Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelete
Szentkirályszabadja Község Önkormányzatának 2025. évi költségvetéséről
[1] Szentkirályszabadja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az adott költségvetési évben megvalósításra váró jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében figyelembe veszi a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat, szerződéseket és mindezekre tekintettel az egységes önkormányzati költségvetés kialakítása, az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása céljából kinyilvánítja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.
[2] Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A rendelet hatálya Szentkirályszabadja Község Önkormányzatára és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre terjed ki.
(2) Az önkormányzat költségvetési szervei:
a) önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve: a Szentkirályszabadjai Polgármesteri Hivatal,
b) önállóan működő költségvetési szerve: a Szentkirályszabadjai Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde.
2. §1 (1) A Képviselő-testület az önkormányzat, valamint a költségvetési szervek együttes 2025. évi költségvetését 449.925.937,-Ft költségvetési bevétellel, 564.324.964,-Ft költségvetési kiadással, -114.399.027,-Ft költségvetési egyenleggel, -85.324.688,-Ft működési egyenleggel, -29.074.339,-Ft felhalmozási egyenleggel 247.818,-Ft tartalékképzés mellett állapítja meg.
(2) A költségvetés főösszegét a képviselő-testület 573.857.303 Ft összegben határozza meg.
a) A működési célú bevételt 449.425.937 Ft-ban állapítja meg, ebből: a működési célú támogatásokat államháztartáson belülről 319.002.719 Ft-ban, a közhatalmi bevételek 90.500.000 Ft-ban, a működési bevételeket 39.887.218 Ft-ban, a működési célú átvett pénzeszközöket 36.000 Ft-ban,
b) a működési célú kiadásokat 534.750.625 Ft-ban állapítja meg, ebből: a személyi juttatások kiadásait 308.877.928 Ft-ban, a munkaadókat terhelő járulékokat 41.101.844 Ft-ban, a dologi kiadásokat 171.470.232 Ft-ban, az ellátottak pénzbeli juttatásait 3.500.000 Ft-ban, az egyéb működési célú kiadásokat 9.800.621 Ft-ban,
c) a finanszírozási kiadásokat 9.532.339 Ft-ban állapítja meg.
d) A felhalmozási célú bevételeket 500.000 Ft-ban állapítja meg, ebből: a felhalmozási célú támogatásokat 0 Ft-ban, a felhalmozási célú bevételeket 500.000 Ft-ban, a felhalmozási célú kölcsönök visszatérülését 0 Ft-ban, a felhalmozási célú átvett pénzeszközöket 0 Ft-ban,
e) a felhalmozási célú kiadásokat 29.574.339 Ft-ban állapítja meg, ebből: a beruházások összegét 19.674.339 Ft-ban, a felújítások összegét 4.500.000 Ft-ban, az egyéb felhalmozás kiadások összegét 5.400.000 Ft-ban határozza meg.
f) A finanszírozási bevételek összegét 123.931.366 Ft-ban állapítja meg, amelyből a maradvány igénybevétele 123.931.366 Ft, az államháztartáson belüli megelőlegezés 0 Ft.
g) A költségvetési hiány finanszírozása az előző évi pénzmaradvány felhasználásával, belső finanszírozással történik.
3. § (1) Az önkormányzat és költségvetési szervei egységes rovatrendjét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételek és kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megoszlását az 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. és 9. mellékletek tartalmazzák.
(3) A feladatellátáshoz engedélyezett létszámkeret a 10. melléklet szerint került meghatározásra.
4. § (1) Az önkormányzat költségvetésében szereplő beruházási és felújítási kiadások célonkénti részletezését az 11. melléklet tartalmazza.
(2) A képviselő-testület az általános- és céltartalékokat intézményenként a 12. melléklet szerint állapítja meg.
(3) Azon fejlesztési cél, melyhez a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, nem került meghatározásra a 13. melléklet és 14. mellékletek szerint.
(4) Az európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 15. melléklet tartalmazza.
(5) A költségvetési hiány külső finanszírozására, vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások működési és felhalmozási kiadásait a 16. melléklet, az irányító szervi támogatásokat a 17. melléklet tartalmazza.
(6) A lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat a 18. melléklet állapítja meg.
(7) A támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése 2025.évi előirányzatait a 19. melléklet, a támogatások, kölcsönök bevételeinek 2025.évi előirányzatait a 20. melléklet tartalmazza.
5. § (1) A tervezett helyi adókat és egyéb közhatalmi bevételeket a 21. melléklet állapítja meg.
(2) A felhalmozási és működési bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen a 22. melléklet mutatja be.
(3) A többéves kihatással járó döntéseket a 23. melléklet, a közvetett támogatásokat a 24. melléklet tartalmazza.
(4) A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámai főbb csoportokban a 25. melléklet szerint kerül meghatározásra.
(5) A képviselő-testület az önkormányzat 2025.évi előirányzati ütemtervét havi bontásban a 26., a 27., a 28. és a 29. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(6) A helyi önkormányzatok állami támogatása a 30. melléklet szerinti.
(7) Az önkormányzat hitelállománnyal nem rendelkezik.
(8) A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
6. § (1) Az önkormányzat létszámkeretének módosítása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
(2) Az önkormányzati dolgozók részére biztosított cafeteria juttatás összege bruttó 176.640,- Ft/év, amely tartalmazza a munkaadót terhelő járulékokat és a szociális hozzájárulási adót is. A juttatás kifizetéséről a cafeteria szabályzat rendelkezései az irányadók. (3) A Szentkirályszabadjai Polgármesteri Hivatal köztisztviselői és a polgármester részére a cafetéria keretében biztosított juttatás keretösszege bruttó 300.000 Ft/év, amely nem tartalmazza a munkaadót terhelő járulékokat és a szociális hozzájárulási adót. A juttatások és támogatások formáit, mértékét, feltételeit a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. § (3) bekezdésére figyelemmel a jegyző szabályzatban határozza meg
7. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetésért a jegyző a felelős.
(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és az intézmények vezetőit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére, és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.
(3) A költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében, az önkormányzati előirányzatok kivételével, a költségvetési szervek vezetői teljes előirányzat felhasználási jogkörrel rendelkeznek. Az önkormányzati előirányzatok felett kizárólag a polgármester rendelkezik teljes előirányzat-felhasználási jogkörrel.
(4) A képviselő-testület a költségvetési szerv bevételi előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát, kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítási jogát a kiemelt előirányzatokon belül – személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatásai, és egyéb működési célú kiadások, a felhalmozási költségvetés beruházások, felújítások, és egyéb felhalmozási kiadások – önkormányzat esetében a polgármesterre, a polgármesteri hivatal esetében a jegyzőre, az intézmény esetében az intézményvezetőre ruházza át. A polgármester az átcsoportosításokról a költségvetési rendelet módosításakor tájékoztatja a képviselő-testületet. Az átcsoportosítás nem terjedhet ki kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra. Az átruházott hatáskörben hozott döntés a későbbi évekre vonatkozóan többletkiadással nem járhat.
(5) Kiemelt előirányzatok között átcsoportosításra állami támogatás vagy pályázati támogatás fel nem használásából eredő visszafizetési kötelezettség érdekében kerülhet sor, az átcsoportosítás jóváhagyását a képviselő-testület a polgármesterre ruházza át.
(6) A felhalmozási célú önkormányzati támogatások és önkormányzatok működési támogatásai jogcímen jelentkező többletbevételek esetében az érintett előirányzatokat a polgármester saját hatáskörben módosíthatja, adott esetben a tartalék összegét megnövelheti.
(7) Az önkormányzat által irányított költségvetési szerv a kiemelt előirányzatai között átcsoportosítást hajthat végre az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm.rendeletben foglaltak szerint. Az önkormányzat a költségvetési szervek többletbevételét nem vonja el, azt a költségvetési szervek kötelező feladataik ellátásához felhasználhatják. A felhasználás módjáról a képviselő-testületet jóváhagyás céljából utólag tájékoztatni szükséges.
8. § A képviselő-testület – az önkormányzati bevételek növelése érdekében – felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközöket betétként elhelyezze.
9. § Az önkormányzat és költségvetési szervei gazdálkodásának szabályosságát a jegyző éves ellenőrzési terv alapján - belső ellenőr útján - ellenőrzi.
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
1. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez
|
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek |
||
|---|---|---|
|
K1. |
Személyi juttatások |
|
|
K2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|
|
K3. |
Dologi kiadások |
|
|
K4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
|
K5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|
|
K6. |
Beruházási kiadások |
|
|
K7. |
Felújítások |
|
|
K8. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|
|
Költségvetési kiadások (K1-K8) |
||
|
K9. |
Finanszírozási kiadások |
|
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-K9) |
||
|
B1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
|
|
B2. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|
|
B3. |
Közhatalmi bevételek |
|
|
B4. |
Működési bevételek |
|
|
B5. |
Felhalmozási bevételek |
|
|
B6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
|
B7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
|
Költségvetési bevételek (B1-B7) |
||
|
B8. |
Finanszírozási bevételek |
|
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-B8) |
||
2. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez2
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
162 643 596 |
3 059 122 |
0 |
165 702 718 |
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
3 019 568 |
0 |
0 |
3 019 568 |
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
3 864 000 |
0 |
0 |
3 864 000 |
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
1 339 164 |
0 |
0 |
1 339 164 |
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
1 499 039 |
386 378 |
0 |
1 885 417 |
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
172 465 367 |
3 445 500 |
0 |
175 910 867 |
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
185 000 |
0 |
0 |
185 000 |
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
185 000 |
0 |
0 |
185 000 |
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
172 650 367 |
3 445 500 |
0 |
176 095 867 |
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
22 866 580 |
447 915 |
0 |
23 314 495 |
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
55 000 |
0 |
0 |
55 000 |
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
32 329 849 |
4 562 400 |
0 |
36 892 249 |
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
32 384 849 |
4 562 400 |
0 |
36 947 249 |
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
527 181 |
7 000 |
0 |
534 181 |
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
133 000 |
0 |
0 |
133 000 |
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
660 181 |
7 000 |
0 |
667 181 |
|
28 |
Villamosenergia szolgáltatás díja |
K3311 |
1 923 638 |
0 |
0 |
1 923 638 |
|
29 |
Gázenergia szolgáltatás díja |
K3312 |
4 607 960 |
0 |
0 |
4 607 960 |
|
30 |
Távhő- és melegvíz szolgáltatás díja |
K3313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja |
K3314 |
1 271 368 |
0 |
0 |
1 271 368 |
|
32 |
Közüzemi díjak (=28+29+30+31) |
K331 |
7 802 966 |
0 |
0 |
7 802 966 |
|
33 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
34 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
301 141 |
0 |
0 |
301 141 |
|
35 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
6 854 312 |
242 331 |
0 |
7 096 643 |
|
36 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
3 452 921 |
110 000 |
0 |
3 562 921 |
|
39 |
Szolgáltatási kiadások (=31+…+38) |
K33 |
20 411 340 |
352 331 |
0 |
20 763 671 |
|
40 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=40+41) |
K34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
11 808 168 |
980 944 |
0 |
12 789 112 |
|
44 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
413 000 |
2 044 000 |
0 |
2 457 000 |
|
45 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
173 150 |
500 |
0 |
173 650 |
|
48 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=43+…+47) |
K35 |
12 394 318 |
3 025 444 |
0 |
15 419 762 |
|
49 |
Dologi kiadások (=24+27+39+42+48) |
K3 |
65 850 688 |
7 947 175 |
0 |
73 797 863 |
|
50 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=50+...+57) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Elvonások és befizetések (=60+61+62) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
Tartalékok |
K513 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
Egyéb működési célú kiadások (=59+63+…+74) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
Működési költségvetés előirányzat csoport (=19+20+45+54+68) |
261 367 635 |
11 840 590 |
0 |
273 208 225 |
|
|
77 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
3 203 447 |
467 490 |
0 |
3 670 937 |
|
81 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
864 930 |
126 222 |
0 |
991 152 |
|
84 |
Beruházások (=77+…+83) |
K6 |
4 068 377 |
593 712 |
0 |
4 662 089 |
|
85 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Felújítások (=85+...+88) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
||
|
98 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=90+…+98) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport (=84+89+99) |
4 068 377 |
593 712 |
0 |
4 662 089 |
|
|
101 |
Költségvetési kiadások (=76+99) |
K1-K8 |
265 436 012 |
12 434 302 |
0 |
277 870 314 |
|
102 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=102+...+104) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
109 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=106+…+111) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=119+120) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
122 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=105+112+…+118+121) |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
123 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=123+…+127) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
Finanszírozási kiadások (=122+128+…+130) |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
132 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (=101+131) |
265 436 012 |
12 434 302 |
0 |
277 870 314 |
|
3. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez3
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
58 881 020 |
0 |
0 |
58 881 020 |
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
1 471 770 |
0 |
0 |
1 471 770 |
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
2 400 000 |
0 |
0 |
2 400 000 |
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
150 376 |
0 |
0 |
150 376 |
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
991 620 |
0 |
0 |
991 620 |
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
484 212 |
0 |
0 |
484 212 |
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
64 478 998 |
0 |
0 |
64 478 998 |
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
60 000 |
0 |
0 |
60 000 |
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
60 000 |
0 |
0 |
60 000 |
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
64 538 998 |
0 |
0 |
64 538 998 |
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
8 636 959 |
0 |
0 |
8 636 959 |
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
15 000 |
0 |
0 |
15 000 |
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
600 000 |
0 |
0 |
600 000 |
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
615 000 |
0 |
0 |
615 000 |
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
1 300 000 |
0 |
0 |
1 300 000 |
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
1 500 000 |
0 |
0 |
1 500 000 |
|
28 |
Villamosenergia szolgáltatás díja |
K3311 |
750 000 |
0 |
0 |
750 000 |
|
29 |
Gázenergia szolgáltatás díja |
K3312 |
1 900 000 |
0 |
0 |
1 900 000 |
|
30 |
Távhő- és melegvíz szolgáltatás díja |
K3313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja |
K3314 |
150 000 |
0 |
0 |
150 000 |
|
32 |
Közüzemi díjak (=28+29+30+31) |
K331 |
2 800 000 |
0 |
0 |
2 800 000 |
|
33 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
|
36 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
38 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
2 085 000 |
0 |
0 |
2 085 000 |
|
39 |
Szolgáltatási kiadások (=31+…+38) |
K33 |
5 085 000 |
0 |
0 |
5 085 000 |
|
40 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
|
41 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=40+41) |
K34 |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
|
43 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
1 981 800 |
0 |
0 |
1 981 800 |
|
44 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Kamatkiadások |
K353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
80 000 |
0 |
0 |
80 000 |
|
48 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=43+…+47) |
K35 |
2 061 800 |
0 |
0 |
2 061 800 |
|
49 |
Dologi kiadások (=24+27+39+42+48) |
K3 |
9 461 800 |
0 |
0 |
9 461 800 |
|
50 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=50+...+57) |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Elvonások és befizetések (=60+61+62) |
K502 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
Tartalékok |
K513 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
Egyéb működési célú kiadások (=59+63+…+74) |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
Működési költségvetés előirányzat csoport (=19+20+45+54+68) |
82 637 757 |
0 |
0 |
82 637 757 |
|
|
77 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
80 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
81 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
54 000 |
0 |
0 |
54 000 |
|
84 |
Beruházások (=77+…+83) |
K6 |
254 000 |
0 |
0 |
254 000 |
|
85 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Felújítások (=85+...+88) |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
|||
|
98 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=90+…+98) |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport (=84+89+99) |
254 000 |
0 |
0 |
254 000 |
|
|
101 |
Költségvetési kiadások (=76+99) |
K1-K8 |
82 891 757 |
0 |
0 |
82 891 757 |
|
102 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=102+...+104) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
109 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=106+…+111) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=119+120) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
122 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=105+112+…+118+121) |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
123 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=123+…+127) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
Finanszírozási kiadások (=122+128+…+130) |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
132 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (=101+131) |
82 891 757 |
0 |
0 |
82 891 757 |
|
4. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez4
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
29 692 540 |
0 |
0 |
29 692 540 |
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
690 000 |
0 |
0 |
690 000 |
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
157 971 |
0 |
0 |
157 971 |
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
30 640 511 |
0 |
0 |
30 640 511 |
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
31 108 705 |
0 |
0 |
31 108 705 |
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
4 144 728 |
284 552 |
0 |
4 429 280 |
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
1 100 000 |
964 567 |
0 |
2 064 567 |
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
36 353 433 |
1 249 119 |
0 |
37 602 552 |
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
66 993 944 |
1 249 119 |
0 |
68 243 063 |
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
8 712 358 |
438 032 |
0 |
9 150 390 |
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
7 994 000 |
1 000 000 |
0 |
8 994 000 |
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
7 994 000 |
1 000 000 |
0 |
8 994 000 |
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
1 931 000 |
0 |
0 |
1 931 000 |
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
590 000 |
0 |
0 |
590 000 |
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
2 521 000 |
0 |
0 |
2 521 000 |
|
28 |
Villamosenergia szolgáltatás díja |
K3311 |
25 464 791 |
0 |
0 |
25 464 791 |
|
29 |
Gázenergia szolgáltatás díja |
K3312 |
6 885 000 |
0 |
0 |
6 885 000 |
|
30 |
Távhő- és melegvíz szolgáltatás díja |
K3313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja |
K3314 |
845 000 |
0 |
0 |
845 000 |
|
32 |
Közüzemi díjak (=28+29+30+31) |
K331 |
33 194 791 |
0 |
0 |
33 194 791 |
|
33 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
2 752 000 |
0 |
0 |
2 752 000 |
|
35 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
5 744 000 |
0 |
0 |
5 744 000 |
|
36 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
|
37 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
2 005 000 |
0 |
0 |
2 005 000 |
|
38 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
16 790 000 |
300 000 |
0 |
17 090 000 |
|
39 |
Szolgáltatási kiadások (=31+…+38) |
K33 |
61 285 791 |
300 000 |
0 |
61 585 791 |
|
40 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
50 000 |
0 |
0 |
50 000 |
|
41 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=40+41) |
K34 |
50 000 |
0 |
0 |
50 000 |
|
43 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
13 139 987 |
530 433 |
0 |
13 670 420 |
|
44 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Kamatkiadások |
K353 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
720 010 |
5 000 |
0 |
725 010 |
|
48 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=43+…+47) |
K35 |
13 959 997 |
535 433 |
0 |
14 495 430 |
|
49 |
Dologi kiadások (=24+27+39+42+48) |
K3 |
85 810 788 |
1 835 433 |
0 |
87 646 221 |
|
50 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
3 500 000 |
0 |
0 |
3 500 000 |
|
58 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=50+...+57) |
K4 |
3 500 000 |
0 |
0 |
3 500 000 |
|
59 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
4 452 803 |
0 |
0 |
4 452 803 |
|
61 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Elvonások és befizetések (=60+61+62) |
K502 |
4 452 803 |
0 |
0 |
4 452 803 |
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
2 964 348 |
2 100 000 |
0 |
5 064 348 |
|
68 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
|
74 |
Tartalékok |
K513 |
247 818 |
0 |
0 |
247 818 |
|
75 |
Egyéb működési célú kiadások (=59+63+…+74) |
K5 |
7 664 969 |
2 700 000 |
0 |
10 364 969 |
|
76 |
Működési költségvetés előirányzat csoport (=19+20+45+54+68) |
172 682 059 |
6 222 584 |
0 |
178 904 643 |
|
|
77 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
3 450 000 |
0 |
0 |
3 450 000 |
|
78 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
787 402 |
0 |
0 |
787 402 |
|
79 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
878 183 |
0 |
0 |
878 183 |
|
80 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
7 238 549 |
0 |
0 |
7 238 549 |
|
81 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
2 404 116 |
0 |
0 |
2 404 116 |
|
84 |
Beruházások (=77+…+83) |
K6 |
14 758 250 |
0 |
0 |
14 758 250 |
|
85 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
3 543 307 |
0 |
0 |
3 543 307 |
|
86 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
956 693 |
0 |
0 |
956 693 |
|
89 |
Felújítások (=85+...+88) |
K7 |
4 500 000 |
0 |
0 |
4 500 000 |
|
90 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
0 |
||
|
98 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
5 400 000 |
0 |
0 |
5 400 000 |
|
99 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=90+…+98) |
K8 |
5 400 000 |
0 |
0 |
5 400 000 |
|
100 |
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport (=84+89+99) |
24 658 250 |
0 |
0 |
24 658 250 |
|
|
101 |
Költségvetési kiadások (=76+99) |
K1-K8 |
197 340 309 |
6 222 584 |
0 |
203 562 893 |
|
102 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=102+...+104) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
109 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=106+…+111) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
115 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=119+120) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
122 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=105+112+…+118+121) |
K91 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
123 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=123+…+127) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
Finanszírozási kiadások (=122+128+…+130) |
K9 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
132 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (=101+131) |
206 872 648 |
6 222 584 |
0 |
213 095 232 |
|
5. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez5
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K1101 |
251 217 156 |
3 059 122 |
0 |
254 276 278 |
|
02 |
Normatív jutalmak |
K1102 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
03 |
Céljuttatás, projektprémium |
K1103 |
3 019 568 |
0 |
0 |
3 019 568 |
|
04 |
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat |
K1104 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
05 |
Végkielégítés |
K1105 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
06 |
Jubileumi jutalom |
K1106 |
1 471 770 |
0 |
0 |
1 471 770 |
|
07 |
Béren kívüli juttatások |
K1107 |
6 954 000 |
0 |
0 |
6 954 000 |
|
08 |
Ruházati költségtérítés |
K1108 |
150 376 |
0 |
0 |
150 376 |
|
09 |
Közlekedési költségtérítés |
K1109 |
2 330 784 |
0 |
0 |
2 330 784 |
|
10 |
Egyéb költségtérítések |
K1110 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Lakhatási támogatások |
K1111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Szociális támogatások |
K1112 |
300 000 |
0 |
0 |
300 000 |
|
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
2 141 222 |
386 378 |
0 |
2 527 600 |
|
14 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) |
K11 |
267 584 876 |
3 445 500 |
0 |
271 030 376 |
|
15 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
31 108 705 |
0 |
0 |
31 108 705 |
|
16 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
K122 |
4 144 728 |
284 552 |
0 |
4 429 280 |
|
17 |
Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
1 345 000 |
964 567 |
0 |
2 309 567 |
|
18 |
Külső személyi juttatások (=15+16+17) |
K12 |
36 598 433 |
1 249 119 |
0 |
37 847 552 |
|
19 |
Személyi juttatások (=14+18) |
K1 |
304 183 309 |
4 694 619 |
0 |
308 877 928 |
|
20 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
40 215 897 |
885 947 |
0 |
41 101 844 |
|
21 |
Szakmai anyagok beszerzése |
K311 |
70 000 |
0 |
0 |
70 000 |
|
22 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
K312 |
40 923 849 |
5 562 400 |
0 |
46 486 249 |
|
23 |
Árubeszerzés |
K313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Készletbeszerzés (=21+22+23) |
K31 |
40 993 849 |
5 562 400 |
0 |
46 556 249 |
|
25 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
K321 |
3 758 181 |
7 000 |
0 |
3 765 181 |
|
26 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
923 000 |
0 |
0 |
923 000 |
|
27 |
Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) |
K32 |
4 681 181 |
7 000 |
0 |
4 688 181 |
|
28 |
Villamosenergia szolgáltatás díja |
K3311 |
28 138 429 |
0 |
0 |
28 138 429 |
|
29 |
Gázenergia szolgáltatás díja |
K3312 |
13 392 960 |
0 |
0 |
13 392 960 |
|
30 |
Távhő- és melegvíz szolgáltatás díja |
K3313 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Víz- és csatorna szolgáltatás díja |
K3314 |
2 266 368 |
0 |
0 |
2 266 368 |
|
32 |
Közüzemi díjak (=28+29+30+31) |
K331 |
43 797 757 |
0 |
0 |
43 797 757 |
|
33 |
Vásárolt élelmezés |
K332 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
34 |
Bérleti és lízing díjak |
K333 |
3 053 141 |
0 |
0 |
3 053 141 |
|
35 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
12 798 312 |
242 331 |
0 |
13 040 643 |
|
36 |
Közvetített szolgáltatások |
K335 |
800 000 |
0 |
0 |
800 000 |
|
37 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
2 005 000 |
0 |
0 |
2 005 000 |
|
38 |
Egyéb szolgáltatások |
K337 |
22 327 921 |
410 000 |
0 |
22 737 921 |
|
39 |
Szolgáltatási kiadások (=28+…+34) |
K33 |
86 782 131 |
652 331 |
0 |
87 434 462 |
|
40 |
Kiküldetések kiadásai |
K341 |
250 000 |
0 |
0 |
250 000 |
|
41 |
Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) |
K34 |
250 000 |
0 |
0 |
250 000 |
|
43 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
26 929 955 |
1 511 377 |
0 |
28 441 332 |
|
44 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
K352 |
413 000 |
2 044 000 |
0 |
2 457 000 |
|
45 |
Kamatkiadások |
K353 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
46 |
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Egyéb dologi kiadások |
K355 |
973 160 |
5 500 |
0 |
978 660 |
|
48 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+…+43) |
K35 |
28 416 115 |
3 560 877 |
0 |
31 976 992 |
|
49 |
Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) |
K3 |
161 123 276 |
9 782 608 |
0 |
170 905 884 |
|
50 |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
3 500 000 |
0 |
0 |
3 500 000 |
|
58 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+...+53) |
K4 |
3 500 000 |
0 |
0 |
3 500 000 |
|
59 |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások |
K5021 |
4 452 803 |
0 |
0 |
4 452 803 |
|
61 |
A helyi önkormányzatok törvényi előíráson alapuló befizetései |
K5022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb elvonások, befizetések |
K5023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Elvonások és befizetések (=60+61+62) |
K502 |
4 452 803 |
0 |
0 |
4 452 803 |
|
64 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K503 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K504 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K505 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
K506 |
2 964 348 |
2 100 000 |
0 |
5 064 348 |
|
68 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K507 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K508 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
Működési célú támogatások az Európai Uniónak |
K511 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
73 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
0 |
600 000 |
0 |
600 000 |
|
74 |
Tartalékok |
K513 |
247 818 |
0 |
0 |
247 818 |
|
75 |
Egyéb működési célú kiadások (=59+63+…+74) |
K5 |
7 664 969 |
2 700 000 |
0 |
10 364 969 |
|
76 |
Működési költségvetés előirányzat csoport (=19+20+45+54+68) |
516 687 451 |
18 063 174 |
0 |
534 750 625 |
|
|
77 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
3 450 000 |
0 |
0 |
3 450 000 |
|
78 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
787 402 |
0 |
0 |
787 402 |
|
79 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
978 183 |
0 |
0 |
978 183 |
|
80 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
10 541 996 |
467 490 |
0 |
11 009 486 |
|
81 |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
83 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K67 |
3 323 046 |
126 222 |
0 |
3 449 268 |
|
84 |
Beruházások (=70+…+76) |
K6 |
19 080 627 |
593 712 |
0 |
19 674 339 |
|
85 |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
3 543 307 |
0 |
0 |
3 543 307 |
|
86 |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
956 693 |
0 |
0 |
956 693 |
|
89 |
Felújítások (=78+...+81) |
K7 |
4 500 000 |
0 |
0 |
4 500 000 |
|
90 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre |
K81 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
K82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
K83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
94 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre |
K85 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre |
K86 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
|||
|
98 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
K89 |
5 400 000 |
0 |
0 |
5 400 000 |
|
99 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=83+…+90) |
K8 |
5 400 000 |
0 |
0 |
5 400 000 |
|
100 |
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport (=77+82+91) |
28 980 627 |
593 712 |
0 |
29 574 339 |
|
|
100 |
Költségvetési kiadások (=69+92) |
K1-K8 |
545 668 078 |
18 656 886 |
0 |
564 324 964 |
|
101 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
K9112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
K9113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=94+...+96) |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
105 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
K9123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
K9124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
109 |
Belföldi kötvények beváltása |
K9125 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
110 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
K9126 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
Belföldi értékpapírok kiadásai (=98+…+101) |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
113 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
114 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
118 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
119 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K9192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
120 |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai (=18+19) |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
121 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=97+102+103+…+108) |
K91 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
122 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K921 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
123 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
K922 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
124 |
Külföldi értékpapírok beváltása |
K923 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
K924 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
K925 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
127 |
Külföldi finanszírozás kiadásai (=110+…+113) |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
128 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
Finanszírozási kiadások (=109+114+115) |
K9 |
9 532 339 |
0 |
0 |
9 532 339 |
|
131 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (=93+116) |
555 200 417 |
18 656 886 |
0 |
573 857 303 |
|
6. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez6
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08) |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14) |
B1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
Termékek és szolgáltatások adói (=28+…+32) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Közhatalmi bevételek (=24...+27+33+34) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
0 |
9 641 000 |
0 |
9 641 000 |
|
38 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
Ellátási díjak |
B405 |
15 563 325 |
0 |
0 |
15 563 325 |
|
41 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
4 202 098 |
2 603 070 |
0 |
6 805 168 |
|
42 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
1 000 000 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
43 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
5 |
0 |
0 |
5 |
|
45 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44) |
B408 |
5 |
0 |
0 |
5 |
|
46 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
50 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
410 |
110 |
0 |
520 |
|
51 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
20 765 838 |
12 244 180 |
0 |
33 010 018 |
|
52 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Felhalmozási bevételek (=52+…+56) |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
20 765 838 |
12 244 180 |
0 |
33 010 018 |
|
71 |
KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG MŰKÖDÉSI |
-240 601 797 |
403 590 |
0 |
-240 198 207 |
|
|
72 |
KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG FELHALMOZÁSI |
-4 068 377 |
-593 712 |
0 |
-4 662 089 |
|
|
73 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
77 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
81 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
243 198 |
0 |
0 |
243 198 |
|
83 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
243 198 |
0 |
0 |
243 198 |
|
85 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
243 198 |
0 |
0 |
243 198 |
|
94 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
98 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
243 198 |
0 |
0 |
243 198 |
|
103 |
Bevételek mindösszesen |
21 009 036 |
12 244 180 |
0 |
33 253 216 |
|
7. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez7
|
Forintban |
||||||
|
Sorszám |
Rovat megnevezése |
Rovat-szám |
2025.évi előirányzat |
|||
|
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazgatási) feladatok |
Összesen |
|||
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
B111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
2 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
B1131 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
4 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B1132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
5 |
Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (=03+04) |
B113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
6 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Elszámolásból származó bevételek |
B116 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+…+08) |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
10 |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
11 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
14 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+…+14) |
B1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
19 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
20 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+…+18) |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Magánszemélyek jövedelemadói |
B311 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
23 |
Társaságok jövedelemadói |
B312 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
24 |
Jövedelemadók (=20+21) |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
25 |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
Vagyoni tipusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
28 |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
29 |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
32 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
Termékek és szolgáltatások adói (=26+…+30) |
B35 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Közhatalmi bevételek (=24...+27+33+34) |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
37 |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
150 000 |
0 |
0 |
150 000 |
|
38 |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek |
B4081 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek |
B4082 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=43+44) |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei |
B4091 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
47 |
Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B4092 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (=46+47) |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
50 |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Működési bevételek (=34+…+43) |
B4 |
150 000 |
0 |
0 |
150 000 |
|
52 |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
55 |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
56 |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
57 |
Felhalmozási bevételek (=52+…+56) |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
58 |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
59 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
61 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B64 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=58+…+62) |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
64 |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
B71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
65 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
B72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
66 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
B73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
67 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
B74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
68 |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=64+…+68) |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58) |
B1-B7 |
150 000 |
0 |
0 |
150 000 |
|
71 |
KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG MŰKÖDÉSI |
-82 487 757 |
0 |
0 |
-82 487 757 |
|
|
72 |
KÖLTSÉGVETÉSI EGYENLEG FELHALMOZÁSI |
-254 000 |
0 |
0 |
-254 000 |
|
|
73 |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8111 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
74 |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8112 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
B8113 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
77 |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8121 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8122 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B8123 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
B8124 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
81 |
Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
82 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
B8131 |
3 536 647 |
0 |
0 |
3 536 647 |
|
83 |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
B8132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
Maradvány igénybevétele (=10+11) |
B813 |
3 536 647 |
0 |
0 |
3 536 647 |
|
85 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
B814 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
86 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
Hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
91 |
Rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B8192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
92 |
Tulajdonosi kölcsönök bevételei (=18+19) |
B819 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
93 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17+20) |
B81 |
3 536 647 |
0 |
0 |
3 536 647 |
|
94 |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
B822 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
B823 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől |
B824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
98 |
Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől |
B825 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
Külföldi finanszírozás bevételei (=22+…+26) |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
100 |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
101 |
Váltóbevételek |
B84 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
Finanszírozási bevételek (=21+27+28+29) |
B8 |
82 741 757 |
0 |
0 |
3 536 647 |
|
103 |
Bevételek mindösszesen |
82 891 757 |
0 |
0 |
3 686 647 |
|
8. melléklet a 6/2025. (II. 20.) önkormányzati rendelethez8
A 2. § a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 19. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 20. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 25. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 26. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 27. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.
A 29. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.
A 30. melléklet a Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2025. (VII. 9.) önkormányzati rendelete 2. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.