormányzat költségvetési kiadásai összesen: |
31 612 037 |
38 936 364 |
48 722 287 |
36 938 861 |
|
|
Finanszírozási bevételek |
|||||
|
47 |
Hosszúlejáratú hitelek |
||||
|
48 |
Hitel- kölcsön felvétel államháztartáson kivülről |
||||
|
49 |
Előzőévi költségvetési maradvány igénybevétele |
||||
|
50 |
Maradvány igénybevétele |
7 145 712 |
6 153 930 |
6 153 930 |
6 153 930 |
|
51 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
855 765 |
962 535 |
962 535 |
|
|
52 |
Belföldi finanszírozás bevételei |
8 001 477 |
6 153 930 |
7 116 465 |
7 116 465 |
|
Önkormányzat fianszírozási bevételei összesen: |
8 001 477 |
6 153 930 |
7 116 465 |
7 116 465 |
|
|
Finanszirozási kiadások |
|||||
|
53 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
||||
|
54 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
816 170 |
855 765 |
866 504 |
866 504 |
|
55 |
Belföldi finanszirozási kiadás |
816 170 |
855 765 |
866 504 |
866 504 |
|
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: |
38 582 137 |
39 792 129 |
49 588 791 |
48 653 905 |
|
|
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: |
32 428 207 |
39 792 129 |
49 588 791 |
37 805 365 |
|
4. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
adatok: főben |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Megnevezés |
2024. január 1. |
2024. december 31. |
||
|
(besorolási osztály, |
Tényleges |
Munkajogi |
Tényleges |
Munkajogi |
|
fizetési fokozat) |
Nyitólétszám |
Zárólétszám |
||
|
1. Közalkalmazottak |
2 |
2 |
2 |
2 |
|
2. Választott tisztséfgviselők |
5 |
0 |
5 |
0 |
|
3. Közfoglalkoztatottak |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
4. Összesen: |
8 |
3 |
8 |
3 |
5. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||
|
A |
B |
C |
|
Sorszám |
Megnevezés |
Teljesítés |
|
01 |
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei |
41 537 440 |
|
02 |
02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai |
36 938 861 |
|
03 |
I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) |
4 598 579 |
|
04 |
03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei |
7 116 465 |
|
05 |
04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai |
866 504 |
|
06 |
II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) |
6 249 961 |
|
07 |
A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) |
10 848 540 |
|
08 |
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei |
0 |
|
09 |
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai |
0 |
|
10 |
III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) |
0 |
|
11 |
07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei |
0 |
|
12 |
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai |
0 |
|
13 |
IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) |
0 |
|
14 |
B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) |
0 |
|
15 |
C) Összes maradvány (=A+B) |
10 848 540 |
|
16 |
D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa |
0 |
|
17 |
E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) |
10 848 540 |
|
18 |
F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09) |
0 |
|
19 |
G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F) |
0 |
6. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||
|
Mérleg |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előző időszak |
Módosí-tások |
Tárgyi időszak |
|
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
0 |
|
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
0 |
0 |
0 |
|
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
|
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
0 |
0 |
0 |
|
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
203 116 088 |
0 |
196 099 245 |
|
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
9 528 997 |
0 |
7 282 338 |
|
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
0 |
0 |
0 |
|
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
0 |
0 |
0 |
|
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
212 645 085 |
0 |
203 381 583 |
|
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1f) |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések (kivéve befektetési jegyek) |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
A/III/1f - ebből: tartós befektetési jegyek |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
212 645 085 |
0 |
203 381 583 |
|
30 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
B/I/3 Egyéb készletek |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
B/II/1 Nem tartós részesedések (=B/II/1a+B/II/1b) |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
B/II/1a - ebből: részesedések |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
B/II/1b - ebből: nem tartós befektetési jegyek |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2d) |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2) |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
C/II/1 Forintpénztár |
180 070 |
0 |
412 150 |
|
50 |
C/II/2 Valutapénztár |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
180 070 |
0 |
412 150 |
|
53 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
6 179 420 |
0 |
10 457 767 |
|
54 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
6 179 420 |
0 |
10 457 767 |
|
56 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
6 359 490 |
0 |
10 869 917 |
|
60 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
232 546 |
0 |
483 857 |
|
65 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
114 673 |
0 |
10 738 |
|
69 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
60 000 |
0 |
402 043 |
|
70 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
57 873 |
0 |
71 076 |
|
71 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
2 700 |
0 |
121 736 |
|
72 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
2 700 |
0 |
98 536 |
|
73 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
23 200 |
|
75 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
|
77 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
81 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
85 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
98 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
235 246 |
0 |
605 593 |
|
104 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
0 |
0 |
1 315 210 |
|
109 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
0 |
0 |
1 315 210 |
|
114 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
122 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
0 |
|
123 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
0 |
0 |
0 |
|
132 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
|
133 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
|
134 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
135 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
0 |
0 |
0 |
|
136 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
0 |
|
137 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
0 |
|
138 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
139 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
0 |
0 |
0 |
|
140 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
141 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
0 |
|
142 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
0 |
|
143 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
0 |
|
144 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
0 |
0 |
1 315 210 |
|
145 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
38 100 |
0 |
0 |
|
146 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
|
147 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
|
148 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
|
149 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
38 100 |
0 |
0 |
|
150 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
0 |
0 |
0 |
|
151 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
0 |
0 |
0 |
|
152 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
153 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
154 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
50 000 |
0 |
50 000 |
|
155 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
156 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
157 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
158 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
0 |
0 |
0 |
|
159 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
0 |
|
160 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
88 100 |
0 |
50 000 |
|
161 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
323 346 |
0 |
1 970 803 |
|
162 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
163 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
164 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
165 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
166 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
0 |
0 |
0 |
|
167 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
168 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
0 |
|
169 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
0 |
0 |
0 |
|
170 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
171 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
0 |
0 |
0 |
|
172 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) |
0 |
0 |
0 |
|
173 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
0 |
0 |
0 |
|
174 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
481 436 |
0 |
472 205 |
|
175 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
192 452 |
0 |
195 619 |
|
176 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
0 |
|
177 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
673 888 |
0 |
667 824 |
|
178 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
220 001 809 |
0 |
216 890 127 |
|
179 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
215 023 705 |
0 |
215 023 705 |
|
180 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
6 147 723 |
0 |
6 147 723 |
|
181 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
4 968 039 |
0 |
4 968 039 |
|
182 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
-61 387 902 |
0 |
-79 249 867 |
|
183 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
0 |
0 |
0 |
|
184 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
-17 861 965 |
0 |
368 677 |
|
185 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
146 889 600 |
0 |
147 258 277 |
|
186 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
0 |
|
187 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
0 |
|
188 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
189 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
0 |
|
190 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
0 |
0 |
0 |
|
191 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
192 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
|
193 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
0 |
|
194 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
0 |
|
195 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
0 |
0 |
0 |
|
196 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
197 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
|
198 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l) |
0 |
0 |
0 |
|
199 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
|
200 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
|
201 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
202 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
203 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
204 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
205 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
0 |
0 |
0 |
|
206 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
0 |
|
207 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
208 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
0 |
|
209 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
0 |
|
210 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
211 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
0 |
0 |
0 |
|
212 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
0 |
|
213 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
0 |
|
214 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
215 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
0 |
|
216 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
0 |
0 |
0 |
|
217 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
218 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
|
219 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
0 |
|
220 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
0 |
|
221 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
0 |
0 |
0 |
|
222 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
223 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
0 |
|
224 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
855 765 |
0 |
951 796 |
|
225 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
0 |
|
226 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
227 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
228 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
229 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
855 765 |
0 |
951 796 |
|
230 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
0 |
|
231 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
0 |
|
232 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
0 |
|
233 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
0 |
|
234 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
0 |
|
235 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
855 765 |
0 |
951 796 |
|
236 |
H/III/1 Kapott előlegek |
293 660 |
0 |
21 377 |
|
237 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
238 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
239 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
0 |
0 |
0 |
|
240 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
0 |
0 |
0 |
|
241 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
0 |
|
242 |
H/III/7 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
50 000 |
|
243 |
H/III/8 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
0 |
0 |
0 |
|
244 |
H/III/9 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
0 |
0 |
0 |
|
245 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
293 660 |
0 |
71 377 |
|
246 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
1 149 425 |
0 |
1 023 173 |
|
247 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
0 |
0 |
0 |
|
248 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
0 |
|
249 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
1 706 328 |
0 |
1 422 726 |
|
250 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
70 256 456 |
0 |
67 185 951 |
|
251 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
71 962 784 |
0 |
68 608 677 |
|
252 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
220 001 809 |
0 |
216 890 127 |
7. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
Sorszám |
Megnevezés |
Előző időszak |
Módosítások |
Tárgyi időszak |
|
01 |
01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek |
1 412 722 |
0 |
6 885 520 |
|
02 |
02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei |
5 630 246 |
0 |
6 675 773 |
|
03 |
03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei |
43 186 |
0 |
0 |
|
04 |
I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) |
7 086 154 |
0 |
13 561 293 |
|
05 |
04 Saját termelésű készletek állományváltozása |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke |
0 |
0 |
0 |
|
07 |
II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) |
0 |
0 |
0 |
|
08 |
06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
22 616 618 |
0 |
23 318 599 |
|
09 |
07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
1 260 335 |
0 |
3 321 957 |
|
10 |
08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei |
-1 728 589 |
0 |
5 070 499 |
|
11 |
09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek |
14 667 |
0 |
1 187 472 |
|
12 |
III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) |
22 163 031 |
0 |
32 898 527 |
|
13 |
10 Anyagköltség |
1 840 951 |
0 |
2 451 036 |
|
14 |
11 Igénybe vett szolgáltatások értéke |
5 799 968 |
0 |
8 432 619 |
|
15 |
12 Eladott áruk beszerzési értéke |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke |
3 626 253 |
0 |
4 574 926 |
|
17 |
IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) |
11 267 172 |
0 |
15 458 581 |
|
18 |
14 Bérköltség |
6 729 774 |
0 |
8 128 909 |
|
19 |
15 Személyi jellegű egyéb kifizetések |
5 618 410 |
0 |
5 482 484 |
|
20 |
16 Bérjárulékok |
1 558 840 |
0 |
1 651 272 |
|
21 |
V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) |
13 907 024 |
0 |
15 262 665 |
|
22 |
VI Értékcsökkenési leírás |
10 152 739 |
0 |
10 209 380 |
|
23 |
VII Egyéb ráfordítások |
11 694 861 |
0 |
5 157 259 |
|
24 |
A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) |
-17 772 611 |
0 |
371 935 |
|
25 |
17 Kapott (járó) osztalék és részesedés |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
19 Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek |
646 |
0 |
846 |
|
29 |
21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b) |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
21a - ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
21b - ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) |
646 |
0 |
846 |
|
33 |
22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek |
90 000 |
0 |
0 |
|
34 |
23 Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó ráfordítások, árfolyamveszteségek |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások |
0 |
0 |
4 104 |
|
36 |
25 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése (>=25a+25b) |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
25a - ebből: lekötött bankbetétek értékvesztése |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
25b - ebből: Kincstáron kívüli forint- és devizaszámlák értékvesztése |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a+26b) |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
26a - ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
26b - ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) |
90 000 |
0 |
4 104 |
|
43 |
B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) |
-89 354 |
0 |
-3 258 |
|
44 |
C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) |
-17 861 965 |
0 |
368 677 |
8. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
forintban |
||||||||
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
|
Sorszám |
Megnevezés |
Immateriális javak |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
Tenyészállatok |
Beruházások és felújítások |
Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök |
Összesen (=3+4+5+6+7+8) |
|
01 |
Tárgyévi nyitó állomány (előző évi záró állomány) |
787 402 |
289 508 107 |
37 423 854 |
0 |
0 |
0 |
327 719 363 |
|
02 |
Immateriális javak beszerzése, nem aktivált beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
945 878 |
0 |
945 878 |
|
03 |
Nem aktivált felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
04 |
Beruházásokból, felújításokból aktivált érték |
0 |
0 |
945 878 |
0 |
0 |
0 |
945 878 |
|
05 |
Térítésmentes átvétel |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
Alapításkori átvétel, vagyonkezelésbe vétel miatti átvétel, vagyonkezelői jog visszavétele |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
07 |
Egyéb növekedés |
0 |
144 077 |
470 760 |
0 |
0 |
0 |
614 837 |
|
08 |
Összes növekedés (=02+…+07) |
0 |
144 077 |
1 416 638 |
0 |
945 878 |
0 |
2 506 593 |
|
09 |
Értékesítés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Hiány, selejtezés, megsemmisülés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Térítésmentes átadás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Költségvetési szerv, társulás alapításkori átadás, vagyonkezelésbe adás miatti átadás, vagyonkezelői jog visszaadása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
Egyéb csökkenés |
0 |
144 077 |
470 760 |
0 |
945 878 |
0 |
1 560 715 |
|
14 |
Összes csökkenés (=09+…+13) |
0 |
144 077 |
470 760 |
0 |
945 878 |
0 |
1 560 715 |
|
15 |
Bruttó érték összesen (=01+08-14) |
787 402 |
289 508 107 |
38 369 732 |
0 |
0 |
0 |
328 665 241 |
|
16 |
Terv szerinti értékcsökkenés nyitó állománya |
787 402 |
86 392 019 |
27 894 857 |
0 |
0 |
0 |
115 074 278 |
|
17 |
Terv szerinti értékcsökkenés növekedése |
0 |
7 016 843 |
3 192 537 |
0 |
0 |
0 |
10 209 380 |
|
18 |
Terv szerinti értékcsökkenés csökkenése |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
Terv szerinti értékcsökkenés záró állománya (=16+17-18) |
787 402 |
93 408 862 |
31 087 394 |
0 |
0 |
0 |
125 283 658 |
|
20 |
Terven felüli értékcsökkenés nyitó állománya |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Terven felüli értékcsökkenés növekedés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás, kivezetés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Terven felüli értékcsökkenés záró állománya (=20+21-22) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Értékcsökkenés összesen (=19+23) |
787 402 |
93 408 862 |
31 087 394 |
0 |
0 |
0 |
125 283 658 |
|
25 |
Eszközök nettó értéke (=15-24) |
0 |
196 099 245 |
7 282 338 |
0 |
0 |
0 |
203 381 583 |
|
26 |
Teljesen (0-ig) leírt eszközök bruttó értéke |
787 402 |
144 077 |
19 877 253 |
0 |
0 |
0 |
20 808 732 |
9. melléklet a 6/2025. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
|
Sorszám |
M E G N E V E Z É S |
Hrsz. |
Bruttó érték |
Mérleg szerinti érték |
|
|
1. |
A./ TÖRZSVAGYON: |
||||
|
2. |
I. Forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyon: |
||||
|
3. |
1. Árkok |
9 950 000 |
3 938 348 |
||
|
4. |
2. Útak |
113 042 792 |
70 233 176 |
||
|
5. |
3. Szennyvízkezelési program |
71 610 300 |
44 560 985 |
||
|
6. |
4. Beépítetlen terület |
36 |
200 000 |
144 006 |
|
|
7. |
5. Víziközmű egyéb építmények |
6 695 000 |
2 619 653 |
||
|
8. |
|||||
|
9. |
|||||
|
10. |
|||||
|
11. |
Ingatlanok (1 + … + 27): |
201 498 092 |
121 496 168 |
||
|
12 |
I. Forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyon összesen (1 +…+ 27): |
201 498 092 |
121 496 168 |
||
|
13. |
II. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon: |
||||
|
14. |
1. Gázcsere telep |
144 |
359 000 |
100 596 |
|
|
15. |
2. Temető |
148 |
4 345 000 |
1 299 090 |
|
|
16. |
3. Sportpálya |
0132/8 |
5 927 600 |
3 584 539 |
|
|
17. |
4. Felvonulási konténer |
37 |
500 000 |
326 261 |
|
|
18. |
5. Autóbuszváró |
22.febr |
144 077 |
126 777 |
|
|
19. |
6. Polgármesteri hivatal |
34 |
7 819 227 |
4 196 821 |
|
|
20. |
6. Műv.ház |
145/1 |
22 593 215 |
19 160 797 |
|
|
21. |
7. Mentőállomás (kivett gyógyszertár) |
177 |
144 077 |
0 |
|
|
22. |
8. Lakóház |
28 |
1 260 106 |
890 483 |
|
|
23. |
|||||
|
24. |
Ingatlanok (1 + … + 11): |
43 092 302 |
29 685 364 |
||
|
25. |
A |
B |
C |
D |
|
|
26. |
M E G N E V E Z É S |
Hrsz. |
Bruttó érték |
Mérleg szerinti érték |
|
|
27. |
9. Víziközmű földterület |
||||
|
28. |
10. Víziközmű egyéb vezetékek |
||||
|
29. |
11. Víziközmű egyéb építmények |
||||
|
30. |
12. Víziközmű egyéb gépek, berendezések |
||||
|
31. |
Vagyonkezelésbe adott eszközök (12+…+15): |
0 |
0 |
||
|
32. |
13. Járművek |
19 463 190 |
255 925 |
||
|
14. Informatikai eszközök |
692 183 |
367 952 |
|||
|
33. |
15. Gépek, berendezések, felszerelések |
18 214 359 |
6 658 461 |
||
|
34. |
16. Kisértékű tárgyi eszközök |
0 |
0 |
||
|
35. |
Immat. javak, tárgyi eszközök – ingatlanok nélkül (16 + … + 18): |
38 369 732 |
7 282 338 |
||
|
36. |
II. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon összesen (1 + … + 18): |
81 462 034 |
36 967 702 |
||
|
37. |
A./ TÖRZSVAGYON ÖSSZESEN (I + II): |
282 960 126 |
158 463 870 |
||
|
38. |
B./ ÜZLETI VAGYON: |
||||
|
39. |
1. Földterületek |
44 917 713 |
44 917 713 |
||
|
40. |
2. Lakóház |
||||
|
41. |
Ingatlanok (1+2): |
44 917 713 |
44 917 713 |
||
|
Immateriális javak |
787 402 |
0 |
|||
|
42. |
3. BAKONYKARSZT Zrt. részvény |
0 |
0 |
||
|
43. |
4. |
||||
|
44. |
Részesedések (3 + 4): |
0 |
0 |
||
|
45. |
Befektetett pénzügyi eszközök (3 + 4): |
0 |
0 |
||
|
46. |
5. Pénzeszközök |
10 869 917 |
|||
|
47. |
6. Követelések |
1 920 803 |
|||
|
7. Követelés jellegű sajátos elszámolások |
50 000 |
||||
|
8. Aktív időbeli elhatárolások |
667 824 |
||||
|
48. |
|||||
|
49. |
Egyéb eszközök (5 + … + 7): |
0 |
13 508 544 |
||
|
50. |
B./ ÜZLETI VAGYON ÖSSZESEN (1 + … + 7): |
44 917 713 |
58 426 257 |
||
|
51. |
JOGOSULTSÁGOK ÖSSZESEN (A + B): |
328 665 241 |
216 890 127 |
||
|
52. |
C./ KÖTELEZETTSÉGEK: |
||||
|
53. |
Pénzügyi kötelezettségek: |
||||
|
54. |
1. Kötelezettségek dologi kiadásra |
||||
|
55. |
2. Kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
951 796 |
|||
|
56. |
3.Kommunálisadó túlfizetés |
6 500 |
|||
|
57. |
4. Gépjárműadó túlfizetés |
||||
|
58. |
5. Pótlék túlfizetés |
651 |
|||
|
59. |
6. Helyi iparűzési adó túlfizetés |
14 226 |
|||
|
60. |
7. Fedezetkezelésre átvett pénzeszköz |
50 000 |
|||
|
61. |
Pénzügyi kötelezettségek összesen (1+…+7): |
0 |
1 023 173 |
||
|
62. |
C./ KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (1 +… + 7): |
0 |
1 023 173 |
||
|
63. |
5. Pótlék túlfizetés |
625 |
|||
|
64. |
6. Helyi iparűzési adó túlfizetés |
286 535 |
|||
|
65. |
7. Közfoglalkoztatási támogatási előleg |
Az önkormányzati rendeletet az Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2026. (II. 16.) önkormányzati rendelete 25. §-a hatályon kívül helyezte 2026. február 17. napjával.
A 13. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.