Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

3/2026. (IX. 15.) ÉKFM utasítás

az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról

2026.09.16.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 19. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltakra figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Jóváhagyom:

1. melléklet a 3/2026. (IX. 15.) ÉKFM utasításhoz

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium jogállása és alapadatai

1. § (1) A minisztérium önálló jogi személyiséggel rendelkező központi államigazgatási szerv, amely – gazdálkodását tekintve – gazdasági szervezettel rendelkező központi költségvetési szerv.

(2) A minisztérium alapadatai a következők:

1. megnevezése: Élő Környezetért Felelős Minisztérium,

2. rövidítése: „ÉKFM”,

3. angol megnevezése: Ministry for the Living Environment,

4. német megnevezése: Ministerium für die lebende Umwelt,

5. francia megnevezése: Ministère de l’Environnement Vivant,

6. székhelye: 1146 Budapest, Hermina út 49.,

7. postacíme: 1146 Budapest, Hermina út 49.,

8. postafiók címe: 1440 Budapest, Pf. 10,

9. központi ügyfélszolgálatának címe: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor, 19–21.,

10. vezetője (fejezetet irányító szerv vezetője): élő környezetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter),

11. alapítója: Országgyűlés,

12. alapítás dátuma: 2026. május 13.,

13. alapító okirat kelte, száma: 2026. május 22., KVFO/12608/2026-EM,

14. jogállása: a költségvetési törvény által meghatározott, a központi költségvetésben fejezetet alkotó, központi költségvetési szerv,

15. számlavezetője: Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár),

16. előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-00009553-06010010,

17. adószáma: 15855435-2-42,

18. PIR törzsszáma: 855437,

19. szakágazata: 841103 Minisztériumok tevékenysége,

20. kormányzati funkciója: 011120 kormányzati igazgatási tevékenység,

21. a minisztérium alapításáról rendelkező jogszabály: Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2026. évi XIII. törvény.

(3) Az állami feladatként ellátott alaptevékenységek körét a minisztérium alapító okirata határozza meg. A minisztérium vállalkozási tevékenységet nem végez.

(4) Az alapfeladatok ellátásának forrása: Magyarország központi költségvetésének XXIX. fejezete.

2. A minisztérium szervezete

2. § (1) A minisztérium önálló szervezeti egységei: a kabinet, a titkárság és a főosztály.

(2) Nem önálló szervezeti egység az osztály.

3. § (1) A minisztérium szervezeti felépítését az 1. függelék tartalmazza.

(2) A minisztérium szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.

(3) A minisztérium szervezeti egységeinek felsorolását a 3. függelék tartalmazza.

(4) A miniszter által irányított költségvetési szerveket és azokat a gazdasági társaságokat, amelyek esetében a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogokat a miniszter gyakorolja, valamint e tekintetben a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró államtitkár megnevezését a 4. függelék tartalmazza.

(5) Az egyes ágazatok tekintetében a közigazgatási hatósági döntések, valamint az egyéb intézkedések kiadmányozási rendjét az 5. függelék tartalmazza.

(6) A miniszter által gyakorolt munkáltatói jogokról a 6. függelék I. és II. pontjában foglalt táblázat rendelkezik. A 6. függelék III. pontjában foglalt táblázat tartalmazza a közigazgatási államtitkár által átruházott munkáltatói jogköröket. A miniszteri kabinetfőnök által gyakorolt munkáltatói jogokról a 6. függelék IV. pontjában foglalt táblázat rendelkezik.

(7) A minisztériumban a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyeket a 7. függelék tartalmazza.

(8) A miniszter irányítási és ellenőrzési jogköreit, a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró helyettes államtitkár kijelölését, valamint a hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő, döntés-előkészítő önálló szervezeti egység megnevezését a 8. függelék tartalmazza.

(9) A minisztériumban alkalmazandó iratminták a minisztérium belső honlapján kerülnek közzétételre.

II. Fejezet

A MINISZTÉRIUM VEZETÉSE

3. A miniszter

4. § (1) A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között irányítja a minisztériumot.

(2) A miniszter a minisztérium vezetőjeként különösen

1. meghatározza a minisztérium szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait,

2. meghatározza a miniszteri programot, meghatározza és jóváhagyja a minisztérium jogalkotási, illetve intézményi munkatervét és az ágazati célkitűzéseket,

3. jóváhagyja a minisztérium éves költségvetését és zárszámadási javaslatát,

4. jogszabályban meghatározott körben kormány-előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek, és ellenjegyzi a köztársasági elnöki határozatot,

5. meghatározza a személy- és munkaügyi tevékenység alapelveit, a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök minisztériumi előkészítésének, egyeztetésének rendjét, a gazdálkodás, az ellenőrzés, a munkavégzés, az ügyintézés, az iratkezelés és a titokvédelem előírásait,

6. megállapítja az irányítás és a felügyelet rendjét,

7. gyakorolja a jogszabályban meghatározott alapítói jogokat, ennek keretében a pénzügyminiszterrel egyetértésben határoz az irányítása alatt működő intézmény alapításáról, átszervezéséről, megszüntetéséről,

8. jóváhagyja az irányítása alatt álló költségvetési intézmények szervezeti és működési szabályzatát,

9. gyakorolja az irányítási, felügyeleti és tulajdonosi jogokat,

10. kitüntetéseket, címeket és díjakat adományoz, illetve von meg,

11. együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával,

12. jogszabály szerint tagot delegál a térségi fejlesztési tanácsokba,

13. irányítja a jogszabályban irányítása alá tartozó költségvetési intézményeket,

14. ellátja azokat a feladatokat, gyakorolja azokat a hatásköröket, amelyeket jogszabály számára meghatároz,

15. a felelős államtitkár által elkészített, a kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételeknek az éghajlatvédelmi célokra fordítható része és egyéb hazai, az éghajlatvédelmi célok elérését szolgáló célelőirányzatok felhasználásának éves szakpolitikai tervezését tartalmazó dokumentum alapján közvetlen utasítást adhat ki a bevételek felhasználása tárgyában az üvegházhatású gázok európai uniós kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvénnyel összhangban,

16. koordinálja az általa létrehozott szakmai munkacsoport működését,

17. uniós feladatkörében ellátja a tárca képviseletét a Környezetvédelmi Tanácsban.

(3) A miniszter gyakorolja a tulajdonosi, alapítói, felügyeleti, közreműködői jogokat jogszabály vagy megállapodás alapján a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok és alapítványok felett.

(4) A miniszter a fejezetet irányító szerv vezetőjeként gyakorolja és ellátja a jogszabályban részére meghatározott hatásköröket és feladatokat. A miniszter – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Szabályzatban meghatározott feladat- és hatáskörök vonatkozásában egyedi miniszteri utasítással eltérhet.

5. § A miniszter irányítja

a) a közigazgatási államtitkár,

b) a parlamenti államtitkár,

c) a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár,

d) a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár,

e) a biológiai sokféleségért felelős államtitkár és

f) a Miniszteri Kabinetet vezető kabinetfőnök

tevékenységét.

6. § (1) A miniszter munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A miniszter a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 217. § (2) bekezdése alapján a Miniszteri Kabinetet vezető kabinetfőnök felett a miniszter gyakorolja a munkáltatói jogokat.

7. § (1) A miniszter általános helyettesítését akadályoztatása vagy távolléte esetén – a Kit. 21. §-ában meghatározott rendelkezéseknek megfelelően – jogszabály, kormányhatározat vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában, a miniszter utasításai szerint eljárva miniszterhelyettesként a parlamenti államtitkár látja el.

(2) A miniszter akadályoztatása vagy távolléte esetén a helyettesítését ellátó államtitkár kijelölésére egyedi utasítást adhat ki.

(3) A miniszter és a parlamenti államtitkár egyidejű akadályoztatása vagy távolléte esetén, a miniszter iránymutatása szerint eljárva a minisztert

a) a nemzeti közműszolgáltatással összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár,

b) a környezetvédelemmel, fenntarthatósággal, – feladatkörét érintően – termékértéklánc-felügyelettel, a fenntartható fejlődési feladatok összehangolásával és a meteorológiával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár,

c) a körforgásos gazdasághoz és a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó feladatok tekintetében a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár,

d) a természetvédelemmel, tájvédelemmel, állatvédelemmel, erdőgazdálkodással, kapcsolatos hatáskörök tekintetében a biológiai sokféleségért felelős államtitkár,

e) az éghajlatpolitikával, vízgazdálkodással, a vízvédelemmel, a vízügyi igazgatási szervek irányításával, valamint a víziközmű-szolgáltatással összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

helyettesíti.

(4) A miniszter nem helyettesíthető

a) a miniszteri rendelet, a miniszter által kiadott normatív utasítás, illetve a más miniszterrel egyetértésben kiadandó rendelethez adott egyetértési nyilatkozat kiadmányozásában,

b) a miniszter irányítása, fenntartói joggyakorlása alatt működő intézmény

ba) alapítására, átalakítására, megszüntetésére vonatkozó döntésben,

bb) szervezeti és működési szabályzatának kiadásával, módosításával kapcsolatos döntések meghozatalában,

c) a 6. függelék I. pontjában foglalt táblázat 2. és 3. sora, valamint a 6. függelék II. pontjában foglalt táblázat 2. és 3. sora szerinti munkáltatói jogainak gyakorlása során,

d) a Magyarország állami kitüntetéseinek adományozására a miniszterelnöknek adott javaslat megtétele tekintetében,

e) a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek címzett ügyiratok kiadmányozásában,

f) a miniszter által adományozható elismerés odaítélésében, az elismerő okirat kiadmányozásában.

4. A közigazgatási államtitkár

8. § A közigazgatási államtitkár vezeti a Minisztérium hivatali szervezetét, ennek keretében gyakorolja a Kit. 25. § (1) bekezdése szerinti – a Minisztérium szervezetéhez tartozó, a Kit. hatálya alá tartozó kormánytisztviselők és vezetők feletti igazgatási, irányítási – hatásköröket, valamint a munka törvénykönyvéről szóló törvény hatálya alá tartozó munkavállalók feletti munkáltatói jogokat.

9. § (1) A közigazgatási államtitkár

a) gyakorolja a munkáltatói jogokat – a Kit. 218. § (1) és (3) bekezdése alapján a Miniszteri Kabinet állományába tartozó kormánytisztviselők és munkavállalók, valamint a miniszter titkárságát vezető osztályvezető, ezen túlmenően az államtitkári kabinet állományába tartozó kormánytisztviselők, valamint az államtitkár titkárságát vezető osztályvezető kivételével – a minisztérium hivatali szervezetéhez tartozó foglalkoztatottak felett,

b) a miniszternek aláírás céljából történő felterjesztés előtt jóváhagyja a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,

c) döntések, jogszabályok, szabályzatok, valamint intézkedések kiadását kezdeményezheti az arra jogosult vezetőnél,

d) gondoskodik az alárendeltségébe tartozó helyettes államtitkárok, illetve szervezeti egységek tekintetében a miniszter, államtitkár irányítási jogkörében hozott döntéseinek végrehajtásáról, valamint a szakmaterülettől független közigazgatási koordinációs kérdésekben a helyettes államtitkárokat közvetlenül irányítja és ellenőrzi,

e) az illetékes államtitkár útján kezdeményezi az államtitkárok, a nem közvetlen alárendeltségébe tartozó helyettes államtitkárok szakmai irányítási jogkörébe tartozó döntések meghozatalát, azok végrehajtásának ellenőrzését,

f) a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok tekintetében – a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasításban (a továbbiakban: tulajdonosi joggyakorlásról szóló utasítás) meghatározottak szerint – a miniszter által átruházott hatáskörben – gyakorolja a tulajdonosi jogköröket,

g) felügyeli a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok és a minisztérium irányítási, felügyeleti jogkörébe tartozó költségvetési szervek és alapítványok vagyonkezelésébe tartozó intézményi vagyon minisztériumot érintő feladatainak ellátását,

h) gondoskodik valamennyi, a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szerv intézményi felügyeletéről; valamennyi, a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaság tulajdonosi felügyeletéről; valamint a miniszter alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítvány alapítói felügyeletéről,

i) átruházott hatáskörben gyakorolja – a felmentés, a kinevezés és a szabadságokkal kapcsolatos feladatok kivételével – a miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalok, központi költségvetési szervek és azok területi szervei, illetve a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok vezetői feletti egyéb munkáltatói jogokat.

(2) A közigazgatási államtitkár irányítja a minisztérium egységes szempontok alapján történő jogszabály-előkészítési tevékenységét és a közigazgatási feladatok ellátását.

10. § (1) A közigazgatási államtitkár a minisztériumi szervezeti egységek összehangolt működésével kapcsolatos feladatkörében

1. koordinálja a Szabályzat és a minisztérium belső szabályzatainak kötelező felülvizsgálatát,

2. javaslatot tesz a minisztérium jogalkotási, illetve intézményi munkatervére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a jogalkotási, illetve intézményi munkatervi feladatok teljesítését, továbbá összehangolja a miniszter Kormány munkatervéhez tett javaslatainak az előkészítését,

3. ellenőrzi a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a jogalkotási, illetve intézményi munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását,

4. nyilvántartja a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatokat és ellenőrzi végrehajtásukat, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a minisztériumi vezetőket,

5. felelős a minisztérium beszerzési és közbeszerzési terve összeállításáért, folyamatosan figyelemmel kíséri azok teljesítését,

6. jóváhagyja a minisztérium utazási és fogadási tervét,

7. segíti a kormánybiztos, miniszteri biztos, a miniszter politikai főtanácsadója munkáját, ahhoz jogi, igazgatási, szervezési támogatást nyújt,

8. a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről rendszeresen tájékoztatja a helyettes államtitkárokat és az önálló szervezeti egységek vezetőit,

9. felel a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező kormány-előterjesztések, jelentések, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének összehangolásáért, ellenőrzi az észrevételezési és véleményezési határidők megtartását,

10. felel a minisztérium szervezeti egységeinek a szakmai döntés-előkészítő fórumokkal és politikai döntéshozó fórumokkal (a továbbiakban együtt: kormányzati döntéshozatali fórumok) kapcsolatos feladatai összehangolásáért,

11. koordinálja az általa létrehozott szakmai munkacsoport működését,

12. koordinálja az államtitkárok 15. § 1. pont d) alpontjában meghatározott feladatainak végrehajtását,

13. felelős a minisztérium közbeszerzéseinek és beszerzéseinek szabályozottságáért,

14. felel a minisztérium közbeszerzési eljárásaihoz kapcsolódó feladatokért,

15. meghozza a közbeszerzési eljárások eredményére vonatkozó döntést,

16. felel az Integrált Jogalkotási Rendszerrel összefüggő szervezeti adminisztrációs, koordinációs és jogalkotási feladatokért.

(2) A közigazgatási államtitkár a minisztériumi szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó igazgatási feladatkörében

a) meghatározza a működés pénzügyi feltételeit, biztosítja a minisztériumi munkarend, ügyintézés és iratkezelés, valamint a gazdálkodás szabályainak megtartását,

b) folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a minisztérium személyügyi és a szervezeti működése összhangban van-e a jogszabályokkal, belső szabályzatokkal, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjével,

c) koordinálja a személyügyek intézését, felelős a minisztérium humánerőforrás- és álláshely-gazdálkodásáért,

d) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz a minisztérium személyi juttatásainak, létszám-, bér- és jutalmazási kereteinek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetéseknek a meghatározására,

e) ellátja a költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési, vagyongazdálkodási dokumentációs tevékenységeket,

f) koordinálja a külső források megszerzésével kapcsolatos feladatokat és a megítélt támogatások felhasználásának folyamatát,

g) figyelemmel kíséri a minisztérium informatikai, nyilvántartó és szolgáltató rendszereinek hiteles, megbízható és biztonságos fejlesztését és működtetését,

h) irányítja a minisztérium iratkezelési tevékenységét, a minősített adatok védelmével kapcsolatos feladatok ellátását,

i) gondoskodik a minisztérium iratkezelési szabályzatának elkészítéséről és karbantartásáról,

j) elősegíti a minisztérium ágazati informatikai feladatainak ellátását,

k) gondoskodik a minisztérium feladatkörét érintően az informatikai szakterületet érintő szabályzatok elkészítéséről,

l) gondoskodik a minisztérium feladatkörét érintően a biztonsági ügyeletre, az ágazati honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokra vonatkozó szabályok, az ágazati létfontosságú rendszerek és létesítmények kijelölésére vonatkozó jogszabályok szakmai javaslatának elkészítéséről és a kapcsolódó feladatok ellátásáról,

m) irányítja a minisztérium honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatainak ellátását, és

n) gondoskodik a minisztériumi Ügyfélszolgálati Információs Iroda és a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetéséről.

(3) A kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében

a) részt vesz a Közigazgatási Államtitkári Értekezleten,

b) ellátja a minisztérium képviseletét az európai uniós tematikájú kormányüléseket előkészítő, államtitkári szintű Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: EKTB) ülésein,

c) biztosítja a miniszteri döntésekhez szükséges információk, háttéranyagok észszerű időben történő összeállítását, valamint a miniszteri döntésekből eredő feladatok megvalósulását,

d) megkéri a jogszabályban előírt esetekben a vezetői kinevezések kapcsán a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium közigazgatási államtitkárának előzetes egyetértési nyilatkozatát,

e) irányítja a jogi képviseleti feladatok ellátását, ennek keretében előzetesen engedélyezi a perbeli egyezség megkötését,

f) előzetesen jóváhagyja az ügyvédi kamarába történő – kamarai jogtanácsosi vagy jogi előadói – tagfelvételre irányuló kérelem benyújtását.

(4) A közigazgatási államtitkár gondoskodik a minisztérium minden szintjén érvényesülő belső kontrollrendszer kialakításáról, működtetéséről, fejlesztéséről, ennek keretében a belső ellenőrzés megfelelő működtetéséről, továbbá a külső ellenőrzések koordinációjáról.

(5) A közigazgatási államtitkár gyakorolja a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben

a) a miniszterhez,

b) a miniszterhez mint a fejezetet irányító szerv vezetőjéhez,

c) a miniszterhez mint a költségvetési szerv vezetőjéhez

telepített jogköröket.

(6) A közigazgatási államtitkár mint a minisztérium hivatali szervezetének vezetője gondoskodik

a) a minisztériumi szervezetre vonatkozó szabályoknak, a miniszter és a Kormány által meghatározott célkitűzéseknek, értékeknek és elveknek megfelelő működtetéséről (integritás),

b) a szervezet integritásának biztosítására irányuló, a belső kontrollrendszerbe illeszkedő vezetési és irányítási rendszer kialakításáról és működtetéséről (integritásirányítási rendszer),

c) az integritás tanácsadó kijelöléséről és munkája irányításáról,

d) a szervezet működésével összefüggő visszaélésekre, szabálytalanságokra és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadását és kivizsgálását működtető mechanizmusról.

(7) A közigazgatási államtitkár a minisztérium személyügyi feladatai tekintetében irányítja

a) a minisztérium személyügyi politikájának megvalósítását,

b) a miniszter feladatkörébe tartozó ágazati és egyéb személyügyi döntések előkészítését,

c) az emberi erőforrásokkal kapcsolatos közszolgálati feladatok jogszerű ellátását,

d) a minisztérium személyi állománya kiválasztásával, jogviszonyának létrehozásával, módosításával és megszüntetésével összefüggő, valamint a miniszter által irányított, felügyelt intézményekkel kapcsolatos személyügyi feladatok ellátását, illetve ezen intézmények személyügyi tevékenységének összehangolását.

(8) A közigazgatási államtitkár irányítja a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) alapján kijelölt adatvédelmi tisztviselő tevékenységét, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.

11. § A közigazgatási államtitkár irányítja

a) a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár,

b) az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,

c) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,

d) az Ellenőrzési Főosztály vezetőjének és

e) a Humánpolitikai Főosztály vezetőjének

tevékenységét.

12. § (1) A közigazgatási államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A közigazgatási államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

13. § A közigazgatási államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, annak akadályoztatása vagy távolléte esetén a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár együttes akadályoztatása vagy távolléte esetén a közigazgatási államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. A közigazgatási államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén – a minisztert helyettesítő jogkörök kivételével – a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja.

5. Az államtitkárok

14. § A minisztériumban

a) parlamenti államtitkár,

b) környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár,

c) vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár és

d) biológiai sokféleségért felelős államtitkár

működik.

15. § Az államtitkárok

1. a Szabályzatban meghatározott helyettes államtitkárok, valamint főosztályok tekintetében szakmai, politikai irányítási feladatkörükben eljárva gyakorolják a Kit. 4. §-a szerinti hatásköröket, továbbá ezzel összefüggésben

a) részt vesznek az ágazat szakmai, politikai és fejlesztéspolitikai elveinek és stratégiáinak meghatározásában,

b) eljárnak az ágazat szakmapolitikai ügyeiben, meghozzák a miniszteri döntést nem igénylő szakmapolitikai döntéseket, szükség esetén közvetlenül intézkednek vagy a miniszternél intézkedést kezdeményeznek,

c) a miniszternek aláírás céljából történő felterjesztés előtt jóváhagyják a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,

d) meghatározzák az ágazati költségvetési javaslat kidolgozásának alapelveit és irányítják az ágazati költségvetés tervezésének, a költségvetés végrehajtásának és a költségvetési beszámoló elkészítésének feladatait, továbbá gondoskodnak a költségvetési tervjavaslatok szakmai tartalmának meghatározásáról, az egyes szakmai programok számszaki megalapozásáról,

e) részt vesznek az ágazattal kapcsolatos európai uniós és nemzetközi feladatok ellátásában,

f) részt vesznek az ágazati jogszabályok szakmai előkészítésében, illetve a közvetlen irányításuk alá tartozó szervezeti egységek tekintetében gondoskodnak a feladat ellátásáról,

g) kialakítják az ágazati gazdasági és gazdálkodási stratégiát,

h) gondoskodnak szakpolitikájuk kidolgozása és végrehajtása során a társadalmi felzárkózási szempontok érvényesítéséről,

2. intézik a miniszter által számukra meghatározott egyedi feladatokat, ezen belül a szakterületet érintő koncepciót és megoldási javaslatokat dolgoznak ki, kialakítják és képviselik a minisztériumi álláspontot,

3. ágazatukat érintően javaslatot tesznek az európai uniós társfinanszírozású programok éves fejlesztési kereteinek, felhívásainak és szükség esetén operatív programjainak a tartalmára, módosítására,

4. a miniszter utasításainak megfelelően, a kommunikációért felelős szervezeti egység vezetője szakmai iránymutatásai szerint ellátják a minisztérium sajtóképviseletét,

5. javaslatot tesznek a minisztérium jogalkotási, illetve intézményi munkatervének fő célkitűzéseire és tartalmára,

6. közreműködnek a miniszter döntéseinek közpolitikai megalapozásában és azok végrehajtásában,

7. a miniszter utasításainak megfelelően részt vesznek az érdekegyeztetésben és a miniszter által meghatározott minisztériumközi bizottságok munkájában,

8. javaslatot tesznek a miniszter számára stratégiai partnerségi megállapodások megkötésére,

9. javaslatot tesznek a minisztériumi szervezet kialakítására és módosítására,

10. javaslatot tesznek a miniszter számára díjak, kitüntetések adományozására,

11. a parlamenti államtitkár megkeresésére soron kívül tájékoztatást adnak parlamenti ügyekben,

12. ellátják mindazokat a feladatokat, amelyekkel a miniszter állandó vagy eseti jelleggel őket megbízza,

13. egymással előzetesen egyeztetnek, ha a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatalok) szakmai irányítása vagy a Magyar Államkincstárról szóló 310/2017. (X. 31.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése szerinti hatáskörök gyakorlása keretében kiadott utasítások, körlevelek és egyéb intézkedések más államtitkár hatáskörét is érintik,

14. minden szerdán írásban tájékoztatják a minisztert – napi bontásban – a következő heti államtitkári programjaikról,

15. folyamatosan tájékoztatást nyújtanak a parlamenti államtitkár részére a szakterületükhöz tartozó feladatok előrehaladásáról,

16. gondoskodnak a szakmai kezelésükbe tartozó előirányzatok felhasználásáról, kezeléséről, ellenőrzéséről, részt vesznek az ezzel összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében,

17. koordinálják az általuk létrehozott szakmai munkacsoport működését.

6. A parlamenti államtitkár

16. § A parlamenti államtitkár

a) miniszterhelyettesként ellátja a miniszter általános helyettesítését,

b) eljár a feladatkörébe tartozó ügyekben, valamint – jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz eltérő rendelkezése hiányában – a minisztert helyettesítő feladatkörével összefüggő, illetve a miniszter által átruházott ügyekben,

c) közreműködik a minisztériumhoz tartozó ágazatok fő szakmai, politikai elveinek és stratégiáinak meghatározásában,

d) felelős az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal történő kapcsolattartásért,

e) a miniszter által kijelölt ügyekben ellátja a minisztériumhoz tartozó ágazatok közötti koordinációs feladatokat,

f) felügyeli, összehangolja és elemzi a minisztériumi stratégia kiemelt projektjeinek végrehajtását, ennek keretében javaslatot fogalmazhat meg a végrehajtással összefüggésben,

g) kommunikációs szempontból jóváhagyja a parlamenti válaszokat,

h) intézkedést kezdeményezhet az államtitkároknál, illetve akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a helyettes államtitkároknál,

i) tájékoztatást kérhet az államtitkároktól a szakterületükhöz tartozó feladatok előrehaladásáról,

j) véleményezheti az európai uniós forrásból megvalósuló projekteket, és azokra javaslatot tehet,

k) koordinálja a minisztérium Országgyűléssel kapcsolatos feladatainak ellátását,

l) gondoskodik a minisztérium országgyűlési munkájának szervezéséről és összehangolásáról, az Országgyűlés és a minisztérium közötti információs összeköttetésről, a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések, beszámolók és tájékoztatók benyújtásáról,

m) ellátja az Országgyűlés európai uniós forrásokhoz kapcsolódó ellenőrző funkciójával kapcsolatos feladatokat.

17. § A parlamenti államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya és

b) az Országos Környezetvédelmi Tanács Titkársága

vezetőjének tevékenységét.

18. § (1) A parlamenti államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A parlamenti államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

19. § A parlamenti államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár helyettesíti. A parlamenti államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár gyakorolja.

7. A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár

20. § (1) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár

a) a miniszter feladatkörébe tartozó környezetvédelmi és fenntarthatósági kérdésekben – a miniszter utasítása alapján – gondoskodik a magyar álláspont és eredmények képviseletéről a nemzetközi színtéren,

b) felügyeli a fenntartható fejlődési stratégia kidolgozását,

c) felügyeli a vállalati fenntarthatóságot,

d) irányítja a környezetvédelmi és fenntarthatósági területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítését,

e) közreműködik a feladatkörébe tartozó fejlesztési programok népszerűsítésében,

f) felel a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 (Agenda 2030) nemzeti végrehajtásának koordinációjáért,

g) gondoskodik a környezetvédelmi hatósági feladatok ellátásáról.

(2) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár

a) gondoskodik a környezet védelmével és a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatköreihez tartozó szabályozás kidolgozásáról, működtetéséről és végrehajtásáról,

b) gondoskodik a feladatkörébe tartozó, környezetvédelemmel és fenntarthatósággal összefüggő szakkérdések szabályozásával és gazdasági eszközeivel, valamint fejlesztésével kapcsolatos szakterületi feladatok ellátásáról,

c) a feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében,

d) felel a környezetügyi stratégiaalkotásért és a stratégia-végrehajtásért,

e) felelős az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsával történő kapcsolattartásért,

f) az országos és a területi környezetvédelmi hatóság, valamint a járási környezetvédelmi hatóság környezetvédelmi feladatkörei gyakorlásával összefüggésben közreműködik azok szakmai irányításában,

g) felel a minisztérium környezetvédelmi tárgyú projektjeinek szakmai megfelelőségéért,

h) gyakorolja a környezetbarát, környezetkímélő megkülönböztető jelzés használatának és feltételrendszeréről szóló 29/1997. (VIII. 29.) KTM rendelet 2. § (2) bekezdésében és 3. § (2), (7) és (11) bekezdésében meghatározott miniszteri hatásköröket.

(3) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár

a) felügyeli a hulladékgazdálkodási területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítését,

b) felügyeli az Országos Hulladékgazdálkodási Terv elkészítését, gondoskodik annak végrehajtásáról,

c) felügyeli a hulladékgazdálkodással összefüggő szakkérdések szabályozásával és gazdasági eszközeivel, valamint fejlesztésével kapcsolatos szakterületi feladatok ellátását,

d) közreműködik a feladatkörébe tartozó fejlesztési programok népszerűsítésében,

e) – szakterületének keretei között – felel a termékértéklánc-felügyeletért,

f) gondoskodik a hulladékgazdálkodási hatósági feladatok ellátásáról,

g) gondoskodik az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására kötött koncessziós szerződéssel kapcsolatban az állam feladatainak, valamint a közfeladathoz kapcsolódóan jogszabályban a miniszter részére megállapított feladatok ellátásáról.

(4) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár

a) gondoskodik az állam kizárólagos gazdasági tevékenységébe tartozó hulladékgazdálkodási feladatok ellátását szolgáló rendszer kapcsán felmerülő hatósági feladatok ellátásáról, a rendszer működtetéséről, a működésre vonatkozó szabályozásra, annak felülvizsgálatára vonatkozó javaslattételről és működésének felügyeletéről,

b) felel az illegális hulladéklerakás elleni fellépés országos koordinálásáért, ellátja az ezzel kapcsolatos minisztériumi szintű feladatokat,

c) gondoskodik a körforgásos gazdaságra történő átállással kapcsolatos feladatköreihez tartozó szabályozás kidolgozásáról, működtetéséről és végrehajtásáról,

d) a feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében.

21. § A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár irányítja

a) a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár,

b) a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár,

c) a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár és

d) a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár

tevékenységét.

22. § (1) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár irányítja a titkárságvezetőjének tevékenységét.

23. § A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár, együttes akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén – a minisztert helyettesítő jogkörök kivételével – a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár gyakorolja.

8. A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

24. § (1) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

a) gondoskodik a miniszter távolléte vagy akadályoztatása esetén a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben a miniszter utasítása szerint az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának ülésén való képviseletről,

b) gondoskodik a klímavédelem (mitigáció) és a klímaváltozás hatásaival szembeni rugalmas alkalmazkodás (klímareziliencia) stratégiai feltételeinek megteremtéséről, az integrált klímapolitikai tervezés rendszerének kialakításáról, a tervek elkészítéséről,

c) gondoskodik az európai uniós és nemzetközi klímapolitikai feladatok ellátásáról, valamint a hazai klímapolitika stratégiai és szabályozási feltételeinek kialakításáról,

d) gondoskodik a miniszter távolléte vagy akadályoztatása esetén az európai uniós emisszió kereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és az erőfeszítés-megosztási európai uniós jogi aktusok hatálya alá tartozó egységek értékesítésével kapcsolatos vezetői döntések meghozataláról, az értékesítésre vonatkozó szerződéseknek a miniszter nevében történő aláírásáról.

(2) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

a) felügyeli a hatáskörébe utalt hazai (nem európai uniós) fejlesztéspolitikai eszközök tekintetében a fejlesztéspolitikával összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítését,

b) irányítja a klímapolitikai területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi kötelezettségek végrehajtásával kapcsolatos projekt és program szintű feladatok végrehajtását, illetve a klímapolitikai célok elérését szolgáló célelőirányzatok kezelését, szabályozását és ellenőrzését,

c) irányítja a hatáskörébe tartozó szakterületeken az európai uniós és nemzetközi fejlesztési források kapcsán a szakpolitikai jogok gyakorlását, a fejlesztéspolitikai tervezést és végrehajtást,

d) közreműködik a Magyar Falu Program, valamint egyes, településfejlesztési programok minisztériumot érintő, klímapolitikai feladatainak szakpolitikai előkészítésében, véleményezésében.

(3) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár képviseli Magyarország Kormányát a magyar–szlovák energetikai és környezetvédelmi kapcsolatokban, szakpolitikai és nemzetközi jogi tárgyalásokon – összefüggésben a hágai Nemzetközi Bíróság Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos 1997. szeptember 25-i ítéletének, valamint a Dunán és a Mosoni-Dunán végrehajtott egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és vízhozamokról 1995. április 19-én kötött megállapodással kapcsolatos intézkedések vonatkozásában.

25. § A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

a) felügyeli a víziközmű-szolgáltatási területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítését,

b) felügyeli a víziközmű-szolgáltatással összefüggő közszolgáltatások szabályozásával és gazdasági eszközeivel, valamint fejlesztésével kapcsolatos szakterületi feladatok ellátását,

c) közreműködik a hazai vízbázisok és a természetes vízi élőhelyek védelmével és a fenntartható vízgazdálkodás, valamint szabályozási feladatok ellátásában, javaslataival segíti a megújuló energiaforrások hatékony kiaknázását,

d) gondoskodik a vízkár-elhárítási tevékenység megszervezéséről, irányításáról, ellenőrzéséről, a helyi közfeladatokat meghaladó védekezésről,

e) irányítja a vízgazdálkodási, a víz mint környezeti elem védelmével kapcsolatos feladatok ellátását, és gondoskodik a vízgazdálkodással, valamint a víz mint környezeti elem védelmével összefüggő jogszabályok szakmai előkészítéséről,

f) irányítja az országos árvízvédekezést,

g) irányítja a vízminőségi kárelhárítás végrehajtását,

h) közreműködik a vízgazdálkodási területet érintő európai uniós és más forrásból támogatott fejlesztések szakmai tartalmának meghatározásában,

i) közreműködik a víziközmű területet érintő európai uniós és más forrásból támogatott fejlesztések szakmai tartalmának meghatározásában,

j) ellátja az Országos Vízgazdálkodási Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokat,

k) biztosítja a miniszter képviseletét a területi vízgazdálkodási tanácsokban,

l) felelős a vízgazdálkodás – ideértve a térségi vízpótlást, a mezőgazdasági vízgazdálkodást, a sík- és dombvidéki vízrendezést, az aszály és a vízhiány kezelését, továbbá a víz mint környezeti elem védelmét, a víziközműves ivóvízellátást, a szennyvízelvezetési és -tisztítási feladatokat – koncepciója, valamint stratégiája és cselekvési programja szabályozásának, valamint a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek kidolgozásáért és a végrehajtás értékeléséért,

m) kapcsolatot tart a vízgazdálkodáshoz tartozó szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel,

n) irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság, és ezen keresztül a területi vízügyi igazgatóságok tevékenységét,

o) ellátja a területi vízügyi és vízvédelmi hatóság vízgazdálkodási, vízvédelmi feladat- és hatáskörei gyakorlásával összefüggő szakmai irányítási hatáskörrel kapcsolatos feladatokat,

p) ellátja a területi vízügyi és vízvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyek vonatkozásában az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott felügyeleti jogköröket,

q) irányítja a területi vízügyi és vízvédelmi hatóságok törvényességi, szakszerűségi, hatékonysági és pénzügyi ellenőrzését, amellyel összefüggésben a megvalósításban részt vevő szervezeti egységek bevonásával gondoskodik a jelentés, illetve beszámoló összeállításáról,

r) irányítja – jogszabályokban meghatározott esetekben – a területi vízügyi és vízvédelmi hatóságok döntéseinek előzetes és utólagos jóváhagyásával összefüggő feladatokat.

26. § A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítja

a) a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár,

b) a vízügyi helyettes államtitkár,

c) a víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár,

d) a Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Szabályozási Főosztály vezetőjének és

e) a Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Támogatáskoordinációs Főosztály vezetőjének

tevékenységét.

27. § (1) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítja a titkárságvezetője tevékenységét.

(3) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár titkársága koordinálja a klímapolitika alakításába a hazai társadalmi, gazdasági partnerek széles körű bevonását.

(4) A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár titkársága koordinálja az államtitkár aktív és reaktív kommunikációját, sajtókapcsolatait, közösségi média tevékenységét.

28. § A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a vízügyi helyettes államtitkár, együttes akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár helyettesíti. A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén – a minisztert helyettesítő jogkörök kivételével – a vízügyi helyettes államtitkár gyakorolja.

9. A biológiai sokféleségért felelős államtitkár

29. § (1) A biológiai sokféleségért felelős államtitkár

1. felel a biológiai sokféleség megőrzésével és az erdőkkel kapcsolatos, a genetikai erőforrások megőrzésére vonatkozó, valamint a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos stratégiaalkotásért és a stratégia végrehajtásáért,

2. felel a nemzeti park igazgatóságok és a génmegőrzés szervezetrendszerének fenntartásáért, gyakorolja a Nemzeti Park Igazgatóságok és az Nemzeti Biodiverzitási és Génmegőrzési Központ vonatkozásában a miniszter hatáskörébe utalt irányítószervi feladatköröket,

3. felügyeli az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényből, valamint azok végrehajtási rendeleteiből adódó hatósági feladatok végrehajtását,

4. részt vesz az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsával történő kapcsolattartásban,

5. a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok természetvédelmi, erdőgazdálkodási, erdészeti igazgatási és – a mezőgazdasági haszonállatok jóléte kivételével – állatvédelmi és állatjóléti feladatkörei gyakorlásával összefüggésben közreműködik azok szakmai irányításában,

6. gyakorolja a felügyeleti szervet megillető hatáskört a természetvédelemmel, tájvédelemmel, az erdőgazdálkodással, valamint az állatjóléttel kapcsolatos feladatok tekintetében a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok vonatkozásában,

7. felel a természet- és tájvédelemre, géntechnológiai tevékenységekre, az erdőgazdálkodásra, erdővédelemre és az állatvédelemre és állatjólétre, valamint azok hatósági felügyeletére vonatkozó jogszabályok előkészítéséért,

8. együttműködik a természetvédelmi kezelést célzó nemzeti park igazgatósági és az erdők védelmét és kezelését célzó európai uniós projektek forrásainak rendelkezésre állása érdekében,

9. felel a biológiai sokféleség megőrzésével kapcsolatos nemzetközi szerződések végrehajtásának irányításáért,

10. gondoskodik – a táj- és természetvédelem vonatkozásában – a zöldinfrastruktúra hazai felmérésével, értékelésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáról,

11. irányítja a védett és fokozottan védett természeti értékek, védett és fokozottan védett természeti területek, a Natura 2000 területek és közösségi jelentőségű értékek, valamint a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó területek és értékek megőrzésével, a természetvédelmi kezelésével kapcsolatos feladatokat,

12. irányítja a természet helyreállításáról és az (EU) 2022/869 rendelet módosításáról szóló, 2024. június 24-i (EU) 2024/1991 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EU THR) végrehajtásával összefüggő szakterületi feladatok megvalósítását, továbbá koordinálja az EU THR egészének hazai megvalósítását,

13. irányítja a biológiai sokféleség megőrzésével, illetve az államtitkár feladatainak végrehajtásával összefüggő fejlesztéspolitikai tervezési feladatok szakterületi megvalósítását,

14. irányítja az élőhelyek kialakításával és fenntartásával, továbbá a sérült, károsodott élőhelyek helyreállításával, valamint rehabilitációjával kapcsolatos feladatokat,

15. irányítja az erdészeti és a természetvédelmi kutatással kapcsolatos feladatokat,

16. irányítja az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának megakadályozására, visszaszorítására, elszigetelésére, kiirtására, illetve a sérült ökológiai rendszerek helyreállítására irányuló feladatokat,

17. irányítja és vezeti a védett természeti területek és természeti értékek, valamint az egyedi tájértékek nyilvántartását, gondoskodik a természetvédelmi célú nyilvántartások vezetéséhez szükséges elsődleges és másodlagos adatgyűjtésről,

18. véleményezi a kiemelt térségre és a vármegyére készülő területfejlesztési koncepciót és programot, valamint területrendezési tervet, továbbá – a nemzeti park igazgatóságok útján − a településtervet, településképi arculati kézikönyvet és a településképi rendeletet,

19. irányítja és koordinálja a természetvédelmi bemutatással, az ökoturizmussal és a környezeti neveléssel kapcsolatos feladatokat,

20. felel az erdőgazdálkodással és elsődleges faiparral kapcsolatos feladatok ellátásáért,

21. felelős a körzeti erdőtervezéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért,

22. felel a faanyag-kereskedelmi lánc, valamint az erdőirtásmentes terméklánc hatósági és igazgatási hatáskörében eljáró Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (a továbbiakban: NÉBIH) történő kapcsolattartásért, a szakmai irányításért, a faanyag-kereskedelmi lánccal és az erdőirtásmentes terméklánccal kapcsolatos jogalkotási és szabályozási feladatok ellátásáért,

23. felel az erdőgazdálkodói nyilvántartással, az Országos Erdőállomány Adattárral és az erdészeti mérő- és megfigyelő rendszerrel, az erdészeti szakirányítói névjegyzékkel kapcsolatos, a miniszter feladatkörébe utalt feladatok ellátásáért, a szakrendszerek működtetéséért,

24. felel az Erdőrezervátum Program irányításáért és annak szakmai fejlesztéséért,

25. felel az erdőgazdálkodást érintő uniós és nemzeti forrású támogatási jogcímek szakmai feltételeinek meghatározásáért, valamint a vonatkozó nemzeti, európai uniós és nemzetközi fejlesztéspolitikai és innovációs feladatok meghatározásáért, a támogatási intézkedések kidolgozásában való közreműködésért,

26. felel a mezőgazdálkodást érintő uniós forrású támogatási jogcímek természetvédelmi szakmai feltételeinek meghatározásáért, valamint a vonatkozó nemzeti támogatási intézkedések kidolgozásában való közreműködésért,

27. felel az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók szakmai tájékoztatását célzó kiadványok, szakanyagok készítéséért és rendezvények szervezéséért, az erdőgazdálkodók szakmai és érdekképviseleti szervezeteivel történő kapcsolattartásért,

28. felel a magánerdő-gazdálkodás birtokszerkezetének fejlesztéséért, integrációjának ösztönzéséért, jövedelmezőségi helyzetének, tudásbázisának és szakember-ellátottságának fejlesztéséért,

29. gyakorolja a vármegyei kormányhivatalok, valamint a vármegyei kormányhivatalok járási hivatalainak állatvédelmi feladat- és hatáskörének gyakorlásával összefüggésben a szakmai irányítói jogköröket,

30. gyakorolja a felügyeleti szervet megillető hatáskört az erdőgazdálkodással kapcsolatos feladatok tekintetében,

31. felel a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény által a természetvédelemért felelés miniszter hatáskörébe utalt feladatok ellátásáért,

32. gyakorolja az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok hasznosításával összefüggésben jogszabály által a miniszter hatáskörébe utalt egyetértési jogot,

33. együttműködik a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezmény hazai végrehajtásáért felelős tárcával a táj- és természetvédelmet érintő feladatok végrehajtásában, továbbá a világörökségről szóló törvény, illetve a világörökség védelmével összefüggésben gyakorolja a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának szabályairól szóló kormányrendelet alapján a minisztert megillető elővásárlási jogot,

34. a tulajdonosi joggyakorlásról szóló utasításban meghatározottak szerint – a miniszter által meghatározott társaságoknál átruházott hatáskörben – tulajdonosi jogköröket gyakorol,

35. gondoskodik a miniszter távolléte vagy akadályoztatása esetén a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben a miniszter utasítása szerint az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának ülésén való képviseletről.

(2) A biológiai sokféleségért felelős államtitkár irányítja

a) a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár,

b) az erdőkért felelős helyettes államtitkár és

c) az állatjólétért felelős helyettes államtitkár

tevékenységét.

30. § (1) A biológiai sokféleségért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A biológiai sokféleségért felelős államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

31. § A biológiai sokféleségért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, annak távollétében az erdőkért felelős helyettes államtitkár, mindkettőjük akadályoztatása esetén az állatjólétért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

10. A miniszter kabinetfőnöke

32. § (1) A Miniszteri Kabinetet a miniszter kabinetfőnöke vezeti, akinek a tevékenységét a miniszter irányítja.

(2) A miniszter kabinetfőnöke

a) közvetlen kapcsolatot tart a minisztérium vezető munkatársaival és a miniszter tanácsadó testületeivel,

b) részt vesz a minisztérium feladatkiadási, utókövetési, számonkérési és határidő-figyelési rendszerének kialakításában, működtetésében, irányításában, figyelemmel kíséri a minisztériumi ügyintézést,

c) információt kérhet a politikai felsővezetőktől és a szakmai felsővezetőktől (a továbbiakban együtt: állami vezetők) és a szervezeti egységek vezetőitől,

d) intézkedést kezdeményezhet az államtitkároknál, illetve akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a helyettes államtitkároknál,

e) véleményt nyilváníthat a miniszter rendelkezési jogkörébe tartozó fejezetek tekintetében a fejezeti és igazgatási előirányzatok felhasználásakor a tervezett kötelezettségvállalások megalapozottságáról és javaslatot tehet a teljesítés elfogadása tekintetében.

(3) A miniszter kabinetfőnöke meghatározza a Miniszteri Kabinet munkarendjét, közvetlenül irányítja és vezeti a Miniszteri Kabinetet, irányítja a Miniszteri Kabinet tagjainak, tanácsadóinak munkáját.

(4) A miniszter kabinetfőnöke

a) a Miniszteri Kabinet közreműködésével ellátja a miniszter által meghatározott feladatokat,

b) részt vesz a Kormány politikai döntéseinek előkészítésében, közreműködik a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányításában,

c) részt vesz a miniszteri döntések előkészítésében, előzetes politikai egyeztetésében, előzetesen állást foglal a döntéstervezetek társadalompolitikai megalapozottságáról,

d) a miniszter utasítása alapján eseti jelleggel ellátja a minisztérium képviseletét meghatározott ügyekben,

e) közreműködik a miniszter programjainak szervezésében, közszereplésekre, szakmai, hazai, európai uniós és nemzetközi programokra való felkészítésében,

f) szignálásra, aláírásra előkészíti a miniszterhez érkező iratokat, beadványokat,

g) a miniszterhez érkezett írásbeli megkeresések esetében előzetesen állást foglal a válaszadás módjáról, a miniszteri szintű válaszadás szükségességéről, áttekinti és értékeli a miniszteri válaszok tervezetét,

h) szakmailag előkészíti a miniszteri szintű értekezleteket és jóváhagyja azok napirendjét, utóköveti a Miniszteri Értekezleten, a miniszteri szintű egyeztetéseken kiadott feladatokat,

i) szervezi a miniszter hatáskörébe tartozó ügyek előkészítését, véleményezi a tervezett és végrehajtott intézkedéseket,

j) irányítja, szervezi és összefogja a minisztérium kommunikációját, gondoskodik a folyamatos, összehangolt és kiegyenlített minisztériumi kommunikáció megteremtéséről,

k) gyakorolja a munkáltatói jogokat a Kit. 218. § (1) bekezdése alapján.

33. § A miniszter kabinetfőnöke általános helyettesítését távolléte esetén az általa kijelölt kormánytisztviselő látja el.

11. A helyettes államtitkárok

34. § A minisztériumban

a) jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár,

b) európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,

c) gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,

d) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár,

e) körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár,

f) környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár,

g) hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár,

h) klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár,

i) vízügyi helyettes államtitkár,

j) víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár,

k) természetvédelemért felelős helyettes államtitkár,

l) erdőkért felelős helyettes államtitkár és

m) állatjólétért felelős helyettes államtitkár

működik.

35. § (1) A helyettes államtitkár az általa irányított önálló szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, valamint a miniszter által meghatározott egyéb ügyekben gondoskodik a minisztérium szakmai álláspontjának kialakításáról, és képviseli azt.

(2) A helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó önálló szervezeti egységek vezetőinek tevékenységét, ellenőrzi a szakterületén a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek, illetve intézmények feladatainak végrehajtását, rendszeresen beszámoltatja ezek vezetőit és meghatározza a tevékenységük irányát.

(3) A helyettes államtitkár feladat- és hatáskörei elsősorban a következők:

1. feladatkörében, illetve megbízás alapján képviseli a minisztériumot,

2. szakterületén – a minisztérium ágazati célkitűzései és jogalkotási, illetve intézményi munkaterve alapján időszerű feladataival összhangban – gondoskodik a feladatok meghatározásáról, számontartásáról, végrehajtásáról, programok, koncepciók kidolgozásáról, megvalósításáról, meghatározza az ehhez szükséges feltételeket,

3. gondoskodik a felelősségi körébe tartozó jogszabályok, döntések szakmai előkészítéséről,

4. az irányítása alá tartozó területeken irányítja és ellenőrzi a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a miniszter és az államtitkár döntéseinek végrehajtását, és ennek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket,

5. ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a miniszter, illetve az államtitkár állandó vagy eseti jelleggel megbízza,

6. feladatkörében részt vesz a szakmai, politikai és fejlesztéspolitikai elvek és stratégiák meghatározásában és az ágazati informatikai rendszerek kialakításával, működtetésével és felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátásában,

7. irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek tevékenységét, az általa közvetlenül felügyelt szakterületet, javaslatot tesz az ott felmerült problémák megoldására, meghatározza az aktuális feladatokat, és ellenőrzi a feladatok végrehajtását, a tevékenységét irányító államtitkár útján kezdeményezi más államtitkárok, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok irányítási jogkörébe tartozó döntések meghozatalát, feladatok előkészítését, azok végrehajtásának ellenőrzését,

8. a 7. pontban foglaltaktól eltérően, döntést nem igénylő kérdésekben állásfoglalás kialakítása céljából más helyettes államtitkár vagy államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységet megkereshet, az irányítási jogkört gyakorló helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett,

9. ellátja a fejezet költségvetésének tervezésével, a miniszter rendelkezési jogkörébe tartozó fejezetek költségvetési beszámolójának készítésével és végrehajtásával, valamint az igazgatási költségvetés készítésével és beszámolójának végrehajtásával kapcsolatos, jogszabályban és közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott – feladatkörébe tartozó – feladatokat, részt vesz a költségvetési tervjavaslatok szakmai tartalmának meghatározásában, az egyes szakmai programok számszaki megalapozásában,

10. részt vesz a szakmai kezelésébe tartozó előirányzatok felhasználásával, kezelésével és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásában,

11. a hatáskörébe tartozó feladatok előkészítése kapcsán gondoskodik a civil társadalmi, szakmai kapcsolatok működtetéséről,

12. szakterülete tekintetében ellátja a miniszter által irányított, felügyelt intézményekkel kapcsolatosan a miniszteri munkáltatói jogkörök gyakorlásával összefüggő tájékoztatási, kiértesítési feladatokat,

13. a szakterületét érintően ellátja a szakképzésről szóló törvényben a Kormány ágazatért felelős tagja számára meghatározott feladatokat,

14. együttműködik a közigazgatási államtitkárral a minisztérium belső kontrollrendszerének kialakításában és működtetésében, valamint a belső kontrollrendszer alrendszerét képző integritásirányítási rendszer kialakításában és működtetésében, továbbá a szakterülete tekintetében gyakorolja az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló kormányrendelet szerinti, az integritás tanácsadó kijelöléséhez és a kijelölés visszavonásához kapcsolódóan a miniszterhez mint a felettes szerv vezetőjéhez telepített előzetes, írásbeli egyetértési jogkört,

15. a szakterülete tekintetében ellátja a vámmentes vámeljárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti, a vámmentes vámkezelésre jogosító engedély kiadásához kapcsolódóan a miniszterhez telepített tájékoztatási feladatokat,

16. szakterületén biztosítja a statisztikai adatgyűjtéssel, adatszolgáltatással, a statisztikai rendszer működtetésével kapcsolatos feladatok ellátását, ideértve az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (a továbbiakban: OSAP) adatfelvételére vonatkozó szakmai koordinációs feladatokat is,

17. gondoskodik az általa irányított önálló szervezeti egységek reprezentációs és protokoll-, valamint rendezvényszervezési feladatainak miniszteri utasítás szerinti ellátásáról,

18. gondoskodik szervezeti egységeit illetően az Ideiglenes Külföldi Kiküldetési Terve és a Rendezvényterve miniszteri utasítás szerinti formában és határidőben történő elkészítéséről, és annak féléves felülvizsgálatáról,

19. szakterület tekintetében felel a Minisztérium projektjeinek szakmai megfelelőségéért.

12. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

36. § (1) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár jogszabály és közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítésével kapcsolatos feladatkörében

a) koordinálja a minisztériumi jogalkotási munkaterv előkészítését,

b) érvényesíti a szakmai irányítási jogkörben hozott döntések végrehajtását, valamint a minisztériumi szervezeti egységek összehangolt működését, az érintett minisztériumokkal történő egyeztetés körében ellátja a jogszabályok egységes szempontok alapján történő előkészítését a feladatköre szerint illetékes helyettes államtitkárral együttműködve,

c) koordinálja a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának előkészítését,

d) a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről rendszeresen tájékoztatja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőit,

e) bármely önálló szervezeti egységet a feladatkörébe tartozó jogalkotási feladattal kapcsolatos ügyben feladat elvégzésére vagy jelentéstételre utasíthat,

f) elősegíti a közigazgatási államtitkár 10. §-ban meghatározott feladatainak ellátását.

(2) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár koordinációs feladatkörében

a) gondoskodik a felsővezetői értekezlet előkészítéséről és lebonyolításáról,

b) gondoskodik a más tárcáktól érkező kormány-előterjesztések tárcán belüli egyeztetéséről, egységes tárcavélemény kialakításáról, ellenőrzi az észrevételezési és véleményezési határidők megtartását, indokolt esetben kezdeményezi a határidő-módosítást, kiadmányozza a kormányzati döntés-előkészítés során adott tárcaészrevételt,

c) felel a minisztérium szervezeti egységeinek a kormányzati döntéshozatali fórumokkal kapcsolatos feladatai összehangolásáért, kijelöli a felkészítő anyagok előkészítéséért felelős szervezeti egységet,

d) nyilvántartja a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a Kormány ülésein és munkatervében, a jogalkotási munkatervben és a miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésekben előírt határidős feladatok végrehajtását, miniszteri döntés hiányában véleményeltérés esetén – a közigazgatási államtitkár döntése alapján – kijelöli a feladatokat végrehajtó szervezeti egységeket és határidőket, valamint figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását,

e) gondoskodik a minisztériumba érkező, több ágazati államtitkár feladatkörét érintő írásbeli megkeresésre adott válaszlevelek előkészítéséről,

f) felelős a minisztérium és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (a továbbiakban: KEF), illetve a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NISZ Zrt.) közötti kapcsolattartásért, valamint ennek keretében a minisztérium érdekeinek képviseletéért,

g) gondoskodik az Integrált Jogalkotási Rendszerrel összefüggő szervezeti adminisztrációs feladatok koordinálásáról.

(3) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár biztonsági feladatkörében

a) gondoskodik a minisztérium belső informatikai feladatainak ellátásáról, elősegíti a minisztérium ágazati informatikai feladatainak ellátását,

b) gondoskodik a minisztérium feladatkörét érintően a biztonsági ügyeletre, az ágazati honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokra vonatkozó szabályok, az ágazati létfontosságú rendszerek és létesítmények kijelölésére vonatkozó jogszabályok szakmai javaslatának elkészítéséről és a kapcsolódó feladatok ellátásáról,

c) irányítja a minisztérium iratkezelési tevékenységét,

d) gondoskodik a minisztérium iratkezelési szabályzatának elkészítéséről és karbantartásáról.

(4) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár társasági portfólióval és intézményfelügyelettel kapcsolatos feladatkörében

a) gondoskodik a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt lévő gazdasági társaságok tekintetében a tulajdonosi joggyakorlói döntések előkészítéséről, a tulajdonosi ellenőrzési feladatok ellátásáról,

b) gondoskodik a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervekkel kapcsolatos döntések előkészítéséről, a vagyonkezelési feladatok ellátásáról,

c) gondoskodik a minisztérium által alapított alapítványok tekintetében az alapító feladatok ellátásáról.

(5) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár előzetesen véleményezi a miniszter és a közigazgatási államtitkár által kiadmányozott ügyiratokat.

37. § A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Jogszabály-előkészítő Főosztály,

b) a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály,

c) az Igazgatási és Biztonsági Főosztály és

d) a Társasági Portfólió Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

38. § (1) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.

(3) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Jogszabály-előkészítő Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén az Igazgatási és Biztonsági Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Társasági Portfólió Főosztály vezetője helyettesíti. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Jogszabály-előkészítő Főosztály vezetője gyakorolja.

13. Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

39. § (1) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nemzetközi feladatkörében

a) fenntartja és fejleszti a minisztérium nemzetközi kapcsolatrendszerét, koordinálja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi tevékenységet, közreműködik a két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatoknak a minisztérium érdekeinek megfelelő alakításában,

b) koordinálja a két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és megállapodások alapján létrehozott közös testületek működtetését és nyomon követi az abból eredő feladatok végrehajtását,

c) részt vesz a szakattaséi hálózat beszámoltatásában,

d) a Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a nemzetközi kapcsolatok szempontjából kiemelkedő fontosságú országokban működő magyar képviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő képviseleteivel,

e) együttműködik a partnerországokban a felelős főhatóságokkal, a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és a külföldön működő magyar képviseletekkel, valamint a határon túli magyarok szakmai szervezeteivel,

f) gondoskodik a nemzetközi kapcsolatokban a minisztérium képviseletének biztosításáról, koordinálja a minisztériumi képviseletet a kétoldalú kormányközi, gazdasági és egyéb vegyes bizottságokban, közreműködik a munkaprogramok kialakításában és megvalósításában,

g) közreműködik a kormány- és tárcaközi egyezmények és megállapodások, valamint más két- és többoldalú együttműködési dokumentumok létrehozásában,

h) nyomon követi a nemzetközi kötelezettségek végrehajtását,

i) közreműködik a minisztérium vezetőinek nemzetközi tárgyalásait előkészítő szakmai anyagok és tárgyalási javaslatok összeállításában, gondoskodik a tárgyalási eredmények dokumentálásáról és utógondozásáról,

j) közreműködik a minisztériumi álláspont kialakításában a nemzetközi kapcsolatokat érintő kormány-előterjesztések és más tervezetek tárgyában,

k) nemzetközi koordinációs bizottságot szervez a minisztérium nemzetközi feladatainak relációs és szakmai szempontú összehangolására,

l) ellátja a nemzetközi szervezetekben való tagságból eredő kötelezettségekkel, a nemzetközi szakmai együttműködéssel összefüggő feladatokat,

m) javaslatot tesz a minisztérium stratégiájának nemzetközi kapcsolatokat érintő elemeire,

n) koordinálja a nemzetközi feladatokra biztosított költségkerettel való gazdálkodást,

o) kiadmányozza – a miniszter által átruházott hatáskörben – a nemzetközi szervezetek és intézmények számára, valamint a külképviseletek vezetőinek címzett ügyiratot.

(2) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár európai uniós feladatkörében

a) ellátja a minisztérium képviseletét a minisztériumok európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárainak részvételével működő EKTB ülésein; akadályoztatása esetén a képviseletet a közigazgatási államtitkár által kijelölt állami vezető vagy távollétükben kivételesen az Európai Uniós Főosztály vezetője látja el,

b) gondoskodik az államtitkári szintű EKTB ülések előkészítésével és működésével összefüggő feladatok ellátásáról,

c) fenntartja és fejleszti a minisztérium európai uniós kapcsolatrendszerét, koordinálja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós tevékenységet,

d) részt vesz a szakattaséi hálózat beszámoltatásában,

e) koordinálja a Magyarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletére kihelyezésre kerülő szakdiplomaták szakmai irányításával, felkészítésével, tevékenységük ellenőrzésével és értékelésével kapcsolatos feladatokat,

f) gondoskodik az európai uniós kapcsolatokban a minisztérium képviseletének biztosításáról,

g) nyomon követi az európai uniós tagságból származó kötelezettségek végrehajtását,

h) közreműködik a minisztérium vezetőinek európai uniós tárgyalásait előkészítő szakmai anyagok és tárgyalási javaslatok összeállításában, gondoskodik a tárgyalási eredmények dokumentálásáról és utógondozásáról,

i) közreműködik a minisztériumi álláspont kialakításában az európai uniós kapcsolatokat érintő kormány-előterjesztések és más tervezetek tárgyában,

j) ellátja az európai uniós szervezetekben való tagságból eredő kötelezettségekkel, szakmai együttműködéssel összefüggő feladatokat.

(3) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár előkészíti az ideiglenes külföldi kiküldetésre vonatkozó utasítást, valamint gondoskodik a minisztérium utazási és fogadási tervének előkészítéséről.

40. § (1) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Nemzetközi Főosztály,

b) az Európai Uniós Főosztály és

c) a Stratégiai Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

(2) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(3) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja titkársága vezetőjének tevékenységét.

(4) Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén az Európai Uniós Főosztály vezetője, annak akadályoztatása vagy távolléte esetén a Nemzetközi Főosztály vezetője helyettesíti. Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén az Európai Uniós Főosztály vezetője gyakorolja.

14. A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

41. § A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár felelős

a) a minisztérium – mint költségvetési fejezet – kezelésében lévő fejezeti és központi kezelésű előirányzatok működtetése finanszírozási feltételeinek biztosításáért, a gazdálkodás szabályainak megtartásáért,

b) a minisztérium – mint irányító, illetve felügyeleti szerv – gazdálkodással összefüggő feladatai ellátásának irányításáért, koordinálásáért és végrehajtásáért, a kapcsolódó pénzügyi és számviteli információs rendszer működtetéséért, valamint a miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó központi költségvetési szervek költségvetési-gazdálkodási, tervezési és beszámolási tevékenysége ellátásának irányításáért,

c) mint a minisztérium gazdasági vezetője, a minisztérium – mint központi költségvetési szerv – gazdálkodási tevékenységének megszervezéséért, irányításáért, valamint az államháztartásról és a számvitelről szóló jogszabályoknak, továbbá a minisztérium szabályzatainak előírásai szerinti és a minisztérium nevében történő és hatáskörébe utalt kötelezettségvállalások, szerződéskötések tekintetében az egyes gazdálkodási jogkörök gyakorlásáért és szabályszerűségéért,

d) a minisztérium hatósági jellegű feladataival összefüggő bevételek, így különösen az igazgatási-szolgáltatási díj, a felügyeleti díj, a bevételkobzás, a bírságbevételek beszedéséért, továbbá a kapcsolódó díjrendeletek összeállításához szükséges díjszámítással kapcsolatos feladatok és költségalapú elemzések elkészítéséért, új díjtételek megállapításáért,

e) a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós és egyéb nemzetközi pénzügyi források koordinációjáért,

f) a minisztérium által elnyert európai uniós, egyéb nemzetközi és hazai támogatású pályázatokhoz kapcsolódó pénzügyi folyamatokért.

42. § A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködik a minisztérium utazási és fogadási tervének összeállításában.

43. § A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Költségvetési Főosztály,

b) a Gazdálkodási Főosztály és

c) a Projektkoordinációs és Lebonyolítási Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

44. § (1) A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

45. § A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Költségvetési Főosztály vezetője, együttes akadályoztatásuk vagy távollétük esetén a Gazdálkodási Főosztály vezetője helyettesíti. A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Költségvetési Főosztály vezetője gyakorolja.

15. A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár

46. § (1) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár felelős

a) az európai uniós tagságból és a hazai jogszabályi előírásokból fakadó környezetvédelmi és fenntarthatósági feladatok ellátásáért,

b) a környezetvédelmi és fenntarthatósági szakterülethez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítéséért,

c) a környezetirányítási rendszerekkel és környezetvédelmi szempontú termékminősítéssel kapcsolatos – a miniszter hatáskörébe tartozó – feladatok irányításáért és ellátásáért,

d) a környezetvédelmi érdekek és a felmerülő környezeti szempontok minisztériumon belüli és a minisztériumok közötti képviseletéért,

e) a fenntartható fejlődési stratégia kidolgozásáért, a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának koordinálásáért,

f) a környezetvédelmi stratégiaalkotásáért és a stratégia végrehajtásának koordinálásáért, illetve nyomon követéséért,

g) a minisztérium környezeti nevelési programjai kidolgozásáért, végrehajtásáért,

h) közreműködik az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (a továbbiakban: OKIR) szakterületi fejlesztési feladatainak ellátásában,

i) a feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében és végrehajtásában.

(2) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítói jogkörében a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárral együttműködve részt vesz a környezetvédelmi hatósági feladatok szakmai koordinációjának ellátásában, az éves környezetvédelmi hatósági ellenőrzési program összeállításában.

(3) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében.

(4) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár vezeti az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program Tárcaközi Bizottságot, amely felelős az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program (OLP) kidolgozásának és rendszeres aktualizálásának koordinálásáért, valamint nyomon követi az egyes intézkedések megvalósítását és hatásait.

(5) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Környezetmegőrzési Főosztály,

b) a Levegő- és Zajvédelmi Főosztály,

c) a Környezetfejlesztési és -Stratégiai Főosztály,

d) a Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztály és

e) a Fenntarthatósági és Szemléletformálási Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

47. § (1) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

48. § A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Környezetmegőrzési Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztály vezetője helyettesíti. A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Környezetmegőrzési Főosztály vezetője gyakorolja.

16. A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár

49. § (1) A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár

a) gondoskodik a hulladékgazdálkodási területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítéséről,

b) felel az Országos Hulladékgazdálkodási Terv elkészítéséért, gondoskodik annak végrehajtásáról,

c) gondoskodik a hulladékgazdálkodással összefüggő szakkérdések szabályozásával és gazdasági eszközeivel, valamint fejlesztésével kapcsolatos szakterületi feladatok ellátásáról,

d) felel a hatáskörébe utalt hazai és európai uniós fejlesztéspolitikai eszközök fejlesztéspolitikával összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért,

e) közreműködik a fejlesztési programok népszerűsítésében,

f) a feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében és végrehajtásában,

g) közreműködik az állami hulladékgazdálkodási közfeladathoz kapcsolódó feladatok ellátásában a szakterületét érintően,

h) felel a körforgásos gazdaságra történő átállással kapcsolatos feladatköreihez tartozó szabályozás kidolgozásáért,

i) gondoskodik az illegális hulladéklerakás elleni fellépés országos koordinálásáról és az ezzel kapcsolatos minisztériumi szintű feladatokról,

j) közreműködik a termékértéklánc-felügyelet ellátásában a szakterületét érintően,

k) gondoskodik a hulladékgazdálkodási hatósági feladatok ellátásáról.

(2) A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Hulladékgazdálkodási Főosztály,

b) a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály,

c) a Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztály,

d) a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály,

e) a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály és

f) a Hulladékgazdálkodási Ellenőrzési Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

50. § (1) A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

51. § A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály vezetője helyettesíti. A körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője gyakorolja.

17. A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár

52. § (1) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár önállóan gyakorolja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladat- és hatáskörébe tartozó környezetvédelmi hatósági feladatokkal kapcsolatos minisztériumi állami vezetői feladatokat.

(2) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár ellátja

a) országos illetékességű másodfokú környezetvédelmi hatóságként a kormányrendeletben hatáskörébe utalt hatósági ügyeket,

b) az országos, valamint a területi környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyek vonatkozásában az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti felügyeleti jogkört,

c) a Magyarország tagságával összefüggő feladatokat a Környezetvédelmi Jog Átültetéséért és Végrehajtásáért tevékenykedő Európai Uniós Hálózat (IMPEL) szervezetében,

d) a környezetvédelmi hatósági feladatok szakmai koordinációját, az éves környezetvédelmi hatósági ellenőrzési program összeállítását, együttműködve a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkárral,

e) az OKIR-ral összefüggő környezetvédelmi hatósági hatáskörben felmerült feladatokat,

f) a felszín alatti vizek védelméről szóló Korm. rendeletben meghatározott, feladatkörébe tartozó feladatokat.

(3) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár állami alaptevékenysége körében elemzi és értékeli a feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok végrehajtását, továbbá véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő jogszabálytervezeteket.

(4) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Környezetvédelmi Hatósági és Felügyeleti Főosztály és

b) a Környezetvédelmi Hatósági Szakértői Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

(5) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatósági és felügyeleti feladatellátása körében nem utasítható.

53. § (1) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

54. § (1) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben szabályozott felügyeleti jogkörök gyakorlása során hozott döntéseket, intézkedéseket a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár kiadmányozza.

(2) A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Környezetvédelmi Hatósági és Felügyeleti Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Környezetvédelmi Hatósági Szakértői Főosztály vezetője helyettesíti. A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Környezetvédelmi Hatósági és Felügyeleti Főosztály vezetője gyakorolja. A helyettesítés rendje a kiadmányozási jogkör gyakorlására is alkalmazandó.

18. A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár

55. § (1) A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár

a) ellátja az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására kötött koncessziós szerződéssel kapcsolatban az állam feladatait,

b) felel az állami hulladékgazdálkodási közfeladathoz kapcsolódóan jogszabályban a miniszter részére megállapított feladatok ellátásáért,

c) közreműködik az állam kizárólagos gazdasági tevékenységébe tartozó hulladékgazdálkodási feladatok ellátását szolgáló rendszer szakmai állásfoglalásának kialakításában,

d) ellátja a koncessziós rendszer működése vonatkozásában a felmerülő feladatokat,

e) felel a koncessziós szerződéssel összefüggő értékelési és javaslattételi feladatok ellátásáért,

f) a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárral együttműködésben részt vesz a hulladékgazdálkodási koncessziót érintő hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítésében.

(2) A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Hulladékgazdálkodási Koncessziós Főosztály és

b) a Műszaki Képviseleti Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

56. § (1) A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

57. § A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Hulladékgazdálkodási Koncessziós Főosztály vezetője, annak távollétében a Műszaki Képviseleti Főosztály vezetője helyettesíti.

19. A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

58. § (1) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

a) gondoskodik a klímapolitikai stratégiák kidolgozásáról és végrehajtásáról,

b) gondoskodik a klímapolitikai területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátásáról, valamint a vonatkozó szabályozás előkészítéséről,

c) a nemzetközi és európai uniós emisszió-kereskedelmi rendszerekhez kapcsolódóan ellátja a miniszter feladatkörébe utalt feladatokat, amelyek keretében elvégzi a nemzetközi és uniós emisszió-kereskedelmi rendszereknek megfelelő jogszabályi harmonizációt,

d) a magyar állam nevében gondoskodik a kibocsátási jogosultságok európai uniós és nemzetközi elszámolásával kapcsolatos tagállami jelentések megtételéről, illetve ellátja a kibocsátási jogosultságokkal, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb európai uniós és nemzetközi tagállami jelentéstételi feladatokat,

e) közreműködik az operatív programok klímapolitikai szakpolitikai felelősségéből adódó szakmai feladatokban,

f) konzorciumvezetőként gondoskodik az „Útiterv Magyarország utolsó szénrégiójának biztonságos, hatékony és alacsony széndioxid-kibocsátású átalakításához” (LIFE-IP North-HU-Trans) elnevezésű projekt végrehajtásáról,

g) részt vesz a feladatköréhez tartozó tárcaközi bizottságok, munkabizottságok munkájában,

h) együttműködik a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárral, a vízügyi helyettes államtitkárral és a vízközműért felelős helyettes államtitkárral a kiemelt infrastruktúrákkal (hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, vízközművek) összefüggésben az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozására vonatkozó programok és projektek tervezésében.

(2) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár ellátja

a) a Nemzeti Energia és Klímaterv kidolgozásával, felülvizsgálatával és végrehajtásával kapcsolatos, szakterületet érintő minisztériumi feladatokat,

b) a hazai klímapolitikai döntések előkészítéséhez szükséges elemzési és tervezési feladatokkal kapcsolatos feladatokat,

c) felügyeli az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) 10c. cikkében rögzített derogációs támogatási mechanizmusból és 10d. cikkében rögzített modernizációs alapból megvalósuló projektek előkészítését és megvalósítását,

d) ellátja az üvegházhatású gáz kibocsátási jogosultságok értékesítéséből származó bevételnek a minisztérium hatáskörébe utalt felhasználására vonatkozó szabályozás előkészítését és a bevételek felhasználásának szakpolitikai tervezését,

e) a felelősségi körébe utalt konkrét projektekhez és támogatási programokhoz kapcsolódó tervezési, előkészítési, koordinációs, ellenőrzési, beszámoltatási és adatszolgáltatással kapcsolatos, szakterületet érintő minisztériumi feladatokat,

f) közreműködik a Magyar Falu Program, valamint egyes, településfejlesztési programok minisztériumot érintő, energetikai, zöldítési feladatainak szakpolitikai előkészítésében, véleményezésében.

(3) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

a) koordinálja a szaktárcák bevonásával az éghajlatváltozás hatásaihoz való rugalmas alkalmazkodás ágazati feladatainak tervezését és megvalósítását,

b) felelős a klímakockázati jelentések elkészítéséért és megismertetéséért,

c) elősegíti, koordinálja térségi, települési klímastratégiák készítését és megvalósítását,

d) elősegíti a természetalapú megoldások kutatását és alkalmazását a klímareziliencia kialakítása terén,

e) elősegíti a vállalati klímakockázatok elemzését, klímapolitikák kidolgozását,

f) gondoskodik az éghajlatváltozás hatásaihoz való rugalmas alkalmazkodás feladatainak és módszereinek széles körű megismertetéséről, elősegíti alkalmazásukat, partnerséget épít a társadalmi szereplőkkel,

g) elősegíti klímareziliencia mintaprojektek megvalósítását.

(4) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Kibocsátáscsökkentési Főosztály,

b) a Klímaalkalmazkodási és -reziliencia Főosztály,

c) a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztály és

d) a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság

vezetőjének tevékenységét.

59. § A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság hatósági feladatellátása körében nem utasítható. A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság vezetője kiadmányozza.

60. § (1) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

61. § A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Kibocsátáscsökkentési Főosztály vezetője, annak távollétében a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztály vezetője helyettesíti.

20. A vízügyi helyettes államtitkár

62. § (1) A vízügyi helyettes államtitkár

1. gondoskodik a vízkészletek fenntartható használatáról a jövő generációk érdekeinek figyelembevételével, a vizek jó minőségi és mennyiségi állapota megőrzése, illetve elérése érdekében,

2. gondoskodik arról, hogy a vízgazdálkodási programokban és projektekben a természetalapú megoldások és a természetes vízgazdálkodási megoldások kapjanak prioritást,

3. elősegíti a természetes vízkörforgás helyreállítását, a vizek tájban történő természetes megtartását és fenntartható hasznosítását,

4. integrált szemléletű vízgazdálkodást valósít meg,

5. felügyeli a vízgazdálkodási hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítését és végrehajtását,

6. irányítja a vízgazdálkodással kapcsolatos nemzetközi tevékenységet és a határvízi együttműködéseket,

7. irányítja a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezést, az ezzel kapcsolatos monitoringot és értékelést, gondoskodik a tervekben szereplő intézkedések finanszírozásáról és irányítja a végrehajtásukat,

8. a felszíni vizek védelme keretében gondoskodik a folyók és tavak védelméről és helyreállításáról, jó állapotuk megőrzése, illetve elérése érdekében, a természetvédelemmel együttműködésben gondoskodik a természetes vízi élőhelyek védelméről, illetve helyreállításáról,

9. a felszín alatti vizek védelme érdekében gondoskodik a vízbázisok védelméről a jó állapot elérése érdekében,

10. szabályozza a felszíni és felszín alatti vízkivételeket és vízhasználatokat,

11. irányítja a vízminőségi kárelhárítás végrehajtását,

12. intézkedéseket tesz a vízhiány megelőzésére és kezelésére, valamint az aszály előrejelzésére és hatásainak kezelésére, vízpótlásra,

13. irányítja a vízmérlegek meghatározását, beleértve az ökológiai vízmérleget,

14. irányítja az árvízkockázat-kezelési tervezést és a tervek végrehajtását, valamint az ártér-gazdálkodást,

15. intézkedéseket tesz az árvizek előrejelzésével és hatásainak kezelésével kapcsolatban,

16. vízgazdálkodási programokat dolgoz ki és irányít fenti célok elérése érdekében,

17. irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság és ezen keresztül a területi vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét,

18. irányítja a vízügyi oktatás fejlesztését és a vízügyi szemléletformálást.

(2) A vízügyi helyettes államtitkár irányítja

a) a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály,

b) a Vízkészlet-megőrzési Főosztály és

c) a Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

63. § (1) A vízügyi helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A vízügyi helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

64. § A vízügyi helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály vezetője, együttes akadályoztatásuk esetén a Vízkészlet-megőrzési Főosztály vezetője helyettesíti. A vízügyi helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály vezetője gyakorolja.

21. A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár

65. § A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár

1. gondoskodik a víziközmű-szolgáltatási területhez tartozó hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok ellátására vonatkozó szabályozás előkészítéséről,

2. gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás szabályozásával és gazdasági eszközeivel, valamint fejlesztésével kapcsolatos szakterületi feladatok ellátásáról,

3. felel a hatáskörébe utalt hazai és európai uniós fejlesztéspolitikai eszközök fejlesztéspolitikával összefüggő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért,

4. közreműködik a fejlesztési programok népszerűsítésében,

5. a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárral együttműködésben gondoskodik a víziközmű-szolgáltatással összefüggésben a megújuló energiaforrások hasznosítására, az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozására vonatkozó programok és projektek tervezéséről, és saját hatáskörben gondoskodik ezek kidolgozásáról, működtetéséről és végrehajtásáról,

6. a feladatkörébe utalt ügyekben közreműködik az európai uniós programok tervezésében és végrehajtásában,

7. felel a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódó technológiák felkutatásáért és alkalmazásának elősegítéséért,

8. közreműködik a víziközmű-szolgáltatás fenntartható működésének biztosításában,

9. irányítja a Csatlakozási Szerződésben rögzített ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés és -tisztítás szakterületet érintő feladatokat, különösen a Nemzeti Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program szakmai koordinációjával kapcsolatos feladatok végrehajtását,

10. kapcsolatot tart a víziközmű-szolgáltatáshoz tartozó szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel, települési önkormányzatokkal.

66. § A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár irányítja a Víziközmű és Települési Csapadékvíz-gazdálkodási Főosztály vezetőjének tevékenységét.

67. § (1) A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

68. § A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Víziközmű és Települési Csapadékvíz-gazdálkodási Főosztály vezetője helyettesíti. A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár hatáskörét a tisztség betöltetlensége esetén a Víziközmű és Települési Csapadékvíz-gazdálkodási Főosztály vezetője gyakorolja.

22. A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár

69. § (1) A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár felelős

a) az európai uniós tagságból, nemzetközi egyezményekből és a hazai jogszabályi előírásokból fakadó táj- és természetvédelmi feladatok ellátásáért,

b) a természetvédelmi érdekek és a felmerülő természetvédelmi szempontok minisztériumon belüli képviseletéért,

c) felel a Nemzeti Park Igazgatóságok és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ szakmai irányításáért és a szakmai feladatok ellátásáért,

d) felel a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai irányításáért és szakmai feladatok ellátásáért.

(2) A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Biodiverzitás-szakpolitikai Főosztály,

b) a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,

c) a Természet-helyreállítási Főosztály és

d) a Természetmegőrzési Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

70. § (1) A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

71. § A természetvédelemért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály vezetője, annak távollétében a Biodiverzitás-szakpolitikai Főosztály vezetője helyettesíti.

23. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár

72. § (1) Az erdőkért felelős helyettes államtitkár

a) felelős a körzeti erdőtervezéssel és erdőgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásáért,

b) gyakorolja a körzeti erdőtervezési eljárásban a minisztert megillető hatáskört és kiadmányozza a hatósági döntéseket,

c) felel az erdővel, az erdő védelmével és az erdőgazdálkodással összefüggő tevékenységeknek a minisztériumon belüli összehangolásáért,

d) felelős az állami erdészeti társaságok feletti tulajdonosi joggyakorlásból származó szakmai feladatok ellátásáért,

e) felel az erdőgazdálkodásra, az erdő védelmére, az erdővagyon fenntartásának, közjóléti hasznosításának és bővítésének feltételrendszerére, a faanyag-kereskedelmi lánc és az erdőirtásmentes terméklánc felügyeletére vonatkozó jogszabályok előkészítéséért,

f) felelős az erdőgazdálkodás hatósági felügyeletéért,

g) ellátja a földalatti gombagyűjtésre vonatkozó nyilvántartással kapcsolatos kiadmányozási feladatot,

h) meghatározza és kiadmányozza a földalatti gombagyűjtési időszak meghatározásával, korlátozásával, feltételével kapcsolatos hatósági döntéseket,

i) előkészíti az erdőgazdálkodás, továbbá a faanyag-kereskedelmi lánc hatósági és igazgatási tevékenységével kapcsolatban a miniszter részére jogszabályban meghatározott szakmai irányítói hatáskörével kapcsolatos ügyiratot,

j) véleményezi az erdőket, fásításokat, valamint az erdőgazdálkodást érintő uniós támogatási intézkedések végrehajtását szolgáló szabályzatokat, utasításokat és egyéb, a végrehajtás, valamint a jogalkalmazás módját érintő dokumentumokat, és javaslatot tesz az uniós támogatási intézkedések igénylésének és a kifizetések idejére, a támogatás egyéb feltételeire vonatkozóan,

k) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyek végzésére jogszabály az erdőgazdálkodásért felelős minisztert jelöli ki erdészeti hatóságként.

(2) Az erdőkért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) az Erdőpolitikai és Erdővédelmi Főosztály,

b) az Erdészeti Hatósági Főosztály és

c) az Erdőgazdálkodási Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

73. § (1) Az erdőkért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) Az erdőkért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

74. § Az erdőkért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén az Erdőpolitikai és Erdővédelmi Főosztály vezetője, annak távollétében az Erdőgazdálkodási Főosztály vezetője helyettesíti.

24. Az állatjólétért felelős helyettes államtitkár

75. § (1) Az állatjólétért felelős helyettes államtitkár

a) – a mezőgazdasági haszonállatok jólétével kapcsolatos hatósági feladatok kivételével – ellátja az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvényből és annak végrehajtási rendeleteiből, valamint a releváns uniós rendeletekből adódó hatósági feladatok szakmai irányítását és koordinációját,

b) – a mezőgazdasági haszonállatok védelmére és kíméletére vonatkozó jogszabályok kivételével – előkészíti az állatok védelmére és kíméletére, az állatkertekre, valamint az ahhoz kapcsolódó hatósági feladatokra vonatkozó jogszabályokat, azok módosításait,

c) az állatvédelmi szakterületen ellenőrzést végez, az ellenőrzéseket koordinálja,

d) koordinálja a hazai és a nemzetközi civil állatvédelmi szervezetek, társhatóságok, szakmai szervezetek képviselőivel való kommunikációt,

e) ellátja az egyes állatvédelmi szakrendszerekkel kapcsolatos feladatokat,

f) közreműködik az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működtetésében,

g) felel a felelős állattartási kultúra terjesztésére irányuló szemléletformáló kampányok kidolgozásáért és megvalósításáért,

h) felel a kóborállat-populáció csökkentését célzó intézkedések kidolgozásáért, összehangolásáért,

i) felel az állatkertek fejlesztésére és az állatkerti állatok jóllétének növelésére irányuló projektek kidolgozásáért.

(2) Az állatjólétért helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Partnerségi és Koordinációs Főosztály,

b) az Állatjóléti Fejlesztési Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

76. § (1) Az állatjólétért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) Az állatjólétért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

77. § Az állatjólétért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén Állatvédelmi Fejlesztési Főosztály vezetője, annak távollétében a Partnerségi és Koordinációs Partnerségi és Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti.

25. A miniszteri biztos

78. § (1) A Minisztériumban működő miniszteri biztosok tevékenységét – a kinevezésükre vonatkozó miniszteri utasításnak megfelelően – a miniszter irányítja.

(2) A miniszteri biztos – megbízatásának keretei között – felel a feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek és vezetői döntések szakmai előkészítéséért és végrehajtásáért, összehangolja az abban közreműködő szervezeti egységek munkáját, ellenőrzi a kiadott feladatok végrehajtását.

(3) A miniszteri biztos tevékenységének ellátása során egyeztet a feladatköre szerint érintett állami vezetőkkel és a parlamenti államtitkárral.

26. Az állami vezető titkárságának vezetője

79. § (1) Az állami vezető hatáskörébe tartozó feladatok adminisztratív és koordinációs előkészítését, valamint e Szabályzat szerint az állami vezető hatáskörébe tartozó feladatok folyamatos ellátását – ha a Szabályzat így rendelkezik – az állami vezető titkársága (e § alkalmazásában a továbbiakban: Titkárság) biztosítja.

(2) A Titkárságot vezető (e § alkalmazásában a továbbiakban: titkárságvezető) tevékenységét – ha a Szabályzat eltérően nem rendelkezik – az (1) bekezdés szerinti állami vezető, illetve államtitkári kabinetfőnök irányítja.

(3) A titkárságvezető meghatározza a Titkárság munkatervét, elkészíti az ügyrendjét, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását. A Titkárság ügyrendjét az állami vezető hagyja jóvá.

(4) A titkárságvezető

a) gondoskodik a beérkező iratok feldolgozásáról, az állami vezető döntése esetén annak intézéséről, továbbításáról, a titkársági ügyviteli munka megszervezéséről, a vezető hivatalos programjának szervezéséről és nyilvántartásáról, figyelemmel kíséri a vezető által kiadott feladatok határidőben történő végrehajtását,

b) részt vesz a szakmai anyagok előkészítésében, egyeztetésében, szakterületén koordinálja azok előkészítését, továbbá érdemi ügyintézői feladatokat lát el,

c) szervezi, koordinálja az állami vezető által tartott értekezleteket, és gondoskodik az értekezletek technikai lebonyolításával kapcsolatos feladatokról,

d) ellátja mindazon ügyeket, amelyeket az állami vezető állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal,

e) ellátja a Titkárság feladatköréhez kapcsolódó, az a)–d) pontban nem szereplő egyéb ügyeket.

(5) A titkárságvezetőt a feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben – akadályoztatása vagy távolléte esetén – a Titkárság eseti jelleggel vagy a Titkárság ügyrendjében állandó jelleggel kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

(6) A közigazgatási államtitkár titkárságvezetője feladatkörében a 32. § (2) bekezdésében foglalt feladatokat is ellátja, és gondoskodik a Közigazgatási Államtitkári Titkárság mint osztályokra tagolt szervezeti egység feladat- és hatáskörébe utalt, e Szabályzat szerinti egyéb feladatok ellátásáról.

III. Fejezet

A MINISZTÉRIUM SZERVEZETI EGYSÉGEI

27. Az önálló szervezeti egység

80. § (1) Az önálló szervezeti egység ellátja a 2. függelékben, valamint a szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezető által meghatározott feladatokat.

(2) Az önálló szervezeti egység a feladatkörébe tartozó ügyekben aláírásra előkészíti az alapvető jogok biztosától érkezett megkeresésre adandó válaszlevél tervezetét.

28. A szervezeti egységek vezetői

81. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – az e Szabályzat szerint az irányítást gyakorló helyettes államtitkártól, miniszter kabinetfőnökétől és az egyéb állami vezetőktől kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti az önálló szervezeti egység munkáját, és felelős az önálló szervezeti egység feladatainak ellátásáért.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetője – az (1) bekezdésben meghatározottakkal összefüggésben – elkészíti az önálló szervezeti egység ügyrendjét, szervezi és ellenőrzi az önálló szervezeti egységhez tartozó feladatok végrehajtását.

(3) Az önálló szervezeti egység vezetője dönt az önálló szervezeti egység feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben, ha jogszabály, e Szabályzat vagy az irányítást gyakorló állami vezető eltérően nem rendelkezik.

82. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetőjének a helyettese

a) az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak, valamint a főosztályvezető utasítása szerint helyettesíti a főosztályvezetőt,

b) az általa vezetett osztály tekintetében ellátja az osztályvezetői feladatokat.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetőjének helyettese az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározott munkamegosztás szerint részt vesz a szervezeti egység feladatai elvégzésének irányításában és ellenőrzésében.

83. § (1) Az osztályvezető az önálló szervezeti egység ügyrendje, valamint az önálló szervezeti egység vezetője utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály munkáját. Az osztályvezető felelős az osztály feladatainak teljesítéséért.

(2) Az osztályvezetőt akadályoztatása vagy távolléte esetén az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak szerint az önálló szervezeti egység másik osztályának vezetője vagy az osztály munkatársai közül az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

(3) Az osztályvezető

a) ellenőrzi az osztályon készített tervezeteket, koordinálja az irányítása alá tartozók munkáját és ellenőrzi a folyamatban lévő ügyek intézését,

b) eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza,

c) vezetői rendelkezés, illetve az ügyrend alapján helyettesítheti a főosztályvezetőt,

d) javaslatot tesz az osztályán dolgozók illetményemelésére, jutalmazására, kitüntetésére a főosztályvezetőnek, valamint más, a főosztályvezető hatáskörébe tartozó munkáltatói jogkörök gyakorlására.

IV. Fejezet

A MINISZTÉRIUMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS FÓRUMAI

29. A miniszteri értekezlet

84. § (1) A miniszteri értekezlet a Minisztérium legfőbb döntés-előkészítő szerve.

(2) A miniszteri értekezlet a miniszter vezetésével hetente áttekinti a minisztérium operatív feladatainak ellátását.

(3) A miniszteri értekezlet javaslatot tesz

a) intézkedés tételére,

b) intézkedés elfogadására,

c) egyeztetés megindítására,

d) szükség esetén a közigazgatási egyeztetés során képviselendő minisztériumi álláspontra.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően, valamint annak keretei között a miniszteri értekezlet megtárgyalja különösen a felsővezetői értekezlet által elé utalt kormány-előterjesztéseket, miniszteri rendeletek tervezeteit, jelentéstervezeteket, valamint egyéb döntés-előkészítő anyagokat, és azokról politikai vezetői döntést hoz.

(5) A miniszteri értekezlet vizsgálja az intézkedések megvalósulását.

(6) A miniszteri értekezlet során a miniszter tájékoztatást ad a kormányülésen elhangzottakról és az azokkal kapcsolatos feladatokról.

(7) A miniszteri értekezletre a miniszter eltérő rendelkezése hiányában a kormányülést követően kerül sor. A miniszteri értekezlet pontos időpontjáról az érintettek írásban tájékoztatást kapnak.

(8) A miniszteri értekezletet a miniszter vezeti.

(9) A miniszteri értekezlet előkészítése és a napirendjének összeállítása a Miniszteri Kabinet feladata.

(10) A miniszteri értekezlet állandó résztvevői a miniszter, a közigazgatási államtitkár, a parlamenti államtitkár, az államtitkárok, a miniszter politikai főtanácsadója, a miniszter kabinetfőnöke, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár. A miniszteri értekezletre más személyeket a miniszter hív meg.

(11) A miniszteri értekezlet résztvevőinek tájékoztatása, javaslata alapján a miniszter döntéseket hoz, és iránymutatásokat ad.

(12) A miniszteri értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról a Miniszteri Kabinet emlékeztetőt készít, amelyet az értekezlet résztvevői, valamint a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök rendelkezésére bocsát.

30. Az államtitkári vezetői értekezlet

85. § (1) Az államtitkári vezetői értekezlet

a) a közigazgatási államtitkár vezetésével áttekinti a közigazgatási államtitkár és a közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok feladat- és hatáskörébe tartozó,

b) az államtitkár vezetésével áttekinti az államtitkár és az államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok feladat- és hatáskörébe tartozó

feladatok ellátását.

(2) Az államtitkári vezetői értekezletet a közigazgatási államtitkár vagy az államtitkár által kijelölt szervezeti egység készíti elő.

(3) A miniszteri értekezleten elhangzottakról a közigazgatási államtitkár vagy az államtitkár államtitkári vezetői értekezleten tájékoztatót tart.

(4) Az államtitkári vezetői értekezlet résztvevői

a) a közigazgatási államtitkár és a közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok, a miniszter politikai főtanácsadója, valamint szükség esetén a Miniszteri Kabinet – szakterület szerint érintett – tanácsadója,

b) az államtitkár, az államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok, az államtitkári kabinetfőnök, szükség esetén a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályának vezetője.

(5) Az államtitkári vezetői értekezletre más személyeket a közigazgatási államtitkár vagy az államtitkár hív meg.

(6) A közigazgatási államtitkár vagy az államtitkár a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz vagy iránymutatásokat ad.

(7) A közigazgatási államtitkár vagy az államtitkár által kijelölt szervezeti egység vezetője gondoskodik arról, hogy az államtitkári vezetői értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról emlékeztető készüljön, amelyet az értekezlet résztvevői és a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök rendelkezésére bocsát, valamint tájékoztatásul megküldi a miniszteri értekezlet állandó résztvevőinek.

31. Felsővezetői értekezlet

86. § (1) A felsővezetői értekezlet a közigazgatási államtitkár vezetésével áttekinti az egyes ágazati szakmai feladatok ellátását.

(2) A felsővezetői értekezletre legalább havonta egyszer, a közigazgatási államtitkár által meghatározott időpontban kerül sor.

(3) A felsővezetői értekezletet a közigazgatási államtitkár vezeti, aki a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz vagy iránymutatásokat ad.

(4) A felsővezetői értekezlet résztvevői a minisztérium valamennyi helyettes államtitkára, valamint szükség esetén a miniszter politikai főtanácsadója, – államtitkári döntés szerint – az államtitkár, a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályának vezetője, továbbá a közigazgatási államtitkár által meghívott személyek.

(5) A felsővezetői értekezletet a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár készíti elő. A felsővezetői értekezletre olyan kormány-előterjesztés, jelentés nyújtható be, amelynek minisztériumon belüli egyeztetése előzetesen megtörtént. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik továbbá emlékeztető készítéséről, valamint arról, hogy a felsővezetői értekezleten meghatározott feladatokról, iránymutatásokról a felsővezetői értekezlet résztvevői, a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök és a miniszteri értekezlet állandó résztvevői tájékoztatást kapjanak.

32. A vezetői felkészítő és tájékoztató értekezlet

87. § (1) A kormányzati döntéshozatali fórumokat megelőző felkészítésre a kormányzati döntéshozatali fórum adott ülésén részt vevő állami vezető által meghatározott rendben kerül sor.

(2) A kormányzati döntéshozatali fórumok napirendjére felvett és az ülés előtt megküldött kormány-előterjesztések véleményezése szervezésének, az ülésekre való vezetői felkészítés koordinálásának, a felkészítő dokumentáció összeállításának első helyi felelőse a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár.

(3) A kormányzati döntéshozatali fórumok napirendje a beérkezését követően továbbításra kerül a miniszter, továbbá valamennyi állami vezető részére. A napirendek megküldéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(4) A miniszter és a közigazgatási államtitkár számára a felkészítő elkészítéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Ennek elkészítéséhez a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár kijelöli a szakmai véleményt adó helyettes államtitkárt. A szakmai véleményt tartalmazó feljegyzést a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a kijelölésben megadott határidőig kell eljuttatni.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően a minisztérium valamely szakterülete által előkészített, (2) bekezdés szerinti napirenden szereplő kormány-előterjesztés vagy jelentés esetén a felkészítő elkészítéséről – a (6) bekezdés szerinti határidőben – a kérdéses kormány-előterjesztést vagy jelentést előkészítő szakterület gondoskodik.

(6) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – különös szakértelmet igénylő kormány-előterjesztések, jelentések esetén – az általa meghatározott határidőre a felkészítőt az érintett szakmai szervezeti egység készíti el. A felkészítőt ebben az esetben is a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére kell megküldeni, aki gondoskodik a miniszter, valamint a közigazgatási államtitkár részére történő eljuttatásáról.

(7) A kormány-előterjesztés előzményeit, tartalmát és a minisztérium álláspontját bemutató felkészítőt a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére kizárólag elektronikusan kell megküldeni.

(8) A felkészítő tartalmazza

a) az előzmények leírását, ezen belül a közigazgatási egyeztetés eredményére, illetve a minisztérium álláspontjára vonatkozó információkat, valamint – ha volt ilyen – a korábbi kormányzati döntéshozatali fórumok döntését,

b) a kormány-előterjesztés, jelentés rövid tartalmi összefoglalását, kiemelve a kormány-előterjesztésnek, jelentésnek a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő elemeit, valamint

c) a képviselni javasolt álláspontot.

(9) Az egységes formátum biztosítása érdekében a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által (mintapéldány megadásával) meghatározott formában kell a felkészítőt elkészíteni, és azt a minisztérium belső honlapjának központi tárában közzé kell tenni.

33. A szakmai munkacsoport

88. § A miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkár több szervezeti egység feladatkörét érintő, eseti vagy állandó feladat elvégzésére szakmai munkacsoportot hozhat létre. A szakmai munkacsoport ügyrendjében meg kell határozni a szakmai munkacsoport feladatát, vezetőjét és tagjait. A szakmai munkacsoport tagját a helyettesítésére egyébként jogosult személy helyettesítheti.

V. Fejezet

A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK

34. Kiadmányozás

89. § A kiadmányozási jog

a) a miniszter hatáskörében vagy feladatkörében hozott érdemi döntése aláírására,

b) – ha e Szabályzat így rendelkezik – a miniszter hatáskörébe vagy kizárólagos feladatkörébe tartozó döntés előkészítésére és a miniszter nevében történő aláírására vagy

c) a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy e körben történő döntésének meghozatalára

ad felhatalmazást.

90. § (1) A miniszter kiadmányozza

a) a Kormányhoz benyújtandó kormány-előterjesztést, jelentést,

b) a miniszteri rendeletet, a miniszterrel egyetértésben kiadandó miniszteri rendelethez adott egyetértési nyilatkozatot, a közjogi szervezetszabályozó eszközt,

c) a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés tisztségviselőinek, továbbá a más országok politikai vezetőinek címzett ügyiratot,

d) a nemzetközi szervezetek és intézmények számára, valamint a külképviseletek vezetőinek címzett ügyiratokat,

e) – e Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – a Kormány tagjainak szóló ügyiratot,

f) a miniszter irányítása alatt működő intézmény alapításával, átalakításával, megszüntetésével, szervezeti és működési szabályzatának kiadásával, módosításával kapcsolatos döntéseket,

g) a 6. függelék szerint a miniszter jogkörébe tartozó munkáltatói jogok gyakorlása során keletkezett ügyiratokat,

h) a jogszabály által a miniszter hatáskörébe utalt és át nem ruházott ügyben hozott döntést.

(2) Eltérő miniszteri rendelkezés hiányában az (1) bekezdésben meghatározott iratokat a szervezeti egység közvetlen irányítását ellátó helyettes államtitkár, a szakterületért felelős ágazati államtitkár – ha az irat miniszteri biztos feladat- és hatáskörét érinti, a miniszteri biztos –, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a közigazgatási államtitkár, valamint a miniszter kabinetfőnökének felülvizsgálata mellett kell felterjeszteni a miniszterhez. Az ügyiratot az előadói ív felzetén aláírással és dátummal kell ellátnia a felülvizsgálat előtti szignálást végző személynek.

(3) A miniszter akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – a 7. § (4) bekezdése szerinti ügyiratok kivételével – helyettesítés keretében a parlamenti államtitkár, a miniszter és a parlamenti államtitkár egyidejű akadályoztatása vagy távolléte esetén helyettesítés keretében a közigazgatási államtitkár intézkedik és kiadmányoz.

(4) A miniszter akadályoztatása vagy távolléte esetén a miniszter 6. függelék szerinti munkáltatói jogainak gyakorlása körébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – a 7. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak kivételével – helyettesítés keretében a közigazgatási államtitkár intézkedik és kiadmányoz.

(5) A miniszter – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az e Szabályzatban foglalt kiadmányozási rendtől írásbeli utasításával eltérhet.

91. § Az országgyűlési képviselő által benyújtott írásbeli kérdés választervezetét főszabály szerint a parlamenti államtitkár, akadályoztatása vagy távolléte esetén bármely más szakterületi államtitkár írja alá.

92. § (1) A közigazgatási államtitkár kiadmányozza

a) a munkáltatói jogköreinek gyakorlása során keletkezett személyügyi tárgyú ügyiratokat,

b) az Országgyűlés elé beterjesztendő törvényjavaslattal, határozati javaslattal kapcsolatos benyújtó levelet, továbbá a törvényjavaslat, országgyűlési határozati javaslat országgyűlési tárgyalása során a benyújtandó dokumentumokat,

c) a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása során benyújtandó támogatott módosító javaslatok listáját,

d) az alapvető jogok biztosának – több ágazati államtitkár feladatkörét érintő – írásbeli megkeresésére adott válaszleveleket,

e) a miniszteri rendelet kihirdetéséhez szükséges, miniszteri egyetértő nyilatkozatot kérő levelet,

f) a feladatkörébe tartozó egyéb ügyiratokat,

g) az Állami Számvevőszék (a továbbiakban: ÁSZ) és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: KEHI) elnökének címzett ügyiratokat, ha a megkeresés több ágazati államtitkár feladatkörét érinti,

h) a minisztériumhoz benyújtott panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatának befejezését követően a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről szóló értesítést, ha a megkeresés különböző ágazatok szakterületeit érinti,

i) az Alkotmánybíróság elnökének és tagjainak címzett ügyiratokat.

(2) A közigazgatási államtitkár akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – helyettesítés keretében – az e Szabályzat szerint a helyettesítését ellátó helyettes államtitkár kiadmányoz.

(3) A közigazgatási államtitkár kiadmányozási jogát helyettes államtitkári jogállású személyre ruházhatja át.

93. § (1) A szakterület szerint illetékes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot

a) a feladatkörébe tartozó ügyekben a miniszter, illetve a közigazgatási államtitkár kiadmányozási jogkörébe tartozó ügyek kivételével,

b) feladatkörében a Kúria elnökének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének, a legfőbb ügyésznek,

– ha a megkeresés más ágazati államtitkár feladatkörét nem érinti – az ÁSZ és a KEHI elnökének, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) elnökének címzett ügyiratok, valamint – a parlamenti államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett – az országgyűlési képviselő írásbeli megkeresésére adott válaszlevelek tekintetében,

c) az alapvető jogok biztosának írásbeli megkeresésére adott válaszlevelek tekintetében, ha a megkeresés más ágazati államtitkár feladatkörét nem érinti,

d) az 5. függelékben részére meghatározott ügyekben.

(2) Az államtitkár akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – helyettesítés keretében – az e Szabályzat szerint a helyettesítését ellátó helyettes államtitkár, államtitkári kabinetfőnök vagy főosztályvezető intézkedik és kiadmányoz.

94. § (1) A helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot

a) a feladatkörébe tartozó ügyekben a miniszter, a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár, valamint a szakterület szerint illetékes államtitkárok kiadmányozási jogkörébe tartozó ügyek kivételével,

b) az 5. függelékben részére meghatározott ügyekben,

c) a szakterületét érintően a minisztériumhoz benyújtott panaszok és közérdekű bejelentések vizsgálatának befejezését követően a megtett intézkedésről vagy annak mellőzéséről szóló értesítés tekintetében.

(2) A helyettes államtitkár akadályoztatása vagy távolléte, illetve a tisztség betöltetlensége esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyekben – a helyettes államtitkár helyettesítésére vonatkozó eltérő tartalmú, egyedi miniszteri utasításban történő kijelölés hiányában – az e Szabályzat szerint a helyettesítését ellátó vezető intézkedik és kiadmányoz.

95. § A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja a kiadmányozási jogot a kormányzati döntés-előkészítés során készült minisztériumi vélemény tekintetében.

96. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője gyakorolja a kiadmányozási jogot

a) a hatáskörébe tartozó olyan ügyekben, amelyekben az nincs a miniszter, a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár, államtitkár vagy helyettes államtitkár részére fenntartva,

b) az 5. függelékben részére meghatározott ügyekben.

(2) A főosztályvezető akadályoztatása vagy távolléte esetén a kiadmányozási jogkörébe tartozó, intézkedést igénylő ügyben – helyettesítés keretében – a főosztály ügyrendjében meghatározott osztályvezető, illetve kormánytisztviselő intézkedik és kiadmányoz.

(3) A főosztályvezető a szervezeti egységén belüli egyéb kiadmányozási jog gyakorlását az ügyrendben vagy írásbeli meghatalmazásban szabályozza.

97. § A közigazgatási hatósági döntések kiadmányozását

a) az egyes ágazatok tekintetében az 5. függelékben meghatározott vezető,

b) az 5. függelék rendelkezése hiányában a miniszter nevében eljárva a szakterület szerint illetékes helyettes államtitkár

látja el.

98. § (1) Az 5. függelékben nevesített feladatkörében érintett személy, illetve önálló szervezeti egység vezetője a miniszter által átruházott jogkörben, a miniszter nevében eljárva az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálya alá tartozó döntéseket előkészíti és kiadmányozza.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetője, ha a közigazgatási hatósági döntések kiadmányozását főosztályvezető látja el, a főosztályvezető a közigazgatási hatósági döntésekre vonatkozóan a szervezeti egységén belüli kiadmányozási jog gyakorlását az ügyrendben szabályozza.

99. § (1) A minisztérium által megkötésre kerülő szerződés, valamint minden más, kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentum, okirat teljes körű előkészítését, szövegének megállapítását, létrehozását, módosítását, teljesítését, az annak alapján létrejött jogviszony megszüntetését a tárgya szerint érintett önálló szervezeti egység végzi, amely az előkészítés során gondoskodik a kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentum szövegének a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály vezetője, valamint a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére történő előzetes bemutatásáról. A Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály vezetője jogi véleményének figyelembevételével az önálló szervezeti egység gondoskodik a tervezet pénzügyi ellenjegyzésre és kötelezettségvállalásra alkalmassá tételéről. A kötelezettségvállalás jogilag megfelelő dokumentumát a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály jogásza jogi ellenőrzését tanúsító kézjegyével látja el. A kötelezettségvállalást követően a kötelezettségvállalás dokumentumának pénzügyi teljesítéséért felelős szervezeti egység részére történő megküldésről az önálló szervezeti egység gondoskodik.

(2) A minisztérium kamarai jogtanácsosa – a főosztályvezető felülvizsgálatát követően – kiadmányozza a feladatkörébe sorolt, jogi ellenjegyzéshez kötött iratot. Ha a hatósági, bírósági vagy egyéb eljárásban minősített iratot szükséges benyújtani, az annak előállításához szükséges jogi ellenjegyzést vagy az iratpéldányok szignálását a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály vezetője által kijelölt, állományba tartozó kamarai jogtanácsos végzi el.

100. § A 4. függelék szerinti, a miniszter által irányított, felügyelt költségvetési szerv irányításával, felügyeletével kapcsolatos jogkörök gyakorlása körében történő kiadmányozást

a) a miniszter kiadmányozási jogkörébe tartozó ügyek,

b) a hatósági jogkörök és az 5. függelék szerinti egyéb jogkörök,

c) a 6. függelék II. pontja szerinti munkáltatói jogkörök, továbbá

d) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti fenntartói nyilatkozatok tekintetében történő kiadmányozás

kivételével a 4. függelékben foglalt táblázatban meghatározott államtitkár látja el. Ha az államtitkár a 4. függelékben foglalt táblázat szerinti kijelölés alapján jár el, a költségvetési szerv irányításával, felügyeletével kapcsolatos jogait csak a közigazgatási államtitkár jogi és pénzügyi szempontú egyetértő véleményének beszerzése után gyakorolhatja.

101. § (1) A miniszter, illetve – ha a kiadmányozásra más személy jogosult – a kiadmányozásra jogosult személy, valamint a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy a döntését az előkészítés ellenőrzése után, a kapott információk alapján, feladat- és hatáskörében eljárva, határidőben hozza meg.

(2) A kiadmányozási jog gyakorlásának részletes szabályait a szervezeti egység vezetője az ügyrendben határozza meg oly módon, hogy a jogszerűségi és a szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítva legyen a gyors ügyintézés.

102. § Gazdálkodási jellegű vagy ilyen kihatású ügyekben a kiadmányozási, illetve a kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, érvényesítői jog a megfelelő szabályzatokban foglaltak megtartásával gyakorolható.

103. § Az ügyiratot átmeneti vagy központi irattárba – a szervezeti egység vezetőjével történt engedélyeztetést követően – az ügyintéző helyezheti. Az irattárba helyezés tényét a szervezeti egység ügykezelője rögzíti az iktató rendszerben.

104. § A nemzetközi és európai uniós ügyek kivételével a minisztériumközi bizottságokban, vegyes bizottságokban a minisztérium képviseletére kijelölt munkatárs a bizottsági tagságból eredő ügyekben aláírási joggal rendelkezik, a munkahelyi vezető folyamatos tájékoztatása mellett.

35. Az utasítási jog gyakorlásának szabályai

105. § (1) A minisztériumon belül a vezetői utasítások írásbeliek és szóbeliek lehetnek.

(2) Az írott formában megjelenő normatív jellegű utasítások előkészítése a (3) bekezdésben foglaltak szerint történik.

(3) A miniszteri utasítások kiadását a tárgykör szerint illetékes szervezeti egység vezetője vagy a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó politikai szolgálati jogviszonyban álló személy készíti elő.

(4) A (3) bekezdés szerint előkészített utasítás tervezetét miniszteri aláírásra történő felterjesztés érdekében meg kell küldeni a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére.

(5) A miniszteri, közigazgatási államtitkári egyedi utasítások nyilvántartásáról a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(6) A miniszteri, közigazgatási államtitkári egyedi utasítás a minisztérium belső honlapján történő közzététellel válik érvényessé.

36. A jogalkotási, illetve az intézményi munkaterv készítése

106. § (1) A minisztérium fő jogszabály-előkészítési és kormányzati döntés-előkészítési feladatait – a Kormány munkatervéhez igazodva – a félévenként összeállított minisztériumi jogalkotási munkaterv foglalja össze.

(2) A jogalkotási munkaterv tervezetét féléves időszakra a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár készíti elő. A terv tartalmazza a Kormány munkatervében, valamint a jogszabályokban szereplő minisztériumi kötelezettségeket, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kormány határozataiból, a tagállami státuszból származó, továbbá az európai uniós és nemzetközi kötelezettségvállalással összefüggő egyéb, valamint a minisztériumi belső kezdeményezésű feladatokat. A végleges javaslatot a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár a közigazgatási államtitkár útján terjeszti fel jóváhagyásra a miniszternek. A jogalkotási munkatervet a miniszter hagyja jóvá.

(3) Ha a jogalkotási munkatervben szereplő feladat teljesítése az előírt határidőben nem lehetséges, a szakmai előkészítésért feladatkörénél fogva elsődlegesen felelős szervezeti egység vezetője a felügyeletet ellátó helyettes államtitkárt, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt és a közigazgatási államtitkárt – a megjelölt határidő lejárta előtt – köteles tájékoztatni. A jogalkotási munkatervben foglalt határidők egyszeri alkalommal történő halasztását – a halasztás szakmai indokát megjelölő, erre irányuló írásbeli kérés alapján – a közigazgatási államtitkár engedélyezheti a miniszter tájékoztatása mellett. E rendelkezés alkalmazandó a Kormány által kiadott feladatokra is.

(4) Az intézményi munkaterv a minisztériumi szervezeti célokat, programokat és intézkedéseket, azok teljesítési határidőit, a teljesítésükhöz szükséges feltételeket, valamint a teljesítésükért felelősöket tartalmazza.

(5) Az intézményi munkaterv tervezetének egyéves időszakra történő előkészítéséről a közigazgatási államtitkár gondoskodik. Az intézményi munkatervet a miniszter hagyja jóvá.

(6) A jogalkotási, illetve az intézményi munkaterv előkészítése során figyelemmel kell lenni a két munkaterv közötti összhang megteremtésére, valamint arra, hogy a jogalkotási munkaterv is az intézményi célok megvalósítását szolgálja.

(7) A szervezeti egységek a minisztériumi jogalkotási, illetve intézményi munkaterv alapján elkészítik saját munkatervüket, amelyet a szervezeti egységet irányító állami vezető hagy jóvá.

37. A hivatali egyeztetés rendje

107. § (1) A kormányzati döntés-előkészítés során a minisztérium egységes álláspontot alakít ki.

(2) A minisztériumok (kormányhivatalok) kormány-előterjesztés-, illetve jogszabálytervezeteinek (a továbbiakban együtt: tervezet) véleményezése során az egységes hivatali álláspont érvényesülése érdekében a beérkező tervezetet a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár – véleményezési határidő megjelölésével – elektronikus úton eljuttatja a feladatkörében érintett

a) szervezeti egység, intézmény vezetőjének tevékenységét közvetlenül irányító helyettes államtitkár titkárságának,

b) funkcionális szervezeti egységeknek,

c) – államtitkár által közvetlenül irányított – szakmai szervezeti egységeknek

annak feltüntetésével, hogy a tervezetet egyidejűleg mely további szervezeti egységek, intézmények részére küldte meg. Ha a véleményező szervezeti egység álláspontja szerint a tervezet további szervezeti egység feladatkörét is érinti, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárnál haladéktalanul kezdeményezi a véleményezésre való megküldést. A minisztérium háttérintézményeinek véleményezésbe történő bevonása a szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egység feladata és felelőssége.

(3) A (2) bekezdés szerinti tervezetek – tájékoztatásul – elektronikus úton minden esetben megküldésre kerülnek a miniszter, az államtitkárok, a miniszter politikai főtanácsadója és a miniszter kabinetfőnöke vagy az általuk kijelölt személy részére.

(4) A véleményező háttérintézmények és a helyettes államtitkárok irányítása alá tartozó szervezeti egységek észrevételeit összefogva és egyeztetve kell eljuttatni a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a megadott határidőn belül.

(5) Ha egy államtitkár több helyettes államtitkárt vagy szervezeti egységet irányít, az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek egységes és egyeztetett véleményét az államtitkár által kijelölt helyettes államtitkár vagy önálló szervezeti egység küldi meg a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére.

(6) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár a helyettes államtitkárok, az önállóan véleményező szervezeti egységek, intézmények észrevételeinek figyelembevételével gondoskodik a minisztérium véleményét összefoglaló válaszlevél tervezetének elkészítéséről.

(7) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár a kormány-előterjesztések véleményezésre történő kiadása során a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – különleges szakértelem szükségessége esetén – a Szabályzatban meghatározott feladatkörökre tekintettel megjelöli azt a szervezeti egységet, amelynek feladatkörét az adott tervezet elsődlegesen érinti, és amelynek feladata a minisztériumi álláspont kialakításához szükséges szakmai álláspont kialakítása. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár ebben az esetben is a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kiküldi a kormány-előterjesztést véleményezésre és tájékoztatásul. Az összefogó a (4) és (5) bekezdésben foglaltak szerint véleményezők szakmai véleménye alapján köteles a minisztérium szakmai szempontú összegző álláspontját kialakítani.

(8) Véleményeltérés esetén a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik egyeztetés kezdeményezéséről. Ha a véleményeltérés ezt követően is fennáll, a minisztérium véleményét összefoglaló válaszlevél tartalmáról a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata alapján a közigazgatási államtitkár dönt. A döntési javaslatban ismertetni kell a helyettes államtitkárok, önállóan véleményező szervezeti egységek álláspontját.

(9) Ha a válaszadási határidő bármely okból nem tartható, akkor erről és a válaszlevél várható elkészülési időpontjáról rövid úton tájékoztatni kell a véleményt kérő minisztériumot (kormányhivatalt). Az esetlegesen késedelmesen elkészült válaszlevelet munkapéldányként elektronikus úton kell megküldeni a véleményt kérő minisztérium (kormányhivatal) részére.

(10) Ha az érintettek a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által jelzett határidőben nem adnak véleményt, úgy kell tekinteni, hogy a tervezetre észrevételt nem tesznek.

(11) Az észrevételek alapján, illetve a szükséges egyeztetés után elkészített válaszlevél tervezetét a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár írja alá. A minisztériumi véleménynek a címzett részére történő megküldéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(12) Ha a kormány-előterjesztést küldő minisztérium (kormányhivatal) a beérkezett észrevételek tárgyában szóbeli egyeztetést tart, a minisztériumot az észrevételt megfogalmazó helyettes államtitkár vagy az általa irányított szervezeti egység képviseli. A képviselet tekintetében fennálló véleményeltérés esetén a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár jelöli ki a képviselő szervezeti egységet.

38. A minisztériumban előkészített tervezetek minisztériumon belül történő egyeztetési rendje

108. § (1) A jogszabályt, közjogi szervezetszabályozó eszközt tartalmazó tervezet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kormány-előterjesztés), valamint az ehhez kapcsolódó hatásvizsgálati lap előkészítésére a jogalkotási munkaterv alapján, illetve – a közigazgatási államtitkár tájékoztatása mellett – állami vezető utasítása alapján kerülhet sor.

(2) A jelentést, valamint a kormány-előterjesztést az előkészítésért felelős szervezeti egység (a továbbiakban: előkészítő) – a feladatkörrel rendelkező szervezeti egységek bevonásával – készíti el.

(3) A kormány-előterjesztés, jelentés – a minisztérium állami vezetőivel, a miniszter kabinetfőnökével, a miniszter politikai főtanácsadójával, az érintett szervezeti egységek vezetőivel, valamint a feladatkörüket tekintve érintett háttérintézmények vezetőivel történő – belső egyeztetését az előkészítő koordinálja. Kormány-előterjesztésnek, jelentésnek az egyeztetése a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárral, ha költségvetési pénzügyi-gazdasági hatása van, a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárral, európai uniós, nemzetközi kapcsolódás esetén az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral kötelező. A kormány-előterjesztést, jelentést a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére kodifikációs és jogi megfelelőség ellenőrzése céljából meg kell küldeni.

(4) A kormány-előterjesztés, jelentés belső egyeztetésére legalább 5 munkanapos határidőt kell biztosítani, ettől eltérni csak kivételes esetben, külön indokolás mellett lehet. Az egyeztetés elektronikus úton történik. Az ennek során érkezett észrevételeket az előkészítő értékeli, az elfogadott észrevételeket átvezeti.

(5) Ha a belső egyeztetésre küldött kormány-előterjesztés, jelentés tartalmát illetően az előkészítő és az érintett szervezeti egységek között érdemi véleményeltérés van, azt két- vagy többoldalú megbeszélés útján kell egyeztetni az előkészítésért felelős állami vezető tájékoztatása mellett.

(6) A kormány-előterjesztés, jelentés kommunikációs záradékát az előkészítő és a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya munkatársa közösen készíti el. A kormány-előterjesztést, jelentést az előkészítő megküldi a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya részére, aki a kommunikációs záradék áttekintését és szükség szerinti kiegészítését, módosítását követően visszaküldi azt az előkészítést végző szervezeti egység részére.

(7) A kormány-előterjesztés, jelentés felsővezetői értekezletre történő benyújtását a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár hagyja jóvá.

(8) A miniszteri értekezlet dönt a kormány-előterjesztésben, jelentésben foglaltakról, ha

a) a kormány-előterjesztés vagy jelentés politikai döntést igényel, vagy

b) a kormány-előterjesztést vagy jelentést a közigazgatási államtitkár miniszteri értekezleten történő tárgyalás céljából felterjeszti.

(9) A kormány-előterjesztés, jelentés jóváhagyását követően a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik a kormány-előterjesztés előzetes véleményezés céljából történő megküldéséről.

(10) A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik az előkészítő előzetes véleményezés eredményéről történő tájékoztatásáról.

109. § (1) Ha az előzetes véleményezés eredménye alapján a kormány-előterjesztés közigazgatási egyeztetésre bocsátása engedélyezésre kerül, vagy elrendelték a jelentés közigazgatási egyeztetését, a közigazgatási egyeztetésre bocsátásról a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. A közigazgatási egyeztetéssel egyidejűleg jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik a kormány-előterjesztés érintett civil, szakmai szervezetek részére társadalmi egyeztetés céljából történő megküldéséről.

(2) A beérkezett véleményeknek az előkészítőhöz eljuttatásáról a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Az észrevételekkel kapcsolatos álláspontjáról az előkészítő tájékoztatja a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt, aki az elfogadott észrevételek átvezetéséről gondoskodik.

(3) Véleményeltérés esetén az előkészítő a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a szakmai-civil szervezetekkel közvetlenül megkísérli a vitás kérdések tisztázását. A minisztériumok közötti véleményeltérés egyeztetését először ügyintézői, majd főosztályvezetői szinten kell megkísérelni. Ebben az esetben az egyeztetésben történő részvételről az előkészítő és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. Ha az egyeztetés eredménytelen volt, azt helyettes államtitkári, államtitkári, közigazgatási államtitkári, végül miniszteri szinten kell folytatni. Ennek kezdeményezéséről, szükség esetén a szóbeli egyeztetés megszervezéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint az előkészítő gondoskodik.

110. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter – miniszteri rendelet kihirdetéséhez szükséges – egyetértő nyilatkozatának beszerzéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(2) A miniszteri rendelet aláírattatásáról a közigazgatási államtitkár titkárságán keresztül a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(3) Ha a miniszteri rendelet kihirdetéséhez jogszabály alapján más miniszter egyetértése szükséges, annak beszerzéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(4) Az aláírt miniszteri rendelet kihirdetése iránt a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár intézkedik.

111. § (1) A kormány-előterjesztésnek és a jelentésnek a kormányzati döntéshozatali fórumok általi megtárgyalása céljából a Miniszterelnökség részére történő benyújtásáról a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(2) A kormányzati döntéshozatali fórumok üléseire történő felkészítés megszervezéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

112. § (1) A törvénytervezetet és az országgyűlési határozattervezetet tartalmazó kormány-előterjesztés alapján a törvényjavaslat, országgyűlési határozati javaslat – ideértve a beszámolót és a tájékoztatót is – (a továbbiakban együtt: javaslat) kormányülést követő véglegezéséről, az esetleg szükséges javítások, módosítások átvezetéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(2) Az Országgyűléshez történő benyújtással kapcsolatos feladatok ellátásáról a parlamenti államtitkár gondoskodik – a közigazgatási államtitkár jóváhagyását követően – a javaslat Miniszterelnökség részére történő megküldésével.

(3) A miniszteri nyitóbeszéd, zárszó, valamint a miniszter feladat- és hatáskörét érintő, országgyűlési képviselő által benyújtott törvényjavaslat, határozati javaslat esetében a Kormány képviselője felszólalásának elkészítéséért az előkészítő felelős. A szükséges koordináció elvégzéséről a parlamenti államtitkár gondoskodik.

(4) A parlamenti államtitkár az egységes minisztériumi álláspont kialakítása érdekében gondoskodik a javaslathoz benyújtott képviselői, bizottsági módosító javaslatokkal összefüggésben a területért felelős államtitkár, a közigazgatási államtitkár, az előkészítésért felelős más állami vezető, az előkészítő és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár tájékoztatásáról. Az előkészítő a minisztériumi álláspont kialakítását követően gondoskodik a Kormány döntését megalapozó kormány-előterjesztés elkészítéséről.

(5) Az Országgyűlés plenáris ülésén a minisztérium képviseletét a miniszter, illetve a minisztert helyettesítő jogkörében az államtitkár látja el.

(6) Az Országgyűlés bizottságainak ülésein a minisztérium képviseletét a miniszter, illetve a minisztert helyettesítő jogkörében az államtitkár látja el. Az államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén – kijelölés alapján – a helyettes államtitkár vagy a minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselő helyettesíti.

(7) Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: Házszabály) 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás összeállításáról és a tájékoztatás Miniszterelnökségre történő eljuttatásáról – a közigazgatási államtitkár jóváhagyását követően – a parlamenti államtitkár gondoskodik.

(8) Az egységes javaslattervezet elkészítéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik, a javaslattervezetet a miniszter vagy államtitkár ellenjegyzi. Az egységes javaslattervezet benyújtásának koordinálásáról a parlamenti államtitkár gondoskodik.

(9) A zárószavazás előtti módosító javaslat elkészítéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik az előkészítő bevonásával.

(10) A zárószavazást követően az elfogadott törvény vagy országgyűlési határozat szövegének elkészítéséről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik. A javaslat végleges szövegének az Országgyűlés elnöke részére történő megküldéséről – miniszteri aláírást követően – a parlamenti államtitkár gondoskodik.

113. § (1) A nem kormány-előterjesztésben előkészített közjogi szervezetszabályozó eszközök tekintetében a 108. §-ban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(2) A minisztérium belső szabályzatainak a minisztérium belső honlapján történő megjelentetése kötelező. A Hivatalos Értesítőben közzétett belső szabályzatoknak a minisztérium belső honlapján történő megjelentetését a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár kezdeményezi a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályánál. A miniszter vagy a közigazgatási államtitkár által jóváhagyott, de a Hivatalos Értesítőben közzé nem tett belső szabályzatok belső honlapon történő közzétételét az előkészítő kérésére a jogi és igazgatási ügyekért helyettes államtitkár kezdeményezi a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályánál.

39. Ügyintézési határidő

114. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályok, a Kormány ügyrendje és a felettes vezető által előírt határidőben történik.

(2) Az ügyintézési határidő az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan az irányadó anyagi és eljárási szabályokban meghatározott határidő.

(3) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére megállapított határidő 30 nap, kivéve a vezető által megállapított egyedi ügyintézési határidőt.

(4) A határidőket naptári napban (kivételesen órában) kell meghatározni. A határidő számításának kezdő napja a minisztériumban történő érkeztetés, ennek hiányában az első iktatás napja, befejező napja pedig a regisztrált továbbítás napja.

(5) Az ügyintéző feladatainak ütemezése során úgy jár el, hogy a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, észszerű időben beszerezhető legyen.

(6) Ha a beadvány az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a késedelem okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben az illetékes helyettes államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár a továbbiakra nézve döntést hoz, útmutatást ad, amelyről az ügyben érintetteket (ügyfeleket) haladéktalanul tájékoztatni kell.

40. Az ügyintézés általános szabályai

115. § (1) A szervezeti egység foglalkoztatottja köteles a tudomására jutott hivatalos információt ahhoz az érintett szervezeti egységhez eljuttatni, amelynek arra feladata elvégzéséhez szüksége van, illetve amely szükség esetén az információ alapján hivatalból köteles eljárást kezdeményezni.

(2) A miniszter, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, a kabinetfőnökök, a titkárságvezetők és a főosztályvezetők, ha jogszabály másként nem rendelkezik

a) a feladat- és hatáskörük gyakorlását az alárendeltségükbe tartozó vezetőre írásban eseti jelleggel vagy visszavonásig átruházhatják,

b) az alárendeltségükbe tartozó személyektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak,

c) az ügyek intézésére – a jogszabályok keretei között – szükség szerint érdemi és eljárási utasítást adhatnak,

d) a jogszabályok keretei között megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egység bármely vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetve a döntés megsemmisítését, megváltoztatását az illetékes vezetőnél kezdeményezhetik.

(3) Az ügyintézésért felelős személy az eljárás során a következőket látja el:

a) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más információt tartalmazó anyagokat, szükség szerint intézkedik az ügyben előzőleg keletkezett iratok pótlólagos összegyűjtéséről, csatolásáról,

b) ha az ügyben más szervezeti egység álláspontjának bekérése szükséges, erről indokolt esetben felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést az illetékessel szóban, szükség szerint írásban elvégzi,

c) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről feljegyzést készít és azt az ügyiratban elhelyezi, fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat – indokolt esetben – az ügyiratra, illetve az ügyet kísérő lapon külön feljegyzi,

d) az országgyűlési bizottsági üléseken történtekről rövid összefoglalót készít, amelynek állami vezetők rendelkezésére bocsátásáról a parlamenti államtitkár gondoskodik,

e) megállapításait, javaslatát az ügyiratban röviden összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét,

f) az ügyiratot kiadmányozza, vagy továbbítja a kiadmányozásra jogosulthoz,

g) az előadói ívre feljegyzi a kezelői és kiadói utasításokat.

(4) A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat – ha a közvetlen vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszternek címzett előterjesztéseket, jelentéseket, feljegyzéseket ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában a szervezeti egység közvetlen irányítását ellátó helyettes államtitkár, a szakterületért felelős ágazati államtitkár, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a közigazgatási államtitkár, valamint a miniszter kabinetfőnökének útján kell felterjeszteni.

(5) A miniszterhez címzett

a) hivatalos megkereséseket a miniszter vagy a miniszter kabinetfőnöke szignálja ki az érintett államtitkárnak, illetve a közigazgatási államtitkárnak,

b) egyedi ügyekben érkezett beadványokra az a) pontban foglaltak az irányadóak, azzal, hogy a szignálás az illetékes államtitkárnak, közigazgatási államtitkárnak, helyettes államtitkárnak szól.

(6) Az állami vezetők nevére érkező ügyiratokat a címzettek hatáskörükben szignálják ki az általuk irányított állami vezetőknek, illetve az illetékes szervezeti egységek vezetőjének, vagy keresik meg a válaszadásra feladatköre szerint illetékes államtitkárt. A közvetlenül a szervezeti egységhez címzett ügyiratokkal kapcsolatos teendőket – ha az ügyiratot kiszignáló felsővezető annak helyben való iktatását nem rendelte el, iktatás után – a főosztályvezetők saját hatáskörükben végzik.

41. Együttműködési kötelezettség, csoportos munkavégzés

116. § (1) A minisztérium valamennyi vezetője, szervezeti egysége és munkatársa köteles a minisztériumi feladatok végrehajtásában együttműködni. Az egyeztetésért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a minisztériumi szervezeti egység felelős, amelynek az ügy intézése a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre a miniszter kijelölt.

(2) A miniszter az összetett megközelítést és több szakterület szoros együttműködését igénylő feladat elvégzése érdekében a feladatkörükben érintett vezetők és tárgykör szerint illetékes ügyintézők hatékony együttműködésével megvalósuló csoportos munkavégzést rendelhet el.

42. Az alapvető jogok biztosával és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével való kapcsolattartás

117. § (1) Az alapvető jogok biztosa, illetve a NAIH elnöke által végzett vizsgálatot a minisztérium önálló szervezeti egységeinek elő kell segíteniük.

(2) A Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály által az érintett minisztériumi szervezeti egységek bevonásával előkészített, a NAIH elnökének megkeresésére, jelentésére és ajánlására adott válasz tervezetét a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát legalább három munkanappal megelőzően kell aláírásra felterjeszteni.

(3) Az érintett minisztériumi szervezeti egységek által előkészített, az alapvető jogok biztosának megkeresésére, jelentésére és ajánlására adott válasz tervezetét a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát legalább három munkanappal megelőzően kell aláírásra felterjeszteni.

43. A minisztérium képviselete

118. § (1) A minisztériumot a miniszter képviseli. A miniszter akadályoztatása vagy távolléte esetén a képviselet rendjére e Szabályzatnak a miniszter helyettesítésének rendjére irányadó rendelkezései az irányadók, az államtitkárok egyidejű akadályoztatása esetén a minisztériumot a miniszter kabinetfőnöke képviseli.

(2) A képviseleti kapcsolatok irányától függően a munkamegosztási rend a következő:

a) a kormány-, illetve minisztériumközi bizottságokban az adott bizottság szintjének és feladatkörének megfelelően a miniszter kijelölése alapján a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár vagy a miniszter kabinetfőnöke, illetve a szakterület szerint érintetten az államtitkár vagy az általuk kijelölt helyettes államtitkár, illetve személy képviseli a minisztériumot,

b) a minisztériumokkal, a központi közigazgatási, valamint az érdekképviseleti szervekkel való kapcsolattartásban az adott témakör fontosságának és jellegének megfelelően a miniszter, a miniszter kabinetfőnöke, a közigazgatási államtitkár, a szakterület szerint érintett államtitkár, a feladatkörével összefüggésben érintett helyettes államtitkár, illetve az érintett főosztályvezető a kapcsolattartás rendje szerint képviseli a minisztériumot,

c) a minisztériumoknál, a központi közigazgatási és egyéb szerveknél megtartott értekezleteken és tárgyalásokon a minisztérium képviseletére a miniszter vagy a miniszter kabinetfőnöke, illetve a szakterület szerint érintett államtitkár, továbbá annak kabinetfőnöke által kijelölt személy, ennek hiányában a téma szerint érintett helyettes államtitkár, a szervezeti egység vezetője vagy az általa kijelölt személy jogosult, aki az értekezlet tárgya szerint – e Szabályzat előírásai alapján – érintett,

d) az önkormányzati szervekkel való kapcsolattartásban a kabinetfőnökök, a szakterület szerint érintett helyettes államtitkárok és szervezeti egység vezetői, illetve az általuk megbízott kormánytisztviselők képviselik a minisztériumot.

(3) A minisztérium bíróságok és hatóságok előtti jogi képviseletéért a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály felel.

(4) Az Országgyűlés plenáris ülése előtti képviseletre a 112. § (5) bekezdésében, a bizottsága előtti képviseletre a 112. § (6) bekezdésében foglaltak az irányadók.

(5) Az Országgyűlés bizottságai előtti képviselet módjáról a képviseletet ellátó vezetők listájával a parlamenti államtitkárt legkésőbb az ülést megelőző napon 10 óráig tájékoztatni kell.

119. § Ha a nemzetközi programokon és a protokolleseményeken való részvételre a minisztérium több állami vezetője jogosult, akkor a miniszter határozza meg a minisztérium képviseletének rendjét ezeken az eseményeken, és jelöli ki a részt vevő személyt.

120. § A minisztériumnak a külső gazdálkodó vagy civil szervezetek által szervezett képzéseken előadói minőségben történő képviseletét, illetve az ilyen képzéseken történő, a minisztérium által fizetett hallgatói részvételt a közigazgatási államtitkár engedélyezi.

44. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás

121. § (1) A sajtó tájékoztatását az érdekelt minisztériumi szervezeti egységek bevonásával a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya végzi. A sajtó részére tájékoztatást a miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok, a sajtófőnök és a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztály adhat.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya egyedi esetekben nyilatkozattételre külön jogosult személyt is kijelölhet a sajtó tájékoztatása céljából.

(3) Nyilatkozatot – állami vezető eltérő döntése hiányában – csak a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya tudomásával (sajtónyilvános esemény, konferencia stb.) vagy előzetes engedélyével (szervezett sajtótájékoztató, interjú stb.) lehet adni.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a szakmai folyóiratok számára készített, szakmai vagy egyébként ismeretterjesztési, tudományos célból készült írásos anyagok tekintetében.

(5) A sajtó útján nyilvánosságra hozandó közlemény kiadásáról a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya gondoskodik a feladatkör szerint érintett illetékes államtitkár vagy helyettes államtitkár előterjesztését és tartalmi jóváhagyását követően.

(6) A minisztériumot érintő bírálatokra vonatkozó választ a feladatköre szerint érintett főosztályvezető, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szervek tekintetében pedig a szerv vezetője készíti elő a törvényes határidőben. A válaszoknak a sajtóhoz történő eljuttatásáról a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya gondoskodik az érintett ágazat szakmai jóváhagyását követően.

(7) A Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályát tájékoztatni kell, ha bármely szervezeti egységtől, felsővezetőtől, szakértőtől újságíró vagy bármely sajtóorgánum szerkesztősége háttér-információt, nyilatkozatot, konkrét ügyben reagálást kér. Közvetlen megkeresés esetén tájékoztatni kell az újságírót, hogy kérését előzetesen szükséges egyeztetnie a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályával. Az egyeztetésre a nyilatkozattétel előtt kerül sor.

(8) Megkeresés esetében a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya munkatársai referálnak a minisztérium vezetőinek, és arról soron kívül értesítik a megkeresett szervezeti egységet.

(9) A nyilatkozónak hosszabb, elemző nyilatkozattétel, írásbeli interjú esetén joga van kérni a publikálni kívánt anyag megtekintését. A szöveget a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya ellenőrzi és juttatja el a sajtó számára.

(10) A Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya a közvéleményt érintő minisztériumi döntésekről, illetve ezek előkészületeiről tájékoztatást kap. Az egyes ágazatoknak a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályát soron kívül tájékoztatni kell, amennyiben a minisztérium tervezett intézkedése a lakosság valamely csoportjának életviszonyára kihatással van.

(11) A minisztérium közleményeit előzetes egyeztetés alapján kizárólag a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztálya adhatja ki.

(12) A sajtótájékoztatók, sajtónyilvános események zökkenőmentes lebonyolítása és megfelelő szakmai előkészítése érdekében a sajtótájékoztató részletes tartalmáról, a résztvevők pontos köréről legalább három nappal az esemény előtt értesíteni kell a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályát.

(13) A minisztérium jogi képviseleti feladatellátásával összefüggésben a bírósági tárgyaláson megjelent sajtóképviselő részére tájékoztatást a jogi képviselő nem adhat, a sajtó tájékoztatására az e Szabályzatban foglalt általános rendelkezések az irányadóak.

45. A külföldi kiküldetések engedélyezésének rendje

122. § A kiküldetések engedélyezésére a következők szerint kerül sor:

a) a miniszter engedélyezi és rendeli el a közigazgatási államtitkár külföldi kiküldetését, a közigazgatási államtitkár engedélyezi és rendeli el az államtitkárok külföldi kiküldetését,

b) a helyettes államtitkárok és az a) pontban felsoroltakon kívül minden további személy külföldi kiküldetését az ideiglenes külföldi kiküldetésre vonatkozó szabályzatban kijelölt állami vezető engedélyezi és rendeli el,

c) a közigazgatási államtitkár látja el (elrendelőként) kézjegyével a miniszter „Kiküldetés engedélyezése” formanyomtatványát, a Kormány tájékoztatásáról, a miniszter kiutazásának engedélyeztetéséről a Miniszteri Kabinet gondoskodik,

d) az a) és b) pontban foglalt engedélyezéseket megelőzően az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár – a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi tevékenységet koordináló felelősségi körében – ellenjegyzi a külföldi kiküldetéseket.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

123. § (1) A miniszter kiadja

1. a minősített adatok védelméről szóló biztonsági szabályzatot,

2. a közérdekű adatok közzétételi szabályzatát,

3. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésére vonatkozó szabályzatot,

4. az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot,

5. a minisztérium egyedi iratkezelési szabályzatát,

6. a beszerzési és közbeszerzési szabályzatot,

7. a kormányügyelethez kapcsolódó biztonsági ügyeleti, valamint mobiltelefonos készenléti szolgálat szabályzatát,

8. a minisztérium igazgatás gazdálkodási szabályzatát,

9. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokkal kapcsolatos jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasítást,

10. az informatikai biztonsági szabályzatot,

11. a minisztérium épületeibe történő be- és kilépés, a benntartózkodás és a parkolás rendjéről szóló utasítást,

12. a minisztérium szervezeti integritást sértő eseményeinek kezelésével és az integrált kockázatkezeléssel kapcsolatos eljárásrendről szóló utasítást,

13. a parlamenti kapcsolattartás rendjéről szóló utasítást,

14. a minisztérium igazgatása kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés és utalványozás rendjéről szóló utasítást,

15. a minisztérium másolatkészítési szabályzatát,

16. a minisztérium archiválási szabályzatát,

17. a minisztérium fejezeti és központi kezelésű előirányzataival történő gazdálkodásra vonatkozó szabályzatot,

18. a minisztérium felelősségi körébe tartozó projektek lebonyolításáról szóló utasítást,

19. a fejezetet irányító szerv vezetőjének hatáskörébe utalt egyes jogok gyakorlásáról szóló utasítást,

20. a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok számviteli politikájáról szóló utasítást,

21. a tulajdonosi joggyakorló szervezet számviteli politikájáról szóló utasítást,

22. az ideiglenes külföldi kiküldetések rendjéről szóló utasítást,

23. a belföldi kiküldetések rendjéről szóló utasítást,

24. a kincstári VIP bankkártyák kezeléséről és használatáról szóló utasítást,

25. a reprezentációs költségkeret mértékéről és felhasználásáról szóló utasítást,

26. a minisztérium igazgatása számviteli politikájáról szóló utasítást és

27. a belső kontrollrendszerről szóló utasítást.

(2) A közigazgatási államtitkár kiadja

a) a közszolgálati szabályzatot és

b) a minisztérium esélyegyenlőségi tervét.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szereplő szabályzatokon túl a miniszter további szabályzatok kiadásáról is rendelkezhet, és a közigazgatási államtitkárt további szabályzatok kiadására jogosíthatja fel.

(4) A közigazgatási államtitkár a belső honlapon közzéteszi a minisztériumban alkalmazandó belső szabályzatok listáját a szabályzat címe, normatív utasításban kiadott szabályzatok esetében a szabályzat száma, továbbá az előkészítéséért felelős szervezeti egység és a kiadására jogosult állami vezető megjelölésével.

124. § (1) Az önálló szervezeti egységek vezetői e Szabályzat végrehajtására, így különösen az egyes osztályok feladatkörének meghatározására ügyrendet készítenek.

(2) Az ügyrendet az önálló szervezeti egység vezetője írja alá, és jóváhagyásra a tevékenységét irányító állami vezető elé terjeszti, majd a jóváhagyott ügyrendet másolatban megküldi a közigazgatási államtitkárnak.

125. § Ahol e Szabályzat átruházott hatáskörben történő feladatellátást említ, a hatáskör gyakorlására e Szabályzat alapján kerül sor.

1. függelék

A minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék

A minisztérium szervezeti egységeinek feladatai
I.1. A miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek
I.1.1. Miniszteri Kabinet
A Miniszteri Kabinet
1. munkakapcsolatot tart az államtitkári kabinetekkel, titkárságokkal, a helyettes államtitkárok titkárságával és a közigazgatási államtitkár titkárságvezetőjével, szükség esetén munkakapcsolatba lép a minisztérium szervezeti egységeivel, háttérintézményeivel és a Kormány más szerveivel,
2. a tanácsadók útján figyelemmel kíséri a szakterületi munkát, kapcsolatot tart a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek kapcsán az ágazati államtitkárok kabinetfőnökeivel, a helyettes államtitkárokkal, a közigazgatási államtitkár titkárságvezetőjével, az egyes ügyekben teljeskörűen tájékozódik,
3. a tanácsadók útján részt vesz a miniszter és a miniszter kabinetfőnöke által meghatározott projektek és programok koordinálásában,
4. tájékoztatást kérhet a jogalkotási, illetve az intézményi munkaterv megvalósításáról, az aktuális hazai és európai uniós finanszírozású programokról,
5. véleményezi a minisztériumon belül az állami és szakmai kitüntetésekkel és díjakkal, elismerésekkel kapcsolatos felterjesztéseket, előterjesztéseket és folyamatokat,
6. a Szabályzatban meghatározott esetek kivételével a szakterületért felelős államtitkári kabinetek útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével irányítja a miniszteri válaszadást igénylő megkeresések választervezeteinek elkészítését,
7. részt vesz a miniszteri döntések előkészítésében, előzetes politikai egyeztetésében, közreműködik a minisztériumhoz tartozó ágazatok politikai arculatának kialakításában, formálásában, a miniszter és az államtitkárok politikai döntéseinek, továbbá a Kormány általános politikájának megvalósításához kapcsolódó miniszteri feladatok előkészítésében, végrehajtásában és annak ellenőrzésében,
8. eljár a miniszter által meghatározott ügyekben,
9. a miniszter döntése szerint részt vesz az egyes szervezeti egységek feladatainak tervezésében, előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében,
10. folyamatosan figyelemmel kíséri a miniszteri programokat, javaslatot tesz a meghívások tekintetében az ágazatoktól kért és kapott szakmai anyagok alapján,
11. tanácsadói útján részt vehet az ágazati államtitkári vezetői értekezleteken,
12. koordinálja a miniszter képviseletét a Balaton Fejlesztési Tanácsban,
13. összeállítja a Miniszteri Értekezlet napirendjét és nyomon követi a Miniszteri Értekezleten meghatározott feladatok, iránymutatások végrehajtását,
14. összeállítja a minisztérium éves munkatervét.
I.1.2. Titkársági Osztály
A Miniszteri Kabineten Titkársági Osztály működik, melyet titkárságvezető vezet.
A Titkársági Osztály
1. a miniszteri programokkal összefüggésben elkészíti a háttéranyagokat és a beszédtervezeteket,
2. folyamatosan figyelemmel kíséri a heti miniszteri programokat, szükség esetén az egyes egyeztetésekhez, megbeszélésekhez, találkozókhoz megfelelő anyagokat készít,
3. részt vesz a minisztérium vezetői értekezletein,
4. felterjeszti a miniszter részére az előkészített állami és szakmai kitüntetésben, díjban és elismerésben részesülő személyekre vonatkozó javaslatokat,
5. a miniszter közvetlen iránymutatásai alapján segíti a kommunikációs szakterület munkáját,
6. a kabinetfőnök irányításával megtervezi, vezeti a miniszter programjait, koordinálja azok szervezését, vezeti a miniszteri naptárat, közreműködik az ahhoz kapcsolódó dokumentumok előkészítésében,
7. tájékoztatja az államtitkári titkárságokat a miniszter programjairól,
8. folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a minisztérium vezető munkatársaival és a miniszter tanácsadó testületeivel,
9. koordinálja, támogatja a miniszter irányítása alá tartozó miniszteri tanácsadók munkáját,
10. kapcsolatot tart a kommunikációs szakterülettel,
11. kapcsolatot tart a miniszteri utazások tekintetében a nemzetközi szakterülettel,
12. nyilvántartja, előkészíti, összehívja, megszervezi a miniszter és a kabinetfőnök feladatkörébe tartozó egyeztetéseket, illetve a miniszter vagy a kabinetfőnök kezdeményezésére megtartandó megbeszéléseket,
13. koordinálja a miniszter és a kabinetfőnök programjaihoz kapcsolódó vezetői információs dokumentumok, felkészítők, beszédtervezetek előkészítését,
14. koordinálja a szakterületek irányába a miniszterhez érkezett megkeresések, kérelmek, panaszok és közérdekű bejelentések megválaszolását,
15. megszervezi a miniszter kabinetfőnöke által vezetett, rendszeresen megtartott koordinációs értekezletet,
16. részt vesz a minisztérium szakpolitikai döntéseinek előkészítésében,
17. gondoskodik a miniszter és a kabinetfőnök programjaihoz kapcsolódó vezetői információs dokumentumok, felkészítők, beszédtervezetek előkészítéséről, és megküldi azokat a miniszter kabinetfőnöke részére,
18. együttműködik a kommunikációs szakterülettel a miniszter által adományozható elismerésekre vonatkozó jogi szabályozás szakmai előkészítésében.
I.1.3. Sajtókapcsolatok Osztálya
A Miniszteri Kabineten Sajtókapcsolatok Osztálya működik, melyet sajtófőnök vezet.
A Sajtókapcsolatok Osztálya
1. irányítja, szervezi és összefogja a minisztérium kommunikációját, gondoskodik a folyamatos, összehangolt és kiegyenlített minisztériumi kommunikáció megteremtéséről, amelynek keretében ellátja a minisztérium sajtó, PR, marketing és belső kommunikációs feladat- és hatásköreit, felel a közérdekű adatoknak a minisztérium honlapján történő közzétételéért,
2. kampányokat tervez és folytat a minisztérium döntéseinek társadalmi elfogadtatása, a minisztérium arculatának kialakítása érdekében, jóváhagyja a minisztérium szervezeti egységeinek tervezett kampányait,
3. jóváhagyja a minisztérium által alkalmazott marketing eszközöket, online és nyomtatott kiadványokat,
4. ellátja a minisztérium külső és belső honlapja (intranet) arculatának és – közreműködve a feladatkör szerint érintett szervezeti egységekkel – tartalmának meghatározásához kapcsolódó feladatokat, szerkeszti a minisztérium kezelésében vagy fenntartásával működő honlapot és közösségi felületeket,
5. koordinálja a miniszter irányítása alá tartozó intézmények sajtó- és kommunikációs munkáját,
6. előkészíti és szervezi a miniszter, valamint a minisztérium államtitkárainak sajtószereplését a szakterületért felelős államtitkár munkatársainak bevonásával,
7. gondoskodik a minisztérium sajtóközleményeinek kiadásáról,
8. válaszol a sajtó megkereséseire a szakterületért felelős államtitkár útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével és jóváhagyásával,
9. a szakterületért felelős államtitkár kérésére vagy saját hatáskörben kezdeményezi a sajtóval kapcsolatos helyreigazításokat,
10. előkészíti a miniszter nyilvános programjához szükséges beszédeket,
11. biztosítja a minisztérium vezetőinek a rendszeresen frissülő kommunikációs paneleket,
12. kommunikációs szempontból véleményezi az előterjesztések kommunikációs záradékait.
I.1.4. Protokoll és Szervezési Osztály
A Miniszteri Kabineten Protokoll és Szervezési Osztály működik, melyet osztályvezető vezet.
A Protokoll és Szervezési Osztály
1. előkészíti, megszervezi, koordinálja a miniszteri programokhoz kötődő feladatokat a szakmai felelős szervezetekkel együttműködve,
2. gondoskodik a miniszteri rendezvények lebonyolításához szükséges technikai feltételek biztosításáról, a protokolleszközök beszerzéséről,
3. a miniszteri programokkal összefüggésben elkészíti a rendezvénytáblát és megküldi a Miniszteri Kabinet Titkársági Osztály munkatársai részére,
4. tervezi és koordinálja a miniszteri elismerésekkel és az állami kitüntetésekkel összefüggő feladatokat, az illetékes szakterületnek iránymutatást ad,
5. szervezi a minisztérium nemzeti és állami ünnepekhez kapcsolódó kitüntetés- és díjátadó ceremóniáit, a miniszteri állománygyűléseket, egyéb a miniszter által meghatározott rendezvényeket,
6. közreműködik a miniszter által adományozható elismerésekre vonatkozó jogi szabályozás szakmai előkészítésében,
7. az állami kitüntetésekkel és miniszteri elismerésekkel kapcsolatos feladatai körében:
7.1. összesíti a szakmai területek által összeállított állami kitüntetésben és miniszteri elismerésben részesülő személyekre vonatkozó javaslatokat,
7.2. miniszteri döntésre előkészíti az állami kitüntetésekkel és miniszteri elismerésekkel kapcsolatos dokumentumokat,
7.3. biztosítja az állami kitüntetésekhez és miniszteri elismerésekhez kapcsolódó tárgyi feltételeket,
7.4. kezdeményezi a miniszteri elismerésekhez járó pénzjutalmak kifizetését,
7.5. az állami kitüntetések és miniszteri elismerések adományozásáról és visszavonásáról szóló nyilvántartást vezet,
7.6. kezdeményezi az elismerések adományozásáról, illetve visszavonásáról rendelkező miniszteri közlemény közzétételét,
8. nemzetközi események tekintetében folyamatos kapcsolatot tart és egyeztet a nemzetközi szakterület vezetőjével, illetve minden egyéb szakmai rendezvény esetében folyamatos kapcsolatot tart és egyeztet a szakmai területekkel,
9. gondoskodik a tolmácsolási tevékenységgel kapcsolatos ügyintézési és koordinációs feladatok ellátásáról,
10. a hivatali célú ajándékozás kapcsán protokollajándék raktárt hoz létre és ellátja a működtetésével kapcsolatos feladatokat,
11. közreműködik a protokolláris és hivatalos rendezvényi reprezentációra fordítható kiadásokról és a tolmácsolás igénylésének rendjéről szóló utasítás előkészítésében.
I.2. A közigazgatási államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.2.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság
A Közigazgatási Államtitkári Titkárság segíti a közigazgatási államtitkár tevékenységének ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
A Közigazgatási Államtitkári Titkárság
a) koordinációs feladatai körében
1. folyamatosan figyelemmel kíséri a jogalkotási, illetve az intézményi munkatervi feladatok teljesítését,
2. figyelemmel kíséri a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a jogalkotási, illetve az intézményi munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását, továbbá a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok végrehajtását, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a minisztériumi vezetőket,
3. a közigazgatási államtitkár kijelölése esetén koordinálja a komplex megközelítést igénylő, több szervezeti egység feladatkörét érintő egyedi ügyek intézését,
4. közreműködik a közigazgatási államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében,
5. véleményezi a Kormány részére készült előterjesztések, továbbá a miniszteri rendeletek tervezeteit a közigazgatási államtitkár döntése alapján,
6. közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatainak erősítésében,
7. a közigazgatási államtitkár döntése alapján közreműködik a minisztérium és más szervek, hatóságok, illetve a nemzetközi szervezetek képviseletei közötti kapcsolattartásban,
8. koordinálja a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt lévő helyettes államtitkári titkárságok és főosztályok munkáját,
9. kapcsolatot tart a minisztérium szakmai vezetőivel, szükség szerint jelentést, beszámolót kér munkájukról,
10. szükség szerint támogatja a feladatában érintett miniszteri biztos tevékenységét,
11. koordinálja a minisztériumba érkező, több ágazati államtitkár feladatkörét érintő írásbeli megkeresésre adott válaszlevelek elkészítését.
I.2.2. Ellenőrzési Főosztály
Az Ellenőrzési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében kidolgozza a Belső Ellenőrzési Kézikönyvet és annak részeként a Belső Ellenőrzési Alapszabályt, a belső ellenőrökre vonatkozó Etikai Kódexet;
b) koordinációs feladatai körében
1. ellátja a fejezeten belüli ellenőrzések koordinációját, amelynek érdekében kapcsolatot tart a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek, valamint a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok belső ellenőrzési vezetőivel, számukra módszertani segítséget nyújt a feladataik színvonalas elvégzése érdekében,
2. ellátja a minisztériumot érintő ÁSZ, KEHI vizsgálatokkal kapcsolatos koordinációs feladatokat,
3. ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál lefolytatandó, a minisztérium felelősségi körébe tartozó ellenőrzések koordinációs feladatait, amelynek érdekében kapcsolatot tart a Miniszterelnökséggel;
c) funkcionális feladatai körében
1. független, tárgyilagos bizonyosságot adó tevékenysége keretében szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer-, teljesítmény-, valamint informatikai ellenőrzéseket végez, amelyekkel hozzájárul a minisztérium működésének fejlesztéséhez, eredményességének növeléséhez, a minisztérium céljainak elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszertani útmutatások segítségével értékeli, illetve javaslataival elősegíti a minisztérium irányítási és belső kontrollrendszerének hatékonyságát; ezen belül különösen elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszer kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét; a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát,
2. ellenőrzi a fejezeti kezelésű pénzeszközök felhasználását, valamint a fejezet költségvetéséből adott juttatásokat és támogatásokat a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szervezeteknél,
3. ellenőrzi a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szerveket, valamint a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokat,
4. ellátja a miniszter irányító szervi hatáskörébe tartozó elkülönített alapok felhasználásának kockázatelemzésen alapuló ellenőrzését,
5. kidolgozza – kockázatelemzés alapján – a minisztérium stratégiai és éves ellenőrzési terveit, amelyek magukban foglalják a feladatellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek fejlesztésére, a képzésre és továbbképzésre, esetenként külső erőforrás bevonására vonatkozó javaslatokat is,
6. elkészíti a fejezet összefoglaló éves ellenőrzési tervét,
7. elkészíti a fejezet éves összefoglaló jelentését a miniszter által irányított költségvetési szervek és a minisztérium éves ellenőrzési jelentése alapján,
8. ellátja a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek belső ellenőrzési tevékenységének szakmai felügyeletét,
9. ellenőrzi és nyomon követi az ellenőrzési jelentések alapján készített intézkedési tervek végrehajtását,
10. a közigazgatási államtitkár, illetve a belső ellenőrzési vezető kezdeményezésére soron kívüli ellenőrzéseket hajt végre, amelyről előzőleg kikéri a KEHI elnökének véleményét,
11. a lezárt ellenőrzési jelentést vagy annak kivonatát megküldi
11.1. irányított költségvetési szerv ellenőrzése esetén az ellenőrzött szerv vezetőjének vagy
11.2. az ellenőrzött szervezeti egységek vezetőinek, továbbá
11.3. annak, akire vonatkozóan megállapítást vagy javaslatot tartalmaz, és
szükség esetén felkéri az intézkedési terv elkészítésére,
12. a lezárt ellenőrzési jelentéseket tájékoztatásul megküldi a KEHI elnöke részére,
13. a közigazgatási államtitkár, illetve a belső ellenőrzési vezető kezdeményezésére tanácsadó tevékenységet lát el a minisztérium működésének fejlesztéséhez, racionalizálásához kapcsolódóan, ezen belül különösen: vezetők támogatása az egyes megoldási lehetőségek elemzésével, értékelésével, vizsgálatával, kockázatának becslésével; pénzügyi, tárgyi, informatikai és humánerőforrás-kapacitásokkal való észszerűbb és hatékonyabb gazdálkodásra irányuló tanácsadás; a vezetőség szakértői támogatása a kockázatkezelési és szabálytalanságkezelési rendszerek és a teljesítménymenedzsment rendszer kialakításában, folyamatos továbbfejlesztésében; tanácsadás a szervezeti struktúrák racionalizálása, a változásmenedzsment területén; konzultáció és tanácsadás a vezetés részére a szervezeti stratégia elkészítésében; javaslatok megfogalmazása a minisztérium eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében, a minisztérium belső szabályzatainak tartalmát, szerkezetét illetően;
d) egyéb feladatai körében
1. nyilvántartást vezet az ellenőrzési feladatok megvalósításáról és az ellenőrzési jelentések alapján készített intézkedési tervek végrehajtásának állásáról és a vonatkozó jogszabályban meghatározott határidőre írásban beszámol a KEHI elnöke részére a minisztérium által a tárgyévben végzett belső ellenőrzések javaslatai alapján készült intézkedési tervek végrehajtásáról,
2. nyilvántartja az ÁSZ és KEHI ellenőrzések javaslataira készített intézkedési terveket és azok végrehajtását, és a vonatkozó jogszabályban meghatározott határidőre a külső ellenőrzések javaslatai alapján készült intézkedési tervek végrehajtásáról beszámolójában tájékoztatja a KEHI elnökét,
3. részt vesz az Államháztartási Belső Kontroll Munkacsoport Belső Ellenőrzési, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Témacsoport munkájában, együttműködik az ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályok kidolgozása, módosítása, az ellenőrzési rendszer fejlesztése, módszertani útmutatók elkészítése tekintetében,
4. véleményezi a miniszter által irányított költségvetési szervek vezetői javaslatára az adott költségvetési szerv belső ellenőrzési egység vezetőjével kapcsolatos személyi ügyeket (kinevezés, felmentés),
5. erősíti a minisztérium korrupcióellenes elkötelezettségét,
6. elősegíti a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok ellenőrzési rendszerének fejlesztését,
7. segíti a közigazgatási államtitkárt álláspontjának kialakításában a Szabályzat, valamint a minisztérium működési típusú belső szabályzatainak módosítására irányuló kezdeményezésekkel kapcsolatban,
8. ellenőrzései során vizsgálja a Szabályzat, a minisztérium belső szabályzatai és a szervezeti egységek ügyrendjeinek összhangját,
9. ellenőrzései során figyelemmel kíséri a minisztérium működésének főbb szabályait, folyamatait, a tapasztalatok alapján javaslatokat fogalmaz meg eljárásrendek, útmutatók, iratminták alkalmazására,
10. véleményezi, koordinálja a miniszter által irányított költségvetési szervek vonatkozásában a belső ellenőrzési feladatok külső szolgáltatóval történő ellátásának jóváhagyási folyamatát,
11. ellátja a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat.
I.2.3. Humánpolitikai Főosztály
A Humánpolitikai Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében felel a minisztérium közszolgálati szabályzatának, valamint a személyügyi szakterületre vonatkozó egyéb belső szabályzatoknak a kidolgozásáért;
b) európai uniós és nemzetközi feladatai körében felel
1. a szakdiplomatákkal kapcsolatos, a minisztérium hatáskörébe tartozó személyügyi feladatok ellátásáért,
2. az Európai Bizottság által meghirdetett nemzeti szakértői pályázat közzétételéért, a pályázó minisztériumi kormánytisztviselő jelöléséért, kiküldetésükkel kapcsolatos munkajogi ügyintézéséért (ide nem értve a kiutazással és hazautazással, valamint a kint tartózkodással kapcsolatban felmerülő ügyintézést), kint tartózkodásuk meghosszabbításáért és ennek kapcsán az Igazságügyi Minisztériummal való kapcsolattartásért,
3. a külképviseleteken a minisztérium érdekeit képviselő szakdiplomaták és családjuk élet- és munkakörülményei alakulásának folyamatos figyelemmel kíséréséért, az ezzel kapcsolatos intézkedések kezdeményezéséért,
4. a minisztériumi kormánytisztviselők európai uniós gyakornoki feladatok ellátására történő kirendeléséért, az Európai Unió tagállamai és más államok, illetve szervezetek által meghirdetett ösztöndíjak közzétételéért;
c) funkcionális feladatai körében felel:
1. a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyügyi, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, szociális, jóléti és kegyeleti döntések előkészítéséért és végrehajtásáért, valamint a minisztérium közszolgálati és egyéb belső szabályzataiban a hatáskörébe utalt feladatok ellátásáért,
2. a minisztérium humánerőforrás- és álláshely-gazdálkodással összefüggő feladatainak előkészítéséért,
3. a minisztérium személyi állományába tartozó vezetők és kormánytisztviselők, a minisztérium irányítása alá tartozó intézmények, a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok tekintetében nyilatkozattételre kötelezettek vagyonnyilatkoztatásával összefüggő feladatok ellátásáért,
4. a közszolgálati álláshelyek pályáztatásával kapcsolatos ügyintézéssel összefüggésben a minisztériumi belső pályáztatási rendszer működtetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért,
5. a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára vezetői kinevezésekkel kapcsolatos kifogásolási jogának megkérésével összefüggő tevékenység ellátásáért,
6. a személyi állomány egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságával, foglalkozás-egészségügyi helyzetével kapcsolatos tevékenység felügyeletéért,
7. a minisztérium állománya személyügyi adatainak számítógépes feldolgozásáért és a jogszabályban előírt adatszolgáltatásért, valamint az álláshely-nyilvántartási rendszer vezetéséért és naprakész kezeléséért,
8. a külső szervektől és a minisztérium belső szervezeti egységeitől véleményezés céljából érkezett tervezetekkel kapcsolatosan a feladatkörét érintő minisztériumi álláspont kialakításában való közreműködésért,
9. a minisztérium dolgozóinak képzésével, továbbképzésével, közigazgatási alap- és szakvizsga-szervezésével, tanulmányi szerződéseivel kapcsolatos feladatok ellátásáért,
10. a minisztériumi kormánytisztviselők teljesítményének értékelésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, a teljesítmény elismeréssel kapcsolatos feladatok végrehajtásával, valamint az intézményi vezetők tevékenységének értékelésével kapcsolatos teendők ellátásáért,
11. a minisztérium személyi állományára vonatkozóan a politikai szolgálati jogviszony, a biztosi jogviszony, a kormányzati szolgálati jogviszony, valamint a munkaviszony létesítésével, módosításával, megszűnésével és megszüntetésével kapcsolatos okiratok előkészítéséért, illetve nyilvántartásáért,
12. a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek első számú vezetőjével, vezetője helyettesével, gazdasági vezetőjével, jogszabályban meghatározott munkáltatói jogkörbe tartozó jogviszony létesítésével, módosításával, megszűnésével és megszüntetésével kapcsolatos intézkedések előkészítéséért, illetve véleményezéséért az érintett szakmai területek, illetve a költségvetési szervek esetében a szakmai felügyeletet, illetve az irányítást ellátó szakterületek, valamint a Költségvetési Főosztály bevonásával, továbbá felel az érintett vezetők személyi anyagának kezeléséért,
13. a minisztérium esélyegyenlőségi tervével kapcsolatos feladatok ellátásáért,
14. a munkavédelemmel kapcsolatos képzés lebonyolításáért és dokumentálásáért, igény esetén a munkavédelmi képviselőválasztás lebonyolításának előkészítésében való közreműködésért,
15. a minisztérium személyügyi feladatainak ellátása keretében a Szolgáltatási és Ellátási Alapadat Tár (SzEAT) rendszerben történő adatrögzítésért,
16. az önálló szervezeti egységek álláshelykeretének nyilvántartásával kapcsolatos feladatokért, az egyes álláshelyekhez tartozó forrás- és bérkeretek meghatározásának kivételével,
17. a személyi anyagok kezeléséért,
18. a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló Korm. határozatból adódóan a minisztériumi munkatársak továbbfoglalkoztatási kérelmeinek összegyűjtéséért és a Miniszteri Kabinet részére történő továbbításáért,
19. a Kit. 72. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója által elektronikusan kiadmányozott jognyilatkozatok záradékolásáért, amely tevékenységet a Humánpolitikai Főosztály személyügyi feladatait ellátó munkatársai végzik;
d) egyéb feladatai körében felel
1. a minisztériumi dolgozók szociális helyzetének figyelemmel kíséréséért, a belső szabályzatokban foglalt jóléti, szociális és egészségügyi juttatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért, a szociális és lakásügyekkel foglalkozó bizottság elnöki és titkársági feladatainak ellátásáért,
2. a minisztérium és a felsőoktatási intézmények közötti együttműködések, szakmai gyakorlatokkal összefüggő megállapodások kialakításáért,
3. a Kormány által alapított ösztöndíjprogram megvalósításában történő közreműködésért,
4. a minisztériumi érdekképviseleti szervezetekkel való kapcsolattartásért,
5. a szervezetfejlesztéssel kapcsolatos stratégiák, fejlesztési irányok és tervek kidolgozásáért és koordinálásáért.
I.3. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.3.1. Jogi és Igazgatási Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Jogi és Igazgatási Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységének ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat. Ezen túlmenően
1. szervezi a felsővezetői értekezletet, amelynek keretében javaslatot tesz a napirendre, az értekezlet jóváhagyott napirendjét a kapcsolódó ülésanyagokkal együtt megküldi a résztvevők részére,
2. a felsővezetői értekezletről emlékeztetőt készít, intézkedik annak jóváhagyása iránt, nyomon követi az értekezleten kiadott feladatok végrehajtását,
3. a felsővezetői értekezletre benyújtásra kerülő kormány-előterjesztések, jelentések tervezetei, miniszteri rendeletek tervezetei, valamint egyéb döntés-előkészítő anyagok kapcsán írásos szakmai álláspontot alakít ki, ennek során vizsgálja az irányadó tartalmi és formai követelményeknek való megfelelést, javaslatokat tesz azok egységes érvényesítése érdekében.
I.3.2. Jogszabály-előkészítő Főosztály
A Jogszabály-előkészítő Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek (törvényjavaslatok, kormány- és miniszteri rendelettervezetek), előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök és egyéb határozatok, egyéb utasítások előkészítéséért (szövegezés, szerkesztés, a magyar jogrendbe való beilleszkedés megteremtése), ezen belül:
1.1. az irányításhoz szükséges normatív rendelkezések szabályozási szintjének (törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, miniszteri utasítás, miniszteri belső utasítás, közigazgatási államtitkári utasítás) meghatározásáért,
1.2. a jogszabályok tervezeteinek, indokolásának elkészítéséért az illetékes főosztály által előkészített szakmai tervezet alapján,
1.3. az előterjesztések, jogszabályok tervezeteinek belső véleményezését követően a Kormány ügyrendje szerinti előzetes egyeztetésre történő megküldéséért, majd közigazgatási és társadalmi egyeztetéséért,
1.4. a jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek, valamint a tervezetekhez kapcsolódó szakmai indokolások minisztérium honlapján való közzététele érdekében a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályának történő megküldéséért,
1.5. a miniszter feladatkörébe tartozó törvények, kormányrendeletek, kormányhatározatok kormány-előterjesztéseinek a kormányzati döntéshozatali fórumok döntésének megfelelő véglegesítéséért, a törvények Országgyűléshez történő benyújtás előtti tartalmi egyeztetéséért,
1.6. a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslattervezeteinek előkészítéséért, valamint a törvény- és a határozati javaslat szövegének véglegesítéséért, kihirdetésre történő előkészítéséért,
1.7. a miniszteri rendeletek, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök, egyedi utasítások és határozatok aláíratásáért, kihirdetéséért, közzétételéért,
1.8. felel a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának előkészítéséért,
1.9. felel a háttérintézmények szervezeti és működési szabályzatainak miniszteri utasításként történő kiadásáért, illetve miniszteri jóváhagyásra felterjesztéséért, az irányított költségvetési szervek miniszteri jóváhagyást igénylő egyéb belső szabályzatainak miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért, valamint egyéb szabályzatainak véleményezéséért,
1.10. felel a feladatracionalizációval összefüggő jogszabály-módosításoknak az érintett főosztályokkal együttműködve történő előkészítéséért,
1.11. ellátja a minisztériumi előterjesztéseknek, jelentéseknek a kormányzati döntéshozatali fórumok üléseinek napirendre vételével kapcsolatos feladatokat,
1.12. közreműködik a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 5/A. §-a szerinti jelentés előkészítésében,
1.13. nyilvántartja és szükség esetén felülvizsgálja a hatályos miniszteri utasításokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. nyilvántartja a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a Kormány ülésein és munkatervében, a minisztérium jogalkotási munkatervében és a miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésekben előírt határidős feladatokat, miniszteri döntés hiányában javaslatot tesz az ügykör szerint felelős szervezeti egységekre és határidőkre, vita esetén kijelöli az első helyi felelőst, valamint figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását,
2. gondoskodik a minősítettnek nem minősülő nem nyilvános kormányhatározatok tartalmának érintett szakterületek részére történő eljuttatásáról,
3. gondoskodik a lejárt határidejű kormányhatározatokból adódó, továbbá a kormányzati döntéshozatali fórumok ülésein nem határozati formában kiadott feladatok végrehajtásának nyomon követéséről és a Miniszterelnökség részére történő megküldéséről,
4. megküldi az érintettek részére a kormányzati döntéshozatali fórumok napirendjét,
5. kijelöli a napirenden szereplő előterjesztések, jelentések kapcsán a felkészítő anyagok elkészítéséért felelős szervezeti egységet, gondoskodik az ülésanyagok és az elkészült felkészítők állami vezetők részére történő eljuttatásáról,
6. kapcsolatot tart a Miniszterelnökséggel a kormányzati döntéshozatali fórumok előkészítésével kapcsolatosan,
7. a minisztérium vezetése és az érintett önálló szervezeti egységek részére megküldi az Országgyűléstől, a Kormánytól, más állami szervektől vagy minisztériumoktól érkező emlékeztetőket, jelentéseket, összefoglalókat, intézkedési terveket, szükség esetén felhívja a figyelmet az intézkedési kötelezettségre,
8. ellátja a kormányzati döntés-előkészítés keretében a más minisztériumoktól vagy központi államigazgatási szervektől érkező tervezetek minisztériumon belüli egyeztetését, amelynek keretében összeállítja az egységes minisztériumi álláspontot,
9. gondoskodik a kormány-előterjesztések és a jelentések kormányzati döntéshozatali fórumok általi megtárgyalása céljából a Miniszterelnökség részére történő benyújtásáról, ideértve az elektronikusan kapott, véglegezett ülésanyag állami vezetőkkel történő jóváhagyatását is,
10. koordinálja a más minisztériumtól érkező együttes előterjesztések miniszteri aláírásra történő előkészítését, intézkedik annak miniszteri aláírásra történő felterjesztése iránt,
11. gondoskodik a kormányzati döntéshozatali fórumok döntései alapján a más minisztériumok felelősségi körébe tartozó ülésanyagok szerinti jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteinek miniszterelnöki aláírásra történő felterjesztést megelőző visszamutatásáról az érintett szervezeti egységek részére,
12. koordinálja a más minisztériumoktól érkező jogharmonizációs javaslat minisztériumon belüli egyeztetését, amelynek keretében elkészíti az egységes minisztériumi véleményt,
13. gondoskodik a minisztériumnak szóló szakmai, illetve utóegyeztetésre vonatkozó meghívóknak az érintett szervezeti egységek részére történő továbbításáról, és ennek keretében a minisztérium képviseletének megszervezéséről,
14. a véleményezésre és kormányzati döntéshozatali fórumok általi megtárgyalás céljából beérkezett, minősített adatot tartalmazó előterjesztések esetében megjelöli a feladatkör szerint érintett szervezeti egységet, valamint – titkos ügykezelő útján – lehetőséget biztosít a kijelölt szervezeti egység betekintésre jogosult képviselője részére a minősített adatot tartalmazó előterjesztésekbe, jelentésekbe történő betekintésre,
15. ha a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a Kormány ülésein és munkatervében, a minisztérium jogalkotási munkatervében és a miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésekben előírt határidős feladatok végrehajtása során megállapítást nyer, hogy a feladat végrehajtására kijelölt szervezeti egység nem rendelkezik hatáskörrel, megállapítja a feladat végrehajtására feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységet, amelyre az eredeti felelős javaslatot tesz,
16. ellátja az Integrált Jogalkotási Rendszerrel összefüggő szervezeti adminisztrátori feladatokat;
c) funkcionális feladatai körében
1. előkészíti a minisztériumi jogalkotási munkaterv tervezetét,
2. nyomon követi a minisztérium által előkészített jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit az előkészítéstől a megjelentetésig,
3. nyilvántartja az egyedi miniszteri és közigazgatási államtitkári utasításokat;
d) egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. a szakmai főosztályok bevonásával elkészíti a választervezeteket az Alkotmánybíróságtól és az ügyészségtől érkezett megkeresésekre,
2. jogi szempontból véleményezi az alapvető jogok biztosának írt választervezeteket;
e) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. felel a jogharmonizációs célú jogalkotási feladatoknak a koordinálásáért, kezeli a felmerülő jogértelmezési, -alkalmazási problémákat,
2. felel az áruk és szolgáltatások szabad áramlását érintő, a belső piaci szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály-tervezetek notifikációjának ellátásáért,
3. véleményezi az európai uniós jogi aktussal harmonizációt megvalósító jogszabály tervezeteit,
4. felel a minisztérium hatáskörébe tartozó jogharmonizációs javaslatok egyeztetéséért és véglegesítéséért,
5. ellátja az európai uniós jogi aktussal harmonizációt megvalósító jogszabályok kihirdetését követő notifikációjával és az egyes európai uniós jogi aktusokban előírt, speciális notifikációs eljárások koordinálásával kapcsolatos feladatokat.
I.3.3. Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály
A Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály
a) funkcionális feladatai körében
1. felel a minisztérium és a miniszter bíróságok, hatóságok és más szervek előtti jogi képviseletének ellátásáért;
2. felel – az érintett szakmai szervezeti egységek bevonásával – a bíróságok, hatóságok és más szervek megkereséseivel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
3. felel a minisztériumi önálló szervezeti egységek által előkészített szerződéstervezetek jogi felülvizsgálatáért, véleményezéséért;
4. felel a minisztériumhoz benyújtott közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesíthetősége tekintetében a közérdekű adatigénylésekre megküldendő válaszok előkészítéséért, a közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos miniszteri utasításban meghatározott feladatok elvégzéséért;
5. felel az önálló szervezeti egységek jogalkalmazási gyakorlatának egységesítéséért, a minisztériumi jogalkalmazás polgári jogi, költségvetési-jogi, munkajogi és közigazgatási jogi szabályokkal való összhangjának elősegítéséért, továbbá megkeresésre jogi véleményt ad a szakmai szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, jogi szakértelmet igénylő ügyekben (jogi vélemény, jogi iránymutatás);
6. felel a minisztérium sérelmére elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a büntető feljelentések megtételéért;
7. a Gazdálkodási Főosztály és a Költségvetési Főosztály adatszolgáltatása alapján vezeti a minisztérium által megkötött szerződések elektronikus nyilvántartását és felel az ezzel kapcsolatos közzétételi kötelezettségek teljesítéséért;
8. közreműködik az OTP Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaságnál és a Kincstárnál vezetett lakáskölcsönszámlákkal kapcsolatos lakáskölcsönökkel összefüggően a minisztérium javára történő jelzálogjog bejegyzésével és törlésével kapcsolatos feladatok ellátásában;
9. negyedévente adatot szolgáltat a közigazgatási államtitkár és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár részére a Minisztérium folyamatban lévő peres és nemperes ügyeinek aktuális állapotáról, a jogerősen lezárt peres és nemperes ügyekben a bírósági és más hatósági döntésekről;
10. ellátja a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (GDPR) 37. cikke alapján a hivatali szervezet vezetőjének felelősségi körébe tartozó adatvédelmi tisztviselő tevékenységet;
11. ellátja a minisztérium és jogelődei javára bejegyzett jelzálogjogokkal, elidegenítési és terhelési tilalmakkal összefüggő feladatokat, e körben ellenjegyzi és kiadmányozza a törlési engedélyeket;
12. jogi szempontból véleményezi a minisztérium hazai pályázataival kapcsolatban benyújtott kifogásokat elbíráló döntéseket;
13. a Költségvetési Főosztállyal és a Gazdálkodási Főosztállyal együttműködve felel a minisztériumban alkalmazandó szerződésminták kidolgozásáért;
14. felelős a fejezet közbeszerzési tevékenységének szabályozásáért, figyelemmel kíséréséért, a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos felmérések, jelentések elkészítéséért, az ágazat hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárások elkészítésének általános felügyeletéért, az éves közbeszerzési terv elkészítéséért, a minisztérium közbeszerzési eljárásainak lebonyolításáért, a közbeszerzési és beszerzési eljárásokhoz kapcsolódó szerződések előkészítéséért;
15. közreműködik a minisztérium által irányított központi költségvetési szervek, valamint a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatni tervezett beszerzési és közbeszerzési eljárások előzetes engedélyeztetési eljárásában;
16. a KEF és a NISZ Zrt. hatáskörébe tartozó beszerzések kivételével gondoskodik a kormányzati központosított beszerzések bejelentéséről és kezeli a vonatkozó portálokat, továbbá felel a jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatások teljesítéséért;
b) kodifikációs feladatai körében előkészíti a minisztérium közérdekű adatok közzétételi szabályzatát, a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésére vonatkozó szabályzatát, valamint a beszerzési és közbeszerzési szabályzatát, és a minisztérium szerződései megkötésének és nyilvántartásának szabályairól szóló utasítást.
I.3.4. Igazgatási és Biztonsági Főosztály
Az Igazgatási és Biztonsági Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. közreműködik a védelmi és biztonsági célú tervezés szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott tervdokumentumok előkészítésében,
2. összeállítja a tárca Védelmi és Biztonsági Alaptervét és a Védelmi és Biztonsági Intézkedési Tervét,
3. kidolgozza a kormányügyeleti rendszer működésével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátását szabályozó miniszteri utasítást,
4. kidolgozza a minisztérium rendkívüli intézkedést igénylő helyzetben történő működésére vonatkozó miniszteri rendeletet,
5. elkészíti a minisztérium Iratkezelési Szabályzatát és a minisztérium Biztonsági Szabályzatát, ezeket folyamatosan karbantartja, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosításokat kidolgozza,
6. elkészíti a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló miniszteri rendeletet,
7. kidolgozza a minisztérium informatikai biztonságpolitikáját és stratégiáját, továbbá informatikai biztonsági szabályzatát;
b) funkcionális feladatai körében
1. közreműködik a külső szervektől véleményezés céljából érkezett biztonsági és igazgatási tárgyú tervezetekkel kapcsolatosan a feladatkörét érintő minisztériumi álláspont kialakításában,
2. a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről a közigazgatási államtitkárt és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt rendszeresen tájékoztatja,
3. a minisztérium irányítása alatt álló költségvetési szervek és az olyan állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében, amelyek felett a miniszter tulajdonosi jogot gyakorol,
3.1. folyamatosan felügyeli, értékeli az infokommunikációs infrastruktúra eszközrendszerének működését, annak feltételeit, az infokommunikációs infrastruktúrával kapcsolatos bármely tevékenység biztonsági megfelelőségét,
3.2. felügyeli azok infokommunikációs infrastruktúra eszközrendszerének fejlesztését, a fejlesztések közigazgatási informatikai fejlesztési és szolgáltatási politikának való megfelelőségét, ennek keretében vizsgálja a szervezetek infokommunikációs stratégiai dokumentumait, szabályzatait, fejlesztési terveit és éves közbeszerzési tervét,
3.3. nyilvántartja azok infokommunikációs infrastruktúráért felelős vezetőinek és az informatikai biztonságért felelős vezetőinek személyéhez köthető, egyetértési jog gyakorlásával kapcsolatos adatokat, döntéseket,
3.4. az egyetértési jog gyakorlása érdekében véleményezi azok infokommunikációs infrastruktúrát érintő kötelezettségvállalásait, és az ezzel kapcsolatos döntést előkészíti, ellenőrzi a megkötött kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos feladatok szakmai teljesülését,
3.5. felel az informatikai biztonsági előírások megfelelőségének és betartásának felügyeletéért és ellenőrzéséért, ellátja a törvényben meghatározott informatikai biztonsági felügyelő feladatát,
4. gondoskodik a minisztérium épületébe történő ki- és belépés, valamint a parkolás rendjéről, továbbá ellátja a KEF-fel, valamint a NISZ Zrt.-vel a kapcsolattartói feladatokat az épületbiztonság és a költöztetés vonatkozásában, valamint koordinálja a minisztériumi épületek használatával kapcsolatos feladatok ellátását, továbbá koordinálja a KEF és a NISZ Zrt. által a minisztérium részére biztosított szolgáltatási és ellátási feladatokat, illetve gondoskodik a kapcsolattartó által jóváhagyott igényeknek a KEF, valamint a NISZ Zrt. Ügyfélszolgálatához való eljuttatásáról,
5. tervezi, koordinálja a minisztérium szervezeti egységei elhelyezésével kapcsolatos költözéseket, figyelemmel kíséri azok végrehajtását, felügyeli az épületek használatát,
6. ellátja a minisztérium vezetésének rendelkezése alapján az egyéb igazgatási és iratkezelési, valamint biztonsági feladatokat,
7. ellátja a minősített adatokra vonatkozó biztonsági vezetői feladatokat a Biztonsági Szabályzat és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint,
8. működteti a nemzeti és külföldi minősítettadat-nyilvántartót,
9. ellenőrzi a szervezeti egységeknél lévő kormányzati iratok meglétét, illetve elkészíti az erről készült tájékoztatót, és megküldi az irányító helyettes államtitkároknak,
10. működteti a minisztérium Központi Iratkezelő Irodáját,
11. átveszi a minisztérium vagy részlege címére postán, kézbesítő útján vagy elektronikusan (Hivatali Kapun keresztül) érkezett, illetve személyesen kézbesített küldeményeket (levél, jelentés, csomag stb.),
12. érkezteti a minisztériumhoz beérkező küldeményeket,
13. ellátja a minisztérium által használt iratkezelési szoftver szakmai felügyeletét,
14. regisztrálja, módosítja és megvonja az iratkezelési szoftverhez való hozzáférési jogosultságokat,
15. elküldi az iratokat az Iratkezelési Szabályzatban foglaltak szerint,
16. elvégzi az iratelszámoltatást a minisztériumi dolgozók munkavégzésre irányuló jogviszonya megszűnésekor,
17. figyelemmel kíséri a kiadmányozási jog gyakorlását,
18. közvetlen kapcsolatot tart a minisztérium részére postai úton érkezett küldeményeket érintően a Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársasággal,
19. összeállítja az éves küldeményforgalmi statisztikát,
20. betartatja az iratkezelésre vonatkozó szabályokat (Iratkezelési Szabályzat, körlevelek), és a betartást ellenőrzi,
21. koordinálja a minisztériumi küldemények, iratok belső és külső kézbesítését,
22. ellátja az iratkezeléssel kapcsolatos képzések szervezését, belső oktatások megtartását,
23. működteti a minisztérium Központi Irattárát az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően, és gyűjti, továbbá elhelyezi a minisztériumi részlegek nem selejtezhető iratait,
24. rendezi, selejtezi az iratokat, valamint a kezelésében lévő iratokat segédletekkel ellátja,
25. átadja a rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően az illetékes levéltár, illetve szerv (szervezet) részére, az iratselejtezési eljáráshoz szükséges levéltári hozzájárulást beszerzi,
26. a Magyar Nemzeti Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel hivatali és szakmai együttműködést folytat,
27. működteti a minisztérium Ügyfélszolgálati Információs Irodáját,
28. kezeli – az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által működtetett közérdekű bejelentések védett elektronikus rendszerén keresztül, az Ügyfélszolgálati Információs Iroda vagy a Központi Iratkezelő Iroda útján – beérkezett panaszok és a közérdekű bejelentések szakszerű átvételét, ügyintézését,
29. felel a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért,
30. a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel összefüggésben kapcsolatot tart az Alkotmányvédelmi Hivatallal, Nemzeti Biztonsági Felügyelettel, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal és a Rendőrséggel,
31. felel a védett állománnyal kapcsolatos feladatok koordinációjáért,
32. ellátja a minisztériumi bélyegzők, valamint a személyes használatú e-aláírás tanúsítványok igénylésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,
33. vezeti a gépjárművekkel kapcsolatos nyilvántartásokat,
34. koordinálja a minisztérium tűz- és munkavédelmi tervével kapcsolatos feladatok ellátását;
c) egyéb feladatai körében
1. ellátja a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról, a honvédelemről, a katasztrófavédelemről és az atomenergiáról szóló törvényekben meghatározott feladatokat, előkészíti a különleges jogrendi időszakban végrehajtandó ágazati intézkedéseket,
2. elvégzi az 1. alpontban felsorolt törvények végrehajtási rendeleteiben meghatározott feladatokat, koordinálja az ezek alapján meghatározott ágazati intézkedések kidolgozását,
3. meghatározza a védelmi és biztonsági igazgatás keretében az ágazat hatáskörébe tartozó védelmi feladatok szakmai követelményeit, megtervezi az ágazati védelmi költségeket, valamint gondoskodik az összehangolt védelmi tevékenység polgári védelmi feladatainak ágazati végrehajtásáról,
4. szükséges szerint ellátja a tárcaképviseletet a Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottságban és a Felsőszintű Munkacsoport tevékenységében,
5. közreműködik a gazdaságbiztonsági tervezéssel és védelmi célú tartalékolással kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában,
6. vizsgálja a Befogadó Nemzeti Támogatással (BNT) összefüggésben az igények kielégítését biztosító ágazati kapacitások és szolgáltatások rendelkezésre állását, rendszeresen felülvizsgálja és pontosítja a Befogadó Nemzeti Támogatás ágazati adatbázisát,
7. közreműködik a NATO Biztonsági Beruházási Programja (NSIP) hazai megvalósításával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában, valamint a nemzeti Biztonsági Beruházási Bizottság munkájában,
8. koordinálja és szükség esetén biztosítja a NATO Resilience Committee tervezőcsoportjaiban való tárcaképviseletet,
9. működteti, szabályozza az egységes riasztást, berendelést és készenlétbe helyezést,
10. ellátja a védelmi és biztonsági felkészülésből a minisztériumra háruló speciális feladatokat,
11. koordinálja a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottsági tagsággal összefüggő minisztériumi feladatokat, közreműködik a Bizottság éves munkatervének végrehajtásában, valamint az ágazati katasztrófakockázat értékelésben,
12. szervezi a minisztériumi képviseletet a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ tevékenységében,
13. létrehozza és működteti a minisztérium rendkívüli intézkedést igénylő helyzetben történő működése vonatkozásában, a szükségességének felmerülésére okot adó körülmény bekövetkeztekor a Védekezési Munka Bizottságot,
14. koordinálja a terrorizmus elleni védekezésből fakadó ágazati feladatokat, a minisztérium hatáskörébe tartozó létfontosságú infrastruktúrák védelmével kapcsolatos feladatokat, közreműködik a vonatkozó jogalkotási feladatokban,
15. közvetlen kapcsolatot tart a védelmi és biztonsági felkészülést irányító szervekkel, kiemelten a Védelmi Igazgatási Hivatallal, a Honvédelmi Minisztériummal, a Belügyminisztériummal, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal,
16. koordinálja a hazai és nemzetközi védelmi és biztonsági, honvédelmi, katasztrófavédelmi és válságkezelési gyakorlatokon történő minisztériumi részvétellel összefüggő feladatok végrehajtását,
18. koordinálja a NATO Stabilization & Reconstruction ágazati szakértőinek kijelölését, felkészítését,
19. ellátja a minisztérium képviseletét a Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Munkacsoportban (HIKOM),
20. biztosítja a védelmi és biztonsági feladatok végrehajtásában közreműködő ágazati szervek összehangolt védelmi tevékenységgel kapcsolatos felkészítését,
21. előkészíti a minisztérium betelepülési tervét az érintett szervezeti egységek bevonásával,
22. felel a kormányügyeleti rendszer működésével kapcsolatos minisztériumi feladatok koordinálásáért, az ügyeleti szolgálatok (heti pihenőnapon, szabadnapon és ünnepnapon tartott válsághelyzeti, különleges jogrendi időszaki) működtetésének meghatározásáért, ellátásának biztosításáért,
23. véleményezi és összehangolja a miniszter irányítása, alapítói joggyakorlása vagy tulajdonosi joggyakorlása, továbbá szakmai felügyelete alá tartozó szervezetek Honvédelmi Intézkedési Terveit,
24. gondoskodik a minisztérium biztonsági szintbe, valamint információs rendszereinek biztonsági osztályba sorolásáról, valamint ellenőrzi a biztonsági követelmények teljesülését az elektronikus információs rendszerek teljes életciklusában,
25. informatikai biztonsági szempontból véleményezi az elektronikus információs rendszerek beszerzésére, fejlesztésére, üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket,
26. ellátja az OKIR működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat,
27. irányítja a szakterületi információs rendszerek fejlesztését és működtetését,
28. kialakítja az ágazati informatikai stratégiát és informatikai biztonsági stratégiát, javaslatot tesz az informatikára fordítható belső és külső erőforrások megtervezésére és elosztására,
29. irányítja a nemzeti környezeti térinformatikai rendszer kialakítását az INSPIRE-irányelv végrehajtása érdekében.
I.3.5 Társasági Portfólió Főosztály
A Társasági Portfólió Főosztály
a) funkcionális feladatai körében
1. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt lévő összes gazdasági társaság tekintetében előkészíti a tulajdonosi jogkör gyakorlójának a döntéseit, illetve a tulajdonosi joggyakorlói döntés meghozatalára vonatkozó javaslatokat, ennek keretében ellátja
1.1. az alapítói határozatok, illetve a nem kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaságok esetén a legfőbb szervi döntéshozatalhoz kapcsolódó szavazólapok, meghatalmazások előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
1.2. az alapítással, megszüntetéssel, átalakulással, illetve társasági részesedés megszerzésével vagy átruházásával kapcsolatos feladatokat,
1.3. a gazdasági társaság létesítő okirata szerint a tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe tartozó belső szabályozók (szabályzatok, ügyrendek) jóváhagyásával kapcsolatos feladatokat,
1.4. a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók megválasztásával, visszahívásával, díjazásával kapcsolatos feladatokat,
1.5. a vezető tisztségviselők feletti munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatos feladatokat a gazdasági társaságok létesítő okiratában foglaltak szerint,
1.6. a vezető tisztségviselőkkel, felügyelőbizottsági tagokkal szembeni kártérítési igények érvényesítése előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
1.7. a jegyzett tőke felemelésével, leszállításával kapcsolatos feladatokat,
1.8. az éves beszámolók, közhasznúsági mellékletek elfogadásának előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
1.9. az üzleti tervek elfogadása, módosítása előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
1.10. a hitelfelvétellel, tulajdonosi támogatással, pótbefizetés elrendelésével és visszatérítésével, osztalék és osztalékelőleg fizetésével kapcsolatos feladatokat,
2. megkeresésre szakmai véleményt ad a gazdasági társaságok számára,
3. előkészíti a gazdasági társaságok vezető tisztségviselői munkavégzésre irányuló jogviszonyának létesítésével, módosításával és megszűnésével kapcsolatos szerződéseket,
4. jogi és igazgatási szempontú elemzéseket, hatásvizsgálatokat készít a vezetői döntések megalapozása érdekében, szükség esetén az érintett szervezeti egységek bevonásával,
5. a gazdasági társaságok tekintetében nyilvántartja a gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi döntéseket,
6. nyomon követi a társaságok gazdálkodását jogi és igazgatási szempontból, adatgyűjtést végez a társasági vagyonnal kapcsolatos kormányzati, miniszteri döntések, állásfoglalások és jogszabályok előkészítése érdekében, összehangolja a társaságok adataira, illetve működésével kapcsolatos információira irányuló minisztériumon belüli és kívüli adatigényléseket,
7. előkészíti a társaságok és vagyonelemeik tekintetében az egyes vagyonelemek rendeltetésének megváltoztatása, feleslegessé váló vagyonelemek értékesítése, új vagyonelemek megszerzése tekintetében szükséges döntéseket,
8. részt vesz a gazdasági társaságok felügyeleti kontrolling rendszerének továbbfejlesztésében,
9. felelős a gazdasági társaságok kontrolling adatszolgáltatásainak meghatározásáért és lekövetéséért,
10. a gazdasági társaságok tekintetében tulajdonosi ellenőrzést végez,
11. közreműködik a gazdasági társaságok költségvetési forrásjuttatásának tervezésében,
12. előkészíti a szakmai kezelésébe utalt költségvetési előirányzatok terhére finanszírozott egyedi támogatásokkal kapcsolatos döntési javaslatokat, a támogatói okiratok kiadását vagy támogatási szerződések megkötését, szükség szerint az érintett főosztályok bevonásával,
13. közreműködik a szakmai kezelésébe utalt költségvetési előirányzatok tekintetében az éves beszámoló és annak alátámasztásául szolgáló leltárak elkészítésében,
14. ellátja a szakmai kezelésébe utalt költségvetési előirányzatok terhére nyújtott támogatások szakmai beszámolóinak és pénzügyi elszámolásainak megfelelőségi ellenőrzését, szükség szerint helyszíni ellenőrzés lefolytatásával, az érintett főosztályok bevonásával,
15. felel a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szervek – az érintett önálló szervezeti egységek által előkészített – szervezeti és működési szabályzatainak, továbbá más szabályzatainak felsővezetői jóváhagyásra történő előkészítéséért,
16. véleményezi a miniszter által irányított szervek szervezeti és működési szabályzatának tervezeteit,
17. a szakmai felelős szervezeti egységek bevonásával a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek által vagyonkezelt, bérelt vagy más jogcímen használt kincstári körbe tartozó állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos – jogszabályban, valamint vagyonkezelési és más szerződésben – a miniszter egyetértéséhez vagy véleményalkotásához kötött feladatokat döntésre előkészíti,
18. együttműködik az érintett önálló szervezeti egységekkel a minisztérium által irányított intézmények feladatainak áttekintésében, az intézményszerkezet kialakítására vonatkozó döntés-előkészítő tevékenységben,
19. felelős a minisztérium által irányított költségvetési intézmények vagyongazdálkodásához, a vagyon kezeléséhez és – az illetékes szervezeti egységek közreműködésével – a döntések előkészítéséért, koordinálásáért,
20. vagyonkezelési és vagyongazdálkodási, tulajdonosi joggyakorlási kérdések vonatkozásában felelős a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.), valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszterrel való kapcsolattartásért a szakmai részlegek bevonásával,
21. a tulajdonosi joggyakorló könyveiben szereplő eszközök tekintetében ellátja az MNV Zrt. éves adatszolgáltatási kötelezettségét,
22. részt vesz az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 19. § (3) bekezdése szerinti országgyűlési beszámoló minisztériumi feladatainak ellátásában, az állami vagyon felügyeletéért felelős tárcával való együttműködésben,
23. ellátja a hatályos jogszabályi előírások alapján a miniszter irányítása alá tartozó önálló jogi személyiséggel rendelkező központi költségvetési szervek alapfeladatai ellátásához szükséges ingatlanokkal kapcsolatos minisztériumi vagyonkezelési, vagyongazdálkodási feladatok tulajdonossal történő egyeztetését,
24. ellátja a minisztérium közvetlen vagyonkezelésében lévő ingatlanok vagyongazdálkodásával kapcsolatos feladatait – ideértve az ingatlanokra vonatkozó vagyonkezelési szerződések előkészítését,
25. közreműködik a minisztérium által irányított költségvetési intézmények vagyonkezelésében lévő ingatlanok vonatkozásában, valamint az MNV Zrt. és az irányított költségvetési intézmények között kötendő vagyonkezelési szerződés előkészítésében,
26. felelős a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szervek – az érintett önálló szervezeti egységek által előkészített – alapító, illetve megszüntető okiratainak jogi véleményezéséért, módosításáért, valamint az előkészített okiratoknak az államháztartásért felelős miniszterrel való egyeztetés céljára történő megküldéséért és közzétételükről történő gondoskodásért,
25. felel a miniszter alapítói joggyakorlása alá tartozó összes alapítvány és a minisztérium által alapított összes alapítvány alapító hatáskörébe utalt szabályzatainak felsővezetői döntésre történő előkészítéséért,
26. felel a miniszter alapítói joggyakorlása alá tartozó összes alapítvány és a minisztérium által alapított összes alapítvány tekintetében az alapítói határozatok aláírására való felterjesztéséért az érintett önálló szervezeti egységek bevonásával, a személyügyi döntések előkészítéséért;
b) kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokkal kapcsolatos jogok gyakorlásának rendjéről szóló utasítást,
2. közreműködik a tulajdonosi joggyakorlást érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei, a Kormány részére készülő előterjesztések és jelentések véleményezésében,
3. a társaságoknál kötelezően megválasztandó független könyvvizsgálóra vonatkozó kiválasztási eljárás lebonyolításához útmutatót ad ki a társaságok számára;
c) koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a minisztérium társasági portfóliókezelési politikája megvalósításának végrehajtását a gazdasági társaságok tekintetében,
2. a gazdasági társaságokkal szükség esetén szakmai konzultációkat szervez,
3. döntésre előkészíti a feladat- és hatáskörébe tartozó támogatásokkal kapcsolatban benyújtott kifogásokat és ellátja a támogatások jogosulatlan felhasználásából eredő követeléskezelés peres és nemperes eljárásaihoz kapcsolódó előkészítő feladatokat,
4. a tulajdonosi joggyakorló képviselőjeként meghívottként biztosíthatja a részvételt a társaságok igazgatóságának, felügyelőbizottságának ülésein,
5. közreműködik a feladat- és hatáskörét érintő, az ellenőrző szervezetek társaságokat érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
6. kapcsolatot tart a minisztériumon belüli szakterületekkel, illetve amennyiben feladatai ellátásához szükséges, más minisztériumokkal, valamint a társaságokkal,
7. koordinálja a minisztérium, a miniszter irányítása, tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó költségvetési szervek, gazdasági társaságok tekintetében az adatszolgáltatások, jelentések, statisztikák bekérését.
I.4. Az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.4.1. Európai Uniós Ügyekért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
Az Európai Uniós Ügyekért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tevékenységének ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.4.2. Nemzetközi Főosztály
A Nemzetközi Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében ellátja a két- és többoldalú nemzetközi szerződésekkel, ezen belül a nemzetközi egyezmények, tárcamegállapodások létrehozásával, módosításával, felbontásával kapcsolatos feladatokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. részt vesz a nemzetközi két- és többoldalú tárgyalásokon és a nemzetközi kormányközi szervezetekben, valamint a kormányközi vegyes bizottságokban, valamint összehangolja és koordinálja a Minisztérium érdekeinek az érvényesítését,
2. ellátja a minisztérium nemzetközi regionális együttműködésekben végzett munkájának és az ott vállalt, minisztériumot érintő feladatok végrehajtásának koordinációját,
3. ellátja a minisztérium képviseletét a Határellenőrzési Munkacsoportban az érdekelt főosztályok bevonásával, valamint koordinálja a tárcaközi bizottság határozatainak végrehajtását,
4. a Külügyminisztériummal együttműködve részt vesz a nemzetközi fejlesztéspolitikához kapcsolódó minisztériumi koordinációban, képviseli az érintett ágazatokat a minisztériumközi bizottságokban [NEFE (nemzetközi fejlesztési együttműködés)], ellátja a Külügyminisztérium, valamint társtárcáktól érkező megkeresések megválaszolásának tárcán belüli koordinációját, szakmai háttéranyagok összeállítását,
5. közreműködik az átfogó stratégiákkal és szakpolitikákkal összefüggő nemzetközi feladatok ellátásában, az ezekre vonatkozó szakmai álláspont kialakításában, továbbá a szakmai, szakpolitikai érdekek képviseletében és érvényesítésében a tárcaközi és nemzetközi együttműködésben és az érintett testületekben,
6. ellátja a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló Keretegyezménnyel kapcsolatos általános koordinációs feladatokat,
7. a Visegrádi Négyek együttműködésben ellátja a minisztériumi részvétel koordinációs feladatait;
c) funkcionális feladatai körében
1. összeállítja és vezeti a minisztérium vezetői szintű éves nemzetközi tevékenységi programtervét,
2. előkészíti a minisztérium vezetői szintű két- és többoldalú nemzetközi tárgyalásait, javaslatokat állít össze más kormányzati szervek nemzetközi tárgyalásaihoz, elkészíti a tárgyalásokból adódó intézkedési terveket; kijelöli az érintett főosztályokkal folytatott egyeztetés alapján az ezekből eredő feladatok minisztériumon belüli felelőseit, valamint ellenőrzi ezen feladatok végrehajtását, és arról beszámolót készít a minisztérium vezetése részére,
3. felhatalmazás alapján képviseli a minisztériumot a nemzetközi két- és többoldalú tárgyalásokon, a nemzetközi kormányközi szervezetekben és vegyes bizottságokban,
4. közreműködik többek között az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA), Megújuló Energiák Nemzetközi Ügynöksége (IRENA), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az ENSZ, Európa Tanács, EBESZ nemzetközi szervezetek minisztériumi felelősségi körébe tartozó témáinak, nemzeti jelentések, beszámolók előkészítésében, a tárgyalási mandátumok kialakításában, egyeztetésében,
5. kapcsolatot tart a minisztériumot érintő átfogó nemzetközi ügyekben a Külügyminisztériummal, a külföldi társminisztériumokkal, a magyar külképviseletekkel, a hazánkba akkreditált külképviseletekkel és diplomáciai testületekkel, illetve a külföldi szakmai körök szervezeteivel,
6. közreműködik a minisztérium nemzetközi kapcsolatainak ápolásával és fejlesztésével összefüggő, valamint a határon túli magyar közösségekkel és a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok fejlesztésében,
7. részt vesz a főosztályok nemzetközi feladatainak ellátásában,
8. felel a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződések nyilvántartásáért,
9. közreműködik a minisztérium illetékességi területeit érintően a nemzetközi tagdíjfizetési kötelezettségek felmérésében és szakmai kezelésében,
10. felel a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény hazai, európai uniós és nemzetközi végrehajtásából fakadó feladatok ellátásáért;
d) egyéb feladatai körében
1. szükség szerint adatot szolgáltat a Külügyminisztérium részére az állami vezetők nemzetközi programnaptárjához,
2. ellátja a minisztérium tevékenységével összefüggő fordíttatási szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézési és koordinációs feladatokat, a szolgáltatások megrendelését, gondoskodik a kapcsolódó szabályzatok megalkotásáról, illetve felülvizsgálatáról,
3. ellátja a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos utaztatási feladatokat.
I.4.3. Európai Uniós Főosztály
Az Európai Uniós Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. vizsgálja az európai uniós jogszabálytervezetek hazai gazdasági, intézményi illeszkedését,
2. vizsgálja az európai uniós jogszabálytervezetek hazai jogrendbe illeszkedését,
3. figyelemmel kíséri az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő európai uniós jogszabályokat, és azokról az érintett főosztályokat tájékoztatja,
4. előkészíti az Európai Unió és tagállamai, valamint a harmadik országok közötti nemzetközi szerződések szövegének végleges megállapítását, valamint kihirdetését biztosító előterjesztéseket;
b) koordinációs feladatai körében
1. ellátja az EKTB működésével összefüggő, valamint az EKTB-ben történő minisztériumi képviselethez kapcsolódó feladatokat,
2. gondoskodik az európai uniós döntéshozatalban való részvételhez a magyar álláspont kidolgozásáról, egyeztetéséről és képviseletéről,
3. – a speciális notifikációs kötelezettségek kivételével – teljesíti az Európai Unió intézményei felé teljesítendő jelentéstételi és adatszolgáltatási kötelezettséget,
4. előkészíti a minisztérium állami vezetői szintű európai uniós tárgyalásait, összeállítja a szakmai háttéranyagokat, javaslatokat,
5. egyezteti és összeállítja más kormányzati szervek európai uniós tárgyalásaihoz a minisztériumot érintő javaslatokat,
6. ellátja a minisztériumhoz tartozó európai uniós ágazati politikák területén egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok, valamint egyéb bizottsági munkacsoportokban szakértők delegálásával kapcsolatos koordinációs feladatokat, folyamatosan nyomon követi e bizottságokba delegált szakértők tevékenységét,
7. kapcsolatot tart Magyarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletére a minisztérium által delegált szakdiplomatákkal,
8. kezeli az Európai Unió intézményeitől érkezett hivatalos megkereséseket, az érdekeltek bevonásával előkészíti, egyezteti a válaszleveleket, gondoskodik azok hivatalos úton történő megküldéséről,
9. ellátja az Európai Unió bővítési, valamint szomszédságpolitikai folyamatából eredő feladatokat, képviseli a minisztériumi álláspontot,
10. ellátja az Európai Unió soros magyar elnökségének előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos tárcakoordinációs feladatokat,
11. ellátja az EKTB Környezet- és természetvédelem, vízügy-szakértői csoport; a Klímapolitika; az Agenda 2030 csoportok titkársági feladatait, valamint koordinálja a minisztérium képviseletét és a szakterületek részvételét a minisztériumot érintő más EKTB szakértői csoportokban,
12. összefogja és koordinálja a minisztérium szervezeti egységeinek európai uniós tevékenységét,
13. felhatalmazás alapján képviseli a minisztériumot az európai uniós ügyekben,
14. a Humánpolitikai Főosztállyal együttműködve ellátja a tagállami működés során az Európai Unió tanácsi és bizottsági munkacsoportjaiban részt vevők európai uniós továbbképzési feladatait,
15. felel a kötelezettségszegési eljárásoknak, az EU PILOT és egyéb bizottsági megkereséseknek, az Európai Unió bírósági ügyeinek a koordinálásáért, az érintett szervezeti egységek bevonásával kezeli a felmerülő európai uniós jogértelmezési, -alkalmazási problémákat,
16. a Visegrádi Négyek együttműködésben ellátja az aktuális európai uniós szakpolitikai témákhoz kapcsolódó koordinációs feladatokat, együttműködve a Nemzetközi Főosztályával,
17. ellátja az EU intézményfejlesztési (Twinning és TAIEX) programokban való magyar részvétel összehangolását, a programok feltárását, előkészítését, ügyvitelét, valamint az Európai Bizottsággal és az érintett szervezeti egységekkel, intézményekkel való kapcsolattartás feladatait;
c) funkcionális feladatai körében
1. ellátja a minisztériumhoz tartozó európai uniós ágazati politikáknak a minisztérium egészét átfogó, a stratégiai elképzelésekkel összhangban álló koordinációját,
2. az Európai Unió döntéshozatali eljárásának minden szintjén a leghatékonyabban képviseli a magyar érdekeket,
3. kapcsolatot tart az Európai Unió intézményeivel,
4. koordinálja az Európai Unió harmadik országokkal létesítendő egyezményeivel összefüggő minisztériumi feladatokat,
5. elkészíti az európai uniós tárgyalásokból adódó intézkedési terveket, kijelöli – az érintett főosztályokkal folytatott egyeztetés alapján – az ezekből eredő feladatok minisztériumon belüli felelőseit, ellenőrzi a feladatok végrehajtását, és arról beszámolót készít a minisztérium vezetése részére,
6. biztosítja az Európai Uniónak a minisztérium felelősségi körébe tartozó programjaiban a magyar részvételt, valamint koordinálja a hazai megvalósítást szolgáló feladatok ellátását.
I.4.4. Stratégiai Főosztály
A Stratégiai Főosztály
a) végzi az európai uniós ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek napi ügymenetének távlatos tervezését,
b) intellektuális hátteret biztosít a hatékony nemzetközi érdekérvényesítéshez,
c) ellátja a minisztérium OSAP adatgyűjtéseinek és adatátvételeinek koordinációs feladatait,
d) elvégzi a minisztérium OSAP adatgyűjtéseinek és adatátvételeinek éves felülvizsgálata során történő koordinációt, valamint közreműködik a minisztérium – kötelező – OSAP adatszolgáltatásai teljesítésében.
I.5. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.5.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.5.2. Költségvetési Főosztály
A Költségvetési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló jogszabály, egyéb közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítéséért,
2. felel a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzata elkészítéséért,
b) koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek közérdekű és közérdekből nyilvános adatainak megjelenítésével kapcsolatos jogszabályokban és közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott teendők végrehajtását,
2. közreműködik a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokat érintő jogszabályok és egyéb közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei, valamint a fejezet által kezdeményezett jogszabályok előkészítésében, költségvetési szempontból véleményezi a kormány-előterjesztéseket, jogszabálytervezeteket,
3. koordinálja és összefogja a fejezet költségvetését érintő megállapodásokat az érintett szakterületek és a Gazdálkodási Főosztály közreműködésével,
c) funkcionális feladatai körében
1. véleményezi a minisztérium és a miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek alapító okiratai és azok módosításának, valamint szervezeti és működési szabályzatainak tervezeteit,
2. ellátja a fejezet éves költségvetési tervjavaslata elkészítésével kapcsolatos feladatokat, elősegíti a mindenkori költségvetési és pénzügy-politikai irányelvek érvényesítését,
3. ellátja a fejezet éves költségvetési maradványának fejezeti szintű összesítésével, felülvizsgálatával és jóváhagyásával kapcsolatos feladatokat, végzi a fejezeti kezelésű előirányzatok éves költségvetési maradványának elszámolását,
4. a szakmai kezelőkkel egyeztetve ellátja a költségvetés tervezési és a zárszámadási törvénytervezet fejezeti és központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó szöveges indokolásának összeállításával kapcsolatos feladatokat, összesíti és véglegesíti a költségvetés tervezési és a zárszámadási törvénytervezethez kapcsolódó fejezeti szintű adatszolgáltatást és szöveges indokolást,
5. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok, valamint a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek elemi költségvetésének, illetve beszámolási tevékenységének (éves beszámoló, időközi mérlegjelentések, időközi költségvetési jelentések, előrejelzések, egyéb adatszolgáltatások, maradványelszámolás, zárszámadás) összeállításával kapcsolatos feladatokat,
6. ellátja a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek költségvetési, előirányzat-gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos feladatokat és közreműködik az igazgatás költségvetési, előirányzat-gazdálkodási tevékenységével kapcsolatos feladatok ellátásában,
7. felel a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztállyal és a Humánpolitikai Főosztállyal együttműködve a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek irányítási vagy felügyeleti jogának átadás-átvételével kapcsolatos feladatok ellátásáért,
8. a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlói döntést előkészítő szervezeti egységeivel együttműködve részt vesz a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek társasággá vagy a társaságok költségvetési szervvé alakításával, továbbá a költségvetési szerveknek gazdasági társaság alapításával, a költségvetési szervek és társaságaik jogutódlásával kapcsolatos szakmai koncepció és az azzal összefüggő hatásvizsgálatok, valamint a szakmai tervezetek elkészítésében,
9. a szakmai kezelő indokolással ellátott javaslata alapján ellátja a miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek létszámkeretének meghatározásával kapcsolatos feladatokat,
10. a minisztérium által irányított költségvetési szervek, valamint a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok tekintetében a fejezet bevételeinek és kiadásainak várható alakulásáról – a szakmai kezelőkkel egyeztetve – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe történő feltöltés érdekében,
11. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok nyilvántartásával összefüggő feladatokat (címrendi besorolás, új cím esetén államháztartási egyedi azonosító kérése, számlanyitás, számlamódosítás, számla megszüntetése),
12. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok költségvetési felügyeletét, az előirányzatok felhasználásáról – az adott fejezeti és központi kezelésű előirányzat pénzügyi és számviteli feladatait ellátó szervezetek bevonásával – megbízható, átlátható adatokat biztosít az integrált könyvelési rendszer által,
13. naprakész nyilvántartást vezet az érvényes kötelezettségvállalásokról és azok teljesítéséről meghatározott időnként, illetve szükség szerint egyeztetést végez az előirányzat szakmai kezelőivel,
14. összeállítja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó, jogszabályban előírt adatszolgáltatásokat,
15. végzi a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek és egyéb kötelezettségek teljesítési (pénzügyi, előirányzat-átadási) feladatait,
16. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokkal történő gazdálkodás keretében a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzési feladatait,
17. nyilvántartja a fejezeti kezelésű előirányzatok éven túli kötelezettségvállalásait,
18. feladatainak ellátása során kapcsolatot tart külső szervezetekkel, a minisztérium önálló szervezeti egységeivel,
19. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kapcsán az előirányzat-módosítások és átcsoportosítások végrehajtását és nyilvántartását,
20. ellátja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokkal, valamint a minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos főkönyvi és analitikus könyvelést, elkészíti az éves beszámolót és időközi mérlegjelentéseket és költségvetési jelentéseket, részt vesz a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó évközi költségvetési adatszolgáltatások teljesítésben,
21. elkészíti a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokra, valamint a minisztérium tulajdonosi joggyakorlására vonatkozó számviteli szabályozást,
22. ellátja a minisztérium irányítása alá tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok, valamint a tulajdonosi joggyakorlás vonatkozásában az alkalmazott pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszer törzsadat és jogosultsági rendszer kezelését és karbantartását,
23. határidőre ellátja a belső és külső ellenőrző szervek (ÁSZ, KEHI) adatbekérésének megfelelő adatszolgáltatásokat,
24. közreműködik a főosztály feladatkörét érintő, az ellenőrző szervezetek jelentéseiben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
25. naprakész nyilvántartást vezet a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokat érintő szerződésekről és azokról adatot szolgáltat a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztálynak,
26. a fejezet költségvetésének végrehajtása érdekében felel a fejezeti hatáskörű előirányzat-módosítások, előirányzat-átcsoportosítások lebonyolításáért, az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével megvalósítható, illetve az államháztartásért felelős miniszter és a Kormány hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítások, előirányzat-átcsoportosítások előkészítéséért, végrehajtásáért, együttműködve az előirányzatokat kezelő önálló szervezeti egységekkel,
27. felelős az államháztartás működési rendjének változása esetén a fejezetet érintő intézkedések végrehajtásáért, a végrehajtás folyamatos ellenőrzéséért.
I.5.3. Gazdálkodási Főosztály
A Gazdálkodási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében előkészíti és aktualizálja a gazdálkodással kapcsolatos szabályzatokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. adatot és információt szolgáltat az ellenőrzést végző szervezetek részére, közreműködik a vizsgálat lebonyolításában, biztosítja a gazdálkodási dokumentumokba való betekintés lehetőségét,
2. előkészíti és véleményezi – a Költségvetési Főosztály bevonásával – a Minisztérium igazgatása költségvetését érintő megállapodásokat,
3. közreműködik a protokolláris és hivatalos rendezvényi reprezentációra fordítható kiadásokról és a tolmácsolás igénylésének rendjéről szóló utasítás, az ideiglenes külföldi kiküldetésekről szóló utasítás elkészítésében,
4. ellátja a minisztérium eszközeinek és készleteinek kezelésével, leltározásával összefüggő feladatokat,
5. közreműködik a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megjelenítésével kapcsolatos jogszabályokban és közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározottak végrehajtásában;
c) funkcionális feladatai körében
1. tervezi – a Költségvetési Főosztály bevonásával – a Minisztérium igazgatása cím éves intézményi költségvetését, valamint ellátja az ezzel kapcsolatos kontrolling feladatokat,
2. ellátja és nyilvántartja a hatáskörébe tartozó előirányzatok módosítását, átcsoportosítását, javaslatot készít a költségvetési törvényben jóváhagyott kiemelt előirányzatok jogcímek közötti felosztására, engedélyeztetésére, szabályozására, ellenőrzi a felhasználás szabályszerűségét,
3. ellátja a Minisztérium igazgatása költségvetését érintő kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzését, nyilvántartását és a pénzügyi teljesítések utalványozását, érvényesítését,
4. ellátja a pénzkezelési feladatokat, deviza-, forint- és kártyafedezeti kincstári bankszámlák kezelését, nyilvántartását,
5. ellátja a személyi juttatások előirányzathoz kapcsolódó gazdálkodási feladatokat a Humánpolitikai Főosztály adatszolgáltatása alapján, a személyi juttatások tervezésével, jogcímenkénti felosztási javaslatának elkészítésével és engedélyeztetésével, felhasználásával, illetve pénzügyi ellenjegyzésével és teljesítésével, valamint nyilvántartásával és számfejtésével kapcsolatos feladatokat,
6. ellátja a bérkeret- és létszámgazdálkodást érintő feladatokat, az ezzel kapcsolatos tájékoztatási, adatszolgáltatási és elszámolási kötelezettséget,
7. véleményezi a Minisztérium igazgatása költségvetési előirányzatait érintő szerződéseket és megállapodásokat, szükség szerint koordinálja e megállapodások elkészítését,
8. ellátja a Minisztérium igazgatása főkönyvi és analitikus könyvelését, elkészíti a negyedéves mérlegjelentéseket, időközi költségvetési jelentéseket és a költségvetési beszámolót,
9. elvégzi a minisztériumba beérkező számlák vizsgálatát a Minisztérium igazgatása költségvetési előirányzatai tekintetében, valamint a számviteli szempontú vizsgálatot a Minisztérium igazgatása előirányzatait érintő számlák esetében teljeskörűen,
10. ellátja a minisztériumi dolgozók lakáscélú munkáltatói kölcsöneivel kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokat,
11. a Minisztérium igazgatása könyveiben szereplő eszközök tekintetében ellátja a Kincstár, a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH), valamint az MNV Zrt. felé a havi, negyedéves és éves adatszolgáltatási kötelezettségeket,
12. ellátja a kötött forrásból történő teljesítések számviteli feladatait,
13. összeállítja a Minisztérium igazgatása maradvány elszámolását és adatot szolgáltat a Költségvetési Főosztály részére,
14. felel a Minisztérium igazgatása, egységes számviteli szabályozásának elkészítéséért,
15. a Minisztérium igazgatása, a fejezeti kezelésű előirányzatok, a központi kezelésű előirányzatok, a tulajdonosi joggyakorlás tekintetében ellátja az alkalmazott pénzügyi és számviteli integrált számítástechnikai rendszer szakmai követelményeknek és a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelő működésének felügyeletét, az ennek biztosításához szükséges változtatásokat kezdeményezi,
16. a Minisztérium igazgatása vonatkozásában ellátja a törzsadat és jogosultsági rendszer karbantartását,
17. nyilvántartja a Minisztérium igazgatása költségvetési előirányzatát érintő kötelezettségvállalásokat és a pénzügyi teljesítéseket az integrált gazdálkodási rendszerben,
18. ellátja a Minisztérium igazgatása költségvetési előirányzatait terhelő igazolt, engedélyezett, érvényesített és utalványozott számlák kiegyenlítésével, valamint a vevői számlák kiállításával kapcsolatos feladatokat,
19. közreműködik a bel- és külföldi kiküldetések költségeinek elszámolásában és a külföldi kiküldetések költségeinek felosztásában, nyilvántartást vezet a keretfelhasználásról, felügyeli a más intézmények által támogatott kiküldetési költségek megtérítését,
20. vezeti a minisztériumi felsővezetők meghatározott vendéglátási kereteit terhelő kötelezettségvállalások analitikus nyilvántartását és bonyolítja azok pénzügyi teljesítését,
21. kezeli a Minisztérium keretszámláira érkező sajátos bevételekkel kapcsolatos feladatai körében a bevételeket, jogcímenként nyilvántartja, eleget tesz – a szakterületek adatszolgáltatásai alapján – a hozzá kapcsolódó áfabevallási és -befizetési kötelezettségnek, teljesíti a hozzá kapcsolódó tranzakciós kötelezettséget, kezeli és nyilvántartja a követeléseket,
22. teljesíti a pénzbeli és természetbeni juttatásokkal kapcsolatos jogszabályban meghatározott bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget,
23. működteti az illetményszámfejtő helyet, a minisztérium részére történő bérszámfejtést és a feladathoz tartozó adatszolgáltatásokat biztosítja,
24. ellátja a társadalombiztosítási ellátásokkal kapcsolatos feladatokat, végzi a letiltásokkal, levonásokkal és jövedelemigazolásokkal kapcsolatos feladatokat,
25. közreműködik a személyi jövedelemadózással kapcsolatos munkáltatói és kifizetőhelyi feladatok ellátásában,
26. nyilvántartást vezet a Minisztérium igazgatását érintő szerződésekről és adatot szolgáltat a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztálynak,
27. ellátja a minisztériumi jövedéki adó-, valamint rehabilitációs hozzájárulás bevallási és befizetési kötelezettségét,
28. ellátja a bírságokkal kapcsolatos központosított bevételek esetében az analitikus nyilvántartást,
29. adatot szolgáltat a Kincstár felé a bírság- és késedelmipótlék-követelések időszaki állományáról, a követelésekre befolyt összegekről, illetve a kapott előlegekről (túlfizetésekről),
30. vezeti az OTP Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaságnál vezetett lakáskölcsönszámlákkal kapcsolatos lakáskölcsönökkel összefüggő analitikát, figyelemmel kíséri a törlesztéseket és folyósításokat, a tartósan nem fizetők esetében a Jogtanácsosi és Közbeszerzési Főosztály felé a szükséges intézkedést megteszi,
31. felel a Minisztérium igazgatása felhasználási tervének elkészítéséért,
32. közreműködik a Közszolgálati Szabályzat béren kívüli juttatásokról szóló rendelkezéseinek kidolgozásában.
I.5.4. Projektkoordinációs és Lebonyolítási Főosztály
A Projektkoordinációs és Lebonyolítási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében pénzügyi és projektlebonyolítási szempontból véleményezi a projektek finanszírozásával, valamint szabályos lebonyolításával kapcsolatos előterjesztéseket, jogszabálytervezeteket és szükség esetén javaslatot tesz belső szabályzatok kialakítására;
b) koordinációs feladatai körében
1. gondoskodik a Minisztérium és háttérintézményei feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós és egyéb nemzetközi pénzügyi források nyilvántartásáról,
2. a Minisztérium szakmai területeivel együttműködve részt vesz az európai uniós és egyéb nemzetközi pénzügyi források felhasználásának tervezésében és az ahhoz kapcsolódó javaslatok kidolgozásában,
3. koordinálja a Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó, adott programozási időszak forrásainak felhasználását rögzítő operatív programok módosítási javaslatainak benyújtását az irányító hatósági feladatokat ellátó szervezetek felé,
4. részt vesz a felhívások összeállításában, véleményezésében,
5. kapcsolatot tart az érintett szakterületekkel, társminisztériumokkal, kedvezményezettekkel és az irányító hatósági feladatokat ellátó és közvetítő szervezetekkel;
c) funkcionális feladatai körében
1. ellátja az általános hatáskörrel rendelkező kapcsolattartói (LEAR) feladatokat a speciális uniós pályázati portálon (Funding & Tender),
2. elvégzi a minisztériumhoz, mint kedvezményezetthez tartozó európai uniós, egyéb nemzetközi és hazai finanszírozású projektek projektmenedzsmenti feladatait, ennek keretében:
2.1. kialakítja az eljárásjogi, szervezeti és módszertani környezetet, különös tekintettel a projektmenedzsment szervezet felállítására és működésének szabályozására,
2.2. ellátja a pályázati felületekhez kapcsolódó jogosultságok kiosztásával összefüggő feladatokat,
2.3. a szakmai területekkel együttműködve megtervezi a projektek költségvetését, összeállítja a pályázati dokumentációt,
2.4. gondoskodik a támogatói okiratok, támogatási szerződések, konzorciumi megállapodások megkötéséről és szükséges aktualizálásáról,
2.5. a szakmai területekkel együttműködve gondoskodik a beszerzések és közbeszerzések szabályszerű és elszámolhatósági feltételeknek megfelelő módon történő lebonyolításáról,
2.6. biztosítja a Felhívásban nevesített, Megvalósíthatósági Tanulmányban megjelölt egyéb, horizontális és nem szakmai elvárások teljesülését,
2.7. közreműködik a projektek kommunikációs feladatainak teljesítésében, végrehajtása során az elszámolhatósági feltételek biztosításában, továbbá szükség esetén kialakítja a minőségbiztosítási feltételrendszert az egyes projektekhez kapcsolódóan,
2.8. ellátja, illetve közreműködik a likviditási tervvel alátámasztott előlegek összegének lehívásában, és figyelemmel kíséri azok felhasználását,
2.9. a projektek támogatási szerződésben rögzített költségsorai tekintetében monitorozza a kiadásokat,
2.10. nyilvántartást vezet azon személyek tekintetében, akiknek személyi költségei munkavégzésükre való tekintettel elszámolható a projektek terhére,
2.11. pénzügyi teljesítés előtt elvégzi a számviteli bizonylatok és az elszámolást alátámasztó dokumentumok projekt szempontú felülvizsgálatát,
2.12. biztosítja a projektek elszámolhatóságát, valamint gondoskodik az elszámolhatóságot alátámasztó dokumentumok összeállításáról és meglétéről,
2.13. közreműködik a projektek elkülönített nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
2.14. összeállítja és benyújtja a projektek időszaki és záró pénzügyi elszámolásait, illetve közreműködik ezen feladatok elvégzésében,
2.15. az elszámolás előtt az elszámolásra benyújtásra kerülő költségek analitikus nyilvántartását a főkönyvi kivonatokkal történő egyeztetés céljából a Gazdálkodási Főosztály részére rendelkezésre bocsájtja,
2.16. közreműködik a projektek fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
2.17. koordinálja a projekteket érintő ellenőrzéseket,
2.18. adatot szolgáltat a projektek vonatkozásában a Gazdálkodási Főosztály és az érintett szakterületek, valamint a külső szervezetek részére.
I.6. A parlamenti államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.6.1. Parlamenti Államtitkári Titkárság
A Parlamenti Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 79. §-ában meghatározott feladatokat.
I.6.2. Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya
A Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya
1. tájékoztatja a minisztert és az államtitkárokat, valamint az érintett vezetőket az Országgyűlés plenáris ülésének napirendjéről, a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő képviselői hozzászólásokról és indítványokról, a miniszteri vagy államtitkári intézkedést igénylő felszólalásokról,
2. az egyes üléseket, valamint ülésszakokat követően tájékoztatást ad az ülésszak alatt kifejtett minisztériumi tevékenységről,
3. összeállítja a miniszter és az államtitkárok részére az Országgyűlés ülésein tárgyalásra kerülő anyagokat,
4. megszervezi és segíti a miniszter, valamint az államtitkárok részvételét és munkáját az Országgyűlés plenáris, valamint bizottsági ülésein,
5. folyamatos munkakapcsolatot tart fenn más minisztériumok parlamenti munkájában részt vevő szervezeti egységeivel és az Országgyűlés Hivatalával,
6. gondoskodik az Országgyűlés munkája során keletkező, minisztériumot érintő dokumentumoknak a vezetők, valamint az érintett munkatársak részére történő megküldéséről,
7. gondoskodik a parlamenti államtitkár számára hátterek, felkészítők, elemzések elkészítéséről, ennek érdekében szakmai anyagokat kérhet be a szakterületektől,
8. tájékoztatást ad a házszabályi rendelkezésekről és az ügyrendi javaslatokról, valamint az Országgyűlés működésével kapcsolatos egyéb kérdésekről,
9. gondoskodik az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagainak nyilvántartásáról,
10. gondoskodik az Országgyűlés plenáris ülésein, illetve a bizottsági üléseken rendszeresen részt vevő minisztériumi munkatársak állandó és eseti parlamenti belépőjéről,
11. gondoskodik a minisztérium előterjesztése alapján, a Kormány által elfogadott törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések és egyéb tájékoztatók (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: dokumentumok) Országgyűléshez történő benyújtásáról és tárgyalásáról, e körben – a dokumentumok minisztériumi gazdájaként – különösen felelős a Kormány ügyrendje és a Házszabály szerinti, a dokumentumok tárgyalásához, jóváhagyásához, kihirdetéséhez kapcsolódó feladatok ellátásáért, amelyekhez ágazati szakmai támogatást a hatáskörrel rendelkező főosztálytól, kodifikációs segítséget a Jogszabály-előkészítő Főosztálytól kérhet, továbbá kapcsolatot tart az Országgyűlés érintett szervezeti egységeivel, kérdéseikre saját hatáskörben válaszol,
12. figyelemmel kíséri a minisztérium feladatkörét érintő képviselői önálló indítványokat, gondoskodik az azokkal kapcsolatos szakértői vélemények elkészítéséről, valamint vezetőkhöz történő eljuttatásáról,
13. figyelemmel kíséri a miniszter feladat- és hatáskörét érintő, képviselő által benyújtott törvényjavaslatokat és határozati javaslatokat, ezek tárgyalása során gondoskodik az Országgyűlés plenáris és bizottsági ülésein a minisztériumi képviselet biztosításáról,
14. gondoskodik a minisztériumot érintő napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, kérdések, azonnali kérdések, képviselői levelek, egyéb országgyűlési megkeresések válaszainak szakfőosztály általi elkészíttetéséről, esetleges háttér-információk, háttéranyagok beszerzéséről, és ezekről nyilvántartást vezet,
15. felel az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező – a minisztérium feladatkörét érintő – megkeresésekre készült választervezetek, tájékoztatók elkészíttetéséért,
16. gondoskodik az Országgyűlés plenáris ülésére, illetve a bizottsági ülésekre delegált minisztériumi szakértők állandó és eseti országgyűlési beléptetéséről, segíti a szakértői képviseletet az ülések helyszínén történő koordinálásával, a kirendelt szakértők rendelkezésére bocsátja az ülésen tárgyalásra kerülő anyagokat,
17. elkészítteti és rendelkezésre bocsátja a miniszter éves bizottsági meghallgatásához szükséges háttér- és felkészítő anyagokat,
18. megszervezi az állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet,
19. segíti az állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet a szakértők bizottsági ülések helyszínén történő koordinálásával, a kirendelt szakértők rendelkezésére bocsátja a napirenden szereplő anyagokat,
20. folyamatos munkakapcsolatot tart fenn a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályával.
1.6.3. Országos Környezetvédelmi Tanács Titkársága
Az Országos Környezetvédelmi Tanács Titkársága ellátja az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) működtetésével és titkársági teendőivel kapcsolatos feladatokat.
I.7. A környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.7.1. Környezetvédelemért és Körforgásos Gazdaságért Felelős Államtitkári Titkárság
A Környezetvédelemért és Körforgásos Gazdaságért Felelős Államtitkári Titkárság segíti a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.8. A környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.8.1. Környezetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Környezetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.8.2. Környezetmegőrzési Főosztály
A Környezetmegőrzési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. kidolgozza az ipari kibocsátásokra vonatkozó jogszabályok szakmai tervezeteit, ellátja a szabályozás folyamatos fejlesztésével összefüggő feladatokat,
2. ellátja a stratégiai környezeti vizsgálattal kapcsolatos jogszabályok kidolgozásával, illetve a szabályozás felülvizsgálatával, módosításával összefüggő feladatokat,
3. ellátja a környezeti hatások vizsgálatával kapcsolatos jogszabályok kidolgozásával, illetve a szabályozás felülvizsgálatával, módosításával összefüggő feladatokat,
4. ellátja az integrált szennyezésmegelőzéssel és -csökkentéssel, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési eljárással összefüggő jogszabályok kidolgozásával, illetve a szabályozás felülvizsgálatával, módosításával összefüggő feladatokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. koordinálja az elérhető legjobb technikák hazai útmutatóinak kidolgozását,
2. koordinálja az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, Espooban (Finnország), 1991. február 26. napján aláírt egyezményből (a továbbiakban: Espooi Egyezmény) fakadó feladatok végrehajtását, valamint közreműködik az Egyezmény munkájában,
3. koordinálja az Espooi Egyezményhez kapcsolódó, a stratégiai környezeti vizsgálatról szóló, Kijevben, 2003. május 21-én elfogadott Kijevi Jegyzőkönyvből (a továbbiakban: Kijevi Jegyzőkönyv) adódó feladatok végrehajtását;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik a szakterületet érintő kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában,
2. közreműködik a két- és többoldalú nemzetközi együttműködések előkészítésében, szervezésében,
3. ellátja az ipari kibocsátásokról szóló, 2010. november 24-i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvhez kapcsolódó, az európai uniós tagságból fakadó feladatokat (IED 13. cikk és 75. cikk bizottság, valamint IEEG – ipari kibocsátások szakértői csoport keretében),
4. ellátja az ipari kibocsátásokkal kapcsolatos jelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget,
5. ellátja a környezeti hatások vizsgálatával (KHV) összefüggő, európai uniós tagságból adódó minisztériumi feladatok koordinálását, kidolgozza és képviseli a hazai szakterületi álláspontot az Európai Unió környezeti hatások vizsgálatával összefüggő jogi aktusainak kidolgozása, módosítása során, ellátja az európai uniós szabályozás megvalósításával kapcsolatos szakterületi feladatokat, valamint ellátja az Espooi Egyezmény nemzeti kapcsolattartói feladatait,
6. ellátja a stratégiai környezeti vizsgálattal (SKV) összefüggő, európai uniós tagságból adódó minisztériumi feladatok koordinálását, kidolgozza és képviseli a hazai szakterületi álláspontot az Európai Unió stratégiai környezeti vizsgálattal összefüggő jogi aktusainak kidolgozása, módosítása során, ellátja az európai uniós szabályozás megvalósításával kapcsolatos szakterületi feladatokat, valamint ellátja az Espooi Egyezményhez kapcsolódó Kijevi Jegyzőkönyv nemzeti kapcsolattartói feladatait,
7. részt vesz az Európai Bizottság által működtetett, a környezeti hatásvizsgálattal és a stratégiai környezeti vizsgálattal foglalkozó szakértői csoport munkájában,
8. ellátja az Espooi Egyezménnyel és az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13-i 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel kapcsolatos adatgyűjtési, valamint adat- és információszolgáltatási feladatokat,
9. ellátja az Espooi Egyezményhez kapcsolódó Kijevi Jegyzőkönyv, valamint a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2001. június 27-i 2001/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (SKV irányelv) által előírt adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokat,
10. ellátja a környezeti hatások vizsgálatának az Espooi Egyezmény alapján lefolytatott nemzetközi szakaszával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
11. ellátja az Espooi Egyezményhez kapcsolódó Kijevi Jegyzőkönyv előírásai alapján lefolytatott stratégiai környezeti vizsgálati eljárások országhatáron átterjedő környezeti hatásokat vizsgáló nemzetközi szakaszával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
12. részt vesz az Európai Unió és az ENSZ stratégiai környezeti vizsgálattal összefüggő munkacsoportjainak munkájában,
13. ellátja Magyarország teljes körű képviseletét az Espooi Egyezmény Implementációs Bizottsága előtt az Espooi Egyezmény végrehajtásával összefüggő, Magyarországot érintő megfelelési eljárásokban,
14. közreműködik a projektekhez kapcsolódó engedélyezési eljárásokat érintő kétoldalú és többoldalú nemzetközi megállapodások előkészítésében, kidolgozásában és véleményezésében,
15. a nemzetközi ügyekért és az európai uniós feladatok koordinációjáért felelős szervezeti egységekkel együttműködve közreműködik az Espooi Egyezmény részes felei között létrejövő kétoldalú megállapodások előkészítésében, kidolgozásában és véglegesítésében,
16. irányítja a feladatkörét érintő két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és együttműködések végrehajtásával kapcsolatos szakmai feladatokat, és közreműködik az egyezmények, együttműködések fenntartásában, továbbfejlesztésében;
d) funkcionális feladatai körében
1. ellátja az integrált szennyezésmegelőzéssel és -csökkentéssel, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési eljárással kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
2. irányítja a beruházások környezeti hatások vizsgálatára vonatkozó, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatokat,
3. önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve biztosítja a környezeti hatásvizsgálatokban részt vevők (hatóságok, tervezők, fejlesztők és a nyilvánosság) számára a részvételüket segítő szakanyagok kidolgozását, továbbá szakmai támogatásukat,
4. irányítja a tervek, programok (stratégiai) környezeti vizsgálatára vonatkozó, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatokat,
5. ellátja önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve a stratégiai környezeti vizsgálati eljárásokban részt vevők (hatóságok, tervezők, fejlesztők és a nyilvánosság) számára a részvételüket segítő szakanyagok kidolgozásának biztosításával, továbbá számukra szakmai támogatás nyújtásával összefüggő feladatokat,
6. – a feladatkörét érintően – közreműködik a Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztály szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartássokkal (PRTR, E-PRTR) kapcsolatos adatgyűjtési feladataiban,
7. részt vesz – a Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztállyal együttműködve – az OKIR környezetvédelmi alapnyilvántartáshoz, a hatósági nyilvántartó rendszerhez, a létesítmény-nyilvántartáshoz, az integrált szennyezésmegelőzéshez és -csökkentéshez, valamint az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartáshoz (E-PRTR) kapcsolódó szakmai feladatok ellátásában,
8. közreműködik a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok tevékenységének átfogó ellenőrzésében;
e) egyéb feladatai körében
1. ellátja a környezet-egészségügy szakterületét érintő, környezetügyi részvétel biztosításával összefüggő feladatokat,
2. – az Igazgatási és Biztonsági Főosztállyal együttműködve – ellátja a levegőbe és vízbe történő radioaktív kibocsátásokkal és azok ellenőrzésével kapcsolatos, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatokat, az országos illetékességgel eljáró Baranya Vármegyei Kormányhivatallal együttműködve,
3. részt vesz a környezetbiztonsági feladatok ellátásában,
4. részt vesz a miniszter hatáskörébe tartozó, a nukleáris biztonsággal kapcsolatos feladatok ellátásában,
5. együttműködik az Országos Atomenergia Hivatallal, ellátja a munkabizottságokban a környezetügyi ágazat képviseletét és az ebből eredő feladatokat,
6. ellátja a súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló szabályozás végrehajtásához kapcsolódó környezetügyi feladatokat,
7. részt vesz a Nemzeti Környezetvédelmi Program környezet-egészségügyi feladatainak tervezésében,
8. – az egészségügyi ágazattal együttműködésben – közreműködik a WHO és az EU környezet-egészségügyi programjainak hazai megvalósításában,
9. közreműködik a Nemzeti Környezetvédelmi Program Intézkedési Tervében foglalt feladatok végrehajtásában.
I.8.3. Levegő- és Zajvédelmi Főosztály
A Levegő- és Zajvédelmi Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. ellátja a feladatkörébe tartozó, európai uniós tagságból adódó jogharmonizációs feladatokat,
2. ellátja a légszennyező anyagok kibocsátásával kapcsolatos jogszabályok kidolgozásával, a szabályozás folyamatos fejlesztésével összefüggő feladatokat,
3. ellátja a levegő minőségével kapcsolatos jogszabályok kidolgozásával, a szabályozás folyamatos fejlesztésével összefüggő feladatokat,
4. ellátja a környezeti zaj és rezgés elleni védelemmel kapcsolatos jogszabályok kidolgozásával, a szabályozás folyamatos fejlesztésével összefüggő feladatokat,
5. ellátja a meteorológiával kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában, a szabályozás folyamatos fejlesztésével összefüggő feladatokat,
6. kidolgozza a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: HungaroMet Nonprofit Zrt.) jogállásáról, feladat- és hatásköréről, illetékességéről rendelkező jogszabályokat, közreműködik a meteorológiával kapcsolatos egyéb jogszabályok kidolgozásában,
7. közreműködik a HungaroMet Nonprofit Zrt. eljárásával összefüggő költségek viselésére vonatkozó szabályozás szakmai előkészítésében;
b) koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a Nagy Távolságra Jutó, Országhatáron Átterjedő Légszennyezésről szóló Genfi Egyezményből (LRTAP) adódó feladatok végrehajtását, részt vesz az ezekkel kapcsolatos európai uniós előkészítő munkákban,
2. koordinálja a stratégiai zajtérképeken alapuló intézkedési tervekkel kapcsolatos feladatok végrehajtását, az intézkedési terv készítésére kötelezett települések vonatkozásában,
3. koordinálja az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program Tárcaközi Bizottság szakmai munkáját;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik a szakterületet érintő kötelezettségszegési eljárásokban,
2. ellátja és koordinálja az európai uniós tagságból adódó levegőtisztaság-védelmi, levegőminőségi jelentési, adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokat,
3. közreműködik a két- és többoldalú nemzetközi együttműködések előkészítésében, szervezésében,
4. részt vesz a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21-i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv által kijelölt, az Európai Unió Környezeti Levegő Minőségi Bizottságának és Környezeti Levegő Minőségi Szakértői Csoportjának munkájában,
5. ellátja a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló, 2002. június 25-i 2002/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (a továbbiakban: 2002/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) kapcsolatos, zajvédelmi adatszolgáltatási feladatokat (az adatszolgáltatások elkészítésének koordinálása, az adatszolgáltatások ellenőrzése, az adatszolgáltatások teljesítése),
6. részt vesz az Európai Unió zaj- és rezgés elleni védelemmel foglalkozó bizottságainak munkájában,
7. ellátja az egyes légköri szennyező anyagok nemzeti kibocsátásainak csökkentéséről,
a 2003/35/EK irányelv módosításáról, valamint a 2001/81/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. december 14-i (EU) 2016/2284 európai parlamenti és tanácsi irányelvhez kapcsolódó feladatokat,
8. ellátja a kültéri használatra tervezett berendezések zajkibocsátására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2000. május 8-i 2000/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel kapcsolatos feladatokat,
9. irányítja a feladatkörét érintő két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és együttműködések végrehajtásával kapcsolatos szakmai feladatokat, és közreműködik az egyezmények, együttműködések fenntartásában, továbbfejlesztésében;
d) funkcionális feladatai körében
1. kidolgozza a légszennyező anyagok kibocsátásának korlátozásával, a levegő minőségével kapcsolatos stratégiákat, intézkedési terveket és programokat, nyomon követi megvalósításukat,
2. ellátja az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (a továbbiakban: OLM) működtetésének szakmai felügyeletét, fejlesztésének irányítását, előkészíti az OLM mérőpontjainak kijelölését,
3. meghatározza a levegőminőségi közönségtájékoztatási rendszer tartalmi elemeit és infrastruktúráját,
4. ellátja az OKIR levegőtisztaság-védelmi moduljával (LAIR) összefüggő szakmai feladatokat, meghatározza a szakterületi fejlesztési igényeket,
5. részt vesz a légszennyező anyagok kibocsátásával, a levegő minőségével kapcsolatos intézkedési tervekre, programokra rendelkezésre álló költségvetési források tervezésével, felhasználásával, az azzal kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítésével összefüggő feladatok végrehajtásában,
6. ellátja az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program Tárcaközi Bizottság titkársági feladatait,
7. közreműködik a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok tevékenységének átfogó ellenőrzésében,
8. részt vesz a települési stratégiai zajtérképekkel és intézkedési tervekkel kapcsolatos feladatokra rendelkezésre álló költségvetési források tervezésével, felhasználásával, az azzal kapcsolatos adatszolgáltatás teljesítésével összefüggő feladatok végrehajtásában,
9. véleményezi a HungaroMet Nonprofit Zrt. szervezeti és működési szabályzatát, valamint ügyrendjét,
10. előkészíti és lebonyolítja a HungaroMet Nonprofit Zrt.-t érintő intézkedéseket,
11. közreműködik a HungaroMet Nonprofit Zrt. szakmai irányításában;
e) egyéb feladatai körében
1. közreműködik a Nemzeti Környezetvédelmi Program Intézkedési Tervében foglalt feladatok végrehajtásában,
2. az európai uniós követelményekkel összhangban koordinálja a szakterületi szakmai képzési, oktatási kötelezettségek teljesítését,
3. részt vesz a Zöld Kötvény kibocsátáshoz kapcsolódó tervezési és jelentési feladatokban,
4. részt vesz a szakterülethez kapcsolódó operatív programok tervezésében, kidolgozásában, végrehajtásának koordinálásában,
5. részt vesz a szakterületet érintő hivatalos statisztikai feladatok ellátásában, ennek keretében ellátja a levegőminőség-védelemmel kapcsolatos statisztikai adat-előállítási tevékenység szakmai felügyeletét.
I.8.4. Környezetfejlesztési és -Stratégiai Főosztály
A Környezetfejlesztési és -Stratégiai Főosztály
a) koordinációs feladatai körében
1. közreműködik a minisztérium állami, más hazai, európai uniós és egyéb fejlesztési források felhasználásának összehangolásában,
2. ellátja az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai programjának (a továbbiakban: LIFE program) Környezetvédelem Alprogramjával és Körforgásos Gazdaság és Életminőség Alprogramjával kapcsolatos nemzeti kapcsolattartói feladatokat, valamint részt vesz a kapcsolódó európai uniós üléseken,
3. ellátja a LIFE program Körforgásos Gazdaság és Életminőség Alprogramjával kapcsolatos szakterületi, szakmai feladatokat, valamint a szakmai kezelésébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatokkal, illetve szakmai kerettel kapcsolatos szakpolitikai feladatokat,
4. felelős a települési és vármegyei környezetvédelmi programok kidolgozásának szakmai támogatásáért,
5. felelős a környezeti szempontok érvényesítéséért a 2021–2027 és 2028–2034 tervezési időszak operatív programjaiban, terveiben, valamint ezzel összefüggésben koordinálja a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek álláspontjait,
6. részt vesz a Norvég–EGT Mechanizmus és a Svájci Hozzájárulás környezetvédelmi célú felhasználásának tervezésében és megvalósításában,
7. részt vesz a környezetügyi érdekek és környezetstratégiai szempontok képviseletében,
8. együttműködik a Fenntarthatósági és Szemléletformálási Főosztállyal a minisztérium fenntartható fejlődéssel összefüggő hazai és nemzetközi feladatainak koordinálásában,
9. koordinálja a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia végrehajtásával, felülvizsgálatával, megújításával kapcsolatos feladatokat,
10. felelős a környezetügyi érdekek és a felmerülő környezeti szempontok minisztériumon belüli képviseletéért,
11. koordinálja a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal összefüggő hazai, európai uniós és nemzetközi feladatokat, az ahhoz kapcsolódó hazai helyi és regionális programok kidolgozását és végrehajtását,
12. részt vesz a más szakterületek környezetügyet érintő stratégiai tervdokumentumainak a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal történő összehangolásában,
13. felel a környezetügyi stratégiai tervdokumentumok összehangolásáért, a stratégiai célok és intézkedések közötti átfedések, ellentmondások feltárásáért, az ellentmondások feloldásának koordinálásáért,
14. felel a Zöld Óvoda program működtetésének biztosításáért, a Zöld Óvoda program koordinálásáért, ösztönzi az ökotudatos, zöld óvodák, iskolák fejlesztését, segíti a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának működését, segíti az Ökoiskola Magyarországi Hálózat és az Iskolakertek Hálózat kiépítését, működését,
15. felel a BISEL program és egyéb környezeti nevelési programok működtetésének elősegítéséért,
16. részt vesz a környezeti szemléletformálással és fenntarthatóságra neveléssel kapcsolatos feladatok ellátásában,
17. közreműködik a környezetvédelemmel kapcsolatos oktatással és a környezettudatosság növelésével összefüggő feladatok ellátásában,
18. ellátja a környezetvédelmi szakképzéssel összefüggő szakterületi feladatokat;
b) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. felelős a minisztérium képviseletéért a környezetfejlesztés tárcaközi integrációját szolgáló testületekben, illetve erre vonatkozóan a minisztérium képviseletének biztosításáért a közösségi és nemzetközi testületekben,
2. felelős az érintett önálló szervezeti egységekkel együttműködve a környezetstratégiai érdekek érvényesítéséért az Európai Unió 2021–2027, 2028–2034 költségvetési időszakában,
3. felelős a globális és regionális környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó tanácsi munkacsoportok üléseire a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
4. felelős a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatán (ENEA-MA) belül a környezetügyi érdekek képviseletéért,
5. ellátja az Európai Unió környezetvédelmi akcióprogramjával (EAP) összefüggő szakmai feladatokat,
6. ellátja az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel (EEA), az ENSZ Környezetvédelmi Programja vonatkozó testületeivel, az OECD környezetpolitikával és fenntartható fejlődéssel foglalkozó munkaszervezeteivel, az Európa Tanács környezetvédelmi munkacsoportjával, valamint
az ENSZ EGB Környezetpolitikai Bizottsága és Környezetpolitikai Teljesítményértékelési Programjával összefüggő szakmai feladatok koordinálását, illetve Magyarország képviseletét,
7. részt vesz az Európai Unió közös fejlesztési programjának végrehajtásával összefüggő szakmai feladatokban, kiemelten a környezetügyi érdekek és a környezeti fejlesztéspolitikai szempontok érvényesítésében,
8. biztosítja az Európai Duna Régió Stratégia 6. prioritásterületének koordinálását,
9. részt vesz az Európai Unió fenntartható fejlődési stratégiájával összefüggő szakmai feladatok ellátásában;
c) funkcionális feladatai körében
1. közreműködik a miniszter hatáskörébe tartozó fejlesztéspolitikai anyagok környezetvédelmi kérdéseket érintő részének kidolgozásában,
2. közreműködik a fejlesztéspolitika regionális környezeti feladatainak feltárásában, valamint a regionális szervezetekkel való kapcsolattartásban és az együttműködés fejlesztésében,
3. felelős az átfogó, hosszú távú fejlesztési programokkal, tervekkel kapcsolatos környezetvédelmi szempontok érvényesítéséért, közreműködik a környezetfejlesztési feladatok ellátásának összehangolásában,
4. részt vesz az operatív programok (pl. KEHOP Plusz 2021–2027, GINOP Plusz 2021–2027, TOP Plusz 2021–2027) és a KAP monitoring bizottságainak munkájában,
5. felel a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal való szakmai kapcsolattartásért,
6. közreműködik a környezeti szempontok horizontális integrációjának érvényesítésében a különböző átfogó, ágazati és területi stratégiákkal, tervekkel összefüggő feladatokban,
7. közreműködik a minisztérium képviseletének ellátásában a környezetügy integrációját szolgáló hazai testületekben,
8. közreműködik a környezetügyi szakterületet érintő ágazati jövőkép és stratégiai célok kimunkálásában, valamint az ezek elérését célzó szakpolitikák, stratégiai tervdokumentumok kidolgozásában, a környezetstratégiai szempontok érvényesítésében,
9. felel a környezetügyi stratégiai célkitűzések, kiemelt feladatok megvalósulása helyzetének elemzéséért, valamint együttműködik a környezetügyi stratégiák, tervek és programok végrehajtásának nyomon követésében, és elősegíti azok átfogó, hosszú távú programokkal, tervekkel való összehangolását,
10. közreműködik az átfogó stratégiákkal és szakpolitikákkal összefüggő hazai, európai uniós és nemzetközi környezetügyi feladatok ellátásában, az ezekre vonatkozó szakmai álláspont kialakításában, továbbá a környezetügyi szakmai, szakpolitikai érdekek képviseletében és érvényesítésében a tárcaközi, európai uniós és nemzetközi együttműködésben és az érintett testületekben,
11. közreműködik az országos, regionális, kiemelt térségi és vármegyei területi tervezési eszközök szakmai véleményezésében,
12. ellátja a Nemzeti Környezetvédelmi Program megalkotásával, végrehajtásával, monitoringjával és értékelésével összefüggő feladatokat,
13. közreműködik a környezetpolitika regionális összefüggéseinek feltárásában, a regionális szervezetekkel való kapcsolattartásban és az együttműködés fejlesztésében,
14. részt vesz a minisztérium honlapján a környezetvédelmi szakterületet érintő szakmai anyagok összeállításában,
15. segíti a környezettudományi képzést végző felsőoktatási intézmények oktatói munkáját,
16. közreműködik a minisztériumban és háttérintézményeiben zajló környezettudatosság növelésével kapcsolatos tevékenységben,
17. közreműködik a környezetvédelmi tanulmányi versenyek szervezésében,
18. kapcsolatot tart a környezeti neveléssel foglalkozó intézményekkel, szervezetekkel,
19. részt vesz a Közös Agrárpolitika reformjához kapcsolódóan a környezetügyi érdekek és környezeti szempontok érvényesítésében.
I.8.5. Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztály
A Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. ellátja a környezeti kármentesítés jogi szabályozásával kapcsolatos feladatokat, továbbá a környezeti kármentesítéssel összefüggésben az állami felelősségvállalás jogi szabályozásának felülvizsgálatát és korszerűsítését, a szennyezettségi határértékek együttes miniszteri rendeletben történő meghatározását,
2. ellátja a szennyezett területek állapotára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségek meghatározását és az ezen adatokat tartalmazó adatbázisok, információs rendszerek szakmai követelményeinek meghatározását, továbbá az állapotértékelés szabályainak megállapítását,
3. közreműködik a vegyianyag-szabályozáshoz kapcsolódó egyes feladatokban, így különösen a környezet védelme érdekében egyes veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények, valamint tevékenységek körének korlátozásában, valamint hazai alkalmazásában,
4. közreműködik a környezetvédelmi biztosítékra vonatkozó szabályozás előkészítésében, továbbá a környezeti károk és szennyezés megelőzésével összefüggő további szakmai stratégiák, jogszabályok előkészítésében,
5. felelős a talajmonitoringról és -rezilienciáról szóló, 2025. november 12-i (EU) 2025/2360 európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása, alkalmazása és módosítása során a környezetügyi és talajszennyezéssel összefüggő szempontok érvényesítéséért,
6. felelős a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: REACH) alkalmazása és módosítása során a környezetügyi szempontok érvényesítéséért,
7. felelős az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló, 2011. június 8-i 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: RoHS irányelv) és módosításának hazai jogrendbe történő átültetéséért, a mentességi kérelmek értékeléséért,
8. ellátja a mosó- és tisztítószerekről szóló, 2004. március 31-i 648/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 648/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet), továbbá a 648/2004/EK rendeletnek a fogyasztói mosószerekben és az automata mosogatógépekhez való fogyasztói mosogatószerekben használt foszfátok és más foszforvegyületek tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. március 14-i 259/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és ezek módosításával kapcsolatos hazai jogalkotási feladatokat,
9. ellátja a mosó- és tisztítószerekről, valamint a felületaktív anyagokról, valamint a 648/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2026. február 11-i (EU) 2026/405 európai parlamenti és tanácsi rendelettel, valamint annak módosításával kapcsolatos hazai jogalkotási feladatokat,
10. ellátja az ipari létesítmények környezeti adatainak bejelentéséről és az ipari kibocsátási portál létrehozásáról szóló, 2024. április 24-i (EU) 2024/1244 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (Industrial Emission Portal Regulation, IEPR) kapcsolatos hazai jogalkotási feladatokat, meghatározza az adatbejelentés módját és határidejét,
11. ellátja a higanyról szóló Minamata Egyezmény módosításával kapcsolatos környezetvédelmi célú jogalkotási feladatokat, továbbá felelős a higanyról és az 1102/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos, a minisztérium feladatkörébe tartozó jogalkotási feladatok ellátásáért,
12. ellátja a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok csökkentéséről szóló Stockholmi Egyezmény módosításával kapcsolatos környezetvédelmi célú jogalkotási feladatokat, továbbá felelős a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1021 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos, a minisztérium feladatkörébe tartozó jogalkotási feladatok ellátásáért,
13. ellátja az európai uniós ökocímkével, a nemzeti Környezetbarát Termék és Szolgáltatás védjeggyel, valamint az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerével (a továbbiakban: EMAS) kapcsolatos hazai jogalkotási feladatokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. ellátja az Országos Környezeti Kármentesítési Program (a továbbiakban: OKKP) alprogramjainak koordinációját, valamint az OKKP működtetésével és végrehajtásával kapcsolatos tárcaközi szakmai feladatok előkészítését,
2. közreműködik a felszín alatti vizek minőségi állapotára, valamint az ezt befolyásoló tevékenységekre, azok hatásaira vonatkozó (FAVI) adatgyűjtésben, az ágazaton belüli és az ágazatközi fejlesztésekben, ellátja – a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztállyal együttműködve – a szennyezett területek és kármentesítési intézkedések OKIR FAVI KÁRINFO alrendszerében történő nyilvántartás vezetését és az azzal összefüggő adatszolgáltatást,
3. szakmai irányítási és koordinációs feladataival összefüggésben ellátja a hazai és a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokat,
4. előkészíti a szakmai kezelésébe utalt fejezeti kezelésű előirányzaton belüli szakmai keretek terhére finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos döntési javaslatokat, a támogatói okiratok kiadását vagy támogatási szerződések megkötését, gondoskodik azok beszámolóinak ellenőrzéséről, valamint közreműködik a szakmai keretek tekintetében az éves beszámoló és annak alátámasztásául szolgáló leltárak elkészítésében,
5. irányítja és ellátja a környezetvédelmi szempontú minősítéssel (európai uniós ökocímke, nemzeti Környezetbarát Termék és Szolgáltatás védjegy) kapcsolatos szakmai feladatokat,
6. ellátja az EMAS regisztrációt végző országos környezetvédelmi hatóság tevékenységével kapcsolatos szakmai irányítási és koordinációs feladatokat, valamint az érdekelt szakmai, érdekvédelmi szervezetek bevonásának koordinációját,
7. közreműködik az európai uniós ökocímke, a nemzeti Környezetbarát Termék és Szolgáltatás védjegy, az EMAS hazai népszerűsítésével kapcsolatos feladatok ellátásában,
8. felelős a zöldgazdaság fejlesztéséhez, a zöldipari innovációhoz kapcsolódó, szakmai feladatait érintő szakmai anyagok előkészítésének irányításáért és koordinálásáért,
9. részt vesz a környezetvédelmi szakágazat tudományos kutatás-fejlesztési feladatainak minisztériumi szintű koordinációjában,
10. részt vesz a Zöld Kötvény kibocsátáshoz kapcsolódó tervezési és jelentési feladatokban,
11. felelős a környezettechnológiával kapcsolatos kormányzati célok eléréséhez szükséges intézkedések összehangolt és hatékony koordinálásáért,
12. ellátja – a Környezetmegőrzési Főosztállyal együttműködve – az OKIR környezetvédelmi alapnyilvántartáshoz, a hatósági nyilvántartó rendszerhez, a létesítmény nyilvántartáshoz, az integrált szennyezésmegelőzéshez és -csökkentéshez, az ipari létesítmények környezeti adatainak bejelentéséről és az ipari kibocsátási portál létrehozásáról szóló rendelethez (Industrial Emission Portal Regulation, IEPR), valamint az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartáshoz (E-PRTR) kapcsolódó szakmai feladatokat,
13. felelős a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok csökkentéséről szóló Stockholmi Egyezményből adódó feladatok végrehajtásának koordinálásáért, valamint közreműködik a Genfi Egyezmény Aarhusi POP Jegyzőkönyvének és Aarhusi Nehézfém Jegyzőkönyvének módosításával kapcsolatos feladatok elvégzésében,
14. felelős a higanyról szóló Minamata Egyezményből adódó környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtásának koordinálásáért;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz a környezeti kármentesítési szakterület európai uniós és nemzetközi munkacsoportjainak munkájában,
2. ellátja a szennyezett területek kezelésével, a környezeti károk felszámolásával és a talajok védelmével összefüggő nemzetközi és európai uniós feladatokat (EIONET, EU CF, ICCL, EU Talajstratégia),
3. ellátja – a Környezetvédelmi Hatósági Szakértői Főosztállyal együttműködve – a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i
2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásával összefüggő koordinációs feladatokat,
4. ellátja a szakterülete vonatkozásában a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai, európai uniós és nemzetközi végrehajtásából fakadó feladatokat,
5. ellátja a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról szóló, 2012. július 4-i 649/2012/EU európai parlament és tanácsi rendelet, valamint a kozmetikai termékekről szóló, 2009. november 30-i 1223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása és módosítása során a környezetügyi szempontok érvényesítését az EKTB keretén belül,
6. felel a vegyianyag-szabályozáshoz kapcsolódó egyes feladatokért, így különösen a környezet védelme érdekében egyes veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények, valamint tevékenységek körének korlátozásáért, valamint közreműködik a hazai alkalmazásban,
7. felelős a Kémiai Biztonsági Koordinációs Tanács (KBKT) munkájában való részvételért,
8. ellátja az Európai Zöld Megállapodásból, a Vegyi Anyagokra Vonatkozó Fenntarthatósági Stratégiából és a Szennyezőanyag-mentességi Cselekvési Tervből fakadó vegyianyag- és kármentesítési vonatkozású feladatokat a Környezetfejlesztési és -Stratégiai Főosztállyal és az érintett minisztériumokkal való együttműködésben,
9. ellátja az EMAS-hoz kapcsolódó, az európai uniós tagságból fakadó feladatokat, valamint képviseli a minisztériumot az EMAS-hoz kapcsolódó szakértői munkacsoportokban,
10. részt vesz az Európai Unió Ökocímke Bizottság (EUEB) munkájában, kialakítja és képviseli az európai uniós ökocímke termék kritériumok, jogszabályok és szabályozási koncepciók tervezeteire vonatkozóan a minisztérium szakmai álláspontját,
11. részt vesz az Európai Bizottság Öko-innovációs Munkacsoportjában, továbbá részt vesz az Öko-innovációs Cselekvési Terv megvalósításával kapcsolatos feladatokban, illetve az Öko-innovációs Implementációs Tervben foglalt európai uniós és nemzeti szintű intézkedések végrehajtásában,
12. a Környezetfejlesztési és -Stratégiai Főosztállyal együttműködik az Európai Unió Integrált Termék Politika, Fenntartható Fogyasztás és Termelés (IPP/SCP) Munkacsoportjában a zöld állításokkal kapcsolatos európai uniós jogszabályok kialakításával kapcsolatos feladatok ellátásában, a magyar álláspont kialakításában és képviseletében,
13. felelős a szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásokkal foglalkozó munkacsoport (WPIEI UNECE PRTR) ülésein a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
14. ellátja az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartással (E-PRTR), valamint az E-PRTR-t korszerűsítő, az ipari létesítmények környezeti adatainak bejelentéséről és az ipari kibocsátási portál létrehozásáról szóló rendelettel (IEPR) kapcsolatos adatgyűjtési, adat- és információszolgáltatási feladatokat a Környezetmegőrzési Főosztállyal együttműködve,
15. részt vesz az E-PRTR- és IEPR rendeletekkel összefüggő, európai uniós szakértői bizottságokban, felelős a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
16. ellátja Kijevi Jegyzőkönyvben meghatározott, a Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásával (PRTR) kapcsolatos szakmai feladatokat, a Környezetmegőrzési Főosztállyal együttműködve,
17. Kijevi Jegyzőkönyvben meghatározott, a Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásával (PRTR) összefüggően felelős a kijelölt kapcsolattartó biztosításáért, valamint a kapcsolódó nemzetközi üléseken a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
18. ellátja a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott egyes veszélyes vegyi anyagok és peszticidek előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásáról szóló Rotterdami Egyezmény másodhelyi felelősségével járó környezetügyi feladatokat,
19. felelős a vegyi anyagokkal és szinergiákkal foglalkozó európai tanácsi munkacsoport (WPIEI Chemicals/Synergies) ülésein a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
20. felelős a Vegyi Anyagok Nemzetközi Keretrendszerének (Global Framework on Chemicals, GFC) hazai végrehajtásáért, a kijelölt kapcsolattartó biztosításáért, a Nemzetközi Vegyianyag-konferencián (ICCM), valamint a kapcsolódó nemzetközi üléseken a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
21. felelős a higanyról szóló Minamata Egyezmény környezetvédelmi vonatkozású hazai feladatainak ellátásáért és koordinálásáért, a kijelölt kapcsolattartó biztosításáért, valamint a kapcsolódó nemzetközi üléseken a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
22. részt vesz a higanyról és az 1102/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos európai uniós szakértői bizottságok munkájában,
23. ellátja a vegyi anyagok és hulladékok megfelelő kezelését, valamint a környezetszennyezés megelőzését célzó Tudományos-Szakpolitikai Panel létrehozásával és működtetésével járó európai uniós és hazai szakmai feladatokat, felelős a kijelölt kapcsolattartó biztosításáért, valamint a kapcsolódó nemzetközi üléseken a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
24. felelős a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok csökkentéséről szóló Stockholmi Egyezmény kijelölt kapcsolattartó biztosításáért, valamint a kapcsolódó nemzetközi üléseken a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
25. felelős a RoHS irányelv módosítása során a hazai érdekek érvényesítéséért és a szakmai feladatok ellátásáért,
26. ellátja a RoHS irányelvvel kapcsolatban benyújtott mentességi kérelmek értékelését,
27. felelős a mosó- és tisztítószerekről, valamint a felületaktív anyagokról, valamint a 648/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2026. február 11-i (EU) 2026/405 európai parlamenti és tanácsi rendelettel kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért és a hazai érdekek képviseletéért,
28. közreműködik az Európai Bizottság Detergens Munkacsoportjában a szakmai feladatok ellátásában,
29. felelős az OECD Vegyi Anyag Bizottság és a Vegyi Anyag, Növényvédőszer, Biotechnológia Munkacsoport Együttes Ülés és kapcsolódó ülések vegyianyag-vonatkozású feladatainak ellátásáért, továbbá az OECD Környezeti Információért Felelős Munkacsoport tevékenységével, és az abból adódó környezeti adatgazdálkodással összefüggő hazai és nemzetközi feladatok összehangolásáért, ellátásáért, és a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
30. ellátja a talajmonitoringról és -rezilienciáról szóló, 2025. november 12-i (EU) 2025/2360 európai parlamenti és tanácsi irányelv jogharmonizációjával és annak a szennyezett területek kezelésével, a környezeti károk felszámolásával kapcsolatos feladatokat;
d) funkcionális feladatai körében
1. ellátja az OKKP hosszú távú stratégiai feladatainak tervezését és annak ütemezett végrehajtását,
2. képviseli a környezetvédelmi szakterületet a Növényvédelmi Bizottságban,
3. közreműködik a felszín alatti vizek minőségi állapotára, valamint az ezt befolyásoló tevékenységekre, azok hatásaira vonatkozó (FAVI) adatgyűjtésben, az ágazaton belüli és az ágazatközi koordináció fejlesztésében, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztállyal egyetértésben,
4. meghatározza a szennyezett területek állapotára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségeket, valamint ezen adatokat tartalmazó adatbázisok, információs rendszerek szakmai követelményeit, megállapítja az állapotértékelés szabályait,
5. figyelemmel kíséri és ösztönzi a környezet védelmét szolgáló berendezések, eszközök, módszerek és eljárások fejlesztését, azok alkalmazását, a környezetkímélő, természetkímélő anyag-, energia- és víztakarékos, továbbá hulladékszegény technológiák bevezetését,
6. ellátja a nyilvánosság környezeti információkhoz való hozzáférésének rendjéről szóló kormányrendelethez kapcsolódó szakterületi feladatokat, valamint koordinálja a lakossági tájékoztató rendszerekkel, az adatszolgáltató és adatfeldolgozó rendszerekkel kapcsolatos szakmai feladatokat;
e) egyéb feladatai körében
1. közreműködik a feladatkörét érintő, központosított bevételek tervezésében, valamint szakterületei vonatkozásában évente kidolgozza a költségvetési források felhasználására vonatkozó javaslatokat,
2. feladatkörét érintően részt vesz a Nemzeti Környezetvédelmi Program tervezésében,
3. ellátja a www.környezetvédelem.hu információs honlappal kapcsolatos szakterületi feladatokat.
I.8.6. Fenntarthatósági és Szemléletformálási Főosztály
A Fenntarthatósági és Szemléletformálási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a tárca felelősségi körébe tartozó, fenntartható fejlődéssel, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos szabályozás szakmai előkészítéséért, valamint a kapcsolódó témakörökben érintett kormányzati és szakmai társadalmi szervekkel való egyeztetésért,
2. felel a főosztály feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek, előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért;
b) koordinációs feladatai körében
1. kidolgozza és fejleszti a fenntarthatósághoz kapcsolódó szemléletformálási stratégiákat és eszközöket,
2. szervezi és koordinálja a fenntartható fejlődéssel, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek elterjesztését, együttműködik az érintett minisztériumokkal, más kormányzati szervekkel, szakmai érdekképviseleti és egyéb szervezetekkel az e célokat elősegítő intézkedések előkészítésében,
3. felel a fenntartható fejlődéssel összefüggő jó gyakorlatok, adaptálható modellek, technológiai megoldások és K+F+I eredmények közzétételéért,
4. a fenntartható fejlődéssel, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos feladatkörében részt vesz a gazdaságstratégiával összefüggő döntések meghozatalának előkészítésében, ezek végrehajtását figyelemmel kíséri,
5. felel a fenntartható fejlődéssel, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos stratégiai tervezési folyamatokért, koordinálja a tárca ezzel összefüggő hazai és nemzetközi feladatait, valamint felel a kormányzati fenntartható fejlődési stratégia elkészítéséért, továbbá a kormányzati és szakmai társadalmi szervekkel való egyeztetésért,
6. közreműködik a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia végrehajtásával, felülvizsgálatával, megújításával kapcsolatos feladatokban,
7. felel az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai (SDG-k), különösen a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos, a fenntartható termelésre és fogyasztásra vonatkozó cél hazai megvalósításáért,
8. felel az EU Integrált Termék Politika/Fenntartható Fogyasztás és Termelés (IPP/SCP) munkacsoportjában a szakmai feladatok ellátásáért, a magyar álláspont kialakításáért és képviseletéért,
9. részt vesz a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal való szakmai kapcsolattartásban,
10. felel a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 (Agenda 2030) nemzeti végrehajtásának koordinációjáért;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz a szakmai főosztályokkal együttműködve az európai uniós döntéshozatali eljárásokban képviselendő tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében,
2. kapcsolatot tart a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi ügyek tekintetében az illetékes irányító hatósággal, közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában,
3. részt vesz a fenntartható fejlesztési tárgyú, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos nemzetközi projektekben,
4. ellátja az EU fenntartható fejlődési stratégiájával összefüggő, valamint a vállalati fenntarthatósággal kapcsolatos szakmai feladatokat,
5. ellátja a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 (Agenda 2030) uniós végrehajtásával összefüggő feladatokat,
6. részt vesz az EU, az ENSZ vonatkozó testületeivel, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet fenntarthatósággal foglalkozó munkaszervezeteivel való együttműködésben,
7. részt vesz a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében a kapcsolódó nemzetközi munkacsoportokban,
8. ellátja az EKTB Agenda 2030 szakértői csoport vezetését, a vonatkozó munkacsoportüléseken való részvételt és az ezekre készülő tárgyalási álláspontok kidolgozását;
d) funkcionális feladatai körében
1. felel a szakmai kezelésébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat terhére nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntés előkészítéséért, döntésre történő felterjesztéséért,
2. részt vesz a fenntartható fejlesztési területhez tartozó európai uniós feladatok ellátásával kapcsolatos szabályozás vonatkozásában az európai fejlesztési keret felhasználásához szükséges tervek kialakításában és megvalósításában,
3. közreműködik az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai (SDG-k) indikátorrendszerének kidolgozásában és működtetésében a KSH-val együttműködve,
4. részt vesz a fenntarthatósághoz kapcsolódó kommunikációs projektek kidolgozásában a szakmai főosztályokkal együttműködve,
5. tájékoztatást nyújt és lakossági kommunikációt folytat a fenntarthatósághoz kapcsolódó kommunikációs akciókról, illetve pályázati kiírásokról,
6. közreműködik a fenntartható fejlődéssel összefüggő lakossági szemléletformálásra fordítható pályázati és egyéb támogatások elosztásának és felhasználásának tervezésében, a döntés és a szakmai bírálat előkészítésében és az ellenőrzésében.
I.8.7. Környezetvédelmi Jogi és Koordinációs Osztály
A Környezetvédelmi Jogi és Koordinációs Osztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. közreműködik a környezetvédelmi szakterület kodifikációs feladatainak ellátásában,
2. a környezetvédelmi hatóságok szakmai irányításával összefüggésben ellátja az országos környezetvédelmi hatóság, valamint a területi környezetvédelmi hatóság feladat- és hatásköréről, illetékességéről rendelkező jogszabályok szakmai előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
3. ellátja a környezetvédelmi hatóságok eljárásával összefüggő költségek viselésére vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
4. részt vesz a környezetvédelmi szankciórendszerrel és felelősségi rendszerrel kapcsolatos jogszabályok szakmai előkészítésében,
5. véleményezi a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatát, valamint ügyrendjét,
6. előkészíti, illetve véleményezi a minisztérium belső szabályzatainak tervezetét,
7. közreműködik a környezetvédelemmel összefüggő gazdasági szabályozó eszközökre irányuló szabályozások kidolgozásában, véleményezésében;
b) koordinációs feladatai körében
1. kapcsolatot tart az országos és a területi környezetvédelmi hatóságokkal, illetve az egyéb érintett hatóságokkal, az ipari, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal,
2. ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok által üzemeltetett regionális környezetvédelmi laboratóriumok fejlesztésének koordinálását,
3. ellátja az országos környezetvédelmi hatósági ellenőrzési programok összeállításának koordinálásával összefüggő feladatokat,
4. összehangolja a területi szervek összességét érintő intézkedéseket,
5. koordinálja a környezetvédelmi szakterület feladatkörét érintő előterjesztések véleményezését,
6. felel a környezetvédelmi szakterületet érintő közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek tekintetében megküldendő válaszok előkészítéséért;
c) funkcionális feladatai körében
1. a környezetvédelmi hatóságok szakmai irányításával összefüggésben támogatja az egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítását,
2. figyelemmel kíséri a környezetvédelmi jogszabályok érvényesülését, kezdeményezi az arra jogosultnál a szükséges jogszabályok megalkotását, módosítását,
3. a környezetvédelmi hatóságokra vonatkozó jelentéstételre vagy beszámolóra kötelező intézkedést kezdeményez,
4. közreműködik a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok tevékenységének átfogó ellenőrzésében,
5. közreműködik a panaszok, bejelentések kivizsgálásában, szükség szerint előkészíti a tájékoztatásokat, állásfoglalásokat,
6. közreműködik a környezetvédelmi szakterületen felmerülő nemzetközi és európai uniós jogértelmezési és jogalkalmazási problémák kezelésében,
7. közreműködik a környezetvédelmi szakterület jogharmonizációs feladatainak ellátásában,
8. nemzetközi és európai uniós ügyekben közreműködik a környezetvédelmi szakterület jogi álláspontjának kialakításában;
d) egyéb feladatai körében
1. koordinálja a szakterületi szakmai képzési, oktatási kötelezettségek teljesítését, javaslatot tesz a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár részére a hatóságok képzésére vonatkozóan,
2. a környezetvédelmi hatóságok szakmai irányításával összefüggésben felel az országos környezetvédelmi hatósági értekezletek szervezésével összefüggő feladatok ellátásáért.
I.8.8. Környezetvédelmi Pénzügyi és Támogatáskezelési Osztály
A Környezetvédelmi Pénzügyi és Támogatáskezelési Osztály
a) a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozó támogatásokhoz kapcsolódó feladatok körében
1. ellátja a benyújtott kérelmek alapján a döntés előkészítését, a támogatási szerződések, támogatói okiratok előkészítését, véleményeztetését, jogi és pénzügyi ellenjegyzésre előkészítését, valamint szakmai vezető által történő aláíratását, továbbá a támogatás kifizetésének előkészítését,
2. ellátja a támogatásokhoz beérkező szakmai és pénzügyi beszámoló ellenőrzését,
3. ellátja a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésével és a projektek zárásával kapcsolatos végrehajtási feladatokat,
4. előkészíti a támogatások kapcsán a szükséges szerződésmódosításokat,
5. részt vesz a támogatásokhoz kapcsolódó szakmai kapcsolattartásban, a beérkező, támogatással kapcsolatos kérdések megválaszolásában,
6. részt vesz a feladatokhoz kapcsolódó előterjesztések véleményezésében, szükség esetén módosításának kezdeményezésében,
7. szükség szerint részt vesz a beérkezett kérelmek szakmai vizsgálatában,
8. részt vesz a támogatások végrehajtásának nyomon követésében, bejelentési kötelezettségek ellenőrzésében,
9. részt vesz a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket érintő beszerzések előkészítésében, előzetes egyeztetésében, létrejött szerződések teljesítésének ellenőrzésében, kifizetések előkészítésében;
b) a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozó támogatásokhoz kapcsolódó ellenőrzési és koordinációs feladatok körében
1. közreműködik az illetékes szakfőosztállyal közösen a beszerzési, közbeszerzési és versenyeztetési eljárások lebonyolításában, a nyertessel kötött szolgáltatás megrendelési szerződések kidolgozásában,
2. ellátja a szolgáltatásmegrendelési szerződésekkel kapcsolatos elszámolási, dokumentumalapú ellenőrzési feladatokat, a jelentések teljességi, tartalmi, számszaki, formai és környezetvédelmi szakmai szempontból történő ellenőrzését,
3. kiállítja a szolgáltatásmegrendelés tárgykörébe eső teljesítési igazolásokat, ellátja a nyilvántartási, számítási és adatszolgáltatási feladatokat,
4. nyomon követi a szerződő partnerek kifizetési kérelmeit, kiszűri a szabálytalan kifizetési kérelmeket (követeléseket),
5. előkészíti a szerződött partnerek részéről érkező megkeresések, kérdések megválaszolását,
6. felel a nemzeti és európai uniós jogszabályok által előírt bevallások teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatásért;
c) pénzügyi feladatai körében a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozóan felelős
1. a támogatásokra vonatkozó pénzügyi kontrolling rendszer működtetéséért, kötelezettségvállalásainak folyamatos analitikus nyilvántartásáért,
2. a támogatásokra vonatkozó statisztikák, előterjesztések, terv-tény kimutatások, kontrolling jelentések időszakos elkészítéséért, az érintettek részére történő adatszolgáltatásokért,
3. a támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést igénylő bizonylatok, megkeresések ügyében történő eljárásért,
4. a környezetvédelmi előirányzatok pénzügyi felhasználásának nyomon követéséért, keretek figyeléséért, a szakterületi főosztályokkal történő koordinálásáért,
5. a környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár szakmai kezelésébe tartozó előirányzatokkal kapcsolatos szakmai kezelői és koordinációs feladatok ellátásának támogatásért,
6. a környezetvédelmi szakterületet érintő költségvetés tervezéséhez kapcsolódó feladatok ellátásáért, figyelemmel kíséri költségvetési keretekkel való gazdálkodást,
7. a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódóan a fejezetet érintő részek összeállításáért, a havi tárcaprognózis elkészítésének koordinálásáért;
d) egyéb feladatai körében
1. közreműködik a környezetvédelmi hatóságok eljárásával összefüggő költségek viselésére vonatkozó jogszabályok szakmai előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátásában,
2. közreműködik a környezetvédelemmel összefüggő gazdasági szabályozó eszközökre irányuló szabályozások kidolgozásában, véleményezésében.
I.9. Körforgásos Gazdaságért Felelős Helyettes Államtitkár
I.9.1. Körforgásos Gazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Körforgásos Gazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.9.2. Hulladékgazdálkodási Főosztály
A Hulladékgazdálkodási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. részt vesz a minisztérium feladatkörébe tartozóan a rezsicsökkentésre, közszolgáltatásra, illetve az egyes közszolgáltatások általános szabályozására vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök kidolgozásában, véleményezésében,
2. szakmailag előkészíti a miniszter mint a Kormány hulladékgazdálkodásért, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős tagjának hatáskörébe tartozó szabályozásokat,
3. szakmailag előkészíti az EU körforgásos gazdaság csomaggal kapcsolatos, a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő jogszabályokat, a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály, valamint a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály kodifikációs feladatai körében meghatározott jogszabályok kivételével,
4. felel az Európai Unió hulladékgazdálkodási jogszabályainak harmonizálásáért a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály feladatkörébe tartozó hulladékáramok kivételével,
5. felel a hulladékkezelés technikai követelményeinek, a kezelő létesítmények kialakításának és üzemeltetésének műszaki szabályai meghatározásáért,
6. felel az országos hulladékgazdálkodási hatósággal, a területi hulladékgazdálkodási hatósággal és a minisztérium további érintett önálló szervezeti egységeivel együttműködve a hulladékgazdálkodást érintő egyes környezetvédelmi szabályozó eszközökre (hulladéklerakási járulék, hulladékgazdálkodási pénzügyi biztosíték, a biztosítás és céltartalék), valamint ezek módosítására vonatkozó javaslatok előkészítéséért,
7. felel a feladatkörébe tartozó előterjesztések, jelentések és tájékoztatók előkészítéséért;
b) koordinációs feladatai körében
1. a minisztérium további érintett önálló szervezeti egységeivel együttműködve részt vesz a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő, a zöldgazdaság fejlesztéséhez és a zöld ipari innovációhoz kapcsolódó, minisztériumon belüli feladatok ellátásában és szakmai anyagok elkészítésében,
2. felel a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő, jogalkotással összefüggő javaslatok és megkeresések tekintetében a koordinációért;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. felel a feladatkörébe tartozó európai uniós és nemzetközi szervezetekben való tagságból származó jogok érvényesítéséért és kötelezettségek teljesítéséért, feladatok végrehajtásáért,
2. feladatkörébe tartozóan részt vesz az európai uniós döntéshozatali eljárásokban képviselendő tárgyalási álláspontok szakmai kialakításában,
3. felel a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP) 3. prioritási tengely 1. és 2. egyedi célkitűzése tekintetében a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,
4. részt vesz a KEHOP Plusz 2. prioritás RSO2.6. célkitűzése tekintetében a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendeletben meghatározott, a hulladékgazdálkodást érintő szakpolitikai feladatok ellátásában,
5. részt vesz az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, KEHOP, valamint a KEHOP Plusz terhére finanszírozott hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő feladatok megvalósításában,
6. felel a Bázeli Egyezménnyel foglalkozó nemzetközi környezetvédelmi tanácsi munkacsoport
(WPIEI Basel) üléseken képviselendő magyar álláspontok kialakításáért és képviseletéért,
7. felel az EU körforgásos gazdaság csomaggal kapcsolatos, a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő szakmai álláspont kialakításáért és képviseletéért,
8. felel az egyéb európai tanácsi munkacsoportok ülésein képviselendő, a feladatkörébe tartozó hulladékgazdálkodási szakterületet érintő szakmai álláspont kialakításáért,
9. felelős a feladatkörét érintően a két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből, szerződésekből és együttműködésekből eredő szakmai feladatok ellátásáért;
d) a hulladékgazdálkodást érintő beruházásokkal összefüggésben az európai uniós tagságból adódó, valamint más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettségek megvalósításának folyamatos koordinációjával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat lát el, úgymint
1. fenntartja, és szükség szerint felülvizsgálja a projektkoordinációs feladatainak infrastrukturális feltételrendszerét, ezzel kapcsolatosan közreműködik jogszabályjavaslatok, illetve jogszabály-módosítások kidolgozásában,
2. együttműködik a hulladékgazdálkodást érintő beruházások tekintetében hatáskörrel rendelkező irányító hatósággal, valamint a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel,
3. részt vesz a hulladékgazdálkodást érintő beruházásokkal összefüggésben a kormányzati beavatkozások kidolgozásában,
4. nyomon követi az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt, a hulladékgazdálkodást érintő beruházásokhoz kapcsolódó kötelezettségek végrehajtását az irányító hatóság illetékes szervezeti egységével együttműködve,
5. folyamatosan elemzi az önkormányzatok európai uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházásaival összefüggésben felmerülő problémákat, szükség esetén intézkedési tervet dolgoz ki, amely alapján a beruházások végrehajtását akadályozó problémák egyértelműen és rövid idő alatt beazonosíthatók, és ennek megfelelően a (további) intézkedés szükségessége megállapítható,
6. a beruházások végrehajtását akadályozó problémák beazonosítását követően beavatkozást kezdeményez az arra kizárólagosan feljogosított szervezetnél,
7. a beruházások végrehajtását akadályozó problémák beazonosítását követően (további) kormányzati intézkedéseket, jogszabály-módosításokat, jogszabálytervezeteket készít elő, kezdeményezi a nem megfelelően előrehaladó projektek Kormány általi saját hatáskörbe vonását;
e) funkcionális feladatai körében
1. felel a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő stratégia kialakításában való részvételért a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály, valamint a minisztérium további érintett önálló szervezeti egységei szükség szerinti bevonásával,
2. felel – a minisztérium további érintett önálló szervezeti egységeivel együttműködve – a hulladékgazdálkodás átfogó stratégiai céljainak meghatározásáért,
3. felel a hulladékgazdálkodás különböző időtávú és szintű terveinek kialakításáért, az Országos Hulladékgazdálkodási Terv kidolgozásáért és felülvizsgálatáért,
4. felel a feladatkörét érintően a hulladékgazdálkodási célok elérését biztosító programok kidolgozásáért, javaslatok készítéséért a hulladékgazdálkodási rendszerek és létesítmények létrehozására vagy átalakítására annak érdekében, hogy a gyűjtő és kezelő rendszerek az ország egész területét lefedjék,
5. felel a hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és kezelésének ellenőrzését és kontrollját szolgáló szakmai javaslatok kidolgozásáért,
6. szakmailag részt vesz a feladatkörébe tartozóan a jogszabályban meghatározott felügyeleti eljárás lefolytatásában és az azzal összefüggő intézkedések megtételében,
7. hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása során együttműködik és kapcsolatot tart a hulladékgazdálkodási hatósággal, az ipari, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal és az egyéb érintett hatóságokkal,
8. felel a hulladékgazdálkodási szakterületet érintő, a környezetpolitikát, a döntéshozatalt és a tájékoztatást szolgáló környezeti mutatók módszertani és szakmai fejlesztésének, rendszerezésének, minőségbiztosításának és közreadásának koordinálásáért, a környezeti mutatókkal és számlákkal kapcsolatos európai uniós és nemzetközi (ENSZ, OECD) iránymutatások és fejlesztések hazai megvalósításának elősegítéséért, valamint a környezeti adatgazdálkodással összefüggő hazai, európai uniós és nemzetközi feladatok összehangolásáért, továbbá a miniszter országos statisztikai adatgyűjtő programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásának koordinálásáért,
9. közreműködik a hulladékgazdálkodással kapcsolatosan folyósított, feladatkörébe tartozó pályázati és egyéb források elosztásának és felhasználásának szakmai ellenőrzésében,
10. közreműködik a hulladékgazdálkodással összefüggő lakossági szemléletformálásra fordítható pályázati és egyéb támogatások elosztásának és felhasználásának tervezésében, a döntés és a szakmai bírálat előkészítésében és az ellenőrzésében;
f) egyéb feladatai körében
1. felel a feladatkörét érintően a nemzetközi beruházási együttműködések elősegítéséért, közreműködik közös nemzetközi projektek kialakításában,
2. részt vesz a hulladékgazdálkodásért és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért való felelőssége körében a települési önkormányzatok és a fogyasztók érdekvédelmi szerveivel való szakmai kapcsolattartásban,
3. felel a minisztérium hatáskörébe tartozó hulladékgazdálkodási közszolgáltatáshoz kapcsolódó árszabályozási feladatok ellátásáért,
4. részt vesz a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő kormányzati programok, mintaprojektek előkészítésében,
5. felel a hulladékgazdálkodás biztonságos feladatellátása szempontjából kiemelten fontos területek figyelemmel kíséréséért, indokolt esetben a szükséges intézkedések megtételének kezdeményezéséért,
6. a hulladékgazdálkodás területén szakmai kapcsolatot tart fenn a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal, és figyelemmel kíséri annak tevékenységét, javaslatot tesz a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részére a hulladékgazdálkodás vonatkozásában vezetett nyilvántartások adattartalmára, és a miniszter ezzel kapcsolatos feladataival összefüggésben igénybe veszi azokat, különös tekintettel a közszolgáltatási díjakat megalapozó nyilvántartásokra,
7. ellátja – a minisztérium további érintett önálló szervezeti egységeivel együttműködve – a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet – különösen a hulladékok gyűjtését, szállítását, kezelését – érintő gazdasági eszközök szabályozásával összefüggő minisztériumi feladatokat,
8. szakmai, gazdaságossági, hatékonysági összesítéseket és elemzéseket készít a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjjal kapcsolatos szabályozás, a díjak alkalmazásának vonatkozásában,
9. ellátja a feladat- és hatáskörébe tartozó területek fejlesztésével, szolgáltatásaival összefüggő feladatokat,
10. részt vesz a KEHOP és a megvalósítását szolgáló pályázati rendszer kidolgozásában – különös tekintettel a Hulladékgazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztések prioritási tengely 1. és 2. egyedi célkitűzésére –, ennek keretén belül átülteti a meglévő indikátor- és értékelési rendszert a hazai forrásrendszerre a fejlesztések hatékonyságának, eredményességének objektív mérése érdekében; egységesen alkalmazható, mérhető mutatókat határoz meg a következő pénzügyi ciklus vonatkozásában, együttműködve az irányító hatósággal, és ellátja ezen feladatokat a 2021–2027 programozási időszakban,
11. felel a többségi állami tulajdonban álló hulladékgazdálkodási gazdasági társaságok szakmai irányításáért,
12. a hulladékgazdálkodási tervezéshez kapcsolódóan figyelemmel kíséri a hulladékok jellemző összetételét,
13. részt vesz a Svájci Alap, az Európai Gazdasági Térség Alap és a Norvég Alap finanszírozási mechanizmusok munkájában a miniszter hulladékgazdálkodási feladatkörei tekintetében, közreműködik az ezekkel összefüggő támogatási konstrukciók megtervezésében,
14. feladatkörébe tartozóan megkeresés esetén véleményezi a hulladékkezelési fejlesztési javaslatokat, projekteket,
15. részt vesz a feladatkörébe tartozóan a hulladékgazdálkodási szakrendszer informatikai hátterét biztosító és a jogérvényesítést szolgáló adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásában,
16. részt vesz az OKIR részét képező hulladékgazdálkodási szakrendszer informatikai fejlesztésében és szakmai működtetésében.
I.9.3. Kiemelt Hulladékáramok Főosztály
A Kiemelt Hulladékáramok Főosztály
a) a kiterjesztett gyártói felelősségi körébe tartozó, valamint a termékdíjköteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos feladatai körében
1. közreműködik a Hulladékgazdálkodási Koncessziós Főosztály koncessziós tevékenységhez kapcsolódó feladatainak ellátásában,
2. figyelemmel kíséri és értékeli a hulladékgazdálkodás – tevékenységi köréhez kapcsolódó – folyamatait,
3. közreműködik a gyűjtési, előkezelési és hasznosítási technikák, technológiák fejlesztési irányaira, valamint az elérendő célokra vonatkozó javaslattételben,
4. figyelemmel kíséri a nemzetközi és európai uniós jogszabályok változásait, elemzi azok gyűjtést, illetve hasznosítást érintő hatásait, valamint vizsgálja az európai uniós, a nemzetközi és a hazai hulladékgazdálkodási trendeket,
5. közreműködik a hulladékgazdálkodási feladatok támogatásával és a termékdíjakkal kapcsolatos előirányzatok aktuális középtávú terveinek, tervszámainak előkészítésében,
6. közreműködik a hulladékgazdálkodási feladatok támogatásával kapcsolatos előirányzatra vonatkozó zárszámadások előkészítésében,
7. kapcsolatot tart hazai és nemzetközi szakmai érdekképviseleti szervezetekkel,
8. közreműködik egyes nemzeti jogszabályok által előírt hulladékgazdálkodási tervek előkészítésében;
b) kodifikációs feladatai körében
1. felel a kiterjesztett gyártói felelősséget, a termékdíjat, a visszaváltási rendszert, e körbe tartozó hulladékokat érintő jogi szabályozás előkészítéséért, ennek keretében – többek között – a környezetvédelmi termékdíj mértékének, a körforgásos és termékdíjköteles termékek körének meghatározásáért,
2. közreműködik a feladatkörét érintő jogszabályok szakmai előkészítésére vonatkozó feladatának ellátásában,
3. ellátja a feladatkörébe tartozó európai uniós jogi aktusok harmonizációjával kapcsolatos szakmai feladatokat;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. felel a hulladékgazdálkodást érintő, feladatkörébe tartozó európai uniós és nemzetközi adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól, az elemekről és akkumulátorokról, valamint hulladékelemekről és -akkumulátorokról és az elhasználódott járművekről szóló európai uniós irányelvek szerinti adatszolgáltatások teljesítéséért,
2. feladatkörébe tartozóan részt vesz az európai uniós döntéshozatali eljárásokban képviselendő tárgyalási álláspontok szakmai kialakításában,
3. felel a tanácsi munkacsoportok ülésein képviselendő, a szakterületét érintő szakmai álláspont kialakításáért,
4. részt vesz a nemzetközi egyezmények létrehozására irányuló eljárásokban és nemzetközi ügyekben képviselendő tárgyalási álláspontok szakmai kialakításában;
d) funkcionális feladatai körében
1. részt vesz a hulladékgazdálkodás informatikai hátterét biztosító és a jogérvényesítést szolgáló adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásában a szakterületét érintően,
2. szakmailag részt vesz a feladatkörébe tartozóan a jogszabályban meghatározott felügyeleti eljárás lefolytatásában és az azzal összefüggő intézkedések megtételében,
3. közreműködik az egységes hulladékgazdálkodási jogalkalmazási gyakorlat kialakítása érdekében a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály szakmai irányítási jogkörének gyakorlásában,
4. a feladatkörébe tartozóan együttműködik és kapcsolatot tart a hulladékgazdálkodási hatósággal, az ipari, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal és az egyéb érintett hatóságokkal,
5. felel a feladatkörét érintő stratégia kialakításáért, szükség esetén a Hulladékgazdálkodási Főosztály, valamint a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály bevonásával,
6. közreműködik a koncessziós rendszer működésével kapcsolatban a szakterületét érintő feladatok ellátásában,
7. részt vesz az OKIR részét képező hulladékgazdálkodási szakrendszer informatikai fejlesztésében és szakmai működtetésében,
8. feladatkörébe tartozóan megkeresés esetén véleményezi a hulladékkezelési fejlesztési javaslatokat, projekteket,
9. felel a feladatkörét illetően a nemzetközi beruházási együttműködések elősegítéséért, közreműködik közös nemzetközi projektek kialakításában;
e) a hulladékhasznosítási iparfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó feladatai körében
1. előkészíti, véleményezteti, jóváhagyatja a fejlesztési irányokat, célokat,
2. közreműködik a pályázati kiírások és módosítások, egyedi támogatási lehetőségről szóló tájékoztatás megjelentetésében,
3. gondoskodik a hulladékhasznosítási iparfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos kérdések megválaszolásáról,
4. gondoskodik a hulladékhasznosítási iparfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó – támogatási szerződés vagy támogatói okirat módosítással nem járó – szakmai megítélést igénylő kérelmek esetében, szükség szerint az illetékes főosztályokkal együttműködve a kérelem elbírálásáról,
5. elvégzi a beérkezett pályázatok, egyedi kérelmek formai ellenőrzését,
6. gondoskodik a pályázatok, egyedi kérelmek bírálatáról, pénzügyi szempontból a Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztály bevonásával,
7. előkészíti a támogatási szerződéseket és támogatói okiratokat, gondoskodik aláíratásukról,
8. szakmai szinten közreműködik a támogatási szerződések, okiratok jelentési és elszámolási, megvalósítási és fenntartási kötelezettségeinek Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztály által végzett ellenőrzésében,
9. gondoskodik a hulladékhasznosítási iparfejlesztési támogatással kapcsolatban benyújtott kifogásokkal kapcsolatos döntés előkészítéséről, valamint érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról,
10. szükség szerint részt vesz a Hulladékgazdálkodási Ellenőrzési Főosztály által végzett helyszíni ellenőrzéseken, a záró- vagy fenntartási jelentések kapcsán szükséges ellenőrzési feladatokban.
I.9.4. Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztály
A Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztály
a) pénzügyi feladatai körében felel a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozóan
1. a támogatásokra vonatkozó pénzügyi kontrolling rendszer működtetéséért, kötelezettségvállalásainak folyamatos analitikus nyilvántartásáért,
2. a támogatásokra vonatkozó statisztikák, előterjesztések, terv-tény kimutatások, kontrolling jelentések időszakos elkészítéséért, az érintettek részére történő adatszolgáltatásokért,
3. a támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést igénylő bizonylatok, megkeresések ügyében történő eljárásért, az esetlegesen tévesen kiállított bizonylatok visszaküldéséért, hiányzó dokumentumok bekéréséért,
4. az előirányzat pénzügyi felhasználásának nyomon követéséért, keretek figyeléséért, a társfőosztályokkal történő koordinálásáért, valamint részt vesz szakmai feladat- és hatáskörét érintően a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár szakmai kezelésébe tartozó előirányzattal kapcsolatos szakmai kezelői és koordinációs feladatok ellátásában,
5. a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódóan a fejezetet érintő részek összeállításáért, a havi tárcaprognózis elkészítésének koordinálásáért,
6. szükség esetén a támogatásokhoz beérkező szakmai és pénzügyi beszámoló ellenőrzéséért, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésével és a projektek zárásával kapcsolatos végrehajtási feladatokért,
7. a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket érintő beszerzések előkészítéséért, előzetes egyeztetéséért, létrejött szerződések teljesítésének ellenőrzéséért, kifizetések előkészítéséért;
b) támogatási feladatai körében
1. ellátja a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozó, benyújtott kérelmek alapján a döntés előkészítését, a támogatási szerződések, támogatói okiratok előkészítését, véleményeztetését, jogi és pénzügyi ellenjegyzésre előkészítését, valamint szakmai vezető által történő aláíratását, továbbá a támogatás kifizetésének előkészítését,
2. ellátja a támogatásokhoz beérkező szakmai és pénzügyi beszámoló ellenőrzését,
3. ellátja a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésével és a projektek zárásával kapcsolatos végrehajtási feladatokat,
4. előkészíti a támogatások kapcsán a szükséges szerződésmódosításokat,
5. részt vesz a támogatásokhoz kapcsolódó szakmai kapcsolattartásban, a beérkező, támogatással kapcsolatos kérdések megválaszolásában,
6. részt vesz a feladatokhoz kapcsolódó előterjesztések véleményezésében, szükség esetén módosításának kezdeményezésében,
7. szükség szerint részt vesz a beérkezett kérelmek szakmai vizsgálatában,
8. részt vesz a támogatások végrehajtásának nyomon követésében, bejelentési kötelezettségek ellenőrzésében,
9. részt vesz a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket érintő beszerzések előkészítésében, előzetes egyeztetésében, létrejött szerződések teljesítésének ellenőrzésében, kifizetések előkészítésében,
10. közreműködik a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek szakmai kezelésébe tartozó hulladékgazdálkodási szemléletformálási, illetve egyéb támogatások előkészítésében, kezelésében, a kapcsolódó feladatok ellátásában,
11. ellátja a KEHOP Pluszt érintő egyes hulladékgazdálkodási szakpolitikai feladatok koordinálását, valamint közreműködik a KEHOP Plusz egyes felhívásaihoz kapcsolódó szakpolitikai nyilatkozat előkészítésében.
I.9.5. Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. figyelemmel kíséri a hulladékról szóló CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.), valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok érvényesülését, kezdeményezi az arra jogosultnál a szükséges jogszabályok megalkotását, módosítását,
2. javaslatot tesz a Hulladékgazdálkodási Főosztály részére a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó hazai jogszabályokra, egyéb szabályozókra,
3. felel a hulladékgazdálkodási hatóságok feladat- és hatásköréről, illetékességéről rendelkező jogszabályok hulladékgazdálkodási vonatkozású szakmai előkészítéséért;
b) egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. felel a hulladékgazdálkodási szakterület vonatkozásában az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott felügyeleti eljárás lefolytatásáért és az azzal összefüggő intézkedések megtételéért,
2. véleményezi a körforgásos gazdasággal, a hulladékgazdálkodással és a hulladékgazdálkodási hatóság működésével kapcsolatos jogszabálytervezeteket, valamint jogalkotási koncepciókat,
3. a Ht.-ben meghatározott kötelezettségek elmulasztása esetén gondoskodik a miniszter döntésének előkészítéséről, amelyben kezdeményezheti a jogosult nem a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásához szükséges hulladékgazdálkodási engedélyének felfüggesztését,
4. ellátja az országos és a területi hulladékgazdálkodási hatóság szakmai irányítási feladatait a feladatkörébe tartozó kérdésekben, ennek körében szakmai iránymutatást szolgáló anyagokat, ügymenet-modellt, útmutató jogértelmezést készít;
c) funkcionális feladatai körében
1. megállapítja a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály, a Hulladékgazdálkodási Főosztály, a Hulladékgazdálkodási Főosztály, és a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály bevonásával – a hulladékanalízisen alapuló szakértői becslés alapján – a kiterjesztett gyártói felelősségi körbe kötelezően tartozó termékekből a települési hulladékként kezelésre, illegális lerakásra, köztisztaság keretében eltávolításra kerülő hulladék évi országos mennyiségét,
2. kidolgozza az integrált többéves nemzeti ellenőrzési terv alapján a termék értéklánc valamennyi elemére kiterjedő, kockázatalapú, területi éves ellenőrzési tervet, irányítja, szervezi és ellenőrzi annak végrehajtását,
3. koordinálja az érintett hatóságok között az ellenőrzési tervek, illetve módszerek egyeztetését, összehangolását és az ellenőrzési tapasztalatok közös értékelését, illetve közös ellenőrzési jelentések készítését és a hulladékgazdálkodásért felelős minisztert tájékoztatja e tevékenységek eredményéről,
4. szakmai irányítási jogkörében felel az egységes hulladékgazdálkodási jogalkalmazási gyakorlat kialakításáért a Hulladékgazdálkodási Főosztállyal, a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztállyal, a Hulladékgazdálkodási Ellenőrzési Főosztállyal, valamint a Kiemelt Hulladékáramok Főosztállyal együttműködve,
5. részt vesz az országos és a területi hulladékgazdálkodási hatóság hulladékgazdálkodási szakmai ellenőrzésében,
6. a jogellenesen elhelyezett hulladékképződés megakadályozása, illetve a termékértéklánc nyomon követhetőségének és – a szükséges esetekben – forgalomból történő visszahívhatósága érdekében a hulladék képződése kapcsán érintett értéklánc valamennyi szereplőjének a Ht. végrehajtására kiadott kormányrendeletben, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást hoz létre vagy vesz igénybe, és ahhoz kapcsolódóan dokumentációs rendszert működtet,
7. kapcsolatot tart az országos és a területi hulladékgazdálkodási hatóságokkal, az ipari, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, önkormányzatokkal és az egyéb érintett hatóságokkal,
8. gondoskodik a koncesszióköteles hulladékgazdálkodási tevékenység gyakorlásáért az állam részére fizetendő díj beszedéséről;
d) egyéb feladatai körében
1. a miniszter egyetértésével kidolgozza a hulladékgazdálkodási szabványokat és ökocímkéket,
2. közreműködik – a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály által – a települési önkormányzatoknál az elhagyott hulladék felszámolásával a területi hulladékgazdálkodási hatóság döntésével összefüggésben felmerülő költségek kompenzálása érdekében felhasználandó források mértékére és elosztásának elveire tett javaslatok kidolgozásában,
3. közreműködik a Magyarország tagságával összefüggő feladatok ellátásában a Környezetvédelmi Jog Átültetéséért és Végrehajtásáért tevékenykedő Európai Uniós Hálózat (IMPEL) szervezetében,
4. javaslatot tesz a hulladékgazdálkodási területen a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály részére a hulladékgazdálkodási hatóságok képzésére vonatkozóan.
I.9.6. Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály
A Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a tárca felelősségi körébe tartozó, körforgásos gazdasággal kapcsolatos szabályozás szakmai előkészítéséért, valamint a kapcsolódó témakörökben érintett kormányzati és szakmai társadalmi szervekkel való egyeztetésért,
2. felel a főosztály feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek, előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért;
b) funkcionális feladatai körében
1. gondoskodik a hulladékgazdálkodási adat- és piacelemzésekről,
2. felel a hulladékgazdálkodási adatgyűjtési, adatnyilvántartási és elemzési feladatok ellátásáért,
3. felel a koncessziós tevékenység hatálya alá nem tartozó hulladékok vonatkozásában a szakmai elemzések, háttéranyagok, felkészítők összeállításáért,
4. javaslatot tesz a Hulladékgazdálkodási Főosztály részére a hazai jogszabályokra, egyéb szabályozókra,
5. felel – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával – az egységes elveken alapuló kockázatbecslési eljárások kimunkálásáért és a minisztert tájékoztatja azok eredményeiről,
6. kockázatbecslést végez, illetve felkérésre közreműködik más szervek által végzett kockázatbecslésben és a minisztert tájékoztatja e tevékenységek eredményéről – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával –,
7. központi kockázatkezelési rendszert működtet – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával – a hulladékgazdálkodási szabályok megsértésére irányuló cselekmények megelőzése, felszámolása, utókezelése, valamint a hatósági intézkedések koordinációja érdekében és a minisztert tájékoztatja e tevékenységek eredményéről,
8. ellátja az elhagyott hulladék felszámolására vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatok koordinációját,
9. gondoskodik a körforgásos gazdaság és a hulladékgazdálkodás területén az iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzések és vizsgáztatás szervezéséről, illetve végzéséről,
10. gondoskodik a hulladékgazdálkodás területén – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával – a hulladékgazdálkodási hatóságok képzéséről,
11. ellátja a területi hulladékgazdálkodási hatóság szakmai irányítási feladatait a feladatkörébe tartozó kérdésekben, ennek körében szakmai iránymutatást szolgáló anyagokat, ügymenet-modellt, útmutató jogértelmezést készít,
12. kapcsolatot tart a hulladékgazdálkodási hatósággal,
13. szakmai közreműködőként vesz részt az OKIR részét képező hulladékgazdálkodási szakrendszer informatikai fejlesztésében és működtetésében a Hulladékgazdálkodási Főosztály, valamint a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály bevonásával,
14. felel a hulladékgazdálkodási szakrendszer informatikai hátterét biztosító és a jogérvényesítést szolgáló adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásáért,
15. felel a hulladékgazdálkodást érintő, feladatkörébe tartozó nemzeti adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért,
16. felel az OKIR részét képező hulladékgazdálkodási szakrendszerben lévő adatok elemzéséért, vizsgálatáért és az országos adatok összeállításáért,
17. miniszteri rendeletben állapítja meg az elhagyott hulladék ingatlanról történő elszállításának és megfelelő hulladékkezelési helyre történő elszállítás tényének igazolására vonatkozó formai előírásokat, a hulladékgazdálkodási képzés részletes szabályait,
18. kormányrendeletben szabályozza a termékértéklánc nyomon követésének eljárási és dokumentálási szabályait, a forgalomból történő visszahívhatóság feltételeit, valamint a bejelentésre és az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat; a minőségvédelmi bírság mértékét, megállapításának szempontrendszerét és a bírság megfizetési módjának részletes szabályait,
19. szakmai irányítást gyakorol az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteméről szóló 1598/2020. (IX. 21.) Korm. határozat 1.6. alpontjában foglalt HulladékRadar applikáció felett,
20. gondoskodik arról, hogy a koncesszióköteles hulladékgazdálkodási tevékenység gyakorlásáért az állam részére fizetett díjból befolyt összeg a hulladékképződés csökkentését támogató feladatokra kerüljön felhasználásra,
21. felelős a feladatkörét érintően két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből, szerződésekből és együttműködésekből eredő szakmai feladatok ellátásáért,
22. felel az egyéb tanácsi munkacsoportok ülésein képviselendő, a feladatkörébe tartozó hulladékgazdálkodási szakterületet érintő szakmai álláspont kialakításáért,
23. feladatkörébe tartozóan megkeresés esetén véleményezi a hulladékkezelési fejlesztési javaslatokat, projekteket,
24. felel a feladatkörét illetően a nemzetközi beruházási együttműködések elősegítéséért, közreműködik közös nemzetközi projektek kialakításában,
25. felel a hulladékgazdálkodási tervezéshez kapcsolódóan a hulladékok jellemző összetételének meghatározásáért,
26. felel a szakmai kezelésébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat terhére nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntés előkészítéséért, döntésre történő felterjesztéséért;
c) koordinációs feladatai körében
1. szervezi és koordinálja a körforgásos gazdasággal kapcsolatos ügyeket, együttműködik az érintett minisztériumokkal, más kormányzati szervekkel és operatív programokkal az e célokat elősegítő fejlesztések előkészítésében,
2. a körforgásos gazdasággal kapcsolatos feladatkörében részt vesz a gazdaságstratégiával összefüggő döntések meghozatalának előkészítésében, ezek végrehajtását figyelemmel kíséri,
3. felel a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó technológiák felkutatásáért és alkalmazásának elősegítéséért;
d) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. felel a hulladékgazdálkodást érintő európai uniós és nemzetközi adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól, az elemekről és akkumulátorokról, valamint hulladékelemekről és -akkumulátorokról és az elhasználódott járművekről szóló európai uniós irányelvek szerinti adatszolgáltatás kivételével,
2. részt vesz a nemzetközi hulladékgazdálkodási szakmai kapcsolatok fejlesztésében és újak kiépítésében,
3. részt vesz a szakmai főosztályokkal együttműködve az európai uniós döntéshozatali eljárásokban képviselendő tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében,
4. közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában,
5. ellátja az Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) tervezésével és végrehajtásával összefüggő, a hulladékgazdálkodást érintő szakpolitikai feladatokat,
6. részt vesz a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében a kapcsolódó nemzetközi munkacsoportokban;
e) egyéb feladatai körében
1. közreműködik a képzés tartalmi követelményeinek kidolgozásában és a képzés szervezésében,
2. közreműködik az elhagyott hulladék felszámolásában,
3. javaslatot tesz – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával – a települési önkormányzatoknál az elhagyott hulladék felszámolásával, a területi hulladékgazdálkodási hatóság döntésével összefüggésben felmerő költsége kompenzálása érdekében felhasználandó források mértékére és elosztásának elveire,
4. javaslatot tesz a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladék felszámolásának és az újraképződés megakadályozásának kapcsán megvalósuló pályázati felhívásokra.
I.9.7. Hulladékgazdálkodási Ellenőrzési Főosztály
A Hulladékgazdálkodási Ellenőrzési Főosztály
a) ellátja – a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály bevonásával – a hulladékgazdálkodási adatszolgáltatások validációjához kapcsolódó ellenőrzési feladatokat, különös tekintettel az esetlegesen szükséges helyszíni ellenőrzésekre;
b) a Körforgásos Gazdaság Végrehajtási Főosztállyal együttműködve a körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok feladatkörébe tartozó támogatásokhoz kapcsolódó ellenőrzési feladatok körében
1. ellátja a támogatási jogviszonyokkal kapcsolatos helyszíni ellenőrzési feladatokat,
2. gondoskodik a helyszíni ellenőrzések eljárásrendjének előkészítéséről, amely tartalmazza a helyszíni és egyéb rendszeres, illetve eseti ellenőrzések vizsgálati szempontjait, kötelező dokumentációját,
3. felel a helyszíni ellenőrzéshez szükséges dokumentáció elkészítéséért, a dokumentációs rendszer működtetéséért és az ellenőrzési folyamat nyilvántartásáért, ellenőrzési jelentések készítéséért,
4. a helyszíni ellenőrzési folyamat nyilvántartásán belül az ellenőrzések megállapításaira tett intézkedések teljesülését nyomon követi,
5. a helyszíni ellenőrzésekről folyamatos nyilvántartást vezet,
6. a helyszíni ellenőrzésekhez kapcsolódó objektív, célhoz kötött, dokumentált vizsgálatokat folytat,
7. összeállítja a körforgásos gazdaságért felelős szakterület feladatkörébe tartozó előirányzat terhére kifizetett támogatások helyszíni ellenőrzésével kapcsolatos éves ellenőrzési tervet, valamint folyamatosan vizsgálja az éves ellenőrzési terv aktualitását, szükség szerint javaslatot készít a módosítására.
I.10. A környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.10.1. Környezetvédelmi Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Környezetvédelmi Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.10.2. Környezetvédelmi Hatósági és Felügyeleti Főosztály
A Környezetvédelmi Hatósági és Felügyeleti Főosztály
1. ellátja a jogszabályban meghatározott, a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe utalt környezetvédelmi hatósági ügyekben a hatósági hatáskörökből eredő közigazgatási feladatokat, lefolytatja a hatósági eljárásokat,
2. kiadmányozásra előkészíti a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben szabályozott felügyeleti jogkörök gyakorlása során hozott döntéseket, intézkedéseket,
3. szervezi és végzi a feladatköréhez kapcsolódó felügyeleti ellenőrzéseket, elkészíti a megállapításokat tartalmazó jelentést, összegzi a területi szervek tevékenységét bemutató adatokat (pl. határozatok száma, bírságösszegek, feljelentések),
4. előkészíti a hivatalból indult eljárásokkal, kötelezésekkel kapcsolatos hatósági döntéseket,
5. ellátja az érintett szervezeti egységek, illetve a területi szervek bevonásával a jogalkalmazást érintő közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal, panaszokkal kapcsolatos – külön törvényben meghatározott – bejelentések kivizsgálásával kapcsolatos feladatokat,
6. véleményezi a hatósági tevékenységet érintő előterjesztéseket, szabályozási koncepciókat és tervezeteket, szükség esetén javaslatot tesz a feladatkörét érintő jogszabályok felülvizsgálatára, illetve módosítására.
I.10.3. Környezetvédelmi Hatósági Szakértői Főosztály
A Környezetvédelmi Hatósági Szakértői Főosztály
1. szakvéleményt készít a fellebbezések elbírálásához, a másodfokú határozatok meghozatalához,
2. részt vesz a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe utalt környezetvédelmi hatósági ügyek tényállásának feltárásában, illetve kezdeményezi és lefolytatja a szükséges tényfeltáró vizsgálatokat,
3. műszakilag előkészíti és véleményezi a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe utalt környezetvédelmi hatósági ügyekben az első- és másodfokú hatósági és szakhatósági döntéseket,
4. közreműködik a közigazgatási perekben előterjesztett iratok szakmai megalapozásában,
5. részt vesz a közérdekű bejelentések és panaszok kivizsgálásában,
6. nyilvántartja a környezetvédelmi hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe utalt környezetvédelmi hatósági ügyekben hozott döntéseket, kiszabott környezetvédelmi bírságokat, szankciókat,
7. ellátja az OKIR-ral összefüggő környezetvédelmi hatósági hatáskörben felmerült feladatokat,
8. részt vesz, illetve közreműködik a szakterületeit érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, jogfejlesztési feladatok előkészítésében,
9. környezetvédelmi szakértői kérdésekben együttműködik a környezetvédelmi hatóság szakmai irányítását előkészítő Környezetmegőrzési Főosztállyal.
I.11. A hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.11.1. Hulladékgazdálkodási Koncesszióért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Hulladékgazdálkodási Koncesszióért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.11.2. Hulladékgazdálkodási Koncessziós Főosztály
A Hulladékgazdálkodási Koncessziós Főosztály
1. figyelemmel kíséri és értékeli a koncessziós szerződésből fakadó feladatok végrehajtását, ennek eredményétől függően kezdeményezi és koordinálja a szükséges intézkedések megtételét,
2. gondoskodik arról, hogy a gördülő fejlesztési rendszerterveket és a Ht. 53/J. §-a szerinti éves beszámolót a miniszter – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály által a Hulladékgazdálkodási Főosztály, a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály, a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály, valamint a jogszabályban és a koncessziós szerződésben előírt egyéb szerv és a Műszaki Képviseleti Főosztály szakmai véleményének figyelembevételével készített javaslata alapján – hagyja jóvá a jogszabályban meghatározott határidőn belül,
3. gondoskodik a kézhezvételtől számított 60 napon belül – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály által a Hulladékgazdálkodási Főosztály, a Kiemelt Hulladékáramok Főosztály, a Hulladékgazdálkodási Monitoring és Elemzési Főosztály, valamint a Műszaki Képviseleti Főosztály szakmai véleményének figyelembe vételével készített javaslata alapján – a jogosult által február utolsó napjáig benyújtott beszámolója szerint megvalósított fejlesztések fejlesztési rendszertervben foglaltakkal való összhangjának ellenőrzéséről és a teljesítésigazolás kiadásáról,
4. átfogó elemzést készít – a minisztérium érintett önálló szervezeti egységei bevonásával – a Kormány részére a célértékek teljesítésére vonatkozó teljesítés igazolás kiadását követő 90 napon belül a Ht. 53/J. §-a szerinti éves beszámoló és a Ht. 53/K. §-a szerinti éves fejlesztési rendszerterv alapján, a jogosult által szerződésben vállalt kötelezettségek hatálya alá tartozó hulladékgazdálkodási tevékenységek ellátásáról, a jogosult által az állami hulladékgazdálkodási közfeladat gyakorlásának jogáért az állam részére fizetett díj felhasználásról és az érintett hulladékáramokra meghatározott célértékek teljesítéséről,
5. figyelemmel kíséri – a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Hatósági Főosztály bevonásával – a koncesszor, illetve a koncessziós társaság jogszabályban és a koncessziós szerződésben meghatározott feladatainak határidőben történő teljesítését, mulasztás esetén kezdeményezi a szükséges intézkedések megtételét,
6. előkészíti a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásába bevont, hulladékgazdálkodási vagyonelem átruházásához, a vagyonelemeket érintő szerződéses jogviszony létesítéséhez, megszüntetéséhez és módosításához szükséges miniszteri előzetes jóváhagyás iránt kérelemmel kapcsolatos döntést,
7. figyelemmel kíséri a koncesszióköteles hulladékgazdálkodási tevékenység gyakorlásáért az állam részére fizetett díj alakulását vagy az ellentételezést.
I.11.3. Műszaki Képviseleti Főosztály
A Műszaki Képviseleti Főosztály
a) felel a koncessziós szerződés szerinti műszaki képviselő feladatainak ellátásáért, így különösen
1. véleményezi a benyújtott Gördülő Fejlesztési Rendszertervet, valamint az engedélyezési és kiviteli tervet,
2. véleményezi az 500 millió forintot meghaladó értékű beruházások engedélyezési és kivitelezési terveit,
3. részt vesz a beruházások – ide nem értve az alacsony értékű beruházásokat – műszaki átadás-átvételi eljárásain,
4. elfogadja a koncessziós társaság által létrehozandó egységes minőségbiztosítási ellenőrzési és dokumentálási rendszert,
5. ellenőrzi a beruházási időszak alatt a műszaki, minőségi követelmények teljesülését,
6. véleményezi és jóváhagyja a koncessziós társaság által elkészített minőségbiztosítási kézikönyvet, és ellenőrzi, hogy a koncessziós társaság és az építési vállalkozó a minőségbiztosítási kézikönyvnek megfelelően végzi-e a tevékenységét,
7. értékeli a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően a műszaki átadás-átvételi eljárás eredményét,
8. alacsony értékű beruházás esetén – miután a koncessziós társaság a használatbavételi engedély kiadásáról a műszaki képviselőt értesíti – a beszerzés átadás-átvételi jegyzőkönyv és az Előzetes Fejlesztési Terv vagy a Gördülő Fejlesztési Rendszerterv vizsgálatát követően kiadja a koncessziós társaság részére az igazolást arról, hogy az adott beruházási munka teljesült,
9. ellenőrzi a 100 millió Ft-ot meghaladó értékű hulladékgazdálkodási eszközök beszerzése esetén a beszerzés megvalósulását és azt a körülményt, hogy a beszerzett hulladékgazdálkodási eszközök megfelelnek-e az Előzetes Fejlesztési Tervben / Gördülő Fejlesztési Rendszertervben jóváhagyott műszaki specifikációnak,
10. ellátja a műszaki képviseleti feladatokhoz kapcsolódó helyszíni ellenőrzési feladatokat;
b) ellátja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység szolgáltatási ellátási színvonalával kapcsolatos eseti ellenőrzési feladatokat.
I.12. A vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.12.1. Vízügyi és Klímapolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság
A Vízügyi és Klímapolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság segíti a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
I.12.2. Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Szabályozási Főosztály
A Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Szabályozási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a miniszter, mint a Kormány vízgazdálkodásért, vízvédelemért, a vízügyi igazgatási szervek irányításáért, víziközmű-szolgáltatásért és klímapolitkáért felelős tagjának hatáskörébe tartozó szabályozásokat,
2. felel a Klímavédelemről szóló törvény felülvizsgálatáért és előterjesztéséért, továbbá a klímapolitikával összefüggő jogszabályi környezet felülvizsgálatáért, aktualizálásáért,
3. a vízgazdálkodási, víziközmű és klímapolitikai szakterületet érintően a jogalkotásra tett javaslatokat összegyűjti és megvizsgálja, elkészíti és kezeli a javaslatok alapján összeállított jogalkotási munkaterv vízgazdálkodási, víziközmű és klímapolitikai szakterületet érintő részét,
4. véleményezi és feladatkörét érintően kidolgozza a vízügyi, víziközmű-ágazatért felelős és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár feladatköréhez kapcsolódó előterjesztéseket,
5. előkészíti a vízügyi és vízvédelmi hatósági tevékenységet érintő előterjesztéseket, szabályozási koncepciókat és tervezeteket, szükség esetén javaslatot tesz a feladatkörét érintő jogszabályok felülvizsgálatára, illetve módosítására;
b) koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a vízügyi, víziközmű-ágazatért felelős és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályok között az előterjesztések, tájékoztatók, jelentések szakmai előkészítését,
2. koordinálja a vízügyi, víziközmű-ágazatért felelős és klímapolitikáért felelős államtitkár feladat- és felelősségi körébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítését,
3. részt vesz a minisztérium hatáskörébe tartozó, víziközmű-szolgáltatásokhoz kapcsolódó árszabályozási feladatok ellátásában;
c) hatósági és felügyeleti ellenőrzési feladatai körében
1. ellátja a jogszabályban meghatározott, a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár vízügyi és vízvédelmi hatáskörébe utalt felügyeleti eljárásokkal kapcsolatos feladatokat, lefolytatja az eljárásokat,
2. kiadmányozásra előkészíti a vízügyi és vízvédelmi hatósági határozatokkal szemben indított felügyeleti eljárásban hozott döntéseket,
3. szervezi és végzi a feladatköréhez kapcsolódó felügyeleti jogkörben lefolytatott ellenőrzéseket, elkészíti a megállapításokat tartalmazó jelentést, összegzi a területi szervek tevékenységét bemutató adatokat,
4. kiadmányozásra előkészíti a hatósági feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására irányuló egyedi utasításokat,
5. ellátja az érintett szervezeti egységek, illetve területi szervek bevonásával a jogalkalmazást érintő közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal, panaszokkal kapcsolatos – külön törvényben meghatározott – bejelentések kivizsgálásával kapcsolatos feladatokat,
6. közreműködik a közigazgatási perekben előterjesztett iratok szakmai megalapozásában,
7. nyilvántartja a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár hatáskörébe utalt vízgazdálkodási és vízvédelmi ügyekben hozott döntéseket, egyedi utasításokat,
8. együttműködik a területi vízügyi és vízvédelmi hatósággal a vízgyűjtő-gazdálkodást, a víz mint környezeti elem védelmét és a vízkészlet-gazdálkodást érintő feladatok tekintetében;
d) egyéb feladatai körében
1. kivizsgálja és megválaszolja a feladatkörébe tartozó vízgazdálkodással, víziközművel és klímapolitikával összefüggő felhasználói ügyeket,
2. segítséget nyújt a miniszter feladatkörébe tartozó ügyekben a települési vízgazdálkodás országos koncepciójából eredő, a vizek külön jogszabályban megfogalmazott jó állapotának elérését szolgáló intézkedések végrehajtásához,
3. amennyiben az Országos Vízügyi Főigazgatóság települési vízgazdálkodáshoz kapcsolódó egyedi ügyben kiadott iratának érvényességét jogszabály, vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz a minisztérium előzetes vagy utólagos jóváhagyásához köti, a jóváhagyáshoz szükséges döntés-előkészítő dokumentumot elkészíti a döntéshozó számára,
4. közreműködik az Országos Vízügyi Főigazgatóság irányában települési vízgazdálkodási feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására irányuló egyedi utasítás kiadmányozásra történő előkészítésében,
5. a feladatkörét érintően kapcsolatot tart a szakterületén működő szakmai szervezetekkel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal, a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, valamint a területi vízügyi és vízvédelmi hatóságokkal,
6. együttműködik a szakterületéhez kapcsolódó stratégiák kidolgozásában és fejlesztésében,
7. feladatkörével összefüggésben – az Európai Uniós Főosztály koordinálásával – közreműködik az Európai Unió döntéshozó fórumain képviselendő tárgyalási álláspontok kialakításában, és véleményezi az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság előterjesztéseit, részt vesz az egyéb EU-munkacsoportok (komitológiai bizottságok és egyéb bizottsági szakértői munkacsoportok) szakmai munkájában, és az európai uniós jogszabályok átültetésével, végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban,
8. közreműködik – feladatkörével összefüggésben – a nemzetközi jogharmonizációs és szakmai munkában, a nemzetközi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya koordinálásával a két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből, szerződésekből és együttműködésekből eredő szakmai feladatokban,
9. közreműködik a miniszter feladatkörébe tartozó ügyekben az állami tulajdonban lévő közcélú vízi létesítmények működtetésével, a koncessziós pályázat kiírásával, elbírálásával és a koncessziós szerződés megkötésével kapcsolatos előkészítő feladatokban.
I.12.3. Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Támogatáskoordinációs Főosztály
A Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Támogatáskoordinációs Főosztály
a) a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozó támogatásokhoz kapcsolódó ellenőrzési feladatok körében
1. közreműködik a közbeszerzési és versenyeztetési eljárások nyerteseivel kötött szolgáltatásmegrendelési szerződések kidolgozásában, a szerződésben foglalt feladatok ellátásának ellenőrzésében, a benyújtott szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások ellenőrzésében,
2. gondoskodik a támogatások elszámoláshoz kapcsolódó eljárásrendek, formanyomtatványok (jelentések) elkészítéséről, aktualizálásáról,
3. működteti a támogatások elszámoláshoz kapcsolódó eljárásrendek által meghatározott elszámolási, igazolási folyamatokat,
4. ellátja a támogatási szerződésekkel vagy okiratokkal kapcsolatos elszámolási, dokumentumalapú feladatokat, a jelentések teljességi, tartalmi, számszaki, formai és szakmai szempontból történő ellenőrzését,
5. kiállítja a támogatás elszámolásához kapcsolódó teljesítési igazolásokat, ellátja a nyilvántartási, számítási feladatokat,
6. nyomon követi a szerződő partnerek kifizetési kérelmeit, kiszűri a szabálytalan kifizetési kérelmeket (követeléseket),
7. előkészíti a szerződött partnerek részéről érkező megkeresések, kérdések megválaszolását,
8. felel az ellenőrzéshez szükséges dokumentáció elkészítéséért, a dokumentációs rendszer működtetéséért és az ellenőrzési folyamat nyilvántartásáért, ellenőrzési jelentések készítéséért,
9. az ellenőrzési folyamat nyilvántartásán belül az ellenőrzések megállapításaira tett intézkedések teljesülését nyomon követi,
10. az ellenőrzésekhez kapcsolódó objektív, célhoz kötött, dokumentált vizsgálatokat folytat,
11. felel a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozó támogatásokkal összefüggő, szükség szerinti helyszíni ellenőrzések lefolytatásáért,
12. ellátja a lakossági ivóvíz- és csatornaszolgáltatás ráfordításainak csökkentését szolgáló támogatás pályázatainak és az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezésről szóló pályázati kiírásban foglalt feladatokat;
b) pénzügyi feladatai körében a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozóan felel
1. a támogatásokra vonatkozó pénzügyi kontrolling rendszer működtetéséért, kötelezettségvállalásainak folyamatos analitikus nyilvántartásáért,
2. a támogatásokra vonatkozó statisztikák, előterjesztések, terv-tény kimutatások, kontrolling jelentések időszakos elkészítéséért, az érintettek részére történő adatszolgáltatásokért,
3. a támogatási szerződések vagy okiratok teljesítésének vonatkozásában beérkezett bizonylatok ellenőrzéséért, rögzítéséért, pénzügyi rendezésének előkészítéséért,
4. a támogatásokkal kapcsolatos ügyintézést igénylő bizonylatok, megkeresések ügyében történő eljárásért, az esetlegesen tévesen kiállított bizonylatok visszaküldéséért, hiányzó dokumentumok bekéréséért,
5. az előirányzat pénzügyi felhasználásának nyomon követéséért, keretek figyeléséért, a társfőosztályokkal történő koordinálásáért, valamint részt vesz szakmai feladat- és hatáskörét érintően a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár szakmai kezelésébe tartozó előirányzattal kapcsolatos szakmai kezelői és koordinációs feladatok ellátásában,
6. a költségvetési zárszámadáshoz kapcsolódóan a fejezetet érintő részek összeállításáért, a havi felhasználási terv elkészítéséért,
7. a felhasználási és hatásköri szabályok megalkotása, módosítása során a szakterületet érintő fejezeti kezelésű és központi kezelésű előirányzatok felhasználási és hatásköri szabályainak felülvizsgálatáért, aktualizálásáért,
8. a NAV Központi Irányításával történő kapcsolattartásért az elszámolásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatások teljesítése érdekében;
c) támogatási feladatai körében
1. ellátja a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, támogatási döntéssel rendelkező kérelmek alapján a támogatási szerződések, támogatói okiratok előkészítését, véleményeztetését, jogi és pénzügyi ellenjegyzésre előkészítését, valamint szakmai vezető által történő aláíratását,
2. ellátja a támogatásokhoz beérkező szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás ellenőrzését,
3. ellátja a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésével és a projektek zárásával kapcsolatos végrehajtási feladatokat,
4. részt vesz a támogatásokhoz kapcsolódó szakmai kapcsolattartásban, a beérkező, támogatással kapcsolatos kérdések megválaszolásában,
5. részt vesz a feladatokhoz kapcsolódó előterjesztések véleményezésében, szükség esetén módosításának kezdeményezésében,
6. szükség szerint részt vesz a beérkezett kérelmek szakmai vizsgálatában,
7. részt vesz a támogatások végrehajtásának nyomon követésében, bejelentési kötelezettségek ellenőrzésében;
d) koordinációs feladatai körében
1. közreműködik a nemzetközi és EU-s pénzügyi eszközök felhasználásával kapcsolatos koordinációs, adminisztrációs feladatok ellátásában a tervezés, elbírálás és ellenőrzés területén,
2. felel a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP)
1. és 2. prioritási tengely tekintetében a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 18. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért, és ellátja a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (a továbbiakban: KEHOP Plusz) keretében a vízügyi szakterület, a víziközmű-szolgáltatás, valamint a klímapolitika tekintetében a szakpolitikai felelős feladatait egyaránt, a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 26–27. §-ában meghatározottak szerint,
3. közreműködik az Európai Unió 2021–2027, valamint a 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének tervezésével és végrehajtásával összefüggő, a vízügyi szakterületet, a víziközmű-szolgáltatást, valamint a klímapolitikát érintő szakpolitikai feladatokban,
4. közreműködik az Közlekedési és Beruházási Minisztérium bevonásával az Európai Unió vagy a nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, KEHOP, illetve KEHOP Plusz terhére finanszírozott, a víziközmű-ágazatért felelős államtitkár szakpolitikai felelősségébe tartozó feladatok megvalósításában,
5. kapcsolatot tart a feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós és egyéb nemzetközi ügyek tekintetében az illetékes irányító hatósággal, közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában,
6. közreműködik a KEHOP Plusz és a megvalósítását szolgáló pályázati rendszer kidolgozásában, ennek keretében átülteti a meglévő indikátor- és értékelési rendszert a hazai forrásrendszerre a fejlesztések hatékonyságának, eredményességének objektív mérése érdekében; egységesen alkalmazható, mérhető mutatókat határoz meg a következő pénzügyi ciklus vonatkozásában, együttműködve az irányító hatósággal, és ellátja ezen feladatokat a 2028–2034 közötti programozási időszakban,
7. közreműködik a Svájci, az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alap finanszírozási mechanizmusok vízügyi, víziközmű-szolgáltatás és klímapolitika területét érintő munkájában, az ezekkel összefüggő támogatási konstrukciók megtervezésében,
8. felkérés esetén részt vesz a nemzetközi pénzügyi eszközök felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában a tervezés, elbírálás és ellenőrzés területén,
9. közreműködik a fejezeti költségvetési intézmények EU által támogatott és a hazai vízügyi, víziközmű-szolgáltatási és klímapolitikai vonatkozású pályázataival kapcsolatos feladatokban, valamint a pályázatok szakmai véleményezésében,
10. felel a Modern Városok Program keretében a szakterületi illetékességébe tartozó feladatok ellátásáért;
e) egyéb feladatai körében
1. közreműködik az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint az állami tulajdonban álló víziközmű gazdasági társaságok szakmai irányításában,
1.1. közreműködik az egyes adatszolgáltatási feladatok ellenőrzésében és a feladatok végrehajtásának felügyeletében,
1.2. kivizsgálja és előkészíti a támogatásokkal összefüggő ügyek megválaszolását,
2. kapcsolatot tart a szakterületén működő szakmai szervezetekkel, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal, a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, valamint a Magyar Államkincstárral,
3. együttműködik a szakterületéhez kapcsolódó stratégiák kidolgozásában és fejlesztésében vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységekkel.
I.13. A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.13.1. Klímapolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Klímapolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat, továbbá az alábbi feladatokat:
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a klímapolitika területéhez tartozó hazai szabályozás szakmai előkészítéséért, beleértve a mindenkor hatályos Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálatáért, a végrehajtásához szükséges jogszabályok előkészítéséért, továbbá az Éghajlatváltozási Cselekvési Terv elkészítéséért, végrehajtásáért,
2. közreműködik a klímavédelemről szóló törvény felülvizsgálatában, továbbá a klímapolitikával összefüggő jogszabályi környezet felülvizsgálatában, aktualizálásában;
b) koordinációs feladatai körében
1. kialakítja és koordinálja a Tárcaközi Éghajlatvédelmi Munkacsoport működését,
2. véleményezi a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok és egyéb előterjesztések tervezeteit,
3. kapcsolatot tart a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében a hazai és nemzetközi társadalmi, szakmai szervezetekkel, szövetségekkel, oktatási, kutatási, tudományos intézetekkel és testületekkel, kamarákkal, társtárcákkal és háttérintézményekkel,
4. koordinálja az ifjúság bevonását a klímapolitikai döntéshozatalba és kapcsolatot tart a releváns ifjúságot képviselő szervezetekkel,
5. koordinálja a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében a szemléletformálási programokat, illetve ezek fejlesztését és szervezését,
6. részt vesz a klímapolitikával kapcsolatos hazai jogszabályok, tervek, stratégiák előkészítéséhez kapcsolódó egyeztetéseken,
7. támogatja városi, települési és regionális éghajlatváltozási stratégiák és akciótervek elkészítését;
c) nemzetközi és európai uniós feladatai körében
1. koordinálja és elfogadásra felterjeszti a nemzeti alkalmazkodási jelentéseket az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és az Európai Bizottság (EC) felé,
2. koordinálja és elfogadásra felterjeszti a Párizsi Megállapodás átláthatósági keretrendszere értelmében kötelező kétéves átláthatósági jelentéseket (BTR) és a hozzá tartozó éves nemzeti leltárjelentéseket (NIR),
3. biztosítja a hazai képviseletet a klímapolitikával kapcsolatos európai uniós és nemzetközi testületekben, munkacsoportokban;
d) funkcionális feladatai körében
1. figyelemmel kíséri, illetve ellenőrzi a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és cselekvési tervei hazai végrehajtását, eredményességét, valamint javaslatot tesz kiegészítő intézkedések megtételére,
2. gondoskodik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálatairól, valamint a Cselekvési Tervek végrehajtásának éves szintű ellenőrzéséről és a végrehajtásáról szóló beszámoló elkészítéséről,
3. gondoskodik az éghajlatváltozás folyamatának, várható tendenciáinak, az ebből fakadó hatásoknak és kockázatoknak, valamint az éghajlati sérülékenységnek a különböző klímaszcenáriók mentén történő elemzéséről és értékeléséről, továbbá az erről szóló jelentések rendszeres időközönként történő közzétételéről,
4. részt vesz a klímapolitika területét érintő szerződések, támogatások, pályázatok szakmai előkészítésében és véleményezésében,
5. elősegíti a klímapolitikai szempontok érvényesülését más szakpolitikai intézkedésekben, stratégiákban,
6. figyelemmel kíséri az egyéb kormányzati ágazati stratégiák és cselekvési tervek összeegyeztethetőségét a klímapolitikai célokkal, azokról indokolt esetben értékelést készít és tájékoztatja a döntéshozókat,
7. a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében népszerűsítő és szemléletformálási tevékenységet lát el,
8. részt vesz a feladatköréhez tartozó tárcaközi bizottságok, munkabizottságok munkájában, beleértve az EKTB szakértői csoportjában való részvételt,
9. ellátja az éghajlatváltozással kapcsolatos hazai kutatási eredményekre vonatkozó adatok gyűjtését, rendszerezését,
10. kapcsolatot tart a HungaroMet Nonprofit Zrt. szakterületéhez kapcsolódó egységeivel, kutatóhelyekkel és egyéb szakértőkkel, működteti a nemzeti IPCC szakértői egyeztető kört,
11. koordinálja a klímapolitikával kapcsolatos kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységeket,
12. részt vesz az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó eseményeken,
13. elősegíti az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó legfrissebb tudományos ismeretek beépülését a hazai klímapolitikai stratégiába és cselekvési tervekbe, valamint a döntéshozatalba,
14. előmozdítja a klímaváltozással kapcsolatos innováció alap- és alkalmazott kutatásai terén felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és gazdálkodó szervezetek közötti együttműködést,
15. éghajlatpolitikai tudományos tanácsadó testületet hoz létre és működtet,
16. előkészíti a klímapolitikával kapcsolatos lakossági tájékoztató jelentéseket,
17. közreműködik a Magyar Falu Program, valamint egyes, településfejlesztési programok feladat- és hatáskörből adódó, klímapolitikát érintő kérdések szakpolitikai véleményezésében;
e) egyéb feladatai körében
1. ismeretterjesztés útján elősegíti a hazai éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások eredményeként létrejövő innovációk térnyerését,
2. elősegíti az éghajlatváltozásra vonatkozó ismeretek közösségi médiafelületeken történő megismerésének lehetőségét,
3. klímapolitikai tájékoztató portált üzemeltet,
4. elősegíti a magyarországi éghajlatváltozást értékelő tudományos éghajlatváltozási jelentések elkészítését,
5. a Miniszteri Kabinet Sajtókapcsolatok Osztályával együttműködve és jóváhagyásával részt vesz a klímatudatos szemléletformálás elterjesztésében,
6. gondoskodik az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek oktatásának beillesztéséről a köznevelési, közoktatási alapprogramokba, alaptantervekbe, a felsőoktatási, szakképzési és továbbképzési tantervekbe, valamint a pedagógusok képzési és továbbképzési programjaiba,
7. aktív tájékoztatást és szemléletformálást folytat az éghajlatváltozással és a kapcsolódó feladatokkal kapcsolatban, szemléletformálási projekteket, kampányokat folytat, különleges figyelmet fordítva az ifjúság megszólítására és bevonására a cselekvésbe.
I.13.2. Kibocsátáscsökkentési Főosztály
A Kibocsátáscsökkentési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégián belül a Dekarbonizációs Útiterv felülvizsgálatát, a végrehajtásához szükséges jogszabályokat,
2. előkészíti a Klímavédelemről szóló törvény felülvizsgálatához a mitigációval, dekarbonizációval kapcsolatos szabályozási elemeket,
3. a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztállyal együttműködésben előkészíti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos hazai jogszabályokat,
4. előkészíti – a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében azok szakmai javaslata figyelembevételével – a klímapolitikai tárgyú jogszabályok megalkotására és módosítására vonatkozó előterjesztéseket;
b) koordinációs feladatai körében
1. gondoskodik a közép- és hosszú távú üvegházhatású gázkibocsátási előrejelzések, valamint a kapcsolódó szakpolitikák figyelembevételével végzett előrejelzések elkészítésének tárcaközi koordinációjáról,
2. előkészíti és koordinálja a nemzeti éghajlatváltozási jelentések megjelenését és elősegíti az abban foglaltaknak a széles nyilvánossággal történő megismertetését;
c) nemzetközi és európai uniós feladatai körében
1. ellátja a feladatkörét érintő, a nemzetközi, európai uniós és hazai jogszabályi kötelezettségeken alapuló, valamint a klímapolitikai stratégiához kapcsolódó hazai, európai uniós és nemzetközi klímapolitikával kapcsolatos jelentések elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos feladatokat, ennek körében gondoskodik a jelentésekhez szükséges adatok bekéréséről,
2. együttműködik a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztállyal a mitigációval kapcsolatos nemzetközi és európai uniós feladatok ellátásában,
3. elkészíti a Párizsi Megállapodás átláthatósági keretrendszere értelmében kötelező kétéves átláthatósági jelentések (BTR) mitigációval kapcsolatos részeit és a hozzá tartozó éves nemzeti leltárjelentéseket (NIR);
d) funkcionális feladatai körében
1. ellátja az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentés területéhez, valamint az ózonréteg védelméhez tartozó hazai feladatokat,
2. figyelemmel kíséri a fluortartalmú gázok szabályozása vonatkozásában a nemzetközi és európai uniós döntések, jogszabályok végrehajtását, a kapcsolódó jogszabályok elfogadását, felülvizsgálatát, módosítását,
3. a magyar állam nevében gondoskodik a kibocsátási jogosultságok európai uniós és nemzetközi elszámolásával kapcsolatos jelentések megtételéről,
4. nemzetközi és európai uniós jogi kötelezettségből adódó feladataihoz kapcsolódóan követi a nemzetközi ügyleti jegyzőkönyv, továbbá az európai uniós forgalmi jegyzék hazai működtetését,
5. ágazati karbonköltségvetéseket készít a legjelentősebb kibocsátó ágazatok körére,
6. felülvizsgálja az ágazati jogszabályokat és javaslatokat fogalmaz meg a klímapolitikai célokkal való összhang biztosítása érdekében,
7. figyelemmel kíséri a klímapolitikai tárgyú online piaci rendszerek szolgáltatásait, elemzési programokat, kutatásokat hazai, európai uniós és nemzetközi területen egyaránt,
8. kialakítja az érintett minisztériumokkal együttműködésben a közösségi erőfeszítés-megosztási jogi aktusok hatálya alá tartozó szektorokra vonatkozó karbonpiaci modelleket,
9. közreműködik a többéves pénzügyi keretterv (MFF) tervezésében, felülvizsgálatában és gondoskodik az Igazságos Átmenet Alap (JTF) vonatkozásában a klímapolitikát érintő feladatkörébe tartozó feladatokról, különös tekintettel az energiaszegénység csökkentésére,
10. közreműködik a nemzetközi klímafinanszírozás támogatására létrehozott háttérintézmény működésének szakmai ellenőrzésében,
11. közreműködik a LIFE program az „Éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás” alprogramjával kapcsolatos szakterületi, szakmai feladatok ellátásában,
12. közreműködik a Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) klímapolitikai vonatkozású részeinek felülvizsgálatában,
13. nyomon követi a földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és erdőgazdálkodás (LULUCF) üvegházhatású gázkibocsátását, érvényesíti a kibocsátás-csökkentés céljait a szabályozásban és a támogatáspolitikában a társtárcákkal együttműködésben,
14. koordinálja a szén-dioxid-eltávolítás és a karbongazdálkodás (CRCF) hazai feladatait a társtárcákkal együttműködésben és ezzel kapcsolatban a hazai önkéntes karbonpiac (VCM) létrehozását és működését,
15. felel a mezőgazdaság, erdészet, halászat és a kapcsolódó feldolgozóipari ágazatok terén a mitigációs és adaptációs stratégiai és végrehajtási feladatok összehangolásáért, valamint a legjobb elérhető technológiák, továbbá a természetalapú megoldások alkalmazásának széleskörű elterjesztéséért,
16. közreműködik az Innovációs Alappal kapcsolatos szakterületi, szakmai feladatok ellátásában, ellátja a nemzeti kapcsolattartói feladatokat és a bizottsági üléseken való képviseletet,
17. közreműködik a magyar állam tulajdonába tartozó, az európai uniós és nemzetközi jog alapján keletkezett üvegházhatású gázkibocsátási jogosultságok értékesítésében, ideértve a projekt alapú kvótaértékesítést is, ezzel kapcsolatban részt vesz a potenciális kvótavásárlókkal tartandó egyeztetéseken, tájékoztatást nyújt a kvótabevételek felhasználását érintő hazai jogszabályokról és kötelezettségekről,
18. közreműködik az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerével kapcsolatos feladatokban, a hazai álláspont kialakításában,
19. ellátja az Európai Unió erőfeszítés-megosztási rendeletével kapcsolatos feladatokat, a hazai álláspont kialakítását.
1.13.3. Klímaalkalmazkodási és -reziliencia Főosztály
A Klímaalkalmazkodási és -reziliencia Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és annak Cselekvési Tervei kidolgozásához és végrehajtásához, valamint a stratégiai keretrendszer támogatásául szolgáló Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer üzemeltetéséhez szükséges jogszabályokat,
2. előkészíti a Klímavédelemről szóló törvény felülvizsgálatához a klímaalkalmazkodással, -rezilienciával, partnerséggel, szemléletformálással kapcsolatos szabályozási elemeket;
b) koordinációs feladatai körében
1. támogatja a Klímapolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot a Tárcaközi Éghajlatvédelmi Munkacsoport működtetésében,
2. támogatja a Klímapolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot az éghajlatpolitikai tudományos tanácsadó testületet működtetésében,
3. gondoskodik az alkalmazkodási szakpolitikával összefüggésben a hazai szakmai, tudományos és gazdasági szervezetekkel, valamint különböző területi szintekkel való rendszeres együttműködés kialakításáról, ennek keretében részt vesz a Nemzeti Alkalmazkodási Hálózat tevékenységében,
4. kijelölés alapján ellátja a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár képviseletét az alkalmazkodással összefüggő különböző ágazati egyeztetési fórumokon, együttműködésekben,
5. támogatja a Klímapolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, illetve az Éghajlatváltozási Cselekvési Tervek végrehajtásában és az ehhez szükséges, érintett tárcákkal való kapcsolattartásban,
6. jogszabályok, tervek, programok és kormánydöntések éghajlati kockázatelemzését végzi és tájékoztatja ezek eredményéről az érintett döntéshozókat,
7. biztosítja a klímakockázat-elemzések integrálását a hatásvizsgálati rendszerekbe,
8. módszertani útmutatót készít helyi éghajlatvédelmi stratégiák készítéséhez,
9. javaslatot tesz a helyi éghajlatvédelmi stratégiák megvalósításához szükséges feladatfinanszírozás biztosítására;
c) nemzetközi és európai uniós feladatai körében
1. együttműködik a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztállyal a klímaalkalmazkodással kapcsolatos nemzetközi és európai uniós feladatok ellátásában,
2. közreműködik az Európai Alkalmazkodási Stratégiához és az európai klímareziliencia keretrendszerhez (European Climate Resilience Framework) kapcsolódó feladatok végrehajtásában,
3. támogatja a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztályt az Európai Gazdasági Térség Alap és a Norvég Alap finanszírozási mechanizmusokkal összefüggő támogatási konstrukciók megtervezésében,
4. támogatja a Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztályt az operatív programok kialakításában, akcióterveinek kidolgozásában, a pályázati kiírások véleményezésében, az értékelési és monitoring tevékenységben,
5. elkészíti a nemzeti alkalmazkodási jelentéseket az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és az Európai Bizottság (EC) felé,
6. elkészíti a Párizsi Megállapodás átláthatósági keretrendszere értelmében kötelező kétéves átláthatósági jelentések (BTR) adaptációval, pénzügyi, technológiafejlesztéssel, kapacitásépítéssel kapcsolatos részeit;
d) funkcionális feladatai körében
1. ellátja a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer szakpolitikai felügyeletét ennek keretében gondoskodik a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia és az Éghajlatváltozási Cselekvési Tervek előkészítéséhez sérülékenységi vizsgálatok, kockázatelemzések elvégzéséről, különös tekintettel a kockázatok pénzügyi vonatkozásaira,
2. gondoskodik az éghajlatváltozás folyamatának és várható tendenciáinak nyomon követéséről,
3. a kritikus fontosságú, illetve kiemelten sérülékeny ágazatokra ágazati reziliencia vizsgálatokat készít; kiemelt figyelmet fordítva a vízreziliencia kérdéseinek,
4. rövid távú akciótervet és szabályozási javaslatokat készít a klímaváltozás hatásainak már érzékelhető hatásainak kezelésére,
5. rendszeres időközönként gondoskodik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia alkalmazkodással kapcsolatos fejezeteinek felülvizsgálatáról és a felülvizsgálat eredményei alapján a Stratégia megújításáról,
6. a Nemzeti Éghajlatváltozás Stratégiában meghatározott célok és cselekvési irányok figyelembevételével gondoskodik a rövid távú intézkedéseket tartalmazó Éghajlatváltozási Cselekvési Tervek kidolgozásáról,
7. gondoskodik a Nemzeti Éghajlatváltozás Stratégia és kapcsolódó cselekvési tervek, rövid távú akciótervek alkalmazkodással összefüggő célkitűzései és intézkedései végrehajtásának nyomon követéséről, a kapcsolódó monitoring- és értékelési rendszer fejlesztéséről,
8. gondoskodik az éghajlatváltozás magyarországi hatásairól és kockázatairól, az ezekkel szembeni sérülékenységről és a beavatkozások végrehajtásáról szóló nemzeti jelentés rendszeres időközönként történő kidolgozásáról,
9. javaslatot tesz az alkalmazkodással összefüggő beavatkozások finanszírozási rendszerének megteremtésére,
10. koordinálja és elvégzi a LIFE program az „Éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás” alprogramjával kapcsolatos szakterületi, szakmai feladatok ellátását, ellátja az alprogrammal kapcsolatosan a nemzeti kapcsolattartói feladatokat és az állandó bizottsági üléseken való képviseletet, valamint ellátja a szakmai kezelésébe utalt fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos szakpolitikai feladatokat;
e) egyéb feladatai körében
1. elősegíti, támogatja települési adaptációs és reziliencia mintaprojektek megvalósítását, különösen a településfejlesztés és -rendezés ügyek, zöld-kék infrastruktúra fejlesztés területein,
2. elősegíti, támogatja az ország leginkább sérülékeny térségeinek, nagytájainak adaptációs és reziliencia stratégiájának kidolgozását és ezek végrehajtását szolgáló mintaprojektek megvalósítását,
3. elősegíti, támogatja vállalati klímakockázat elemzések, klímapolitikák készítését, adaptációs és reziliencia mintaprojektek megvalósítását,
4. elősegíti, támogatja lakossági, közösségi adaptációs és reziliencia mintaprojektek megvalósítását.
1.13.4. Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztály
A Nemzetközi Együttműködés és Klímafinanszírozás Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a klímapolitika területéhez tartozó európai uniós jogi aktusokból eredő szabályozási feladatok ellátásáért, ideértve többek között
1.1. az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerére vonatkozó jogszabályokkal való összhang megteremtését, beleértve a piaci stabilitási tartalékhoz kapcsolódó szabályozást,
1.2. az üvegházhatású gázkibocsátási jogosultságok értékesítésére, az egységek nyilvántartására és kezelésére, valamint az értékesítési bevételek felhasználására vonatkozó szabályozást,
1.3. a fluortartalmú üvegházhatású gázokra vonatkozó szabályozást,
1.4. az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló szabályozást,
1.5. az európai uniós klíma- és energiapolitikai keret végrehajtásához szükséges szabályozást a feladat- és hatáskörébe utalt területeken,
1.6. a földhasználathoz, a földhasználat-változáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatású gázkibocsátásra és -elnyelésre vonatkozó szabályozást,
1.7. az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2030-ig, valamint 2050-ig terjedő időszakra szóló európai uniós kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekre, valamint a tagállamok által kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló üvegházhatású gázkibocsátás csökkentések meghatározására vonatkozó szabályozást,
2. felel a klímapolitika területéhez tartozó nemzetközi szabályozásból – különösen az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéből, a Párizsi Megállapodásból, valamint az ózonréteg védelméről szóló Bécsi Egyezményből és az ózonréteget lebontó anyagokról szóló Montreali Jegyzőkönyvből és annak Kigali Módosításából – fakadó hazai jogszabályalkotásért,
3. felel minden egyéb, az üvegházhatású gáz kibocsátáscsökkentéssel és alkalmazkodással kapcsolatos vagy azt érintő nemzetközi szerződés, megállapodással kapcsolatos egyéb hazai klímapolitikai jogszabályok szakmai előkészítéséért az érintett főosztályok bevonásával,
4. felel a nemzetközi klímafinanszírozás hazai szabályozásáért, ideértve a vonatkozó nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos szabályozási feladatokat,
5. előkészíti a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégián belül a horizontális fejezetek felülvizsgálatát, és végrehajtásához szükséges jogszabályokat,
6. közreműködik a nemzetközi klímafinanszírozás támogatására létrehozott háttérintézmény működésének szakmai ellenőrzésében,
7. koordinálja az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye alatt benyújtandó jelentések előkészítését és benyújtását,
8. közreműködik a szemléletformálási tevékenység megvalósításában,
9. koordinálja az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentéseivel kapcsolatos hazai feladatokat, és kapcsolatot tart a hazai kutatókkal az IPCC munkájában való részvétel érdekében;
b) koordinációs feladatai körében
1. felel a nemzetközi és európai uniós klímapolitikai döntések, jogszabályok hazai végrehajtásának, szakpolitikai keretei kialakításának és a végrehajtás ellenőrzésének megszervezéséért,
2. koordinálja a magyar részvételt az európai uniós intézmények klímapolitikához kapcsolódó tevékenységeiben, kutatási programjaiban,
3. koordinálja és felügyeli az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó hazai feladatok végrehajtását,
4. koordinálja és felügyeli az Európai Alkalmazkodási Stratégiához és az európai klímareziliencia keretrendszerhez (European Climate Resilience Framework) kapcsolódó feladatok végrehajtását,
5. közreműködik az üvegházhatású gázok kibocsátási jogosultságainak értékesítéséből származó bevételek esetén azok hazai adaptációs, mitigációs, valamint nemzetközi klímafinanszírozási célú felhasználásának szakpolitikai tervezésében,
6. koordinálja az Európai Bizottság Technikai Segítségnyújtási Eszköz (TSI) keretében benyújtandó, megvalósuló hazai klímapolitikai tárgyú TSI projektek hazai pályázását, valamint nyomon követi a végrehajtást;
c) nemzetközi és európai uniós feladatai körében
1. ellátja a klímapolitika területéhez tartozó nemzetközi és európai uniós feladatokat,
2. kialakítja a nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai álláspontokat, és részt vesz az európai uniós álláspont kialakításában és a nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokon,
3. képviseli az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi szervezetekben Magyarországot,
4. képviseli – a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében annak szakmai javaslata figyelembevételével – a fluortartalmú gázokkal foglalkozó nemzetközi szervezetekben Magyarországot,
5. részt vesz a nemzetközi klímapolitika területét érintő szerződések, támogatások, pályázatok előkészítésében és véleményezésében,
6. kialakítja és felülvizsgálja Magyarországnak a nemzetközi klímafinanszírozásban betöltött szerepéről szóló stratégiát,
7. képviseli Magyarországot egyéb, a feladatait érintő nemzetközi tárgyalásokon és egyéb rendezvényeken,
8. ellátja Magyarország képviseletét a Zöld Klíma Alap (GCF) döntéshozó testülete ülésein,
9. ellátja Magyarország képviseletét a Globális Zöld Növekedési Intézet (GGGI) döntéshozó testületében,
10. ellátja Magyarország képviseletét az OECD klímapolitikai érintettségű munkacsoportjaiban,
11. koordinálja és ellátja az európai uniós klímapolitikai döntések kialakításához kapcsolódó minisztériumi feladatokat,
12. kialakítja és képviseli a magyar álláspontot az éghajlatváltozással kapcsolatos európai uniós komitológiai munkában, összhangban az európai uniós és nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai állásponttal,
13. kialakítja és képviseli a magyar álláspontot az ózonréteg védelmével, valamint az F-gázokkal kapcsolatos európai uniós komitológiai munkában, összhangban az európai uniós és nemzetközi tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai állásponttal,
14. előkészíti – a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében annak szakmai javaslata figyelembevételével – az európai uniós klímapolitikai és ózonréteg védelmét és F-gázokat érintő tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai álláspontokat, és részt vesz az európai uniós klímapolitikai tárgyalásokon,
15. ellátja Magyarország képviseletét az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületben (IPCC),
16. közreműködik a Kibocsátáscsökkentési Főosztállyal a magyar állam tulajdonába tartozó, az európai uniós és nemzetközi jog alapján keletkezett üvegházhatású gázkibocsátási jogosultságok értékesítésében, ideértve a projekt alapú kvótaértékesítést is, ezzel kapcsolatban részt vesz a potenciális kvótavásárlókkal tartandó egyeztetéseken, tájékoztatást nyújt a kvótabevételek felhasználását érintő hazai jogszabályokról és kötelezettségekről,
17. a magyar állam tulajdonába tartozó, az európai uniós és nemzetközi jog alapján keletkezett üvegházhatású gázkibocsátási jogosultságok értékesítése esetén előkészíti az adásvételi szerződés tervezetét a Közigazgatási Államtitkári Titkársággal együttműködésben,
18. az üvegházhatású gázkibocsátási jogosultságok értékesítésre vonatkozó megkötött szerződés esetén nyomon követi annak teljesülését,
19. nyomon követi a klímapolitikai célok megvalósulását az európai uniós kohéziós politika végrehajtását szolgáló alapok hazai lehívása során, a közvetlen európai uniós források (LIFE, Horizon, Innovációs Alap), valamint a zöld beruházási célelőirányzatokban, gazdaságfejlesztési eszközökben, javaslatokat fogalmaz meg ezekkel kapcsolatban,
20. javaslatot tesz a közbeszerzési rendszer klímapolitikai célokkal összhangban álló zöldítésére;
d) funkcionális feladatai körében
1. figyelemmel kíséri, illetve ellenőrzi a klímapolitikára vonatkozó nemzetközi és európai uniós döntések, jogszabályok végrehajtását,
2. részt vesz az Európai Gazdasági Térség Alap és a Norvég Alap finanszírozási mechanizmusok munkájában, különös tekintettel a klímapolitika területére, közreműködik az ezekkel összefüggő támogatási konstrukciók megtervezésében,
3. elkészíti a hazai jogszabályokban előírt beszámolókat a nemzetközi és európai uniós kvóták értékesítéséből származó bevételek felhasználása tekintetében,
4. közreműködik az operatív programok tervezése kapcsán a feladat- és hatáskörébe tartozóan, a klímapolitikát érintően a szakpolitikai felelős feladataiban, illetve részt vesz a programok kialakításában, akcióterveinek kidolgozásában, a pályázati kiírások véleményezésében, az értékelési és monitoring tevékenységben,
5. a Nemzeti Éghajlatváltozás Stratégiában meghatározott célok és cselekvési irányok figyelembevételével közreműködik a rövid távú intézkedéseket tartalmazó Éghajlatváltozási Cselekvési Tervek kidolgozásához;
e) egyéb feladatai körében
1. közreműködik az Európai Beruházási Bank által társfinanszírozható, a klímapolitika céljait szolgáló projektek előkészítésében,
2. a klímapolitika céljait szolgáló nagyprojekteket készít elő és felkutatja a zöld finanszírozás megoldásait, melyekkel ezek forrása biztosítható,
3. javaslatot tesz olyan állami támogatások vagy elvonások csökkentésére vagy kivezetésére, melyek a klímapolitika céljaival ellentétesek,
4. évente beszámolót készít a klímapolitika céljait szolgáló, köz-, illetve magánforrásokból fedezett fejlesztések finanszírozásáról,
5. javaslatot tesz a klímapolitika hazai finanszírozási rendszerének fejlesztésével kapcsolatban.
I.13.5. Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
a) kodifikációs feladatai körében
1. felel a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, szabványok és előterjesztések tervezeteinek véleményezéséért,
2. felel a feladatkörét érintő kérdésekben tájékoztatások, útmutatások előkészítéséért és kiadásáért,
3. előkészíti a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulásának elősegítését szolgáló szakmai iránymutatásokat,
4. a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulásának elősegítése érdekében a jogalkotásért felelős Kibocsátáscsökkentési Főosztály felé szakmai javaslatokkal él az emisszió-kereskedelmi rendszerrel kapcsolatban,
5. a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulásának elősegítése érdekében a jogalkotásért felelős főosztály felé szakmai javaslatokkal él a fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatával kapcsolatban;
b) koordinációs feladatai körében
1. létrehozza, kezeli a klímagázt tartalmazó meglévő és újonnan telepített hűtőkörök azonosító kódrendszerét, kiadja a hűtőkör adatait és a nyilvántartásba vételt igazoló magyar nyelvű címkét elektronikus formában, kezeli a hűtőkörök nyilvántartására, címkézésére, kötelező szivárgásvizsgálatának elvégzésére és igazolására, hűtőköri beavatkozásokra, valamint a klímagázokra vonatkozó típusonként, fajtánként és a felhasználás jellege szerinti, illetve a klímagázok hazai kül- és belkereskedelmében, piacra helyezésében, ártalmatlanításában közreműködő, csak regisztrációra kötelezett vállalkozások nyilvántartását biztosító adatbázist és monitoring rendszert,
2. kezeli és működteti a Klímagáz adatbázist,
3. létrehozza, működteti és kezeli a képesített személyekre és képesített vállalkozásokra vonatkozó képzési, képesítési rendszereket, valamint a kapcsolódó adatbázist és monitoring rendszert,
4. jogszabály szerint ellátja a képesítésekre és képzésekre vonatkozó tájékoztató, tanácsadó és felvilágosító feladatokat,
5. a hazai és nemzetközi jelentéstételi kötelezettségek teljesítésével összefüggésben előkészíti a szükséges kimutatásokat, előrejelzéseket, jelentéseket, adattartalmakat,
6. figyelemmel kíséri és elemzi a klímagázokat tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások felhasználására vonatkozó, valamint az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységeket,
7. szakmai együttműködés keretében együttműködik más szervekkel, hatóságokkal és a társadalom, valamint a versenyszféra széles rétegeivel az éghajlatváltozás veszélyei és káros folyamatai elleni védelem szempontjainak meghatározásában és végrehajtásában,
8. kidolgozza és végrehajtja a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságot illető díjbevételek ellenőrzésével, bevételezésével, kikényszerítésével kapcsolatos részletes hatósági feladatokat,
9. felülvizsgálja és aktualizálja a honlapra kerülő, a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság feladatkörével kapcsolatos anyagokat és szolgáltatásokat,
10. értékeléseket, elemzéseket készít a feladatainak magas szintű ellátásához, a díjfizetési rendszer rendszeres felülvizsgálatához, és ezzel kapcsolatban javaslatokkal él a jogalkotásért felelős Kibocsátáscsökkentési Főosztály felé,
11. felügyeli az emisszió-kereskedelmi rendszer működését,
12. a vonatkozó jogszabály szerint ellátja a fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat, ennek során együttműködik a Magyar Mérnöki Kamarával,
13. a vonatkozó jogszabályok szerint ellátja az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmussal (CBAM) kapcsolatos feladatokat;
c) egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. első fokon eljár a klímagázokról szóló törvény, valamint a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti közigazgatási hatósági ügyekben, így különösen
1.1. kiállítja a klímagázokkal kapcsolatos tevékenység végzéséhez szükséges személyzeti képesítési és cégképesítési igazolást,
1.2. kiszabja a klímavédelmi bírságot, alkalmazza az egyéb jogkövetkezményeket,
1.3. vezeti a hatósági nyilvántartásokat,
1.4. biztosítja az elektronikus kapcsolattartást és ügyintézést az F-GÁZ ügyfél-azonosítóval rendelkező ügyfelek számára,
1.5. jogsértés esetén, illetve kérelemre eljár a személy- és cégképesítési ügyekben,
1.6. elbírálja a benyújtott mentességi kérelmeket, elutasítja vagy megfelelőségük esetében indokolással ellátott tagállami kérelmet készít, és benyújtja azokat az Európai Bizottság felé,
1.7. más hatóság hatáskörébe tartozó, de a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek végzéséhez szükséges egyéb jogszabályi kötelezettségek ellenőrzését ellátó szervek megkeresésére megindítja a szükséges eljárásokat,
1.8. polgári, szabálysértési és büntetőjogi eljárásokat kezdeményez,
1.9. az Európai Bizottság megkeresése esetén nyilatkozatot ad ki az auditori megfelelőségről a fluorozott szénhidrogének forgalombahozatali kvótaszabályozása kapcsán,
1.10. az Európai Bizottság megkeresése esetén hatósági nyilatkozatokat tesz a klímagázokkal kapcsolatos szabályozás végrehajtása területén,
1.11. kezeli az Európai Bizottság klímagázokkal kapcsolatos közleményeit, szabályzatait, tájékoztatóit, állásfoglalásait, továbbá elérhetővé teszi az ügyfelek számára,
1.12. dönt a hatósági címkézés egyéb formai követelményeiről,
1.13. hiteles formában kiadmányozza a képesítési igazolásokat azok más európai uniós tagállamban való felhasználása érdekében,
1.14. elismeri a más európai uniós tagállambeli képesítési jogosultságot,
1.15. nyilvántartja és kezeli az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos kivételes tevékenységek végzését engedélyező, az Európai Bizottság által kiadott engedélyeket,
1.16. az Európai Bizottság előzetes tájékoztatásával egyedi kérelemre engedélyezi az ózonréteget lebontó anyagokról és az 1005/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2024. február 7-i (EU) 2024/590 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2024/590 európai parlamenti és tanácsi rendelet] szerinti szabályozott anyagok termelését, gyártását,
1.17. elbírálja az (EU) 2024/590 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti mentességi kérelmeket, azokat elutasítja, vagy megfelelőségük esetében indokolással ellátott tagállami kérelmet készít, és benyújtja az Európai Bizottság felé,
1.18. indokolt esetben az (EU) 2024/590 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti metil-bromid vészhelyzeti felhasználására tagállami kérelmet készít, és benyújtja az Európai Bizottság felé vagy más illetékes hatóság megkeresése esetén szakmai állásfoglalást készít,
1.19. felhatalmazza a vállalkozásokat az (EU) 2024/590 európai parlamenti és tanácsi rendeletben szabályozott kritikus felhasználási célokra szánt halonok tárolása céljából (halonbank),
1.20. kapcsolatot tart az üvegházhatású gázokkal tevékenységet végzőkkel,
2. ellátja a klímagázokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység hatósági ellenőrzését és felügyeletét,
3. első fokon eljár az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló hatályos jogszabályokban meghatározott közigazgatási hatósági ügyekben, így különösen
3.1. vizsgálja a kibocsátási engedély iránt benyújtott kérelmeket, (kiadmányozásra) előkészíti és kiadmányozza a kibocsátási engedélyeket, eljár a kibocsátási engedély módosítása, visszavonásával kapcsolatos hatósági ügyekben, jóváhagyja és felülvizsgálja a légijármű-üzemeltetők által benyújtott nyomonkövetési tervet,
3.2. vizsgálja az éves kibocsátási jelentéseket, értékeli az engedélyesek bejelentéseit,
3.3. ellenőrzi a kibocsátási engedélyben és a nyomonkövetési tervben meghatározott előírások teljesítését, valamint az éves kibocsátási jelentéseket, azok jogszabályi megfelelését,
3.4. biztosítja az elektronikus kapcsolattartást és ügyintézést az ügyfelek számára,
3.5. vezeti a jogszabályban meghatározott nyilvántartásokat,
3.6. kiszabja a bírságot, alkalmazza az egyéb jogkövetkezményeket,
3.7. az emisszió-kereskedelmi rendszerrel összefüggő feladatok ellátása során tevékenységét érintően szükség szerint helyszíni ellenőrzést tart,
3.8. együttműködik a PRTR létrehozása és működtetése kapcsán felmerülő nemzetközi jelentési, adatszolgáltatási kötelezettségek végrehajtásában, az ennek elősegítésére kifejlesztett informatikai rendszerek üzemeltetésében, továbbfejlesztésében,
4. a hatósági ügyekkel összefüggésben tudomására jutott bűncselekmény gyanúja esetén feljelentés megtételét kezdeményezi,
5. ellátja az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszerében a térítésmentes kibocsátási egységek kiosztásával kapcsolatos feladatokat,
6. ellátja a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10c. cikke szerinti derogáció 2021–2030-as időszakra vonatkozó kiosztással kapcsolatos feladatokat,
7. ellátja a fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat,
8. ellátja az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmussal (CBAM) kapcsolatos feladatokat;
d) funkcionális feladatai körében
1. szervezi a feladatkörében országosan végzett ellenőrzéseket,
2. szakmai felügyeletet gyakorol a feladatkörébe utalt ügykörök és tevékenységek tekintetében a képesített vállalkozások, tulajdonosok és üzemeltetők felett,
3. ellenőrzi a címkézési és forgalombahozatali követelményeket – ideértve a fluortartalmú üvegházhatású gázokról és a 842/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 16-i 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikke szerinti követelmények ellenőrzését is,
4. segíti más illetékes hatóságok ellenőrzési tevékenységét, biztosítja a képesítések helyzetére, valamint a klímagázok felhasználására vonatkozó adatokhoz való hozzáférést,
5. kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal és intézményekkel, szakterületén figyelemmel kíséri a jogszabályok alkalmazását, érvényesülését, munkakapcsolatot tart az Európai Unió tagországainak nemzeti tisztviselőivel, és részt vesz a klímagázokkal kapcsolatos tevékenység és az emisszió-kereskedelmi rendszer továbbfejlesztésére irányuló európai uniós tevékenységben,
6. koordinálja a fluorozott szénhidrogének európai uniós forgalombahozatali kvótarendszer adatbázishoz való hozzáférési jogosultság igénylését az illetékes magyar hatóságok számára, valamint főfelelősként ellátja az ezen adatbázishoz való hazai hozzáféréssel kapcsolatos feladatokat,
7. befogadja az Európai Bizottság felé benyújtandó forgalombahozatali mentességi kérelmet,
8. felügyeli a hazai emisszió-kereskedelmi rendszer működését, és ellátja az emisszió-kereskedelmi rendszer működtetésével kapcsolatos egyéb feladatokat,
9. ellátja a kibocsátási egység forgalmi jegyzék működtetésével és kezelésével járó feladatokat figyelemmel a hatályos jogszabályok rendelkezéseire, elvégzi a jogszabályban meghatározott allokációs feladatokat, ellátja a Párizsi Megállapodás végrehajtásával összefüggő, hatáskörébe utalt feladatokat,
10. ellátja a feladatkörébe tartozó, különösen a Klímagáz adatbázishoz kapcsolódó, az állami és európai uniós forrásból megvalósuló projektek előkészítését, megvalósításával kapcsolatos szakpolitikai feladatokat,
11. előkészíti a feladatkörét érintő kérdésekben az Európai Unió Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerét érintő tájékoztatásokat, útmutatásokat, és gondoskodik azok érintettek részére történő közzétételéről, megküldéséről,
12. együttműködik az Európai Unió Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerén belüli hitelesítő szervezetek akkreditációjával kapcsolatban felmerülő feladatok ügyében a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal,
13. a hazai és nemzetközi jelentéstételi kötelezettségek teljesítésével összefüggésben a feladatköréhez tartozó ügyekben előkészíti a szükséges kimutatásokat, közleményeket, előrejelzéseket, jelentéseket, adattartalmakat,
14. ellátja a feladatkörét érintő, a nemzetközi, európai uniós és hazai jogszabályi kötelezettségeken alapuló jelentések elkészítésével kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a jelentésekhez szükséges adatok bekéréséről és leadásáról,
15. a feladatköréhez tartozó ügyekben elkészíti az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek részére a szakmai beszámolókat, adatszolgáltatásokat, részt vesz a feladatköréhez tartozó nemzetközi és európai uniós intézmények munkájában, munkacsoportjaiban,
16. szakmai együttműködés keretében együttműködik más szervekkel, hatóságokkal és a társadalom, valamint a versenyszféra széles rétegeivel az éghajlatváltozás káros hatásainak csökkentése és káros folyamatai elleni védelem érdekében,
17. a feladatkörét érintő kérdésekben közreműködik az európai uniós és nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai álláspontok kialakításában.
I.14. A vízügyi helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.14.1. Vízügyi Helyettes Államtitkári Titkárság
A Vízügyi Helyettes Államtitkári Titkárság segíti a vízügyi helyettes államtitkár tevékenységének az ellátását, ennek keretében ellátja az 1. melléklet 79. §-ában rögzített titkársági feladatokat. Koordinálja a helyettes államtitkár jogi, illetve oktatási és szemléletformálási tevékenységét.
I.14.2. Nemzetközi és Határvízi Osztály
A Nemzetközi és Határvízi Osztály
1. koordinálja a nemzetközi két- és többoldalú egyezményekkel kapcsolatos feladatokat és részt vesz azok ellátásában,
2. koordinálja és részt vesz Magyarország képviseletében az EU, ICPDR, ENSZ vízügyi témájú munkacsoportjaiban,
3. kapcsolatot tart más országok vízügyért felelős minisztériumaival és tudástranszfert valósít meg,
4. koordinálja a határvízi országokkal kötött vízügyi egyezményekben foglalt feladatok végrehajtását és az együttműködés fejlesztését, különös tekintettel a vízmegosztásra,
5. koordinálja a határvízi bizottságok munkáját, részt vesz azok magas szintű ülésein,
6. koordinálja az EU Duna Régió Stratégia ’Vízminőség’ és ’Környezeti Kockázatok’ Prioritás Területeit (PA4 és PA5),
7. képviseli Magyarországot a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottságban,
8. nemzetközi vízügyi kérdések tekintetében közvetlen kapcsolatot tart a Külügyminisztérium vízdiplomáciai feladatokat ellátó szervezeti egységével és az Európai Uniós Főosztállyal, valamint Nemzetközi Főosztállyal,
9. részt vesz a Minisztériumot érintő magyarországi nemzetközi vízügyi konferenciák és tárgyalások előkészítésében.
I.14.3. Természetalapú Megoldások Osztály
A Természetalapú Megoldások Osztály
1. természetalapú megoldásokat és módszereket összegyűjti és rendszerezi, azokról segédanyagokat dolgoz ki, és tudásbázist épít fel,
2. kidolgozza a természetalapú megoldások és módszerek hazai vízgazdálkodási gyakorlatban történő alkalmazásának feltételrendszerét, az alkalmazhatósági feltételekre javaslatot készít elő,
3. javaslatot fogalmaz meg a vízügyi ágazat részére a természetalapú megoldások és módszerek alkalmazásáról,
4. gondoskodik arról, hogy a természetalapú megoldások és módszerek alkalmazása bekerüljön a vízügyi közép- és felsőfokú képzési rendszerbe,
5. ösztönzi és segíti az integrált, táji léptékű természetes megoldások alkalmazását a vízügyi ágazat beruházásainak tervezése során,
6. ösztönzi és segíti a vízügyi ágazatot abban, hogy az üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátása során az integrált, táji léptékű természetes megoldások előtérbe kerülhessenek,
7. ellenőrzi a természetes megoldások alkalmazását és megvalósulását a vízügyi ágazat beruházásainak tervezése során,
8. ellátja a vízgazdálkodási természetes megoldások szakmai képviseletét és becsatornázását a releváns társminisztériumok, külső érdekeltek, társadalom felé,
9. kapcsolatot tart a Klímaalkalmazkodási és -reziliencia Főosztállyal és képviseli a természetalapú megoldásokat a más tárcákkal folytatott egyeztetéseken.
I.14.4. Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. szakmailag közreműködik a vízgazdálkodásról szóló, a vízgyűjtő-gazdálkodáshoz kapcsolódó és a vizek hasznosítását és védelmét szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében,
2. szakmailag véleményezi a feladatköréhez kapcsolódó előterjesztéseket,
3. felel a feladatkörébe tartozó jelentések és tájékoztatások előkészítéséért,
4. felelős a szakterület koncepciójának és átfogó stratégiai céljainak kidolgozásáért, elemzések készítésében történő közreműködéséért, a célok elérését biztosító intézkedési programok kidolgozásáért, az eszközök meghatározásáért, szabályozási koncepciók kidolgozásáért;
b) koordinációs feladatai körében
1. szakterülete tekintetében irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság és ezen keresztül a vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét,
2. a természetvédelmi szakterülettel együttműködve közreműködik a természetvédelmi kezelési tervek, a Natura 2000 területek szabályozására vonatkozó tervek kidolgozásában,
3. koordinálja a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a kapcsolódó irányelvek, valamint egyéb, a vizek állapotának megóvását szolgáló irányelvek hazai szintű, más tárcákat is érintő végrehajtását,
4. felelős az ivóvízbázisok védelme érdekében tett intézkedések szakmai végrehajtásáért, a távlati ivóvízbázisok fenntartási tevékenységének szakmai koordinációjáért,
5. koordinálja és irányítja a felszíni és felszín alatti vizekre vonatkozó mérő-megfigyelő és ellenőrző rendszerek fejlesztésére vonatkozó feladatokat, felügyeli az adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését,
6. felelős a vizek állapotának, értékelési és adatfeldolgozási rendszereinek kialakításáért, fejlesztéséért, az értékelések elkészíttetéséért, a vízrajzi tevékenység és a vízkészlet-gazdálkodás feladatainak ellátásáért – a rendkívüli helyzetek kivételével –, a vízrajzi monitoring hálózat adataiból képzett információk tárolásával és közreadásával kapcsolatos feladatok szakmai koordinációjáért,
7. ellátja a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelmével összefüggő vízvédelmi feladatokat,
8. szakterületét érintően szakmailag irányítja a vizek állapotára, valamint az ezt befolyásoló tevékenységekre, azok hatásaira vonatkozó szakági (OKIR vizes alrendszerei, VIZIR) és a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő adatfelvételt, továbbá fejleszti az ágazaton belüli és az ágazatközi koordinációt,
9. koordinálja a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítését, felelős a tervezési folyamatért és gondoskodik az aktív és folyamatos társadalmasításról,
10. más ágazatokkal együttműködésben figyelemmel kíséri a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek intézkedési programjai végrehajtását,
11. az Országos Vízgazdálkodási Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokat lát el, végzi annak titkári teendőit és koordinálja a területi és részvízgyűjtő gazdálkodási tanácsokkal kapcsolatos minisztériumi szakmai feladatokat,
12. a Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Szabályozási Főosztály koordinálásában kölcsönösen együttműködik a területi vízügyi és vízvédelmi hatósággal, a víz védelmét és a vízkészlet-gazdálkodást érintő feladatok tekintetében, ehhez szakmai közreműködést biztosít,
13. szakterületét érintően kapcsolatot tart az állami földtani feladatokat ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával;
c) európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. közreműködik a hazai és nemzetközi tájékoztató anyagok, valamint a hazai és nemzetközi tárgyalások előkészítésében,
2. felel a KEHOP 1. prioritási tengely tekintetében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,
3. ellátja az Európai Unió 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének tervezésével és végrehajtásával összefüggő szakterületéhez kapcsolódó szakpolitikai feladatokat,
4. részt vesz a KEHOP Plusz terhére finanszírozott szakterületét érintő beruházásokkal összefüggő feladatok megvalósításában,
5. közreműködik az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában,
6. szakmailag közreműködik a fejezeti költségvetési intézmények EU által támogatott és a hazai vízügyi vonatkozású pályázataival kapcsolatos feladatokban, valamint a pályázatok szakmai véleményezésében;
d) egyéb feladatai körében
1. szakmai segítséget nyújt a miniszter feladatkörébe tartozó ügyekben a vízgazdálkodás országos koncepciójából eredő, a vizek külön jogszabályban megfogalmazott jó állapotának elérését szolgáló intézkedések végrehajtásához,
2. közreműködik a vízügyi monitoring rendszerek fejlesztésében,
3. koordinálja a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítését és gondoskodik az aktív és folyamatos társadalmasításról,
4. szakmailag megalapozza a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek intézkedéseinek végrehajtását és elősegíti a megfelelő pénzügyi források biztosítását,
5. a vízgyűjtő-gazdálkodás keretein belül koordinálja az integrált folyó- és tógazdálkodási feladatokat a vizek jó kémiai és ökológiai állapotának elérése és fenntartása érdekében,
6. szakmailag támogatja a vizes élőhelyek megőrzését és helyreállítását,
7. irányítja a felszín alatti vizek és vízbázisok védelmét a vizek jó állapotának elérése és fenntartása érdekében,
8. irányítja a felszíni és felszín alatti vízkivételek szabályozását és ellenőrzését a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás érdekében,
9. előkészíti az Országos Vízügyi Főigazgatóság és területi vízügyi igazgatóság bevonásával a vízgazdálkodási fejlesztések eredményeként megvalósult létesítmények fenntartásával, a szükséges források biztosításával kapcsolatos döntéseket, intézkedéseket,
10. irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével a vízrajzi tevékenységet,
11. közreműködik az egyes adatszolgáltatási feladatok ellenőrzésében és a feladatok végrehajtásának felügyeletében,
12. a szakterületét érintő költségvetést tervezi, figyelemmel kíséri költségvetési keretekkel való gazdálkodást,
13. irányítja a szakterületét érintő fejlesztések és fenntartások végrehajtását,
14. felügyeli a vízügyi oktatási, továbbképzési, szakképzési, felnőttképzési feladatok végrehajtását, kapcsolatot tart a szakmai továbbképző, közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel,
15. irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság feladatkörébe tartozó adatfelvételek közül a mezőgazdasági vízhasználat és vízszolgáltatás, a felszín alatti vizet kitermelő vízkivételek, valamint megfigyelő kutak üzemi figyelési tevékenysége, a közműves vízellátási és csatornázási tevékenységek főbb műszaki gazdasági adatai, az 5 m3/h teljes vízforgalmat, illetve 80 m3/d frissvíz-használatot elérő ipari jellegű vízhasználók víztermelési és vízkezelési adatai, a közüzemi víziközmű ellátó hálózatok eszközeinek adatai, a felszíni vízkivételek és a felszíni vízbe történő vízbevezetések adatai előkészítéséért, működtetéséért és teljesítéséért,
16. feladatkörével összefüggésben – az Európai Uniós Főosztály és a Nemzetközi és Határvízi Osztály koordinálásával – közreműködik az Európai Unió döntéshozó fórumain képviselendő tárgyalási álláspontok kialakításában, és véleményezi az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság előterjesztéseit, részt vesz az egyéb EU-munkacsoportok (komitológiai bizottságok és egyéb bizottsági szakértői munkacsoportok) szakmai munkájában, és az európai uniós jogszabályok átültetésével, végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban,
17. közreműködik – feladatkörével összefüggésben – a nemzetközi jogharmonizációs és szakmai munkában, a nemzetközi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban,
18. irányítja a megújuló (geo- és hidrotermális) energiák hasznosításával összefüggő, a felszíni vizek minőségi és a felszín alatti vizek mennyiségi állapotát érintő szakterületi feladatokat,
19. közreműködik a hazai és nemzetközi tájékoztató anyagok előkészítésében, a hazai és nemzetközi tárgyalások előkészítésében,
20. közreműködik a vízkészlet-gazdálkodással és a vizek védelmével összefüggő kutatás és műszaki fejlesztési feladatokban és azok eredményeinek közzétételében, az ismeretterjesztési, tájékoztatási feladatok, a vizek állapotát jellemző, értékelt adatok kiadványformájában történő nyilvánosságra hozatalában, a nyilvánosság tájékoztatásában, a társadalmi tudatformálás szakmai hátterének kidolgozásában,
21. közreműködik a vízzel kapcsolatos jeles napok ünneplésének (Víz Világnap, Duna Nap, egyéb vízügytörténeti évfordulók, események) előkészítésében, lebonyolításában,
22. meghatározza a felszíni és felszín alatti vizek állapotára és az azt befolyásoló tevékenységekre, azok hatásaira vonatkozó mérési, adatgyűjtési és adatszolgáltatási kötelezettségeket, az ezen adatokat tartalmazó adatbázisok, információs rendszerek szakmai követelményeit, megállapítja a vizek állapotértékelésének szabályait,
23. ellátja a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében a szemléletformálási programokat, illetve ezek fejlesztését és szervezését.
I.14.5. Vízkészlet-megőrzési Főosztály
A Vízkészlet-megőrzési Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. integrált megközelítéssel, a természetes vízmegtartási megoldásokat előtérbe helyezve szakmailag közreműködik az aszállyal, vízhiánnyal, árvízvédelemmel, ártéri gazdálkodással, valamint a vízkészleteink hatékonyabb megőrzésével kapcsolatos jogszabályok előkészítésében,
2. előkészíti a szakterületéhez kapcsolódó szabályozást, a fenntartható vízgazdálkodási közösségek fejlesztésével, támogatásával összefüggő koncepcionális anyagokat, javaslatokat,
3. véleményezi a szakterületét érintő más jogszabálytervezeteket, kormány-előterjesztéseket,
4. a felelősségi körébe tartozó feladatokat érintő kormányzati előterjesztésekhez kapcsolódóan összeállítja a szakmai felkészítő anyagokat a Minisztérium politikai felsővezetői és szakmai felsővezetői részére,
5. a vízkészletek megőrzése érdekében, a természetvédelmi szakterülettel együttműködve, meghatározza az ökológiai vízigények számítási módszerét, kidolgozza az ezen vízkészletek pontos, naprakész nyilvántartásának feltételeit,
6. a természetvédelemmel közösen kidolgozza az ökológiai vízmérleg módszertanát és szabályozását,
7. kidolgozza az ártér-gazdálkodás szabályrendszerét;
b) irányítási és koordinációs feladati tekintetében
1. elősegíti a vizek tájban történő természetes megtartását és fenntartható hasznosítását,
2. a vízhiány megelőzésére és aszály hatásainak kezelésére, vízpótlásra országos koncepciót és stratégiát dolgoz ki a természetes vízmegtartási módszerek előtérbe helyezésével,
3. koordinálja az aszálykezelési intézkedési tervek kidolgozását és az intézkedési tervek végrehajtását a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekkel összhangban,
4. az öntözési vízigények tekintetében együttműködik az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériummal,
5. koordinálja az árvízkockázat-kezelési intézkedési tervek kidolgozását és a tervek végrehajtását a vízgyűjtő-gazdálkodási és az aszálykezelési tervekkel összhangban,
6. irányítja az integrált ártérgazdálkodást,
7. a villámárvizek és a helyi vízkárok elleni védekezési lehetőségek vonatkozásában intézkedési tervet dolgoz ki a természetalapú megoldások előtérbe helyezésével,
8. kidolgozza és megvalósítja a vízkészlet-megőrzését szolgáló dombvidéki vízgazdálkodási intézkedési terveket, fejlesztési koncepciókat,
9. kidolgozza és megvalósítja a vízkészlet-megőrzését szolgáló belvízi hasznosítási intézkedési terveket, fejlesztési koncepciókat,
10. kidolgozza és megvalósítja a vízrajzi és előrejelzési tevékenység hatékony ellátásához szükséges intézkedési terveket, fejlesztési koncepciókat,
11. irányítja a vízmérlegek meghatározását, beleértve az ökológiai vízmérlegeket,
12. szakterülete tekintetében irányítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság és ezen keresztül a területi vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét,
13. a Vízügyi, Víziközmű és Klímapolitikai Szabályozási Főosztály koordinálásában kölcsönösen együttműködik a területi vízügyi és vízvédelmi hatósággal, a víz mint környezeti elem védelmét és a vízkészlet-gazdálkodást érintő feladatok tekintetében, ehhez szakmai közreműködést biztosít;
c) egyéb feladatai körében
1. feladatkörével összefüggésben – az Európai Uniós Főosztály koordinálásával – közreműködik az Európai Unió döntéshozó fórumain képviselendő tárgyalási álláspontok kialakításában, és véleményezi az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság előterjesztéseit, részt vesz az egyéb EU-munkacsoportok (komitológiai bizottságok és egyéb bizottsági szakértői munkacsoportok) szakmai munkájában, és az európai uniós jogszabályok átültetésével, végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban,
2. közreműködik – feladatkörével összefüggésben – a nemzetközi jogharmonizációs és szakmai munkában, a nemzetközi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatokban,
3. segítséget nyújt az állami tulajdonú vízi utak fenntartásával, fejlesztésével és a hajóutak kitűzésével kapcsolatos ágazati irányítási feladatok ellátásához.
I.14.6. Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Főosztály
A Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Főosztály
a) kodifikációs feladatai körében
1. ellátja az öntözéses gazdálkodás vízkeresleti oldalához, öntözésfejlesztéshez kapcsolódó szabályozási feladatokat,
2. szakmailag elkészíti a fenntartható vízgazdálkodási közösségekhez kapcsolódó szabályozásokat, a fenntartható vízgazdálkodási közösségek fejlesztésével, támogatásával összefüggő koncepcionális anyagokat, javaslatokat,
3. véleményezi a szakterületet érintő más jogszabálytervezeteket, kormány-előterjesztéseket,
4. összeállítja a felelősségi körébe tartozó feladatokat érintő kormányzati előterjesztésekhez kapcsolódóan a szakmai felkészítő anyagokat a Minisztérium politikai felsővezetői és szakmai felsővezetői részére,
5. ellátja az öntözésfejlesztési területek kijelölése szempontjaihoz, az öntözésfejlesztési tervek tartalmához kapcsolódó szabályozási feladatokat,
6. ellátja az öntözési körzet kijelölése szempontjaihoz, a környezeti körzeti tervek tartalmához kapcsolódó szabályozási feladatokat,
7. ellátja az öntözési szolgalom alapításához és az azzal kapcsolatos kártalanításhoz kapcsolódó szabályozási feladatokat;
b) koordinációs feladatai körében
1. kapcsolatot tart az öntözéses gazdálkodás stratégiáját, közép- és hosszú távú fejlesztéseit tervező intézményekkel, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és a vízügyi igazgatási szervekkel,
2. közreműködik az öntözésfejlesztéssel, az öntözéses gazdálkodás vízkeresleti oldalával, valamint a mezőgazdaság klímaváltozáshoz kapcsolódó adaptációjával kapcsolatos programok szakmai tartalmának kidolgozásában,
3. ellátja az öntözéses gazdálkodás vízkeresleti oldalával összefüggő minisztériumi feladatokat,
4. kidolgozza az öntözés-igénybevétel fejlesztése fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat felhasználására vonatkozó javaslatot,
5. közreműködik a klímaváltozás enyhítéséhez kapcsolódó szakmai munkacsoportok munkájában és a tagállami álláspont előkészítésében,
6. közreműködik az Európai Bizottság vízügyi és mezőgazdasági munkacsoportjának munkájában (EU-TFW),
7. közreműködik a KAP Stratégiai Terv végrehajtásában,
8. ellátja a Minisztériumon belül a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervével kapcsolatos, a felelősségi körébe tartozó szakmai feladatokat;
c) egyedi közhatalmi döntésekkel kapcsolatos feladatai körében
1. meghatározza a gazdaságosan ellátható öntözési körzetek és a fenntartható vízgazdálkodási közösségek mérethatékony területét;
2. ösztönzi a fenntartható vízgazdálkodási közösségek megalakulását és nyilvántartja e közösségeket;
3. előkészíti a fenntartható vízgazdálkodási közösségek elismerésével, az elismerés visszavonásával kapcsolatos és egyéb elismerést érintő döntéseket;
4. a fenntartható vízgazdálkodási közösségek ellenőrzésére irányuló eljárása során dokumentumalapú ellenőrzést végez, személyes meghallgatást tarthat, illetve helyszíni ellenőrzést végezhet;
5. feltárja, elemzi és nyilvántartja a termelői öntözési szükségleteket, vízigényeket, azonosítja az öntözést akadályozó tényezőket és megszüntetésükre javaslatokat dolgozz ki;
6. szakmailag támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket, ezen belül elkészítteti a környezeti körzeti tervet az elismert közösségek számára;
7. ellátja a fenntartható vízgazdálkodási közösség jogi jelleg bejegyzésével kapcsolatos hatósági feladatokat;
d) funkcionális feladatai körében
1. az öntözésfejlesztési feladatokkal összefüggő közbeszerzési pályázatokat előkészíti és kiírja, elvégzi a szerződéskötéssel, az elszámolással és a teljesítésigazolással kapcsolatos feladatokat;
2. ellátja az öntözési mintaprojektek előkészítéséhez kapcsolódó feladatokat;
3. felméri az öntözési potenciált, biztosítja a műszaki és tervezési támogatást, kidolgozza a harmadlagos művek üzemeltetéséhez kapcsolódó beruházások szakmai értékelési rendszerét, valamint az üzemeltetési és szolgáltatási szerződés feltételeit és dokumentumtartalmát, továbbá gondoskodik azok megkötéséről és ellenőrzéséről;
4. megvalósítja és koordinálja az öntözési mintaprojekteket, az állami tulajdonba kerülő öntözési beruházások esetében gyakorolja a tulajdonosi jogokat, elszámol a kapcsolódó beruházásokkal, nyilvántartja a vagyonelemeket;
5. vezeti a harmadlagos művek kataszterét;
6. megszervezi a harmadlagos művek üzemeltetését;
7. vezeti az öntözéses gazdálkodás alapadatait tartalmazó nyilvántartást és üzemelteti az ehhez kapcsolódó informatikai rendszert;
8. ellátja a mezőgazdasági vízhasznosítással kapcsolatos kormányzati feladatokat;
9. ellátja a mezőgazdasági célú felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmények és az azokhoz kapcsolódó öntözőtelepek tekintetében a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokat.
I.15. A víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
I.15.1. Víziközmű-ágazatért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás