Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelete

Sümeg Város Önkormányzatának 2026. évi költségvetéséről

2026.09.26.

[1] Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2026. évi költségvetési évben a jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében – figyelembe véve a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, elnyert pályázatait, a különböző megállapodásokat és szerződéseket – az önkormányzati költségvetés bevételi és kiadási oldala közötti egyensúly biztosítása céljából a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján költségvetési rendeletet alkot. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait.

[2] Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 17. § (1) – (2) és (5) bekezdése tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 237. §-ában, a 17. § (3) bekezdése tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3) – (4) bekezdésében, a 17. § (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 226. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya Sümeg Város Önkormányzatára és költségvetési szerveire terjed ki.

(2) A képviselő-testület a rendeletben foglaltak végrehajtását gazdasági bizottsága, polgármestere, jegyzője, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetőinek általános és eseti jellegű gazdasági beszámoltatásával ellenőrzi.

2. § (1) A képviselő-testület a címrendet a következők szerint állapítja meg:

1. I. Önkormányzat

2. II. Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: hivatal)

3. III. Önkormányzat intézményei

a) 1. alcím: Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde

b) 2. alcím: Napfény Segítő Központ

c) 3. alcím: Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház

(2) Az önkormányzat és a költségvetési szervek összefoglalóan alkotják a címeket.

(3) Az önkormányzat, a hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek külön címet alkotnak. Az önkormányzati címen belül az ellátandó feladatokat kormányzati funkciók szerint határozza meg a képviselő-testület.

2. Általános feladatok

3. § Az önkormányzat 2026. évi költségvetésének végrehajtása során biztosítani kell:

a) az önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatok működési feltételeinek kiegyensúlyozottságát, figyelemmel az észszerűen takarékos gazdálkodás követelményeire;

b) az önkormányzatra háruló szociálpolitikai feladatok ellátását, anyagi hátterének megteremtését, ezen belül a rászorultság elvének fokozatos erősítését;

c) a feladatellátás színvonalának emelése érdekében a különféle pályázatok adta pénzügyi lehetőségek kihasználását;

d) az előző évről áthúzódó beruházások, felújítások pénzügyi fedezete megteremtésének elsődlegességét.

II. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

4. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésének

a)1 költségvetési bevételi főösszegét 2.946.606.009,- Ft-ban

b)2 költségvetési kiadási főösszegét 3.825.323.537,- Ft-ban

c)3 finanszírozási bevételét 2.131.944.401,- Ft-ban

d)4 finanszírozási kiadását 1.253.226.873,- Ft-ban

e)5 hiányának összegét 878.717.528,- Ft-ban állapítja meg.

f) A hiány finanszírozásának módja az előző évi maradvány igénybevétele.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének nettósított főösszegét

a)6 3.879.697.443,-Ft bevétellel

b)7 3.879.697.443,-Ft kiadással állapítja meg.

(3)8 A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési főösszegét (költségvetési és finanszírozási előirányzatok együttesen) 5.078.550.410,-Ft bevételi előirányzattal és 5.078.550.410,-Ft kiadási előirányzattal állapítja meg.

(4) Az önkormányzat költségvetése bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban az 1. melléklet tartalmazza.

(5) Az önkormányzat költségvetésének költségvetési szervek nélküli bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban a 2. melléklet tartalmazza.

(6) Az önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatását a 3. melléklet tartalmazza.

(7) Az önkormányzat 2026. évi költségvetési bevételeinek kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatokra megbontását a 4. melléklet tartalmazza.

(8) Az önkormányzat 2026. évi költségvetési kiadásainak kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatokra megbontását az 5. melléklet tartalmazza.

(9) Az önkormányzat költségvetési szerveinek bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban a 6. melléklet, a 7. melléklet, a 8. melléklet és a 9. melléklet tartalmazza.

(10) A foglalkoztatottak létszámkeretét foglalkoztatási formánként és intézményenként a 10. melléklet tartalmazza.

(11)9 A képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi költségvetésében a tartalék összegét 127.256.579,-Ft-ban állapítja meg. A tartalékokról szóló kimutatást a 11. melléklet tartalmazza. A tartalékról a képviselő-testület rendelkezik.

(12) A képviselő-testület az önkormányzat mérlegét – bevételek és kiadások összesített előirányzatát – a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.

(13) A képviselő-testület a beruházási kiadásokat a 13. melléklet szerint állapítja meg.

(14) A képviselő-testület a felújítási kiadásokat és a felhalmozási célú pénzeszköz átadásokat a 14. melléklet szerint állapítja meg.

(15) A képviselő-testület az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló projektek kiadásait és bevételeit a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.

(16) A képviselő-testület a több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.

(17) A képviselő-testület az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulását a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.

(18) A képviselő-testület az önkormányzat előirányzat-felhasználási tervét a 18. melléklet szerint állapítja jóvá.

(19) A képviselő-testület az önkormányzat likviditási tervét a 19. melléklet szerint hagyja jóvá.

(20) A képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetlen támogatásokat, kedvezményeket a 20. melléklet szerint hagyja jóvá.

(21) Az önkormányzat költségvetését megelőző két év teljesítésének bevételi és kiadási főösszegét előirányzat-csoportonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban 21. melléklet tartalmazza.

(22) A képviselő-testület a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak keretszámait a 22. melléklet szerint hagyja jóvá.

(23) Az önkormányzat által nem tervezhető és többletbevételként jelentkező forrásokból, feladatelmaradás miatti előirányzat megtakarításokból a képviselő-testület tartalékot képez. Az így keletkezett tartalékot elsősorban a tervezett bevételi előirányzatok kiesésének fedezetére kell fordítani.

III. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KÖLTSÉGVETÉSE

5. § (1)10 A képviselő-testület az önkormányzat feladatainak megvalósítását szolgáló 2026. évi költségvetését a 2.-9. mellékletekben részletezett kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatokra 5.078.550.410,-Ft bevételi és kiadási előirányzattal állapítja meg, ezen belül:

a) a működési kiadásokat 2.615.064.481,-Ft-tal

b) a felhalmozási kiadásokat 1.210.259.056,-Ft-tal

c) a finanszírozási kiadásokat 1.253.226.873,-Ft-tal hagyja jóvá.

(2) A képviselő-testület a címrendben „I. cím Önkormányzat” – költségvetési szervek nélküli – 2026. évi költségvetési működési és felhalmozási célú bevételeit és kiadásait, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban, a 2. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

(3) A képviselő-testület a címrendben „II. cím Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal” feladatainak megvalósítását szolgáló 2026. évi működési és felhalmozási célú bevételeit és kiadásait, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban, a 6. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

6. § (1)11 A képviselő-testület a címrendben „III. cím Önkormányzat intézményei” 2026. évi költségvetését, 929.726.187,-Ft bevételi és kiadási előirányzattal, működési és felhalmozási célú bevételenként és kiadásonként, kiemelt előirányzatonkénti megbontásban, az 7., 8., 9. mellékletekben határozza meg.

(2)12 A képviselő-testület a 2026. évi költségvetésében a címrendben „III. cím Önkormányzat intézményei” részére 9.413.500,- Ft felhalmozási kiadást hagy jóvá.

IV. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI

3. A 2026. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

7. § (1) Az egységes költségvetés végrehajtását a jogszabályi előírások szerint a hivatal végzi.

(2) A hivatal a központi költségvetésből származó támogatásokat hozzájárulásokat, felhasználási kötelezettséggel kapott bevételeket a pénzügyi információs rendszer szerkezetének megfelelő formában köteles nyilvántartani, annak érdekében, hogy az elszámolás az éves költségvetés lezárását követően elkészíthető legyen.

(3) A költségvetési szervek támogatása – az egyszeri feladatok finanszírozásának kivételével – havonta nem haladhatja meg az éves költségvetési támogatás 1/12-ét. A pénzforgalomban teljesülő költségvetési támogatás kiutalása a költségvetési szervek likviditását figyelembe véve – 1 hónapon belül több részletben is – történhet. A költségvetési szervek részére évközben többlet költségvetési támogatás biztosítható pályázati pénzeszközök megelőlegezésére – utófinanszírozás esetén – a pénzügyi egyensúly, a szállítói kötelezettségek ütemezett biztosítása érdekében, a bevételek és kiadások ütemének időbeli eltolódása miatt.

8. § (1) Az önkormányzat, a Hivatal és a költségvetési szervek kiemelt előirányzatait, az intézmények költségvetésének főösszegét kizárólag a képviselő-testület jogosult módosítani, mely alól kivételt képez a központi támogatás és a céllal érkezett pénzeszköz átvétel, amivel a polgármester jogosult a költségvetési szerv előirányzatait módosítani, annak érdekében, hogy a folyamatos feladatellátás biztosítható legyen. A polgármester az előirányzat módosítás dokumentumait köteles előzetesen felülvizsgálni és írásban intézkedést hozni. Az intézkedés kiadását követően indítható a feladat végrehajtása. A polgármesternek e döntéséről a képviselő-testület következő ülésén tájékoztatást kell adnia. A polgármester döntése nem eredményezhet hosszú távú kötelezettségvállalást. Hosszú távú kötelezettséggel járó döntést a képviselő-testület hozhat.

(2) A költségvetési szerv vezetőjének saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítása költségvetési támogatási igénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő év(ek)ben nem járhat. A költségvetési szerv előirányzatainak nem a felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó változtatását a meghatározott pénzügyi-gazdálkodási feladatainak ellátását végző költségvetési szerv vezetőjénél jogosult kezdeményezni.

9. § (1) A személyi juttatások és a kapcsolódó munkáltatói járulékok előirányzata más kiemelt előirányzatok terhére nem emelhető, módosítására is arányosan kerülhet sor. A személyi juttatáshoz nem kapcsolódó munkáltatói járulékok maradványával az előirányzat módosítását tételesen bizonyítani kell.

(2) A költségvetési szervek a személyi juttatások előirányzat megtakarításból az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és a K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére fizethető jutalom maximális mértékét együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12 %-ban határozza meg a képviselő-testület.

4. Operatív gazdálkodás szabályai

10. § (1) Költségvetési szerv nevében, a költségvetési szerv feladatainak ellátása (végrehajtása) során fizetési vagy más teljesítési kötelezettséget vállalni az önkormányzat, a költségvetési szerv vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy jogosult a szabad előirányzat mértékéig. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.

(2) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek vezetői a munkamegosztási megállapodásban foglaltak szerint vállalhatnak kötelezettséget.

(3) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a hivatal gazdasági vezetője jogosult a hivatal Gazdasági Ügyrendjében foglaltak szerint.

(4) A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt – okmányok alapján – ellenőrizni és érvényesíteni kell azok jogosultságát, összegszerűségét, a fedezet meglétét és azt, hogy az előírt alaki követelményeket betartották-e. A pénzügyi érvényesítésnek teljesítés igazolásán kell alapulnia, melynek módjáról, az azt végző személyek kijelöléséről a költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban köteles rendelkezni.

(5) Fedezet nélküli kötelezettségvállalás esetén a kötelezettségvállalót, valamint a pénzügyi ellenjegyzőt egyetemleges felelősség terheli. A felelősségre vonási eljárást az arra illetékesnek minden esetben le kell folytatnia.

(6) Költségvetési éven túli kötelezettségvállalásra csak akkor van lehetőség, ha erre vonatkozó szerződést a tárgyévben megkötötték, és a fedezetét a következő évi költségvetésben tervezik.

(7) Az operatív pénzgazdálkodási hatáskörök gyakorlásának részletes szabályait a költségvetési szerv pénzgazdálkodási szabályzatában rögzíteni kell. A szabályzat mellékleteként csatolni szükséges az aláírási címpéldányt, valamint az átruházott hatáskörök gyakorlására vonatkozó írásos felhatalmazást.

11. § A költségvetési kiadások készpénzben történő teljesítésének esetei:

a) a közfoglalkoztatottak részére történő bérkifizetés;

b) az önkormányzat és a költségvetési szervek tevékenységével összefüggésben készlet- és kisértékű tárgyi eszköz beszerzések, ezekhez kapcsolódó előlegek;

c) kiküldetési és reprezentációs kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;

d) egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások, ezekhez kapcsolódó előlegek;

e) ellátottak juttatásai,

f) megbízási díjak,

g) üzemanyag előleg.

12. § (1) Az önkormányzat költségvetéséhez támogatást nyújthatnak azok az önkormányzatok, amelyek az önkormányzat által nyújtott közösségi szolgáltatásokat igénybe veszik.

(2) Az önkormányzat támogatást nyújthat más önkormányzatok részére azoknak a közösségi szolgáltatásoknak az ellentételezésére, amelyeket igénybe vesz.

(3) A támogatás mértékét és feltételeit megállapodásban kell rögzíteni.

13. § (1) Az év közben engedélyezett központi pótelőirányzat felosztásáról – ha az érdemi döntést igényel – a képviselő-testület dönt a polgármester előterjesztése alapján, e rendelet egyidejű módosításával.

(2) Az érdemi döntést nem igénylő központi hatáskörű pótelőirányzatról a polgármester tájékoztatja a képviselő-testületet, mely alapján e rendeletet is módosítani kell.

14. § Az önkormányzat, a Hivatal és az önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek költségvetési elszámolási számláját az OTP Bank Nyrt. sümegi fiókja vezeti.

15. § (1) A költségvetési szerv kiadási előirányzatainak forrása a költségvetési támogatás és az önkormányzat alaptevékenységének bevételei.

(2) A költségvetési támogatás csak alaptevékenységre és ezzel összefüggő kiadásokra használható fel. Az előirányzatok felhasználására és módosítására vonatkozóan az államháztartásról szóló törvény és végrehajtási rendeletei előírásain túl e rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Az önkormányzat, a Hivatal, és az önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek feladataik színvonalasabb ellátása érdekében kizárólag az alapító okiratuk szerinti tevékenységi körben pályázatot nyújthatnak be, közvetlen pénzbeli támogatást, adományt fogadhatnak el.

(4) A pályázatok fedezet nélküli kötelezettségvállalást nem eredményezhetnek, az alapfeladat ellátásának biztonságát nem veszélyeztethetik, a cél megvalósítása a későbbiekben sem eredményezhet többletkiadást.

(5) A (3) bekezdés szerinti pályázat benyújtásához, közvetlen pénzbeli támogatás, adomány elfogadásához minden esetben az irányító szerv előzetes hozzájárulása szükséges. Az előzetes engedélyezéssel kapcsolatos hatáskört az irányító szerv nevében a polgármester gyakorolja, aki a hatáskör gyakorlásáról a képviselő-testület soron következő ülésén beszámol.

(6) A pályázat elbírálásának eredményéről, annak felhasználásáról a költségvetési szerv vezetője a polgármestert azonnal, a képviselő-testületet pedig az éves költségvetési beszámolójában köteles tájékoztatni.

(7) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a rendeletmódosítással nem járó különböző pályázati források intenzív lehívása, valamint a pályázati dokumentáció rugalmasabb kezelése érdekében, pályázatonként 500.000 forint összköltség határig, önálló döntéseket hozzon a projektek előkészítése érdekében. Felhatalmazása a támogatási szerződés megkötéséig szól. A polgármester a támogatási szerződés aláírása előtt tájékoztatja a képviselő-testületet az adott pályázati eljárás helyzetéről és feltételeiről, melynek ismeretében a képviselő-testület dönt az adott projektre vonatkozóan a kötelezettségvállalásról.

(8) A képviselő-testület a polgármester részére 1.000.000,-Ft polgármesteri keretet határoz meg. A keret felhasználásáról a polgármester dönt.

16. § (1) Az önkormányzat, a hivatal és a költségvetési szervek évközi adatszolgáltatást és év végi költségvetési beszámolót, pénzforgalmi jelentést, valamint mérlegjelentést készítenek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervek vezetői felelősek a vezetésük alatt álló költségvetési szerv beszámolójának valódiságáért.

17. § (1) A hivatalban foglalkoztatottak részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 470.000,- Ft.

(2) A hivatal költségvetésében a juttatások és támogatások céljára fedezetet kell biztosítani (szociális keret), amely más célra nem használható fel és nem csoportosítható át.

(3) A képviselő-testület a hivatal valamennyi felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőnek a tárgyévre illetménykiegészítést állapít meg, amelynek mértéke a köztisztviselő alapilletményének 25 %-a, illetménykiegészítést állapít meg egységesen valamennyi érettségi végzettségű köztisztviselőnek, amelynek mértéke 20%.

(4) A képviselő-testület a hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselő havi 1.000,-Ft/fő összegű, évi 12.000,-Ft bankszámla hozzájárulásra jogosult, amelyet egy összegben, november 30. napjáig bankszámlára történő utalással kell teljesíteni.

(5) A polgármester részére a cafetéria keretében biztosított juttatás összege bruttó 470.000,-Ft.

18. § A 2026. évi költségvetés az intézmények esetében cafetéria juttatásra az adóterheket is magában foglaló előirányzatot biztosít, 200.000,- Ft nagyságrendig.

19. § (1) Az irányító szerv, illetve annak vezetője az önkormányzatot megillető pénzkövetelésre fizetési halasztást, részletfizetést engedélyezhet, azonban ez nem veszélyeztetheti az önkormányzat gazdálkodását.

(2) Pénzkövetelés behajtásánál legalább a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat érvényesítése kötelező, ha jogszabály, vagy szerződés ettől eltérően nem rendelkezik.

(3) Az önkormányzati intézményeknek az élelmezéshez kapcsolódó önkormányzati támogatást kiemelten kell kezelni, annak maradványa nem használható fel, a saját hatáskörű előirányzat-módosítás e körben nem alkalmazható.

(4) Az önkormányzat és költségvetési szerve átmenetileg szabad pénzeszközét sem kamattal, sem kamat nélkül kölcsön nem adhatja. Az önkormányzat szabad pénzeszközét a polgármester jogosult, egyben köteles a legkedvezőbb betétben elhelyezni a kamatbevételek növelése érdekében.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

20. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez13

Sümeg Város Önkormányzata 2026. évi költségvetése

Cím: Sümeg Város Önkormányzata

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2025. évi
teljesítés

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

996.751.277

1.003.455.443

45.431.039

1.048.886.482

- helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

281.842.576

357.831.300

2.153.145

359.984.445

- települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

257.496.568

280.452.608

3.300.470

283.753.078

- települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

339.085.115

330.183.354

39.977.424

370.160.778

- települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

25.885.341

34.988.181

0

34.988.181

- működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

92.441.677

0

0

0

- elszámolásból származó bevételek

0

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

162.259.374

152.882.224

24.441.162

177.323.386

3. Közhatalmi bevételek

621.440.757

643.000.000

0

643.000.000

- vagyoni típusú adók (építményadó, telekadó, magánszem. komm.adója)

129.889.006

134.000.000

0

134.000.000

- értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó)

436.173.278

450.000.000

0

450.000.000

- egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó)

50.528.360

57.000.000

0

57.000.000

- egyéb közhatalmi bevételek (bírság, talajterhelési díj)

4.850.113

2.000.000

0

2.000.000

4. Működési bevételek

297.189.333

227.710.000

69.600.347

297.310.347

- készletértékesítés ellenértéke

9.224.303

9.300.000

0

9.300.000

- szolgáltatások ellenértéke

34.374.503

34.240.000

451.000

34.691.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

6.391.494

6.550.000

68.400.000

74.950.000

- tulajdonosi bevételek

37.508.600

33.000.000

0

33.000.000

- ellátási díjak

102.819.424

117.379.000

0

117.379.000

- ÁFA bevételek

52.559.295

27.041.000

0

27.041.000

- kamatbevételek és más nyereségjell. bev.

40.015.183

0

0

0

- biztosító által fizetett kártérítés

0

0

749.347

749.347

- egyéb működési bevételek

14.296.531

200.000

0

200.000

5. Működési célú átvett pénzeszközök

7.503.134

0

28.261.000

28.261.000

Működési bevételek összesen

2.085.143.875

2.027.047.667

167.733.548

2.194.781.215

Kiemelt előirányzat

2025. évi
teljesítés

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

77.179.970

489.955.855

61.460.439

551.416.294

2. Felhalmozási bevételek

49.046.435

182.946.000

0

182.946.000

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

15.000.000

15.000.000

2.462.500

17.462.500

4. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

24.933.231

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

166.159.636

687.901.855

63.922.939

751.824.794

Költségvetési bevételek

2.251.303.511

2.714.949.522

231.656.487

2.946.606.009

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

139.000

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

1.160.790.597

793.842.957

139.248.477

933.091.434

4. Központi, irányító szervi támogatás

1.015.106.895

1.149.250.603

49.602.364

1.198.852.967

5. Államháztartáson belüli megelőlegezések

36.225.906

0

0

0

Finanszírozási bevételek

2.212.262.398

1.943.093.560

188.850.841

2.131.944.401

Bevételi előirányzat összesen

4.463.565.909

4.658.043.082

420.507.328

5.078.550.410

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2025. évi
teljesítés

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Személyi juttatások

891.125.142

990.105.667

54.287.902

1.044.393.569

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

124.311.740

135.127.282

8.832.957

143.960.239

3. Dologi kiadások

943.877.329

1.056.575.201

104.440.031

1.161.015.232

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

10.161.075

10.600.000

0

10.600.000

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

38.890.674

7.281.000

4.614.794

11.895.794

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

63.484.830

37.300.000

472.580

37.772.580

7. Tartalékok

0

1.000.000

126.256.579

127.256.579

8. Elvonások és befizetések

80.087.291

71.650.963

6.519.525

78.170.488

Működési kiadások összesen

2.151.938.081

2.309.640.113

305.424.368

2.615.064.481

1. Beruházások

289.174.856

933.481.081

-26.051.883

907.429.198

2. Felújítások

24.208.191

3.526.073

91.532.479

95.058.552

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

1.666.230

207.771.306

0

207.771.306

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

315.049.277

1.144.778.460

65.480.596

1.210.259.056

Költségvetési kiadások

2.466.987.358

3.454.418.573

370.904.964

3.825.323.537

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

18.148.000

18.148.000

0

18.148.000

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

4. Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

5. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

1.015.106.895

1.149.250.603

49.602.364

1.198.852.967

6. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

30.232.222

36.225.906

0

36.225.906

Finanszírozási kiadások

1.063.487.117

1.203.624.509

49.602.364

1.253.226.873

Kiadási előirányzat összesen

3.530.474.475

4.658.043.082

420.507.328

5.078.550.410

2. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez14

Sümeg Város Önkormányzata 2026. évi költségvetése intézmények nélkül

I. cím: Sümeg Város Önkormányzata (intézmények nélkül)

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

1.003.455.443

45.431.039

1.048.886.482

- helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

357.831.300

2.153.145

359.984.445

- települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

280.452.608

3.300.470

283.753.078

- települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

330.183.354

39.977.424

370.160.778

- települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

34.988.181

0

34.988.181

- működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

128.695.224

12.322.690

141.017.914

3. Közhatalmi bevételek

643.000.000

0

643.000.000

- vagyoni típusú adók (építményadó, magánszem. komm. adója, telekadó)

134.000.000

0

134.000.000

- értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó)

450.000.000

0

450.000.000

- egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó)

57.000.000

0

57.000.000

- egyéb közhatalmi bevételek (bírság, talajterhelési díj)

2.000.000

0

2.000.000

4. Működési bevételek

107.500.000

69.600.347

177.100.347

- készletértékesítés ellenértéke

300.000

0

300.000

- szolgáltatások ellenértéke

24.980.000

451.000

25.431.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

6.400.000

68.400.000

74.800.000

- tulajdonosi bevételek

33.000.000

0

33.000.000

- ellátási díjak

17.600.000

0

17.600.000

- ÁFA bevételek

25.220.000

0

25.220.000

- kamatbevételek

0

0

0

- biztosító által fizetett kártérítés

0

749.347

749.347

- egyéb működési bevételek

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

21.651.000

21.651.000

Működési bevételek összesen

1.882.650.667

149.005.076

2.031.655.743

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

489.955.855

61.460.439

551.416.294

2. Felhalmozási bevételek

182.946.000

0

182.946.000

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

15.000.000

1.349.000

16.349.000

4. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

687.901.855

62.809.439

750.711.294

Költségvetési bevételek

2.570.552.522

211.814.515

2.782.367.037

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi váll.-tól

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

790.542.957

137.107.585

927.650.542

4. Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

5. Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

0

0

Finanszírozási bevételek

790.542.957

137.107.585

927.650.542

Bevételi előirányzat összesen

3.361.095.479

348.922.100

3.710.017.579

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Személyi juttatások

119.438.647

3.449.953

122.888.600

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

12.814.699

762.357

13.577.056

3. Dologi kiadások

761.007.201

94.906.404

855.913.605

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

10.500.000

0

10.500.000

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

7.281.000

4.057.822

11.338.822

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

37.300.000

0

37.300.000

7. Tartalékok

1.000.000

126.256.579

127.256.579

8. Elvonások és befizetések

71.650.963

6.519.525

78.170.488

Működési kiadások összesen

1.020.992.510

235.952.640

1.256.945.150

1. Beruházások

927.181.081

-28.165.383

899.015.698

2. Felújítások

1.526.073

91.532.479

93.058.552

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

207.771.306

0

207.771.306

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

1.136.478.460

63.367.096

1.199.845.556

Költségvetési kiadások

2.157.470.970

299.319.736

2.456.790.706

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

18.148.000

0

18.148.000

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törl.

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törl.

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

1.149.250.603

49.602.364

1.198.852.967

5. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

36.225.906

0

36.225.906

Finanszírozási kiadások

1.203.624.509

49.602.364

1.253.226.873

Kiadási előirányzat összesen

3.361.095.479

348.922.100

3.710.017.579

3. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez15

Sümeg Város Önkormányzata általános működésének és ágazati feladatainak támogatása

adatok forintban

Sor-
szám

Megnevezés

Fajlagos
összeg

Mutató

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

2026. évi
módosított
előirányzat

I. A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

-

-

357.831.300

2.153.145

359.984.445

1

Önkormányzati Hivatal működésének támogatása

9 761 000

26,59

281.776.860

0

281.776.860

2

Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása

-

-

51.546.165

-1.783.000

49.763.165

Ebből: - Zöldterület-gazdálkodás támogatása (26.000,-Ft/hektár)

26 000

-

9.406.800

0

9.406.800

- Közvilágítás támogatása

-

29.407.000

-1.783.000

27.624.000

- Köztemető támogatása

-

5.400.005

0

5.400.005

- Közutak támogatása (245.000,-Ft/km)

245 000

-

7.332.360

0

7.332.360

3

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása (2.800,-Ft/fő)

2 800

5781

16.186.800

0

16.186.800

4

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

2 550

326

831.300

0

831.300

5

Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás

7.490.175

3.936.145

11.426.320

Fajlagos
összeg

Mutató

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

2026. évi
módosított
előirányzat

II. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

-

-

280.452.608

3.300.470

283.753.078

6

Óvodaműködtetési támogatás

172 374

179,7

30.975.608

51.712

31.027.320

7

Pedagógusok átlagbéralapú támogatása

11 460 000

16,1

184.506.000

3.217.758

187.723.758

8

Pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása

956 000

6,0

5.736.000

18.000

5.754.000

9

Mesterpedagógus kiegészítő támogatása

3 565 000

1,0

3.565.000

13.000

3.578.000

10

Pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők bértámogatása

5 567 000

10,0

55.670.000

0,0

55.670.000

Fajlagos
összeg

Mutató

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

2026. évi
módosított
előirányzat

III. Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

258.446.770

28.060.084

286.506.854

11

Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

-

-

0

0

0

12

Család- és gyermekjóléti szolgálat

7 855 000

-

13.353.500

0

13.353.500

13

Család- és gyermekjóléti központ

7 270 000

-

32.715.000

0

32.715.000

14

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

5 640

1 599

9.018.360

0

9.018.360

15

Szociális étkeztetés

94 500

48

4.536.000

0

4.536.000

16

Szociális segítés

25 000

3

75.000

0

75.000

17

Személyi gondozás

714 500

53

37.868.500

0

37.868.500

18

Időskorúak nappali intézményi ellátása

404 300

28

11.320.400

0

11.320.400

19

Bölcsőde felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők bértámogatása

11 312 000

1,0

11.312.000

212.200

11.524.200

20

Bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők bértámogatása

8 538 000

4,0

34.152.000

0,0

34.152.000

21

Bölcsődei üzemeltetési támogatás

-

-

3.229.200

143.867

3.373.067

22

Idősek otthona szakmai dolgozók bértámogatása

8 675 000

11,0

95.425.000

0,0

95.425.000

23

Idősek otthona intézményüzemeltetési támogatás

-

-

5.441.810

-5.441.810

0

24

Szociális ágazati pótlék, kiegészítő szociális ágazati pótlék

-

-

-

33.145.827

33.145.827

Fajlagos
összeg

Mutató

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

2026. évi
módosított
előirányzat

IV. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

71.736.584

11.917.340

83.653.924

25

Intézményi gyermekétkeztetés bértámogatás (402 fő étkeztetett után)

4.400.000

10,4

45.760.000

0

45.760.000

26

Intézményi gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatás

-

-

25.411.384

11.927.340

37.338.724

27

Szünidei étkeztetés támogatása

400

1,413

565.200

-10.000

555.200

Fajlagos
összeg

Mutató

2026. évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

2026. évi
módosított
előirányzat

V. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

-

-

34.988.181

0

34.988.181

28

Kulturális feladatok támogatása (2.213,-Ft/fő)

2,213

5,781

12.793.353

0

12.793.353

29

Kulturális feladatok bértámogatása

12.948.143

0

12.948.143

30

2026. évi kulturális 15%-os illetményemelés összege

9.246.685

0

9.246.685

Költségvetési támogatások mindösszesen:

-

-

1.003.455.443

45.431.039

1.048.886.482

Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás

-

-71.650.963

0

-71.650.963

4. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez16

Sümeg Város Önkormányzata 2026. évi költségvetési bevételei önkormányzati feladatonként

adatok forintban

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

BEVÉTELEK

1

Önkormányzat jogalkotó és általános igazgatási
tevékenysége

I. Működési költségvetési bevételek

34 186 125

0

34 186 125

34 186 125

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

34 186 125

0

34 186 125

34 186 125

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

II. Felhalmozási költségvetési bevételek

0

0

0

0

0

6

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

7

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

34 186 125

0

34 186 125

34 186 125

0

2

Városgazdálkodási egyéb szolgáltatások

I. Működési költségvetési bevételek

46 668 099

61 014 872

107 682 971

107 682 971

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

46 668 099

-8 134 475

38 533 624

38 533 624

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

69 149 347

69 149 347

69 149 347

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

68 400 000

68 400 000

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

4.9

biztosító által fizetett kártérítés

0

749 347

749 347

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

II. Felhalmozási költségvetési bevételek

0

7 500 000

7 500 000

7 500 000

0

6

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

7 500 000

7 500 000

7 500 000

7

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

46 668 099

68 514 872

115 182 971

115 182 971

0

3

Településüzemeltetési feladatok

I. Működési költségvetési bevételek

62 880 000

5 525 001

68 405 001

68 405 001

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

5 525 001

5 525 001

5 525 001

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

62 880 000

0

62 880 000

62 880 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

18 980 000

0

18 980 000

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

6 000 000

0

6 000 000

4.4

tulajdonosi bevételek

33 000 000

0

33 000 000

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

4 900 000

0

4 900 000

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

II. Felhalmozási költségvetési bevételek

687 901 855

53 960 439

741 862 294

741 862 294

0

6

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

489 955 855

53 960 439

543 916 294

543 916 294

7

Felhalmozási bevételek

182 946 000

0

182 946 000

182 946 000

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

15 000 000

0

15 000 000

15 000 000

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

750 781 855

59 485 440

810 267 295

810 267 295

0

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

4

Intézményi gyermekétkeztetés

I. Működési költségvetési bevételek

37 000 000

0

37 000 000

37 000 000

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

37 000 000

0

37 000 000

37 000 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

17 600 000

0

17 600 000

4.6

ÁFA bevételek

19 400 000

0

19 400 000

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

37 000 000

0

37 000 000

37 000 000

0

5

Egészségügyi ellátás feladatai

I. Működési költségvetési bevételek

19 000 000

0

19 000 000

19 000 000

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

19 000 000

0

19 000 000

19 000 000

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

4

Működési bevételek

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

19 000 000

0

19 000 000

19 000 000

0

6

Közfoglalkoztatás

I. Működési költségvetési bevételek

20 457 000

852 164

21 309 164

21 309 164

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

20 457 000

852 164

21 309 164

21 309 164

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

20 457 000

852 164

21 309 164

21 309 164

0

7

Sümegi Afrikárium

I. Működési költségvetési bevételek

2 920 000

1 280 000

4 200 000

0

4 200 000

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

1 280 000

1 280 000

0

1 280 000

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

4

Működési bevételek

2 920 000

0

2 920 000

0

2 920 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

300 000

0

300 000

4.2

szolgáltatások ellenértéke

2 000 000

0

2 000 000

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

620 000

0

620 000

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

2 920 000

1 280 000

4 200 000

0

4 200 000

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

8

Mogyorósdomb

I. Működési költségvetési bevételek

3 700 000

0

3 700 000

0

3 700 000

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

3 700 000

0

3 700 000

3 700 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

3 500 000

0

3 500 000

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

200 000

0

200 000

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

3 700 000

0

3 700 000

0

3 700 000

9

Ramassetter Ház

I. Működési költségvetési bevételek

1 000 000

0

1 000 000

0

1 000 000

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

1 000 000

0

1 000 000

1 000 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

500 000

0

500 000

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

400 000

0

400 000

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

100 000

0

100 000

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

1 000 000

0

1 000 000

0

1 000 000

10

Szociális ellátások, szolgáltatások

I. Működési költségvetési bevételek

8 384 000

0

8 384 000

8 384 000

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

8 384 000

0

8 384 000

8 384 000

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

8 384 000

0

8 384 000

8 384 000

0

11

Adóigazgatási tevékenység

I. Működési költségvetési bevételek

643 000 000

0

643 000 000

643 000 000

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

3

Közhatalmi bevételek

643 000 000

0

643 000 000

643 000 000

4

Működési bevételek

0

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

643 000 000

0

643 000 000

643 000 000

0

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

12

Önkormányzat költségvetési támogatása

I. Működési költségvetési bevételek

1 003 455 443

58 231 039

1 061 686 482

1 061 686 482

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

1 003 455 443

45 431 039

1 048 886 482

1 048 886 482

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

12 800 000

12 800 000

12 800 000

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

0

0

0

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

1 003 455 443

58 231 039

1 061 686 482

1 061 686 482

0

13

Kulturális- és szabadidősport- tevékenység

I. Működési költségvetési bevételek

0

22 102 000

22 102 000

22 102 000

0

1

Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

0

2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

4

Működési bevételek

0

451 000

451 000

451 000

4.1

készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

4.2

szolgáltatások ellenértéke

0

451 000

451 000

4.3

közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

4.4

tulajdonosi bevételek

0

0

0

4.5

ellátási díjak

0

0

0

4.6

ÁFA bevételek

0

0

0

4.7

kamatbevételek

0

0

0

4.8

egyéb működési bevételek

0

0

0

4.9

biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

21 651 000

21 651 000

21 651 000

II. Felhalmozási költségvetési bevételek

0

1 349 000

1 349 000

1 349 000

0

6

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

7

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

8

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

1 349 000

1 349 000

1 349 000

BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

0

23 451 000

23 451 000

23 451 000

0

MINDÖSSZESEN

2 570 552 522

211 814 515

2 782 367 037

2 773 467 037

8 900 000

5. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez17

Sümeg Város Önkormányzata 2026. évi költségvetési kiadásai önkormányzati feladatonként

adatok forintban

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

KIADÁSOK

1

Önkormányzat jogalkotó és általános igazgatási
tevékenysége

I. Működési költségvetés kiadásai

45 576 000

4 033 821

49 609 821

49 609 821

0

1

Személyi juttatások

33 883 000

0

33 883 000

33 883 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 912 000

0

3 912 000

3 912 000

3

Dologi kiadások

1 000 000

0

1 000 000

1 000 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

6 781 000

4 033 821

10 814 821

10 814 821

5.1

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson belülre

5 781 000

4 033 821

9 814 821

9 814 821

Többcélú Kistérségi Társuláshoz önkorm. hozzájárulás

5 781 000

0

5 781 000

Önkormányzatoknak (Bodorfa, Gyepükaján, Káptalanfa, Nemeshany)

0

4 033 821

4 033 821

5.2

Tartalékok

1 000 000

0

1 000 000

1 000 000

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

0

0

0

0

6

Beruházások

0

0

0

0

7

Felújítások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

45 576 000

4 033 821

49 609 821

49 609 821

0

2

Városgazdálkodási egyéb szolgáltatások

I. Működési költségvetés kiadásai

138 565 000

69 907 206

208 472 206

208 472 206

0

1

Személyi juttatások

27 066 000

484 200

27 550 200

27 550 200

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

3 659 000

62 946

3 721 946

3 721 946

3

Dologi kiadások

107 840 000

69 360 060

177 200 060

177 200 060

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

7 500 000

7 500 000

7 500 000

0

6

Beruházások

0

7 500 000

7 500 000

7 500 000

7

Felújítások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

138 565 000

77 407 206

215 972 206

215 972 206

0

3

Településüzemeltetési feladatok

I. Működési költségvetés kiadásai

416 134 278

126 256 579

542 390 857

542 390 857

0

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

416 134 278

0

416 134 278

416 134 278

Ebből:

3.1

- zöldterület-kezelés

269 528 490

0

269 528 490

269 528 490

3.2

- települési hulladékkezelés

8 000 000

0

8 000 000

8 000 000

3.3

- közvilágítás

37 000 000

0

37 000 000

37 000 000

3.4

- közutak, hidak üzemeltetése, fenntartása

25 691 788

0

25 691 788

25 691 788

3.5

- vízkár elhárítási feladatok

8 000 000

0

8 000 000

8 000 000

3.6

- kóbor állatokkal kapcsolatos feladatok

4 505 000

0

4 505 000

4 505 000

3.7

- köztemető fenntartás és működtetés

6 000 000

0

6 000 000

6 000 000

3.8

- Ipari Park Inkubátorház és csarnok üzemeltetése

13 200 000

0

13 200 000

13 200 000

3.9

- önkormányzati vagyongazdálkodás (lakások)

21 309 000

0

21 309 000

21 309 000

3.10

- szennyvízelvezetés és kezelés

22 900 000

0

22 900 000

22 900 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

126 256 579

126 256 579

126 256 579

5.1

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

0

5.2

Tartalékok

0

126 256 579

126 256 579

126 256 579

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

1 136 478 460

54 518 096

1 190 996 556

1 190 996 556

0

6

Beruházások

927 181 081

-37 014 383

890 166 698

890 166 698

7

Felújítások

1 526 073

91 532 479

93 058 552

93 058 552

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

207 771 306

0

207 771 306

207 771 306

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

1 552 612 738

180 774 675

1 733 387 413

1 733 387 413

0

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi eredeti előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

4

Szociális ellátások

I. Működési költségvetés kiadásai

12 800 000

0

12 800 000

11 300 000

1 500 000

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

0

3

Dologi kiadások (szünidei gyermekétkeztetés)

800 000

0

800 000

800 000

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai (települési támogatások)

10 500 000

0

10 500 000

10 500 000

0

5

Egyéb működési célú kiadások

1 500 000

0

1 500 000

0

1 500 000

5.1

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson belülre

1 500 000

0

1 500 000

Bursa szociális ösztöndíj támogatás

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

12 800 000

0

12 800 000

11 300 000

1 500 000

5

Intézményi gyermekétkeztetés

I. Működési költségvetés kiadásai

75 617 000

0

75 617 000

75 617 000

0

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

75 617 000

0

75 617 000

75 617 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

75 617 000

0

75 617 000

75 617 000

0

6

Egészségügyi ellátás feladatai

I. Működési költségvetés kiadásai

26 104 000

0

26 104 000

26 104 000

0

1

Személyi juttatások

8 308 000

0

8 308 000

8 308 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 096 000

0

1 096 000

1 096 000

3

Dologi kiadások

16 700 000

0

16 700 000

16 700 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

26 104 000

0

26 104 000

26 104 000

0

7

Közfoglalkoztatás

I. Működési költségvetés kiadásai

20 457 000

852 164

21 309 164

21 309 164

0

1

Személyi juttatások

19 208 000

665 753

19 873 753

19 873 753

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 249 000

186 411

1 435 411

1 435 411

3

Dologi kiadások

0

0

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

20 457 000

852 164

21 309 164

21 309 164

0

8

Sümegi Afrikárium

I. Működési költségvetés kiadásai

12 485 000

1 280 000

13 765 000

0

13 765 000

1

Személyi juttatások

9 093 000

1 000 000

10 093 000

10 093 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

592 000

280 000

872 000

872 000

3

Dologi kiadások

2 800 000

0

2 800 000

2 800 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

12 485 000

1 280 000

13 765 000

0

13 765 000

9

Mogyorósdomb

I. Működési költségvetés kiadásai

10 939 000

0

10 939 000

0

10 939 000

1

Személyi juttatások

4 547 000

0

4 547 000

4 547 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

592 000

0

592 000

592 000

3

Dologi kiadások

5 800 000

0

5 800 000

5 800 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

10 939 000

0

10 939 000

0

10 939 000

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi
eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

10

Ramassetter Ház

I. Működési költségvetés kiadásai

7 529 000

0

7 529 000

0

7 529 000

1

Személyi juttatások

4 529 000

0

4 529 000

4 529 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

3 000 000

0

3 000 000

3 000 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

7 529 000

0

7 529 000

0

7 529 000

11

Kulturális tevékenység

I. Működési költségvetés kiadásai

15 000 000

3 475 001

18 475 001

0

18 475 001

1

Személyi juttatások

0

956 000

956 000

956000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

192 000

192 000

192000

3

Dologi kiadások

15 000 000

2 303 000

17 303 000

17 303 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

24 001

24 001

24001

5.1

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

24 001

24 001

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

15 000 000

3 475 001

18 475 001

0

18 475 001

12

Kommunikációs tevékenység

I. Működési költségvetés kiadásai

10 578 000

0

10 578 000

0

10 578 000

1

Személyi juttatások

7 038 000

0

7 038 000

7 038 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 040 000

0

1 040 000

1 040 000

3

Dologi kiadások

2 500 000

0

2 500 000

2 500 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

10 578 000

0

10 578 000

0

10 578 000

13

Városmarketing

I. Működési költségvetés kiadásai

2 300 000

0

2 300 000

2 300 000

0

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

0

0

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

2 300 000

0

2 300 000

2 300 000

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

2 300 000

0

2 300 000

2 300 000

0

14

Turisztikai Desztinációs Menedzsment

I. Működési költségvetés kiadásai

5 000 000

0

5 000 000

0

5 000 000

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

0

0

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

5 000 000

0

5 000 000

5 000 000

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

5 000 000

0

5 000 000

0

5 000 000

15

Civil szervezetek támogatása

I. Működési költségvetés kiadásai

30 000 000

0

30 000 000

0

30 000 000

1

Személyi juttatások

0

0

0

0

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

0

0

0

3

Dologi kiadások

0

0

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

30 000 000

0

30 000 000

30 000 000

Ebből: Működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

30 000 000

0

30 000 000

0

30 000 000

Alcím száma

Kiemelt előirányzat

Alcím megnevezése

2026.évi eredeti előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

Kötelező feladatok előirányzata

Önként vállalt feladatok előirányzata

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK

16

Pályázatokhoz kapcsolódó működési kiadások

I. Működési költségvetés kiadásai

120 257 269

4 977 344

125 234 613

125 234 613

0

1

Személyi juttatások

5 766 647

5 766 647

5 766 647

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

674 699

674 699

674 699

3

Dologi kiadások

113 815 923

4 977 344

118 793 267

118 793 267

Ebből:

3.1

TOP-Plusz Belterületi utak fejlesztése

2 992 288

2 992 288

3.2

TOP-Plusz Ipari Park fejlesztése III. ütem

1 102 030

1 102 030

3.3

TOP-Plusz Csapadékvíz elvezetés

72 524 198

72 524 198

3.4

VKJ Program belterületi utak és csapadékvíz elvezetők karbantartása

35 453 183

35 453 183

3.5

VKJ Program napelem Béke tér 7.

492 342

492 342

3.6

VKJ Program trafibox telepítés

1 251 882

-557657

694 225

3.7

VKJ Program II. üteme

0

5535001

5 535 001

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

120 257 269

4 977 344

125 234 613

125 234 613

0

17

Szabadidősport tevékenység

I. Működési költségvetés kiadásai

0

18 651 000

18 651 000

18 651 000

0

1

Személyi juttatások

0

344 000

344 000

344 000

2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

0

41 000

41 000

41 000

3

Dologi kiadások

0

18 266 000

18 266 000

18 266 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

II. Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

1 349 000

1 349 000

1 349 000

0

6

Beruházások

0

1 349 000

1 349 000

1 349 000

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

0

20 000 000

20 000 000

20 000 000

0

18

Szolidaritási hozzájárulás befizetése

I. Működési költségvetés kiadásai

71 650 963

0

71 650 963

71 650 963

0

19

Önkormányzat elszámolásai a központi
költségvetéssel

I. Működési költségvetés kiadásai

0

6 519 525

6 519 525

6 519 525

0

MINDÖSSZESEN

2 157 470 970

299 319 736

2 456 790 706

2 359 004 705

97 786 001

6. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez18

Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal 2026. évi költségvetése

II. cím: Sümegi Közös Önkormányzati Hivatal

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

7.398.000

11.875.632

19.273.632

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

4. Működési bevételek

1.300.000

0

1.300.000

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

1.100.000

0

1.100.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

- egyéb működési bevételek

200.000

0

200.000

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Működési bevételek összesen

8.698.000

11.875.632

20.573.632

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

Költségvetési bevételek

8.698.000

11.875.632

20.573.632

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

174.012

174.012

4. Központi, irányító szervi támogatás

414.219.000

3.840.000

418.059.000

Finanszírozási bevételek

414.219.000

4.014.012

418.233.012

Bevételi előirányzat összesen

422.917.000

15.889.644

438.806.644

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Személyi juttatások

332.632.000

11.108.808

343.740.808

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

49.035.000

1.990.116

51.025.116

3. Dologi kiadások

40.250.000

1.761.168

42.011.168

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

556.972

556.972

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

472.580

472.580

7. Tartalékok

0

0

0

Működési kiadások összesen

421.917.000

15.889.644

437.806.644

1. Beruházások

1.000.000

0

1.000.000

2. Felújítások

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

1.000.000

0

1.000.000

Költségvetési kiadások

422.917.000

15.889.644

438.806.644

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

422.917.000

15.889.644

438.806.644

7. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez19

Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde 2026. évi költségvetése

III. cím: Sümeg Város Önkormányzata intézményei

1. alcím: Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

4.092.000

242.840

4.334.840

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

4. Működési bevételek

4.300.000

0

4.300.000

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

1.000.000

0

1.000.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

- ellátási díjak

1.479.000

0

1.479.000

- ÁFA bevételek

1.821.000

0

1.821.000

- kamatbevételek

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Működési bevételek összesen

8.392.000

242.840

8.634.840

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

Költségvetési bevételek

8.392.000

242.840

8.634.840

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

0

784.845

784.845

4. Központi, irányító szervi támogatás

369.105.000

8.776.537

377.881.537

Finanszírozási bevételek

369.105.000

9.561.382

378.666.382

Bevételi előirányzat összesen

377.497.000

9.804.222

387.301.222

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti előirányzat

Módosítás

Módosított előirányzat

1. Személyi juttatások

263.773.000

7.286.042

271.059.042

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

35.810.000

1.537.756

37.347.756

3. Dologi kiadások

77.414.000

-19.576

77.394.424

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

7. Tartalékok

0

0

0

Működési kiadások összesen

376.997.000

8.804.222

385.801.222

1. Beruházások

500.000

1.000.000

1.500.000

2. Felújítások

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

500.000

1.000.000

1.500.000

Költségvetési kiadások

377.497.000

9.804.222

387.301.222

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

377.497.000

9.804.222

387.301.222

8. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez20

Napfény Segítő Központ 2026. évi költségvetése

III. cím: Sümeg Város Önkormányzata intézményei

2. alcím: Napfény Segítő Központ

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

10.651.000

0

10.651.000

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

4. Működési bevételek

107.660.000

0

107.660.000

- készletértékesítés ellenértéke

9.000.000

0

9.000.000

- szolgáltatások ellenértéke

360.000

0

360.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

- ellátási díjak

98.300.000

0

98.300.000

- ÁFA bevételek

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Működési bevételek összesen

118.311.000

0

118.311.000

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

Költségvetési bevételek

118.311.000

0

118.311.000

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

1.700.000

882.172

2.582.172

4. Központi, irányító szervi támogatás

269.504.000

36.985.827

306.489.827

Finanszírozási bevételek

271.204.000

37.867.999

309.071.999

Bevételi előirányzat összesen

389.515.000

37.867.999

427.382.999

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Személyi juttatások

219.271.000

32.443.099

251.714.099

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

30.990.000

4.542.728

35.532.728

3. Dologi kiadások

135.354.000

882.172

136.236.172

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

100.000

0

100.000

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

7. Tartalékok

0

0

0

Működési kiadások összesen

385.715.000

37.867.999

423.582.999

1. Beruházások

3.800.000

0

3.800.000

2. Felújítások

0

0

0

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

3.800.000

0

3.800.000

Költségvetési kiadások

389.515.000

37.867.999

427.382.999

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

389.515.000

37.867.999

427.382.999

9. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez21

Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház 2026. évi költségvetése

III. cím: Sümeg Város Önkormányzata intézményei

3. alcím: Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház

Feladat jellege: Kötelező feladat

Bevételi előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Önkormányzatok működési támogatásai

0

0

0

2. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

2.046.000

0

2.046.000

3. Közhatalmi bevételek

0

0

0

4. Működési bevételek

6.950.000

0

6.950.000

- készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

- szolgáltatások ellenértéke

6.800.000

0

6.800.000

- közvetített szolgáltatások ellenértéke

150.000

0

150.000

- tulajdonosi bevételek

0

0

0

- ellátási díjak

0

0

0

- ÁFA bevételek

0

0

0

- kamatbevételek

0

0

0

- egyéb működési bevételek

0

0

0

5. Működési célú átvett pénzeszközök

0

6.610.000

6.610.000

Működési bevételek összesen

8.996.000

6.610.000

15.606.000

1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

2. Felhalmozási bevételek

0

0

0

3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

1.113.500

1.113.500

Felhalmozási bevételek összesen

0

1.113.500

1.113.500

Költségvetési bevételek

8.996.000

7.723.500

16.719.500

1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

2. Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

3. Maradvány igénybevétele

1.600.000

299.863

1.899.863

4. Központi, irányító szervi támogatás

96.422.603

0

96.422.603

Finanszírozási bevételek

98.022.603

299.863

98.322.466

Bevételi előirányzat összesen

107.018.603

8.023.363

115.041.966

Kiadási előirányzat adatok Ft-ban

Kiemelt előirányzat

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1. Személyi juttatások

54.991.020

0

54.991.020

2. Munkaadókat terhelő járulékok és SZOCHO

6.477.583

0

6.477.583

3. Dologi kiadások

42.550.000

6.909.863

49.459.863

4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

5. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

7. Tartalékok

0

0

0

Működési kiadások összesen

104.018.603

6.909.863

110.928.466

1. Beruházások

1.000.000

1.113.500

2.113.500

2. Felújítások

2.000.000

0

2.000.000

3. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

0

0

0

4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

0

0

0

Felhalmozási kiadások összesen

3.000.000

1.113.500

4.113.500

Költségvetési kiadások

107.018.603

8.023.363

115.041.966

1. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

2. Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

3. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

4. Központi, irányítószervi támogatások folyósítása

0

0

0

Finanszírozási kiadások

0

0

0

Kiadási előirányzat összesen

107.018.603

8.023.363

115.041.966

10. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez

2026. évi költségvetési foglalkoztatottak létszáma

adatok : fő

Költségvetési
foglalkoztatott
létszám

1. Polgármester, alpolgármester

3

2. Önkormányzati képviselők

7

3. Sümeg Város Önkormányzat

MT foglalkoztatottak

10

Közfoglalkoztatottak

10

4. Közös Önkormányzati Hivatal

Köztisztviselők

31

MT foglalkoztatottak

3

5. Kompanik Zsófia Óvoda

Pedagógusok

16

Közalkalmazottak

15

Közfoglalkoztatottak

2

Óvoda

Pedagógusok

15

Közalkalmazottak

10

Bölcsöde

Pedagógusok

1

Közalkalmazottak

5

6. Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház

MT. foglalkoztatottak

8

Közfoglalkoztatottak

1

Művelődési ház

MT foglalkoztatottak

4

Könyvtár

MT foglalkoztatottak

3

Emlékház

MT foglalkoztatottak

1

7. Napfény Segítő Központ

Közalkalmazottak

40

Közfoglalkoztatottak

0

11. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez22

Sümeg Város Önkormányzata 2026. évi költségvetésének tartalékokról szóló kimutatása

adatok forintban

Sor-
szám

Megnevezés

2026. évi eredeti
előirányzat

Módosítás

Módosított
előirányzat

1.

Általános tartalék

1.000.000

16.530.435

17.530.435

2.

Céltartalék

0

109.726.144

109.726.144

bérlakás értékesítés számla

0

15.680.981

15.680.981

egyéb lakás számlák

0

784.928

784.928

eszközhasználati díj számla

0

83.887.493

83.887.493

letéti számla

0

9.372.742

9.372.742

ÖSSZESEN

1.000.000

126.256.579

127.256.579

12. melléklet az 1/2026. (II. 19.) önkormányzati rendelethez23

1

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdés d) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdés e) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdés a) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (3) bekezdése a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 4. § (11) bekezdése a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az 5. § (1) bekezdése a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

11

A 6. § (1) bekezdése a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

12

A 6. § (2) bekezdése a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 1. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 2. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

17

Az 5. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 7. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 8. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 9. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 11. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 12. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 13. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 14. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 18. melléklet a Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2026. (IX. 25.) önkormányzati rendelete 4. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás